2015. február 1., vasárnap

Mihez kezdünk az iszlámmal? (2)

Néhány nappal ezelőtt egy kedves ismerősömmel a franciaországi eseményekről beszélgettünk, melynek kapcsán felmerült az iszlám európai jelenlétének kérdése is. Meglepő dolgot hallottam: megjelent az első olyan, muszlim teológus tollából származó, Koránnal foglalkozó könyv, mely szövegkritikai eszközökkel boncolgatja Mohamed alkotását.

A Koránt a bevett tudományos módszertannal elemezni - nos, már a gondolat is felháborító egy muzulmán számára. Mivel az iszlám mereven elzárja szent könyvét a történetkritikai metódus vizsgálatai elől, mindeddig nem is nagyon került sor a muszlim teológiában a Korán mélyreható és alapos vizsgálatára. Ha a barátom által említett könyv valóban elérhető (a címére sajnos nem emlékezett), akkor az egy aprócska, de figyelemre méltó jele lehet annak, hogy az iszlámban is megjelent az igény egy mérsékeltebb és árnyaltabb, valamint párbeszédképesebb paradigma kialakítására.

A kereszténység és az iszlám véleményem szerint két színtéren találkozik egymással, ezt a kettőt pedig érdemes metodológiailag is különválasztani egymástól. A muzulmán országokban a kereszténység többnyire az üldözött szerepét játssza. A helyzet egyszerűen az, hogy az arab milliőben egy keresztény hívő, még ha akarna se nagyon tudna értelmes párbeszédbe keveredni a muzulmánokkal. A keresztény gyülekezetek már annak is örülhetnek, hogy léteznek. Az európai közegben éppen fordított a helyzet. Itt nálunk pattog a labda: a muzulmánok az eddigi történelmük során ahhoz voltak szokva, hogy más vallású emberekkel mindig a legyőzött és a megtűrt kisebbség formájában találkoztak. (Esetleg a gonosz hódítók képében jött el hozzájuk a kereszténység.) Nincs is csodálkoznivaló azon, hogy nem mutattak túl nagy érdeklődést az irányunkban, elég volt számukra az is, ha leigázott népként fizetjük az adót. Most viszont Európában a muzulmánok vannak a kisebbség pozíciójában, ezért a kereszténység elvileg megpróbálhatná felvenni a kapcsolatot velük. Hogyan tehetnénk meg ezt?

Amit a mi oldalunkon problémának látok ebben a kérdésben, hogy a kereszténység csakis a nyílt térítésben képes közeledni a másként gondolkodók felé. Ez a hozzáállás általában véve sem szerencsés, egy hithű muzulmánnál pedig különösen nem működik. Ulrich Neuenhausen kerek perec kimondja: "a legtöbb párbeszéd keresztények és muzulmánok között véget ér ezen a ponton: Jézus személyénél". Jézus direkt hirdetése legalább két okból rossznak tűnik, és mindkettő teológiai természetű. Egyfelől a Krisztusról szóló ismereteit egy muzulmán csakis a Koránból (esetleg a hadíszokból) szerzi, a benne így kialakult kép pedig teljesen másként ábrázolja Jézus karakterét, mint az evangéliumok. Az a Jézus tehát, akit egy buzgó keresztény propagál számára, nem kompatibilis a saját fejében élő Krisztus figurával. Másfelől nincs nagyobb bűn egy muzulmán szemében, mint a sirk, azaz a társítás bűne, amikor valakit az egyetlen Isten mellé helyezve ugyancsak Istennek mondanak. Ha egy keresztény azonnal nyíltan elkezd térítgetni egy muzulmánt, azt gondolva, hogy Jézus istenségét bizonygatja neki (mert tudni véli, hogy az iszlám is tiszteli Jézust), akkor ezzel a létező legnagyobb bűnt követi el egy hithű muszlim szemében.

Mindenekelőtt tehát lehet, hogy a féket kellene behúznunk, mielőtt túl nagy gázt adnánk. Ameddig muzulmán felebarátaink nem találkoznak az újszövetségi Jézussal és csak a Koránból ismerik Krisztust, teljesen más alapokról indul a beszélgetés. Ahhoz pedig, hogy mindez megváltozzon, szerintem nem a direkt térítés a megoldás. Ennél sokkal messzebbről kellene kezdeni. Úgy vélem olyan kérdésekkel, melyeknek semmi köze a kereszténységhez, sőt semmilyen valláshoz.

Talán a bevándorlással és letelepedéssel kapcsolatos európai politikánk újragondolása lehetne az első lépés. Növekvő tapasztalat Európában, hogy ahol felszaporodik a muzulmán populáció, megjelennek az úgynevezett no-go zónák, azaz olyan területek, ahova az eredeti őslakosságnak már nem tanácsos belépnie. Mindez nagyon nonszensz, mintha valaki elfoglalná a lakásom egyik szobáját, ahova többet én be sem tehetném a lábamat! Dánia fájóan szemléletes példa erre, ahol a lakosság mintegy 15%-a bevándorlókból áll. Azok a városok, ahol a bevándorló, többnyire muszlim közösségek túlsúlyba kerültek, gyorsan elgettósodtak: drámaian romlott a közbiztonság, megnőtt a bűncselekmények száma, életveszélyessé vált a környék. Vajon mi történne akkor, ha egyfajta bevándorláspolitikai paradigmaváltás keretében megkövetelnénk azoktól, akik Európában akarnak velünk együtt élni, hogy bizonyos ismereteket magukhoz vegyenek? Mi lenne, ha az ide érkező muzulmánok oktatására, képzésére, európai értékrend nevelésére komoly hangsúly kerülne? Mihez vezetne, ha letelepedési engedélyt csak olyan muzulmánok kapnának, akik átestek egyfajta kötelező "felvilágosodáson", ami a mi értékrendünk megismerését, egy szakma elsajátítását, esetleg a nyelvtudást illeti?

Ezek persze csak hirtelen jött ötletek: amire gondolok, hogy szigorítani, illetve konkretizálni kellene azokat a feltételeket, melyek lehetővé teszik egy muzulmánnak az európai integrációt. Nyilván nem elzavarni kellene őket, de nem is parttalanul befogadni. A két szélsőérték között egy határozott, világos, vállalható követelményrendszer felállítása lenne szükséges. Lehet, hogy rosszul látom, de azok a muzulmánok, akik saját hazájukból ide menekülnek, többnyire tanulatlan, műveletlen és sok esetben elmaradott háttérből érkeznek. Mielőtt a kereszténységet megismertetnénk velük, nem ártana ha megértenének olyan európai értékrendhez köthető fogalmakat, mint a pluralizmus, szólásszabadság, vallásszabadság. Szerintem egy intelligens, tanult, művelt muzulmán férfi vagy nő nagyságrendekkel nyitottabb, elfogadóbb és készségesebb a párbeszédet illetően olyan társaihoz képest, akik nem ilyenek. A széles látókörű embert nehezebb fanatizálni.

Nem tudok jó megoldást, és nem is akarok úgy tenni, mintha tudnék. De úgy látom, hogy első körben nem a direkt evangélizáció a kapcsolódási pont az európai muzulmánok esetében. Ehhez először meg kell törni azt a merev, sok esetben fundamentalista iszlám szemléletet, amiben felnőttek. Ez minden bizonnyal rengeteg időt, türelmet és befektetett munkát igényel. Keresztényként persze jó lenne, ha mindenekelőtt megismernénk ezeket az embereket, tisztában lennénk a hitük alapjaival. Az is jó lenne, ha támogatni tudnánk olyan muzulmán teológusok munkáját, akik a mérsékeltebb irányvonalat erősítik (esetleg a fentebb említett szövegkritikai irány felé hajlanak). Végül pedig nem lenne baj, sőt a legkívánatosabb volna, ha a keresztények tényleg szeretnének az arab származású, muszlim hitű embereket. Utóbbi persze olyan kritérium, amit magam is naiv elvárásnak érzek - úgy látom, nagyon messze vagyunk ettől.

9 megjegyzés :

  1. Valóban nem ártana valamilyen előzetes törekvés az integrációra, mielőtt befogadná Európa az iszlám híveit. Szerintem az ötlet nem rossz, de azt nem tudom, hogy mennyire lehetne sikeres.
    Gondolok itt azokra a muszlimokra, akik évtizedekig élnek egy-egy demokráciában, tapasztalják az előnyeit, aztán valami elkattan náluk...
    A keresztyénség térítő jellegű vallás, középpontban áll ez a parancs Jézustól. Amit a keresztyénség hibásan értelmezett ezzel kapcsolatban, az az erőszakos jelleg fizikai és szellemi szinten egyaránt. Egyetértek abban, hogy Krisztus követését nem lehet, úgy kívánatossá tenni egy másik vallási kultúra számára, hogy le tömjük a theológiánkat a torkukon. Valóban inkább a hit által munkálkodó szeretet bemutatására lenne szűkség feléjűk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Gondolok itt azokra a muszlimokra, akik évtizedekig élnek egy-egy demokráciában, tapasztalják az előnyeit, aztán valami elkattan náluk..."

      Akkor azt kell tanulmányozni, hogy pontosan mi és miért "kattan el" ezeknél az embereknél. Ha nem elszigetelt esetekről van szó, akkor az ilyesminek nyilván oka van.

      A legrosszabb, ha nem teszünk semmit az európai muzulmánokkal, hanem passzívan nézzük, ahogy növekszik a lélekszámuk.

      Törlés
  2. Nagyon igaz, hogy nem szabad erőltetni a térítést. Ez csak ellenérzést, további elzárkózást szül. Inkább valamiféle párbeszédre kellene törekedni a két vallás között. Ezzel talán meg lehetne nyerni a kereszténység számára az Európában élő muszlimok egy részét. Ehhez türelmes munka és megértés szükséges, gyors eredményre nem lehet számítani. A közös pontokat kellene előtérbe állítani, ilyenek bőven vannak. Első pillantásra meglepő is, hogy mennyi a közös az iszlámban és a kereszténységben, bár ha mélyebben belemegyünk, sokszor kiderül, hogy a látszólagos hasonlóság mögött mennyire eltérő szemlélet húzódik meg.
    Az iszlámban rengeteg "ismerőssel" lehet találkozni, ószövetségi prófétákkal, Gábriel arkangyallal, Jézussal, a Szentlélekkel, stb. A fő ütközési pont Jézus személye. Az iszlám talán legfontosabb alaptétele a tawhid, tehát Isten egysége, egyedülállósága. Ennek mond ellent az szentháromság tana, tehát, hogy Jézus és a Szentlélek is isteni SZEMÉLY. Itt nagyon fontos, hogy a hangsúly a "személy"-en van, mivel az iszlám Jézust és a Szentlelket is isteni EREDETŰNEK tartja. A másik kritikus pont Jézus kereszthalála és feltámadása. Az iszlám szerint ugyanis Jézus nem halt meg, hanem élve felvétetett a mennybe (mint Mária a katolikus tanításban). Ez viszont azt jelenti, hogy Jézus jelenleg is él, az iszlám szerint is.
    Azzal érdemes tisztában lenni, hogy a Sytka által is említett shirk, tehát a tawhid tagadása, nagyobb botránykő az iszlám szemében, mint a kereszténység szemében a fordítottja, tehát a Szentháromság tagadása.
    Ha ezekkel az alapokkal tisztában vagyunk, akkor lehet valamilyen párbeszédet kezdeményezni.

    VálaszTörlés
  3. Lenne még egy gondolatom, hogy az iszlám honnan lenne könnyen megközelíthető a keresztények számára. Szerintem a szúfizmuson keresztül. A szúfizmus egy iszlámhoz kötődő misztikus irányzat, az egész iszlám világban jelen van, bár nem mindenütt egyforma súllyal. Az iszlám amúgy egy nagyon gyakorlatias vallás, a szúfizmus ezzel szemben a lelki, érzelmi oldalt helyezi előtérbe, a dogmatikus tanítás helyett a személyes megtapasztalást. Az iszlámban Istennel kapcsolatban nem nagyon emlegetik a "szeretet" szót, a szúfik viszont annál inkább. A szúfi misztika soha sem tagadta meg az iszlám alaptanításait, viszont sok tekintetben túlmutat az iszlámon, ezért könnyebben talál kapcsolódási pontokat más vallásokkal, különösen a kereszténységgel. Egy szúfi mondás szerint az iszlám és a kereszténység egy létra két ága, amely Istenhez vezet. Minél közelebb jutunk Istenhez ezen a létrán, annál közelebb kerülünk egymáshoz is, és fordítva: minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál közelebb jutunk Istenhez.

    VálaszTörlés
  4. Discipline, jó dolgokat említesz, bár meg kell mondjam, hogy a szúfizmus kapcsán ez az "egy létra két ága" koncepció, mint kapcsolódási pont (illetve maga ez a kifejezés) nekem kissé nehezen vállalható. Nem vagyok arról meggyőződve, sőt inkább az ellenkezőjét gondolom, mármint hogy itt egy létráról van szó. Pontosan azért, amit fentebb írtál, hogy az iszlámban a felületes szemlélő számára első pillantásra sok ismerős dolog van - a mélyebb ismeret pedig megmutatja, hogy ezek alapvetően mások. A BA szakdolgozatomat Jézus (Íszá) iszlám figurájáról írtam, ott is pontosan ez jött le, hogy a felszínen a keresztény és a muszlim Jézus hasonlónak tűnik, pedig a velejét tekintve mindkettő gyökeresen különbözik. Ahogy korrektül megfogalmaztad, Jézus istensége és kereszthalála két olyan pont, melyek kiverik a biztosítékot. De a "Jézus próféta" is teljesen mást jelent, mármint maga a prófétaság jelensége más az iszlámban, mint a kereszténységben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szúfik szerint minden vallás végső soron isteni eredetű, a létra-hasonlat ebben a kontextusban értelmezhető. Szerintük, ha valaki őszintén, a szívével keresi Istent, akkor megtalálja, bármilyen úton is jár.
      A szúfizmus sok keresztény elemet is magába fogadott, bár a különböző irányzatok különböző mértékben. Ezért is gondoltam, hogy ezen a szellemiségen keresztül megközelíthetőbb egymás számára a két vallás. Az is igaz ugyan, hogy a szúfizmus nincs túl széles körben elterjedve a muszlimok körében, bár olvastam, hogy az identitásukat kereső másodgenerációs bevándorlók körében fellendülőben van.

      "az iszlámban a felületes szemlélő számára első pillantásra sok ismerős dolog van - a mélyebb ismeret pedig megmutatja, hogy ezek alapvetően mások." - Egy gyakorlatilag nem létező párbeszéd megindításához azért a felületes hasonlóság is elég jó alapot adhat...

      Törlés
  5. Én egy rendkívül egyszerű ötletben látom a megoldás kulcsát: fordítsuk meg képzeletben a helyzetet. Tegyük fel, hogy Törökország a jólét és demokrácia csúcsa, ott szinte mindenki gazdag, a munkanélküli is gondtalanul él. Erről eszünkbe jut, hogy be kéne oda vándorolni. Be is engednek, örülnek a munkaerőnknek, aztán 20-30 év múlva neheztelni kezdenek, hogy miért akarunk mi keresztényként kiteljesedni. Miért akarjuk rájuk kényszeríteni a mi európaiságunkat, a keresztény fantazmagóriáinkat, amikor előre tudhattuk, hogy Törökország iszlám terület. Tetszettünk volna bevándorlás előtt gondolkodni, vagy bevándorlás után számot vetni a tényleges helyzetünkkel. Törökország a muszlimoké, ez van, ezt kell szeretni. Amilyen helyzetben van, azt az iszlámnak köszönheti. Akinek nem tetszik az iszlám, maradjon otthon, legyen a saját kultúrájában akkora keresztény, amekkora akar, hagyja békén a török muszlimokat.

    Nos, ki mondaná ebben a helyzetben, hogy a keresztényeknek joguk van vallásilag elfoglalni Törökországot, és a maguk képére alakítani?

    Csak vissza kell fordítani a helyzetet, és máris megvan a megoldás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Laci, nem teljesen értem a megoldásodat, illetve hogy ez miért megoldás.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)