2015. augusztus 5., szerda

Nem úszom meg (5) - az özönvíztörténet jelentése az első századokban

Azt hiszem túl nagy fába vágtam a fejszémet, illetve túl sok liter vízbe merültem bele: Noé narratívájának értelmezéstörténetét teljes egészében áttekinteni hatalmas falat volna, amit csak könyvben és nem blogban lehetne megírni. Nem is vállalkoznék erre, de összefoglaló módon felvillantanék egy patrisztikus kori magyarázatcsomagot, ami azt mutatja, az özönvízelbeszélést nem csak szó szerint lehet értelmezni.

Valószínűleg mindenki, aki kicsit foglalkozott teológiával, ismeri Szent Ágoston allegorikus írásértelmezési módszerét. Nagyra becsülöm Ágoston munkásságát, de őszintén azt kell mondjam, egyszerre megmosolyogtató és fárasztó, ahogy átvitt értelmű koncepciókat igyekszik beleerőltetni a Szentírás szövegébe. Ágoston allegorikus értelmező technikája Noét és az özönvizet is utolérte. De Civitate című művében azt írja, a bárka fából készült, akárcsak Krisztus keresztje. Maga a hajó egyben a test szimbóluma is, az ajtó pedig a bárka oldalán - ami a megmenekülés útja volt a pusztító özönvíz elől - a megfeszített Krisztus sebhelyére emlékeztet, hiszen az Ő oldalába lándzsát döftek. Ha itt lenne, hátba veregetném Ágoston és azt mondanám neki: "Jól van, ember. Ez az értelmezés bajusz alatti mosolygásra késztet."

Nem is azért idézem, hogy bárkinek mintát adjak Noé történetének ilyesféle megértéséhez. Ám az ágostoni írásértelmezés ha másra nem is, de arra rámutat, hogy már a kereszténység kezdete óta megvolt a hajlandóság Noé történetének nem szó szerinti interpretálására. Ha szeretnénk jóindulatúan viszonyulni a patrisztikus időszak gondolkodóihoz, észre kell vennünk, hogy az elvont értelmezésekhez azért folyamodtak nagy lelkesedéssel, mert hittek benne: az ószövetségi személyeknek és elbeszéléseknek valamiképpen közük van az újszövetségi korszakhoz. Hidakat, összekötő elemeket kerestek az Ószövetség és az Újszövetség között, mintázatokat, melyeken át a Biblia "két fele" találkozhat egymással. Ágoston részletekbe menő megfeleltetése a vízözön sztori elemei és Jézus megváltástörténete között nem az egyetlen ilyen próbálkozás, és persze nem is a legjobb. Kár lenne miatta egy az egyben leírnunk a nem szó szerinti gondolkodást.

A nem szó szerinti értelmezésekhez a táptalajt nemcsak a termékeny teológiai fantázia, hanem maga az Újszövetség is adta. Az Újszövetségben az özönvíz ugyanis alaphangon két dologhoz van hozzákapcsolva: az ítélethez és a keresztséghez. Utóbbi remek lehetőséget adott az egyházatyáknak arra, hogy Noé történetét szentségtani módon átgondolják. Tertullianus volt az első, aki a De Baptismo című művében úgy beszélt az özönvízről, mint ami úgymond "megkeresztelte a világot". Keresztség volt ez a szó szellemi értelmében, hiszen (ahogy az előző bejegyzésben említettem) megtisztította, bizonyos értelemben "lemosta a koszt" a világról, és egy új élet lehetőségének alapjait teremtette meg. Tertullianus meglátta a hasonlóságokat az özönvíz és a keresztség között, és tipologikusan nézte Noé történetét. Így aztán maga az özönvíz a keresztségre, a bárka az Egyházra, a Noé által kiengedett galamb a Szentlélekre utal teológiájában. Érdekes módon Római Kelemen is a keresztséget említi, amikor azt mondja, Noé hűséges volt Istenhez és végülis "szolgálatán keresztül megújulást hirdetett a világnak". A megújulás szó, amit Kelemen itt használ (a görög paliggeneszia) a keresztségre utaló kifejezés, mely például a Máté 19,28-ban vagy a Tit 3,5-ben is szerepel.

Az az elképzelés, hogy Noé bárkája magát az Egyházat reprezentálja, ami kikerül a bajból és megmenekül a világ ítélete alól, igen hamar nagyon népszerűvé vált és szinte közhely lett az első keresztények köreiben. Órigenész (tőle nem meglepő módon) bár apologetikai módon védte az özönvíztörténet valódiságát görög ellenfeleivel szemben (még azzal is foglalkozott, hogyan tárolhatta a bárka az állatokat és az élelmet), a Genezisről szóló homíliájában (igehirdetésében) allegorikusan értelmezte a történetet. Azt mondhatjuk tehát, hogy Órigenész esetében a szó szerinti és a nem szó szerinti értelmezés egymást követték. Azon tűnődöm, mit tett volna Órigenész ha ismeri a geológia mai eredményeit? Mindenesetre azt tudjuk, hogy Noé figuráját Jézuséval vetette össze, míg a bárka természetesen nála is az Egyháznak felelt meg. S ahogy a bárka részekre volt osztva, úgy Órigenész elmélkedésében rámutat, hogy az Egyház sem egységes, de részei mégis ugyanahhoz a hajóhoz tartoznak, mely kikerül majd Isten pusztító ítélete alól. A hajó tartógerendái, melyek a stabilitást biztosítják, olyanok mint a biblikus tanítók, doktorok vagy szószólók, akik védik és képviselik a hitet a világban - vagyis átsegítik az Egyházat az ítéleten. 

Nem szeretném most tovább írni és hosszasan elemezgetni Órigenész és mások értelmezéseit. Amire rá akartam mutatni, hogy az első keresztények körében - főként, amikor tanítottak vagy prédikáltak Noéról és az özönvízről - természetes módon merült fel a nem szó szerinti értelmezés. Ennek alapsémái az ítélet, az ítéletből megmenekülő egyház, és a keresztség voltak. Szerintem a keresztség és az ítélet, mint az értelmezés pillérei nem erőltetettek és nem is nehéz asszociálni rájuk, ha valaki a vízözönről olvas.

Mindez több dolgot is jelenthet számunkra. Egyrészt, ha nem szó szerint értelmezünk, nem kell szégyenkeznünk: tulajdonképpen csak csatlakozunk azokhoz az elődeinkhez, akik ezt már majdnem két évezreddel ezelőtt megtették - mégpedig úgy, hogy nem voltak mai értelemben vett természettudományos tények a hátuk mögött. Másrészt a nem szó szerinti értelmezés természetes úton kerül elő a tanítás és prédikáció során: nyilván egy igehirdetésben sem régészeti leletanyagokkal és geológiával foglalkozunk, hanem a narratíva mondanivalójára összpontosítunk.  Harmadrészt a nem szó szerinti értelmezés asszociációi, melyek a megváltáshoz és a keresztséghez kapcsolódnak, a Szentírás legfontosabb részéhez kötik Noé narratíváját. Ez pedig azt jelenti, ha a nem literális utat választjuk, nemhogy kidobnunk nem kell az özönvíz történetét, hanem éppenhogy rámutathatunk a segítségével Krisztusra. Negyedrészt ahogy Órigenész esetében láthattuk, a nem szó szerinti értelmezés - ha valaki mégiscsak nyakasan ragaszkodik a kreacionista nézetekhez, a korábban említett geológiai tények ellenére - nem érinti és nem feltétlenül váltja fel a szó szerinti értelmezést.

Szerintem tehát a nem szó szerinti interpretáció teológiai értelemben járható út.

24 megjegyzés :

  1. Szerintem a szó szerinti értelmezők elég apropót találhatnak a vízözön allegorikus értelmezéséhez az 1Péter 3,21 tipológiájában.

    De hozzátenném, szerintem azok sem olvassák szó szerint a vízözön történetét, akik azt vallják, hogy igen. Itt van ez a metszet:
    1Móz 6, 20 A madaraknak, az állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon.
    1Móz 7, 2–3 Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, hímet és nőstényt. Azokból az állatokból, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényt. Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön.
    1Móz 7, 8–9 A tiszta állatok közül, de a nem tiszta állatok közül is, a madarak és mindenféle földi csúszómászók közül kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába: hím és nőstény, ahogyan megparancsolta Isten Nóénak.
    1Móz 7, 15 Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába mindenféle élőlényből.
    1Móz 8, 20 Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron.

    Egyetlen olyan olvasócsoportot tudok elképzelni, akik ezt így szó szerint próbálják értelmezni: az irodalomkritikai megközelítéssel élő kutatókat… Aki ugyanis harmonizálni próbál, az máris elszakadt a szó szerinti jelentéstől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól értelek, itt arra gondolsz, hogy a történet több forrásból van összerakva (ahogy a legtöbb kutató magyarázza), ezért van a számbeli eltérés váltakozása a kettő-kettő és a hét-hét között.

      Hát igen, ezt legalábbis nem egyszerű tető alá hozni szó szerinti értelmezéssel. Bár megjegyzem, erre is van kísérlet, Josh McDowell például Kitchent idézve a következőt írja:

      "Ugyanígy kitalált dolog az 1Mózes 6:19-20 és az 1Móz 7:2-3 állítólagos ellentéte is, ahol "kettő-kettő", illetve "hét pár" állatról olvasunk. Az 1Móz 6:20 a shenayim ("pár") szót valószínűleg a "párok" gyűjtőneveként használja, mivel a héberben nem képezhetjük egy kettős számban álló szó többes számát (nincs olyan szó, hogy shenayimim!); az 1Móz 6:19-20 és a 7:8-9 általános megállapítás, az 1Móz 7:2-3 pedig (ahol egyértelműen kettő-kettő és hét-hét állatról van szó) konkrét."

      Azt persze nem igazán érteni, hogy mi alapján véli a szerző, hogy az egyik kijelentés általános, a másik meg konkrét, valamint mi köze ennek a héber kettes számhoz... Ráadásul ez a jelenség, hogy egy történetben több forrás vegyül, nem egyedi jelenség a Szentírásban, tehát akár össze is hasonlíthatta volna más részekkel, node mindegy...

      Törlés
  2. Ez (is) egy érdekes bejegyzés, és bővelkedik őszinte állásfoglalásokkal, de én azért hiányolnék belőle néhány még őszintébb megállapítást. Az egyházatyák allegórikus magyarázatai, magyarázkodásai nagyon jól rámutatnak arra a jelenségre, amibe aztán a liberális teológusok joggal kapaszkodnak bele. A két séma, ami között óriási különbség van a következő.

    Ha megnézzük az újszövetségi említéseket, valahogy így rendeződnek el: most Y a jelenben (vagy a jövőben) olyan, mint X a múltban. Ez magyarázó séma. Nem tudjuk mi Y ezért megmagyarázzuk X-szel, amit viszont mindenki baromi jól tud töviről hegyire, mert a zsinagógában a csapból is ez folyik. A másik séma az egyházatyák némelyikének beállítása: tudjátok meg, hogy régen X volt, és most is ugyanaz van, amikor Y bekövetkezett (vagy be fog következni). Itt X már nem magyaráz semmit, mert a késő ókori, középkori pogányok (görögök, egyebek) semmit sem tudtak X-ről. Nem éltek az ószövetségi szövegek között, semmit sem tudtak arról, hogy mik ezek, milyen kontextusban kerülnek elő a zsidó vallásgyakorlatban, mi a jelentősségük, stb. Viszont Y-ról már nagyon sokat tudtak, hiszen a Jézus-történet (ami az apostolok korában érthetően nem volt ismert a nagyközönség számára), vagy az egyház tanítása már jól ismert volt a keresztény populáris vallásgyakorlásból.

    Mi származik a két séma alkalmazásából? Pálnál pl. azt olvashatjuk, hogy ahogy az első ember így-meg-úgy, úgy Jézus így-meg-úgy. Az első séma alkalmazása, azaz magyarázat. Az egyházatyáknál: mivel az első ember így-meg-úgy, ezért van az, hogy létezik egy univerzális jézusi így-meg-úgy. Azaz a jézusi áldozat univerzalitását indokolja Ádám bűnének univerzalitása (amit a zsidók nem is vallanak). Ez tehát mint szükséges előjáték van beállítva és nem a mai ismeretlen helyzetet megmagyarázó hasonlatként van alkalmazva. Nekem nagyon úgy fest, hogy ezt a belemagyarázást, mint módszert nem Pál kezdte, nem is az apostolok, hanem az amúgy a zsidó kultúrától teljesen elszakadt és az írásokat furcsa, nemzsidó módon értelmező egyházatyák. Az allegórikus magyarázatnak ez a kora-keresztény módja hiányzik nekem a bejegyzésből és annak a bemutatása, hogy ez teljesen más mint a korábbi korok zsidó magyarázatai. (Itt jegyezném meg, hogy Jézus ritkán használt ószövetségi példázatokat, a mondanivalóját maga által kitalált történeteken szemléltette és nem az írások idézeteivel próbálta ledorongolni a hallgatóságot.)

    VálaszTörlés
  3. A Menhely gondnoknője2015. augusztus 6. 13:08

    Kíváncsi vagyok a véleményetekre a következők kapcsán.

    Az Ószövetség és az Újszövetség közti kontraszt abban is fellelhető többek között, hogy úgy tűnik, mintha az Írás két része más-más "típusú", belső környezetű hallgatóság számára íródott volna. Arra gondolok itt, hogy az Ószövetség tele van színes, már-már mesébe illő elemekkel, melyek mintha kimondottan azt a célt szolgálnák, hogy a hallgatók fantáziáját megmozgassák, érdeklődését lekössék. Például ilyen érdekes elem az, éppen Noéval kapcsolatban, amikor leírják, hogy lerészegedett, a fiai pedig kinevették. Vagy éppen Dávid király rendkívül színes, érdekes figurája, aki érzékeinek bevallottan nem mindig tudott ellenállni, és olyan eset is volt, amikor őrültnek adta ki magát. És még sorolhatnám, a lényeg az, hogy ezeken a történeteken érezhető a mesélő szándék is, mely talán segítette azt, hogy az írásbeliség előtti korokban az emberek meg tudják jegyezni a történeteket.
    Ám talán az akkori emberek belvilága is más volt kissé, látszólag szívesebben ecseteltek vadabb, duhaj, olykor "barbarisztikus" történeteket, mintha számukra ez lett volna a természetes. Talán Istent is azért mutatják be indulatosabbnak, szenvedélyesebbnek, mert ez az akkori népeket is jobban jellemezte, és így Istent közelebb tudták hozni az emberekhez.

    Az Újszövetségben viszont jól láthatóan más a cél, sokkal szikárabb, üzenetközpontúbb az egész, kevésbé színes és mintha lemondtak volna a történetmesélői attitűdről, és a hallgatóság is megváltozott volna.
    Ugye tudjuk azt, hogy kezdetben a Szentírást a keresztény vezetők birtokolták, nem férhetett akárki hozzá. Az Újszövetség (pontosabban az evangéliumok) megfogalmazása számomra azt mutatja, hogy az üzenetközpontúság nem véletlen; ellentétben az Ószövetséggel az Újszövetség mintha kimondottan az Írás ismerőinek, az igehirdetőknek szólna, hiszen nekik már nem volt szükséges fantáziadús elemekkel felkelteni az érdeklődésüket, ők a téma komoly ismerői voltak és valóban csak az üzenet érdekelte őket.

    Ez csak eszembe jutott, kíváncsi vagyok azok véleményére, akik jártasabbak a bibliakritikában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Menhely gondnoknője2015. augusztus 6. 13:41

      Csak egy kiegészítés, az Újszövetségben ugye két narratíva van: 1) Jézus történetei, ahogy ő beszéli el őket /persze az is apostolokon keresztül valósul meg/
      2) és magának Jézusnak a története, ahogyan az apostolok elbeszélik

      Az előző kommentben úgy értettem, hogy az Újszövetség mintha az Írás ismerőinek szólna, hogy magának Jézusnak a története van úgy megfogalmazva, hogy érezhetően a tanítványok "tudatos" környezetében készült. Szóval persze maga az üzenet mindenkinek van címezve (reményeik szerint minden kor emberének), a szavakba öntés azonban mintha igehirdetői szempontokat tükrözne, sokkal inkább, mint az Ószövetségben, ahol szinte látja az ember maga előtt, ahogyan a korabeliek egymás között forgatták a "sztorikat".

      Törlés
    2. Sokoldalú a hozzászólásod, melyben sok igazság is van, de ennyire szerintem nem egyszerű az ÓSZ és az ÚSZ viszonya. Szerintem az ÓSZ és az ÚSZ is "mesélő" bizonyos szempontból: gondolj például Jézus példázataira, melyek ugyan újak voltak abban a tekintetben, ahogyan Jézus alkalmazta őket, de a példázat, mint műfaj mégis ószövetségi (sőt, Izraelen kívüli) gyökerekkel rendelkezik. Az ókori emberek (mind az Ó-, mind az Újszövetség idejében) szerették a narratívákat, a történeteket, az elbeszéléseket. Ez szerintem javarészt annak köszönhető, hogy egy orális kultúrában éltek, ahol a többség se írni, se olvasni nem tudott. Nyilvánvaló, hogy a szájhagyomány egy ilyen közegben felértékelődik, főleg ha nemcsak elmesélik, hanem elő is adják (adott esetben tehetséges mesélők) a történeteket. Ráadásul, ahogy te is említed, egy történetet memorizálni jobb és könnyebb, mint szárazabb, paragrafus-szerű szövegeket. Jézus idejében se sokat változhatott ez a helyzet, talán ez is indokolja, hogy maga Jézus is állandóan példázatokban szólt az emberekhez.

      Noé lerészegedése kapcsán még felvetném az aetiológia lehetőségét is: egyes értelmezők szerint ugyanis ez a kis mellékes (és nem is túl dicsőséges) epizód egy eredetmagyarázat, mely arra kíván válaszolni, hogyan ismerkedett meg az ember a szőlőből nyerhető mámorral, a részegséggel, amit Noé kipróbált. (Kissé erőltetett magyarázat, tudom...)

      Hogy kiknek szól az ÚSZ, az összetett kérdés. Melyik része? A négy evangélium feltételezhetően nem azonos célközönségnek íródott. Például Máté szövege számos olyan jellegzetességet mutat, ami arra utal, hogy zsidó olvasókat tartott szem előtt a szerző. Lukács írása mintha inkább a pogány olvasókra számítana, Jánosé pedig teológiai-jellegű, sőt polemizál a gnosztikusokkal is. Azt igen jól érzékeled, hogy az evangélium úgy van megfogalmazva, hogy igehirdetői szempontoknak feleljen meg. Ezért mondják a bibliatudományban kutatók, hogy az evangéliumok egyik fő célja a kérügma, azaz alapanyag nyújtás az igehirdetéshez, Jézus történetének missziós terjesztéséhez. A megírás egyik szempontja ez lehetett és nem a történetírás. (Ami nem jelenti azt, hogy nem történeti a leírt szöveg.)

      Törlés
    3. A Menhely gondnoknője2015. augusztus 6. 19:15

      Köszönöm a részletes választ!

      Én is úgy gondolom, hogy nem ilyen egyszerű, ez csak egy lehetséges réteg a sok közül...

      Egyébként ha Ágoston allegóriáin meglepődsz, akkor igazán meglepődnél például a zsidó szövegmagyarázatokon. Egy ideig jártam egy zsidó tanulócsoportba, ahol szövegértelmezéseket végeztünk. Nagyon érdekes volt számomra, hogy sokszor egyetlenegy mondaton rágtuk magunkat két órán keresztül, minden lehetséges jelentést körbejárva.
      Nem tudom, ismered-e például Maimonidészt, ő az egyik legismertebb középkori zsidó gondolkodó, és egyik legfontosabb műve a Tévelygők útmutatója, ami tulajdonképpen teológiai magyarázatok összessége, néhol egészen mélyen belemegy az értelmezésekbe. Szerintem az általad itt említett értelmezési típus, például az Ágostonéhoz hasonló, magas teológiai körökben elterjedt volt annak idején. Ez a könyv egyébként komoly alapot adott a későbbi zsidó szövegértelmezésekhez, teológiához is. Érdekes az archaikus nyelvezete is, az embert szinte megcsapja a fűszeres középkori levegő olvasás közben :).
      Mindenképpen ajánlani tudom azoknak, akik szeretik a teológiai ínyencfalatokat.

      Itt egy érdekes példa egy másik műből, a Zohar-ból a rabbinikus szövegértelmezésre:

      ""Kezdetben" Sim'on rabbi az Írás szavaival kezdte beszédét: "Szép virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerlicének szava hallatik a mi földünkön." A "virágok" - ez a teremtés műve - "láttatnak a földön" - mikor? A harmadik napon, melyről azt mondja az Írás: "hozzon a föld gyenge füveket...". "Az éneklésnek ideje eljött" - ez a negyedik nap, amikor felzeng a Hatalmasok hangja. "És a gerlicének szava" - ez az ötödik nap, melyről azt mondja az Írás: "Hozzanak a vizek (élő állatokat)", nevezetesen, hogy nemzedékek támadjanak belőlük. "Hallatik" - ez a hatodik nap, melyről azt mondja az Írás: "Teremtsünk embert", ugyanis az embernek az a rendeltetése, hogy előbb cselekedjék, mintsem hogy hallana, ahogy itt ez áll: "Teremtsünk embert", ott meg: "Mindeneket megcselekedünk, melyeket az Úr parancsol, és engedünk." "A mi földünkön" - ez a sabbat, mely előképe az Élet Országának: a jövendő világnak, a lelkek világának, a vigasztalás világának.

      Másik értelmezés: "a virágok" - ez az ősatyákra vonatkozik, akik behatoltak a [Teremtő] gondolataiba, beléptek az eljövendő világba, és ott rejtve maradtak. Azután titokban újra előjöttek onnan, és az Igazság minden prófétájában lakoztak. Hogy József megszületett, elrejtőztek benne, mikor a Szentföldre ment, s mikor azután elvitte őket oda, akkor láthatóvá lehettek ["láttatnak"] az országban, megmutatkozhattak. S mikor jelennek meg? Abban az órában, amikor láthatóvá lesz a szivárvány. Ez pedig "az éneklésnek ideje", amikor lesújtanak a bűnösökre. S miért, hogy mégis megmenekültek? "Mert szép virágok láttatnak a földön", ha nem így lett volna, nem maradhattak volna meg a világban, s nem maradhatott volna meg a világ. Kicsoda tartja hát meg a világot, s teszi, hogy az atyák megjelenhetnek? A kicsiny gyermekek hangja, akik a Tórát tanulják, s a gyermekek végett maradt meg a világ."

      Törlés
    4. Köszi az ajánlót! Igazából nem lepődtem meg Augustinus allegorikus értelmezésén és abban is biztos voltam, hogy nem ő találta fel a spanyolviaszt ebben a tekintetben. Maimonidész mellett egyébként a Kabbala is tartalmaz finoman szólva elvont értelmezéseket. A Zohart nem ismerem (ha jól tudom, mostanság jelent meg magyarul és egy vagyonba kerül), de ez érdekes volt, köszi!

      Ha jót akar derülni valaki, ajánlom még neki Augustinus értelmezését, ahogy végigmagyarázza az irgalmas samaritánus példázatát! Tényleg nagyon szórakoztató, csak ne tessék komolyan venni!

      Törlés
    5. A Menhely gondnoknője2015. augusztus 6. 19:51

      Parancsolj:

      http://mek.oszk.hu/00200/00201/00201.htm

      Azt hiszem kezdetnek ennyi is elég :)

      Törlés
    6. Ez eszembe se jutott volna, valószínű azért, mert a kb. ötezer forintos vételár után nem gondoltam volna, hogy egy kattintással elérhető.

      Igazán köszi!!

      Törlés
    7. A Menhely gondnoknője2015. augusztus 6. 20:00

      Szívesen!
      Nekem van otthon egy vékonyka példányom, 1990-es kiadás (ugyanaz, mint ami a neten is fent van), egy ócskapiacon vettem, az "ócskaságok" között rejtőzött...

      Törlés
  4. "Ugye tudjuk azt, hogy kezdetben a Szentírást a keresztény vezetők birtokolták, nem férhetett akárki hozzá."

    Pál idejében a leveleket biztosan felolvasták a gyülekezet színe előtt. (Kr. u. 60-80) Ez abból is kiderül, ahogy a levelek megszólítják a hallgatóság különböző csoportjait. Ha ezt a gyülekezet előljárói nem tették volna, akkor azt hiszem Pál biztosan dühbe gurult volna és legközelebb kaptak volna a pofájukra. Cirkuláltattak is a leveleket más gyülekezetek épülésére. Ez szerintem később is folytatódott (80-150), amikor az evangéliumok már készen voltak, azokat is felolvashatták, elküldték egymásnak. Később, amikor már császári elvárás volt kereszténynek lenni, akkor kezdődhetett az, hogy a szöveg már nem volt fontos, helyettesítette az isten imádata a pogány szokások bevonásával áldozattal, füstölőkkel, térdre borulással, vinnyogással, anyámkínjával. Mindennel, amit a császár előtt is kellett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Menhely gondnoknője2015. augusztus 6. 15:28

      És mit gondolsz, vajon a kora kereszténységben egy átlagos gyülekezeti tag nem volt sokkal jobb ismerője Jézus tanításainak, mint egy mostani?
      Abból gondolom ezt, hogy ők még szorosabb folytonosságban álltak a Jézust személyesen is ismerő apostolokkal, vagyis azokkal, akikről talán elmondható, hogy a lehető legjobban ismerték a jézusi üzenetet. Illetve nem mellékes tény, hogy a legkorábbi keresztények szinte folyamatos üldöztetés alatt álltak, vagyis nagy valószínűséggel mélyen tisztában voltak vele, hogy miért kockáztatják az életüket. Nekik szerintem mélyebb és jobb ismeretük volt, többek közt emiatt is, Jézusról és a tanításairól.

      Törlés
    2. Azt hiszem, hogy 50-60 körül az akkori gyülekezeti tagok jobban érthették, hogy mi az a dolog, ami miatt érdemes Jézus követőjének lenni, mint ma. De azt nem mondanám, hogy jobban értették az evangéliumokat, mert akkoriban még nem voltak ilyenek. Pál nem volt a 12 klasszikus apostol között, de apostol volt.

      Volt valami nagyon furcsa ellentét Pál és a jeruzsálemi gyülekezet között, ami viszont nem volt olyan természetű, ami miatt az egyik a másikat megtagadta volna. Pált, ha jól értem egyszerűen ignorálta Jakab, legalább is hagyta, amit csinál és nem ellenkezett. De némi meg nem értés mindenképpen volt köztük. Szerintem az a valami, ami miatt a hívek azt gondolták, hogy érdemes meghalni, az a két társaságban más volt. Ha Jézus a zsidó messiás volt akkor vajon egy görög miért akarna ő érte meghalni? Ezért gondolom, hogy egy ideig mást gondoltak arról, hogy Jézus miért fontos személy. Ezt a két dolgot kellett aztán Pálnak a vegyes gyülekezetei miatt összegyúrnia. Hogy a kor egy átlagos embere üzletet lásson abban, hogy kövesse Jézust, valami olyat kellett neki mondani, ami társadalmilag tette értelmessé az ő hitét. Ez a zsidóknál tud az lenni, hogy a messiás közel van. De a görögöknél ez más kellett, hogy legyen. Pál meglátta ezt a más dolgot, de hogy mi, azt most én sem tudnám konkrétan megmondani és szerintem ezt nem látta a jeruzsálemi gyülekezet sem. Szerintem a teológia későbbi fejlődése nagyon elfedi azt a dologot, amit Pál a görögöknek kommunikált.

      Törlés
    3. Yuki, valóban feltételezik, hogy Pál kicsit "kilógott" a keretből, mégpedig a pogányok felé mutatott hajlandósága miatt. Számos Pállal foglalkozó szakirodalom és publikáció próbálja tisztázni ennek az okait, de perdöntő bizonyíték nincs ehhez a kezünkben. A feszültség azonban tényleg érzékelhető - elég például a Galata levélben olvasható "botrányra" utalni, ahol Pál letolja (jogosan) Pétert, amikor a pogányok kapcsán képmutatóan viselkedik. Azt is tudjuk, hogy a jeruzsálemi gyülekezetben voltak olyanok, akik a pogány megtérteket is kényszeríteni akarták zsidó szokások felvételére, Pál pedig vitába szállt ezzel. (Az ApCsel jól dokumentálja mindezt).

      Egy biztos, nem szívesen lettem volna Pál helyében, ritka nagy feszültséget élhetett át az az ember, s persze ez meglátszik az eredményein is...

      Törlés
    4. A Gallata levél 2. fejezete azért is izgalmas, mert nem olyan megszerkesztett szöveg, mint az evangéliumok, amiket gondos kezek összeraktak, hanem olyan, mint egy fórumbejegyzés. "Képzeljétek, múlt héten Antiokhiában voltam, ott étkeztünk a körülmetéletlen hívekkel, ott volt Péter és Barnabás is, és amikor Jakab gyülekezetéből megérkeztek a látogatók, akkor ez a kettő hirtelenjében azt se tudta hova bújjon." :) És nem szájbarágós a szöveg, hanem ki kell hámozni, hogy akkor most ki van kivel és ki mit gondolhatott. :)

      Törlés
    5. A Menhely gondnoknője2015. augusztus 6. 19:21

      yuki:

      "Ha Jézus a zsidó messiás volt akkor vajon egy görög miért akarna ő érte meghalni? Ezért gondolom, hogy egy ideig mást gondoltak arról, hogy Jézus miért fontos személy. Ezt a két dolgot kellett aztán Pálnak a vegyes gyülekezetei miatt összegyúrnia."

      Szerintem is érdekes ez a gondolat. A korai igehirdetőknek kissé politikusnak is kellett lenniük, hogy biztosítani tudják az Ige terjedését. Pál például ilyen értelemben az egyik legjobb és legügyesebb politikusnak tűnik.

      Törlés
    6. " hanem olyan, mint egy fórumbejegyzés."

      :-DDD

      Ez nagyoooon jó!

      Törlés
    7. "A korai igehirdetőknek kissé politikusnak is kellett lenniük, hogy biztosítani tudják az Ige terjedését. Pál például ilyen értelemben az egyik legjobb és legügyesebb politikusnak tűnik. "

      Így igaz. Pál menedzser, politikus, igehirdető, tanár volt egy személyben. Valahol szerintem ma egy jó és tehetséges lelkész is egyesíti magában ezeket a funkciókat. Kicsit hasonló ez az ószövetségi prófétákhoz, akik nemcsak próféták, de színészek, politikusok, tanácsadók, írók is voltak egy személyben - a pozíciójuk megkövetelte tőlük az ezekben való jártasságot. (Vesd össze ezt azokkal, akik ma "prófétának" mondják magukat!)

      Törlés
    8. A Menhely gondnoknője2015. augusztus 6. 19:49

      Nem ismerem azokat, akik ma prófétának mondják magukat :). Ajánlj közülük valakit :)

      Törlés
    9. Kedves Sytka!

      Nagyon tetszenek az írásaid, és szeretném veled felvenni a kapcsolatot, mert lenne hozzád egy kérdésem.

      Tudnál nekem egy e-mail címet adni, ahová írhatok neked?

      Üdv. Leon

      Törlés
    10. Kedves Leon, persze, elérhetsz itt:
      sytkabacsi (kukac) gmail.com

      Törlés
    11. Köszönöm, Sytka, ment is egy levél rá.

      Üdv. Leon

      Törlés
    12. Kedves yuki! "Pál meglátta ezt a más dolgot, de hogy mi, azt most én sem tudnám konkrétan megmondani és szerintem ezt nem látta a jeruzsálemi gyülekezet sem."
      Szerintem látták. Ez magyarázza azokat az eseményeket, amiket a galatából és a korintusból ismerünk, és amiket Pál a jeruzsálemi zsinat után írt. De zet hosszú lenne itt kifejteni. üdv: balivi

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)