A közelmúltban olvastam a hírt, hogy az "Utolsó Reformáció" nevű dániai mozgalom vezetőjét, az extrém karizmatikus jelenségekkel operáló Torben Sondergaardot szinte elzavarták Dániából - családjával egyfajta migránsként Amerikába kényszerült költözni, amiről könnyek között számolt be egy riportfilmben. Sokan az eset kapcsán máris arról kezdtek beszélni, hogy kitört a keresztényüldözés Európában. Nekem viszont valami más jutott eszembe.
Ha valaki nem lenne képben miről is van szó, a blog egy korábbi írásában már tettem említést Torben Sondergaard munkásságáról. Végtelenül lecsupaszítva, Torben látásmódja - amit nem kis önbizalommal telve Utolsó Reformációnak nevez - az egyház teljes megújítását tűzte zászlajára. (Ez ugye a minimális programja egy magára valamit is adó mozgalomnak - mondhatnánk kissé cinikusan!) Ebben a megújítási folyamatban nagy szerepet kapnak az extrém karizmatikus jelenségek, a nyílt utcán zajló gyógyítások, az ördögűzések és az olyan szolgálatok is, amikor valakit keresztsége közben próbálnak megszabadítani a démonoktól. Az Utolsó Reformáció időközben számos országban népszerűvé vált, az egyes "helyi fiókjaikat" különféle Kickstart-nak nevezett rendezvények keretében indítják útnak. Ilyesmire egyébként már Magyarországon is sor került.
A hírek szerint Torben szervezeténél a hatóságok különféle vizsgálatokat végeztek, s bár nem találtak semmi kirívó hiányosságot, végül olyan helyzetbe hozták az egész szervezetet, hogy kénytelen volt bezárni kapuit. Torben pedig nemkívánatos személy lett Dániában, ezért mintegy menekültként néhány bőröndnyi cuccal családostul az Egyesült Államokban kötött ki.
Bevallom őszintén, számomra nem túl szimpatikus sem az Utolsó Reformáció mozgalma, de az az eljárás sem, amit vele szemben tanúsítottak Dániában. Szimpátiától függetlenül ugyanakkor túlzásnak érzem azokat a hangokat, melyek keresztényüldözést kiáltanak Európában. Ami történt, az közel sem arról szól, hogy Európa-szerte elkezdték inzultálni a keresztényeket - erről szó sincs. Egy olyan mozgalmat ért támadás, melynek vezetője - egyébként véleményem szerint teljesen őszinte hittel és jószándékkal - szalonképtelen módon és keresztény szemmel nézve is kétségesen képviselt bizonyos meggyőződéseket. A legnagyobb probléma talán az volt, amivel Torben kinyitotta azt a bizonyos bicskát még az egyház zsebében is, hogy az egész mozgalom kiindulópontja egy negatív kijelentésen állt, miszerint a gyülekezetek és a hívők szinte egy az egyben gátjai Isten tevékenységének, sőt a reformátorok is kevesek voltak - de majd most jön az Utolsó Reformáció, és megmutatja mit kellett volna csinálni. Legyünk őszinték, ez azért nem kis mellényre valló hozzáállás, és az ilyesmi előbb vagy utóbb tipikusan megbosszulja magát.
Az esetről leginkább egy kérdés jutott eszembe: vajon hol van a helye a különféle mozgalmaknak az egyházon belül? Az elmúlt időszakban több ilyesféle mozgolódásról is lehetett hallani, sokuk jön és megy, akár egy nyári zápor, ami alaposan megáztatja a földet, aztán a felhők idővel szétoszlanak, a mozgalmak pedig néhol termékeny gyümölcsöket, néhol kicsavart fákat hagynak maguk után. Mifelénk a legismertebb ilyen mozgalom mostanság talán a Felház volt, ami azonban mára befejeződött. Nehogy valaki félreértsen, alapvetően nekem nincs bajom a mozgalmisággal. A mozgalmak életjelek, annak a kifejezőeszközei, hogy vannak még az egyházban olyanok, akik hisznek a változásban, és minden követ hajlandók megmozgatni annak érdekében. Ugyanakkor talán kevéssé gondolunk arra, hogy a mozgalmak tünetek is, mégpedig az egyház betegségének jelei. Tudjuk azt, hogy annak idején Luthernek esze ágában sem volt evangélikus egyházat alapítani. Ő csupán belülről akarta a dolgokat megváltoztatni - amivé mozgalmisága változott, az azért történt, mert a "mainstream" egyház képtelen volt befogadni a változást, aminek így új helyet kellett keresni.
Magyarul ilyesféle mozgalmak azért vannak, mert maga az egyház elveszítette mozgalmi jellegét, és annak sem örül feltétlenül, ha más mozgolódik. Mindez persze groteszk, hiszen az apostoli korban a kereszténység önmagában egy mozgalom volt, ez adta az erejét és fennmaradásának, terjedésének garanciáját. A helyzet mára alaposan megváltozott. Úgy igazán az egyház semmit sem tud kezdeni a saját keretein belül zajló mozgalmakkal - kívánja magának a bennük rejlő potenciált és dinamizmust, de irtózik a rumlitól, a spontaneitástól és a gyakori strukturálatlanságtól, ami ezeket jellemzi.
Nem állítom, hogy Torben Sondergaard és az Utolsó Reformáció Dániában azért járt pórul, mert az egyház nem fogadta be őket - de az biztos, hogy az ehhez hasonló mozgalmak puszta létezése annak a jele, hogy a kereszténység nem úgy működik, ahogy kellene. Torben egyébként Amerikában most megpróbálja újrakezdeni azt, ami Dániában véget ért. Hogy ez örömteli hír vagy sem, azt mindenki döntse el teológiai ízlése, hitbeli meggyőződése és saját preferenciái függvényében.
Elolvastam a linkelt korábbi írásodat is, hogy képbe kerüljek: nem értek egyet azzal, hogy a kereszténység szárazzá, katarzismentessé vált. Abszolúte nem!
VálaszTörlésVegyük észre, hogy
1. kiépültek és működnek azok a jóléti rendszerek, amik kereszténység nélkül nem léteznének, és más civilizációkban nincsenek
2. kifejlődött egy "humanista" szemlélet, ami keresztény gyökerekből él(het csak)
3. megszilárdult a szerzetesek által kidolgozott természettudományos módszertan, ami lényegében csak nyugaton fejleszti az életünket könnyítő technikát, ami tőlünk terjed az egész világon
4. kialakult az állandó elégedetlen-fejlesztő attitűd, amit minden más civilizációban letörnek
5. hiszünk egy tökéletesen igazságos és jóléti jövőben, amire a kereszténységen kívül semmiféle alapunk nem lenne (pl. a véletlenül létrejövő Élet- és világmodellből levezethető?)
6. megtanultuk erőszakmentesen tolerálni az elvi ideáltól eltérőket, és KÖZBEN FENNTARTANI AZ IDEÁL ÉRVÉNYÉT; erre csak a kereszténység képes, nézzünk körül a világban
Az lehet elégedetlen és radikális, aki a fentiekkel nincs tisztában: életfeladatának hiszi a gőzmozdony radikális kifejlesztését, mert nem vette észre, hogy már a villanyvonatnál tartunk. Ha észreveszi, majd lehiggad, és beáll a nagy rendszer működtetői közé.
Lehet, hogy én fogalmaztam pontatlanul, de nem ezekre gondoltam, amikor azt írtam, hogy a kereszténység "katarzismentessé" vált. Valljuk be őszintén, a legtöbb ember amikor a kereszténységgel találkozik, akkor az számára az egyház bizonyos "megvalósulási formáival" való találkozást jelenti. Tehát pl. a templomi istentiszteletet, egyházi szertartásokat és rendezvényeket. Az átlagos embernek egyáltalán eszébe sem jut a kereszténység a természettudományos módszertanról, pláne nem a mai humanista elvekről - ami inkább az ateizmusban gyökerezik.
TörlésNem, a kereszténység számukra az egyházi kommunikációban megjelenő kép. És ez a kép bizony fekete-fehér, dögunalmas, érdektelen, időpazarló jelenség a legtöbb ember számára. Ha elmész egy templomba vagy sok gyülekezetbe, egyrészt egy szót sem értesz az ott zajló "szent liturgiából", másrészt azt sem érted, mi köze ennek a konkrét életedhez. Nem élsz át semmi különöset - vagyis nincs katarzisélményed.
Ez sajnálatos helyzet, amit a kisebb egyházakban sokszor a hajmeresztő karizmatikus "showműsorral" próbáltak kipótolni (hátha az katartikussá teszi az alkalmakat), de az inkább csak a másik véglet. Az nem túl jó, ha valaki kabaréba vagy moziba tud csak beülni, amikor katarzisra vágyik - márpedig legyünk őszinték, valamennyire erre mindannyian vágyunk.
Egyetértek, hogy valamiféle katarzisélményre szükség van, ez több szereplős feladat: az egyház dolga lenne elmagyarázni, mennyire áthatja a kereszténység a nyugati civilizációt, szinte láthatatlan, mégis mindent meghatároz, mint az oxigén. Ez alapvetően igehirdetési és hittantanítási feladat, és az egyház nincs a PR magaslatán. De ha pl. Jelenits vagy más komoly keresztény gondolkodók írásait olvassa az ember, megjelenik bennük ez a mondanivaló. Nagyobb hangsúlyt kellene kapnia. Egyébként konkrét templomokat is tudok, ahol szintén elhangzik néha, hogy a nyugati értékrend alapja a kereszténység. Így a humanizmusé, a természettudományé, a szociális érzékenységé, az esélyegyenlőségé, a demokráciáé, a feminizmusé, a genderelméleté, a szekuláris szemléleté, a liberalizmusé és az ú.n. ateizmusé is. Ezek mind a keresztény értékek talaján virulhatnak csak, sehol máshol nem élnek meg, önmagukban meg pláne nem életképesek. (A "liberális" társadalom valójában egy keresztény többségű társadalom, amelyben a csendes keresztények megbízhatóan teszik a dolgukat, miközben a hangosbemondót átengedik egy "liberális" klikknek. Nem az határozza meg egy társadalom lényegét, hogy kinél van a mikrofon, hanem hogy mitől működik.)
TörlésA hívő feladata lenne továbbadni ezt a hírt a templomba nem járó embertársaknak, hogy ne legyenek e téren vakságban, félreértésben, tévtudatban.
Ugyanakkor be kellene látni, hogy a rendszeres egyéni katarzisélmény igénye olyan, mint azt igényelni, hogy naponta rázzon az a rézdrót, mikor megfogom, máskülönben nem fogadom el, hogy van áram a világban (mit nekem hálózat, gépek, processzorok, internet, stb., ha engem konkrétan nem ráz naponta az áram, akkor ezek mind nincsenek)! Végiggondolatlan elképzelés, nem? A 21. századi keresztény katarzisélmény forrása az a belátás lehet, hogy ennyire meghatározó, és a nyugati világot ennyire átható Jézus tanítása.