Folytatva a deuterokanonikus könyvekkel kapcsolatos sorozatomat, most egy egészen más műfajú szöveg következik, melyet kis túlzással "történelmi regénynek" is nevezhetünk. Judit könyve erkölcsi aggályokat ébreszt egy protestáns olvasóban: mennyiben lehet felhasználni példaképként egy hazudós nő sztoriját? Mekkorát szabad hazudni a jó ügy érdekében?
Kezdjük röviden a száraz tényekkel! Judit könyve legrégebbi verzióiban görög fordításokban maradt ránk, illetve létezik néhány héber szöveg is (melyeket a Vulgata alapján készítettek), ám a hozzáértők szerint olyan kifejezéseket és kortörténeti elemeket hordoz, hogy nagyon valószínű, az eredeti irat is héber lehetett. A könyv szerzője ismeretlen, egyesek szerint farizeus volt, mivel a történetben erős hangsúly kerül a tisztasági törvény megtartására.
Judit könyve tulajdonképpen egy kalandos sztori, amiből nagyformátumú mozit is lehetne forgatni, sok vérrel, lehulló testrészekkel és felnyársalt emberekkel, ahogy azt már megszokhattuk. :-) A történet szerint Nabukodonozor háborút indít a médek ellen, amibe szeretné belevonni a környező népeket is. Mivel ajánlatát mindenki visszautasítja, Nabukodonozor a médek leverése után elhatározza, hogy megleckézteti az engedetlenkedőket Mezopotámiától a Földközi-tengerig. Hadvezére, Holofernész kapja a feladatot, hogy sorra leverje a népeket és megtanítsa nekik, Nabukodonozoron kívül nincs más isten, akinek engedelmeskedni kell. Amikor Holofernész a véres irtóhadjárat egyik állomásaként elér a fogságból hazatért zsidókhoz (konkrétan Bethulia városához), elhatározza, hogy támadás helyett kiéhezteti őket. A szomjúságtól és éhségtől meggyötört emberek végül öt napot kapnak, hogy megadják magukat, különben Holofernész serege felnyársalja őket.
Nos, ez az a pont - a könyv nyolcadik fejezete -, amikor megjelenik Judit (neve jelentése: zsidó nő), aki a történet szerint minimum tökéletes, hiszen vág az esze és ráadásul gyönyörű is. (A könyv meseszerűségének legerősebb bizonyítéka, hogy létezik szép és okos nő - tehetné hozzá egy hímsoviniszta olvasó :-)). Judit első körben hitre szólítja fel az éhhalál küszöbén álló társait, majd egy szolgálólánnyal együtt bátran átmegy Holofernész táborába, mintha egyfajta árulóként segíteni akarna az ellenségnek. Ott több nap sumákolás után bájosságával lenyűgözi a hadvezért, majd egy óvatlan pillanatban többet is tesz ennél és egyszerűen levágja a fejét. Az éjszaka leple alatt pedig visszaszökik a zsidókhoz és a levágott fejet lobogtatva lelkesíti népét, hogy az összezavarodott ellenséget kergessék és semmisítsék meg. Ez meg is történik, Nabukodonozor csapatai tehát veszítenek, a zsidók nyernek, a könyv pedig Judit hálaénekével zárul.
Ennyi tehát a történet, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy a kanonikus irodalomban sem páratlan, hiszen fő mondanivalója - az Úr legyőzi a legyőzhetetlennek tűnő ellenséget - nem számít újdonságnak. A könyv azonban két ponton is kérdéseket vet fel.
Egyrészt történelmileg iszonyatosan pontatlan. Jó példa erre, hogy Judit könyve szerint Nabukodonozort a babiloni fogság után ismerik meg a zsidók, aki ráadásul nem Babilon, hanem Asszíria királya. Ugye köztudott, hogy ezzel ellentétben Nabukodonozor i.e. 587-ben babiloni uralkodóként foglalta el Júdát és indította meg a deportálási hullámokat. Judit könyve ezen felül is számos kétséges vagy abszurd történelmi utalást tartalmaz - olyan szinten, hogy kézenfekvőnek tűnik, itt nem a történetírás, hanem a történet mint tanítás lehetett a lényeg.
Node éppen ez a másik terület, ami egy protestáns olvasónak nehézséget okozhat. Judit ugyanis végighazudja szerepét. Az ellenség megtévesztésének ez a módja persze nem ismeretlen, mégis itt olyan hangsúlyos, hogy az ember óhatatlanul hátradől a székben. Mit mondanátok egy olyan csajra, aki a saját szépségét felhasználva kihasznál egy másik embert, akit végül meggyilkol? Még a katolikus kommentátorok is érezhették ennek a súlyát, mert a Jeromos-fordítás például sietve megjegyzi: Judit könyve erkölcsi tanítása nem a főszereplő jellemében rejlik, hanem Isten szabadító hatalmában.
Mindenesetre - ellentétben Sírák fia könyvével - Judit könyve kapcsán nem nehéz kapaszkodót keresni, miért maradhatott ki a kánonból. Az lett volna a csoda, ha bekerül - már elnézést esetleges katolikus olvasóimtól...
Kezdjük röviden a száraz tényekkel! Judit könyve legrégebbi verzióiban görög fordításokban maradt ránk, illetve létezik néhány héber szöveg is (melyeket a Vulgata alapján készítettek), ám a hozzáértők szerint olyan kifejezéseket és kortörténeti elemeket hordoz, hogy nagyon valószínű, az eredeti irat is héber lehetett. A könyv szerzője ismeretlen, egyesek szerint farizeus volt, mivel a történetben erős hangsúly kerül a tisztasági törvény megtartására.
Judit könyve tulajdonképpen egy kalandos sztori, amiből nagyformátumú mozit is lehetne forgatni, sok vérrel, lehulló testrészekkel és felnyársalt emberekkel, ahogy azt már megszokhattuk. :-) A történet szerint Nabukodonozor háborút indít a médek ellen, amibe szeretné belevonni a környező népeket is. Mivel ajánlatát mindenki visszautasítja, Nabukodonozor a médek leverése után elhatározza, hogy megleckézteti az engedetlenkedőket Mezopotámiától a Földközi-tengerig. Hadvezére, Holofernész kapja a feladatot, hogy sorra leverje a népeket és megtanítsa nekik, Nabukodonozoron kívül nincs más isten, akinek engedelmeskedni kell. Amikor Holofernész a véres irtóhadjárat egyik állomásaként elér a fogságból hazatért zsidókhoz (konkrétan Bethulia városához), elhatározza, hogy támadás helyett kiéhezteti őket. A szomjúságtól és éhségtől meggyötört emberek végül öt napot kapnak, hogy megadják magukat, különben Holofernész serege felnyársalja őket.
Nos, ez az a pont - a könyv nyolcadik fejezete -, amikor megjelenik Judit (neve jelentése: zsidó nő), aki a történet szerint minimum tökéletes, hiszen vág az esze és ráadásul gyönyörű is. (A könyv meseszerűségének legerősebb bizonyítéka, hogy létezik szép és okos nő - tehetné hozzá egy hímsoviniszta olvasó :-)). Judit első körben hitre szólítja fel az éhhalál küszöbén álló társait, majd egy szolgálólánnyal együtt bátran átmegy Holofernész táborába, mintha egyfajta árulóként segíteni akarna az ellenségnek. Ott több nap sumákolás után bájosságával lenyűgözi a hadvezért, majd egy óvatlan pillanatban többet is tesz ennél és egyszerűen levágja a fejét. Az éjszaka leple alatt pedig visszaszökik a zsidókhoz és a levágott fejet lobogtatva lelkesíti népét, hogy az összezavarodott ellenséget kergessék és semmisítsék meg. Ez meg is történik, Nabukodonozor csapatai tehát veszítenek, a zsidók nyernek, a könyv pedig Judit hálaénekével zárul.
Ennyi tehát a történet, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy a kanonikus irodalomban sem páratlan, hiszen fő mondanivalója - az Úr legyőzi a legyőzhetetlennek tűnő ellenséget - nem számít újdonságnak. A könyv azonban két ponton is kérdéseket vet fel.
Egyrészt történelmileg iszonyatosan pontatlan. Jó példa erre, hogy Judit könyve szerint Nabukodonozort a babiloni fogság után ismerik meg a zsidók, aki ráadásul nem Babilon, hanem Asszíria királya. Ugye köztudott, hogy ezzel ellentétben Nabukodonozor i.e. 587-ben babiloni uralkodóként foglalta el Júdát és indította meg a deportálási hullámokat. Judit könyve ezen felül is számos kétséges vagy abszurd történelmi utalást tartalmaz - olyan szinten, hogy kézenfekvőnek tűnik, itt nem a történetírás, hanem a történet mint tanítás lehetett a lényeg.
Node éppen ez a másik terület, ami egy protestáns olvasónak nehézséget okozhat. Judit ugyanis végighazudja szerepét. Az ellenség megtévesztésének ez a módja persze nem ismeretlen, mégis itt olyan hangsúlyos, hogy az ember óhatatlanul hátradől a székben. Mit mondanátok egy olyan csajra, aki a saját szépségét felhasználva kihasznál egy másik embert, akit végül meggyilkol? Még a katolikus kommentátorok is érezhették ennek a súlyát, mert a Jeromos-fordítás például sietve megjegyzi: Judit könyve erkölcsi tanítása nem a főszereplő jellemében rejlik, hanem Isten szabadító hatalmában.
Mindenesetre - ellentétben Sírák fia könyvével - Judit könyve kapcsán nem nehéz kapaszkodót keresni, miért maradhatott ki a kánonból. Az lett volna a csoda, ha bekerül - már elnézést esetleges katolikus olvasóimtól...