2014. január 14., kedd

Az Antikrisztus széke az EU-parlamentben

Új rovatot indítok a blogban, melynek – Brátán János és Szalai András után szabadon – a „bi-fi” nevet adtam. A tréfás elnevezés egy kitalált műfaj, a „bible-fiction” rövidítése, melyhez bibliai alapon álló képzelgések, szóbeszédek és kitalációk kapcsolódnak. A rovattal nem az a célom, hogy embereket vagy mozgalmakat szégyenítsek meg, sokkal inkább az, hogy a kereszténység köreiben terjedő és sajnos igen népszerű pletykák erejét csökkentsem. Első történetünk a keresztények által amúgy is előszeretettel démonizált Európai Unióhoz és nem kisebb személyhez, mint magához az Antikrisztushoz kötődik.

Miről van szó?

Bár hozzám csak az elmúlt hetekben jutott el, az interneten évek óta több helyen is elérhető (például Berkes Sándor teológus honlapján) a misztikus és bennfentesnek tűnő információ, mely szerint az EU-parlament üléstermében van egy titokzatos, üres szék. Igen, eltalálta az olvasó, az a szék bizony  pont a hatszázhatvanhatodik. A székben azért nem ül senki, mert az a hamarosan megjelenő Antikrisztusnak van fenntartva, aki a világtörténelem hajrája előtt besétál majd, és átveszi a vezetést az egész Unió felett. Az erről szóló hiedelem lánclevélben, blogokban, főként utolsó idővel foglalkozó honlapokon, de élőszóban is terjed a keresztények között.

A tények

Az EU parlament jelenleg két helyen is ülésezik, hivatalos székhelye Strasbourgban található, de Brüsszelben is összeülnek a képviselők. A pletyka terjesztőinek pechjére az üléstermek kiosztása teljesen nyilvános és az interneten is elérhető. A következő képrészlet egy ilyen ülésterem teljes névsorából tartalmaz egy darabkát, melyen piros színnel jelöltem a kérdéses széket:

A kiemelt részen jól látható, hogy a 666. széken egy bizonyos Lichtenberger ül, ám hozzá kell tenni, hogy azóta már változott a helyzet és ezt az ülést (legalábbis 2013. decembere óta biztosan) Lisek foglalja el. Tehát a szék egyrészt nem üres, másrészt változó, hogy éppen ki használja. A dologhoz azt is érdemes hozzátenni, hogy az Antikrisztus székével kapcsolatban az egyik EU-parlamenti dolgozó is nyilatkozott. Állítása szerint a témával ők is találkoztak és már igencsak unják az ezzel kapcsolatos megjegyzéseket...

Az Antikrisztus, mint népszerű karakter kifogyhatatlan forrása a keresztény pletykáknak, szinte minden évben felbukkan valamilyen elképesztően bugyuta, "világvégés" történetben. Meglátásom szerint nem csupán arról van szó, hogy az utolsó idők, a Sátán és maga az Antikrisztus eleve misztikus, sötét tónusú jelenségek, melyek mágnesként vonzzák a hétköznapok unalmából kitörni vágyó, izgalmakat kereső keresztényeket. Még csak azt sem állítanám, hogy egyszerűen tudatlanság áll a dolog hátterében, ami nem számol a realitásokkal.

Bármilyen furcsa, a helyzet bizony az, hogy az Antikrisztus egy igencsak alapvető sóvárgásunkat elégíti ki, mondhatnám úgy is, sokat ad a hívő embereknek. Az Antikrisztusra sokaknak szükségük van, ezért veszik elő a szekrény mélyéből és fújják le róla a port. De milyen értelemben fontos az Antikrisztus?

Az egyik, amit nyújtani képes, annak a jóleső illúziónak az érzése, hogy beavatott szerencsésekként mi belelátunk a végső idők kártyáiba. "Az EU-parlamentben kihagyott széket az átlagemberek észre sem veszik" – mondatja velünk ez az érzés -", ám mi keresztények olyan rafináltak vagyunk, hogy nemcsak kiszúrjuk az ilyesmit, hanem azt is tudni véljük, milyen sötét konspirációk rejlenek a háttérben". A jól értesültség hamis tudata azzal is eltölthet, hogy úgy hisszük: az átlag felé emelkedve mi megértjük a világot kormányzó események összefüggéseit, azaz kézben tartjuk a történések fonalát, bizonyos értelemben urai vagyunk a helyzetnek. Bármilyen furcsa is, de az Antikrisztussal való babonás foglalkozás mögött sokszor az ilyesfajta kielégülés utáni igény munkál.

Mindez természetesen egyáltalán nem újdonság, hanem mindig is a pletyka pszichológiájához tartozott.

22 megjegyzés :

  1. Végre,a magas teológiából egy kicsit földközelibb témát kaptunk.Abban is igazot adok nelked,hogy vannak egyének akik túl sokat foglakoznak ilyen dolgokkal.Mindenhol jeleket fedeznek fel vagy kreálnak,Ezek néha valóban nevetségesek.De ne nevessük ki ezért őket!A másik oldalon vannak akik tagadnak mindent ami az Antikrisztussal vagy azzal a számmal kapcsolatos.Azonban az Antikrisztus(hogy ez egy személy lesz,vagy egy mozgalom ez vita tárgya,én az előbbire szavazok)Bibliai kategóriák.Ezzel sajnos számtalan téveszme és félremagyarázás van forgalomban,de vannak nagyon alapos tanulmányok is.Azért mert néhány tulbuzgó mindenhol "jeleket"fedez fel és farkast kiált, a dolgot nem kellene kihajítani az ablakon és cinikusan nevetség tárgyává tenni őket.Ez a jelenség azért van így magyarázava mert az Írástudok üres és fellengzős teológiai vitákat folytatnak amelyekre magukon kívül senki sem kiváncsi.Mivel ők nem vállalkoznak a Bibliai alapon megközlelíteni a témát(lehet,hogy megfertőzte őket a liberalizmus vírusa és ezeket a dolgokat fikciónak tartják..)ezért jelentkeznek önjelölt magyarázók akik azért egy-két dologra mégis "ráhibáznak".A Biblia nyomatékosan felhív bennünket,hogy igenis figyeljünk a jelekre(pl.a zöldülő fügefa stb.)és a világ eseményeire.Ezeket az embereket nem kinevetni kell,hanem a Bibliára alapozva rávilágítani túlkapásaikra és tévedéseikre.Kinevetni őket pedig nem szerencsés,mert akkor ezzel még inkább erősíted bennük a meggyőződésüket és a harci szellemet(az ún."rugó-effektus").Amikor az Antikrisztus meg fog jelenni akkor ezt a személyt a hívők fel fogják ismerni.Igen, van több folyóirat aki ebben a támában "üzemel" és sok zavart okoz.De mivel nincs hiteles magyarázat...Mindenesetre az ilyen írások és folyóiratok egy hiányzó űrt akarnak betölteni.Én nem vagyok semmilyen összeeskövés-elméletet gyártó sem abban hívő személy(viszont a történelem tanusítja,hogy ezek voltak és szerintem ma is vannak)de egy biztos:az EU nem éppen nevezhető a keresztyénség bástyájának.Tagadja Európa ker.gyökereit és azt ami a keresztyénség adott Európa és a világ fejlődéséhez.Tény,hogy ott nagyon sok az olyan befolyásos ember aki okkultan terhelt és enyhén szólva is zavaros a magánélete.Ezek tagadnak minden ker.értéket.Nem kell nagyon messze visszamenni a múltba,csak az elmúlt időszakban Magyarországot bíráló EU-s tisztviselők magánéletét egy kicsit megnézni,a hollandus asszonyság erősen okkultan terhelt ,a franci/német " úriember(számomra inkább bohóc)saját maga által bevallott és vállalt
    ferdeségeit.És ilyen típusokkal tele van az EU.Ezek biztosan nem a keresztyénség szekerét tolják.Ellenkezőleg,számukra az a fontsos,hogy az EU-ban és Európában minél kevesebb keresztyénség legyen és ha már lennie kell akkor a hatása legyen minimális.Egyébként több mindennel egyetértek amit ezzel a jelenséggel kapcsolatban leírtál.Ha már felviágosult vagy akkor keresztyéni szeretetben kell "korrigálni"az ezekben a tevékenykedő embereket.A kifigurázás erre biztosan nem jó módszer.Ha viszont te liberális teológus vagy akkor számomra azonnal érthetőbb ez a kritika.Én,aki nem vagyok nagy híve C.S.Lewis-nak mégis az ő egyik gondolatával zárnám ezt a hozzászólást:"Amióta a keresztyének abbahagyták(megszűntek) gondolkodni a túlvilágról azóta hatástalanná váltak ezen a világon."Az Antikrisztus e világi fogalom-de túlvilági is.Ha valaki könnyelműen közelít ehhez a témához(legyen az fundamentalista vagy liberális)az nagyon sikalmós talajon mozog.Ebben a posztban is véltem felfedezni egyfajta "csúszkálást".A téma többet érdemel annál,hogy ilyen módon közelítsük meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Káposztafej!

      Azt hiszem van itt néhány alapvető félreértés, legalábbis a kommentedből én így gondolom. Sok dologról írtál, ami nem probléma, csak hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem. Mondjuk itt:

      "Ez a jelenség azért van így magyarázava mert az Írástudok üres és fellengzős teológiai vitákat folytatnak amelyekre magukon kívül senki sem kiváncsi."

      Kétségkívül számos olyan anyag jelenik meg, amire kevesen kíváncsiak, de ez ahogy látom minden tudományterülettel így van. Bevallom, engem sem érdekel túlságosan mit írt például Dawkins a jércék szelektív csípéséről, de a biológusok némelyikének biztosan tartalmazhat valami hasznosat. Minden szakterületnek vannak olyan kérdései, mellyel leginkább és elsősorban azok törődnek, akik az adott szegmenssel foglalkoznak. Ennek azonban semmi köze szerintem ahhoz, hogy izgalomra és misztikára fogékony emberek kitalálnak mindenféle zöldséget és terjesztik az egyházban.

      "Ezeket az embereket nem kinevetni kell,hanem a Bibliára alapozva rávilágítani túlkapásaikra és tévedéseikre."

      Valóban ez az alapvető feladat - a "Bi-Fi" rovatot is ezért indítottam el. Ha elolvasod, a felvetésre miszerint a 666. szék üres és az Antikrisztusnak van fenntartva, konkrétan válaszoltam is. Tényszerűen leírtam, hogy mindez valótlanság, és megpróbáltam az ilyen jelenség hátterének lelki mozgatórugóit is feltárni. Utóbbi kapcsán talán némi empátia is kicsenghetett a szavaimból, lévén mindannyian valamilyen mértékben fogékonyak vagyunk az összeesküvés-elméletekre és az ilyesféle izgalmakra.

      "az EU nem éppen nevezhető a keresztyénség bástyájának"

      Igen, erről beszélgethetünk, de a bejegyzésben nem is az EU-t kívántam megvédeni, hanem egy pletykát akartam megcáfolni. (Az is kérdés, hogy az EU-parlament mennyire foglalkozik a kereszténységgel vagy egyáltalán vallási kérdésekkel, és ez célja-e egyáltalán?)

      "A téma többet érdemel annál,hogy ilyen módon közelítsük meg."

      Számomra most legalábbis nem. Ha neked igen, miért nem írod meg?

      Én úgy látom, az Antikrisztus egyelőre csak a horrorfilmek és egy bizonyos réteg tág fantáziájában jelentkezik. (Ez nem azt jelenti, hogy ez örökre így marad.) Mindenesetre én is egy bölcs gondolattal zárom soraimat: "mindegy mennyit tudsz a Fenevadról (vagy az Antikrisztusról), ha nem ismered a Bárányt". Én inkább az utóbbira koncentrálok.

      Törlés
    2. Kedves Sytka!
      Most vettem észre,hogy reagáltál az irományomra.A válaszom egy részét megtalálod Ödünbélának adott válaszomban.Alapból nem értek egyet veled.Ami azt a széket illeti abban valóban igazad van.Ez az ember egy kicsit több fantáziával rendelkezik.Viszont a dolog egyáltalán nem olyan ártalmatlan mint amilyennek te tartod.Figyelmedbe ajánlom Drábik János írásait amelyekből világosan megláthatod mi és ki mozgatja és milyen módszerekkel ezt a világot.A Háttérhatalom nem fikció.Ehhez képest amit B.S.ír macskaköhögés.És legalább senkinek sem árt.Nem is tudtam volna ha te ki nem picézed és kifigurázod.Az ő szándékai jók,csak túl nagy hangsúlyt fektet ellenőrizetlen dolgoknak.Az antikrisztusi rendszer a szemünk előtt épül fel és mindent ellenőrzése alá akar vonni.Te nem vetted
      észre ezt a nagy kémbotrányt?Mindent tudnak rólunk,még azt is,hogy mikor vagy a fürdőszobában.Ez nem paranoia.Az angol lap,sőt a botrány kirobbantója azt mondta,hogy az igazán rázos dolgokat nem is jelentették meg.Kérlek,hogy azért ezt a dolgot ne bagatellizáld ily módon.Pál apostol is már majd két ezer évvel ezelőtt beszélt arról,hogy a törvénytiprás már folyik.A 2.Tessz.2,1-12 érdemes átolvasni,mert nagyon komoly dolgokról szól.No de majd te kideríted,hogy ezt a levelet nem is Pál írta,hanem valaki más az ő neve alatt és lehet,hogy nem is autentikus csak úgy valahogy bekerült az ÚSZ-be.Nem kell tovább boncolgatjuk a témát.Nem is írom meg.Kinek?Neked?Semmi értelme.Én sem koncentrálok a Fenevadra.Veled együtt a Bárányra.Mivel úgy látom,hogy ez a blog valahogy egyre inkább kezd hasonlítani a Divinity-re azt hiszem innen is el kell menjek.Az ott tapasztalt intellektuális bűvészkedés másolatára igazán nem vagyok kíváncsi.Nagyon igaza volt sefatiasnak amikor
      teológiai arisztokráciáról beszélt.Ha közted és B.S.között kellene
      választanom,B.S.-t válsztanám minden ügyetelensége és tévedése ellenére.Te keményen liberális irányba tolódtál el.Így nincs is semmi alapja ide irogatnom.Remélem fellélegeztél.
      Adios amigo!

      Törlés
    3. Kedves Káposztafej!

      Noha igyekszem, de tényleg nem értelek! Adott egy jelenség, amiről a bejegyzést írtam, az Antikrisztus székéről. Ez pletykaként évek óta terjed az egyházban, számos weboldalon ott van, én pedig élőszóban hallottam. Ezt a pletykát most lelepleztem.

      De téged láthatóan nem az zavar, hogy hazugság terjed az egyházban, hanem én zavarlak, aki ezt szóvá teszem! Ez igen-igen furcsa. Mintha egy gyülekezetben valaki butítaná az embereket, és amikor valaki ezt szóvá teszi, ő válik problémává. Döbbenetes!

      "Ez az ember egy kicsit több fantáziával rendelkezik."

      Nekem úgy tűnik, te nem olvasod el figyelmesen a dolgokat! Milyen emerről beszélsz? Én nem azt írtam, hogy Berkes Sándor találta ki ezt a pletykát - ő csak egy példa volt, mert évek óta az internet nyilvánossága előtt olvasható az ő honlapján is. Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű, hogy "kicsit több fantázia" lenne a háttérben: az ilyen ostobaságokkal egész honlapokat lehet kitölteni és álomvilágba zavarni vele egyébként buzgó és kedves keresztényeket. Nem egy kis fantáziálásról, hanem egyfajta trendről van szó, ami szenzációhajhász módon hajszolja a világvégét.

      "És legalább senkinek sem árt."

      Ez hatalmas tévedés. Pontosan ezért tudnak a hazugságok akadálytalanul terjedni, mert a pletykákat ártalmatlannak tüntetik fel.

      "Mindent tudnak rólunk,még azt is,hogy mikor vagy a fürdőszobában.Ez nem paranoia."

      Oké, akkor kérlek írd már le nekem, hogy pontosan ki figyel téged, hol gyűjti az adatokat rólad, ki az aki feldolgozza az áttekinthetetlen mennyiségű adathalmazt, és melyek azok a szupertitkos információk, amik kiderülnek az életedről? A minap egyik kollégám édesanyja fordult azt mondta neki, az ő Gmail levelezését biztosan figyelik "a kormány emberei". Valóban? Tényleg arra fordítaná a hatalom az erőforrásait, hogy idős asszonyok karácsonyi jókívánságait és süteményreceptjeit katalogizálja? Mi az az elképesztő titok, amiről lerántják a leplet?

      "No de majd te kideríted,hogy ezt a levelet nem is Pál írta,hanem valaki más az ő neve alatt és lehet,hogy nem is autentikus csak úgy valahogy bekerült az ÚSZ-be."

      Nem értem a lekicsinylő szavaidat, mert én éppen amellett írtam érveket, hogy Pál leveinek eltérő jellegére milyen más megoldások lehetnek a pszeudonimitásnál. (És mivel nincs bizonyíték, továbbra is úgy gondolom, Pál leveleit Pál írta). Egyedül a 2Péter esetében nem tudok végleges döntést hozni.

      Kifakadásodat már csak azért sem értem, mert a pszeudonimitással kapcsolatos írásaimat érdekesnek nevezted, végül még a következőt is leírtad: "Érdekel a téma és várom a folytatást!". Mi történt, hogy ilyen rövid idő alatt ekkorát változott a véleményed? Nem értem.

      "Ha közted és B.S.között kellene választanom,B.S.-t válsztanám minden ügyetelensége és tévedése ellenére.Te keményen liberális irányba tolódtál el.Így nincs is semmi alapja ide irogatnom.Remélem fellélegeztél."

      Nos, látod ebben egyetértünk: ez a jó az internetben, hogy lehet választani. Rengeteg keresztény blog, honlap, cikk olvasható és mindenki megtalálhatja a maga számítását. Én senkinek nem tettem kötelezővé, hogy engem olvasson - ha túl száraz, elméleti, magasröptű amit itt találsz, akkor egyszerűen kerülj ki, olvass mást, de a beszólásoknak, minősítéseknek nem sok értelmét látom. Én ilyen vagyok, ezt szeretem, a blogom felvállaltan teológiai témákkal, elméletekkel, szemléletmódokkal foglalkozik, mert ezek a dolgok foglalkoztatnak. Nincs azzal probléma, ha téged nem: nosza, kerekedj fel és keress magadnak olvasnivalót. De akár készíthetsz saját blogot is, ahol a maga szájíze szerint alkotsz. A lehetőségek szinte végtelenek.

      Fellélegzésről pedig szó sincs, mert nem voltam nyomás alatt, tehát nincs okom fellélegezni sem. :-)

      Törlés
    4. Kedves Sytka!
      Habár tegnap elköszöntem Tőled és nem akarok többet publikálni a blogodon égy érzem,hogy hosszú reakciód megér egy választ.Hogy a végén kezdjem:ne aggódj,van elég olvasnivalóm és van elég blog amiket követek és ahol hasznos vitákat folytatok.Nem vagyok azért annyira elveszett és hülye.Nincs energiám Veled vitatkozni,más blogokon is válaszolnom kell és azokra tartogatom az energiámat.Egy ideig azt hittem,hogy mi ketten egy oldalon állunk,de tévedtem.Azért furcsa,hogy egy ilyen hosszú válaszra "méltattál".Egy ilyen jelentéktelen és kekeckedő fickó nem érdemel ennyit.Csak egy dologra reagálok,mert ha belemegyek a válaszod boncolgatásába akkor félek,hogy kemény szavakat kellene használnom és ezt nem akarom.Csak az internetes megfigyelés dologban linkelnék be egy mai cikket:
      www.mno.hu/kulfold/internet-sem-kell-hogy-az-nsa-mindent-lasson-1205457
      Nem zavarom tovább köreidet!

      Törlés
  2. Sytka, nem tudom, felfigyeltél-e arra, hogy mind LICHTENBERGER, mind LISEK neve LI-vel kezdődik. Az LI értéke hatvan. Pont a hatszázHATVANhat közepe. Csak szólok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja nem, a LX lenne hatvan. Viszont ez így még gyanúsabb.

      Törlés
    2. Lichtenberger nevében pedig a leggyakoribb betű az 'e' (a magyar ábécé 6. betűje, a többírásjeles betűket leszámítva), mégpedig 3-szor fordul elő. 6-6-6.

      Lichtenberg nevében az 'e'-ken kívül 10 betű van, Lisek neve 5 betűs - összesen 15 betű. Pontosan mint a 'hatszázhatvanhat' (az 'sz'-t egynek számolva).

      Ádám, indítunk egy weboldalt sok sötét színnel, nagybetűvel és felkiáltójellel?

      Törlés
    3. "Ádám, indítunk egy weboldalt sok sötét színnel, nagybetűvel és felkiáltójellel?"

      Ez kész. Ha "a nap legvidámabb pillanata" díjat ki lehetne osztani, tőlem ezért azonnal megkapnád. :-D

      Törlés
    4. Ödönbéla, örülök, hogy nem veszett még ki a humor a földről.:)

      Mondjuk erre az európai székre azért oda kell figyelni, nem tudom, Sytka hogy nem veszi észre a jelben rejlő ravaszságot. Hogy például Lisekről is szót ejtsünk: ha visszafelé olvassuk a nevét, a kesil héber szó jön ki, ami azt jelenti: bolond. És ki a bolond? Na ugye.

      Törlés
    5. Ádám, ne tetézd! :-P

      Azt hiszem megszülethet lassan egy komoly tanulmány - amit Káposztafej fentebb már említett -, ennek nyelvi elemzését pedig rádbízzuk, én szállítom a misztikus híreket hozzá a netről. :)

      Törlés
  3. Komolyra fordítva: pont azért kell ezekről így beszélni, ahogy Sytka, mert ez a téma ennél komolyabb, a bugyuta bi-fi viszont lejáratja a kereszténységet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amiképpen a magasröptű üres és steril "magas"teológia is amelyet reprezentáltatok az előző posztnál.Ez ha nem is lejáratja,de rendkívül unalmassá teszi az átlagkeresztyén számára az ilyenek követesét.Az utolsó három cinikus és pejoratív hsz-od megerősítette bennem,hogy mennyire indokolt volt otthagyni a blogodat óriási elméleti ismerettel rendelkező atyámfia :( Hozzászólásaiddal az
      előző posztnál(Peszeudonomitás)tkp."átírtad"Sytka posztját,miközben röpködtek az informáltság "bizonyítékai".Ha az volt a célod,hogy megmutasd,hogy teológia terén ki az úr a házban:sikerült.Ebből és személyesen nem kérek,sem ebből a három utolsó megjegyzésből.Erre a kioktatásra senkinek sincs szüksége!
      Az egykori Spectator

      Törlés
    2. Kedves Spectator!
      Megvédeném egy kicsit Ádámot, főleg azért, mert szerintem teljesen félreérted.
      1) Ádám teológus, és kiválóan ért a szakterületéhez. Azonban ha jobban megnézed, ezt sehol nem arra használja, hogy dicsekedjen, hanem hogy érveljen. Pl. pont a pszeudonomitással kapcsolatban azt védte (nagyon magas szinten), amiben te is hiszel! Elfogadom, hogy ez neked unalmas (nekem borzalmasan izgalmas volt, pedig nincs teológus végzettségem), ebből következik, hogy bármelyikőtökkel bármi baj van? Szerintem nem.
      2) Ádám ember. Magánvéleménnyel, egyéni humorérzékkel. Ami szerinted cinikus és pejoratív, az szerintem csak szatirikus. Van okunk a rosszabbat gondolni? Én megadnám Ádámnak az ártatlanság vélelmét, ahogy szerintem te is szeretnéd, ha neked megadnák.

      Isten áldjon!
      U.i.: Nem akartalak káposztafejnek szólítani, nekem sértőnek érződik. Ha neked nem, akkor ezen majd változtathatok.
      U.u.i.: Sytka, nem akarom szétbarmolni a kommentszekciót. Törölj lelkiismereted szerint :-)

      Törlés
    3. Csatlakozom az előttem szólóhoz. A pszeudonimitás kapcsán jónak találtam Ádám érveit. Ettől függetlenül, ahogy írtam is, ez a kérdés számomra nem dőlt el.
      A lényeg azonban, hogy a szaktudása igen korrekt és én nem bánom, ha vitatkozik velem valaki, akitől tanulhatok. Pláne ha mindez nem emocionális szinten, hanem megfelelő érveléssel történik.

      Törlés
    4. Kedves Ödönbéla!
      Nyugodtan nevezhetsz káposztafejnek.Az előbb írtam egy jó hosszű választ de a rendszer nem fogadta el.Talán jobb is.Ezért most csak röviden reagálok a kedves reakciódra.
      1.Ádámot nem kell megvédened,megvédi ő magát.Hidd el van ebben tapasztalatom.Egyszerűen átvette a Sytka témáját ás
      korrigálta.Dominált a szó szoros értelmében.A vita túl elméleti volt,sok üresjárattal és ami nekem a legjobban szemet szúrt ez a
      poszt és vita teljesen steril volt.Tiszta elmélet,gyakorlati haszna nulla.Én lassan átmegyek az élet-ízű blogokra.
      2.Nem volt szatirikus hanem szarkasztikus,ez óriási különbség.
      Amilyen tónusú volt ez a mai poszt is.Ezek mellett lekezelő és kioktató volt,hogy a gúnyolódó kifejezést ne is említsem.Ennél azért Berkes Sándor is többet érdemel.Én itt nem számítok,úgyis csak egy káposztafej vagyok.Nagyon csalódott vagyok!Ezt nem vártam Sytkától.Ez nem az ő stílusa.Nazonak köszönhetően
      átovastam Sytka régi blogját.Nagyon jó volt.Ha Sytka ismét e régi önmaga lesz akkor jó lesz a blog,ha ezt folytatja nem fog messze
      jutni.Kedves Béla!Követem a blogodat.Keveset írsz.Többet kellene.
      Nem kell feltétlenül teologizálnod.Azzal már tele van a padlás.
      Nagyon jó volt a posztod a bibliafordításokról!
      Isten áldjon!
      Shalom

      Törlés
  4. Kedves Káposztafej!
    Ezt egy picit túlreagáltad, érzésem szerint.
    Sytka egy butaságot cáfolt meg, s nem az Antikrisztusról mondta, hogy nincs vagy ilyesmi, ráadásául kommentben még jegyezte, hogy ő "inkább" a Bárányra tekint, ahogy Te is. A bi-fi, meg az irónia (s nem cinizmus!) a kommentekben pedig humoros és szükséges. Én nem is tudom, hogyan lehetne utóbbi nélkül elviselni a Világot. Senki sem ellened szólt, mégis megtámadva (sértve) érzed magad, pedig Ádámnak adtál okot ilyesmire dühös minősítéseddel. Ne légy dühös, és maradj bátran. Az azonos vélemények ütköztetése nem a diszkusszió terepe, noha humort még az is tud szülni, sőt, egész jókat ;-)
    Drábik János meg abból él, hogy minél színesebbekeket, szagosabbakat írjon. A Sátán sem totális hazugságokkal operál, hanem valós tényeket hamis színben állít be, elferdíti az igazságot. A bulvár alaptermészete is ez.
    Az Úr áldjon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tschaba!
      Igazad van,túlreagéltam a dolgot.Az egész nem ér annyit,hogy ennyi energiát fektessek bele.Vannak blogok ahol értelemesebb vitákat folytatok,gyakran ateistákkal is.Velük gyakran könnyebb vitázni mint bizonyos keresztyén fazonokkal.Becsületesek,nem árulnak zsákbamacskát.Van persze közöttük is provokátor.
      Humor?Én is a humor híve vagyok de ez itt nem humor volt.A jó humor magában hordozza a nemes gondolkodást a másikról.
      Nem vagyok dühös,csak nagyon szomorú és csalódott.
      Mindenesetre köszönöm Ödönbélának és Neked a véleményeteket!
      Ami Drábik Jánost illeti:őt Dr.Almási Mihály(számomra tekintély!)idézte egy előadásában("Uzsoracivilizáció").Nem hiszem,hogy D.J.a bulvár kategóriájában lenne.Azok akik leleplezik a háttérhatalom működését,céljait és módszereit ez a sors vár.
      Lehet,hogy színesen és szagosan ír,de pl.őt olvasva tudtam meg,hogy miért az ekkora nyomás homoszexuális ügyben.És még sok hasznos információt lehet olvasni.Az,hogy színesen ír az nem baj,legalább az átlagember is megérti.Az,hogy a "szagos"írás mit jelent nem tudom.Amit a Sátán módszeréről írtál azzal egyezek.Sajnos több hívőnek nevezett blogon is észleltem ennek a módszernek a nyomát.Ez nem bulvár,ez sokkal komolyabb annál.De ezt nem most és nem itt fogom megbeszélni Veled.Elnézést!De ahogy tegnap említettem:elmenőben vagyok erről a blogról.Őszintén:jól esett a hozzászólásod,habár annak 80%-val nem értek egyet.
      Isten áldjon!

      Törlés
    2. Kedves Tschaba!
      Csak egy kis kiegészítés.Ha már említettem Dr.Almási Mihály előadását-hogy ne maradjon így "levegőben"-belinekelem,hátha Neked és másnak is érdekes lesz.Ez egy 2009-es előadás amelynek a címe:VÁLSÁG,KIÚT,JÖVŐKÉP
      www.jopasztor.baptist.hu/fajl,php?id=6561
      Shalom

      Törlés
    3. Szia,
      Köszönöm. Én is ajánlanék neked valamit, ami szerintem neked (is) tetszeni fog, feltéve, hogy még nem ismered:
      Joel C. Rosenberg: Epicentrum
      http://bookline.hu/product/home.action?id=74255&type=22&_v=Rosenberg_Joel_C_Epicentrum_A_vilag_jovoje_a_Kozel_Keleten_dol_el
      Ebben a Góg és Magóg harcát, a végső ütközetet is boncolgatja a szerző, én nagyon figyelemreméltónak tartom.
      Tschaba

      Törlés
    4. Szia,
      Köszönöm.Nem ismerem,de a téma valóban érdekel,meg fogom nézni! :)
      Shalom

      Törlés
  5. Ha már "száraz teológia", tudományoskodás, boncolgatás... Mindenkinek ajánlom az Újragondoló friss bejegyzését, szerintem nagyon-nagyon jó:

    http://www.ujragondolo.hu/ki-ketkedon-boncolja/

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)