2019. március 28., csütörtök

A misszió és ahogyan a Bibliát olvassuk

Korábban már írtam ugyan egy rövidke sorozatot a misszióról (ennek első részét itt találod), mégis ez egy olyan téma, amit időnként szeretnék újra előszedni. Meggyőződésem ugyanis, hogy a kereszténység nem önmagáért van ebben a világban, hanem azért, hogy képviselje azt, aki minden tanítása, prédikációja és erkölcsi alapvetése középpontjában áll: azaz Krisztust. Ehhez azonban még az is lehet, hogy az egész Szentírást más szemmel kellene olvasni, mint ahogyan most tesszük.

Ha egy hívő embertől megkérdezzük, hol ír a Biblia a misszióról, akkor komoly esély van rá, hogy az "agyonidézett" klasszikus verseket fogja válaszként megfogalmazni Máté evangéliuma végéről: "Menjetek, tegyetek tanítványokká minden népeket..." (Mt 28,19-20). Szerintem ez így igencsak problémás. No persze nem azért, mert itt valami másról lenne szó. Máté ismert szavai tényleg a misszióról beszélnek, vagyis a küldetésről, a feladatról, a szolgálatról, melyet Jézus átadott közvetlen tanítványainak. Amit viszont merek állítani, hogy ez a két mondat teljesen az idézgetési technikáink áldozatává vált - mintha csupán ennyiben ki lehetne meríteni a misszió kérdését, holott még Máté evangéliumának missziós szemléletmódja is sokkal komplexebb a saját utolsó két mondatánál.

Többről és másról van szó tehát, mint amennyit látunk.

Az én misszióról szóló gondolkodásom alapvetése megegyezik számos teológuséval: a misszió alapvetően nem az egyház projektje, hanem magának Istennek az ügye, mondhatni Isten cselekvése ebben a világban, amelyhez az egyház dolga társulni. Ennek a pusztán okoskodásnak tűnő gondolatnak valójában számos gyakorlati következménye lehet a konkrét missziós tevékenységekre nézve. Így például ha ebből a tézisből indulunk ki, azaz a missziót leginkább és elsősorban Isten tevékenységének véljük, akkor egyenesen tilos és felesleges manipulatív technikákkal megpróbálni embereket meggyőzni. És akkor nem a rendezvényközpontúság, hanem sokkal inkább az emberközpontúság dominál majd a missziós tevékenységeinkben: vagyis nem programokban, alkalomszerű megoldásokban (utcai evangélizációk, hétvégi nyitott istentiszteletek, gyermekműsorok), hanem emberekben látjuk az egész képletet, akikkel akkor és úgy beszélünk a hitünkről, amikor és ahogyan nekik szükségük van erre. Ha valaki sok éven keresztül végezte a rendezvényközpontú megközelítés többnyire nem sok eredményt hozó munkáját, nem feltétlenül egyszerű agyban átállnia az emberközpontú látásmódra. 

Mi segíthet ebben a paradigmaváltásban?

Itt jutunk vissza a bevezetésben említett kérdéshez, vagyis a képzeletbeli hívő emberhez, akinek meg kellene neveznie, pontosan hol ír a Biblia a misszióról. Nos, a kérdésre a válasz (például a témával igen sokat foglalkozó és arról könyveket is publikáló teológus, Christopher Wright szerint) egyszerűen az, hogy az egész Szentírás "missziós jelenség". A misszió ezért nem néhány vers vagy "Pál kalandjai" az Újszövetségben, hanem elejétől a végéig az a központi téma, mely köré az összes szöveg felépül. Hiszen ha a missziót elsősorban Isten munkájának tartjuk, amit ebben a világban végez, akkor gyakorlatilag már maga a Biblia is Isten missziójának egyik eredménye és lenyomata. Ha pedig missziós hermeneutikával olvassuk a Szentírást, akkor egy olyan szemüveget veszünk magunkra, ami érdekes dolgokra irányíthatja a figyelmet a narratívák olvasásakor - főleg azoknál a részeknél, melyek Isten és a világ kapcsolatáról, valamint az egyház és a társadalom viszonyáról szólnak. Például feltűnik majd, hogyan gondolkodhatott Máté vagy Lukács a misszióról (és nem pusztán Máté utolsó két versét fogjuk kiszúrni), mi volt az ő missziós paradigmájuk, vagy éppen milyen stratégia mentén szervezte meg missziós útjait Pál, aki fővárosokat vagy tartományi központokat célzott meg, és tipikusan munkatársak bizonyos köreivel dolgozott együtt. Ahogy az is feltűnhet, hogy az Ószövetségben maga Isten a "misszionárius", aki saját maga beszél saját magáról. 

Hosszú lenne most a missziós hermeneutika olvasási metodikáját részletezni - mindezt pusztán egy kis étvágygerjesztőnek szántam. Égetően szükséges volna, hogy az egyház újra megtalálja a kulcsot Európában az emberekhez, mert ezért létezik ebben a világban. A kulcskeresés aktusa azonban házon belül, sőt a fejeken belül kezdődik - és ennek talán része lehet a missziós hermeneutika szemüvegének aktívabb hordása is - azaz a Biblia kifejezetten missziós szemléletű olvasása és értelmezése.

5 megjegyzés :

  1. "a kereszténység nem önmagáért van ebben a világban, hanem azért, hogy képviselje azt, aki minden tanítása, prédikációja és erkölcsi alapvetése középpontjában áll: azaz Krisztust"
    - Ezt a mondatot két okból sem ártana továbbfejleszteni: 1. nem önmagáért lenni azt jelenti, hogy nem csupán a Krisztoszért, hanem rajta kívül még másért is, pl. az emberiségért; 2. a névelő nélküli Krisztus teológiailag problémás, hiszen tisztségről (a Messiásról) van szó, és nem tulajdonnévről.
    A poszt persze érthető, de a benne taglalt ügyek megoldásához már a névelő következetes használata is hozzátartozna.

    Egy német kereszténydemokrata politológustól olvastam, hogy alacsony szinten áll ma a keresztény teológia, ezért nem értünk lényegében a köz- és kormányzati ügyekhez – szerintem is így van, ezt a teológiadeficitet fémjelzi a "Krisztus" már-már tulajdonnévkénti használata is. (Nem, erre nem jó ellenérv, hogy már megszoktuk... Ahogy Engels nem volt Marxnak a neve, pedig megszoktuk a két nevet együtt emlegetni, úgy Jézusnak sem volt Krisztus a neve, hanem "a Krisztosz" volt a tisztsége. A keresztények abban hisznek, hogy Ő a zsidó Krisztosz, azaz a Messiás.)

    Miért jött a Messiás a világba? Azért, hogy vele foglalkozzanak l'art pour l'art alapon, és VIP legyen? Bizonyosan nem. De akkor miféle világi céllal jött az emberek közé? Akinek erre nincs egyértelmű, magabiztos válasza, ne gondoljon misszióra, hanem előbb a válaszát dolgozza ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, megszoktam hogy a Krisztust tulajdonnévként használom, de ezt talán még Ő is megbocsájtja. :-) Paul Tillich az, aki nagyon következetesen "a Krisztus" szóhasználatot alkalmazza rendszeres teológiájában és még egy fejezetet is írt arról talán, hogy mennyire hibásan terjedt el ez a szóhasználat.

      De a konkrét kérdésre térve: a Krisztus azért jött el a világba, hogy a megváltás munkáját elvégezze - és enne hírét, tartalmát a tanítványaira bízza, hogy Róla beszéljenek az embereknek. Amit te sokszor felvetsz (vagyis a társadalmi jólét) az szerintem ennek mintegy mellékterméke lehet, de nem szükségszerűen következik belőle. Nem a földi jólét megalapozása volt Jézus célja, hanem Isten Országának elhozatala és hirdetése.

      Törlés
    2. Isten országa nem a Földön valósul meg (legalábbis hosszú távon)?

      Abban kételkedhetünk, hogy Jézus követése, tanításának életre váltása földi jóléthez vezet-e, hiszen nem minden korban vezet ahhoz, bár szerintem hosszú távon, komplex nézetben, közösségi szinten minden korban ahhoz vezetett. De, jó, legyen ez vitatható.

      Ám - negatívba fordítva a fenti tételt - az is vitatható-e, hogy Jézus tanításának elfelejtése / elhanyagolása csökkenti a földi jólétet? Szerintem ez nem vitatható, hiszen az orrunk előtt történik.

      Törlés
    3. Isten országa egy életforma - ami itt kezdődik és átnyúlik az örökkévalóságba, mármint ha jól értem Jézus tanítását. De az itt tartó szakasza célja sem az, hogy a földi boldogságot maximalizálja (bármit is értsünk ezalatt), hanem az, hogy felkészítsen az utána következőkre.

      "az is vitatható-e, hogy Jézus tanításának elfelejtése / elhanyagolása csökkenti a földi jólétet? "

      Attól függ mit értesz földi jólét alatt. Merthogy tudjuk, a zsoltáros is sokat panaszkodott amiatt, hogy az Istent nem követőknek milyen jól megy a soruk, míg a Vele szövetségben élők szenvednek... Egyszóval, én nem látom itt az egyértelmű hidat Jézus követése és a földi boldogság között. Nem tartom kizártnak, hogy aki Jézust követi, az sok szempontból teljesebb és ezáltal boldogabb életet élhet, de legalábbis nem tartom törvényszerűnek sem.

      Törlés
    4. A kereszténység Pál idején sok millió rabszolga földi jólétét növelte ugrásszerűen. Ettől lett világvallás. Ha nem lett volna jelentős hatása a földi jólétre, el sem terjed, és már rég nem létezne. A földi jólét csak azon az áron függetleníthető a kereszténységtől, hogy érdektelenné válik az emberek szemében - mintha valami ilyesmit panaszolnál egyébként, miközben az érveléseddel növeled a felpanaszolt problémát.

      Pl.: egyenlő érvénnyel mondhatod, hogy az idegen nyelvek tanulása hasznos / haszontalan, mivel mindkét állítást igazzá teheted (lásd a rendőrviccet a hat nyelven beszélő turistáról, aki mégsem megy semmire a nyelveket nem beszélő rendőrnél). A nyelvek esetén viszont egyértelmű, a hétköznapi eszünkkel, hogy a haszontalanságról szóló érv kifacsart logikájú vicc, hogy a nyelvtanulásnak persze hogy van haszna, és a rendőr nevetségesen buta. Nem lenne szerencsés, ha a lelkipásztorok is ebbe a vicces rendőrkategóriába manővereznék magukat.

      Nyugaton körülnézve azt látom, hogy a kereszténység "meghaladása" olyan földi nyomort és szenvedést készít elő számukra, amilyet évszázadok óta nem láttak.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)