2011. december 22., csütörtök

Ajándéktippek karácsonyra :-)

Minden kedves blogolvasómnak nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartott ebben az évben. Amellett, hogy boldog karácsonyt és új esztendőt kívánok nektek, gondoskodó szeretettel is fordulok hozzátok: aki még mindig nem vett ajándékot, annak felhívom a figyelmét a most következő lehetőségekre. :-) Az esztétikus, igen fejlett ízlésvilágról árulkodó és praktikus termékek után még egy videot is belinkelek nektek, melyben kiderül, hogy a Vodafone milyen titokzatos és apokaliptikus üzenetet akar suttyomban átadni nekünk. Ez az én ajándékom! Köszönöm a figyelmet, legközelebb januárban folytatjuk....!

Nincs is szebb egy rózsaszín,
Hello Kitty-s keresztnél...
... kivéve, ha maga Jézus néz ránk
egy hátitáskáról.
A pápamacit katolikus olvasóknak ajánlom
Hölgyeknek egy igazi magassarkú

























Végezetül pedig tanulmányozzuk át együtt mi köze lehet a Vodafone-nak és Balázsnak az utolsó időkhöz:


2011. december 18., vasárnap

Az ember vallásos képességei és a harcos ateizmus

Világszerte egyre erősödőben van a harcos ateizmus, azaz az istentagadás egy olyan változata, mely nem merül ki a passzív ellenkezésben, hanem propagandaszerűen száll szembe a teizmus minden formájával. Mivel a nyílt konfrontáció sokakban ellenérzéseket kelthet, ezért az ilyen próbálkozások a higgadt, tudományos alapú szkepticizmus álarcában zajlanak. Vajon jó dolog a vallástagadás?

Valaki egyszer - legalább annyira szellemesen, mint igazi komolysággal - azt mondta, hogy a szexen és Istenen kívül nincs is igazán téma, amiről beszélni érdemes. Valóban azt látjuk, hogy ez a két terület alapvetően kitölti az emberek gondolatvilágát, a harcos ateizmus azonban abból indul ki, hogy az "istenkérdés" felesleges és destruktív módon hátráltatja az emberiség fejlődését. A harcos ateizmushoz hol nyíltan cinikus és rágalmazó, hol akadémikus köpenybe bújtatott diplomatikus hangvétel társul - attól is függően, milyen vérmérsékletű ember áll a hátterében. (Szabados Ádám kiváló blogjában zajlik is egy ateista-teista jellegű vita az ismert ateista, Christopher Hitchens halála kapcsán.)

Vajon tényleg felesleges a vallás? Olyan dolog, amitől meg kell szabadulni vagy inkább az emberi léthez elengedhetetlenül hozzátartozó elem?

Az ateisták szeretik úgy beállítani ezt a kérdést, hogy a tudományos szemléletmódból egyenesen következik a vallások háttérbe szorulása és elértéktelenedése. Nos, ha a tudomány területén maradunk, véleményem szerint a vallások kutatásának egyik legjobb tudományos eszköze a vallástudomány. Egyik legismertebb kutatója John Bowker, aki a Lancaster University vallástudományi tanszékének professzora volt, jelenleg pedig a Gresham College kutatója. Számtalan vallástudományi művet írt, amiért HarperCollins díjat is kapott. Világvallásokkal foglalkozó egyik könyvében a következőt írja:
"A vallások sohasem fognak eltűnni, hiszen alapjában véve mindannyian vallásosak vagyunk: a vallásosságra való hajlam ugyanúgy veleszületett része az embernek, mint sok más alapvető képesség, legyen szó a nyelvhasználatról, a táplálkozásról vagy a nemi fejlődésről. Rendelkezünk az összes olyan képességgel, melyeket együttesen vallásos képességeknek nevezünk"

Carl Gustav Jung
Bowker állítását még kiegészíthetnénk a világhírű pszichiáter, Carl Gustav Jung meglátásaival, aki egyébként az analitikus lélektan megteremtője volt, ráadásul Freud tanítványa, akit finoman szólva nem nevezhetünk hívőnek. Meglepő módon Jung bár a freudi pszichoanalízis alapjairól indult, mégis egész más utakra talált. Hozzá kell tenni, hogy Jung a vallással mint pszichiáter csak úgy foglalkozott, mint a pszichében jelentkező jelenséggel, bár küssnachti házának homlokzatára ezt véste: "Vocatus atque non vocatus Deus aderit", azaz híva vagy hívatlanul, Isten mindig jelen van. Úgy vélte, hogy az ember "gyógyíthatatlanul vallásos lény", akihez alapvetően hozzátartozik a vallásos gondolkodás. Fokozandó ezt a gondolatot, ezt mondta egy lelkészeknek tartott előadásában:
"Az élet derekán túl lévő betegeim közül nem volt egy sem, akinek végső problémája ne a vallásos beállítottsága lett volna. Bizony, végső fokon mindegyikük azért beteg, mert elvesztette azt, amit az élő vallás minden idők hívőjének adott, és egyikük sem gyógyult meg addig, amíg hitét vissza nem nyerte."
Úgy tűnik tehát, hogy az ember vallásos képességei alapvető tartozéknak számítanak ebben az életben, melytől ha megfosztják - legalábbis Jung szerint - az beteg tudatállapothoz vezet. Innen szemlélve a kérdést, a harcos ateizmus nem más, mint harsány kísérlet arra, hogy az embert egy eredendően hozzá tartozó dologtól elvágja. Tényleg ez lenne a fejlődés és haladás útja? És egy másik kérdés: ha a világ kisebbik része elkötelezett ateista, míg a "másik oldalon" az emberek többsége hisz valamilyen természetfeletti létezésben, akkor vajon kinek kell magyarázkodnia? (Ezt a kérdést persze azért óvatosan teszem fel, mert úgy gondolom, az emberiség legnagyobb részének nincs semmiféle kialakult meggyőződése, hanem a maga módján hisz. Tehát valóban nem meggyőződéses ateista, de nem is rendelkezik jól kialakult vallásos világképpel).

Alister McGrath, az oxfordi egyetem teológiaprofesszora sokat foglalkozott ezekkel a kérdésekkel és az elmúlt évszázadok történelmének alapján a megvalósult ateista társadalmakkal kapcsolatban - mint amilyen például a kommunizmus volt - azt mondja:
"Az ateizmus vonzerejét nemzedékek számára az jelentette, hogy szabadítás kínált. Azt ígérte, hogy a leigázott és kizsákmányolt tömegeket megszabadítja az állam és az egyház kegyetlen elnyomásától. De az ateizmus, ahol csak hatalomra jutott, mindenütt könyörtelennek és türelmetlennek mutatkozott, s ezzel szertefoszlott a felszabadító voltába vetett bizalom. A prométheuszi szabadítótól megundorodtak."
Bevallom őszintén, pontosan ezt a fajta arroganciát és könyörtelenséget vélem kihallani némely ateista hangjából. Elgondolkodtató, hogy vajon mennyire élhető világ lenne a miénk, ha a vallás és a hit, mint tényező teljesen kiveszne belőle?

2011. december 15., csütörtök

Bolygótisztítók

Nem csinálok titkot belőle, hogy teológusként érdekelnek más vallások is, ám a szcientológia mindeddig teljes homály volt számomra. Tudomásom szerint ezzel nem vagyok egyedül: a valláskutatók sem írtak túl sok tanulmányt az L. Ron Hubbard sci-fi író által létrehozott filozófiai áramlatról, lévén maga az egyház igen zárt, még saját tagjai előtt is. Most azonban egy könyv kapcsán lehetőségem volt kicsit a kulisszák mögé nézni: olyasfajta izgatottsággal olvastam el Bonyai Péter írását, mint amikor egy biológus új fajt fedez fel, ráfekteti a vizsgálóasztalra, kézbe veszi a szikét és nekiáll a munkának.

Mindenekelőtt megtudtam, hogy én egy wog vagyok. Ezzel a negatív jelzővel illetik a szcientológiában azokat, akik nem tagjai az egyháznak (mint a kereszténységben a "világiak"), mely természetesen az egyedüli igaz felismerésre jutott. A wogok nem tudnak arról, amiről a szcientológia tagjai igen: nevezetesen, hogy az ember szellemi valóság, mely három alkotórészből áll. Ez pedig a test, az elme és a thetán. Utóbbi tulajdonképpen maga az igazi személyiségünk, mely csupán magára vette és használja a fizikai valónkat. A szcientológia szerint ebben a világban rengeteg elnyomással, bűnnel, problémával kell szembesülnünk, a célunk pedig az, hogy ezektől megszabadulva elérhessük a clear, azaz megtisztult szintet, majd eljussunk a teljes szabadság állapotába. Ezt a folyamatot a szcientológia egy hídon való átkeléshez hasonlítja, melynek egyik pillérétől indulunk és szépen lassan átballagunk a másik oldalra. A hídon elindulva először jön mindenféle méregtelenítési folyamat (melyekben auditorok segítenek az egyszerű szcientológus hívőnek), majd ha eljutottunk a clear állapotba, kezdődhet a nehezebb szakasz: az úgynevezett OT-szintek elérése, melyek már állítólagos természetfeletti képességek megszerzését jelentik. Ezekből összesen tizenöt van: OT I, OT II... OT XV - utóbbi tulajdonképpen egyfajta isteni képességet jelent, amikor az egyszeri ember puszta szavával teremt vagy rombol - ahogy a Bibliában Isten teszi. A szcientológia titokzatosságához nagyban hozzájárul, hogy maguk a hívek sem tudják pontosan, hogy a clear állapot utáni OT-szinteken mi is található - annyi kiszivárgott, hogy itt kerül szóba Xenu, akit a galaktika urának tekintenek a vallásban.

Nos, így lehetne röviden összefoglalni a szcientológia szakrális oldalának lényegét, a többi már az esetleges szakirodalomban olvasható mindazok számára, akik hajlandóak időt áldozni ennek a nem túl régi vallásnak a tanulmányozására. Azért is érdemes így tenni, mert a Szcientológus voltam nem mélyed el túlságosan a részletekben. Bevallom őszintén, ez az oka annak, hogy Bonyai Péter könyve elsőre csalódást okozott: arra számítottam, hogy a személyes élettörténet keretében a szcientológia, mint vallás egyfajta szerkezeti áttekintését kapom kézhez, ám nem ez történt. Ahogy a könyvben haladtam előre, inkább úgy éreztem magam, mintha egy multicég taposómalmának mechanizmusát tanulmányoznám. Értekezletek, pénzügyi beszámolók, szervezetei kérdések, fizetési határidők, PR-rendezvények és persze az ezeket mozgató temérdek pénz került terítékre a kötet lapjain. Kiderült, hogy a Sea Org elnevezésű "szerzetesrend" tulajdonképpen a szcientológia legelkötelezettebb tagjaiból álló gépezet, melynek feladata az értékesítés és a pénz hatékony kezelése. Néha már nem tudtam követni sem azt a bonyolult hierarchiát, melynek alapján az egész szervezet felépül. Ami világos volt, hogy itt rengeteg pénzről van szó, melyet akár válogatott manipulatív technikákkal is be kell hajtani a rendszerben lévőktől - mindezt persze azért az ideológiailag jól megfogalmazott célért, hogy ne csak a szcientológia tagjai, hanem az egész bolygó végül clear legyen.

Aztán rájöttem, a hiba az én elvárásaimban keresendő: Bonyai Péter könyve nem hallgat el semmit és nem beszél félre a vallással kapcsolatban: maga az üzlet a vallás. A könyvet olvasva úgy tűnt, az egész thetán-clear-wog beállítás és az OT-szintek is pusztán azért kellenek, hogy kellő ideológiai muníciót adjanak a gépezet olajozott működéséhez. Normális üzemmenetben persze egy átlagos embernek nehéz lenne eladni a szcientológia irracionális állításait Xenu-ról, thetánról és a Föld bolygó tisztává tételéről: ezért az egész folyamat egy személyiségteszttel, egy kérdőívvel kezdődik. Ha valaki egy ilyen papírt kitölt, azt az eredményt kapja majd, hogy súlyos gondok vannak a személyiségével. Persze nem meglepő módon, a megoldás is azonnal kínálkozik: az elmét méregteleníteni kell, melyet egy bizonyos összeg befizetése után egy tanfolyam keretében meg is tehet az ember... Így kerül be a szcientológiába mindaz, aki valójában csak önmaga életének feljavításával szeretne próbálkozni. A rendszerből kiszállni pedig - legalábbis a hírek szerint - kockázatos: ebből a szempontból nem is értettem, hogyan adhatta Bonyai Péter saját nevét a kötethez. Talán a nyilvánosság leleplező erejében bízik? Mindenesetre társadalmi szinten is érdemes elgondolkodni azon, mihez kellene kezdeni egy olyan egyházzal és vallási mozgalommal, ami önmagába bezárva működtet egy mikrovilágot és fenyegető módon viszonyul azokhoz, akik saját tagjai közül a kilépés mellett döntenek.

(Bonyai Péter: Szcientológus voltam, Heti Válasz kiadó,  212 oldal)

2011. december 13., kedd

Töréspont közeleg

A tények, még ha zavarosak is, legtöbbünk előtt közismertek. Január elsejétől megváltozik Magyarországon az, amit a mai nap még egyháznak nevezünk. Persze marad 14 érintetlen rész, a kisebbek, a kevésbé szem előtt lévő gyülekezetek és felekezetek azonban kiesnek a nagy kosárból. Két lelkész már egy hónapja böjtöl (illetve inkább éhségsztrájkol) Strasbourg-ban, de a helyzet egyelőre változatlan.
Izsák-Bács Jeremiás és Soós Péter

Izsák-Bács Jeremiás anabaptista, és Soós Péter evangéliumi lelkész közösen böjtöl Strasbourg-ban, az EU Parlament előtt, mely december 12-15 között ülésezik utoljára ebben az évben. Éhségsztrájkjuk mögött sok ember áll, céljuk pedig az, hogy felhívják a figyelmet arra a tényre, hogy az egyik EU tagállamban éppen közös értékek - szabadság, jogállamiság, demokrácia - súlyos megsértése zajlik. A böjt során tudomásom szerint Jeremiás már legalább 20 kilót fogyott, Péter pedig szükség esetén váltani is szeretné. A hírek szerint Thomas Hammarberg, az Európai Tanács Emberjogi Bizottságának Elnöke fogadta is irodájában Izsák-Bács Jeremiást, támogatásáról biztosította, valamint ígéretet tett, hogy az átadott dokumentumokat eljuttatja az Európai Tanácsban résztvevő 47 tagállam képviseletéhez. A magyar kormány semmit nem reagált a tiltakozásokra, s tulajdonképpen az egész "egyházügyi kérdéssel" nem foglalkozik.

Január elseje mindenképpen töréspont lehet számos kisegyház életében. Az egyháztörvény változására emlékezetem szerint azért volt szükség, hogy az ún. bizniszegyházakat korlátozzák és kizárják a valós hitéleti tevékenységet folytató közösségek köréből. Nevezzük ezt a hivatalos magyarázatnak. A dolog rosszul sült el: számtalan ténylegesen vallási alapon szerveződő, igazi hitéleti tevékenységet folytató, sőt karitatív-szociális munkát is ellátó gyülekezetet ért övön aluli ütésként, hogy a kormány gyakorlatilag kiírta őket az elismert közösségek közül. Egyedül a Hit Gyülekezete maradt mutatóban a pünkösdi-karizmatikus irányzatból, akik egyébként szolidaritási nyilatkozatot is kiadtak a minap, melyben felszólítják a kormányt, hogy gondolják újra az egész egyházügyi törvényt és hozzák meg azokat a rendelkezéseket, melyek a kimaradt felekezeteket is beemelik az elfogadottak jelenleg 14 tagú listájára.

Az egyházügyi helyzet ilyen gyökeres átalakulása szinte minden területen érinti a gyülekezeteket. Nem csak lelkészeik kerülhetnek anyagilag hátrányos helyzetbe, de sokuknak - például a Magyar Pünkösdi Egyháznak vagy a Biblia Szól közösségnek - intézményeik, iskoláik, karitatív szervezeteik is vannak. Nyilván ezek tulajdonlása is kérdésként merül fel, amennyiben a jogfolytonosság (például az egyesületi működés) nem lesz megoldva. A másik oldal a szellemi-társadalmi kérdéseket is érinti: a vallási egyesület, mint kategória sokak szemében a szektássággal, az "igazi egyházakból" való kimaradással lehet egyenlő, ami csökkenteni fogja a bizalmat az ilyen gyülekezetek felé. Tudom, hogy sok szempontból jogosan felvethető kérdés, hogy milyen (szellemi) állapotban vannak a magyar keresztény kisegyházi gyülekezetek, a megalapozatlan gyanakvást azonban nem érdemlik meg. Saját tapasztalatom az, hogy sok esetben többet tesznek azoknál, akiknek sokszorosan több erőforrás áll a rendelkezésükre a cselekvéshez.

Talán itt az idő imádkozni - az biztosan nem árt meg...

2011. december 9., péntek

Jó a prosti a háznál?

Hóseás és Gómer
És akkor Isten azt mondta az ő szent prófétájának, Hóseásnak: fogd azt a Gómer nevű csajt és vedd feleségül! A próféta nem tétovázott, legalábbis a Szentírás nem tér ki határozatlanságára, hanem pontosan így cselekedett. Azért nekem lettek volna kérdéseim Istenhez, és úgy gondolom nem vagyok teljesen egyedül ezzel.

Hóseás Izrael utolsó prófétája volt, mielőtt az északi királyságot az asszír birodalom végleg lesöpörte volna a történelem színpadáról. Kortársával, Ámósszal keményen osztották az észt és igyekeztek figyelmeztetni a népet arra, hogy az Istentől való elfordulásnak durva következményei lesznek. Ha csak önmagában nézzük Isten kérését, miszerint Hóseásnak egy prostituáltat kellett feleségül vennie, a dolog borzasztó felháborítónak tűnhet. Hogyan jön ahhoz a szent Isten, hogy erkölcsös prófétáját, aki eleve el kellett zárkózzon minden paráznaságtól, megkérjen egy ilyen dologra?

A teológusok persze - mint szinte minden másban - Hóseás sztorijában is megosztottak. Eichorn és vele együtt sokan nem történelmi eseményként, hanem puszta példázatként értelmezik a próféta könyvében leírtakat, míg például Wellhausen és társai azon a meggyőződésen vannak, hogy a parázna házasság és minden egyéb a valóságban is megtörtént. Háromféle magyarázat létezik a probléma kezeléséhez. Az első kettő tehát az allegorikus értelmezés és a szó szerinti történelmi olvasat, míg a harmadik úgy próbálja feloldani ezt a durva dolgot, hogy Gómer eredetileg nem volt parázna, csak a házasságkötés után vált azzá. Az eredeti szöveg elemzéséből azonban az derül ki, hogy a hölgy kultikus prostituált is lehetett, aki a kornak megfelelő Baal-termékenységi rítusban vett részt. Tehát nem valószínű, hogy megállná helyét az érv Gómer későbbi paráznaságával kapcsolatban. A kutatás inkább azt mutatja nekünk, Hóseás tényleg egy eleve prostituált nőt vett feleségül.

Ez persze botrányszagú. Nem is az a kérdés, hogyan tehet Isten ilyesmit - hiszen azt tehet, amit akar -, sokkal inkább a miért a megfelelő csodálkozásunk kifejezésére. A választ persze ismerjük: Hóseás egész küzdelmes házassága egy nyilvánosságnak szánt szemléltető eszköz volt. Ahogyan Izrael folyamatosan paráználkodott idegen istenekkel és elhagyta urát, Jahvét, úgy Hóseás is megjelenítette ezt a szituációt saját házasságában. A megrendítő történetből persze kiderül, hogy Hóseás irgalmas volt Gómer minden paráznasága ellenére, ahogy Isten terve is pontosan a könyörület és a szeretet az őt elhagyó nép felé.

Engem nem is annyira Isten furcsa kérése rázott meg ebben a romantikus elemeket is tartalmazó történetben, hanem inkább az az önfeláldozás, amit Hóseás bemutatott. Igazi, bevállalós próféta volt, aki ezt a rettentő nehéz feladatot végigküzdötte Isten kedvéért. Ha manapság valaki előállna olyasmivel, hogy Isten útmutatására egy prostit akar feleségül venni, az egyház részéről a legkevesebb a kiközösítés meg a közutálat, az illető komplett befeketítése lenne. Pedig a hóseási üzenet, tartalmát és Isten etikai szemléletmódját tekintve ma is megállja a helyét. Olyan szempontból is, hogy kellő szemléltető eszköz hiányában az információkkal terhelt modern világban egy egyszerű próféciára már senki nem kapja fel a fejét. A durva és provokatív megmozdulások azonban kibillenthetnek az egyensúlyunkból - talán éppen ezért kellett Hóseásnak is azt tennie, amit tett. Bármennyire is furcsálljuk az egészet.

2011. december 6., kedd

Amikor az egyszerűség nagyszerűség

Egyháztűznéző körutam első állomása a Golgota Gyülekezet központjába vezetett. Nagyon régóta szerettem volna elmenni és jól megnézni magamnak Magyarország egyik legnépszerűbb kisegyházi közösségének istentiszteletét, és nem is kellett semmiben csalódnom. Ha egyetlen szóban lehetséges összefoglalni, amit ez a gyülekezet nyújtott számomra, az az egyszerűség lehetne, a kifejezés legnemesebb értelmében.

Tizenkét éves kislányom a hónom alá csapva tehát nekivágtam, hogy felmásszam a Golgota hegyére. A Budapest belvárosában, igen forgalmas helyen szerveződő gyülekezet idén ünnepelte huszadik életévét, a fejlődés pedig szó szerint meglátszik rajtuk: az épület bejáratánál fiatalos design csalogatja a népeket. Mint kiderült, vadiúj kávézót nyitottak "Híradó" néven, ahova hétköznap is várják az utca emberét egy jó kávéra, süteményre vagy szendvicsre. Fizetni persze kell, mégis "térítésmentes" a szolgáltatás, mármint abban az értelemben hogy senkire nem kívánják rátukmálni az evangéliumot, aki csak azért tér be, hogy egy kicsit megpihenjen.

Az ajtón belépve jelentős tömeg fogadott, nomeg egy idősebb bácsi, aki koordinálatlan mozgásunkból valószínűleg egyből kiszúrta, hogy még sosem jártunk feléjük. Mindjárt elmagyarázta mit hol találunk, kislányomnak javasolt egy tiniprogramot, aztán a ruhatárhoz navigált bennünket. Az ajtónálló szolgálat tehát hibátlanul működik, külön jó pont, hogy ekkora tömegben is van szemük észrevenni a vendégeket!

A Golgota egyébként az egykor dicsőséges Horizont mozi termét használja, jó pár székkel jelentősen kibővítve. Három istentiszteletet is tartanak vasárnaponként, mert akkora az érdeklődés, de ahogy körbesétáltam, gyerekszolgálat, büfé, a pincében pedig még csocsóasztal is van a Golgota Rádió stúdiója mellett. A több száz fős tömeg nagy része középkorúakból és fiatalabbakból állt: úgy tűnik az aktív dolgozó réteg alkothatja a közösség kemény magját, köztük fiatal családokkal.

A délelőtt tíz órára hirdetett istentisztelet szinte percre pontosan kezdődött. Ahogy kisegyházi körökben megszokott, egy jó félórás dicsőítés nyitotta meg az alkalmat a szokásos dob-gitár-ének felállással kísérve. Talán a reggeli fáradtság okozta vagy éppen rossz napot fogtam ki, de a gyülekezet nagy része nem igazán volt aktív, inkább csak tudomásul vette a zenészek motiválását, érdemben azonban nem reagált rá. A zenebona után rövid hirdetések következtek, majd mikrofon mögé állt a Golgota pásztora, Phil Metzger, hogy hintse a szót. Tudni kell, hogy a "golgisoknál" határozott koncepció mentén forgatják a Szentírást, azaz fejezetről-fejezetre veszik végig az egyes szakaszokat. Felcsigázott, hogy pont egy provokatív és igen kemény vitákra alapot adó igerészről hallhattam prédikációt. A téma az első korinthusi levél alapján az a férfiszívet megdobogtató(?) kijelentés volt, hogy a nőknek hallgatni kell a gyülekezetben. :-) Phil láthatóan lubickolt a helyzetében és a legkisebb idegesség nélkül, a lehető legegyszerűbben tanított. Nem tudni, hogy a hölgyek bekészítettek-e pár krumplit, tojást vagy téglát arra az eshetőségre, ha a pásztor rájuk nézve sértő kiszólásokat tenne, ám elnézve az igen kiegyensúlyozott hangvételt, a muníciót mindenki vihette haza. A prédikáció tartalmáról nem kívánok írni, hiszen az visszahallgatható a gyülekezet weblapján, azonban meg kell említenem, hogy Metzger az egyik legletisztultabban és legkövethetőbben beszélő szpíker, aki valaha elém került. Kellő mértékben humoros és közvetlen, ugyanakkor szókimondó és határozott is. Mellettem ülő kislányom csak néha-néha kalandozott el az igehirdetés alatt, többnyire azonban lelkesen figyelte az üzenetet. Apaként mondom, hogy nagy szó ez. Tizenkét éves tinilányok általában nem éppen a filozofálgatós réteghez tartoznak és minden képes fárasztani őket, ami nem zajos, színes és rózsaszín. Ha már a gyerek is lélekben jelen van, az egy igencsak reménykeltő prédikációt sejtet!

Az igehirdetés után jött számomra a legnagyobb meglepetés: Phil Metzger imádkozott az istenadta népért, majd annyit mondott, hogy mindenkinek legyen egy áldott hete és ezzel nagy hirtelenséggel lezárta az istentiszteletet. Kész, filmszakadás, függöny zárul. Az egész alkalom pontosan 1 óra 20 percig tartott, és őszintén szólva nekem semmiféle hiányérzetem nem támadt! Az emberek felálltak a moziszékekből, nyüzsögni kezdtek, beszélgettek egymással, láthatóan senki nem rohant sehova. Ezt hívják közösségnek.

Summa: A Golgota gyülekezet jelen népszerűségének kulcsa úgy vélem az egyszerűségben rejlik. Minden olajozottan működik, a dicsőítés kockázatmentes, a Szentírást részről-részre haladva veszik, a prédikáció tiszta és világos, az alkalom maga pedig minden sallangot és szellemi mócsingot nélkülöz. Ráadásul rövid és határozott, mint Usztics Mátyás nyilatkozatai. Ez az, amikor az egyszerűség nem megy a tartalom rovására, hanem gatyába rázza a terjengősséget. Élmény volt, menjetek el ti is!

2011. december 1., csütörtök

A szerző és szándéka

A Biblia elbeszélő részeit általában úgy olvassuk, hogy szikár és száraz történelmi tudósítást veszünk kézhez. Dávid megfogta a parittyát, STOP. Jó alaposan megpörgette, STOP. A kő elrepült és fejen találta a nagy mamlasz Góliátot, STOP. Általában azonban nem gondolunk arra, hogy minden egyes leírt mű mögött, törekedjen bármennyire csak a tények átadására, ott lapul a szerzői szándék.

A világban egyetlen nap leforgása alatt is felfoghatatlanul sok esemény történik. Természetesen nincs senki, aki képtelen lenne csak vázlatosan átlátni, hát még átgondolni is huszonnégy óra eseményeit. Trivialitás, hogy amit az esti híradóban elénk tálalnak, az csak körömfeketényi része a világban zajlott friss történéseknek. Lehet, hogy objektív híreket kapunk (jó esetben), de az már szubjektív, hogy a hírforrásokhoz eljutó dömpingből milyen híreket tesznek a tévénéző, rádióhallgató, újságolvasó elé. A megszűrt tartalom az adott hírcsatorna műsorpolitikáján, a nézők összetételén, a szerkesztők elhatározásán és nyilván még más egyéb paramétereken múlik. Mindenesetre az egész mögött egyértelműen egyfajta szándékosság áll, mely meghatározza hogy "mi történt aznap" a nagyvilágban.

Gerhard Lohfink
Akkor most váltsunk témát és ezt az elvet alkalmazzuk a bibliai sztorikra! Ha például az Evangélium leírt verzióit - azaz Máté, Márk, Lukács és János munkáját - nézzük, akkor általában nem gondolunk ilyesmire. Egyszerűen úgy állunk hozzá, hogy a négy szerző mindenféle forrásból, esetleg saját szemtanúként fogta és simán leírta, ami történt. Tényeknek, a lezajlott események szikár riportjának szeretnénk látni a szövegek tartalmát. Ha most eljátszunk a gondolattal, hogy mondjuk a passiótörténetet kamerák rögzítenék és utána mindenféle kommentár nélkül visszanéznénk a felvételt, akkor nyilván sok dolgot megtudnánk - írja Gerhard Lohfink katolikus teológus Jézus utolsó napjáról szóló könyvében. Látnánk a per részleteit, a borzalmas kínzásokat, a kivégzést... De sok dolog, melyek nem láthatók és a "felszín alatt vannak", rejtve maradnának. Ha Jézus egész életét lehetne ilyen módon rögzíteni, nem valószínű, hogy három év teljes történetét valós időben bárki is képes lenne végignézni. Ha mégis megteszi, hogyan érthetné meg az egész megváltás lényegét mindebből? Ha csak ezt a filmet látná és nem ismerné az ószövetségi előzményeket, megértené mit jelent a váltsághalál? Aligha.

És ezen a ponton lép be az értelmező közösség és a szerzői szándék szerepe. Bizony, Jézus története nem egyszerűen történelmi tények sorozata az evangéliumban: hanem történelmi események megszűrt, adott értelmezés szerinti elmesélése, melyet az adott szerző szándéka is befolyásolt. Négyféle leírása ugyanannak az eseménysorozatnak, mintha négy híradót néznénk meg egymás után, kapcsolgatva a csatornák között. A szerzői szándék nem csak a leírt történet eseményeiben (illetve némely kihagyott epizódban), hanem leginkább a hangsúlyváltásokban nyilvánul meg. Például - írja Lohfink - Márk evangéliumában Júdás kezdeményez: hirtelen fölbukkan egy kommandóval, majd odalép Jézushoz, megcsókolja, Jézust megragadják, elviszik. A cselekmény szálait Júdás és a felfegyverzett csapat tartja kézben. A következő jelenetben Jézus kísérőire "irányul a kamera": egyikük levágja a főpap szolgájának fülét. Csak a harmadik jelenetben szólal meg Jézus maga. A pergő történések kicsit máshogyan jelennek meg János evangéliumában: itt is van utalás Júdásra, de az áruló csók elbeszélése kimarad, helyette azonnal Jézus kerül a sztori középpontjába. Itt most Ő irányít, elébe megy a fegyvereseknek. Ráadásul János még fokozza is Jézus "főszerepét" azzal, hogy leírja: a katonák kétszer is a földre esnek előtte. Úgy tűnik, Jézus uralja saját letartóztatását is, ő maga dönti el kinek a kezébe adja a kezdeményezést. János szerzői szándékának ez tökéletesen megfelel.

A tanulság persze nem nehéz: együtt kell olvasni minél több forrást, hogy a teljesebb képhez eljussunk. Az egyes szerzők ugyanis válogattak a számtalan kis esemény, epizód között és a szándékuknak leginkább megfelelőket írták le. Az evangélium és a bibliai elbeszélések szelektívek és nem az egyszerű tényközlésre szorítkoztak, hanem azt tartották szem előtt, hogy üzeneteket adjanak át. Hát nem ez zajlik akkor is, amikor valaki prédikál, tanít vagy bizonyságot tesz? Nem egyszerűen "mond valamit" vagy "felolvas egy részt" a Bibliából, hanem értelmez, kivág, beilleszt, magyaráz. És ha ezt természetesnek vesszük, akkor miért is meglepő egyesek számára, hogy például az evangéliumok szerzői nem csak tényeket írtak le, hanem ugyanígy tettek Jézus sztorijával?