Csaknem klasszikus evangélizációs toposz a tékozló fiú története, melyet ha előszedünk, csakis arra használunk, hogy nem hívő embereket invitáljunk megtérésre. Véleményem szerint Jézus közkedvelt példázata azonban nem szimplán ezt a célt szolgálta, hanem sokkal inkább kórképet mutatott az egyház szellemi kettészakítottságáról - és Isten szerető hozzáállásáról, ami a megosztottság ellenére töretlennek mutatkozik. Vasárnap van, ez most kicsit prédikáció-ízű lesz...
Egyetértek Tim Keller megközelítésével, aki azt írja, hogy a tékozló fiú példázata valójában nem is egy, hanem két tékozló fiúról szól. Szeretjük úgy látni magunk előtt a bibliai sztorit, hogy az egy önző, hedonista, kicsapongó srácról szól, aki bunkó módon kikéri az örökség rá eső részét, majd messzire utazva elherdálja azt, és végül bűnbánóan hazatér az apjához. Így tehát az lesz a konklúziónk, hogy Jézus itt a szétesett erkölcsű, világi emberekhez szól, felkínálva nekik a megtérés lehetőségét. A példázat egyik dimenziójában persze valóban beszél erről, de meglátásom szerint nem ér véget ennél a leegyszerűsítő képnél. A leegyszerűsítésre pedig még rá is erősítünk azzal, hogy a történetet szinte csakis evangélizációk során szedjük elő, mintha más körülmények alkalmatlanok lennének arra, hogy foglalkozzunk vele.
Jézus mint mindig, ebben az esetben is bizonyos emberekhez szólt, mégpedig azokhoz, akik körülvették. Utálom a kategorizálást, de most annyira kínálja magát, hogy szerintem nehéz elkerülni: a bűnösök és az önigazultak, a vámszedők és a farizeusok hallgatták Krisztus szavait, akik mintha két szélsőértéket jelenítettek volna meg az értékrendi skálán. Ők azok, akik megtestesítették a példázatbeli fiatal és idős tékozló fiúkat. Ezért a történet természetesen nem ateistákról szól, akik tagadják Isten puszta létezését is. Sem a fiatal, sem az idősebb srác nem volt hitetlen az Atya tekintetében, csak mindketten másként igyekeztek kizárni Őt saját mentális köreikből.
A fiatal fiú nekem tipikusan a liberális keresztény karakterjegyeit viseli, aki messze sodródik az Apjától, és két kézzel szórja el a Tőle kapott örökségét, miközben persze jól érzi magát. Aztán amikor elfogynak az erőforrások, az akkor tisztátalannak tartott dolgok közelébe sodródik - amit a disznóvájú jelképez. De végül csak az éhség, a közvetlen életveszély képes rávenni arra, hogy eszébe jusson a saját Apja háza, ahová szellemi gyökerei kapcsolják. Ahogy elnézem, a mai liberális kereszténység jórészt még az örökség szétszórásának és az élvezetnek a szakaszában jár, de még nem jutott le a disznóvájúig. Mindenesetre a tisztátalanság jelei már mutatkoznak rajta.
Az idősebb fiú a büszke konzervatív hívőnek tűnik. A koránál fogva ő a tapasztaltabb, akitől jogosan elvárható lenne, hogy éppen emiatt világosabban lásson. De pont ez az, amire képtelen, hiszen saját elveszett helyzetét sem veszi észre. Ő az "aktív szolgáló", aki keményen húzza az igát az "apja birtokán" (mondhatni az egyházban sürög-forog), önmagát csaknem hibátlannak tartva ("soha meg nem szegtem parancsodat"), ugyanakkor megvan a véleménye arról, minek hogyan kellene működnie, és még a saját Apját is képes számonkérni. A példázat aztán vele fejeződik be, nem tudva hogyan reagál az Apa kedves invitálására.
Szóval, a jézusi parabola talán nem is annyira a kívülállókról, hanem inkább rólunk szól, a többszörösen szakadozott egyházról, ahol mindenki másképp sodródott távol az Apjától. Kis gondolkodás után beazonosíthatók bizonyos értékek, melyek a fiatalabb és az idősebb, a liberálisabb és a konzervatívabb oldalhoz kapcsolódnak a példázatbeli figurák magatartása és viszonyulása alapján. Az csak természetes, ha az egyház szekértáborokra oszlik - most teljesen mindegy, hogy ez felekezeti vagy attitűdhöz kötődő módon történik -, akkor előrehaladni nem, csak tékozolni tud. Az egyetlen remény az ilyen egyház számára, hogy az elfeledett Atya még mindig szereti és hazavárja. Ám a felismerésekre ettől még mindkét tábornak magának kell rádöbbennie.
A tékozló fiú textusa szerintem jó példája annak, hogy bizonyos szakaszokat a Bibliából nem csak az evangélizációra érdemes tartogatni. Jézus nem egy szekuláris-materialista világban tanított a példázatai által, hanem egy olyanban, ami nagyon is vallásos volt. Nem hinném persze, hogy nincs üzenet a sorokban a nem hívők számára, csak azt gondolom, kézenfekvő előbb a saját házunk táján körülnézni, ha már célcsoportot keresünk.