2012. december 20., csütörtök

A világvége előtt egy nappal...

... szeretném megköszönni mindenkinek idei aktivitását itt a blogban. Öröm volt nektek írni, folytassuk a közös gondolkodást (amennyiben holnap mégsem lesz vége a világnak) a 2013-as esztendőben is! Legközelebb tehát január elején frissítek, addig is kellemes karácsonyt és boldog új évet!


János, ne felejtsd a sört! :-)

2012. december 17., hétfő

Ébredés FAQ

Új rovatot indítok a blogban "FAQ" címmel, melyben önmagammal beszélgetek a nyilvánosság előtt. :-) Ahogy a névből sejthető, ebben a rovatban bizonyos témakörökbe betekintve, a kérdés-felelet technikájával szeretnék néhány közismert véleménnyel foglalkozni, nem tagadva azt a szándékot, hogy kicsit árnyaljam a róluk kialakult képet.

Mindenkinek - így nekem is - vannak kognitív dobozok a fejében, bizonyos módon felcímkézve. Sémákban, kategóriákban gondolkozunk, ami jó is meg nem is: kezelhetővé tesszük velük a valóságot, de szűk kereteket szabunk magunknak és a dolgokat hajlamosak vagyunk egyoldalúan látni. Az a célom, hogy ha nagyon picit is, de mindenféle, keresztényeket érdeklő kérdésekben megpróbáljak újabb lehetőségeket felvetni. Egy-egy ilyen bejegyzés nem lesz teljes, ezért bízok a hozzászólásaitokban: hátha bővíthetjük a fejünkben lévő dobozokat általuk!

Az első téma egy sok-sok keresztényt izgató kérdés, az ébredés. Nem szeretek definíciókat alkotni, de ha valamiképpen mégis meg kellene ragadni ezt a jelenséget, akkor valami olyasmit mondanék, hogy Isten erőteljes tevékenységéről van szó, amikor aránylag rövid idő alatt emberek tömege ismer fel igazságokat, melyek által megtér és ebből a körülötte lévő társadalom megváltozása is következik. Nos, milyen "dobozaink", fix elképzeléseink vannak ezzel kapcsolatban?

"Az ébredés mindig egyszerű emberekkel kezdődik, akik tanulatlanok és nem bonyolítják túl a dolgokat. Ők a nép alsóbb rétegeiből kerülnek ki."
Ez valóban többször volt így, de nem lehet általánosítani. Azok a reformmozgalmak, melyek komoly hatást értek el, sokszor az egyetemekről, a tudományos élet közepéből indultak. Husz János a prágai egyetemen tevékenykedett, John Wycliff ugyancsak tanár volt. A nagyon ismert és szigorú Jonathan Edwards egyetemi tanárként dolgozott a Yale-n és a princetowni egyetemeken. És akkor Lutherről még nem is volt szó...

"Az ébredés mindig azt jelenti, hogy a száraz teológiát és a dogmatikát el kell felejteni, helyette a Szentlélek spontaneitására van szükség, lendületre, frissességre."
Való igaz, hogy az ébredések és reformmozgalmak egyik tipikus jellemzője, hogy az önmagába besavanyodott egyházban egyfajta spontán mozgolódás kezdődik (ami előbb-utóbb egyébként lehiggad és megkapja a maga dogmatikus kereteit). Ám ez sem szabály. A reformáció éppenhogy Luther teológiai meglátásaiból sarjadt ki, kifejezetten dogmatikai forradalmat hozott és nem elsősorban látványos karizmatikus jelenségekről szólt (mint például az Azusa utcai ébredés, ahol meg inkább az érzelmi oldal dominált). De ugyancsak messze esett a Szentlélekhez köthető látványos jelenségektől a forradalmi belmisszió Németországban, ahol Johann Wichern kifejezetten szociális munkával hozott hatalmas változásokat. Szóval, ez a doboz is szűk keresztmetszet.

"Addig nem lesz ébredés, amíg nem imádkozunk sokkal többet és nem hirdetjük jobban az evangéliumot."
Az egyháztörténelmi tapasztalatok annyira szerteágazók, hogy maradjunk annyiban: igazából halvány lila gőzünk sincs, konkrétan mikor milyen folyamatok vezetnek ébredéshez. És talán addig jó nekünk.

"Az ébredéseket és missziókat mindig a kisebb egyházak, protestáns felekezetek csinálják - a katolikusok inkább erőszakkal térítenek vagy nem csinálnak semmit"

A reformáció előtt még nem léteztek protestánsok, de ébredési mozgolódás már igen. Ma talán megmosolyogjuk Assisi Szent Ferencet, pedig nagyon komoly hatása volt. Azon túl, hogy a teljes jólétről lemondott Isten kedvéért, komplett mozgalmat generált elszántságával. Még a keresztényeket gyilkoló szultánhoz is eljutott az evangéliummal. Az övé volt a legeredményesebb reformmozgalom a reformáció előtt. Egyébként pedig a reformáció után is voltak elszánt és őszinte katolikusok, akik komoly hatást gyakoroltak egész népekre: ilyen például Matteo Ricci, aki Kínában elszánt munkát végzett, és irodalmi mélységben meg is tanulta a kínai nyelvet. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy sokszor a katolikus "térítések" valóban csak felszínes eredményekhez vezettek.

"Ha egy ébredés alatt üldözik a keresztényeket, az csak jót tesz nekik és még jobban növekednek"
Tipikus jelenség, hogy a nyomorgatott kereszténység növekedésnek indul: erre számos példát láthatunk. Tertullianus is azt írta, hogy "vetőmag a keresztények vére" és akárhányszor végigkaszál rajtuk az őket szorongató hatalom, csak még többen lesznek. Azonban ezt sem lehet kőbe vésett szabályként kezelni. Japánban például először komoly lendülettel kezdett növekedni a kereszténység, ám emiatt durva üldöztetések következtek, melynek hatására teljesen kiszorult a "vallási palettáról" az egyház. Más példákat is tudunk, amikor az üldözés nem támogató, hanem gátló tényezőnek bizonyult.

2012. december 9., vasárnap

Mire használnád a világ legnagyobb tekintélyét?

Láttuk, ahogy Jim Carrey a Minden6óban megkapta a nagy lehetőséget és az isteni hatalmat, majd rövid ideig kedve szerint alakíthatta maga körül a világot. Mellnagyobbítás, egy tányérban kettéválasztott leves, számos nyertes lottószelvény és ehhez hasonló marhaságok kerekedtek ki a szituációból - magamra gondolva, én biztos visszaadtam volna a lehetőséget, annyira félnék saját korlátaimtól.

A tekintély és a vele járó hatalom egyesek számára izgató, mások számára félelmet keltő kifejezés. Pedig van prototípus előttünk, aki megmutatta hogyan kell jól élni vele - természetesen Jézusra gondolok.

Ha volt dolog, amit az emberek azonnal észrevettek Jézussal kapcsolatban, hogy tekintéllyel rendelkezik. Ráadásul elég átfogó módon, hiszen az evangéliumi leírásban azt találjuk, hogy Jézus tekintéllyel beszélt és cselekedett, így is tanított, de parancsolt a szélnek, víznek, démonoknak egyaránt. Ezt a roppant hatalmat még beszédmodorában sem rejtette véka alá. Míg a korabeli rabbik mindig másokra hivatkoztak, az ószövetségi próféták pedig az "ezt mondja az Úr" tagmondat tekintélyével léptek fel, Jézus klasszikusan önmagára hivatkozott tekintélyként. Leginkább háromféle szófordulat figyelhető meg retorikájában: amén legó hymin ("bizony mondom nektek"), legó hymin ("mondom nektek") és a kissé nyomatékosabb ego de legó hymin ("én pedig azt mondom nektek"). Jézus nagyon is tisztában volt vele, hogy elegendő saját magára mutatnia, mert amit mond, az megegyezik Isten szavával. A forradalmi azonban nem elsősorban ez volt. Hanem az, hogy mihez kezdett Jézus ezzel az emberfeletti tekintéllyel.

Felvett egy pozíciót, ami önmagában a legkisebb tekintélyt sem nagyon nyújtja: a szolgáét.

Mindannyian ismerjük a sztorit, amikor Jézus azon a bizonyos estén megmossa tanítványai lábát. Azt mindenféle előismeret nélkül is tudjuk, hogy ez nem pusztán higiéniai célokat szolgált. A legtöbben annyit gondolunk erről, hogy Jézus alázatos volt és példát mutatott - többek között nekünk is -, hogy a mennyből kapott tekintély perspektívája nem a "sztárszolgálatokban", hanem valahol a lavórnál keresendő.

Lábat mosni azonban ennél sokkal durvább tett volt. Ha azt mondom, rabszolgamunka, keveset mondok. Szabad férfiember nem mosta meg senki lábát. Ezt a rabszolgák, feleségek vagy gyerekek csinálhatták. Zsidók között ráadásul egyetlen csoport tagjai végezhettek ilyesmit: a nem zsidó rabszolgák. A zsidó rabszolgáktól nem kértek olyan munkát, ami tisztátalanná tehette őket, és az egyik ilyen amit nem is vártak tőlük, az a lábmosás volt. Ezek után nem csoda, hogy Péter ledöbben azon, amit Jézus művel, az eredeti görög szövegben pedig szinte összefüggéstelenül kiált fel: "Uram, te...Nekem?!". Nem értetlen, hanem túl jól érti mi a helyzet. És ez a helyzet hihetetlen számára. Jézus lealacsonyodott a minimumra és a nem zsidó rabszolga munkáját végezte el.

Szóval, valami ilyesmivel jár a világ legnagyobb tekintélye - mármint ha valaki evangéliumi kontextusban értelmezi. Szerintem még elég messze vagyunk ettől. Ha megkapnánk a lehetőséget, mint Jim Carrey, vajon mihez kezdenénk vele? :-)

2012. december 7., péntek

Imádni és utálni sem kell: a tudomány, mint kalapács...

Részben az előző bejegyzés kapcsán, részben gondolatindítóként írok most egy számomra kétoldalú témáról, melyben bizonyos szinten mindenki érintett: a tudományról, mint jelenségről, mint társadalmi intézményről lesz szó, ami egyesek számára ördögi ellenfél, míg másoknak egyfajta valláspótlék. Pedig lehet kiegyensúlyozottan is kezelni.

Tisztázni akarom már az elején, hogy nekem semmi bajom vele. Sőt, szeretem a tudományt, tetszik hogy rendszeres, kritikus és korrekt gondolkodásra ösztönöz. Tisztelem és élvezem az eredményeit, ahogy azt a bátorságát is, hogy adott pillanatban akár képes saját koncepcióit romba dönteni, hogy a romokon új épületet húzzon fel. Azt sem bánom, ha a tudomány vitatkozik a vallással, nincs ellene kifogásom, ha kutatja a Bibliámat, az egyházi tudományosságot pedig kifejezetten figyelemmel kísérem.

De én a tudományt tudományként szeretem, és nem vallásként. Annak már nem örülök, hogy vannak, akik szinte komplex hitrendszert akarnak gyúrni belőle, vagy legalábbis egyfajta valláspótlékot, sajátos belső rituáléval. Utóbbinak tipikus része a feltétlen bizalom és rajongás a tudomány iránt, az abszolút tekintély megadása egy eszköznek, amit végülis mi hoztunk létre, hogy a magunk javára használjuk. Egy eszközt imádni pedig véleményem szerint értelmetlen dolog. Használni logikus, a vele létrehozott konstrukcióknak, modelleknek és eredményeknek örülni helyes - de magát az eszközt magasztalni mire jó? Vajon a falon lógó festményben gyönyörködjek, vagy a kalapácsomon, amivel bevertem a szeget, hogy a képet a falra akaszthassam? Az univerzum a csodálatosabb vagy a távcső, amivel vizsgálom? Szerintem a tudomány maga sem igényli és nem is volna méltó, ha saját imádatát várná el művelőitől. Amit pedig nem vár el, azt nem kell neki megadni. Hiszen éppen a tudomány hirdeti saját tökéletlenségét és hívja fel a figyelmet arra, hogy önnön hibái által halad előre a maga útján. Ameddig haladhat.

A tudomány iránti egyre erősödő és feltétlen lojalitás keresztényeket is el tud érni. Nekik még kevesebb indokuk van az ilyesmire, hiszen tudnak Valakiről, aki a kalapácsot, a távcsövet és az összes többi eszközt, illetve a tudomány művelésének lehetőségét megalkotta. Ő nyitotta meg a rendelkezésünkre álló játszóteret, és adta meg azokat a keretfeltételeket, melyek között ez az egyébként szédületesen érdekes valóság kibontakozhat a szemünk előtt.

Persze nem lehet elhallgatni a másik oldalt sem, amelyik egyrészről ellenfelet lát a tudományos haladásban, és azt képzeli, a tudósok feltett szándéka gáncsot vetni a hívők lába elé. Ők a tudomány módszertanában, szkeptikus és kritikus szemléletmódjában ördögi sötétséget fedeznek fel, a tudósban pedig az állandó kételkedő démoni figuráját látják. És legyünk őszinték: igazából félelmet is éreznek. Félnek attól, hogy a tudomány majd megmagyarázza azt, amiről egyébként hiszik, hogy megmagyarázhatatlan. Nyomasztja őket az evolúció, a geológia, az asztronómia, ezért aztán egyszerűen kizárják ezeket a témákat az életükből ("ha nem tudok róla, nem is fáj"), esetleg ellentudományt hoznak létre, ami mégiscsak megpróbálja magyarázni, amit szerintük nem lehet magyarázni.

Van egy javaslatom: félelem és imádat helyett kövessük figyelemmel és használjuk ezt az eszközt. Nem a tudomány maga a csodálatos, hanem az a valóság, amit Isten létrehozott. Megismeréséhez ("uralkodjatok rajta") nincs jobb lehetőségünk, mint a vizsgálat, a kutatás, a gondolkodás. A tudományt imádni bűn - utálni vétek.

2012. december 5., szerda

Aquinói Tamás, a finomhangolt univerzum és az érvelési hibák

Aquinói Tamás, a katolikusok egyik legkedvesebb teológusa nem lehetett méltóságteljes jelenség beceneve alapján: néma ökör. Egyik tanára azonban nem a külsejére koncentrált és látva Tamás képességeit azt mondta, hogy "annak az ökörnek a bőgését az egész világon hallani fogják". Igaza lett: Tamás istenérvei és teológiai munkássága ma is ismertek. Most azonban nem csak róla lesz szó...

Infaustus blogjában egy érdekes írást linkelt be, mely Isten létezésével kapcsolatban hoz fel - többnyire a kreacionista irodalomból ismerős - érveket. A szöveget egy bizonyos Marilyn Adamson írta, akiről kiderül, hogy régebben ateistának vallotta magát, ám megtért és keresztény lett. Érveit nem kívánom mondatról-mondatra elemezni, most kizárólag az antropikus elv gondolatkörébe tartozó megállapításai felett állnék meg néhány pillanatra. Nem állítom, mert nem igaz, hogy éjszakákat töltöttem kozmológiával, asztronómiával és asztrofizikával, ám a téma a teológia világából ismerős számomra. Nem Adamson az első, aki felfigyelt arra, hogy a földi élet mennyire törékeny: ha bizonyos adottságok (a Föld mérete, mozgása, a Föld-Nap távolság és ehhez hasonló paraméterek) nem olyanok lennének, amilyenek, az élet nem lehetne jelen bolygónkon.

Aquinói Tamás
Adamson mindebből egyenesen azt a következtetést vonja le, a Föld maga tervezett világ, tehát ezek a jelenségek azt mutatják, Isten létezik. Minderről egy kicsit Aquinói Tamás és híres istenérvei jutottak eszembe. Itt és most nincs lehetőségem és nem is akarom kifejteni Tamás "öt útját" és az okokat, amiért megalkotta elméleteit. Tudni kell, hogy nem elsősorban a Világegyetem finomhangoltságával, hanem a mozgással, a létezők létezésével, az erkölcsi értékekkel és a tervezés nyomaival foglalkozott, logikai levezetésének végén pedig Adamson konklúziójához jutott: minden oka csakis Isten lehet, aki az univerzum mögött áll.

Aquinói Tamás ontológiai érvrendszerét azonban már korának teológusai is sokat bírálták. Így tett például Duns Scotus és William Ockham is. Egyik ellenvetésük, egyben kérdésük így szólt: miért következik a felsorolt okokból egyetlen Isten léte? Semmi nem indokolja, hogy csupán egy ilyen kezdeti ok valóságához ragaszkodjunk. Megjegyzem, Adamson írása kifejezetten a nem hívőket szólítja meg, akik részéről jogos lehet még az a felvetés is, a szerző miért éppen a Biblia Istenét feltételezi teremtőként - és miért nem Allah-ot, Krisnát vagy esetleg olyan valakit, akit egyetlen vallás sem mutat be? Pusztán a Föld tervezettségének gondolata ugyanis nem mutat magától értetődően Jahvéra - muszlim apologéták vagy éppen az intelligens tervezettség legismertebb képviselője, a Krisna-tudatú Tasi István valószínűleg ugyanezen érvek mentén egész más istenhez jutnak el...

Aquinói Tamás érvei kapcsán kortársai arra is rámutattak, attól hogy egy Tervező okozta a dolgok létrejöttét, nem következik, hogy ez a személy folyamatosan jelen van. Az okozatok folyamatos létezése nem jelenti szükségszerűen azok létrehozójának folyamatos létezését is. Ismétlem: Tamás teológus bírálói egy logikai okfejtésre válaszoltak logikai érvekkel - ám természetesen hittek abban, hogy a dolgok mögött végső valóságként Isten áll. Pusztán arra hívták fel a figyelmet, hogy Tamás érvei önmagukban nem elegendők és egy kis gondolkodás után könnyedén kikerülhetőek.

Visszatérve Marilyn Adamson okfejtésére a Föld, mint bolygó tökéletes pozicionálásáról, számos más kérdés is felmerülhet, amit egy nem hívő teljesen jogosan kérdezhet. Egyébként kérdez is, engem nagyjából a következő jellegű felvetésekkel találtak meg eddig:
  • "Honnan tudod, hogy a földi élet kizárólagos? Honnan tudod, hogy nincs máshol az Univerzumban ehhez hasonló bolygó - például a hírekben sokat hallott exobolygók, melyek föld-típusúak és jelen ismereteink szerint lehet rajtuk élet?"
  • "Honnan tudod, hogy nem volt korábban hozzánk hasonló élet máshol, ahol adottak voltak a feltételek?"
  • "Miért kell a földi életformákból kiindulni? Mi történik akkor, ha teljesen másfajta környezetben teljesen más típusú élőlények találhatók? Miért gondolod, hogy csak a mi körülményeink lehetnek megfelelők az életre?"
  • "Miből gondolod, hogy maga a Világegyetem nem végtelen? (Legalábbis térben - mint egy gömb, aminek nincs "eleje" és "vége")"
  • "Az univerzumban felfoghatatlan sok bolygó található. Miért lehetetlen, hogy ebből legalább az egyiken - vagyis a Földön -  véletlenül kialakuljon az élet, hiszen egy ekkora eseménytérben egyszeri alkalommal ez nem feltétlen valószínűtlen..."
Izgalmas kérdések - a listát hosszasan és sokféle szempontból lehetne még bővíteni. Szerintem két dolgot kell mindebből meglátni. Az egyik, hogy pusztán logikai érvekkel és az univerzum finomhangoltságára hivatkozva nehezen lehet eljutni Jézus Krisztushoz. Túl sok a bökkenő út közben. Aki nem akar kötekedni, hanem csupán értelmesen gondolkodik, bőven talál fogást az ilyen elméleteken. A másik, hogy Isten létezése mellett lehet és szabad is érvelni, de ezek az érvek minden szempontból korlátoltak lesznek. Az emberek motivációja és szellemi állapota már érdekesebb: szerintem sokan egyszerűen kibúvóként menekülnek az ellenérvek mögé, és valójában csak a lehetőségét keresik annak, hogy elkerüljék Istent. Ha ez igaz, akkor ez a fajta "meggyőzés" semmiképpen nem érheti el a hatását.