2018. október 5., péntek

Az ember leépítése

Egy izgalmas tanulmány és egy izgalmas kerekasztal beszélgetés van most a hátam mögött. A kettőnek nem kellene, hogy köze legyen egymáshoz, mégis valamiképpen ugyanaz jutott eszembe róluk, amit a bejegyzés provokatív címében szerettem volna a lehető legrövidebben visszaadni. Tudom, borús és depresszív kijelentés, de manapság mintha az ember leépítésének lennénk tanúi a nyugati társadalmakban - miközben paradox módon éppen az ellenkezőjeként éljük meg a helyzetet.

Akkor először a kerekasztalról!

A tegnapi nap során a MEKDSZ remek szervezésében egy igazán inspiratív beszélgetést figyelhettem nézőként a Budapesti Műszaki Egyetem egyik előadótermében. Ateista oldalról a "kifakadós videóiról" elhíresült Orosz László, míg a teizmust képviselve Nagy Gergely és Pataki Béla hallatták a hangjukat. Végül az asztalnál ült még az ismert valláskutató-kulturális antropológus, azaz Farkas Attila Márton (FAM) is. Nem tudom visszaadni a mintegy kétórás eszmecsere részleteit, mindazonáltal amit ők négyen összehoztak, minden bizonnyal sokféle érzelmet ébreszthetett a jelenlévőkben, beleértve ebbe a pozitívakat és negatívakat egyaránt. Az elhangzottakból most önkényesen két felszólaló, Orosz László és FAM egy-egy megjegyzését emelem ki, mert valamiképpen remek illusztrációi annak, amiről ez a bejegyzés szólni szeretne. 

Orosz László számomra szimpatikus módon beszélt felvállalt ateizmusáról, és keresztényként is be kell látnom, több szempontból könnyen tudtam azonosulni vele. Őszintén elmesélte, hogy fiatal évei útkeresései során mi volt az a végső pont, amikor teljesen elveszítette a hitét bármiféle istenség létezésében. Ez a pont a halál utáni élethez, valamint az emberi lélekhez kapcsolódott. Orosz szerint sokan vannak, akik eljárnak bizonyos szertartásokra, valamiféle értelemben gyakorolnak egy vallást, közben azonban a tudatuk peremén folyamatosan érzik, hogy nem tudják "ezt az egészet" elhinni. Nos, számára az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban az volt, amikor önmaga előtt beismerte, képtelen hinni a halál utáni létezés lehetőségében - mert a lélek, mint olyan nem létezik, hanem pusztán az agy egyik funkciója, gyakorlatilag kivetülése - akár a fának az árnyéka. És ha leáll az agy, akkor logikusan a funkcióinak is vége, a tudat is megsemmisül. Nincs semmi tehát a halál után, nincs testtől független tudat, nincs létezés. Ha nem is csak ez volt, ami végleg az ateizmus irányába fordította, mindenesetre a lélek képzetének ilyesféle "feladása" adta meg a végső lökést.

A másik általam most kiragadott gondolatmenet FAM tolmácsolásában hangzott el, aki azt mondta, nem hisz az egyetemes morálban, mert ehhez túl nagyok a különbségek az emberi kultúrák között. Az este folyamán egyébként FAM volt az, aki mindenféle kérdésben a leginkább flexibilis és ezért legkevésbé megfogható álláspontot képviselte - látszott azonban, hogy ezt belső meggyőződésből, és nem trendiségből teszi. Érdekes véleménye szerint a vallások, hitek, nézetrendszerek - tehát az is, ha valaki például kereszténynek mondja magát - egyfajta "szubjektív tudatállapotok", melyek beálltak és rögzültek az emberi tudatban. Maga a tudat egyébként szinte enigmatikus rejtély, és a friss kutatások arra világítottak rá, nem egyszerűen az agy funkciója, hanem mintha az egész testünk részt venne a működésében. Megjegyezendő, hogy FAM az ateizmust is az előbb említett beállt és szubjektív tudatállapotok közé sorolja, és egyáltalán nem jelentené ki kategorikus magabiztossággal, hogy nincs semmi a halál után.

Amiért pedig ezt a két hozzászólást emeltem ki a tegnap elhangzott számos érdekfeszítő gondolat közül, az a bevezetőben említett tanulmány, amely a posztmodern kor emberképét feszegette. Mind Orosz László, mind FAM véleménye csaknem magától értetődően visszatükrözi azt a korszerűnek tartott szemléletmódot, ami hosszú távon nem biztos, hogy jó végeredményhez vezet. A posztmodernitást magát persze képtelen lennék néhány mondatban leírni, hiszen komplex filozófiáról van szó. (Korábbi bejegyzésekben némileg foglalkoztam vele - például itt és itt.) Mégis, a posztmodern emberről nem túl nehéz fantomképet nyújtani. Ennek a fantomképnek a legfőbb vonása szerintem a bizalmatlanság lehet. A posztmodern ember - szemben a modernnel - elveszítette annak képességét, hogy bármilyen igazságot felismerjen. Ez nem azt jelenti, hogy nincs igazság, csak a mai ember gyanakvással tekint arra, ha ezt a szót meghallja és feltételezni is nehezére esik, hogy létezhet több a szubjektív igazságnál. Mindenre kérdőjelekkel néz, minden egzaktat és abszolútot tagad, és ezt azért is teszi, mert mindent csak állandó átmenetben lévőnek érzékel. A dolgok átmenetisége ma már nem csak állapot, hanem szerintem szemléletmód is, mégpedig olyan, ami nem igazán teszi lehetővé, hogy a szubjektív dolgoknál sokkal komolyabb valami szárba szökkenjen, hiszen az abszolút igazságok nem lehetnek átmenetiek. 

Természetesen nem lehet tagadni, hogy sok valós gondolat is van ebben a csomagban, mégis ugyanilyen nehéz lenne tagadni, hogy romláshoz vezethet, ha parttalanná válik. Márpedig manapság egyre inkább ilyennek tűnik - parttalannak, magával sodrónak.

A szociálpszichológus Walter Truett Anderson négyféle terminussal próbálta leírni a posztmodern ember milyenségét. A négy aspektust egymás mellé rendezve valami olyasféle konklúzió született végül, hogy a posztmodern ember egy rengeteg irányba megfelelni kívánó, saját magát szakadatlan és képlékeny változásban megélő személy, aki ráadásul olyan önképpel rendelkezik, amit a szociális környezete alkotott meg számára. Másként fogalmazva, a posztmodern ember feladta önmagát.  Aki ő maga, azt is mások konstruálták meg. Lemondott arról, hogy lelke legyen (ahogyan Orosz László említette), a hite is tökéletesen szubjektív (ahogyan FAM-tól hallhattuk), nem bízik semmiféle abszolútságban, mindent teljesen kétségbe von. Ahogy a tanulmány fogalmazott, a posztmodern ember élete önmaga kísérletévé válik.

A paradoxon az, hogy ezt az önfeladást és totálisan szubjektív tudatállapotot a mai ember nem veszélynek érzékeli, hanem pontosan ellenkezőleg, szabadságként éli meg. Csak a terhek alóli felszabadulást és egyfajta megmenekülési módot vesz észre benne, negatívumokat szinte semmit sem. Mivel a posztmodern világban mindenkinek megvan a maga igaza és nincsenek abszolút kapaszkodópontok, azokért harcolni sem érdemes. Ezért aztán a posztmodern, lélek nélkül élő, szubjektív ember nem igazán akar cselekedni sem: semmi nem készteti erre, nem érzi fontosnak a véleménynyilvánítást, nem látja értelmét annak, hogy az eseményekbe mélyen beleavatkozzon. Szerintem szépen foglalja össze mindezt Johann Batist Metz:

"A katasztrófát elsősorban nem is maga a katasztrófa jelenti, hanem az, hogy már nem tudjuk katasztrófának látni, és fokozatosan saját pusztulásunk szemlélői leszünk."
Vagy ahogy másvalaki fogalmazott, ebben a korban annak lehetünk tanúi, hogy az egyén és általában az ember lassan, de biztosan és megállíthatatlanul "eltűnik" önmaga szeme elől. 

Nos, ha nem is erről szólt a tegnap esti kerekasztal beszélgetés, és őszintén szólva minden résztvevő szájából hallottam hazavihető gondolatokat, valahogy mégis úgy éreztem, ennek az atmoszférája is ott lebegett a teremben, ahogy ott lebeg az egész nyugati-plurális-posztmodern világunkban. Hogyan tehetnénk szert újra arra az elveszített képességünkre, hogy érzékenyek legyünk az Abszolútra - miközben szubjektív meggyőződésünket sem kívánjuk feladni? Ha ilyen messzire elkalandoztunk minden objektivitástól, lehet-e még visszatalálni hozzá, amennyiben persze elfogadjuk a létezését? Felépítheti-e magát az ember, ha egyszer már leépítette - vagy ez olyan volna, mint amikor Münchausen báró saját hajánál fogva akarta kihúzni magát a mocsárból?

15 megjegyzés :

  1. „Hogyan tehetnénk szert újra arra az elveszített képességünkre, hogy érzékenyek legyünk az Abszolútra - miközben szubjektív meggyőződésünket sem kívánjuk feladni?”

    – Úgy, hogy vasárnap csak abban hiszünk, amiben hétfőtől szombatig, és azután hétfőtől szombatig őszintén megfigyeljük a világot. Fel fog tűnni az anyagi valóság kizárólagosságán túlmutató jelenségek széles köre, ami nem indokolja, hogy semmiben se higgyünk. Az is fel fog tűnni, hogy ösztönösen abszolút mércékben gondolkodunk, ezért vagy teljesen abba kell hagyni az abszolút mércézést, vagy vállalni kell, hogy ráutaló magatartással igenis hiszünk az abszolútban.

    Milyen lenne az abszolút mércéről lemondás? Fájdalmas: aki antifasiszta, be kellene lássa, hogy buta. Nincs mire alapozva antifasisztának lenni. Aki hisz az emberi jogokban, fel kellene ismerje, hogy nincs esze, mivel nem hisz az emberi jogok alapjában, így a felépítményben sem hihet. Aki hisz az együttérzésben, be kellene lássa, hogy értelmetlen dologban hisz, alaptalanul. A relatív mércékben gondolkodó következetes ember automatikusan veszít az abszolút mércében hívő embertársaival szemben: nekik van hivatkozási alapjuk, tehát indokoltan cselekszenek és várnak el egyetértést.

    Az abszolútban elvben nem hívő ember válaszúthoz ér: vagy elismeri, hogy 1. számára minden mindegy, győzzenek az abszolút mércések; vagy 2. felismeri, hogy skizofrén, bolond olyan mércéket képviselve a világban, amelyek alapjában nem hisz, kezeltetnie kell magát; vagy 3. elfogadja, hogy ráutaló magatartással valójában hisz, csak eddig nem tudta, tehát előre kell haladnia a hitben.

    VálaszTörlés
  2. Fontos dolgokat feszegetsz, és ahogy látom, valamennyire kapcsolódik talán az előző írásodhoz is. De alapvetően talán ott kanyarodik el a véleményünk, hogy én nem látom a kiutat abban, ha új megoldásokat, új rendszereket keresünk, találunk ki. Alapvetően azért nem, mert olyan szinten változik(és zuhan lefelé)a világ, ami szerintem téves út, illúzió, és nem szabad/érdemes követni, lépést tartani vele. Vannak már jól működő rendszerek(szellemiek), amik rendelkeznek a megoldásokkal, de számtalan oknál fogva perifériára kerülnek, főként, ha a realizálásukról van szó. Inkább ideológiának használjuk őket, de azt is egy olyan rendszer szolgálatában, amivel alapvetően nem volna szabad közösséget vállalni, hiába élünk benne.Ugyanakkor igyekezvén megfelelni a koreszménynek, és a megszólíthatóságnak, ennek a rendszernek az eszközeivel élünk, használjuk őket. Az egyik ilyen megoldás a kereszténység. De valószínűleg ide sorolnám általában véve a vallásokat is.Az, hogy a portékájuk egyre nehezebben eladható, több oka is van.
    Abból a hosszú folyamatból talán egy fontos dolgot emelnék ki, az ipari forradalmat, de nyilván lehetne is még számtalan dolgot sorolni. De ott kezdődött el az ember "termékké" válása igazából. 1-200 év elteltével meg lehet nézni, hol járunk. Mindenféle fundamentalizmus nélkül kijelenthető, hogy rabszolgák vagyunk. Alapvetően a mammonnak, de ez alá tartozik a fogyasztás, és szinte az élet minden szegmense, ami oda vezet, amit te is írsz, hogy semmi közünk nem lesz magunkhoz. Erre az idő és a rendszer persze kitermelte a saját "megoldását", egyre több géppel időt spórol nekünk, amit a mohóság jegyében az egyre több felhalmozással, és mértéktelenséggel töltünk ki. Közben pedig minden egyre gyorsabb lesz, és hangosabb. Esélyünk sincs feltenni fontos kérdéseket, mert ha fel is merülnek, akkor gyorsan elrohanunk a Tesóban, ahol mindenből lehet gazdaságosat venni, és készen kapjuk a válaszokat is.Ez tetten érhető több síkon is, egyik a nyelv, a szavak jelentésének megváltozása, elsekélyesedése, és így tovább. A másik a pszichológia, aminek az eredményeit a rendszer (ismerve az ember legbelsőbb mozgatórugóit) ki is használja. A kettő találkozása, amikor fizethetsz azért, hogy "megismerd magadat", mert ez jár neked,satöbbi. Mindezeknek a dolgoknak a végeredménye, terméke a mai ember, teljesen mindegy, milyen címkékkel látjuk el, mint pl. a posztmodern. Én inkább azt írnám, a legalja ember. Aki közben belül végtelenül szomjazik, de pl. a nyelv és a számtalan ideológia, a végtelen mennyiségű(javarészt felesleges)információ megzavarja, és alakítja. Ha azt mondjuk pl. hogy keresztény, akkor egy rakás asszociáció felel erre az emberben, de valószínű, hogy ezeknek a java része hamis, és szubjektív. A másik része pedig nem túl pozitív, ismervén kicsit az elmúlt évszázadokat, és hogy pl. mennyi vér szárad akár a katolikusok, akár a reformátusok, akár bármilyen közösség kezén.És ez (ahogy írod) mindent viszonylagossá tesz, de szerintem csak látszólag. Ezt szerintem minden korban(most is) érzékelik az emberek, de általában az az abszolút igazság, ami létezik, nem tud kibontakozni, csak kevesekben. „Hogyan tehetnénk szert újra arra az elveszített képességünkre, hogy érzékenyek legyünk az Abszolútra - miközben szubjektív meggyőződésünket sem kívánjuk feladni?” Időt adunk magunknak rá, és igyekszünk csendben maradni. :) Szerintem ennyi a maximum , amit megtehetünk. Válaszokat csak akkor találunk, ha realizáljuk azokat a rendszereket, tanításokat, amiket több ezer éve már ránk hagytak. Ha a díszletek változását akarjuk követni, akkor könnyen eltéveszthető a cél. Ez meglátszik a kereszténységen is, elég a jelenlegi irodalmát számba venni. Sikerkereszténység, a modern pszichológia, és azok jelszavainak kiváló egybekelése, módszerek arra, hogy erényesek legyünk, és így tovább. Ha csak egyetlen ilyen könyv is tartalmazná a pontos receptet, már meglátszana. :) Mindenesetre ezen a téren sem az a jellemző, hogy a saját válaszainkat megleljük,vagy elhiggyük .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megadhatnád a címet, ahol az optimizmusodat vetted. Hogyér' adták? :)

      Az ipari forradalom a gond? Miért nem a faluba telepedés? Ott kezdődött a vadászó ember alászállása, 12e éve.

      Más nézetben meg, a népsűrűség növekedése pont ezeket a megoldásokat követelte ki, sőt tette kötelezővé. Sem a letelepedést, sem az ipart nem lehet visszacsinálni, de nem is szabad, mert a civilizáció múlik rajta.

      A semmittevő ember léhul? Nem feltétlenül. Abból lesz filozófus, művész, nagy alkotó, akinek van rá némi szabad ideje. Az athéni filozófusok és az olasz festők mind „semmittevők” voltak, ennek köszönhetjük a nagy műveket. A ráérés egyeseket a mélybe visz, másokat viszont a magasba. Bennünk a létra.

      Törlés
    2. Kedves László!
      "Az ipari forradalom a gond? Miért nem a faluba telepedés? Ott kezdődött a vadászó ember alászállása, 12e éve." Leírtam, mi a gond szerintem, és a forradalmat csak egy apró szegmensnek emeltem ki. Szerinted mennyire élet és létközpontú pl. a 3 műszakban dolgozás? És, hogy közben értelmetlen és ostoba munkát végzel? (Mielőtt magadra vennéd, a megszólítás költői. :) ) És, hogy naponta ezért 2-4 órát is utazol? És mellé vedd azt a fantasztikus "civilizációt", amit utána említesz, ami a felgyorsulással elveszi az összes idődet, amit a családoddal, kapcsolataiddal töltenél, és így tovább. Ez a civilizáció alá van rendelve mindannak, ami az emberi önzésről szól, és azt szolgálja. Ha már Weöres, akkor elég elolvasni a Jóslás a trágyaözönről című írást, ugyanabból a kötetből, amiből idéztél.
      Nem írtam a semmittevő emberről, ezt nem tudom értelmezni, de hogy a művészet is teljesen elkorcsosult, és nem nyit ajtót a végtelenre, szerintem ismét csak egyértelmű,tisztelet a kivételnek. Csontváry ír a hamis művészekről, érdemes elolvasni, én nem fejtegetem. Arról írtam, hogy az a kor, amiben élünk(amit Sytka posztmodernnek nevez) szinte teljes mértékben le van már válva mindenfajta szellemiről, amiben amúgy addig sem fényeskedett az ember a bűnbeesés óta. Fogyasztókká, és termékekké váltunk, és erre is készítenek fel születésünktől fogva. A mai világban az a hülye, és eretnek, aki az abszolútnak kötelezi el magát, és azon értékeknek, amikről szólna az életünk. Nincs már sehol pl. az a görög kultúra, ami még takarja pl. a kultuszt, az egyensúlyt, és így tovább. Nincsenek már meg a szavak valódi jelentései a köznapokban, és annyi mindent lehetne még sorolni. Ennek a belső világnak a külső pusztítása is nyomon követhető mindenfelé. Szemetet adnak ételnek címkézve, pár évtized múlva elfogy a termőföld, az iható víz, satöbbi. Semmi közünk ahhoz a léthez, amire rendelve vagyunk, szinte teljes mértékben le vagyunk róla szakadva. De vannak szellemi megoldások, amik realizálhatóak a saját életünkben, és ha ez nagyobb méreteket öltene(nem fog), akkor ez jelentkezne társadalmi, civilizációs szinten is. Ez a valós megoldás a hallásra, érzékenyítésre, nem egy újabb kísérlet arra, hogy hallhatóbbá váljon az üzenet ebben a zsivajban. Realizálható, tiszta és világos üzenetek, és mellé hitelesség.

      Törlés
    3. @notáhól dáyna:
      Minden szavaddal egyetértek!

      @Vértes Laci:
      "Sem a letelepedést, sem az ipart nem lehet visszacsinálni, de nem is szabad, mert a civilizáció múlik rajta."
      Attól függ, mit értesz visszacsinálás alatt. Az ezeket megelőző állapotokhoz egy az egyben visszatérni már nem lehet, ez igaz. De olyan értelemben visszacsinálni, hogy mindazt a negatívumot, amit ezek magukkal hoztak, leépíteni, véglegesen kiküszöbölni, nemcsak hogy lehetne, de kell is, mert épphogy ezen múlik a civilizáció. Ha a "fejlődés" a jelenlegi ütemben és irányban halad tovább, az fogja a civilizáció végét jelenteni.

      Törlés
    4. Lehet, hogy csak én vagyok javíthatatlanul optimista? A jólét automatikusan megoldja a jólét előtti és utáni problémákat: a jólét eléréséig nő a népesség, utána csökken, majd stabilizálódik. A technika segít eltartani ezt a stabil populációt egy stabilizálódó környezetben. A fenntarthatóság felé haladunk.

      Aki nem kérdezi meg a humanistákat, hogyan hihetnek az emberi jogok felépítményében anélkül, hogy az emberi jogok alapját képező abszolútban hinnének, fontos lehetőséget hagy ki. Kérdezzetek rá, és nektek is okotok lesz az optimizmusra.

      Törlés
    5. Bocs, de én ezt már naiv optimizmusnak nevezném. A globalista törekvések ellenére a világ nem egységes (és talán soha nem is lesz) annyira, hogy ez így világméretben működjön. Addig viszont van, ahol a jólét miatt a népesség csökken, máshol meg a rosszlét és egyéb tényezők miatt a népesség nő, mégpedig nem kis mértékben. És ez a növekvő, nem jólétben élő népesség a globalizáció és a technika fejlődése miatt egyre inkább belelát a jóléltben élők világába, és egyre jobban irigyli azt. És magának is ugyanolyan jólétet akar, és ezért nem is hibáztathatjuk. Viszont ennek beláthatatlan következményei lehetnek.
      De még ez a kisebb probléma. Az egocentrikus, hedonista fogyasztói szemlélet az emberi minőséget teszi tönkre, a növekedésre épülő gazdaság pedig a környezetet. A technika átmenetileg segíthet bizonyos részterületeken, de összességében csak a katasztrófába rohanás hatékonyságát növeli. Nem is értem, hogyan lehet egy növekedésre épülő modellt hosszú távon fenntarthatónak hinni?
      Azt hiszed, hogy az ember képes előrelátó, racionális önkorlátozásra? Ennél nagyobb naivságot el sem tudok képzelni...

      Ez az optimizmus olyan, mintha a szakadék felé száguldó vonaton azt hangoztatnád, hogy a fejlődő technika segítségével kényelmesebb kocsikat és gyorsabb mozdonyt kell építeni, és bízzunk benne, hogy ha majd a szakadékhoz érünk már olyan fejlett lesz a technikánk, hogy pillanatok alatt hidat építünk a vonat előtt...
      Pedig a jelenlegi helyzetben már a fékeket kellene behúzni, és a technikát a szakadékot elkerülő utak keresésére, vagy ha nincs, akkor ilyenek építésére kellene használni. De a legelső és legfontosabb feladat lenne a fékek behúzása...

      Törlés
    6. Discipline:
      Szt. Tamástól Kanton át többen rájöttek már, hogy csak az egyetemes etikai szabályok érvényesek. Gondod van azzal, hogy az utolsó ember is ugyanolyan jól szeretne élni, mint te, vagy bárki nyugaton? Joga van hozzá, ez így helyes. De nem bírja a Föld?

      Megvan a megoldás: csak olyan jól élhetünk nyugaton, amilyen jól x milliárd másik ember is élhet szerintünk úgy, hogy még elbírja a Föld. Ez a jólét fenntartható, optimizmusra okot adó szintje.

      A világ 2000 éve meg van tökéletesítve, vagyis pont olyan mértékben tökéletes, amilyen mértékben betartjuk az „embertársadat mint önmagadat” tanítást. Nem a világot kell javítani, hanem az egyéni belátóképességünket. Nem a szomszédunkét, hanem nekem az enyémet, neked a tiédet, kinek-kinek egyénileg.

      Törlés
    7. "Megvan a megoldás: csak olyan jól élhetünk nyugaton, amilyen jól x milliárd másik ember is élhet szerintünk úgy, hogy még elbírja a Föld."
      Pontosan erre céloztam én is a fékek behúzásával. De te hogy látod ennek a gyakorlalti megvalósíthatóságát? A jobban élők képesek lesznek önkorlátozásra?

      Törlés
    8. Erre jó a kereszténység, többek között. Önkorlátozást szokott előidézni. Nem tökéletes rá, csak még nem találtak ki nála jobbat.

      Törlés
  3. Ha valaki szeretne még több Orosz Lászlót hallgatni, akkor az alábbi linkeken lehet meghallgatni Ruff Tibor teológussal folytatott vitasorozatát, szintén ateizmus-kereszténység témában. Kvantumfizikától kezdve az evolúción át minden felkapott téma szóba került. :)

    1. beszélgetés (két részletben lett rögzítve):
    https://www.facebook.com/hitradio.hu/videos/1738864749466840/
    https://www.facebook.com/hitradio.hu/videos/1738908362795812/

    2. beszélgetés:
    https://www.facebook.com/hitradio.hu/videos/1810719895614658/

    3. beszélgetés:
    https://www.facebook.com/hitradio.hu/videos/1862406813779299/

    4. beszélgetés:
    https://www.facebook.com/hitradio.hu/videos/2105081549755887/

    Ez összesen kb. 8-10 órányi szerintem meglehetősen színvonalas anyag. Az első sajnos nem a legjobb minőségű, de a többi már elég jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a linkeket, érdekesnek tűnik!
      Egy bajom van csak: nem vagyok fenn a Facebookon, így nem engedi végignézni a videót. A Facebookon kívül esetleg elérhető valahol?

      Törlés
    2. Meg lehet nézni, csak kattints a regisztrációs felugró ablakon a szokás szerint kisbetűs "Not now" feliratra, és elindul a lejátszás...

      Törlés
    3. Köszi, működik! Igaz, hogy először így is letiltott lejátszás közben, de egy másik böngészővel meg simám megy!

      Törlés
    4. Köszi Steve, én csak az utolsót láttam még, de az tényleg nagyon jó volt!

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)