Elég régen nem írtam, de bőven vannak kifogásaim, melyek közül a legerősebb indok a jelenleg is zajló foci EB. Nincs annál jobb, mint leülni a televízió elé és azt nézni, hogyan rúgják a labdát és egymást különféle nemzetek focistái, miközben csatakosra izzadják magukat és küzdenek a múló dicsőségért (no meg azokért a kisebb vagyonokért, melyeket teljesítményük függvényében kapnak). Tényleg, arról még nem sok szó esett, hogy van-e sport a Bibliában...
Könnyű lenne rávágni: nincs. A Szentírás láthatóan nem foglalkozik a sporttal, nem érdeklik a sportesemények, a sportteljesítmények, és maga a műfaj sem izgatja különösebben. A mai keresztények hozzáállása ezért elég ambivalensnek nevezhető a sporthoz. Egyfelől sokan hangoztatják, hogy "a test gyakorlásának kevés haszna van" (vajon tényleg a sportról beszélt volna Pál apostol?), vagyis sportolói karriert befutni és kereszténynek lenni egyidőben, nem igazán vállalható életforma. Másfelől mégiscsak szeretik lobogtatni azoknak a focisztároknak, élsportolóknak és a sport területén tevékenykedőknek a pályafutását, akik valamilyen szinten kereszténynek nevezhetők. Nos, hogy is állunk? Nem pálya a profi sport, de azért kapóra jön, ha reklámot csinál nekünk?
Mindenesetre nem teljesen igaz, hogy a Biblia abszolút értelemben hallgatna a sportról. Kétségtelen, hogy nem foglalkozik a témával igazi mélységben, aminek hátterében egyszerűen az állhat, hogy magának a sportnak sem ugyanaz a funkciója volt a bibliai időkben, mint manapság. Egyértelmű azonban, hogy az Ószövetség idejében is úsztak, futottak, másztak, különféle súlyokat emelgettek, nyilaztak, verekedtek - és sok esetben összemérték erejüket az emberek. Mindennek azonban nem a dobogós helyezések és a vaskos pénzek begyűjtése volt a fő mozgatórugója, hanem sokkal inkább a háborús szituációkra való felkészülés. Szórakozás helyett a praktikum vezette a testedzéseket: ha jön a csata, győzni kell.
Azt is tudhatjuk, hogy az Újszövetség idejében javában zajlottak sportversenyek (például Korinthus városában is), melyek alapvetően nem vonzották túlságosan a zsidóságot. Ennek oka többek között abban keresendő, hogy ezek az események gyakran valamilyen szakrális tartalmat hordoztak és leginkább idegen isteneknek szóló tiszteletadás, vagyis bálványimádás állt a hátterükben. A szigorú monoteizmusban élő zsidók (és természetesen a Krisztusban hívő keresztények) számára ezért voltak idegenek az ilyen rendezvények. A görög sportok vallási tartalma végig jellemző maradt, ezért I. Theodosius császár 393-ban be is tiltotta őket.
Persze mostanság nem az istenek kedvét keresik a lelátókon szotyolázók és az egész sportőrület inkább a pénzről és sikerről szól - bár nem elrugaszkodott dolog a bálványozás fogalmát képbe hozni egy-egy élsportoló kapcsán...
Szóval: milyen viszonyban állunk és állhatunk keresztényként a sporttal? Hol a határ a benne való elmélyedésben? És a legfontosabb kérdés: kinek szurkoltok az idei EB-n? :-)
Könnyű lenne rávágni: nincs. A Szentírás láthatóan nem foglalkozik a sporttal, nem érdeklik a sportesemények, a sportteljesítmények, és maga a műfaj sem izgatja különösebben. A mai keresztények hozzáállása ezért elég ambivalensnek nevezhető a sporthoz. Egyfelől sokan hangoztatják, hogy "a test gyakorlásának kevés haszna van" (vajon tényleg a sportról beszélt volna Pál apostol?), vagyis sportolói karriert befutni és kereszténynek lenni egyidőben, nem igazán vállalható életforma. Másfelől mégiscsak szeretik lobogtatni azoknak a focisztároknak, élsportolóknak és a sport területén tevékenykedőknek a pályafutását, akik valamilyen szinten kereszténynek nevezhetők. Nos, hogy is állunk? Nem pálya a profi sport, de azért kapóra jön, ha reklámot csinál nekünk?
 |
| Repülő papok SC |
Azt is tudhatjuk, hogy az Újszövetség idejében javában zajlottak sportversenyek (például Korinthus városában is), melyek alapvetően nem vonzották túlságosan a zsidóságot. Ennek oka többek között abban keresendő, hogy ezek az események gyakran valamilyen szakrális tartalmat hordoztak és leginkább idegen isteneknek szóló tiszteletadás, vagyis bálványimádás állt a hátterükben. A szigorú monoteizmusban élő zsidók (és természetesen a Krisztusban hívő keresztények) számára ezért voltak idegenek az ilyen rendezvények. A görög sportok vallási tartalma végig jellemző maradt, ezért I. Theodosius császár 393-ban be is tiltotta őket.
Persze mostanság nem az istenek kedvét keresik a lelátókon szotyolázók és az egész sportőrület inkább a pénzről és sikerről szól - bár nem elrugaszkodott dolog a bálványozás fogalmát képbe hozni egy-egy élsportoló kapcsán...
Szóval: milyen viszonyban állunk és állhatunk keresztényként a sporttal? Hol a határ a benne való elmélyedésben? És a legfontosabb kérdés: kinek szurkoltok az idei EB-n? :-)