2016. január 6., szerda

Amikor átfolyik rajtad a kozmosz...

Úgy döntöttem, berúgom a blogmotort, és az idei évet egyfajta rám nem jellemző misztikával indítom. Némileg Brátán János egyik friss bejegyzése adta az impulzust, melyben önmaga lelki utazását próbálta megfogalmazni. Szó se róla, az életünk bizonyos pontjain átélhetünk olyan intenzitású élményeket, melyek nagyban hozzájárulhatnak gondolkodásunk egy-egy nagyobb irányváltásához. Amikor vallásról és hitről van szó, az egyik ilyesfajta misztikus átélés, ami maradandó törést jelenthet, a totalitásélmény.
A vallási tudat működésével és a vallási élményekkel kapcsolatban már számos kutatás zajlott az elmúlt évszázadban. Az egyik alapkérdés tulajdonképpen teljesen egyszerű: vajon mi adja a hívőknek az istenélményt? Mi váltja ki azokat az érzéseket, amikor úgy érzik, valami maguktól különböző és náluk sokkal nagyobb Létezővel találkoztak? Azért használtam a felvezetésben a misztika szót, mert az ilyen alapkérdésekre adott válaszokat nehéz pontosan megragadni. Inkább az a tipikus, hogy a jelenséget körülírják, keresve azokat a közös elemeket, amelyekről az átélők beszámolnak. Kicsit olyan ez, mintha a tudományos nyelvből és a költészetből származó gondolatokat összegyúrnánk és így próbálnánk visszaadni a lényeget.

De leírható legalább megközelítő pontossággal, mit is él át az, akinek totalitásélménye van? Szerintem sokan, ha nem is mindenki, tudja miről beszélünk.

Nekem legalábbis többször volt már ilyen élményem, néha csak néhány másodpercre, néha hosszabb időre. Ezek azok a pillanatok az életben, amikor az emberben felerősödik egy érzés - mint amikor egy keverőpulton feltolnak egy kapcsolót, hogy egy sávot felhangosítsanak -, és valami tudati mélységben felfogja, hogy valami nagyobbnak a része. Itt vergődik jelentéktelen porszemként ebben a valóságban, ami roppant méreteivel körülveszi. Hirtelen mintha jobban megértené, hogy milyen hatalmas az egyébként lenyűgöző Univerzum körülötte, és ebben a felfoghatatlan mérettartományban a saját élete egyetlen kis pillanat térben és időben. Bavinck, aki könyvet is írt a vallásos tudat és a keresztény hit kapcsolatáról, egy utazót idéz, aki a tengeren hajózott. Amikor egy este kisétált a fedélzetre és az éjszakában szemlélni kezdte a végeláthatatlan vizet, akkor rohanták meg az emóciók:
"Ebben a pillanatban az a csodálatos élményem volt, mintha elveszítettem volna önmagamat... ...Elgondoltam, hogy azt a tengert évszázadokon át emberek szelték keresztül, hogy azok a hullámok voltak akkor is itt s ezek a csillagok s az estének ez a csendje s hogy miként folyt le a kis emberi élet a dolgoknak ebben a különös összefüggésében... Úgy tűnt nekem, mintha csak most láttam volna meg úgy a világot, ahogyan látnom kellett volna előbb is... Az én-érzés függönyét, mely mindig ott volt közöttem és a mindenség között, mintha egyszerre elhúzták volna s én tudatára ébredtem, hogy a világegyetem lélegzete rajtam megy keresztül."
Ezek a mondatrészek szerintem elég hűen kifejezik miről van szó. Az idézett utazó bár nem beszél istenségről, a vallási tudat tanulmányozása azonban azt mutatja, hogy az ilyesfajta totalitásélmények rendkívüli dinamikával járulnak hozzá a vallásos elköteleződés vagy az "Isten megérzése miatti" döntés kialakulásához. Ez azonban még nem a kereszténységre mutat önmagában: az az érzés, hogy az ember része valami hatalmasnak, amit valóságként megél maga körül, szinte minden vallás bölcseletében előforduló megállapítás, és mindenki át is éli.

Van azonban ebben az élményben egyfajta paradoxon is. Bár az ember az egyik oldalon azt érzi meg benne, hogy egy senki a Világegyetem félelmetes méreteihez képest (ez önmagában elég lehangoló), mégis a másik oldalon azt is érzi ezzel párhuzamosan, hogy ezt az élményt most neki személyesen nyújtotta a Teremtő, aki az ő kedvéért húzta félre egy pillanatra a galaxis függönyét, hogy egy picit mögé láthasson (ez pedig nagyon felemelő). A kutatók szerint a totalitásélmény így egyszerre globális és individuális, ami attól még személyesebbé válik, hogy az ember úgy érzi, ezt az érzést nem képes mással megosztani. ("Nem tudom ezt elmondani milyen, neked is át kell élned, akkor majd megérted!")

Két dolog jutott erről eszembe keresztényként. Az egyik Pascal számomra nagyon szimpatikus mondata, amivel antropológiai megközelítésben megpróbálta "belőni" az ember helyét a kozmoszban. Szerinte az ember "semmi a mindenhez képest, de minden a semmihez képest". Mintha ebből a kettősségből kapnánk egy fejadagot, amikor átéljük a totalitásélményt. A másik, hogy ez az élmény (hitem szerint) úgy enged kissé közelebb kerülni Istenhez és ad valódi érzelmi töltést, hogy az nélkülöz minden hisztérikusságot és a karizmatikus mozgalomban sajnos jellemző érzelmi vadhajtásokat. Sosem voltam olyan ember, aki vadászta az élményeket, ezt a fajtáját azonban nagyon is vállalhatónak vélem. A túlhajszolt érzelmek és a sivatagi szárazságban szomjazó keresztény élet között van egy keskeny sáv, amiben lehet valami élőt találni, és ezek egyike a totalitásélmény. A sok agyalás között kell ez nekünk, mint egy falat kenyér.

19 megjegyzés :

  1. Az ilyen élményeknek belső, vagy külső eredete van? Azaz Isten generálja, vagy csupán egy belülről indult érzés eredménye?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én véleményem az, hogy mindkettő. Szerintem Isten eleve felruházott bennünket azzal a képességgel, hogy néha megsejtsünk valamit a nagyobb valóságból, és ez mozdul meg az emberben az ilyen pillanatokban. De nagyon nehéz ezt leírni, ezért bújtam kissé ijedten a misztika szó mögé én is. :-)

      Törlés
    2. Nekem több bajom van az ilyen élményekkel. Egyrészt én is éltem át hasonlókat, de nem tudok mondani róla semmit. Semmilyen bizonyítékát nem látom, hogy Istennek bármi köze lenne hozzá. Nem volt ott az "aláírása" az élmény alatt. Ebből adódóan simán lehetett egy önmagam által generált folyamat, amit csupán a saját belső vágyaim, érzéseim hoztak létre egy érzelmileg túlfűtött pillanatban, amit persze én "fűtöttem túl". Ezért szerintem ezek az élmények megmaradnak a bizonytalanság és az önmagunknak sem bizonyíthatóság szintjén.
      Ezzel szemben a Bibliában azt olvasom, hogy azok, akik valami hasonló élményben részesültek, mindig pontosan tudták, hogy az élmény eredete Isten, és mindig volt valami ami ezt megcáfolhatatlanul bizonyította, há másnak nem is, de nekik igen

      Törlés
  2. "Semmilyen bizonyítékát nem látom, hogy Istennek bármi köze lenne hozzá."

    Ezért írtam, hogy szerintem ez a teremtettségünkhöz kötődik, tehát közvetve van köze hozzá Istennek.

    Pontosan hol olvasol a Bibliában totalitásélményről, ahol ezt a fajta egyértelmű bizonyítékot megtalálod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra gondoltam, mikor egy bibliai szereplőnek istenélménye van. Olyan élménye, ami egy életre meghatározza őt és a döntéseit. Ezek sosem valami titokzatosságba burkolózó élmények, melyeknek az eredete és célja a homályba veszik, hanem mindig konkrétak

      Törlés
    2. Én viszont közel sem erről beszéltem, hanem kifejezetten a totalitásélményről, nem az istenélményről általában. Én hirtelen nem nagyon emlékszek arra, hogy a Szentírásban ilyesmi lenne. Olyan van, hogy a zsoltáros ír az emberi élet rövidségéről, de az egy dal szövege. :-)

      Törlés
    3. Ebben igazad van, de én nem tudom máshoz kapcsolni. Ezért kérdeztem az eredetét. Mert ha van ilyen most, akkor volt régebben is, de ha régebben nem volt, akkor most se biztos hogy van

      Törlés
  3. Szerintem a 8. zsoltár erről szól. Az ember kicsinységéről és mégis nagyságáról a teremtett világban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a 8. zsoltár valóban kissé olyan, mintha a lenyomata lenne annak, hogy a szerzője átélt egy ilyesfajta totalitásélményt. Én megszavazom a példádat egynek! :-)

      Törlés
  4. Hadd tegyek hozzá néhány "vallásközi" gondolatot. A keresztények a keleti tanítások "Isten-és-én-egyek-vagyunk" koncepcióját általában azzal támadják, hogy az emberi, egyéni ént vészesen felnagyítja, megduzzasztja.
    Csakhogy nagyon fontos itt látni azt, hogy ezek a tanítások nem a hétköznapi, "bűnös", gyenge és véges énről beszélnek ilyenkor, hanem egy "egyetemes énről", ami nagyon is könnyen megfeleltethető a biblikus isteni "vagyok-ságnak" is. Tehát nem a mulandó, egyszeri XY énje kebelez önmagába mindent, hanem annak átélése történik meg, amihez hasonlóról Sytka is ír, mégpedig hogy az isteni én része vagyok én magam is. Nem én, Ludvig Laura vagyok maga Isten, hanem az egyénfeletti, egyetemes én részeként ismerek magamra. Azért nem bánom, vagy kell bánnom feltétlenül, ha ez az XY elmúlik, mert az a gazdag forrás, ahonnan származom, és ami én is vagyok a vele való kapcsolatom által, soha nem szűnik meg. Valami, vagy valaki, akit önmagamnál sokkalta fontosabbnak tartok, soha nem múlik el és nem szűnik meg. És amennyiben Ő örök, én pedig benne megszülettem, akkor valamiképpen az Ő öröklétében is részesülök, hiszen kapcsolódom hozzá.

    Azt is fel szokták róni ilyenkor, hogy hogyan állítható az, hogy csak egyetlen tudat létezik? Például úgy, hogy ennek az egyetlen tudatnak a hatalmi körébe tartozik az is, hogy más tudatok valóságát megteremtse, önmagán belül.
    Az utóbbi időben sokat tanulmányoztam a katolikus doktrínák Isten ismeretére és "önismeretére" vonatkozó részeit, és van benne egy-két igen elgondolkodtató rész. Például az, hogy, szó szerint idézve: "Isten ismeretének elsődleges tárgya önmaga".

    Vajon mit is jelenthet ez? Isten "elsőként" nem "lát" semmi mást, mint önmagát. Az ő vagyok-sága az, ami mindent betölt. Ehhez képest érdekes elgondolni, hogy akkor vajon a "teremtmények" miként adódnak számára.
    Persze azt is mondják, hogy Isten ismeretének másodlagos tárgya a teremtett világ. Azonban ha Ő a teljesség, mindenek létének alapja, egyben egyetlen és önazonos, nehéz elképzelni, hogy önmagán kívül valójában más is adódik számára, hogy lehet egyáltalán MÁSODLAGOS ismerete valamiről.

    VálaszTörlés
  5. Sefatias, te nem a prófétai látomásokra gondolsz egyébként?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem. De az is belefér. Azokra az istenélményekre, melyek a bibliai szereplőkben egyértelművé tették, hogy mi Isten szándéka velük. Amiről a poszt szól, az nem hasonlít azokra amire én gondolok. De olyannal viszont még nem nagyon találkoztam. Bár Balati zsoltárját még megnézem

      Törlés
    2. : ) ezeket akkor találod, amikor éppen nem keresed görcsösen... és nem ott találod, ahol gondolod, hogy lenniük kéne ... és bár éppen olyanok, amilyeneknek mások is leírják, mégis úgy érzed, ez csak Veled történhetett meg éppen így ...
      Ezért neveztetik titoknak!

      Törlés
    3. "De olyannal viszont még nem nagyon találkoztam. "

      Sefatias, őszintén, ez igencsak meglep. Megszámolni sem tudom azokat a hívőket, akik nekem ilyen élményeikről beszéltek. Ők mindannyian hittek abban, hogy Isten "világosította meg" őket, amikor felfogták, nem is, inkább megérezték hogy kik is ők a kozmoszban.

      Törlés
    4. Én a bibliában nem nagyon találkoztam ilyennel. Beszámolót hallottam sokat, de nem tudom kötni semmilyen bibliai szöveghez

      Törlés
    5. Szerintem a balati által figyelmünkbe ajánlott 8. zsoltár igencsak ilyen gondolatokat hoz. Jó példának tűnik.

      Törlés
  6. Sefatias - szerintem nem tekinthetünk el attól, hogy a Biblia elsősorban tanítási célzattal lett összeállítva, megfogalmazva, tehát minden történet mások okulására szolgál. Éppen ezért sokkal konkrétabban kellett megfogalmazni az egyes szereplők "élményeit", olyan köntösbe bújtatni, hogy szélesebb körben is megértsék. Ez szerintem rányomja a bélyegét a benne olvasottakra. Lehet, hogy ha valamelyik prófétával leülhetnél beszélgetni, személyesen kicsit máshogy mondaná el azt, ami a Bibliában van :). Mint ahogy az is nagyon valószínű, hogy már az első lépcsőben is, amikor ez az "istenélmény" az átélőtől a korabeli közeghez eljutott (még azelőtt, hogy leírásra került volna), szintén volt valamiféle átfogalmazás. Az egyén saját belső nyelvéről mások nyelvére fordítás, ami valamelyes változással, változtatással szükségszerűen együtt jár.

    VálaszTörlés
  7. Sytka, a totalitásélmény mindenféle lelkiség közös tényezője, az a szint, amivel már az ősember is rendelkezett. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy érvénytelen szint, csak azt, hogy a 21. században ne tekintsük valamiféle vallási csúcsnak.

    Ha az lenne, akkor nem írták volna le Ábrahám utódai nagy fáradtsággal a Bibliát, és nem jött volna el 2000 éve Jézus.

    VálaszTörlés
  8. Pár szóval írni az égre fel:
    itt vagyok, figyelj!

    Figyelj rám kérlek, Ki vagy,
    mutasd való magad!

    Szónak hol helye nem lehet,
    töltsd be csendemet!

    Mit szemem lát csak káprázat,
    lehunyni szelíd alázat!

    Már elpihen két dolgos kezem,
    nézd, összeteszem!

    Nincs mozdulat, hang se kél más,
    csak a halk sóhajtás.

    Csak Te figyelsz most, tudom,
    fény-jeled homlokomon…

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)