Még mindig sokat gondolkodok az egyik korábbi bejegyzésemben már említett Joseph Klausner által írt könyvön. Klausner filológus, történész, valláskutató és legfőképpen zsidó hitű ember volt, aki Jézusról egy meglehetősen szókimondó kötetet alkotott. A könyvből többek között kiderül egy olyan érv is, amit keresztények minden bizonnyal nem sokat hallanak: hogy Jézus nem tanított semmi különöset.
"Ez valami buta vicc! Még hogy pont Jézus ne tanított volna különös dolgokat?" - horkanhatna fel bárki. Ha van valami, amit Jézusban a legtöbben nagyra becsülnek (s ez talán még a nem keresztények jó részére is igaz), hogy a korát messze megelőző dolgokról beszélt és olyan tanításokat mondott el, melyeket még ma is milliók tekintenek irányadónak. Ráadásul Jézus úgy tanított, hogy azzal önmagában túlszárnyalta a farizeusokat és írástudókat. Hogyan állíthatja akkor bárki, hogy Jézusban, mint tanítóban nem volt szinte semmi új?
Klausner pedig bizony valahol ezt mondja - mégpedig a zsidó ember szemszögéből. A következő kijelentést teszi:
"Megállapíthatjuk azonban Geigerrel és Graetzcel, elfogultság és zsidó hitvédő célzatosság nélkül, hogy az evangéliumokban nincsen egyetlen olyan erkölcsi tanítás, melynek ne találnók meg a párhuzamát a zsidó Szentírásban, az apokrif és pszeudoepigrafikus, talmudi és midrasi irodalomban. Még az olyan misnai, talmudi és midrasi kijelentések is, amelyeket Jézus után jegyeztek fel, de az ő szavaihoz hasonlóak, minden bizonnyal évtizedekkel régebben ismeretesek lehettek a nép ajkán. Mindenesetre teljességgel lehetetlen, hogy az evangéliumok bármilyen hatást gyakoroltak volna a Talmudra vagy Midrasra."
Kemény szavak ezek egy keresztény fül számára. Oly sokféle érvvel lehet találkozni, melyekkel Jézust "hatástalanítani" kívánják manapság - például hogy nem is tartotta Istennek magát, nem is támadt fel, nem is tett csodákat -, de azért a legvehemensebb ellenzők is annyit el szoktak ismerni, hogy Jézus páratlan dolgokat tanított és nagy bölcs, gigantikus hatású erkölcstanító volt. Ha valahol nehéz "fogást találni" rajta, akkor ezen a területen biztosan.
Klausner persze példákat is hoz, példáiból pedig én is említek egyet-egyet. Megemlíti, hogy a szálkáról és gerendáról szóló hasonlat előfordul R. Tarfonnak "minden eretnek-irat ellenségének" kijelentései között: "Ha valaki mást figyelmeztetve így szól: Vedd ki a szálkát szemedből, válaszoljon neki így: Inkább te vedd ki a gerendát a tiedből." Ehhez hasonlóan az "elég, hogy minden napnak meglegyen a maga baja" - jellegzetes talmudi kifejezés. Ahogy a Talmud persze azt is írja, ha valaki házasságtörő kívánsággal asszonyra néz, az olyan, mintha valóban házasságot tört volna. És ami talán a legfájóbb pont: a Miatyánk, minden ima prototípusa is elszórva megtalálható a Jézusnál jóval korábbi irodalomban.
Klausner nem tagadja, hogy persze Krisztus egyedi, csak rá jellemző mondásokat (logionokat) és tanításokat is elmondott, mégis úgy néz ki, jó részüknek megvan a zsidó párhuzama a talmudi vagy midrási irodalomban A szerző összegzése szerint a "hasonlóság... oly nagy, hogy néha úgy tűnik, mintha az evangéliumok a Talmud és a Midras könyveiben meglévő anyagból születtek volna."
Valljuk be, ez azért meglepően hangzik.
Persze a tájékozottabbak rögtön rávághatják, hogy némileg azért furcsa kijelenteni, hogy szinte minden jézusi tanítás a Talmud közeléből érkezett és maga Jézus is - mivel jó zsidó rabbi volt - pusztán átvette ezeket, hiszen a Talmudot azért Jézus kora után zárták le. Azt viszont kétségkívül látjuk ezekből a párhuzamokból, hogy Jézus minden porcikájában zsidó volt, zsidó rabbiként tanított, ismerte a zsidó tanításokat és ha igaza van Klausnernek, jelentős mennyiségben fel is használta ezeket. Az újdonság, amit Jézus jelentett és amiért kiemelkedett követői számára, az a Messiási mivoltjának és önértelmezésének köszönhető. Persze mondani sem kell, Klausner ezt is megkísérli megtorpedózni.
Legközelebb erről szeretnék írni, addig lebegtetem a most feldobott labdát, várva az olvasóim reakcióit.