2022. július 11., hétfő

Éva rehabilitációja?

A forradalmiság nem hülyeség, és ez bizony megfordítva is igaz: a hülyeség még nem forradalmiság. Márpedig a teremtéstörténet Éváját egyfajta forradalmi módon értelmező progresszív teológia - most éppen Bonifert G. Rita tolmácsolásában - pont utóbbit csinálja: eszményképet akar építeni az ősbűn egyik felelőséből. Na ne már!

Minden vitán felül álló kijelenteni, hogy maga a Biblia egy alapvetően patriarchális, mondhatni férfiakra optimalizált környezetben született. Nyilvánvalóan következik ebből, hogy ezt a tényt a szöveg is magán viseli. De éppen ezért tűnik fel még jobban, amikor mégsem ez történik. Amikor olyan történeteket olvashatunk a Szentírásban, ahol a nőket felemelik, különösen is megbecsülik, vagy éppen egy másfajta gondolkodásmód alapjait rakják le, melyek az ókori viszonyokat messze meghaladják és egyfajta esélyegyenlőség kibontakozását készítik elő. Kétségkívül a legjobb példa erre az, ahogyan Jézus bánt a nőkkel, saját kora felfogását messze meghaladva.

Egyszóval és röviden, én tényleg igyekszem megérteni a feminista teológiát abban a tekintetben, hogy az egyházban amúgy is túlsúlyban lévő nők jogaiért lobbizik. Igaz, ami igaz, a Bibliában a legtöbb eszménykép nem női, a hősök inkább a férfiak közül kerülnek ki. Csupán két-három kivétel akad, és sokak szerint egyébként pont ez a "bibliai nőhiány" vezethetett a katolikus teológiában Mária szerepének túlértékeléséhez is, akivel egyfajta egyensúlyteremtési próbálkozás történt a teológiai hangsúlyok tekintetében.

Legyünk tehát empatikusak a kedves hölgyekkel, de azért nem olyan áron, hogy már a feketét is fehérnek, a rosszat is jónak mondjuk. Mert akármilyen kevés a bibliai hősnő, Évából azért nem lesz az. Bonifert G. Rita azonban ezt is megpróbálta megoldani írásában. Szerinte Éva "egy idő után túl szűkösnek érezte a paradicsomi létet", aztán egy "végzetes lépéssel maga mögött hagyta az Édenkertet." Bonifert szóhasználata valami olyan helyzetet fest elénk, mint amikor egy szobafogságban lévő kamasz csajszi megunja a bezártságot, vesz egy nagy levegőt, aztán kimászik a szobája ablakán - amolyan csibészes, bátor, extravagáns tettként. Éva belefáradt az Édenkertbe, az isteni szobafogságba, tehát úgy határozott, inkább távozik.

Tudom, ez egy gonoszkodó kérdés, de tényleg érdekel, vajon Bonifert olvasta-e egyáltalán a bibliai történetet? Valóban nem tűnt fel neki, hogy Éva nem önként távozott, hanem Isten kiűzte az első emberpárt a paradicsomból? Vagy arra gondol, hogy Éva azért követte el az ősbűnt, mert tudta hogy akkor végre Isten kiengedi az Édenkert szörnyű, elviselhetetlen légköréből - és inkább feladta a házasságát, a boldogulását, az istenkapcsolatát, az életét? A gondolatmenet persze mindenképpen sántít.

Mintha ez a teljesen visszájára fordított ostobaság nem lenne elég, Bonifert felteszi azt a bizonyos pontot az i-re a következő eszmefuttatásával:

"Éva bűnt hordozó alakját leporolva és újfajta kíváncsisággal szemlélve egyszer csak előttünk áll egy nő, akinek karakterét nem csiszolta le a férfidominálta rendszer és aki radikálisan követi a saját belső hangját olyan döntések meghozatalában, amelyek visszafordíthatatlan következményekkel járnak nemcsak a maga, de az utána következő generációk számára is. Ő vállalja ennek a felelősségét és nem hátrál meg, nem riasztja el a tett súlya."

Szinte döbbenetes, hogy Bonifert hogyan képes így kitekerni a bibliai sztorit és egy girl-power hősnőt faragni Évából, aki heroikusan követi a saját belső hangját, és bátran vállalja a felelősséget a tetteiért. Tökéletes példája ez a megvadult eiszegézisnek, a feminizmus szövegbe csepegtetésének. Éva itt már nem egy lázadó, aki inkább a Sátánra hallgat Isten helyett, és befolyásolható, eltéríthető, félrefordítható jellem (akárcsak Ádám), hanem egy önálló, saját jogaiért kiálló, feminista amazon, mint valami olcsó képregényben.

"Számomra pedig Éva az, akiből lelkierőt meríthetek és aki megmutatja, hogy hogyan lehet nőként máshogyan létezni úgy, hogy nem engedek az elnyomó hangoknak, hanem a saját utamat járom." - idézi Josephine Teske evangélikus lelkésznő szavait Bonifert, akinek persze most nem tudom feltenni a kérdést, vajon a bibliai Éva esetében milyen "elnyomó hanggal" szemben volt engedetlen az első asszony?

Egy gondolat erejéig visszatérek a bevezetésben leírtakra, miszerint a hülyeség még nem forradalmiság. Jómagam izgalmasnak tartom, hogy a Biblia exegézisét sokféleképpen lehet művelni, abszolút annak a pártján állok, hogy nem bűn a fantáziánkat, a kreativitásunkat használni az olvasás során. Nyugodtan elképzelhetjük hogyan történhetett egy-egy sztori, hogyan reagálhattak a jelenlévők, megkísérelhetjük önmagunkat belehelyezni a szereplők pozíciójába. De itt már nem erről van szó. Amit a feminista teológia művel, hogy beszorozza mínusz eggyel a bibliai narratívát, így annak tökéletes negatívját kapja. Ha így megyünk tovább, akkor végül Iskariótes Júdásból lesz a leginkább követendő példakép, míg maga Jézus lecsúszik majd a vállalhatatlan bibliai karakterek közé. Szép dolog kiállni a nők jogaiért az egyházban, abszolút van is létjogosultsága, de beteg szemléletmódokkal nem lehet ezt egészségesen művelni. 

2 megjegyzés :

  1. Kifejezetten veszélyesnek és károsnak tartom amikor felülírják a Bibliát- a rosszat jónak állítva be, megmagyarázva, kimagyarázva, átírva. Káin történeténél is van erre kísérlet, -nem tudom hol olvastam - szomorú sőt káros felülírni ezeket a történeteket. Nem gondolom, hogy a javunkra szolgál.

    VálaszTörlés
  2. Milyen érdekes, én nem úgy emlékszem a sztorira, hogy Éva olyan harcos módon vállalta volna a tettét és a következményeket. Mondjuk Ádám sem, de Éva sem.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)