Ha a jelen helyzetre vetünk egy pillantást - legyen ez most a magyarországi keresztény közélet -, azt láthatjuk, hogy egy jelentős tömeg ébredést akar látni. Ez teljesen érthető. A tiszta és elismerésre méltó vágyakozáson túl ugyanakkor nagy a zűrzavar az ébredés fogalma és jelensége körül. Egyesek imádkoznak érte, hogy Isten küldje végre el nekünk, mások hálát adnak, mert úgy látják, tulajdonképpen már megérkezett. Megint mások pedig nem látják és szerintük nem is áll küszöbön semmi ehhez hasonló.

Akkor most van, lesz vagy nem lesz ébredés? Néha úgy érzem, a válasz attól függ, milyen háttérből, kegyességi stílusból érkező, miféle vérmérséklettel és teológiai értelmezéssel megáldott embertől érkezik. Ám ha az egész "ébredés-felhőt", a téma köré felépült eszmecsere-halmazt egyben próbálom áttekinteni, nekem úgy látszik, mintha az ébredéshez valahogyan mindig hozzátartozna egyfajta káosz.
Sokszor káosz van az ébredési alkalmakon, ahol jó dolgok keverednek rossz dolgokkal, biblikus tanítások és buta mondatok jönnek ki - akár ugyanabból a szájból. Káosz van az ébredéssel együtt járó jelenségekben is, melyekben a karizmatikus elemek, az igazinak tetsző gyógyulások mellett a hisztériaszerű, túldimenzionált érzelmi túlzások és hamis gyógyulások kutyulódnak össze egymással. És ahogy fentebb már megjegyeztem, tulajdonképpen már az sem egyértelmű sokaknak, hogy itt van, itt lesz vagy egyáltalán jön-e az ébredés.
Ha valaki néhány pillantást vet az egyháztörténelem könyvek vonatkozó részeire, hamar észre fogja venni, hogy az ébredések gyakran együtt járnak az ilyesfajta káosszal. Ahogy ezt a bejegyzést írom, az asztalon mellettem fekszik Cecil M. Robeck professzor azusai utcai ébredésről szóló könyve (mely a pünkösdi mozgalom tuljadonképpeni indulásáról szól). A pünkösdi kezdetet, mely 1906 és 1909 között zajlott, tehát mintegy három éven keresztül történt, ugyancsak kaotikusnak tetsző elemek tarkították. Voltak, akik úgy vélekedtek, Isten ereje szállt le a jelenlévőkre, míg mások maró gúnnyal értékelték a jelenségeket, spiritizmussal vagy egyszerűen érzelmi túltengéssel vádolták meg a jelenlévőket.
Az én kérdésem mindezek után az, hogy maga a káosz vajon járulékos elem, ami egy-egy ébredés sajnálatosan elmaradhatatlan kelléke, vagy kötelező tartozék? Csúnyán szólva, a káosz egyfajta parazitaként telepszik az ébredési mozgalmakra, vagy elengedhetetlen feltétele azoknak, melyek nélkül nem is lehet elképzelni ébredést? Másként megfogalmazva: a káosz miatt vagy annak ellenére történik az ébredés? A tévedés lehetőségét fenntartva, én utóbbira szavaznék. Azért vélekedek így, mert a teljes Szentírás alapján úgy látom, Isten természetében nincs káosz, sőt Isten éppen természeténél fogva áll szemben mindennel, ami kaotikus.
Pál apostol Rómaiakhoz írott levelében meglehetősen egyértelműen fogalmaz, amikor azt írja, a teremtett világ értelmes vizsgálata eljuttathatja az embert arra a felismerésre, hogy létezik egy Teremtő. Miért lehet ez így? Egyszerűen a világ rendezettsége miatt. Egyébként az értelmes vizsgálat, mint tevékenység szerintem már maga is a káosszal szemben áll. Ha egy vizsgálódás értelmes, az feltételezi a rendszerezettséget, ami jól illeszkedik a teremtettségben felismerhető rendszerhez. Ha bennünk rend van, megláthatjuk a világban lévő rendet is. A világban lévő rend pedig azért létezik, mert Isten maga sem kaotikus. Hovatovább, a Szentírás azért is magasztalja, mert legyűrte a káosz erőit, maga alá teperte őket, és a kezdeti rendezetlenségből rendet, kereteket, funkciókat hozott létre.
Ami véleményem szerint rendkívül lényeges, hogy Isten mintha valami hasonlót várna el azoktól is, akik Őt keresik és szeretik. Hát nem valami ilyesmi történik a "személyes ébredés", azaz a megtérés során? A megtérés a káosszal szemben zajlik: az ember felismeri rendezetlen életét, bűneit, és őszinte istenkeresése következtében a szétesett életformájából egy értelmes, rendezett állapotba kerül. Kicsit képies nyelvet használva, Isten "megfésüli" az életét. Nem véletlen, hogy Pál mindezt úgy nevezi, hogy az ember "új teremtés" lesz - a teremtés pedig nem épülhet káoszra. Végül pedig éppen a karizmák kapcsán írja Pál, hogy az istentiszteleten is mindennek “illendően és rendben” kell történnie. A rendezett élethez rendezett viselkedés, rendezett gondolkodás dukál. Nehogy azt higgye a kedves olvasó, hogy ezzel a gondolatsorral egy rideg, érzelem- és karizmamentes kereszténységre akarok utalni. Nem akarok! Úgy gondolom, a rend nem a karizma nélkülözése, hanem annak rendben történő használata - a karizma a rend része. De bevallom őszintén, én az ébredési összejövetelekben éppen ezt nem nagyon látom.
Valamiért azt gondoljuk, minél jobban elszabadulnak az indulatok és minél furcsább és harsányabb dolgokat teszünk, annál inkább benne lesz Isten. Nem akarok emögött gonosz szándékot vagy egyszerűen hebehurgyaságot feltételezni. Inkább azt látom, az ébredéseket sokszor olyan emberek katalizálják, akik abban hisznek, hogy a meglévő és sokszor valóban betokosodott egyházi kereteket egy kis káosszal kell fellazítani. Ha kirúgjuk a ház oldalát, talán Isten is megmozdul és valamit beindít.
Mégis fontosnak gondolom, hogy a természetellenest ne nevezzük természetfelettinek. Semmiféle antikarizmatikus teológia nem mondatja ezt velem, csupán a tapasztalat. Soha nem vezet az ilyesmi jóra. A furcsa viselkedés még nem szupernaturális, hanem csak szimplán furcsa. Persze elismerem, bizonyos mértékben szubjektív mit nevezünk furcsának.
Azt viszont tudni vélem, hogy Isten szereti a rendet, vagyis inkább: a rendet szereti. Nem árulok el valamiféle nagy rejtélyt ezzel. Ez már a Biblia első oldalán kiderül.
Ellentmondásos tehát, hogy míg Isten a rend Istene, az ébredési mozgalmak állandóan tele vannak a káoszra jellemző elemekkel. Egy hasonlattal élve olyannak tűnnek, mint egy forrás, ami egyszercsak kitör a föld mélyéből és ahogy zubog a víz, hozza magával a koszos sarat, a hordalékot, a lerakódott szennyeződést is. A kaotikus hordalék nem szép és semmire sem jó, de talán annyi kis reményre okot ad, hogy egy idő után a víz elmossa: és ha a hordalék levonult, talán tényleg tiszta, hideg és iható víz tör majd fel a forrásból. Egy ilyen tiszta ébredésben magam is érdekelt vagyok.
Ellentmondásos tehát, hogy míg Isten a rend Istene, az ébredési mozgalmak állandóan tele vannak a káoszra jellemző elemekkel. Egy hasonlattal élve olyannak tűnnek, mint egy forrás, ami egyszercsak kitör a föld mélyéből és ahogy zubog a víz, hozza magával a koszos sarat, a hordalékot, a lerakódott szennyeződést is. A kaotikus hordalék nem szép és semmire sem jó, de talán annyi kis reményre okot ad, hogy egy idő után a víz elmossa: és ha a hordalék levonult, talán tényleg tiszta, hideg és iható víz tör majd fel a forrásból. Egy ilyen tiszta ébredésben magam is érdekelt vagyok.