"Egyelőre a gonosz mesterséges intelligencia miatti aggodalom kissé olyan, mintha a Mars túlnépesedése miatt aggódnánk."
2023. március 31., péntek
2023. március 27., hétfő
A vallás marad
Az előző bejegyzésem alatt kibontakozott egy viszonylag heves vita egy kedves olvasómmal, ami (nem először) felhozta bennem az emberi vallásra való hajlandóságának kérdését. Bár a feltörekvő "új ateizmus" kézzel-lábbal igyekszik bizonygatni, hogy az ember nem hajlik valamiféle inherens módon a vallásosságra, őszintén szólva minden tapasztalatom az ellenkezőjét bizonyítja ennek, s ahogy látom, a valláslélektani kutatások is ebbe az irányba hajlanak...
Ezért jól írta Pannenberg, hogy már régen nem az a kérdés, a vallás miért nem tűnt el egészen - pedig olyan sok "okos érvet" felhoztak ellene -, hanem inkább az, hogy "meddig maradhat fenn egy szekularizált társadalom, amely elszakította magát vallási gyökereitől." Vita tehát leginkább abból lehet, hogy a vallás mint az emberi természet része, elkerülhetetlen illúzió-e, vagy pedig ebben a képességünkben az ember Teremtőjétől való eredete tükröződik vissza?
A "vallás" kifejezést szerintem mindezek okán érdemes tágabb értelemben kezelni, és nem pusztán az intézményes vallásokra gondolni. A vallás inkább maga a fogékonyság arra, hogy az ember valami "fölé magasodó" után ácsingózzon, ami nagyon sokféle koncepcióban mutathatja meg magát. Lehet ez a végtelen haladásba vetett bizalom, az ufók utáni ábrándozás, ezoterikus színezetű erők felé fordulás, a szcientizmus (a tudomány felmagasztosítása), vagy akár konkrét politikai vezetőkbe, filozófusokba, nagy kaliberű személyekbe vetett viszonyulás. És persze ide tartozik az előbb már említett "magam módján hiszek" elnevezésű boldogságportfólió.
Talán minden valláskutatónál jobban fogta meg ennek a vallási érzületnek a lényegét Mircea Eliade, amikor a "kriptovallásosság" jelenségéről elmélkedett műveiben. Képtelen vagyok részleteiben kifejteni a gondolatait, de lényegét tekintve Eliade részletességgel magyarázza az emberi társadalomban fellelhető - gyakorlatilag hétköznapinak tekinthető - jelenségeket, melyeknek van valamiféle "szent jellege", és az átlagember képes is így megélni ezeket. Amikor a "szent tér" vallási jelenségét elemzi a szerző, többek között ezt is írja:
"Vannak például helyek, amelyek minőségileg különböznek a többitől: az otthon, az első szerelmet övező táj vagy bizonyos helyek egy idegen városban, amelyet fiatal korunkban látogattunk meg. Mindezek a helyek még a teljesen vallástalan ember számára is megőrzik sajátos, "egyedülálló" jelentőségüket: magánvilágának "szent helyei". Mintha az ilyen helyeken még a nem vallásos ember számára is olyan valóság nyilatkoznék meg, ami elüt mindennapi létezésének valóságától. A profán ember "kriptovallásos" viselkedésével van itt dolgunk."
Az tehát meglehet, hogy a konkrét vallásos elemek hiányoznak az ilyen élményekből és egy nem vallásos ember nem is használja rájuk a "szent" kifejezést - de a megélés szintjén mégis úgy viselkedik, mintha a világ széttöredezett volna két szegmensre: profánra és szentre. Vannak helyek, melyeket fejben, hozzáállásban elkülönít a többitől - azaz számára szentnek minősülnek. Hogy egy vulgáris példát mondjak, bár a saját házam anyagát és külsejét tekintve nagyon hasonlít az utcában álló más épületekhez, de a sajátom mégis másként kezelem: a szomszédhoz nem megyek be, húzom le a nadrágom és nyúlok el a kanapéján... Ebben pedig nem pusztán az illendőség vezet, hanem az az alapvető tény is, hogy a saját házam fejben másként kezelem, mint másét. Ehhez hasonlóan vannak szent idők is a teljesen materialista ember számára, melyek gyakran bizonyos rituális magatartásformákkal függnek össze (gondoljunk egy esküvőre vagy a gyerek születésnapjára). Ráadásul az olyan rítusok, mint az eljegyzés vagy az esküvő tipikusan iniciációs, azaz beavatási jellegűek, akárcsak a keresztség vagy a körülmetélés szertartása a kereszténységben, illetve a júdaizmusban. Érdekes, de míg az archaikus ember számára az egész élete fel volt töltve ehhez hasonló szent elemekkel, a modern és szekularizált világunk hiába próbálta deszakralizálni a társadalmi teret, mégiscsak fennmaradtak ilyesféle "szertartási élményeink".
Összefoglalva tehát meglehetősen érvényes gondolatnak tűnik, hogy az emberben jelen van valamiféle vallási tudat, s még azokban is ott munkál, akik ellenszenvvel fordulnak az intézményes vallások felé. Önmagunkat nem tudjuk levetkőzni - és erre persze nincs is szükségünk. A vallási jellegű formákra való fogékonyságunk valószínűleg visszanyúlik az ősi múltba, és hívő emberként persze azt is hozzátehetjük: még azon is túlra... Vagy ezt már csak a vallási fogékonyságunk mondatja velünk?
2023. március 23., csütörtök
A cáfolhatatlanság és az igazság megismerése (3)
2023. március 20., hétfő
Érvek a cáfolhatatlan istenérveléssel szemben (2)
Ahogy az előző részből kiderülhetett, ebben a rövid (okoskodó) sorozatban érveket sorolok fel, melyek azt akarják megmutatni, hogy nem lehet cáfolhatatlan bizonyítékot felmutatni Isten létezésére - de ez mégsem kell, hogy elkeserítse a hívőket és ennek hiányában is megélhetik a hitüket. Görcsölés nélkül - teszem hozzá.
Keresztény szempontból a talán legegyszerűbbet és legnyilvánvalóbbat mostanáig nem is említettem: hiszen alapvető tanítás, hogy bűnösök vagyunk, mégpedig nem elsősorban azért, mert bűnt cselekszünk, hanem a létállapotunkban. Másként fogalmazva: az ember "nem képes nem vétkezni" (non posse non peccare). Ennek része az is, hogy Istent alapvetően távol akarjuk tartani magunktól, mert attól félünk, hogy megfoszt a szabadságunktól. Emiatt aztán nehéz lesz meggyőzni bárkit is annak lehetőségéről, hogy Isten létezik - mert minden erre mutató jelet a bűnös alaptermészete miatt inkább másként akar látni és magyarázni. Vagyis a bűnünk része, hogy Istent nem is akarjuk megtalálni. Ha elvben létezne is "cáfolhatatlan bizonyíték", márcsak ezért sem tudnánk róla: mert azt is másként magyaráznánk.
De tegyük fel, hogy minden eddigi érvelés ellenére mégis mutatkozna valamiféle általánosan meggyőző dolog Isten létére, amit - bűnös természet ide vagy oda - csaknem lehetetlen lenne kimagyarázni és elkerülni. Nos, ha egy ilyen helyzet előállna, már senki nem hivatkozhatna többé a szükséges bizonyíték hiányára. Vajon többen lennének hívőkké? Nem tudom ezt biztosan, de van egy olyan gyanúm, hogy valószínűleg nem. Mert azt viszont tudom, hogy bármit is értünk hit alatt, az jóval többről szól annál, minthogy Isten létezését elhiszem. Ahogy az előző bejegyzésben említett szerzőpáros fogalmaz:
"Ha Isten az ő létezéséről egy megsemmisítő bizonyítékot szolgáltatna (...), akkor az csupán egy tények által kikényszerített hithez vezetne. Olyanfajta hit lenne, amelyet Jakab apostol a démonoknak tulajdonít (Jak 2,19) - ők is hisznek Istenben (azaz meggyőződtek Isten létezéséről), de ez biztosan nem vezet ahhoz, hogy ők pozitív viszonyba kerüljenek Istennel."
Vagyis az ilyen bizonyítékok révén kicsikart hit távolról sem az, amiről itt most szó esik - azaz valamiféle bizalomra építő önátadás Istennek, ami tisztelettel és szeretettel társul. Ahhoz a hithez, amiről a kereszténység beszél, sokkal többre van szükség jó érvek racionális beismerésénél. Én azt szoktam mondani, a hit alaphangon nem az értelem vagy az érzelem kérdése, hanem egzisztenciális kérdés. Egyszerűbben szólva, a cáfolhatatlan istenbizonyíték - ha lenne ilyen - "kevés az üdvösséghez" (ahogy mondani szoktuk), mert a hit többről szól a cáfolhatóságnál / cáfolhatatlanságnál. Valahogyan az egész életünk alapjait bevonja és igényli. Ezt csak azért írom, mert amikor valaki hívőként vágyakozik bombabiztos bizonyítás után, akkor olyasmit akar, ami nem lenne perdöntő önmagában. Éppen ezért egy ilyen érv hiánya sem esik akkora súllyal a latba, mint sokan gondolják.
A rövidke sorozatom utolsó részében egy kicsit más, de mégis idetartozó kérdést szeretnék felvetni. Mégpedig azt, egyáltalán mi alapján gondolunk bármit is igaznak, bizonyítottnak, cáfolhatatlannak. Tudom, ez egy tökfelesleges episztemológiai okoskodásnak tűnik, mégis jó egyszer kicsit belegondolni - mert nem olyan egyértelmű mit is értünk az igazság fogalma alatt. Nem azért, mert a kortrend nyomására "szétrelativizáljuk" ezt a fogalmat, hanem azért, mert az igazságnak sokféle formája létezik - és nem csak egy úton juthatunk el hozzá. Erről lesz szó legközelebb.
2023. március 16., csütörtök
Miért nincs cáfolhatatlan bizonyíték Isten létezésére? (1)
"Még ha Isten - példának okáért - egy titokzatos hang, vakító ragyogás vagy kimondhatatlan önkívületi állapot által jelentené is ki magát, akkor is mindezen jelenségek a földi valóságunkhoz tartoznának, melyek tehát az Istennel való találkozáson kívül is elképzelhetőek, így pedig önmagukban nem bírnak bizonyító erővel."
2023. március 12., vasárnap
Az egyházzal szembeni bizalmatlanság fő okai
Direkt módon vagy csak közvetetten, mindenesetre már többször írtam itt a blogban a kételkedés kérdéséről, vagyis annak okairól, miért fordulnak el emberek az egyháztól, vagy miért nem fordulnak oda a kereszténységhez. Az amerikai Barna Group most közzétett, abszolút friss felmérése azért érdekes, mert felsorolja melyek azok a tématerületek és kérdéskörök, amik az egyház felé mutatott bizalmatlanságot leginkább kiváltják. Jó tudni róluk!
A felmérés konkrét szakmai hátterét és részleteit persze nem kívánom egy rövid blogbejegyzésben ismertetni (noha a teljes megértéshez fontosak) - ha valaki szeretne elmélyülni ezekben, itt mindent megtalálhat magának. Annyit azért szükséges kiemelni, hogy a Barna Group nyilván az amerikai társadalmat faggatta a kérdéseivel - jogos lehet a dilemma, hogy a posztkommunista Magyarországon vajon ehhez hasonló vagy teljesen más eredmények születtek volna. Ami számomra most a legmegragadóbb volt a felmérésből, az egy színes karikákat tartalmazó ábra, amely többféle jól körülhatárolt csoporton keresztül mutatja be a bizalmatlanságot kiváltó témákat. Egyrészt, külön megkérdezték a lelkészeket, hogy szerintük milyen okok miatt tartják a kívülállók a keresztény hitet nem elfogadhatónak - másrészt természetesen magukat a kívülállókat is szondázták ezügyben (más csoportok mellett).
Önkényes módon én most a végeredményből csak ezt a két véleményhalmazt szeretném idézni. Készítettem egy hevenyészett ábrát, ahol egymás alatt felsoroltam a bizalmatlanságot okozó fő témákat: az első oszlopban az látható, hogy a lelkészek szerint az adott téma mekkora százalékkal (súllyal) esik a latba, ami a bizalmatlanságot illeti, a második oszlopban pedig a nem hívők véleményét összegeztem, hogy az ő álláspontjuk alapján a téma mennyire fontos a bizalmatlanságuk kialakulásában. Lássuk hát:
A fenti táblázatban narancssárga színnel emeltem ki azokat a kérdéseket, ahol maximum 5% az eltérés a lelkészek és a kívülállók álláspontja között. Vagyis másként fogalmazva: itt a legnagyobb az egyetértés. Ha megfigyeljük a felsorolást, a lelkipásztorok valamiben meglehetősen jól ráéreztek a dolgokra, míg más kérdésekben kissé mellélőttek. Így például a vallásos emberek képmutatása nemcsak szerintük, de a kereszténység felé bizalmatlansággal közelítők szerint is fontos távolságtartó faktor - mindkét oldal magas százalékban jelölte ezt meg indoknak. Ugyanakkor vannak a keresztények számára tanulságos és talán meglepőnek nevezhető tények is az eredmények között. Például az emberi szenvedés tipikus, megválaszolhatatlan, örökké rágcsálható dilemmája csak a lelkészek szerint nagyon súlyos kérdés egy nem hívő embernek, ami bizalmatlanságot okozhat benne a kereszténység felé (62%), a kívülállókat viszont láthatóan ez a filozófiai dilemma csak kevéssé foglalkoztatja. Talán ugyanígy meglepetést okozhat, hogy a Woke-kultúra mennyire nem fontos (most még) az egyház megítélésében, és az is kissé meglepő, hogy a Jézus feltámadásába vetett hit - ami a keresztény hit egyik sarokpontja - sem a lelkészek szerint, sem a kívülállók szerint nem igazán probléma, ami az egyház felé mutatott bizalmat illeti. A legnagyobb egyezés talán a hit és a tudomány kérdésében van: a lelkészek szerint ez egy olyan téma, ami csak mérsékelten okoz bizalmatlanságot egy nem hívőben, és maguk a nem keresztények is szinte pontosan így vélekednek.
Nos, most persze le kellene vonni mindenféle tanulságot egy ilyen felmérés végén, hiszen ahogy mondani szokták, a statisztika objektív, de az értelmezése már nem az. Én most nem kívánok hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni, de annyit megjegyzek azért magamnak, hogy talán érdemes néhány fontosnak ítélt és szinte "agyonboncolgatott" töprengős-agyalós kérdést kissé háttérbe szorítani - a saját hitelességünkön pedig jobban dolgozni. Tudom, ez sommás vélemény, de a felmérés alapján haloványan mégis ki merem jelenteni, hogy az evangélikál kereszténység láthatóan nem a teológiájával vagy a filozófiai meggyőződéseivel okozza a bizalmatlanságot egy kívülállóban, hanem a hívő emberek személyének hitelessége a fő motívum ebben.
És ez talán ránk is igaz lehet itt Magyarországon. Ha növelnénk a hitelességünket, még azt is jobban megbocsátanának nekünk, hogy nem tudunk minden kérdésre válaszolni... Ezzel persze nem a teológia elhanyagolására akarok senkit sem ösztökélni - de arra mindenképpen, hogy a személyes hitelünkre sokkal jobban figyeljünk az "okoskodásainknál"!
2023. március 10., péntek
Isteni művészet vagy a tudomány csapdája? - vendégposzt a ChatGPT-től
Ezen a héten elfoglaltságaim miatt nehezen jutott időm a blogra, így felkértem egy vendégszerzőt, hogy írjon helyettem egy bejegyzést. Korábban Izsák Norbert vagy éppen Márkus Tamás már csinált ilyet errefelé, de most egy igazán különleges "személyiségnek" fogom átadni a szót - mégpedig a ChatGPT-nek, azaz a Mesterséges Intelligenciának. Hiszen most úgy is nagyon felkapott lett és népszerű. Témaként csak azt kértem tőle, hogy a teológiáról kerekítsen valamit és legyen provokatív a hangvétel. Hölgyeim és uraim, következzen tehát a blog történetének első gépi vendégposztja, csak most és csak Önöknek!
A teológia elsősorban az isteni lények természetének és cselekedeteinek vizsgálatával foglalkozik, amelyekről azt állítja, hogy azok minden életünk mozzanatát befolyásolják. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat rá, hogy a világ működése nem feltétlenül az istenek kezében van. A tudomány ma már képes az emberi agy, a világegyetem és az evolúció működésének megértésére. Az agykutatók, asztrofizikusok és biológusok mind azt állítják, hogy a világ működését magyarázó tudományos elméletek sokkal több bizonyítékkal rendelkeznek, mint amennyit a teológiai elméletek kínálnak.
Ezért merül fel a kérdés: vajon nem az a helyes, hogy a teológiai megközelítést felváltja a tudományos megközelítés? Az emberiség már túllépett a középkor hitvallásaiból és a mítoszokból származó dogmatikus elképzeléseken, és megértheti a világ működését a tudomány segítségével.
Természetesen, a teológia még mindig fontos lehet az egyén számára a hitének és a spirituális értékeinek elmélyítésében. De a tudomány számos területen sokkal bizonyítékokkal és konkrét eredményekkel rendelkezik. A tudomány és a teológia lehet, hogy nem egymást kizáró dolgok, de vajon melyik ad több választ a világra és a benne rejlő titkokra?
Tehát, mi a véleményed erről a vitáról? A teológia az isteni művészet, amely a hit és a spiritualitás elmélyítésére szolgál, vagy csak egy tudományos csapda, amely eltereli a figyelmet a valóság vizsgálatáról?"