2016. január 31., vasárnap

Az első ember mi vagyunk - Ádám nyomában (3)

Az ember néha melléfog: Isten kegyelméből és amerikai testvéreim jóságából tavaly nyáron ösztöndíjas kutatóútra mehettem Chicago mellé, Wheaton-be. Nos, akkor még nem tudtam, hogy éppen itt tanít és dolgozik John H. Walton ószövetséges professzor, aki a most bemutatásra kerülő archetipikus szemléletmód zászlóvivője. Szívesen kérdeztem volna tőle személyesen néhány dolgot, de ez a lehetőség akkor és ott sajnos elúszott. Némi kárpótlást jelent számomra, hogy Walton elgondolásai több kötetben is napvilágra kerültek, így talán nem kell annyira erősen fognom a fejem.

Kezdjük egyenesen a közepénél! Walton kijelenti: "Nézetem az, hogy Ádám és Éva valós emberek voltak egy valós múltbeli pillanatban. Személyek, akik tényleg léteztek a történelem során". Az előző részben taglalt elmélettel szemben tehát markánsnak tűnik a különbség. Míg Lamoureux megközelítésében az első ember(pár) az ókori világkép eredetről szóló elképzelésének része volt, addig Walton szerint tényleges személyiségekről kell beszélnünk. Ádám valóságát egyszerűen az igazolja, hogy ez a legtermészetesebb, a leginkább magától értetődő olvasata a szövegnek - ráadásul az a tény, hogy Ádám a különféle nemzetségtáblákban is szerepel, ismét utalás akar lenni historikusságára.

Eddig a professzor meglátása semmiben sem különbözik egy hatnapos kreacionista véleményétől. Ám a kreacionistákkal szemben úgy vélekedik, Ádám és Éva leginkább archetípusként állnak előttünk, azaz olyan emberekként, akik magát az emberiséget képviselik. Fontos azonban tisztán különbséget tenni prototípus és archetípus között - a kettő nem ugyanaz. A prototípus egy mintadarab, mely etalonként szolgál például egy gyártási folyamatban a következőkben elkészítendő produktumokhoz. Az archetípus azonban egy már meglévő csoport összes többi tagját reprezentálja. Ádám ebben az értelemben interpretálandó: mint aki személyében az emberiséget testesíti meg. Fontos megjegyezni, hogy az archetípus szerepkör egyébként nem kívánja meg a történetiséget: archetípus lehet egy valós ember a valós emberi történelemben, de nem minden archetípus ilyen. Ábrahám például valós, hús-vér történelmi személy volt, de az Újszövetség mégis archetípusként szereti őt láttatni velünk, mégpedig az atyjaként azoknak, akik hisznek (Róm 4,11-12). Jézus is valós személy volt, de sokszor archetípusként jelenik meg, mint a "második Ádám". Mindezzel Walton csak azt akarja kifejezni, valami fontosat tévesztünk szem elől, ha nem vesszük észre, hogy a Szentírás érdekelt az archetipikus értelmezésben.

De álljunk meg egy pillanatra: hogyan lehet Ádám archetípus, amikor a szövegből úgy tűnik, csak ő élt egyedüli emberként a világ teremtésének legelején? Kiket képviselt, kiket reprezentált így?
John H. Walton
Nos, Walton úgy véli, egyrészt már maga a név is beszédes: Ádám. Ez a név héberül "emberiséget" jelent, és eleve inkább archetipikusnak hangzik, mintsem egyszerűen egy személy nevének.  Richard S. Hess megjegyzi, hogy a Genezis 1-5-ben összesen harmincnégy alkalommal fordul elő az 'adam kifejezés: ebből huszonkét esetben nem személynevet takar. Csak öt alkalommal hivatkozik perszonálisan - a többi leginkább az egész emberi nemre és az emberiségre, mint egyfajta tömegre utal. Másrészt Walton úgy véli, nagyon beszédes, hogy Isten a porból formálta meg Ádámot. Ez első megközelítésben nyilvánvaló utalás az ember materiális eredetére. Ám az ember porból való léte kétségkívül utal földhöz kötöttségére, múlékonyságára, sérülékenységére, azaz halandóságára is. Walton sok teológussal együtt azok közé tartozik, akik úgy vélik, Ádám nem volt eredendően halhatatlan: hiszen ebben az esetben semmi értelme nem lett volna az Élet Fáját elzárni előle. A szöveg sokkal inkább azt sugallja, hogy Ádám halhatatlanná válhatott volna, megvolt a lehetősége, hogy állapotát fenntartsa, regenerálja, Isten pedig ezt a lehetőséget vette el tőle az Élet Fája elzárásával, így az ember a romlás és elmúlás útjára lépett. Ebből azonban az következik, hogy a halál része volt a teremtésnek. (Hogy mit ért a Szentírás azon, amikor a bűn általi "bejövő" halálról beszél, azt most ebben a bejegyzésben nem fejtem ki).

Ami azonban számomra nagyon érdekesnek tűnik Walton elgondolásában, ahogyan a teremtéstörténeteket magyarázza. Ugye mindannyian tudjuk, hogy a Szentírás két teremtéstörténettel kezdődik: ezek a Genezis 1 és 2 részeiben olvashatók. Miért van kettő? Erre általában kétféle módon szokták választ adni: a négyforrás elmélet szerint az egyik szöveget a jahvista, a másikat az elohista szerző írta, ez tehát tényleg kétféle narratíva, melyek alapvetően eltérnek egymástól. A kreacionista magyarázók pedig azt mondják, nincs itt kétféle történet, csupán a második az elsőnek egy kiexponált változata, mely Ádámról és Éváról akar beszélni, az emberre koncentrálva. Nos, Walton azt mondja, van egy harmadik lehetőség is: a második leírás az első folytatása! Miről van szó? Amikor a hatnapos teremtéselbeszélést olvassuk és azt látjuk, hogy Isten az embert a maga képére, férfinak és nőnek teremtette, automatikusan behelyettesítjük a férfi helyére Ádámot, a nő helyére Évát. Pedig a szöveg nem róluk beszél, hanem az emberről, mint fajról, mint élőlényről, amelyet Isten a maga hasonlatosságára formált - a részletek említése nélkül! Walton szerint tehát nem szabad úgy látnunk, hogy a második teremtéstörténet az első történet hatodik napjának a "kirészletezése". Az első történet szerint Isten az emberi fajt hozta létre, melyből Ádám ki lett emelve archetípusként. Ez pedig azt jelenti, hogy Ádámon és Éván túl már voltak teremtett emberek a világban, és minden jel szerint nem voltak halhatatlanok sem. Utal erre valami? Mintha a Gen 4-ben látnánk egy példát: Káin, azt követően hogy megölte testvérét Ábelt, félni kezd. Hátha rátalál valaki és őt is megöli, hiszen az emberiség már városokat épített a Földön. Ez azonban furcsa félelem, ha arra gondolunk, hogy az emberiség a kreacionista logika szerint akkor még többnyire csak Ádámból, Évából, Káinból és addig Ábelből kellett, hogy álljon. De akkor kitől félt pontosan Káin? Nyilvánvalóan a többi embertől, akik akkor már egyfajta civilizációt is alkottak a városok építésével.

A nagy problémám az, hogy Walton archetipikus magyarázatának mindez csak az előzménye - igazán ezután mélyed el a konkrét részletekben, erre azonban a bejegyzés hosszúsága miatt most nem fordítanék több helyet. Mindazonáltal azt még érdemes kiemelni, hogy az archetípusok használata kapcsán a közel-keleti kultúrákban (sumér, akkád, egyiptomi) nincs említés egy első emberpárról, mely az egész emberiséget képviselné. A legtöbb mítoszban az emberek az istenek rabszolgái, ezért nem is logikus, hogy csak kettő legyen belőlük.

Összegezve az archetipikus szemlélet megközelítését, én az alábbi következtetésekre jutottam:

(1) Ádám és Éva konkrét, történelmi személyek voltak, akik archetípusként az egész emberiséget képviselik. Nem voltak halhatatlanok, ezt a lehetőséget pedig erkölcsi bukásuk miatt el is veszítették.
(2) A bibliai szövegből kikövetkeztethető, hogy éltek más emberek is mellettük a Földön - a szöveg ezek közül emeli ki Ádámot és Évát, mint akik reprezentálják az egész emberiséget. Isten nemcsak kettőjüket, hanem az emberi fajt teremtette meg.

Ha a Szentírás tulajdonképpen nemcsak egy emberpárral, hanem az emberiséggel számol, melyből kiemel két figurát, hogy az erkölcsi bukást bemutassa, az meggondolandó teológiai elképzelésekhez vezethet. Ezen az úton úgy tűnik, nem lehetetlen egyszerre hinni a halandó Ádám és Éva történetiségét, és a poligenezist, azaz a természettudományok állításait sem. Lehet, hogy ez az út vezet el egy konfliktusmentesebb állapothoz a hit és a tudomány kérdésében, ami az eredetet illeti?

15 megjegyzés :

  1. Az ember nem is gondolná, hogy mennyire izgalmas ez a téma. (vagy pedig baj van a fejemmel)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A teremtés témája kimeríthetetlen, és itt most csak egy kis szeletével foglalkozunk. A teológiában külön van teremtésteológia is, ami végigveszi ezt a kérdést az egész Szentírásban, illetve az egyháztörténelemben. Van még miről írni. :-)

      Törlés
  2. Sytka,elgondolkodtató megközelítés, nekem tetszik.:) Most már, csak valahogy a bűnösség problémáját mint egyetemességet kéne beilleszteni.

    VálaszTörlés
  3. Sytka,elgondolkodtató megközelítés, nekem tetszik.:) Most már, csak valahogy a bűnösség problémáját mint egyetemességet kéne beilleszteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Most már, csak valahogy a bűnösség problémáját mint egyetemességet kéne beilleszteni."
      Csak ha mindenképpen igazolni akarjuk Pál teológiáját és a biblia szó szerinti ihletettségét, egységességét:-) Amúgy meg minek?

      Törlés
    2. Zoli, a helyzet nem reménytelen. :-) Kb. másfél-két éve nekem még úgy tűnt, a halál is megoldhatatlan probléma az illeszthetőséget tekintve, és nem lehet egy valamennyire plauzibilis elméletet felállítani. De egyre inkább úgy néz ki, lehet. Nem tudom a bűnnel kapcsolatban is van-e ilyen, de gondolkodjunk rajta! Viszont ha lesz is teória, az nem lehet erőltetett és a szöveg értelmezéséből kell fakadnia.

      Törlés
    3. Sytka, klassz poszt, köszi. A halálra a genetikának is van válasza: egy halhatatlan szervezet nem tudna az utódain keresztül tökéletesedni, ezért a meghalás elkerülhetetlen. Tegyük fel, létezett egy nem öregedő ősszervezet - csak nem bizonyult alkalmasnak a túlélésre. Átvették a helyét a halandó és tökéletesedő szervezetek.

      Ami a bűnt illeti, arra a filozófiának van válasza: az ősbűn a tökéletlenség. Ha az ember tökéletesen közösségi lenne, nem beszélhetnénk ősbűnről. Mivel az ember nem tökéletesen közösségi, ezt szimbolikusan ősbűnnek nevezzük.

      Isten szabályai a tökéletes közösségi magatartás ideálját állítják számunkra feladatul. Nem tudunk maradéktalanul megfelelni, de minél jobban igyekszünk önként tökéletes közösségi emberré válni, annál boldogabban alakul a földi életünk a magunk és a szeretteink szempontjából. Ennyit biztosan tudhatunk, a többi nem a mi kezünkben van.

      Bár ez az értelmezés látszólag távol áll a teológiától, szerintem jobban megfontolva a teológia is pontosan ezt mondja.

      Törlés
    4. Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát, László! Már megint jól megaszontad...:-)

      A genetikában nincs szó halhatatlan szervezetekről.

      "egy halhatatlan szervezet nem tudna az utódain keresztül tökéletesedni"-t hogy kell érteni? Miben és hogyan tudna tökéletesedni egy HALHATATLAN szervezet?

      " létezett egy nem öregedő ősszervezet - csak nem bizonyult alkalmasnak a túlélésre" ---Hm, akkor most halhatatlan volt vagy nem?

      "Átvették a helyét a halandó és tökéletesedő szervezetek." --- akik a halhatatlanságig tökéletesednek, hogy aztán a nevükkel ellentétben kihaljanak. (...mert ezt írod: "egy halhatatlan szervezet nem tudna az utódain keresztül tökéletesedni, ezért a meghalás elkerülhetetlen.)

      Törlés
    5. Kedves Péter! Örülök, hogy figyelmesen követed a témát. A kérdésed jogos: a halálnak lehet belső és külső oka. Elképzelhető egy olyan kezdetleges szervezet, amely nincs meghalásra programozva, és csak külső okból pusztul el. (Mert megszűnnek létfeltételei, vagy megeszi egy ragadozó.)

      Azt írtam, hogy „tegyük fel, létezett". Szerinted ne tegyük fel, hogy az élő szervezetek történetének hajnalán esetleg nem épült minden szervezetbe egy öregítő-meghalasztó mechanizmus?

      Az ötletet egy, a halál előnyeivel foglalkozó könyvből merítettem. Kétségtelen előnye a halálnak, hogy a génjeit átörökítő szervezet egy idő múlva elpatkol, és nem grasszál bosszantóan sokáig a túlélés szempontjából lezárt verziójú génjeivel. Pl. nem fér el annyi egyed az élőhelyen, az öregeknek előbb-utóbb távozniuk kell.

      Nem kell feltétlenül örök életben gondolkodni... Onnan is megközelíthetjük a témát, hogy a hosszan élő fajok nagyon sérülékenyek, mert mire alkalmazkodnának egy-egy gyorsabb változáshoz, addigra már kampec nekik, és ha nincs önállóan életképes utódjuk, akkor game over. Nota bene: az ember azért él egyre tovább, mert az utóbbi jó hosszú időben csökkent a rá nehezedő túlélési nyomás. Elvben akár 80 évesen is vállalhatna gyereket, és nem késné le a túlélést. Persze ez könnyen és gyorsan változhat, amikor is újra a rövidebb életű, ezért gyorsabban érő és szaporodó emberek kerülnek evolúciós előnybe.

      Törlés
    6. László, kérdésedre, miszerint "Szerinted ne tegyük fel, hogy az élő szervezetek történetének hajnalán esetleg nem épült minden szervezetbe egy öregítő-meghalasztó mechanizmus?" a válasz az, hogy ne tegyük fel, mert ilyen nem volt, és nincs rá szükség. Ne feledd, hogy az élőlények képesek - az entrópia-növekedés ellenére - élő állapotukat ideig-óráig fenntartani. Az élet fenntartásához rendelkeznek mechanizmussal, a pusztulás (entrópia növekedés) megy magától.

      "Kétségtelen előnye a halálnak, hogy a génjeit átörökítő szervezet egy idő múlva elpatkol..."
      --- Nem igazán érthető ez a mondat: a halál előnye...??? Az élet előnye a halál, mert halál nélkül nem lenne élet.

      Törlés
    7. „ne tegyük fel, mert ilyen nem volt, és nincs rá szükség"
      - Ez számomra nem kardinális kérdés ugyan, de ha már szóba került: a szervezetünkben egy elég pontos öregítő mechanizmus ketyeg. Minél nagyobb jólétben élünk, annál lassabban ketyeg.

      Érdekelne, mit gondolsz erről: Ha az ember tökéletesen közösségi lenne, nem beszélhetnénk ősbűnről. Mivel az ember nem tökéletesen közösségi, ezt a hiányosságot szimbolikusan ősbűnnek nevezzük.

      Törlés
    8. "a szervezetünkben egy elég pontos öregítő mechanizmus ketyeg. Minél nagyobb jólétben élünk, annál lassabban ketyeg."
      Éppen fordítva: az életben tartó mechanizmus romlik. Ha kiszűröd a káros hatások egyikét-másikát, akkor a romlás lassabbá válik.

      A bűn emberi találmány, egy antropomorf fogalom. Bűn az, ha egy ember vét a közösségében elfogadott elvek, standardok, vélt, vagy valós törvények ellen. Az ember, mint minden élőlény semmiben sem tökéletes, ezért nem értem, miért éppen közösségi viselkedése lenne tökéletes, azt meg pláne nem értem, hogy miért lenne ez az "ősbűn". Szerintem ilyen nincs.

      A természetben a "bűn" értelmezhetetlen. Ha egy róka besurran a szomszédod udvarára, és elvisz egy tyúkot, akkor egyszerűen csak táplálkozik. Ha te csinálod ugyanezt, akkor bűnt követsz el, mert ez az emberi társadalomban lopásnak számít.

      A természetben már a legegyszerűbb élőlényeknél megjelennek és megfigyelhetők olyan jelenségek, amelyek antropomorf értelmezésben "bűnnek" tekinthetők. Ha egy bacipopulációban minden baci feleslegben szintetizál egy életfontosságú vegyületet (pl. egy aminósavat), akkor a felesleget kiüríti a környezetébe. Ilyen körülmények között olyan baci is meg tud élni, amelyik nem képes az adott molekula elkészítésére, mert felveheti a környezetéből. Sőt, az ilyen egyed szelekciós előnyt élvez, mivel nem kell energiát és anyagot felhasználnia, ezért az ilyen "csalóknak" a száma a populációban emelkedik, egészen addig, míg a "becsületes" bacik által készített összes molekulát felhasználják. Ekkor életképességük, és számuk is, érthető ok miatt, rohamosan csökken. Tehát a bacipopulációban az evolúciós változások egy egyensúlyt hoznak létre a "becsületes" és a "csaló" bacik számában. Az emberi faj más taktikát alkalmaz a kedvezőtlen jelenségek visszaszorítására, esetünkben (az erkölcs/moralitás) kialakulásával) hatékonynak bizonyult elvek, standardok, vélt, vagy valós törvények bevezetése, és ezek megsértőire alkalmazni a bűn és bűnös fogalmakat.

      Törlés
    9. Jók a gondolataid. Az ember számára nincs nem antropomorf fogalom, ezért legfeljebb elképzelni tudjuk, hogy kilépünk az antropomorf térből, de valójában egy pillanatra sem tudunk kilépni belőle.

      Ennek a neocortex (új agykéreg) az oka, amely az önreflexiós képességünket biztosítja. Neocortex nélkül semmiről semmilyen véleményünk nem lenne, neocortex-szel viszont mindenről erkölcsi-érzelmi véleményünk van, akár akarjuk, akár nem. Az ember számára nincs semleges helyzet, legfeljebb kellően távoli helyzet, amely az érintettség hiánya miatt viszonylag érdektelen. Jó példa erre amit a bacipopulációról írsz: ebben a formában nem érdekel minket különösebben, bár nem vagyunk teljesen semlegesek. Annál inkább érdekel, ha emberek hasonló viselkedéséről van szó! Háborúk, lázadások törnek ki, szélsőséges pártok alakulnak, pogromok indulnak olyan alapon, hogy egyes emberek „csaló" baciként viselkednek. Csakis antropomorf módon tudjuk nézni a világot.

      Ami az ősbűnt illeti: kétségtelenül antropomorf koncepció, de mivel ez evidencia, nem mondtunk vele semmit. Ha elfogadjuk, hogy az ember közösségi szempontból születetten tökéletlen, akkor értékelni kezdjük a Biblia csodálatos bölcsességét. Aki belátja, hogy önerőből kevéssé közösségi lény, az jobb közösségi lénnyé válik ezáltal, mint aki nem látja be. A kommunisták pl. azt feltételezték, hogy az ember önerőből tökéletes közösségi lény, vagy azzá tehető. E téveszme jegyében gyilkoltak meg sok millió állampolgárt. Holott csak be kellett volna látniuk, hogy Isten vagy kvázi-istenfogalom nélkül nincs közösségi tökéletesedés. A fasiszták pedig úgy tettek, mint akinek nem alakult ki a neocortexe - ez tette őket olyan rettenetes szörnyeteggé, önreflexióval nem foglalkozó állattá. Nem hívők ebben az összevetésben ismerhetik fel a Biblia gyakorlati értékét, mondjuk A tőke vagy a Mein Kampf című könyvekhez képest.

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)