2016. január 17., vasárnap

"Ne kegyelmezz nekik!" - Isten háborúi (1)

Isten kegyelmes Isten - tudja ezt mindenki jól. Van azonban Istennek egy "másik oldala" is, amikor nem akar kegyelmet mutatni, mitöbb pusztításra és gyilkosságra szólít fel. Férfiak, nők és gyerekek, állatok, falvak és városok lettek semmivé, amikor Isten vagy kiválasztott népe végrehajtotta a népek kiirtásáról szóló mennyei terveket. S bár keresztényként jobban szeretünk a "Jóistenről" elmélkedni, szerintem tisztességtelen lenne megkerülni a kérdést: mit gondoljunk Jahve mészárlásairól? Hogyan lehet tisztelni és szeretni egy háborús Istent, aki ártatlanokat gyilkol vagy gyilkoltat?

Egyesek talán már unják a témát, de ők sem tudnak válaszolni. Mások megpróbálnak tiszteletreméltó módon és mélyen foglalkozni vele, de mégis hiányérzetet hagynak maguk után. Megint mások nem is értik, minek egyáltalán belemélyedni az egészbe, hiszen ennek a labirintusnak csak bejárata van, kijárata nem létezik.

Akárhonnan is gondolom végig, Isten mint mészáros túl nagy falat a torkunknak: egyszerűen nem tudunk vele mihez kezdeni. A gyilkosságot, az emberek kiirtását, az ártatlanok elpusztítását minden józan gondolkodású ember mélységesen elítéli - a keresztények többek között azért is, mert éppen ezek ellenkezőjét tanulták Mesterüktől, Jézus Krisztustól. Ha emberek tesznek ilyesmiket, azonnal és radikálisan felháborodunk, és súlyos retorziót várunk el velük szemben. Ám zavarba jövünk, ha a keresztény értékrend éppen azzal a Valakivel tűnik szembenállónak, akitől származik. Első pillantásra olyan ez, mintha az Erő sötét oldalán és a jó oldalon is ugyanazok a szereplők állnának, akik egyik pillanatban lágyan megcirógatják a fejünket, a következőben pedig megvillantják a fénykardot és lecsapják azt. Skizofrén állapotnak tűnik ez, az ilyen viselkedésre pedig emberi lépték szerint csak annak van egy kis mentsége, aki súlyos elmebetegségben szenved. Hasadt személyiségűek az ilyenek, akikben egyszer a gyilkos, másszor az emberbarát kerekedik felül.

De hát ilyet csak nem mondhatunk Istenre?

Én képtelen lennék, nem tudnám Istent ilyennek látni. Ám arra is képtelen vagyok, hogy önfeledten és gyermeki őszinteséggel énekeljek és imádkozzak, vagy építsem a birodalmát Valakinek, aki az "ártatlanok mészárosa" és a "bűnösök barátja" kabátot mintha egyszerre venné magára. Mindez arra vezetett, hogy kezdjek el keresni valamiféle választ, ami némi indoklásul szolgál arra, hogyan lehetett képes Isten leírhatatlan mennyiségű vér kiontására parancsot adni. Amennyire lehetséges, szeretném felfogni, Jahve miért öletett meg magatehetetlen kisgyerekeket embertelen módon. Vajon hogy férhet ez össze azzal, hogy ezek után felém fordulva kezembe adta a Bibliát, arra kérve, hogy szeressem embertársaimat? Jobban szeretném érteni, miért állt bosszút Isten egy olyan amálekita generáción, mely nem tehetett ősei bűnéről, miközben tőlem azt várja, hogy bocsássak meg az ellenem vétkezőknek.

Ezért indítom útjára ezt a sorozatot: hogy hangosan keressek válaszokat a megválaszolhatatlan kérdésekre. Belépek a labirintus bejáratán, és nem érdekel az sem, ha nem fogom megtalálni a kijáratot - most bolyongani szeretnék. Nem hiszek abban, hogy létezik teljes felelet, de abban sem hiszek, hogy egyáltalán nincs semmiféle módja a válaszadásnak. Őszintén szólva nem értem azokat a keresztényeket, akik kerülni vagy elhallgatni akarják ezt a dilemmát - akár a kérdésekben rejtőző fájdalom, akár a közömbösség, akár a tehetetlenség okozza is ezt a távolmaradást, viszonyulásuk elfogadhatatlan számomra. Itt nem valamiféle lényegtelen teológia problémáról van szó. A kérdések mögött súlyos dilemmák húzódnak meg Isten jellemével, következetességével, vagy éppen az ószövetségi kijelentés megbízhatóságával, validitásával kapcsolatban. Tartok tőle, hogy aki lerágott csontnak vagy mellékes nehézségnek véli "a mészáros Isten" kérdését, nem mérte fel a problémák grandiózusságát, a messzire nyúló gyökerek szerteágazóságát. Ez egy olyan téma, ahol az ember úgy érzi, nem pusztán a bibliai teológiával, hanem magával Istennel küzd, ahogy Jákob verekedett azon a bizonyos éjszakán. Lehet, hogy úgy jövünk ki ebből a küzdelemből, hogy lesántulunk a végén, de az áldás lehetősége számomra megéri a fájdalmakat.

Mivel ez a kérdéskör nemcsak engem foglalkoztat, elkezdtem utánajárni annak, hogy eltérő háttérből érkező teológusok hogyan ragadták meg magát a problémát, és milyen válaszokat adtak rá. A következő részekben ezekből szeretnék ízelítőt kínálni, lehetőséget adva olvasóimnak, hogy felvegyék mások szemüvegeit, és mindig más perspektívából tekintsenek ugyanarra a problémára.

Tartsatok velem, ha szerettek egészséges fájdalmat érezni és annak kockázatát vállalni, hogy a labirintusból nem fogunk kikeveredni! :-)

32 megjegyzés :

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem lep meg veled kapcsolatban. :-)

      Törlés
    2. Kiváncs vagyok mire jutsz. Ez egy igen komoly kérdés, ami sokakat arra ösztönzött, hogy elvessék az ószövetséget, és szembeállítsák az ószövetség Jahvéját az újszövetség Krisztusával

      Törlés
    3. Miért jelenik meg minden kommentem kétszer?

      Törlés
    4. Biztos még a blogmotor is érzi, milyen fajsúlyos minden megszólalás ebben a kérdésben. :-)

      Törlés
  2. Ezt a sorozatot sem szeretném kihagyni. Három éve szedtem össze a gondolataimat e témában, valameddig eljutottam, de közel sem teljes a kép, ezért is várom a te eredményeidet ezen a vándorláson.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves BL, én nagyon kíváncsi lennék az általad összeszedett gondolatokra. Ha van kedved és nem probléma neked, majd írd le ebben a sorozatban kommentek formájában! Köszönöm!

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Csatlakozom a „labirintus túrához”!

    VálaszTörlés
  5. No lássuk.Szólj , ha indulunk_:P (o_o)

    VálaszTörlés
  6. Sajnos lehetnek olyan forgatókönyvek, amikor ölsz vagy megölnek. Az ókorban ez elég gyakori forgatókönyv volt, Dzsingisz kán környékén és az arab világban még ma is gyakori. Békés úton megoldhatatlan konfliktus esetén Jehova nem öletni akar veled, hanem azt akarja, hogy élj. Mert különleges célja van veled. Például hogy a világ papsága, a világ világossága, a Tóra hordozója lehess.

    Szóljon, aki úgy véli, hogy Isten direkt ki akar vele irtatni bárkit, l'art pour l'art.

    Lépjen ki a sorból, aztán csatlakozzon Mohamedhez, az Isten nevében való l'art pour l'art öldöklés az ő iskolája.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Szóljon, aki úgy véli, hogy Isten direkt ki akar vele irtatni bárkit, l'art pour l'art.

      Lépjen ki a sorból, aztán csatlakozzon Mohamedhez, az Isten nevében való l'art pour l'art öldöklés az ő iskolája."

      Laci, én nem hiszem (noha mélyen elítélem), hogy a muszlimok esetében megállja a helyét, hogy úri passzióból ölnének. Nekik is megvannak éppen úgy az indokaik, mint például Józsuénak megvoltak. Az iszlámban futuhat-nak, azaz "megnyitásnak" nevezték a hódító háborút, melyek új területeket adnak arra, hogy Allah igazsága tovább terjedjen a földön. És persze ugyanígy megvannak az indokok az öngyilkos merényletekre is.

      Egyik vallás sem öl "csak úgy" alapon, mindenki mögött ideológia és magyarázat áll.

      "Jehova nem öletni akar veled, hanem azt akarja, hogy élj."

      Akkor pontosan hogyan értsük a kontextust ennek fényében, amikor pl. egy 5 éves, óvodáskorú kánaánita kisfiúnak Józsué és csapata letépte a fejét vagy átszúrta karddal? Az a gyerek miben zavarta a zsidók életét?

      Bocsánat a drasztikus példákért, de valójában erről és ehhez hasonló dolgokról beszélünk, még akkor is ha nekünk keresztényeknek irgalmatlan nehéz a részleteket magunk elé képzelni.

      Törlés
    2. Jogos a kérdésed: az Ószövetség kegyetlenkedései emberi önkényeskedések, amire ráfogták, hogy Isten „ezt akarja".

      Teológiailag könnyen összerakható a kép: ha a nép Isten akaratát követte volna, sosem éri büntetés. Márpedig az Ószöv. tele van büntetéssel. Amiből az következik, hogy legjobb igyekezetük ellenére SEM TUDTÁK elkülöníteni Isten akaratát a saját önkényüktől. A két dolgot folyamatosan összekeverték.

      Ha így felülvizsgálod a szöveget, feltűnik, hogy egyrészt Isten állítólag akar dolgokat, majd amikor megteszik őket, akkor gyakran büntetés jön a szívük keménységéért vagy züllöttségért, stb. Már most, ha tényleg Isten akaratát tették volna, akkor ez nem következhetett volna be. Következésképp nem lehet reális istenképet megrajzolni abból, amit a héberek Isten állítólagos akarataként leírtak. Reális Istenkép csak azokból az elemekből rajzolható meg, amiről mi is elhisszük, hogy 1. Isten tényleg akarta; 2. nem adott érte büntetést. Józsué fejletépését ilyen megközelítésben tutira nem akarta Isten.

      A bibliai zűrzavar oka, hogy a judaisták titkos belső iratnak szánták ezt az egészet. Ha legrosszabb rémálmukban megsejtik, hogy egy szerintük álmessiás nyomán egy öngyűlölő Saul kiteríti az egész szennyest a gójok elé, akkor éjt nappallá téve átírták volna politikailag korrektre a szöveget. Csak olyan gyorsan és váratlanul történt az egész, hogy nem volt rá érkezésük. Mire felébredtek, a Biblia már le volt fordítva az illetéktelen gójok számára.

      Törlés
    3. "Latinosan Septuaginta, magyarosan Szeptuaginta (rövidítése LXX, görögül Ἡ Μετάφραση τῶν Ἑβδομήκοντα) a Héber Biblia görög nyelvű fordítása. Kr. e. 300 körül íródott, az egyiptomi Alexandria városában II. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó idejében."forrás: wiki

      Törlés
  7. Mesterem tanítása: "Isten a fegyver, Isten a golyó,Isten az áldozat, akinek életét az kioltja, de Isten az ujj is, amely a ravaszt meghúzta, és a szándék, amely az ujjat vezérelte ... csak Te képtelen vagy Istent ebben a teljességében felfogni és elfogadni"

    ... és valóban, ha belegondolunk Isten nem "jó" vagy "rossz", mi vagyunk azok, akik mindig mindent minősítünk, közben elfelejtjük vagy észre sem vesszük, hogy mindig van egy pont, ahol megvan a döntés szabadsága.

    Isten nem akar tőlünk semmit. Mindig mi akarunk Istentől mindenféle dolgokat: biztonság, méltóság, jólét, holnap ... jogrendet alkotunk ezért magunknak - hamisan hivatkozva Istenre, a szenvtelen Mindenhatóra. Hiába "imádkozunk" hozzá, ha imáink primitív átkok csupán, pedig kezünkben volna az alkotó áldás képessége és ereje is.

    Ha csak egy pillanatra -éppen a döntés pillanatában, mely számunkra mindig adott- képesek volnánk Istent teljességében átélni, akkor már nem húznánk meg azt ravaszt, hiszen az áldozat is mi magunk volnánk egyben - mint ahogy ennek felismerésétől függetlenül mindig azok is vagyunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez szép ezotéria, New Age fantázia.

      Törlés
    2. Ezek a Te dobozaid. Van, akinek jó sok doboza van: jó és rossz, szép és csúf, igaz-hamis, barát - ellenség ...

      Törlés
    3. Ha Te mondod... : )

      Bár ismerek 'olyakat, akinél 1+1+1+1....+1= 1 ... persze nem a valós számok halmazán értelmezve

      Törlés
  8. Szóval az öldöklés. Kicsit gondolkoztam a témán, a heti bibliakörünkön is felmerült.
    A legnagyobb probléma az ártatlan gyermekek halála, akik egyrészt még nem tudtak annyi gonoszságot letenni az asztalra, hogy méltóvá váljanak a halálra, másrészt pedig a halál módja sem egyszerű.
    Lehet azt mondani, hogy Isten, aki a számunkra felfoghatatlan örök jelenben él, aki pontosan tudja minden ember végét, látta, hogy azok a gyermekek már végérvényesen gonoszok, és nem fognak megváltozni. Kár az időt fecsérelni rájuk. Ám ha ez egy lehetőség Istentől az ítéletre, akkorezt az egész világot le lehetne rendezni egy pillanat alatt, semmi szükség a végkifejletre. De azt mondják, hogy azért van szükség az idő kivárására, hogy az ember és az emberiség bizonyíthassa, az angyaloknak és a jövő generációjának, hogy kitert a jóban vagy sem. Ám ezt a bizonyítási lehetőséget nem kapták meg azok a gyermekek, akiket megöltek.

    Azt is mondják, hogy azok a gyermekek nem voltak gonoszak, csupán Isten a feltámadás bizonyosságával vette el az életüket, amit majd vissza fognak kapni. Ebben az esetben Isten játszik az élettel, és adja veszi kénye kedve szerint. Ám ebben az esetben is megkérdőjelezi Isten jóságát az a mód, ahogy elvette az életüket, Nem úgy mint mózesnek, hanem mészárlás közepette, úgy, hogy valószínüleg végig kellett nézniük a családjuk lemészárlását is.

    Tehát akárhonnan nézem, ez a sztori erősen megkérdőjelezi Isten jóságát. Vagy a Biblia ihletettségének módját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Vagy a Biblia ihletettségének módját." Én inkább erre gondolok:-)

      Törlés
    2. A sztori mindkettőt megkérdőjelezi. Ez elkerülhetetlen. A sztori által felvetett kérdésekre adott értelmes válaszok tisztázhatják Istent, illetve az ihletés módját

      Törlés
    3. Ha valami erkölcsi, etikai és lelkiismereti problémát okoz számunkra, akkor a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás, ha elutasítjuk azt, ami meghasonlást idéz elő ez életünkben. Nem fog menni Isten jóságának a bizonyítása a szó szerinti ihletettség dogmájának a megkérdőjelezése nélkül. Vagy csak nagyon súlyos erkölcsi és lelki sérülések vállalásával. Mondjuk nekem mindegy mit tesz a kereszténység, azt tesz amit, akar, én a magam részéről már megtettem a lomtalanítást. És egyre jobban vagyok:-)

      Törlés
  9. Ez a kérdés számomra is dilemma, illetve hogy Isten ihlette e a Mózes törvénye összes micva-ját?

    Tetszett a cikk, és Vértes László válaszait is jóknak gondolom.

    Én Fabiny Tibor: Ami változik és ami/Aki örök a Szentírásban c. „diplomatikus” írására szoktam hivatkozni, hogy valami olyasmi állásponton vagyok én is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Minden rendben a véleményeddel, de kérlek ne Névtelenként szólj hozzá a bloghoz! Köszi!

      Törlés
  10. Itt Vértes Lacival kell, hogy egyetértsek (az alapvető iszlám-ellenességétől eltekintve). Legalábbis a kérdés megválaszolásához vezető úton érvényesnek látom az általa felvetett irányt.
    Ugyanakkor Lillanyó gondolataiban is érzek igazságot.
    És szerintem ez a két megközelítés simán megfér egymás mellett. De nyilván vannak még más szempontok is, ahonnan meg lehet közelíteni a problémát. Kíváncsian várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  11. Névtelen
    Ok, készítettem google-címet :)

    VálaszTörlés
  12. Lehet hogy nem afelé kell keresni a megoldást, hogy az Ószövetségi Isten hibázott valamit, hanem hogy emberi gondolkodásmódok keveredtek bele a Bibliába, például az ellenség brutális lekaszabolása tekintetében. ld. bővebben Fabiny T. írását

    Viszont Isten része nemcsak az irgalom és a szeretet, hanem hogy ítéletet hoz, rendet tart fenn, bíró. Isten sokkal-sokkal felettünk áll, ennek megfelelően kell hozzáállnunk. Nem szabad a félelmetességét, és nagy hatalmát, vesékbe látó bíró-ságát, kivenni az istenképünkből („a mi Istenünk megemésztő tűz”, „szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel.”) Jézus tanítja, hogy ne féljünk senkitől és semmitől, csak Istentől.

    (Tudom, hogy a másik oldalon Jézus azt is tanítja, Atyának szólíthatják a hívők Istent, stb)

    VálaszTörlés
  13. Picit régi topic, de itt egy friss könyv a kánaáni népekkel szemben vívott háború témájában, ami talán segít jobban látnunk az egész háborús témát:

    https://www.ivpress.com/the-lost-world-of-the-israelite-conquest

    Én még nem olvastam (el tervezem elolvasni), egy interjút hallottam a szerzőjével (a kherem-ről szólt a beszélgetés), ami alapján érdekesnek tűnik a könyv megközelítése.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Steve, tűkön ülve vártam ennek a kötetnek a megjelenését, mivel nagyra becsülöm Waltont. A napokban fogom megrendelni magamnak. :-)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)