Ha Pállal kell kötekedni, a "nőtéma" rendszerint tipikusan előkerül. Sőt, talán nincs is még egy olyan klasszikus kritika az apostollal szemben, minthogy a nőket másodrendű embereknek tartotta, akiknek csönd a nevük, nem tanulhatnak és egyébként is engedelmességgel tartoznak a férjüknek. Kérdés azonban, hogy tényleg ennyire borúsnak nevezhető-e Pál felfogása a nőkkel kapcsolatban?
A helyzet reménytelenül hímsovinisztának tűnik. Mintha Pál nem pusztán arra utalna, hogy a nők a "gyengébbik nem" - néhol olyan hangvételben írja sorait róluk, hogy a kevesebbik nem kifejezés találóbbnak látszik. Az 1Tim 2,8-ban például azt tanácsolja, hogy a férfiak tiszta kezeket felemelve imádkozzanak, míg néhány verssel később a nők számára javarészt csak utasítások következnek a rendes öltözködésről és hajviseletről. Ennyire futja az apostoltól? Ilyen perspektívában szemléli a férfiak és a nők feladatait? A férfiak odaszánva imádkozzanak, a nők pedig az etikus divattal legyenek elfoglalva? A férfiak a szellemi dolgokra koncentráljanak, a hölgyek figyelme ugyanakkor szorítkozzék a gardróbszekrényükre? Szinte hallani a mai olvasók felháborodott szuszogását!
Máshol sem látszik túlságosan finomnak Pál. Valahol mintha azt sugallná, hogy a fiatal özvegyeket mellőzni kell, máskor a nőket állandóan fecsegő lényekként ábrázolja, sőt a 2Tim 3,1-6 szakaszban még olyasmit is olvashatunk, hogy az "utolsó napokban" a tévtanítók és hamis próféták a hiszékeny nőket fogják becsapni, akik amúgy is bűnökkel terhelt és "sokféle kívánságtól űzött" teremtések. Azt pedig természetesen mindenki szokta idézgetni Páltól, hogy a nőknek csendben kell lenni a gyülekezetben, és ha valamit nem értenek, akkor majd otthon a férjük felvilágosítja őket.
Ennyit a nőkről és Pálról - a kép borúsnak tűnik. Érdemes azonban feltenni a kérdést, hogy miért fogalmaz az apostol ilyen módon és teológiai koncepciója vajon milyen irányba mutat a nőket illetően? Az első századi görög és a zsidó szemlélet kevés dologban tudott megegyezni egymással, mindazonáltal éppen a nők tekintetében találunk hasonlóságokat a gondolkodásukban. A korabeli források szerint a nőknek alaphangon otthon volt a helyük, a tisztaság fenntartására kellett törekedniük, és arra is, hogy szerények legyenek. Amikor Pál felszólítja a korinthusi nőket, hogy maradjanak csendben, valószínűleg a kornak megfelelő kulturális sajátosság állhat ennek hátterében - még ha pontosan nem is tudjuk, hogy micsoda. Máshol azonban Pál azt kéri, hogy a nők "csendességben tanuljanak". Ebben a kifejezésben tipikusan a "csendességben" szóra szokás koncentrálni, pedig a "tanuljanak" az érdekesebb. Ugyanis sem a görög, sem a zsidó kultúrában nem volt jellemző, hogy a nők bárhogyan is tanulhassanak. Abban a világban a tanulás többnyire a férfiak privilégiumának számított. Bármennyire is könyörtelennek tűnik itt és most Pál hozzáállása, akkor és ott mégiscsak meghaladta saját korának szokásait, amikor egyáltalán felvetette a lehetőségét a nők tanulásának. Egyébként pedig az a mód, hogy valaki csendben tanult, ismét csak megfelelt a kor követelményeinek. A nőknek tehát nem azért kellett csendben lenniük, mert nők, hanem mert ez volt az elvárt tanulási mód minden tanuló felé. A tanár dolga beszélni, a tanulóé csendben figyelni. Az a kérés tehát, amivel Pál a hölgyek felé fordul, éppen olyan, ahogy az az adott kor férfiaira is vonatkozott ebben a tekintetben!
Az előző részben a rabszolgaság kapcsán felvetettem, hogy az apostol gondolkodásában tetten érhető egyfajta progresszivitás, ami az egyre nagyobb szabadság irányába mutat. Pál nem akarta megszüntetni a rabszolgaságot, de teológiája egyértelműen abba az irányba mutat, hogy egyre barátságosabban és barátságosabban kell bánni a rabszolgákkal. A nők esetében is fel lehet tenni azt a kérdést, hogy mutatkoznak-e annak jelei, hogy bármiféle készséget találunk a páli szövegekben a nők egyre nagyobb szabadságának irányába? Vajon leír-e Pál gondolkodása egy olyan "hermeneutikai pályagörbét", amiből lehetséges arra következtetni, hogy saját kora megszokott felfogásától elszakadva arra törekszik, hogy a hölgyeket a férfiakkal egyenrangúnak tartsa? Itt nyilván nem valamiféle feminizmus nyomait kutatjuk, és nem is olyan harsány egyenlőségkeresést, ami manapság jellemző, hiszen az ókorban, és az első században járunk! Inkább valami olyasmire gondolunk, ami az első századi állapotokhoz képest látszik előremutatónak. Olyan apró jelekre, amelyek elmozdulásra utalnak az akkori kor nézeteihez képest.
Nos, szerintem vannak ilyen gondolatai Pálnak! A fentebb már említett megközelítés, hogy a nők is tanuljanak, csupán egy kiragadott példa. (Amellett, hogy női tanítókról is tudunk az első keresztények soraiban!) Most csak egyetlen példa: a Gal 3,28-ban a szöveg úgy fogalmaz, hogy Krisztusban "nincs sem nő, sem férfi", ami nyilván nem a nemek összemosását, hanem a keresztények egyenlőségét jelenti, tartozzanak akármelyik félhez is. Isten Országában nincsenek nemek közötti rangsorok sem, hanem a nők és férfiak ugyanolyan fontosak. Az pedig, hogy a férfi feje a feleségének, ugyancsak nem az uralkodást, hanem inkább a szerető törődést és maximális megbecsülést fejezi ki a páli teológiában. A férfi tisztelete és szeretetet a nő felé Jézus mintájára történik, aki a végsőkig elment, hiszen a saját életét adta oda az övéiért. Pál tehát azt mondja, hogy a keresztény férj akkor jár el helyesen, ha ehhez hasonló értéket lát a feleségében: vagyis a saját életét kevesebbre becsüli a feleségéénél, és olyan szeretet motiválja, ami ha kell, még a halálba is viheti érte. Mi ez, ha nem motiválás a létező legteljesebb odaadásra? Vajon logikus azt hinni, ha Pálnak negatív és lesajnáló véleménye lett volna a hölgyekről, ilyesmire szólítja fel a "magasabbrendű" férfiakat?
Kényes gondolatmenetnek tűnik azonban, amikor Pál a nőket Éva miatt láttatja "alacsonyabb rendűeknek". Éva volt az, aki a páli szemléletmód szerint felelős a bűnért, mert a Kísértő őt csapta be először. Ha valóban a nő hibája az emberiség bűnbeesése, akkor jogosan rangsorolhatjuk hátrébb emiatt a hölgyeket vagy sem? Többek szerint mintha Pál igennel válaszolna erre a kérdésre, de nem valószínű, hogy erről lenne szó. Legközelebb ezzel folytatom.
A helyzet reménytelenül hímsovinisztának tűnik. Mintha Pál nem pusztán arra utalna, hogy a nők a "gyengébbik nem" - néhol olyan hangvételben írja sorait róluk, hogy a kevesebbik nem kifejezés találóbbnak látszik. Az 1Tim 2,8-ban például azt tanácsolja, hogy a férfiak tiszta kezeket felemelve imádkozzanak, míg néhány verssel később a nők számára javarészt csak utasítások következnek a rendes öltözködésről és hajviseletről. Ennyire futja az apostoltól? Ilyen perspektívában szemléli a férfiak és a nők feladatait? A férfiak odaszánva imádkozzanak, a nők pedig az etikus divattal legyenek elfoglalva? A férfiak a szellemi dolgokra koncentráljanak, a hölgyek figyelme ugyanakkor szorítkozzék a gardróbszekrényükre? Szinte hallani a mai olvasók felháborodott szuszogását!
Máshol sem látszik túlságosan finomnak Pál. Valahol mintha azt sugallná, hogy a fiatal özvegyeket mellőzni kell, máskor a nőket állandóan fecsegő lényekként ábrázolja, sőt a 2Tim 3,1-6 szakaszban még olyasmit is olvashatunk, hogy az "utolsó napokban" a tévtanítók és hamis próféták a hiszékeny nőket fogják becsapni, akik amúgy is bűnökkel terhelt és "sokféle kívánságtól űzött" teremtések. Azt pedig természetesen mindenki szokta idézgetni Páltól, hogy a nőknek csendben kell lenni a gyülekezetben, és ha valamit nem értenek, akkor majd otthon a férjük felvilágosítja őket.
Ennyit a nőkről és Pálról - a kép borúsnak tűnik. Érdemes azonban feltenni a kérdést, hogy miért fogalmaz az apostol ilyen módon és teológiai koncepciója vajon milyen irányba mutat a nőket illetően? Az első századi görög és a zsidó szemlélet kevés dologban tudott megegyezni egymással, mindazonáltal éppen a nők tekintetében találunk hasonlóságokat a gondolkodásukban. A korabeli források szerint a nőknek alaphangon otthon volt a helyük, a tisztaság fenntartására kellett törekedniük, és arra is, hogy szerények legyenek. Amikor Pál felszólítja a korinthusi nőket, hogy maradjanak csendben, valószínűleg a kornak megfelelő kulturális sajátosság állhat ennek hátterében - még ha pontosan nem is tudjuk, hogy micsoda. Máshol azonban Pál azt kéri, hogy a nők "csendességben tanuljanak". Ebben a kifejezésben tipikusan a "csendességben" szóra szokás koncentrálni, pedig a "tanuljanak" az érdekesebb. Ugyanis sem a görög, sem a zsidó kultúrában nem volt jellemző, hogy a nők bárhogyan is tanulhassanak. Abban a világban a tanulás többnyire a férfiak privilégiumának számított. Bármennyire is könyörtelennek tűnik itt és most Pál hozzáállása, akkor és ott mégiscsak meghaladta saját korának szokásait, amikor egyáltalán felvetette a lehetőségét a nők tanulásának. Egyébként pedig az a mód, hogy valaki csendben tanult, ismét csak megfelelt a kor követelményeinek. A nőknek tehát nem azért kellett csendben lenniük, mert nők, hanem mert ez volt az elvárt tanulási mód minden tanuló felé. A tanár dolga beszélni, a tanulóé csendben figyelni. Az a kérés tehát, amivel Pál a hölgyek felé fordul, éppen olyan, ahogy az az adott kor férfiaira is vonatkozott ebben a tekintetben!
Az előző részben a rabszolgaság kapcsán felvetettem, hogy az apostol gondolkodásában tetten érhető egyfajta progresszivitás, ami az egyre nagyobb szabadság irányába mutat. Pál nem akarta megszüntetni a rabszolgaságot, de teológiája egyértelműen abba az irányba mutat, hogy egyre barátságosabban és barátságosabban kell bánni a rabszolgákkal. A nők esetében is fel lehet tenni azt a kérdést, hogy mutatkoznak-e annak jelei, hogy bármiféle készséget találunk a páli szövegekben a nők egyre nagyobb szabadságának irányába? Vajon leír-e Pál gondolkodása egy olyan "hermeneutikai pályagörbét", amiből lehetséges arra következtetni, hogy saját kora megszokott felfogásától elszakadva arra törekszik, hogy a hölgyeket a férfiakkal egyenrangúnak tartsa? Itt nyilván nem valamiféle feminizmus nyomait kutatjuk, és nem is olyan harsány egyenlőségkeresést, ami manapság jellemző, hiszen az ókorban, és az első században járunk! Inkább valami olyasmire gondolunk, ami az első századi állapotokhoz képest látszik előremutatónak. Olyan apró jelekre, amelyek elmozdulásra utalnak az akkori kor nézeteihez képest.
Nos, szerintem vannak ilyen gondolatai Pálnak! A fentebb már említett megközelítés, hogy a nők is tanuljanak, csupán egy kiragadott példa. (Amellett, hogy női tanítókról is tudunk az első keresztények soraiban!) Most csak egyetlen példa: a Gal 3,28-ban a szöveg úgy fogalmaz, hogy Krisztusban "nincs sem nő, sem férfi", ami nyilván nem a nemek összemosását, hanem a keresztények egyenlőségét jelenti, tartozzanak akármelyik félhez is. Isten Országában nincsenek nemek közötti rangsorok sem, hanem a nők és férfiak ugyanolyan fontosak. Az pedig, hogy a férfi feje a feleségének, ugyancsak nem az uralkodást, hanem inkább a szerető törődést és maximális megbecsülést fejezi ki a páli teológiában. A férfi tisztelete és szeretetet a nő felé Jézus mintájára történik, aki a végsőkig elment, hiszen a saját életét adta oda az övéiért. Pál tehát azt mondja, hogy a keresztény férj akkor jár el helyesen, ha ehhez hasonló értéket lát a feleségében: vagyis a saját életét kevesebbre becsüli a feleségéénél, és olyan szeretet motiválja, ami ha kell, még a halálba is viheti érte. Mi ez, ha nem motiválás a létező legteljesebb odaadásra? Vajon logikus azt hinni, ha Pálnak negatív és lesajnáló véleménye lett volna a hölgyekről, ilyesmire szólítja fel a "magasabbrendű" férfiakat?
Kényes gondolatmenetnek tűnik azonban, amikor Pál a nőket Éva miatt láttatja "alacsonyabb rendűeknek". Éva volt az, aki a páli szemléletmód szerint felelős a bűnért, mert a Kísértő őt csapta be először. Ha valóban a nő hibája az emberiség bűnbeesése, akkor jogosan rangsorolhatjuk hátrébb emiatt a hölgyeket vagy sem? Többek szerint mintha Pál igennel válaszolna erre a kérdésre, de nem valószínű, hogy erről lenne szó. Legközelebb ezzel folytatom.