2016. március 9., szerda

A kérdéses pont az abortuszban (2)

Az előző bejegyzés meglehetősen nagy vihart kavart, ami feltétlenül érthető, hiszen az abortuszkérdés  tétje, hogy amikor elpusztítunk egy magzatot, akkor egy fejlődő emberi lénytől jogosan vesszük el az életet vagy sem? Mindenképpen életről és halálról van szó, ráadásul egy olyan életről, amely nem képes magát megvédeni azon a helyen, amely elvileg pontosan arra szolgálna, hogy a védelmet biztosítsa számára: az anyaméhben. 

A könyv címére már nem emlékszem, de a szerző megjegyzésére még élesen: azt írta, tulajdonképpen elegendő lenne főműsoridőben levetíteni egy kemény abortusz felvételét valamelyik nézett televíziócsatornán. Ettől a pillanattól kezdve az abortuszkérdés sokak számára javarészt megoldódna. A kijelentés szerintem túlzó, de jól rávilágít arra, hogy érzelmi lények vagyunk: az emocionális dimenziót pedig nemcsak hogy nem lehet, de véleményem szerint nem is szabad kihagyni az abortuszt övező dilemmázásból. Minden értelmes ember ösztönösen berzenkedik attól, hogy a saját fajtársát megölje vagy kárt tegyen benne - ez az érzés még akkor is munkál bennünk, ha egyébként a másik ember elpusztítása elkerülhetetlennek és jogosnak tűnik. Az abortusz kapcsán fontosnak gondolom megjegyezni, hogy az átélő édesanyák jó része lelkileg is súlyos kínlódásokon megy keresztül. Ezek a traumák gyakran nem temporálisak, hanem kigyógyíthatatlan sebet jelentenek számukra, örökre szóló lelki hatásokkal. Mindez persze még nem érv az abortusszal szemben, de annyit legalábbis jól mutat, hogy természetes gondolkodásunk és érzelmeink szerint mindenképpen az élet megóvása felé hajlunk, és ameddig nincs nyomós okunk rá, nem is akarunk eltérni ettől az iránytól.

Az abortusz kapcsán természetesen fontos kérdésnek számít a magzat anyaméhen belüli fejlődése. Nem meglepő módon, többféle szemlélet létezik arról, vajon honnan beszélhetünk emberi minőségről a prenatális időszakot tekintve. Számos fordulópontot szokás meghatározni, melyek közül csak néhány példát említek, mert nem akarok végigmenni a teljes listán.

Roe azt írja, az amerikai Legfelsőbb Bíróság által elfogadott döntő pillanat az életképesség, vagyis az a pont, amikor a magzat már önálló életre képes az anyaméhen kívül. Az embrionális fejlődésben ez a huszonnegyedik és huszonhatodik hét közé tehető - sokaknak ez olyan tény, hogy innentől kezdve ruházzák fel a magzatot emberi státusszal. Az egyik gond ezzel, hogy az életképesség, mint létminőséget meghatározó változó, nem igazán mérhető: magzatonként eltérő, az orvostudománynak köszönhetően ráadásul egyre korábbi szakaszokra igaz. A pillanat tehát állandóan változik, ami nem teszi lehetővé, hogy objektív mércévé válhasson. A másik gond, hogy az életképesség a rendelkezésre álló orvosi eszközöktől is függ, ráadásul országonként és helyszínenként is eltérő: egy leharcolt nigériai kórház és egy csúcsfelszereltségű intézmény New Yorkban más és más, ég és föld a különbség a kettő között. Úgy tűnik, az életképesség inkább a magzat környezetéről és szükségleteiről szól, mintsem arról a kérdésről, mitől ember az ember.

Ezért aztán mások más időpontot javasolnak: például az agy kialakulását, ami a terhesség negyvenötödik napja körül történik meg. Ez a meghatározás azért kedvező, mert a halál definíciójához is kötődhet, ami ugye az agyműködés teljes megszűnését jelenti. Ahogy az agyhalál az emberi minőség végét, úgy az agyműködés megindulása az emberi minőség kezdetét illusztrálja - szól az érvelés. Ám az analógia a kettő között egy fontos ponton sántít: az agyhalál visszafordíthatatlan, a fejlődő magzat agya ugyanakkor csak ideiglenesen nem működik. A magzat a fogantatás pillanatától rendelkezik az összes szükséges képességgel, hogy agyműködése teljesen kifejlődjön. Ez a képesség ugyan rejtett a terhesség elején, de ez érzésem szerint még nem minősíti a magzat lényegét.

Amit még kezdőpontként rendszeresen meghatároznak, az érzékelés, vagyis az a pont, amelytől kezdve a magzat képes érzéseket - főleg a fájdalmat - észlelni. Ha ugyanis a magzat nem érez fájdalmat, akkor nem tűnik olyan problémásnak elpusztítani sem. Kérdés azonban, hogy az érzékelés milyen kapcsolatban áll a magzat emberi minőségével? Vajon ha a magzat nem képes érzékelni az ártalmat, az azt is jelenti, hogy nem éri ártalom és nem is emberi lény? Ha egy deréktól lefelé béna ember lábát levágja valaki, bár nem érzékeli a fájdalmat, mondhatjuk azt, hogy nem tettünk kárt benne? Ha az érzékelést adjuk meg mérceként az emberi minőséget tekintve, akkor például a visszafordíthatatlan kómában lévő, vagy bizonyos mértékben az öntudatlan, alvó személyt sem feltétlenül tekinthetjük embernek.

Természetesen vannak még más pontok is - például a megélénkülés, a születés vagy a beágyazódás - amelyekkel a fentiekhez hasonló problémák vethetők fel, ha ezeket az emberi minőség meghatározásához akarjuk felhasználni. Nekem úgy tűnik, a magzat a fogantatás pillanatától egyedi: táplálékra és védelemre van szüksége, hogy újszülött csecsemővé, majd felnőtté váljon. A fogantatás pillanattól kezdve potenciálisan rendelkezik az összes olyan képességgel, ami a teljes emberré váláshoz kell, vagyis minden lehetősége adott, hogy rejtett képességeit kibontakoztathassa. A fogantatásától a halála napjáig állandó átmenetben élő lény lesz, szakadatlan változások folyamatában.

Mindez természetesen még nem válasz a fő kérdésre, hogy mikor lehet indokolt maga az abortusz eljárása. Ha valaki úgy dönt, hogy a fogantatástól emberi életről beszélünk, az még nem jelenti, hogy az abortuszt egy az egyben el kell utasítania. Bármennyire is iszonyatos belegondolni egy magzat, egy emberi lény megsemmisítésébe, ha ezzel egy nagyobb szenvedést előzünk meg, vajon jogos lehet így eljárnunk? Szerintem ha az édesanya életveszélybe kerül, esetleg súlyos és maradandó egészségkárosodása, mint lehetőség fennáll, az abortusz indokolt lehet. A nagy kérdés számomra (amit még rágnom kell), hogy a várhatóan nagyon komoly betegséggel születő gyermek esetében mennyire lehet elfogadható az abortusz. A munkám során láttam már döbbenetesen kínlódó gyereket, és férfiasan bevallom, szinte képtelen voltam elviselni a látványt. Komolyan, óriási lelki teher volt nézni szegényt, napokig nem is aludtam utána, pedig szerencsére nem az én gyerekemről volt szó. Nem akarok végső szót kimondani ezzel kapcsolatban, mert az esetek között egyébként is nagy eltérések mutatkoznak, de a kiindulópontom, az alapállás, ahonnan tájékozódni próbálok, minden kétséget kizáróan az emberi élet szeretete és védelme, az abortusz lehetséges elkerülése, a magzat fejlődésének támogatása. Az óvatosság oldaláról közelítek, a radikális abortuszellenességet éppen úgy elvetem (a fenti példa miatt), mint a radikális nyitottságot az abortusz irányában. Úgy érzem, a radikalitás maga nem tesz jót ennek az egész témának.

Viszont a kérdés itteni lezárásaként szeretném még röviden átfutni, hogy a jelentősebb világvallások hogyan kezelik az abortusz problémáját. A legtöbben talán azt gondolnánk, a hitrendszerek egyként utasítják el az abortuszt, pedig a képlet közel sem ilyen homogén. Ez lesz az utolsó részben.

12 megjegyzés :

  1. "A nagy kérdés számomra (amit még rágnom kell), hogy a várhatóan nagyon komoly betegséggel születő gyermek esetében mennyire lehet elfogadható az abortusz"
    Feleségemmel többször is ennél a kérdésnél akadtunk meg. Bár mindketten hívőnek tartjuk magunkat, nem tudom elképzelni, hogy mipépp reagálnánk, ha hasonló kérdésben kellne dödnteni..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kristóf, én sem tudom magamról elképzelni mit tennék, ezért kellemesen elhessegetem magamtól a kérdést... ami nem jó, hiszen ez egy olyan probléma, amire szerintem akkor is kell választ adni, ha nem vagyunk benne érintettek.

      Törlés
  2. Én egyszerűen nem tudom megérteni, hogy egy súlyosan sérült gyermek Isten akarata lenne. Persze csak ember vagyok és így is gondolkozom, nem látva Isten tervét. Ugyanúgy nem nagyon tudok mit kezdeni a spontán vetéléssel sem. Főleg annak a fényében, amit pár hete tudtam meg, hogy nagyon sok esetben nem is érzékeli valaki, hogy fejlődésnek indult egy élet, de néhány nap után egyszerűen az a néhány sejt nem kompatibilis az élettel, mert egy a sok száz csoda közül nem adatott meg a fejlődés folyamán, így az egész halálra van ítélve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről némileg Jób története jut eszembe, aki egy napon elveszítette a gyerekeit. Isten akaratából? A Sátán miatt? Sajátos a helyzet, hogy a narratíva olvasója többet tud, mint maga Jób. De az igazi okot, hogy miért kellett ennek így történnie, a magyarázatot, azt nem tudja meg még a könyv végére sem. A súlyosan sérült gyermekek kérdése engem Jób megoldhatatlan dilemmájára emlékeztet.

      Törlés
  3. Az életet egészében kell nézni. Nem csak egy szempont van, hanem sok. Abortusz esetén nem egy életről van szó, hanem sokról

    VálaszTörlés
  4. Kedves Sytka!

    köszönet a sorozatért!

    egy linket ajánlok, ami a keleti kultúra évezredeken át mutatott hozzáállását taglalja az életkor kezdetének számításáról
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Kelet-ázsiai_életkorszám%C3%ADtás

    amire persze ateista biológus szakértők azt mondják majd, hogy azóta ők is felvilágosodtak már, mert tudnivaló, hogy a fogantatástól a születésig nem 1 év telik el, hanem 9 hónap

    ettől függetlenül én az életet látom ebben a (korábbi) keleti szemléletben is, amit alapvetően nem a Biblia befolyásolt nyilvánvalóan (nocsak),
    amely élet nem statikus állapotok összessége meglátásom szerint, hanem egy folyamat, amiben meghatározó a két ivarsejt egyesülése és az élet megszűnése, melyet egyiket sem az egyén (vagy aki lehetne belőle: egyén) befolyásolhat, hacsak nem önnön vagy mások emberi okoskodása által történik ez meg...

    ha több időt nem is tudtok rászánni a fogyatékosságügyi témákra, javaslom olvassatok Nick Vujicic-től vagy csak nézzetek meg ezt:
    http://youtube.com/watch?v=WmMenUD0pf8

    Csaba

    VálaszTörlés
  5. Szia Sytka,

    elég rég írtam. :)

    Annyit tennék hozzá, hogy tudtommal a Biblia sehol sem boncolgatja, hogy mikortól számít valaki embernek, így szerintem sem túl hasznos ez alapján megközelíteni az abortusz kérdést, mert végső soron csak a saját véleményünket tudjuk megfogalmazni (akár filozófiai, akár biológiai indokokkal támasztjuk azt alá), de nem tudunk pontot tenni a kérdésre, sem pedig világos útmutatást adni, hogy akkor az abortusz tényleg gyilkosság-e, vagy sem.

    Szerintem a legjobb megközelítés az, hogy Noé óta világos, hogy emberi vért ontani tilos. Éppen ezért, ha valamiféle döntő pillanatot akarunk keresni, akkor talán azt lehetne vizsgálni, hogy mikortól van a magzatnak emberi vére. Amennyire utánaolvastam, a sejtek differenciálódása a beágyazódás után egyből elindul, és elkezdődik a vérsejtek termelődése is. Ettől kezdve tehát az abortusz könnyen belátható módon vérontásnak, vagyis gyilkosságnak számít, annak minden erkölcsi terhével és következményével együtt.

    Amennyire megértettem, a Bibliában a lélek és a vér összetartozó valóságok, tehát véleményem szerint amint emberi vére a magzatnak, kijelenthető, hogy lelke is van, vagyis teljes értékű emberi lényről van szó.

    Üdv,
    Steve

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hopsz, közben a sorozatod 3. részében olvastam, hogy amit leírtam, az nem más, mint a zsidó álláspont, úgyhogy a fentieknek csak mérsékelt újdonságtartalma volt. :) Mindenesetre ez tűnik a leglogikusabb és gyakorlatiasabb megközelítésnek, legalábbis ha a Bibliából indulunk ki.

      Törlés
  6. Sytka! Fordítsuk meg a képletet. Mi van akkor, és ezt őszintén kérdezem, mert megtörtént esetről van szó, szóval mi van akkor, ha egy értelmi fogyatékos nő esik teherbe? Hm? Jogosnak tartod ebben az esetben az abortuszt? Ki döntsön? Ilyenkor mi a teendő? Ki mellé állsz ebben az esetben? A szülők mellé, akik gyakorolják a gyámságot és az abortusz mellett döntenek, vagy a fogyatékos nő oldalára, aki meg meg akarja tartani a gyermeket? Mit tanácsolnál teológusként a szülőknek ebben az esetben? Tudva azt, hogy a genetika létező dolog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sok fogyatékos embertársunknak születik egészséges gyermeke. Szerintem ez nem kérdés. Ha az anya nem tudja maga felnevelni a gyermeket (mert pl. nem cselekvőképes) vagy az anya gyámja nem tudja, akkor az örökbeadás működik, a kis ember pedig életben marad.

      Törlés
    2. Azt elfelejtettem leírni, hogy az apa is értelmi fogyatékos. Így is a megszületést javasolnád?

      Törlés
    3. Kedves balivi1, ez nagyon nehéz kérdés, én is ezen dilemmáztam fentebb. Mondjuk nekem már azzal is problémám van, hogy másokat "tanácsoljak" - mármint ha ez azt jelenti, hogy én mondjam meg nekik, hogyan döntsenek ebben a helyzetben. Alapvetően nem szeretek senkinek tanácsokat osztogatni, szerintem az embereknek nem a tanácsaimra van szükségük, hanem arra, hogy segítséget kapjanak megtalálni a saját feleleteiket. Ha ebben tudok nekik segíteni, azt örömmel megteszem, de ez nem megy egy blogban azt hiszem.

      Az értelmi fogyatékosság kapcsán pedig fel lehet tenni a kérdést, hogy konkrétan miről is van szó? Iszonyú a különbség értelmi fogyatékos és értelmi fogyatékos között. Mi gyakran csak ezt a fogalmat látjuk magunk előtt, pedig az értelmi fogyatékosság a fokozatait tekintve széles skálán mozog. Nekem is van több értelmi fogyatékos a közelemben, sőt keresztény anyuka is, akinek a lánya sajnos ilyennek született (tudom, ez más helyzet, mint amiről te írtál). Ami meglepett, hogy elmondta, ez a lány sokkal-sokkal boldogabb, mint a legtöbb nem értelmi fogyatékos lány a közelében. Nyilván a képességei korlátozottak, de a saját korlátain belül sokkal kiteljesedettebb életet él, mint az egészséges társai. Természetesen nem azt mondom, hogy ez minden esetre igaz, hiszen vannak, akik annyira betegek, hogy szinte nem is élnek, hanem csak léteznek, mert olyan súlyos fogyatékossággal kénytelenek szembenézni. Amit mondok, hogy a kérdés nem fekete-fehér, nem lehet se igent, se nemet rávágni válaszként: "értelmi fogyatékos? Akkor vetesse el!". A boldog élet ugyanis nem feltétlenül ezen múlik, s bizony egy fogyatékos ember sokszor boldogabb egy egészségesnél.

      Ezért írtam fentebb, hogy nem szívesen tanácsolgatnék senkit, pláne nem kívánnék valamiféle sablont kialakítani az ilyen helyzetekre, mert minden eset más és más. Az alapvető hozzáállásom, hogy mindenki maga döntsön ebben a kérdésben.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)