Nem. Furcsa is lenne, ha az volna. Vannak, akik elvárják tőle: állítólag éppen ez mutatná, hogy Istentől származik, az ő műve, az ő produktuma. Istennek azonban más céljai voltak vele. Nem bizonyítani akart, hanem üzenni, amihez jobb utat választott egy steril és végletekig csiszolt szent szövegnél.
A kérdés Sefatias blogja kapcsán jutott eszembe, illetve az ott zajló eszmecsere apropóján, mely egyik bejegyzését követte. De hadd kezdjem korábbról, saját jelentéktelen életem egy még jelentéktelenebb epizódjával!
Szóval, ott ültünk ketten a padban, én meg egy papbácsi. Tinédzserként már voltak kérdéseim a Bibliáról, és abban bízva, hogy a papbácsinak pedig válaszai vannak, elmentem vele beszélgetni. A beszélgetés nem volt jó, mert mindketten gyorsan felvettük a szokott pozíciókat. Két őszinte ember is találkozhatott volna, de szerepeinknek engedelmeskedve eddig nem jutottunk el. Ő pap volt, én kétkedő. Így játszottunk egymással. Én igyekeztem sarokba szorítós, nehéz kérdéseket feltenni, amire az ilyenkor megszokott krákogás után általában kitérő vagy védekező válaszokat kaptam. Én arra törekedtem rámutatni, hogy lám, a Biblia nem hibátlan, márpedig ha ez a helyzet, akkor semmire sem megyünk vele, a papbácsi pedig erősen állította az ellenkezőjét, hogy a Szentírás igenis hibátlan, legfeljebb nem értjük azt a sok dolgot, ami le van benne írva.
Beszélgetésünknek nem volt túl sok értelme. De akár lehetett is volna. Ám mindketten hibát követtünk el: belebocsátkoztunk egy olyan háborúba, aminek nincs tétje, és amit éppen ezért megvívni sem érdemes.
Amikor a Biblia tökéletességét, teljes ellentmondásmentességét, hibátlanságát védjük, valójában vizet gereblyézünk. Érteni vélem azokat az érzelmeket, melyek az ilyen magatartást kiváltják, csak feleslegesnek tartom őket. Isten elsőszámú üzenete ugyanis nem a Biblia, soha nem volt és soha nem is lesz az. Isten legnagyobbat szóló üzenete maga Jézus Krisztus. Tudták ezt az első keresztények, nem is keverték össze a szezont a fazonnal, hanem a feltámadt Krisztust állították igehirdetésük, missziójuk, életvitelük középpontjába. Azt a Jézust, aki a romlandó, sebezhető és messze nem hibátlan emberi testben jött el, amikor felvette szolgai formáját.
És ha Jézus képes volt ezt a formát választani, akkor miért gondoljuk mégis, hogy az általa ihletett, porladó pergamenre és papiruszra vetett szavak majd meghaladják ezt az alakot, abszolút hibátlanok és tökéletesek lesznek?
Isten utolsó és legnagyobb üzeneteként Jézust választotta önközlése formájának, a Biblia pedig tökéletes abban az értelemben, ahogyan erre és a megváltás tényére felhívja a figyelmünket. A Biblia elvezeti a lábunkat Krisztusig, ez a könyv a Mindenható navigációs technikája, a megváltás kalauza. A Biblia azonban nem hibátlan a szó abszolút értelmében, ám ettől még a benne lévő mondanivaló megfelel Isten szándékainak. Nem kell ahhoz a Szentírásnak hibátlannak lennie, hogy Isten elérje vele azt a célját, amiért létrejött. Az pedig, hogy sokak szemét csípi a tény, miszerint nincs steril módon lekezelve minden felületi érdessége, legyen azok problémája, akik képtelenek a lényegre koncentrálni: azaz az örök szkeptikusoké és a fundamentalistáké. A szkeptikusok lennének egyébként az elsők, akik gyanakodni kezdenének egy steril Bibliát olvasva. A kifényesített, végletekig csiszolt textus esetében azt hangsúlyoznák, hogy itt egész biztosan utólagos manipulációról van szó.
A Bibliában bizony maradtak ellentmondásos részletek, történelmi pontatlanságok, genealógiai elcsúszások, melyek jó részével a szerzők szinte biztosan tisztában is voltak. Nincs ebben semmi meglepő: minden komplex szövegben, ami hosszabb egy gázszámlánál, előfordul az ilyesmi. A Biblia szerzői mégsem módosították vagy javították ki az egyenetlenségeket. Feltehetőleg azért, mert tudták, hogy a Biblia hitelessége nem ezeken múlik, sőt az indokolatlan piszkálgatás, a "nyomok eltüntetése", bizonyos lukak bevarrása a visszájára sülhet el, és éppenhogy aláássa a Szentírás tekintélyét.
A Biblia köszöni szépen jól van, és úgy jó, ahogyan van, nem szorul sem a liberális mozgalom hígítójára, ami a végletekig felmarja még a szöveg alapvető rétegeit is, sem az ultrakonzervatívok elkeseredett védelmére, mellyel betonfalat akarnak emelni a szöveg köré.
Ha most összetolnánk a széket az egykori papbácsival, talán felszabadultabb disputát tudnánk folytatni egymással. Nemcsak azért, mert én időközben keresztény lettem. Már nem az volna a célom, hogy egy értelmetlen háborúban csatát nyerjek egy jó emberrel szemben, és talán ez neki is segítene abban, hogy hátrálás helyett őszintén elmondja, amit évekkel ezelőtt el kellett volna mondania. Ki tudja, még az is lehet, hogy felszabadulna egy ilyen termékeny légkörben, és végül egy jót beszélgetnénk a Biblia szövevényes szövegéről. Ezzel pedig azt hiszem a Bibliát is arra és úgy használnánk, amire való.