2020. június 9., kedd

Hodász András és a ronda árok

Nem szokott belőlem előbújni a protestáns, ezért ritka és még nekem is meglepő pillanat, amikor ez mégis megtörténik. A számomra egyébként minden szempontból abszolút szimpatikus Hodász Andrásé most az érdem: a nagyon szellemes "Papifrankó" csatornáján ugyanis András atya egy olyan videót osztott meg a nagyérdeművel, ami bizony még a vitatkozni nem akaró, de saját elveihez mégiscsak hű protestáns zsebekben is nyitogatja azt a bizonyos bicskát.

Hodász András
Ronda és valószínűleg betemethetetlen árok húzódik meg a katolikus és a protestáns egyházak között, és ez még akkor is igaz, ha a kereszténységnek ezekben az időkben nem a különbségek hangsúlyozására van a legnagyobb szüksége. Ehhez még szívesen hozzáteszem önmagam pozícióját is, mint aki nagyon szívesen áll szóba katolikus emberekkel, sőt kollégáim között többen katolikusok, akikkel kiváló kapcsolatot ápolok. Semmiféle személyes ellenérzés vagy indulat nem vezet tehát, és nem fűződik semmilyen érdekem sem ahhoz, hogy élezzem a feszültséget a két oldal között. Inkább tartom magam árkokat betemető embernek, mintsem szellemi sírásónak, aki életcéljának tekinti a konfliktusgenerálást.

Ugyanakkor tényleg vannak olyan témák, amelyekben egy protestáns soha nem fog kiegyezni Rómával, mert ehhez saját belső meggyőződéseit és identitását kellene feladnia. Nem kell árkot mélyítenie, feszültséget szítania, mert az árok ezekben a kérdésekben mindig is mély volt. Hodász András  pedig most lement az árok aljára és onnan próbálta megmagyarázni, hogy ezt az árkot a protestánsok teljesen félreértették. Amivel a katolikusokat előszeretettel vádolják - klasszikusan ilyen a Mária-imádat, a szobrokkal való bánásmód vagy éppen a Szent Hagyomány szerepe - az pusztán a protestánsok és mások  információhiányán alapszik. Így például egyetlen katolikus sem imádja, hanem csak tiszteli Máriát, senki nem gondol egy szoborra úgy, hogy szubsztanciálisan azonosítaná az Istennel, bizonyos értelemben szent hagyománya pedig nemcsak a katolikusoknak, hanem a protestánsoknak is van. Dióhéjban és egy mondatban valami ilyesmit mond nekünk Hodász András.

Én azonban úgy látom, András atya érti félre ennek az ároknak és egyet nem értésnek a természetét. Persze tényleg bőségesen akad olyan protestáns hívő, aki gyakorlatilag semmit nem tud a katolikus teológiáról, és nem is szeretne: elég neki az is, ha az előítéleteit igazolva látja. No de azért nem csak ilyen emberekről beszélünk. Egy protestáns hívőnek teljesen jogos aggályai vannak az előbb felsorolt témák kapcsán. A mariológiáról magam is írtam egy sorozatot itt a blogban (ennek nyitó darabját itt találjátok),  ezt most nem ismételném meg, de az ottani konklúzióm mégis ide tartozik. Míg a kereszténység legfőbb dogmáinak (krisztológia, szoteriológia, hamartiológia) tagadhatatlan kiindulópontja a Szentírás - ezt akár katolikusok, akár protestánsok vagyunk, el kell ismernünk - a Máriával kapcsolatos tételek (talán az "istenszülőt" leszámítva) gyakorlatilag teljesen gyökértelenek ebből a szempontból. Azaz pontosabban, csak a Szent Hagyományból származnak - Mária mennybemenetele dogmaszinten ráadásul egy 20. századi fejlemény, azaz túlságosan nagy hagyományozásról sem beszélhetünk minden esetben.

Nem kívánok most András atya felvetéseinek komolyabb elemzésébe bocsátkozni (annál is inkább, mivel ezt mások már megtették itt és itt), csupán néhány szösszenetet emelek ki, ami megütötte a fülemet, és az előbb belinkelt válaszvideókban nem kapott szerepet. 

Az egyik ilyen, hogy az atya véleménye szerint az imádat lényege az áldozatbemutatás - így például, az első keresztényeket is úgy szólították fel a római császárok imádatára, hogy áldozatot kellett volna bemutatniuk a császárnak, amit a legtöbbjük megtagadott. Nos, szerintem abban teljesen igaza van András atyának, hogy az áldozatbemutatás az imádat egyik tipikus módja - ám nem hiszem, hogy ez fogja meg leginkább az imádat lényegét. Az imádatot szerintem nem egy vallási rítus felől kell értelmezni, hanem lélektani állapotként lehet jobban leírni. Amikor a Jelenések Könyve végén a könyv szerzője leborul egy angyal előtt (Jel 22,8-9), az angyal ezt a gesztust imádatnak fogja fel és elutasítja - noha nem történt semmilyen kultuszi cselekmény, nem volt áldozatbemutatás. Ez a példa tökéletesen rávilágít arra, hogy az imádat nem feltétlenül csak valamilyen istenségnek szólhat - a lényeg nem az, hogy isteni legyen az imádat tárgya, hanem elég az is, ha emberfeletti. A valláspszichológia sokat tudna mesélni arról az emberi készségünkről, ha megérezzük valami nálunk nagyobb erő jelenlétét, könnyen tudjuk imádat tárgyává tenni - ehhez még csak természetfeletti sem kell legyen az adott dolog.

A bálványimádás és a szobrok kapcsán alapvetően igaza van András atyának. Minden értelmes katolikus ember tisztában van azzal, hogy Mária vagy valamelyik szent szobra nem egyenlő magával Máriával vagy az adott szenttel. A szobor nyilvánvalóan csak reprezentációja az előbb említett személyeknek és nem egy kiszakított darab valamelyikükből. Ugyanakkor ez a logika arra akar támaszkodni, hogy egy buzgó katolikus ember mindig hideg józansággal és átgondoltsággal közelít a saját egyházában szentnek címkézett dolgokhoz, és magától értetődően megteszi ezt a különbségtételt. Valószínűleg nem ez a helyzet, és nem azért, mert "ilyen a katolicizmus", hanem mert ilyen az ember. Megintcsak a vallástudományt rángatnám elő, mert bőségesen tudjuk illusztrálni vele, hogy az emberi lélek egyáltalán nem így működik. És ebben a tekintetben majdnem mindegy melyik vallásról van szó. A muszlimoknak a Korán egy nyomtatott példánya nemcsak egy könyv, hanem a szó legszorosabb értelmében szent, amit az asztalon a többi könyv tetejére illik tenni. Próbáld meg egy zsidónak azt mondani, hogy a homlokára kötött tefilim csak egy kis darabka bigyuszka - miközben a Talmud például képekkel illusztrálva még azt is leírja, milyen módon kell askenáz szokás szerint helyesen feltenni a karodra. No és legyünk őszinték, valamiféle értelemben szent tárgy volt sokaknak Benny Hinn kabátja is, amivel suhogtatta a hívőket, hogy így közvetítse feléjük Isten erejét - tehát protestáns oldalon is elkezdhetünk szemezgetni ebben a kérdésben. De akkor miért is gondolja Hodász András, hogy ha egy ennyire általános valláslélektani jelenségről van szó, majd pont a katolicizmus maradna ki ebből, amikor körmeneteket szerveznek Szent István jobbkeze kapcsán, Máriapócson könnyezik  a Mária-szobor, és úgy általában is felhasználják a szobrokat a kultusz céljaira? Ha az emberi lélek ilyen könnyen rávehető az ilyesféle vallási gyakorlatokra, vajon nincs abban a gondolatban jogosság, amit az ezzel kapcsolatos kritikák megfogalmaznak? (Itt egyébként hozzátenném, hogy véleményem szerint Nagy Gergely válaszvideójában téved és kissé elhamarkodottan jelenti ki, hogy az ókori istenségek szobrait nem azonosították magukkal az istenekkel - pedig bizony erre is képesek voltak valamilyen értelemben. Ez azonban egy másik bejegyzés témája lehetne...)

Én ezen a ponton most megállnék (a Szent Hagyományról korábban már írtam egyébként a blogban, ami András atya videójában ugyancsak felmerült), és a további gondolatfűzés helyett befejezésül még annyit tennék hozzá a témához, hogy nagyon fontosnak tartom az ilyen kérdések értelmes és higgadt megbeszélését. Megismétlem, amit fentebb leírtam: nem kenyerem a konfliktus, de kenyerem a beszélgetés. Ha sikerül úriemberek módjára azt tisztázni, miben nem értünk egyet, azt is jobban fogjuk látni, hol vannak az egyetértés pontjai. Sőt, merem állítani, nem lehet úgy igazán közös hangot megütni senkivel, ha a különbségek felett szemet hunyunk: az nem egység, hanem megalkuvás. Abban pedig talán protestánsok és katolikusok is egyetérthetnek, hogy az senkinek sem jó.

7 megjegyzés :

  1. Kedves Sytka!
    Elnézést, hogy nem érdemben reagálok a posztodra. De Máriapócson nincs Mária-szobor, lévén görögkatolikus kegyhely. Máriapócsi könnyező ikonkép azonban valóban található ott. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves István, semmi gond, köszi a korrekciót. Könnyezőmariológiából rossz vagyok. :-) Akkor legyen ikonkép, meggyőzhető vagyok! :-)

      Törlés
  2. Egy ideális ökumenében milyen helye lenne Máriának, a szentek ábrázolásának, a templomi orgonának? Szerintem ezen a gondolati vonalon messzebb jutunk, mint hogy ki kit miben értett félre, és ez miért nem zavarja, miért követeli magának a kitartó félreértés jogát.
    Egy ideális ökumenében Máriát komoly tisztelet illetné, a szenteket szabadna ábrázolni, és a templomi zene a lelkiséget segítő vívmánynak számítana. E felé kellene haladni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem egy ideális ökumenében Máriának pontosan annyi szerepe lenne, amennyit a Szentírásban kapott. Az nem túl sok. Nem a tiszteletlenség mondatja velem, hanem a tények szeretete, hogy Mária a Bibliában mellékszereplő. Egy valóban tisztelhető, szerethető, példaértékű karakter - de akkor is csak mellékszereplő. A szenteket szerintem szabad ábrázolni, semmi gond nincs ezzel, sőt művészeti és pragmatikus értéke is van - a gond az emberi gyarlósággal van, ami hajlamos az imádat felé mozdulni az ilyen ábrázolásokat látva.

      Törlés
    2. Mária szerepe már az evangéliumokban sem kicsi, ha kigyűjtjük, de tovább növeszti a logika, hiszen ha Jézus valóságos Isten (ez is marginális az evangéliumokban), akkor az édesanyja is messze jelentősebb az átlagnőnél. Emellett még az engedelmesség, a gondviseléssel való együttműködés mintája is, így kerül piedesztálra.
      Hodász András oda-odacsippent a protestnek is, ezekre az érveire nem tértél ki, pedig érdemes lenne: 1. a Biblia maga is hagyomány terméke, és nem isteni etalon, amit szembe állíthatnánk az ú.n. emberi hagyománnyal. 2. Sehol sem szerepel, hogy "csak a hit". 3. A reformáció maga is emberi hagyományokat hoz létre és követ. Amekkora az idegenkedés Mária túlzó tiszteletétől, akkora a túlzási hajlam Luther és Calvin tiszteletében?

      Törlés
    3. "Mária szerepe már az evangéliumokban sem kicsi" - Mária epizódszereplő, itt-ott felbukkan Jézus történetében, de én semmiképpen sem nevezném a szerepét kiemelkedőnek, sem nagynak.

      "ha Jézus valóságos Isten (ez is marginális az evangéliumokban), akkor az édesanyja is messze jelentősebb az átlagnőnél. "

      Ugyan miért következne egyikből a másik? Mi utal arra a Szentírásban, hogy Mária az átlag fölé nőtt volna és Isten ezért választotta ki - vagy a kiválasztása után az átlagost messze meghaladta volna? Gyakorlatilag semmi.

      "Emellett még az engedelmesség, a gondviseléssel való együttműködés mintája is."

      Ez rendben van, ezzel egyetértek, valóban lehet Máriát az engedelmesség egyik mintájaként beállítani, csak ez még kevés alapanyag a személye köré szőtt, folklorisztikus hagyományképződéshez.

      "Amekkora az idegenkedés Mária túlzó tiszteletétől, akkora a túlzási hajlam Luther és Calvin tiszteletében?"

      Nálam semmiképpen, nem vagyok sem Kálvin, sem Luther rajongója protestánsként. A protestáns hitszemléletet egyszerűen biblikusabbnak látom a katolikusnál, de ez nem jelenti, hogy a katolikus hagyomány en bloc rossz volna. Ugyanakkor a mariológiát nem tudom lenyelni, mert semmiféle komolyan vehető szentírási alapját nem látom.

      Törlés
  3. Kedves Sytka!
    Bocsánat, hogy írok, ma visszaolvasgattam az írásaidat. Sosem voltam vérmes katolikus, mégis pár sort szeretnék írni. Idézem: "Szerintem egy ideális ökumenében Máriának pontosan annyi szerepe lenne, amennyit a Szentírásban kapott. Az nem túl sok. Nem a tiszteletlenség mondatja velem, hanem a tények szeretete, hogy Mária a Bibliában mellékszereplő. "
    Gondolkozz el egy kicsit. Nem személyeskedésnek szánom, Édesanyádnak sincs túl sok szerepe abban, hogy létezel? Komolyan azt gondolod, ha Mária nemet mond, akkor a Jóisten keres mást? Bár sejtésem szerint a protestánsok az "eleve elrendelés" és nem a szabad akarat pártján állnak. És megint bocsánat, mert ez nekem szinte kínai. A mi dogmáink is. Csupán józan paraszti ésszel mondom, ha Isten tőlünk emberektől elvárja és követeli a hűséget, akkor a Szentlélek szálldosott volna ide-oda keresve egy alkalmas "leányt"- Felzaklatott ez a "mellékszereplő" titulus.
    Nem, én nem gondolok többet, mint a valóság. Mária, Jézus anyja. Ez számomra nem mellékes, ízleld és lásd.
    Nem állítottam be a válaszokat megtekintésre az e-mailben, mert "amit írtam, megírtam" felindulásból szokásom (sajnos) írni. Úgyhogy én ezt most megírtam. Tisztelettel: Rita
    Még annyit, egyikünk sem "szerepel" a Bibliában.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)