2015. február 12., csütörtök

Orvosok, csodatévők, gyógyulások a szakadék peremén

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, mostanában sokféle provokatív bejegyzéssel találkozhatott. Sosem tagadtam, hogy a teológiában és a vallástudományban nemcsak a klasszikus kérdések, mondhatni "biztonságos zónák" érdekelnek, hanem nagyon is vonz a szakadék széle. Sefatias legutóbbi bejegyzése valamiképpen felhozta bennem azt a furcsa dilemmát, hogy a csodás gyógyulásokról szóló epizódok összefüggésben állhatnak-e az orvoslásról alkotott korabeli nézetekkel?

Hanina ben Dosa, az I. századi csodatevő
"Gyógyulj meg!" - és meggyógyultak. "Szabadulj meg!" - és megszabadultak. "Támadj fel!" - és feltámadtak. Így gyógyított, szabadított és támasztott fel halottat Jézus, és azt olvassuk, hogy első tanítványai hasonlóképpen cselekedtek. Az Apostolok Cselekedeteit böngészve kétségkívül az lehet a benyomásunk, hogy a meggyógyuló és megszabaduló emberek látványa hozzátartozik a szövegből feltárulkozó, éppen elinduló új egyház pillanatképéhez. Mitöbb, ez a kép nehezen képzelhető el a csodás események nélkül.

Aztán mintha elvágták volna.

Persze ma is hallani csodás gyógyulásokról, olvasni néhányról az egyháztörténelemben, vagy éppen szembesülni velük személyes beszélgetésekben... És mégis, mintha a mai hívők többségének hiányérzete lenne ezen a téren. Mintha túl sokan és túl sokszor mondogatnák - nemcsak szkeptikusok, hanem keresztények is: ma miért nem látunk ilyesmit? Ha ugyanaz a Szentlélek van velünk, mint az első egyházzal volt, hol vannak a pillanatok alatt lábra álló sánták, az életre ébredő Eutikhuszok, az egyik pillanatról a másikra érthető földi nyelven beszélő tömegek? A válaszokat mindenki másként adja meg a bennünket feszítő kérdésekre. Egyes teológiák szerint a csodák ideje lejárt, mert azok csak az egyház kezdeti megalapozásának nélkülözhetetlen kellékei voltak, mások szerint a mai egyház erőtlen, és ezért nem lát csodákat, megint mások úgy vélekednek, ezek a történetek eleve csak mítoszok. És mintha senki nem lenne elégedett ezekkel a válaszokkal, hanem várna valamire, ami megtörténik vagy legalábbis meg kellene történnie...

Ahogy fentebb említettem, vonz a szakadék pereme, és szívesen lamentálok az alternatívákról, de a peremen túl nem szeretnék lépni. Nem tudom milyen mély és milyen sötét szakadékba esnék le, és legfőképpen azt sem, kimászhatok-e belőle utána.

A betegség és gyógyulás tekintetében ezért a következő gondolatokat csak hangos elmélkedésnek, egy dilemma feltárásának, gondolatébresztésnek szánom, nem pedig kikezdhetetlen válasznak. Tudvalevő, hogy a Biblia nem részletezi a csodák metodikáját, illetve nem mélyed el azok kivitelezésének részleteiben. (Ami nyilvánvalóan egy csoda esetében amúgy is elképzelhetetlen). Ugyanakkor a hivatásszerű orvoslásról sem tud igazán. A bibliai időkben Egyiptomban - főként a holttestek bebalzsamozása terén - kimagasló szakértelmű orvosokról beszélhetünk, Izraelben ezzel szemben az ilyen "szakma" csak utalásszerűen van említve (például a Gen 50,2-ben). A Szentírás úgy véli, a gyógyítás elsősorban Isten monopóliuma: a betegeket Neki kell meggyógyítania. A 2Krón 16,12 rosszallóan jegyzi meg Ászáról, hogy "betegségében nem az Urat kereste, hanem inkább az orvosokban bízott". Azok nem is tudtak segíteni rajta, így végül Ásza meghalt.

A gyógyítást - minimális orvosi gyakorlat keretében - jó esetben a próféták végezték el, de többnyire ők is a problémák (például a lepra vagy más betegségek) diagnosztizálását művelték, és nem gyógyítottak, tehát nem neveznénk őket orvosoknak. A szövegben szereplő gyógymódok sem arról szóltak, amit ma orvosi praxisnak neveznénk: rituális fürdő, fügepakolás... A betegek inkább a papokhoz fordultak, de orvoshoz menni istentelenségnek számított.

A zsidó irodalomban érdekes töréspont látható a Kr.e. 2. évszázadban, mégpedig a deuterokanonikus Sírák Fia könyvében (katolikus Bibliában megtaláljátok). Itt már van egy igevers, ami megengedőbbnek bizonyul, és úgy véli, az orvos nem a sötétség birodalmából veszi a tudását, hanem mestersége isteni adomány, a gyógyítás pedig Isten dicsőségére történik:
"Az Úr azért adott tudást az embernek, hogy csodálatos dolgainak használata által dicséretet nyerhessen; használatukkal az orvos enyhíti a fájdalmat"
Sírák Fia könyve más részei is pozitívan beszélnek az orvosokról, de fenntartják, hogy a gyógyulás hátterében Isten áll: ha az orvos rájön a megoldásra, az is isteni reveláció eredménye. Mindazonáltal a könyv kisebb paradigmaváltásra emlékeztet ebben az ügyben. Jézusnál pedig már mintha kifejezetten azt olvasnánk, hogy magát is egyfajta módon az orvos szerepébe helyezi:
"Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket"
Ha megpróbáljuk ezt egy kicsit összefoglalni, akkor talán mondhatjuk, hogy egyfajta növekvő bizalomról beszélhetünk az orvoslás tekintetében. Izraelben először nincs túl sok szerepük, sőt hitetlenség hozzájuk fordulni. A tendencia aztán a pozitív irányba billen el, végül maga Jézus is egyfajta pozitív kontextusban használja az orvos szót önmagára (még ha csak metaforikusan is). És talán azt is megemlíthetjük, hogy Lukács minden bizonnyal orvos lehetett: evangéliuma sok helyütt ezért is tűnhet precízebbnek a többiek munkájához képest.

Ha az orvosokat egyre inkább keresték és jobban elismerték is (lásd a vérfolyásos asszony történetét, aki a pénzét ugyan hiába, de orvosokra költötte el), Jézus korának orvostudománya nyilván igen kezdetleges volt. Sokan ezért vetik fel a kérdést, hogy az evangéliumi csodás gyógyulások hitelessége hogyan viszonyul az orvosokkal szembeni eredendő bizalmatlansághoz, illetve az orvostudomány kezdetlegességéhez? Ne felejtsük el, hogy egy olyan korszakról beszélünk, ahol az egyszerű emberek sokszor nagyon dualista módon láttak: a betegségek mögött bűnök vagy démonok vannak, és kész. Ha mégis gyógyulás történt, akkor automatikusan csodának nevezték. Tudvalevő az is, hogy nem Jézus volt az egyetlen csodagyógyító saját korában: zsidó karizmatikusok rajta kívül is járták a vidéket, és olyanok, mint Honi vagy Hanina ben Dosza ugyancsak csodatévő hírében álltak.

Az én őszinte és provokatív kérdésem így szól: egy olyan kultúra kontextusában, mely eredetileg ellenséges volt az orvoslással szemben vagy kezdetleges szinten művelte azt, és rendelkezett csodagyógyítókkal Jézuson kívül is, hogyan értelmezzük az evangéliumok vagy az Apostolok Cselekedetei csodálatos történeteit? Mielőtt valaki rosszallóan hátralépne, megjegyezném: nem vonom kétségbe ezek megtörténtét, hanem csak egy kérdést tettem fel, mely szerintem jogosan cseng a kortörténet ismeretében. Válaszolunk rá? 

18 megjegyzés :

  1. Mit értesz azalatt, hogy "hogyan értelmezzük" ezeket a történeteket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra gondolok, hogy vajon befolyással lehetett-e a történetek leírására és akkori értékelésére az a tény, hogy nem ismerték a betegségeket, hanem azokat többnyire a bűnnel vagy a démonokkal kapcsolták össze, ráadásul minden gyógyulást magától értetődően isteninek tartottak? (Ettől persze Jézus valóban meggyógyította az embereket).

      Törlés
    2. Szerintem egyértelmű, hogy befolyással volt. Ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy a Szentírók saját kulturális "szemüvegükön" keresztül nézve értelmezték és írták le a kapott kinyilatkoztatást, akkor ezt is el kell fogadnunk.

      Törlés
    3. Értem. Ha elfogadjuk ezt kiindulópontnak, akkor hogyan lehetne ezt a befolyást detektálni a szövegben? Tudom, megint szemtelen a kérdés, de őszinte: Jézus tett valamit. Ezt látták szemtanúk. Leírták a szöveget, de ezt már saját "szemüvegükön" át nézve. Levehető ez a szemüveg utólag, hogy eljussunk a "meztelen" valóságig?

      Törlés
    4. Itt felmerül az a kérdés, hogy van-e egyáltalán "meztelen" valóság? Szerintem nincs. Mi sem vagyunk objektívek, mi is a saját szemüvegünkön keresztül szemléljük a dolgokat, a saját kulturális világlátásunk "foglyai" vagyunk. Ebből a "börtönből" ki tudunk tekintgetni, de teljesen megszabadulni belőle nem tudunk.
      Az adott kultúra alapos ismeretével nyilván le tudunk hántani bizonyos dolgokat a szövegről, de amit így kapunk, azt a saját szemüvegünkön keresztül próbáljuk megérteni, tehát az sem lesz objektív.
      Ha egy mai ember (valahogy visszakerülve az időben) látta volna ugyanazt és írta volna le, akkor a kétezer évvel ezelőtti embereknek valószínűleg ugyanilyen problémáik lettek volna a szöveg értelmezésével.

      Törlés
    5. Discipline, egyetértek veled, jól írsz, jól ragadod meg a lényeget.

      Törlés
  2. Az apostolokat valóban követték jelek és csodák Krisztus szavai szerint. Mégsem azt mondta, hogy ezek miatt fognak hinni nekik, hanem a ''beszédűknek'' hisznek majd.
    Az újszövetségi egyház kapott eljárás gyakorlatot a gyógyítás tekintetében. (Jak.5:13-18) Számomra az a kérdés, hogy gyakorolja-e ezt az egyház olyan hittel és magától értetendően, mint pl. a vízkeresztséget, vagy az Úrvacsorát?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csaba, Nem hinném, hogy ilyen egyértelmű, mert ennek hatalma nem az egyház kezében van.

      Törlés
    2. Kedves Zoltán!
      Valószínűleg félreértettél. Ugyan a vízkeresztséget és az Úrvacsorát is az egyháznak van joga kiszolgáltatni, de az ezekben műkődő lelki áldás létrejötte nem az egyház, hanem Isten hatalmában van. Ettől még az egyház gyakorolja.
      Ez kellene, hogy legyen a jakabi igével kapcsolatban is.
      Mára súlyponti kérdések tolódtak el a keresztyénségben.
      Nincs olya parancsunk, hogy csodákat, vagy jeleket tegyünk, sokan mégis ezen görcsölnek az evangélium hírdetése mellett.
      A keresztyéneknek Krisztusra kell várniuk, nem a jelekre és csodákra.
      Isten ígéretei az ővéinek az örök életre, s nem a szenvedésektől mentes földi életről szólnak.

      Törlés
  3. Tegnap a bibliakörünkön pont ez jött elő valami kapcsán. elég alaposan kitárgyaltuk a témát, de nem mondhatnám, hogy dűlőre jutottunk. Meggyőződésem, hogy Jézus bármit képes volt megtenni. Számára a feltámasztás, a betegek gyógyítása és csodával történő táplálása kb akkora tett, mintha én elmosogatok, vagy leviszem a szemetet. Teljes mértékben hiszek abban, hogy ezek a történetek megtörténhettek, hiszen Jézus attól az aki, mert képes volt rá. Ám pont úgy vagyok én is, hogy hiányérzetem van. Én ezt a hiányérzetet csak megfogalmazom, de az egyik barátom oly gyakran említi ezt a hiányérzetet, hogy nála ez már fájdalomnak tűnik és csalódásnak.
    Emiatt megkérdőjeleződik bennem az egész. Valóban megtörténtek? Ha igen akkor ma miért nem? És hiába erőlködünk, várunk, nem történik semmi. A rákosok meghalnak (én még nem) az emberek megöregszenek, lebénulnak stb. Számomra ez jelzésértékű. Úgy gondolom, hogy a kereszténység alapjait a múltból át kell helyezni a jelenbe, és abból kiindulni amit látunk, tapasztalunk, és nem a múltból kell kiindulni, arra várva, hogy egyszer megint minden olyan lesz mint régen. Mert a várakozásban csak elpazaroljuk az időnket.
    Te Sytka! A Sirák fia könyvének megemlítésénél nem a második SZÁZADOT akartad írni az évezred helyett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sefa, ha nem is annyira, mint a kedves ismerősöd, de én is dilemmában vagyok ezekben a kérdésekben, és egy nagy hiányérzetem van. A munkám miatt rengeteg család életébe és sorsába belelátok: elképesztő, felfoghatatlan, hogy milyen nyomorúságokon, testi szenvedéseken mennek keresztül (és halnak bele) keresztény, hívő emberek. Pedig imádkoznak, illetve értük is imádkoznak, és a te szavaiddal élve "hiába erőlködünk, várunk, nem történik semmi". Kutya módjára pusztulnak el Istenben bízó emberek, vagy olyan fogyatékkal élnek, ami borzalmas.

      Jézusra még "ráfoghatnánk", hogy ő Istenként "könnyen gyógyított". Ám a tanítványai is ezzel a magától értetődő természetességgel szóltak a sántáknak, vakoknak, halottaknak - és azok a maguktól értetődő természetességgel ("természetfelettiséggel") meggyógyultak, feltámadtak. Ma, amikor egy vizuális világban élünk, kamerákkal, mobilokkal és minden technikai kütyüvel körülvéve, egyetlen jól dokumentált, világos csodát nem látunk, pedig milliók és milliók várnak gyógyulásra, szabadulásra. Ezt a kontrasztot nem tudom hova tenni, igaz, ez az én problémám.

      Sírák Fia: köszi, igazad van, javítottam.

      Törlés
    2. Ezt olvastad?
      http://sefatias.blog.hu/2014/11/18/miert_972

      Törlés
    3. Kedves Sytka!
      Az éles kontrasz talán finomodna, ha megválaszolnánk egy egyszerű kérdést.
      Olvasunk a Bibliában olyan történetet, ahol az apostolokon kívűl egy ''második generációs tanítvány'' támaszt halottat, tesz csodát, vagy gyógyít?

      Törlés
    4. :) nem az a kérdés, hogy olvasunk-e, hanem az, hogy miért nem?

      Törlés
    5. Számomra elég egyértelmű!
      Pálnak voltak pl. ajándékai, de volt, hogy betegen hagyta hátra a tanítványát.
      Sehol nem olvasok olyan apostoli tanácsot, hogy a beteg testvért a gyógyítás ajándékával rendelkezőhöz kell vinni.
      Amit ma mindennapos dolognak vélünk az Ősegyházban, már az apostolok idejében sem volt az. Krisztus szava a jelekről és a tanítványok által végzett gyógyításokról nem elvégezendő bibliai parancs, hanem Isten hatalmában lévő esemény.

      Törlés
  4. Lehet, hogy igaza lenne az antikarizmatikusoknak? Csodák és jelek(legalábbis abban a volumenben), Jézushoz és apostoli korszak első fázisához kötődik. Akkor sem szociális célzattal, hanem a kereszténység alapvetése volt a cél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nekem ez az egy magyarázat tűnik logikusnak. De ha nem, akkor jöhetne egy karizmatikus, mert lenne rajtam egy kis munkája.

      Törlés
    2. Zoltán hajlok reá, hogy egyetértsek a megfogalmazásoddal.
      Bármihez van hatalma Istennek a mai korban is.
      Az ige mégis azt tanácsolja, hogy vigyázzunk a jelekkel és a csodákkal, nem ezek a ''perdöntőek''.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)