2014. október 16., csütörtök

A redukcionizmus nyomora

Döglött gépbéka. De mi az, hogy "döglött"?
Az előző bejegyzés kapcsán megint eszembe jutott a kisfiú, aki fogott egy békát. Szerette volna kideríteni mitől mozog és él a béka, ezért darabokra vágta szegény jószágot. A választ azonban nem találta meg. Nem is találhatta: rossz volt a módszere.

Az előző bejegyzésem érdekes eszmecseréhez vezetett, melynek során erőteljesen előkerült az ontológiai, vagy más néven lételméleti redukcionizmus kérdése. Nem kívánom harmadjára is összefoglalni a kommentekben előkerült gondolatokat, de ha helyesen értettem meg vitapartnereim álláspontját, ez a fajta szemlélet az embert mindössze biológiai gépnek tekinti, aki neuronjainak, agyműködése és környezete kölcsönhatásából következő folyamatoknak az alárendeltje. Természetesen ebben a rendszerben az ember nem több materiális valójánál, mely halála után megszűnik, s ezzel minden véget ér.

Azon túl, hogy kiben milyen érzéseket vált ki, ha gépnek nevezik, mely nagyrészt tehetetlenül vergődik sorsa nyomása alatt, a redukcionizmus kapcsán különösen is felerősödött bennem az erkölcs kérdése, mely komoly rákfenéje a szigorúan materialista nézőpontoknak. Amikor ateistákkal vitatkoztam, gyakran dörgölték az orrom alá, hogy a kereszténységben milyen képlékeny fogalom a jó és a rossz, az erkölcs pedig ebből következően nem lehet objektív. Ezekre a felvetésekre izgalmas válaszokat keresni, a redukcionizmus közelebbi megszemlélésekor azonban azt kellett megállapítanom, ilyen kérdést feltenni is jogtalan egy redukcionistának. Hallgassuk csak meg Richard Dawkinst, aki megteszi azt a szívességet, hogy egyértelműen artikulálja a következetes redukcionizmus erkölcsi álláspontját:
"Az általunk megfigyelt univerzum pontosan olyan tulajdonságokat mutat, amit akkor várnánk, ha végső soron nincs semmilyen terv, sem cél, sem jó, sem rossz. Semmi más, mint vak, könyörtelen közömbösség. A DNS se nem ért, se nem törődik semmivel. A DNS egyszerűen csak van. És mi erre a zenére táncolunk."
Szerintem ezek a szavak erkölcsi szempontból teljesen egyértelműek. Egy redukcionista világban a cél, a terv, a jó és rossz fogalmai okafogyottá és értelmetlenné válnak. Így tehát, amikor azon a nevezetes napon terroristák földig rombolták New Yorkban az ikertornyokat, nincs semmi jogalapunk rossznak nevezni a történteket. Olyan ugyanis, hogy rossz, nem is létezik. Ezek az emberek egyszerűen DNS-ük zenéjére táncoltak. Hasonlóképpen, ha valaki életeket ment meg valamilyen hősies tett következtében, azt sem hívhatjuk jogosan jónak, mert maga a jóság nem létezik. A redukcionista világban nincs rossz és nincs jó, abszurd dolog az erkölcsi felháborodás, és ugyanennyire abszurd a vállonveregetés, mert az anyag közömbös, és nem törődik semmivel sem. Értelmetlen erők nem tehetők felelőssé azért, amit létrehoznak. A redukcionista világ nem erkölcstelen, hanem inkább erkölcs nélküli, mert a jóság mércéje semmivel sem határozható meg, hiszen értelme sincs jóságról beszélni.

Lehet, hogy nem jól értem a redukcionizmus álláspontját, de ahogy maga a kifejezés tartalmazza, tulajdonképpen mindez a redukcióból, azaz egyszerűsítésből fakad. A tudomány nagyon jó abban, hogy bonyolult rendszereket apróbb darabokra csavarozzon szét és alaposan megvizsgálja az így kapott alkatrészeket. A bevezetőben említett béka azonban belepusztul abba, ha darabokra szedik: éppen a beható vizsgálat metódusa teszi lehetetlenné magát a vizsgálatot. Nem mindig jó mindent atomjaira bontani: nem magával a szétbontással van baj, hanem azzal, ha kalapáccsal a kézben mindent szögnek nézünk, és mindent szét akarunk darabolni vele. Kiszorítjuk a szuszt fűből és fából, és ahogy látom az emberi életből is.

Mondok egy másik példát, amit ugyan nem a redukcionizmus kapcsán olvastam Ellis Potter könyvében, de szerintem jól szemlélteti mire akarok kilyukadni. Tekintsük az emberi társadalmat! Miből áll a társadalom? Nyilván csoportok halmazaiból: ezeket sokféle módon kategorizálhatjuk - beszélhetünk például földrajzi eloszlás szerint Vas megyeiekről vagy Tolna megyeiekről, vagy éppen életkor szerint gyerekekről és felnőttekről, fiatalokról és aggastyánokról. Próbáljuk lebontani jobban a dolgot, és azt találjuk, a társadalom többnyire családokra épül. A családok halmazát tovább redukálva úgy látjuk majd, egy család alapvetően a házasság intézményén nyugszik. Szedjük szét a házasságot: megállapítjuk, hogy a házassághoz (egyelőre) egy férfi és egy nő kell. Tanulmányozzuk a házasságot úgy, hogy még inkább szétbontjuk: vegyük külön a férfit! Nos, ha már ezt a lépést is megtesszük, akkor nem mondhatjuk, hogy a férfi vizsgálatával egy "fél házasság" került a nagyítólencsénk alá. Akkor sem mondhatnánk, ha a nőt vágtuk volna le a házastársi kapcsolatból. Ahogy az egyik "részegységet" eltávolítjuk az egészből, maga a házasság megszűnik létezni, értelmetlenné válik. Van valami, ami nem a férfiben van, és nem a nőben, hanem a kettő kapcsolatában. A szinergia elve erre hívja fel a figyelmet: az egész több, mint a részek összessége. Egy műalkotás, például egy szobor több egy márványtömbnél és egy vésőnél, plusz a művész kezénél. Ha ezeket külön-külön vizsgálgatjuk, soha nem értjük meg a lényegét. Érzésem szerint a redukcionizmus bicskája az ilyen szinergikus pontokat is megsemmisíti, ezért alapvetően téves.

Nem akarom azt állítani, hogy bonyolult rendszereket nem lehet redukálni egyszerűbbekké. Viszont úgy látom, a parttalan redukcionizmus képes túlszaladni a vizsgálataiban és annyira szétbontja az összetartozó elemeket, hogy éppen ezért nem fog megmagyarázni semmit sem. Álláspontom szerint sok őszinte ateista ember is küzd ezzel a nehézséggel. Ők látják az alagút végét, és érzékelik, hogy a kemény redukcionizmus végképp kihúzza a szőnyeget a lábuk alól. Ha nincs Isten, akkor nincs természetfeletti. Ha nincs természetfeletti, akkor csak az anyag van. Ha csak az anyag van, akkor minden, ami szelleminek tűnik (például a lélek), az valójában nem létezik. Nem folytatom a sort, de a végén két választás marad: az egyik, hogy redukcionisták leszünk, ám akkor az erkölcsiségnek semmi értékelhető alapja nincs, a világ kegyetlenné és élhetetlenné válik. A másik, hogy az embert többnek tartjuk a puszta anyagnál: ebben az esetben viszont magyarázatra szorul, pontosan honnan való az ember nem anyagi komponense? Erre egy ateista rendszerben szerintem nagyon nehéz választ adni. Én mindkét lehetőséget zsákutcának gondolom.

6 megjegyzés :

  1. Sytka, jó az írásod, tetszik, de az utolsó mondatodat nem egészen értem. Melyik két lehetőséget tartod zsákutcának?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éreztem, hogy a vége nem lesz világos. :-) Szerintem a követekezetes ateizmus kétfajta végponthoz vezethet:
      - csak az anyag van, tehát legyünk materialisták. Ebben az esetben az ember gép, de akkor nincs túl értelme erkölcsről, felelősségről, életcélról beszélni. Ez a kemény redukcionizmus útja, szerintem egy lélektelen élethez vezet.
      - a másik lehetőség, hogy megmaradunk az ateizmusnál, de nem vagyunk keményen redukcionisták, materialisták. Elfogadjuk, hogy az embernek lehet lelke, nem anyagi része. Lennox ír róla, hogy sok ateista próbál így gondolkodni. Csakhogy ebben az esetben magyarázatra szorul, pontosan mi ez a nem anyagi rész? Honnan származik? Szerintem erre egy külső erő bevonása nélkül nem is nagyon lehet jól válaszolni.

      Ezt a kétféle utat tartom zsákutcának.

      Törlés
    2. Köszi, így sokkal érthetőbb, egyet is értek. Szóval jó cikk.:)

      Törlés
  2. Hogy az egész több, mint a részek összege, azt ma már elismeri a tudomány. Ezt tárgyalják az emergens jelenségek címszava alatt. Ez azt jelenti, hogy egy ateista is hihet abban, hogy bizonyos "szintenként" a dolgok nem redukálhatóak, pl. a biológia a kémiára.

    Lehet beszélni az ember lelkéről (pontosabban az öntudatról) úgy, mint a központi idegrendszer emergens jelenségéről. Persze, hogy ez mennyiben "magyarázná meg" a keresztény lélek fogalmát (keresztény alatt evangelikál vagy történelmi protestáns irányt értve), nem tudom. De ha egyáltalán ismersz olyat, aki definiálta, hogy mi a keresztény lélekfogalom, kérlek, írd meg, érdekel.

    Az erkölcs egy más kérdés. Létezik evolúciós magyarázat az erkölcsiségre, Dawkins itt (is) szimplán ostoba. Az megint más kérdés, hogy milyen erkölcsöt támogat, aki az erkölcsöt az evolúció velejárójának tekinti. De szerintem nincs alaposabb oka az ilyennek liberálisnak/szociáldarwinistának/…-nak lenni, mint konzervatív kereszténynek. Mindegyik az evolúció terméke, ha már egyszer így nézzük. S hogy melyiket kellene népszerűsíteni, az megintcsak független attól, hogy az evolúció termékének tekintjük-e.

    Az meg, hogy "lélektelen életet" él-e valaki, első körben lélektani kérdésnek tűnik számomra… :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Frater, nem az a probléma, hogy a redukcionizmus neurológiai okokkal foglalkozik. Az sem gond, ha lelki mechanizmusokat megpróbál megmagyarázni fizikai okokkal. A probléma a parttalansággal van, amikor az egész emberi életet, s annak minden lelki jelenségét csak és kizárólag a puszta anyagra vezeti vissza.

      Ha az ember csak anyag és semmi több, akkor ugyan beszélhetünk evolúciós kontextusban az erkölcsről, de az egész súlytalan, alaptalan, megfoghatatlan lesz. A (biológiai) gépek nem jót tesznek vagy rosszat, hanem utasításokat hajtanak végre. Dawkins ennyiben következetes, mert kimondja, amit a félénk redukcionisták nem mernek - tudván, hogy véleményük miatt valószínűleg masszív elutasításban részesülnek majd a többségtől.

      A gépek nem számonkérhetők, nem vonhatók felelősségre, nincs életcéljuk. Bárhogyan is próbálom megérteni a redukcionizmust, a legvégén mégiscsak ez jön ki belőle. Ez azonban egyfajta dominó-effektushoz is elvezet. Ha az ember csak gép, akkor az élete egy baleset, teljesen okafogyott, erkölcs nélküli, értelmetlen. Elhitethet magával bizonyos célokat, próbálhatja meggyőzni magát ennek az ellenkezőjéről, de ez csak önámítás.

      Ez pedig bizony azt jelenti, hogy a világ legmélyén értelmetlenség, irracionalitás rejlik. Ugyanakkor ez az irracionális, minden elemében értelem és cél nélküli világ olyan lényeket hozott létre önmagától, melyek racionálisak és célkeresők. Lehet, hogy valamit rosszul gondolok, de ez elég nagy paradoxonnak tűnik számomra.

      Törlés
  3. E. O. Wilson gondolatai arról, hogy értelmet nem a filozófia csak a tudomány tud majd adni. https://www.youtube.com/watch?v=lx26k8LTCdI

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)