2014. február 1., szombat

Becsippentünk?

Magam sem terveztem, hogy a bi-fi rovatot ilyen gyakorisággal frissítsem, de az elmúlt két hétben két külön csatornán is eljutott hozzám egy utolsó időkkel kapcsolatos állítás, mely ráadásul olyan dologgal fenyeget, ami a közeljövőben fog megvalósulni. Vagy inkább mégsem.

Májustól kezdve minden EU tagországon belül született csecsemőbe RFID mikrochipet fognak ültetni. Ez már nyilvánvalóan a közelgő antikrisztusi események előszele. Természetesen a most bevezetésre kerülő és  ártalmatlannak feltüntetett intézkedés mögött pokoli szellemiség irányítja a szálakat. A keresztények köreiben terjedő híresztelés egy honlapra hivatkozik, mely erről a májusi eseményről tudósít. Mihez lehet kezdeni egy ilyen elkerülhetetlenül közeledő fenyegetéssel?
Olvasni tudni kell - vagy tudni kellene...

Ne kerülgessük a forró kását: a pletyka nyilvánvaló butasága, miszerint egy egész Európát és emberek millióit érintő általános rendelkezésről csak egy eldugott vagy éppen néhány, finoman szólva is tendenciózus keresztény honlapon, illetve lánclevélben lehet értesülni, önmagában komolytalanná teszi az egész felvetést. A dolog pikantériája azonban mégiscsak a fenti képen általam piros nyíllal jelzett felirat, miszerint maguk a honlap készítői is a hoax kategóriába, azaz a valótlanságok közé sorolták a cikket. Ez pedig azt jelenti, hogy a testvérek egy része vagy figyelmetlenül olvas, vagy nem tudja mit jelent a hoax kifejezés. A tudatlanság és figyelmetlenség egyike is bőven elég a károkozáshoz.

A mikrochip beültetése sok más motívumhoz hasonlóan állandó és makacsul visszatérő elem a világvége hisztérikus várásához kapcsolódó keresztény retorikában. Se vége, se hossza a különféle brossúráknak, könyveknek és internetes anyagoknak, melyek arra figyelmeztetnek, hogy az antikrisztusi pecsétet oltással vagy más fondorlatos módon szeretnének bejuttatni az emberek testébe. Ezáltal a mikrochip, mint valami titokzatos, apró és ezért veszélyesnek tűnő szerkezet a modern technológiára épülő társadalom egyfajta szimbólumává emelkedett az egyházban. Természetesen azt, hogy egyáltalán mi az a mikrochip, hogyan működik és egyáltalán milyen következményekkel járna, ha valaki újszülöttekbe szeretné beültetni (különösképpen gondolva itt a garantálható hatalmas mértékű társadalmi felzúdulásra), már senki nem gondolja végig. Marad inkább az ismeretlentől - és nem létezőtől - való félelem.

11 megjegyzés :

  1. Hát azért szerintem ne bagatelizáld ezt el. A Jelenések könyvében amit olvasunk erről, az elég elgondolkodtató:

    16 Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
    17 És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.

    Mondjuk én mindig is úgy gondoltam, hogy ehhez nem kell mikrocsip meg ilyesmi technológia, hanem akár több ezer éve is megcsinálhatták volna, technikailag mondjuk tetkóval. Sokkal inkább az a lényege, hogy globális, minden emberre vonatkozik. Ehhez pedig globális irányítás kell, de itt se valami világállamra gondolok, inkább a gazdasági szövetség a lényeg (persze ehhez szükséges pl katonai hatalom is). Részben ez is megvolt a történelem során, lásd római birodalom stb. De most lassan eljutunk oda, hogy tényleg világszintű lesz ez a "birodalom", azaz minden emberen fog uralkodni.
    Az egyes országokon belül amúgy már van ilyesmi rendszer: ellenőrzött gazdaság, adóztatás. Most sem vehet és adhat el senki, csak aki a törvények szerint, ellenőrzötten, lepapírozva teszi. Az országok között azonban ez nem ilyen egyértelmű még.
    Én egyértelműnek látom, hogy a mai világ gondjaira csak a globalizáció a megoldás. Az emberek jólétet (vagy legalábbis békességet) akarnak és biztonságot. Ehhez pedig globális gazdasági irányítás kell...

    Talán az általad kis butuskáknak tartott testvérek azért ijednek meg az ilyen hírektől, és azért kapnak fel minden ilyen hírt vagy álhírt, mert tényleg van mindez mögött "valami". És szerintem van is.
    Békesség, biztonság: egyre inkább bekameráznak mindent. Ez ellen is tiltakoztunk sokáig, most meg már nem is foglalkozunk vele. USA lehallgatás ügy...

    Na mindegy...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, valahol igazad van és valamennyi igazság egész biztosan van ezek mögött, én a konkrét pletykát vitattam. Hogy pontosan miként alakul a jövő, kiknek a kezében lesz és hogyan - ez egy olyan kérdés, amivel én nagyon óvatos lennék. Szerintem ebben a konkrét esetben egy olyan dologtól ijedtek meg néhányan, mely teljesen alaptalan volt: ahogy említettem, az angol nyelvű oldal készítői is csak azért mutatták be, mert hoax-ról volt szó. Nálunk pedig tényként terjesztették.

      A globalizáció önmagában érdekes kérdés. Valóban, ahogy te is említed, bizonyos szempontból kézenfekvőnek tűnik, ám szerintem pillanatnyilag megvalósíthatatlan. Az embereket összefésülni egyetlen hatalom keze alá, viszonylag egységesíteni őket (még gazdasági értelemben is) - ez még soha nem sikerült senkinek. A Római Birodalom volt talán a legerőteljesebb próbálkozás, de az sem volt globális. A mai posztmodern világ ráadásul ehhez túlságosan széttagolt és plurális jelenség. Bevallom, elképzelni sem tudom hogyan lehetne mindezt megcsinálni, úgyhogy tanácstalanságomban nem is foglalkozom ezzel a kérdéssel túlságosan.

      De bármit is hoz a jövő, legalább olyasmivel ne ijesztgessük egymást, ami nem létezik - ez a cikk csupán erre akarta felhívni a figyelmet.

      Törlés
    2. A "jel" ahogy én olvasom, gazdasági szempontból lesz szükséges. Azaz csak gazdasági összefésülés kell, és ez már most is elég komolyan megvan. Nem kell "egy hatalom", inkább csak "egy nagy egyetértés". Pl a "jel" által biztosított dolog: "csak az vehet és adhat el akin rajta van". Ez is már nagyon kiterjedt "lepapírozás" szinten a világban. Sőt, a világ gondjainak nagy része abból származik hogy "nincs lepapírozás" és átfogó, mindenkire érvényes szabályrendszer.

      Mondok erre egy példát: a jóléti államok olcsón termékhez, nyersanyaghoz jutnak pl Kínából. Miért? Mert Kínában olyan körülmények között dolgoznak a dolgozók, ami a jóléti államokban akár törvényellenes is. Vagy olyan módszerekkel termelik ki a nyersanyagokat, amelyek a jóléti államokban környezetvédelmi szempontokból nem megengedhetőek. És mindez hozzájárul a jóléti államok jólétéhez, azonban hosszú távon épphogy visszaüt. Hiszen nem tudunk versenyezni emiatt velük, azaz munkanélküliség lesz nálunk, a jóléti államban. Mindez (és hasonlók) hatalmas gazdasági gondokat okoznak. Valahogy ezt szabályozni kell, hogy megmaradjon a jólét, a biztonság ("békesség, biztonság...").

      És ennek kapcsán eszembe is jut egy másik ige a Jelenésekből:
      "És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, amely ezt mondja vala: A búzának mércéje egy dénár, és az árpának három mércéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd."

      Mindezek számomra eléggé összeállnak valamiféle logikus rendszerré...

      Törlés
    3. "És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, amely ezt mondja vala: A búzának mércéje egy dénár, és az árpának három mércéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd."

      Mindezek számomra eléggé összeállnak valamiféle logikus rendszerré...


      Endi, konkrétan mit mond ez az ige neked? És mit jelent a bor, és olaj többivel szembeállítása? Azt, hogy valami alapdolgot "kenyeret és cirkuszt" adni kell a népnek?

      Törlés
    4. András, nekem a búza és árpa fixárassá tevése azt jelenti hogy biztonságossá teszik az alap élelmezést, alap életszinvonalt. (Lásd pl az ébredező "garantált alapjövedelem" mozgalmat.) A bor és az olaj meg nem alap élelmiszer, nem része az alap életszinvonalnak, szóval azt nem szabályozzák. Bár olaj alatt nem tudom pontosan mit ért itt.

      Törlés
  2. Hm! Jókora kacsa. : )) Szerintem az RFID még igencsak az egyedi kezdeményezések szintjén van. Nem történt meg a kapcsolódó szabványok egységesítése, és a szükséges infrastruktúra sem áll rendelkezésre, ami az adatok valósidejű feldolgozását lehetővé tenné, olyan volumenben, amiről itt feltételezhetően szó van...
    Egyébként nem gondolom, hogy ez a jelölősdi globális dolog. Bár lesz globális szövetség, ez a tendencia szerintem is, már most látható, de mivel ez a történet a hamisprófétáról szóló részben van, joggal feltételezhető, hogy a közvetlen, nem szövetségek általi, fennhatósága alá tartozó országban lesz csak bevezetve...
    Nem akarok ezen vitatkozni, csak alternatív értelmezési lehetőségként írtam le... : ))

    VálaszTörlés
  3. Sytka, szeretem ezt a rovatot.:)

    Ezzel a mikrochip dologgal az is a baj, hogy a Jel 13 teljesen műfajidegen értelmezéséből (magyarul: félreértéséből) fakad. Erre csak rárakódik ez a sok butaság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A műfaj nemidegen értelmezés azt jelenti, hogy pont az ellenkezőjét jelenti annak ami oda van írva? :)

      Törlés
  4. Az modern klasszikus. Fárasztó jelenség, de mostanában minden olyan naagyon fárasztó.

    Nagyon kíváncsi leszek ,hogy hogy s mint fog alakulni a jövő. Az ige csupán egy villanásnyit enged látni ,pont annyit,hogy felismerhetővé tegye majd a dolgokat, de előre valahogy képtelenség kikalkulálni, erős kontúrt adni ,részletekbe bocsátkozni azzal kapcsolatban ahogy az események alakulnak. Kár:)

    VálaszTörlés
  5. Tényleg jó kis rovat. "Folytassa Sytka!" :-)
    Nem is tudom megállni, hogy ne fokozzam magam is az keresztény adrenalint:

    Gondold el, hogy teljesen önszántadból fogsz gyakorlatilag bármilyen, ill. minden infót megadni az életed bármely pillanatáról, amikor a tableted, az okostelód, az okosszemüveged, az okosórád, az okostévéd, okosgyűrűd, okoshűtőszekrényed stb stb szolgáltatják rólad és környezetedről az összes információt, amit valós időben is megfigyeljenek, rögzítenek és egy atombiztos szerverfarmon tárolnak és műholdak segítségével továbbíthatnak A-ból B-be. Bármikor le tudnak húzni rólad egy riportot, beleértve az aktuális vérnyomásodat, vércukorszintedet, összes egészségügyi vagy akár közigazgatási adataidat.
    Ez lenne a jövő? Dehogyis, ez már a jelen.
    S ezek után minek az a mikrocsip? Amikor megveszik a népek magunknak a gps-es, kamerás drága kütyüket, ill. minden marhaságot megírnak magukról a fészbúk oldalukra on line, on time...
    Ha meg csak 1usd lenne a chip, akkor is több mrd dollár lenne az eszköz beruházás minden embernek, plusz a beültetés költsége. Nem beszélve a világkormány világkétharmados világalaptörvényében rögzítendő chip-ellenes személyiségi jogok korlátozásának társadalmi költségéről. Ugyan, mi szükség lenne erre, ha önként kínáljuk az életünket tálcán a fejedelemségeknek?

    VálaszTörlés
  6. .békesség a jóakaratú embereknek! (:
    Itt egy fejlettebb technológia:
    http://www.heol.hu/heves/sport/sikeres-gondolatatvitelt-hajtottak-vegre-520765
    Ahogy én összeraktam a képet, figyelve az emberi szellem és emberi technológiák "fejlődését", azokat próbálva értelmezni a Jelenések könyve leírásának, és általában az Istenről szóló kinyilatkoztatások tükrében, egyre világosabbnak tűnik, hogy néhány generáció elég lehet arra, hogy az emberiség rendesen magára csukja a kaput. Mert mi is talán a legfontosabb fogalom, ami körül megfordul az ember önképe? A kontroll. A kontrollt az Isten magának tartja fent. Ő az ÚR. És minnél jobban hiszek benne, a Mindent-át-hatóban - egyúttal A szeretetben - annál inkább elismerem és igenelem a tényt, hogy ő a Kontrolláló. Az Ő kontrollja jó - az ő kontrollja a szabadság törvénye. Ha nem hinnék benne, a bennem lévő félelem arra motiválna, hogy magamat kontrolláljam, nehogy elvesszek. Aki nem fél az elveszéstől - mert megtaláltatott, mert megértette, elfogadta, hogy "az pedig az örök élet, hogy megismerünk Téged, az egyedüli, élő, igazi Istent, és akit Te küldtél, a Jézus Krisztust" -, az nem kíván mindent leszabályozni, ellenőrízni, hanem igyekszik tudatosítani magában, hogy a hatalma mindíg korlátozott, és az ember hatalmának feje maga az Úr, a Krisztus, a Szellem, sőt, Ő mindennek a teteje! Tehát szükségtelen, sőt káros, bűnös és aztán halálos "kivenni Isten kezéből" az ember(iség) fölötti uralmat, alapvető tévedés - hazugság (ki is, mi is ennek az apja, eredője?) - azt gondolni, hogy Isten "abbahagyta" volna az Uralkodását a föld fölött. Nohiszen! Hiszen pontosan azért jött Jézus Krisztus, hogy Isten királyi uralmáról felvilágosítson minket, akik nem hittünk ebben, és visszavezesse a gondolkodásunkat és az életünket a vele való egység szellemi állapotába (aztán meg a fizikaiba is, de azért a feltámadás előtt jobbára meg szokás halni).
    Ha viszont nincs Isten-hír, nincs Isten-keresés, nincs Isten-találás, nincs Isten-ismeret, nincs Isten-bennünk-és-mi-Istenben, akkor marad a halál-, a félelem-, a hazugság szolgálata, és minden jelenség Istent-kizáró magyarázata, és a törekvés, hogy azokat emberi eszközökkel kontrollálni lehessen.
    Nekem nem vicces, pedig szeretem a technológiákat, még az általam linkelt is érdekesnek tűnik - de mégis rettenetes földi jövőt vetít elénk, tényleg egy lépés csak a szakadék. Mert a Szellem nem tesz rabszolgává, ellenben ez a fejetlen (istentelen) gondolkodásmód, ami majd a globális 666-azonosítóban testet ölt, azzá tesz. A föld rabszolgájává, a Szellemtől elválasztott, érzékszervek börtönébe zárt lénnyé, akinek reménye sincs többnek lenni, mint "testi embernek".

    Tudom, hogy ez, amiről a bejegyzésed szól, egy hoax. De míg rengetegen emlegetik az antikrisztust, fenevadat, 666-ot, stb., rendkívül kevés olyan hangot hallok, aki rámutatna, hogy ez _valójában_ miért rossz, hogyan viszonyul ennek a gonoszsága az Isten jóságához, amit Krisztusban megígért, nekünk adott, és végső célként előkészített: az Örökkévalóban szabad, Benne önnálló, Benne halhatatlan szellemi emberhez.

    .csak úgy, a dolog apropóján, akár élünk, akár halunk: ne féljünk és üdv (örök üdv! :))

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)