Az önreflexió nehéz műfaj. Most épp egy katolikus szerző kezében szaladt meg a toll és kanyarított egy olyan cikket, amit végül a saját felekezetéhez kötődők töröltek a vasarnap.hu weboldaláról. Ez azonban csak egyetlen példa arra, hogy mennyire nehéz azzal a személlyel velejéig őszintének lenni, akinek a legjobban szeretünk hazudni, vagyis saját magunknak.
"A helyzet drámai, testvérek. Drámai. Amúgy is jellemző beteg kultúránkra a közönyösség, ez azonban most a Kongresszus vonatkozásában rendkívüli módon megmutatkozik. 75 ezren regisztráltak egy korszakos esemény pápai miséjére, külföldiekkel, mindennel együtt, cakk-pakk. Ez az Egyház? Ezt tudja a magyar katolicizmus felmutatni? Ennyi a mi hitünk, testvérek? Hát ennyi, kéremszépen. Jöjjön le a hályog a szemünkről és lássuk, mert ez a valóság."
Nos, a 75 ezres létszám valóban nem tűnik acélosnak - melyben nemcsak az érdeklődő katolikus hívek, de a határon túlról ideérkezők és valószínűleg azok a kíváncsi bámészkodók is benne vannak, akik szimplán csak látni akarják a pápát mindenféle vallásos meggyőződés nélkül. Ennél nagyobb szomorúság azonban, hogy a kétségbeesésen túl egy olyan ember tépelődése rajzolódik ki a cikkből, aki mintha csak most ébredt volna rá a valóságra a saját egyházát illetően. A számok szerint - melyek népszámlálási adatokon nyugszanak - nagyjából 3,7 millióra tehető a magyar katolikusok létszáma (ez 2011 körüli adat), a valóság ugye meg az, hogy biztosan a töredéke ennek. Márpedig senki nem szeret kiindulni egy olyan valóságból, ami ilyen léptékben különbözik a szívet melengető statisztikától. Az ilyen valóságot a háta közepére sem kívánja az ember és csak akkor vesz róla talán tudomást, ha már nagyon az orrába ütközik.
A fenti cikket megalkotó szerzővel éppen ez történt, mi pedig látjuk benne a jóakaratú igyekezetet, amivel mások szeméről is szeretné leszedni a hályogot. Szinte lehetetlen feladatra vállalkozik szegény. Az ember ugyanis alkatánál fogva szívesen becsapja önmagát. Mondani sem kell, ez nem katolikus specifikum, hanem bárkire igaz lehet. A minap egy ismerősömmel beszélgettem egy kisegyházi előadóról, aki szerinte meglehetősen képtelen dolgokat mondott a férfi és női szerepekről egy gyülekezeti körben. Szerencsére az adott gyülekezet nem hagyta ezt szó nélkül, viszont reménytelenül próbálta meggyőzni az előadót a saját tévedéseiről. Hogy miért? Ismerősöm szavai szerint: "Nagyon hinni akart abban, hogy igaz amit mond."
Minél hosszabb ideje sikerül magát becsapnia az embernek egy adott kérdésben, annál nehezebben lesz képes felismerni az igazságot, ha mégis találkozik vele. Ezért a felismerés pillanatait szerintem nagyon meg kellene becsülni. A keresztényeknek különösen is, hiszen mintha mi hívők alapértelmezetten abból indulnánk ki, hogy a hazugság nem minket veszélyeztet. A körülöttünk lévő csúnya világ követi a hazugságot, míg a keresztények megismerték az igazságot és ha ez így van, akkor hát magától értetődően azután mennek. Mintha létezne egy hallgatólagos nézet közöttünk arról, hogy a hitetlen emberek egyértelműen a "hazugság atyja" (vagyis a Sátán) befolyása alatt élnek, így magától értetődően sokszor hazudnak, a keresztények viszont egy térfélen állnak Istennel és gyűlölik a hazugságot. Idő kell az embernek mire rájön, hogy már ez a magyarázat is az önbecsapás része a maga leegyszerűsítő logikájával.
Mert az igazság az, hogy a személyes integritásunk megőrzése érdekében, a lelki nyugalmunk biztosítása miatt vagy mert egyszerűen képtelenek vagyunk sokszor megbirkózni bizonyos tényekkel, simán hazudunk magunknak hívőként is dolgokról. Nem azért, mert démonok szálltak meg bennünket, hanem mert lélektanilag olyanok ezek az apró önszédítések, mint egy falat kenyér: elviselhetőbbé tesznek dolgokat.
A katolikusok jó része talán tényleg azt hiszi, hogy sokmillió embert tömörít magukba a jelenlétük Magyarországon, miközben a valóságban jóval kevesebb a hithű, gyakorló katolikus. Az olyan írások, mint amit most töröltek a hivatkozott weboldalról, éppen a felismerési pillanatokból fakadó ujjlenyomatok. Jó lenne, ha az egyház nem törölné az ilyesmit, hanem minden szegmense legalább néha eljutna a hasonló felismerésekre: ezek persze állati fájdalmasak, de a túlélés szempontjából mégis elengedhetetlenek. Az igazság szabaddá tesz a saját hazugságainktól is.
Mint magamat kereszténynek (azon belül ökutolikusnak) tartó fickó, aki ennek ellenére nem megy el a NEK-re, hanem otthonról/autóból nézi/hallgatja a fő eseményeket, feldobnék egy-két ötletet: 1. ha az Autók Világhete rendezvényre 3 ezer autós megy el, akkor abból arra következtethetünk, hogy pont ennyi autós van a világon, és jobb tudatosítani, milyen kevesen vannak?; 2. a Só Világhete összehozza a sószakma elméletének legkiválóbbjait – a létszámuk hányada lehet a gyakorlati sóhasználóknak?
VálaszTörlésA kereszténység elképesztő, mindannyiunkat tartó erejét akkor érzed át, ha belegondolsz, ki nem hisz az emberi méltóságban, és ki nem hiszi nagybetűs Jó-nak a maga erkölcsi felfogását? Aki nem hisz ezekben, az valóban elszakadt a kereszténységtől, és nem él a mi civilizációnkban. Önismereti kérdés tudatosítani, hogy elsöprő többségünk keresztény alapokon gondolkodik a világról.
3. Hányan mennének el a Demokrácia Hetére? És annyi lenne a demokrata?
Nyilván több demokrata van, mint amennyi elmenne a Demokrácia Hetére, és a Só Világhetének se vesz részt mindenki. :-) Jelen poszt Facebook kommentjeinél írta balati, hogy ráadásul a covid-helyzet miatt sok katolikus kifejezetten elővigyázatos és kerüli az ilyen tömeges rendezvényeket.
TörlésAzt hiszem azonban ha ezeket mind összeadogatom, még akkor is iszonyú nagy a különbség a 3,7 milliós tömeg és a ténylegesen templomba járó, valamennyire elkötelezett katolikusok létszáma között. Te is tudod, hogy a népszámláláskor sokan csak azért jelölték magukat katolikusnak, mert annak keresztelték őket csecsemőkorukban vagy katolikus templomban volt az esküvőjük - esetleg valamilyen hagyománytisztelő alapon annak nevezik magukat.
A hithű, gyakorló, csúnya szóval "ájtatos" katolikus jó eséllyel töredéke ennek. A helyzet az, hogy nem tudjuk valójában mekkora a katolikus (és pl. református) egyház, csak abban lehetünk biztosak, hogy jóval kisebb a számok által mutatottnál.
Nem hiszem, hogy ezt nem gondolja végig sok katolikus ember, csak szerintem sokuk elhessegetik maguktól, mert kellemetlen belátni. És ha most vasárnap kimegy majd a zárómisére, tényleg nagy tömeget fog látni, ami tovább erősíti benne az önámítást: lám, milyen sokan vagyunk! Holott a tömeg nagy része lehet, hogy nem is igazi katolikus, hanem csak a pápára kíváncsi. Amit írni akartam, hogy a saját magunk felé mutatott őszintétlenség megbosszulja magát előbb-utóbb.
Különböző modellekben gondolkodunk: számomra keresztény mindenki, aki hisz az emberi méltóságban és nagybetűs Jó-nak véli az erkölcsi felfogását. Ez 9,9 millió határon belüli (mínusz a keményen szocio- és pszichopaták, akik tényleg nem hisznek az emberi méltóságban, és/vagy nem tartják Jó-nak az erkölcsi elgondolásukat). Később szívesen leírom, miért pont csak a kereszténységre jellemző a méltóság és a Jó.
TörlésÉrteni vélem, hogy te az odaadó és feltűnően életreváltó hitűeket tartod "igazi"-nak (purista felfogás), de ezzel kétféle probléma is felvethető: 1. minden társadalom többsége "élni" akar, és nem életreváltani, ilyen alapon egyetlen társadalom sem lenne nevezhető semminek, mégis nevezzük valaminek, tehát a purista felfogás életszerűtlen, valóságidegen; 2. a francia forradalmárokra és a kommunistákra volt jellemző, hogy egyre kisebb és elitebb klubokra szűkítették az "igazi" jelzőt, így fokozatosan elfogyasztották egymást és a világra gyakorolt hatásukat. Ami egy rossz eszme esetében szerencsés, egy jó modell esetében viszont nem. Jézus tanítása jó modell, sőt a Modell, ezért nem lenne szabad purizmussal és elitbelharccal hatástalanítani.
Teszteljük az ellenérvelést: szerinted milyen átfogó és működő modellé állna össze az az irány, hogy igazából senki sem "igazi"? Mi lenne annak a haszna, hogy kb. 100 kisközösség hangoztatja, hogy rajta kívül senki sem igazi, és ebben merülne ki a hatása?
"számomra keresztény mindenki, aki hisz az emberi méltóságban és nagybetűs Jó-nak véli az erkölcsi felfogását"
TörlésItt akkor valóban van köztünk egy különbség, mert én nem ezen a módon definiálom a keresztény ember mibenlétét. Erről írtam ebben a bejegyzésben:
A kereszténység?
De szép is lenne, ha 9,9 millió keresztény élne Magyarországon! Olyan utópia ez, ami még sci-fiként sem eladható, hát még a valósághoz mennyire nincs köze!
"minden társadalom többsége "élni" akar, és nem életreváltani, ilyen alapon egyetlen társadalom sem lenne nevezhető semminek, mégis nevezzük valaminek"
Ez is talán egy különbség köztünk: amikor én arról gondolkodom kit lehet kereszténynek nevezni, nem társadalmi szinten akarom megragadni ezt a kérdést. Szerintem egy társadalom nem lehet keresztény. Egy társadalomra jellemző lehet, hogy sok keresztény ember alkotja, lehetnek kulturális-erkölcsi és más vonások az életszervezésükben, de keresztény csak maga az ember lehet.
"egyre kisebb és elitebb klubokra szűkítették az "igazi" jelzőt, így fokozatosan elfogyasztották egymást és a világra gyakorolt hatásukat"
Ez tényleges veszély lehet, csakhogy a "leszűkítést" nem én találtam ki, hanem az evangélium. Ám még mindig jobb óvatosan meghúzni annak a határát, mitől nevezhető valaki kereszténynek, mintsem mindent és mindenkit betolni a kereszténység ernyője alá - ahogy te írtad a 9,9 millió esetében.
Már az is eredmény, hogy leírtuk, mennyire mást értünk "kereszténység" alatt. A jövőben hasznos lehet, ha a "keresztény" szóból adódó félreértéseket részletesebb megfogalmazásokkal igyekszünk elkerülni.
TörlésAmi engem illet: ezért szoktam kb. keresztényekről és így-úgy keresztényekről beszélni. Belőlük áll a magyar társadalom, meg a nyugati civilizáció.
Miért csak a kereszténységből következik az emberi méltóságban való hit, és hogy a saját erkölcsi felfogást nagybetűs Jó-nak szokás vélni? A viselkedési szabályzat (Tízparancsolat) Istentől származik, ilyen alapon nagybetűs Jó, és innen a téves általánosítás, hogy a magánerkölcs is Jó-nak tűnik; továbbá mindenki Isten képmása, mindenki egyformán meghívott, senki nincs eleve előnyben, és az erőszak általában kerülendő.
A kereszténység alternatívái szerint vannak egyenlőbbek (tehát nincs általánosan érvényes emberi méltóság), illetve "isten" kifejezetten jóváhagyja az erőszakot (tehát semmilyen emberi méltóság nincs). A "vallás nélkül élők" szerint meg az ember és a fű között csupán illúzió, hogy lényegi különbség lenne, és hogy ebből bármi következne.
Tehát aki szerint az erkölcs valamilyen értelemben Jó, és minden embernek méltósága van, az keresztény szemüvegen keresztül nézi a világot, noha purista megközelítésben nem neveznénk kifejezetten kereszténynek, azaz nem tartozik az elkötelezett maghoz, ahogy egyébként soha egyetlen társadalom többsége sem tartozik semminek az elkötelezett magjához.
'a "leszűkítést" nem én találtam ki, hanem az evangélium'
Törlés– Ez így lenne, ha Jézus kifejezetten azt tanította volna, hogy "a gazdag ember hiába gyömöszölte át magát a Tű Fokán, az emberfia majd azt mondja neki, hogy nem ismeri". Jézus azonban így válaszol a gazdag ifjú (és más gyarlók) sorsát firtató kérdésre: ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges (Lukács 18, 24-27).
Ez nem azt jelenti, hogy az embernek nincs felhatalmazása arról dönteni, sőt értelme sincs túlzottan azzal foglalkozni, hogy ki "igazi", és ki nem? Vagyis hogy az így-úgy keresztény Isten szemében lehet egyenértékű, és hogy esetleg épp az önkéntes "igazi"-minősítő kaphat fricskát a dolgok nagy rendjében, miért jogosulatlanul minősítgetett?