A 777 blog mélypontja

Ahhoz képest, hogy Magyarországon immár alkotmányos módon kimondták, hogy a házasság egy férfiből és egy nőből áll, még mindig zavaros gondolatok rajzanak a fejekben arról, mit jelent férfinek lenni. Bedő Imre szerint azt, ha valaki katona és a csizmája ki van fényesítve az ágya alatt - mert ha kell, hát azonnal lelkesen megy a háborúba meghalni. Öveket becsatolni, a 777 blog eddigi mélypontja következik.

Legyünk őszinték, a Crimson Tide (magyarul "Az utolsó esély") nem számít minden idők egyik legjobb akciófilmjének, de volt benne egy fontos mondat, ami egy korrektül felépített jelenet csúcspontján hangzott el. A film egy atomtengeralattjárón játszódik, amely ráadásul egy pattanásig feszült katonai-politikai helyzetben magára maradt, így a Gene Hackman-Denzel Washington alakította kettős kezében van a klasszikus döntés: indítsanak-e a hajó fedélzetéről nukleáris csapást egy egyre erősebb diktátor megfékezése kedvéért? Nos, ebben a szituációban egy jó kedélyű asztali csevej során felmerül az a filozófiai kérdés, hogy ki is a valódi ellenség, akit porig kell rombolni? A háborúpárti Hackman, aki alig várja hogy agresszív katonai támadást indíthasson, gúnyosan megadja szót Washingtonnak, aki a rá irányuló figyelemben röviden csak ennyit mond:

"Szerény meglátásom szerint egy nukleáris világban az igazi háborús ellenség a háború maga."

Ez bizony lényeges mondat. Nem vagyok az eltúlzott pacifizmus oldalán, ahogy lassan ötvenhez közeledve a katonáskodás lehetősége sem igazán kerülget. Nyilvánvaló azonban, ha a családom életére törnének, ha életveszélybe kerülnénk, ha Isten ne adja kitörne valamiféle háború, akkor mindent elkövetnék, ami lehetőségként felmerülhetne a védekezés tekintetében. Igen, talán még az is belefér ilyenkor, hogy az ember megtanul fegyverekkel bánni, önvédelmi technikákat elsajátítani vagy olyan ismeretekre szert tenni, melyek a hadi állapotok miatt szükségesek. Egyetértek azzal, hogy háborús helyzetben tegyük meg a tőlünk telhetőt, de azért ugye tudjuk közben, hogy a háború maga az ellenség? Hogy más embereket bántani, erőszakot elkövetni, öldökölni az rossz? Ugye közben azért ezt nem felejtjük el?

Nos, Bedő biztos nem felejti, hiszen ez láthatóan eszébe sem jutott - merthogy nem tud két dolog között különbséget tenni. Más ugyanis háborús kényszerhelyzetben muszájból elboldogulni, fogcsikorgatva tenni a kötelezőt, megcsinálni szörnyű dolgokat, és megint más rajongani az ilyen kényszerhelyzetekért. Bedő hihetetlenül ostoba írása pedig tisztán és világosan utóbbiról szól. Süt belőle az az eltorzult romantika, hogy milyen szép és macsós dolog is katonának lenni, no meg itt van egy háború a szomszédban - és ha megtámadnak minket, ugyan megvédeni nem tudjuk magunkat, de azért "labdába rúghatunk" ha itt minden férfi beavatott lesz. Bedő láthatóan lubickol a háborúban, élvezi hogy most odakiabálhat a 777blog szerkesztői kegyének köszönhetően a magyar keresztény fiúknak, hogy gyenge senkik, ha nem mennek katonának. Mélyen lenézi és megveti a fiatal srácokat, hiszen ők csak a Netflix előtt döglenek és szórakoznak ahelyett, hogy átesnének a hadsereg beavatásán és végre igazi férfiak lennének belőlük.

"Gondoljunk bele, ma a semmirekellő, tényleg semmiben meg nem próbált, az iskolákat kijáró, a munkahelyükre bejáró, egyébként meg nagyon prímán Netflixet nézni tudó fiúk gondolják azt, hogy ők a teremtés koronái.  Valójában nem tud parancsolni az, aki nem tud engedelmeskedni." - írja Bedő kendőzetlen undorral, becsmérelve az iskolázottságot és a munkát, no meg azt a beteg gondolatot is felvetve, hogy az igazi férfinak parancsolnia kell tudni, hiszen az olyan férfias.

Az egy dolog, hogy fel sem merül Bedőben: a férfiasság esetleg nemcsak a katonáskodás révén elérhető állapot. Hogy talán igazi férfi abból is lehet, aki az eszét használja, és nem a fegyverét. Esetleg éleslátással, bölcsességgel, műveltséggel rendelkezik. Aki jeleskedik a tudományokban, évtizedes kitartó tanulás áll a háta mögött, csúcsra jut egy szakmában, helytáll a gyereknevelésben, hűséges a családjához. Hogy az igazi férfiasságot nem az izmok méretében és az értelmetlen, primitív, felesleges háborúsdiban kell mérni, hanem a kreativitásban, az építésben, az erkölcsi tartásban.

A legrosszabb azonban, hogy Bedő valószínűleg a háborúskodásról is olyan romantikus képzeteket ápol, mint a katonáskodásról, hiszen a kettő szervesen összetartozik. Nehéz másra gondolni, ugyanis ha szerinte se tudjuk megvédeni magunkat, akkor ugyan mi a csodáért haljanak meg az elkényeztetett fiatalok? Míg a Netflixet szidja, Bedőnek a háború a jelek szerint valamiféle lövöldözős játék lehet, amolyan Fortnite élőben, macsós móka az igazi férfiaknak. Nem azt látja a háborúban, hogy fiatal srácok beleit ontják, letépik a karjukat, ízekre szaggatják őket, bestiálisan kivégzik a harctéren - mert  egy Putyin nevű őrült a száz méter hosszú íróasztala mögül egyszerűen így döntött. Neki a lövöldözés, sárbancsúszás, parancsteljesítés a hősiesség netovábbja, vadregényes kaland és bajtársiasság, de egy szót sem szól arról, hogy tömegével halnak meg közben olyan fiatalemberek, akik közül tudósok, művészek, vezetők emelkedhettek volna ki - talán pont olyanok, akik nem a világ rombolásában, hanem felépítésében érdekeltek.

És akkor essen szó a konkrét csúsztatásokról is. Bedő szerint a magyar hadsereg létszáma 18.000 fő, míg a szerb oldalon 500.000(!) azonnal kész, kiképzett, acélos katona van a szomszédban. Nem tudom ezek a számok honnan jöttek, de ha bárki utánajár, akkor a Magyar Honvédség oldalán a 2019-es hivatalos adatok szerint 37.650 fő volt a sereg létszáma (a tartalékosok nélkül). Csak összehasonlításképpen, Horvátországban ugyanez a szám 20.800 fő, Finnországban 32.058 fő, Szlovákiában 19.300 fő, Svájcban 42.169 fő, Ausztriában 34.600 fő. Szerbiáról nem találtam adatot, de kötve hiszem, hogy elnézve ezeket a számokat, félmillió szerb állampolgár azonnal fegyverbe fogható lenne az első füttyszóra... s ha mégis, miért pont őket kellene kiindulópontnak tartani a megismert átlagos számok tükrében?

Az igazán szomorú és lehangoló azonban az, hogy Bedő írását egy olyan keresztény portál - jelesül a 777 blog - közölte, amely elvileg annak a Mesternek a nyomában jár, aki az ellenség szeretetét tette meg erkölcsi tanítása egyik ékkövének. Vérlázító, felháborító, elfogadhatatlan húzás egy keresztény oldal szerkesztőitől idáig lealacsonyodni, akiknek ezúton is üzenem: a férfias az lett volna, ha határozottan elutasítják ezt az egyébként bújtatott politikai propagandát is tartalmazó írást. Így csak annyi marad számukra, hogy a széles publikum előtt szégyellhetik magukat, amire alaposan rászolgáltak.