2015. szeptember 13., vasárnap

Az egyház "láthatósági mellényéről"

A heves indulatokat kiváltó menekültügy kapcsán erősen kifakadtam az előző bejegyzésben az egyház hozzáállásával kapcsolatban. Bocsánatot kérek azoktól, akiknek ez sértő lett volna, és utólag visszaolvasva valóban túl keményen fogalmaztam meg a véleményemet. Igazságtalanul kemény voltam olyan nagyegyházi projektekkel és emberekkel szemben, akik a maguk módján mindent megtesznek a menekültekért, amiért utólag is elnézést kérek. Időközben az egyházak tevékenysége végre egyre láthatóbbá válik a segítségnyújtásban (gondolok itt például a Katolikus Kharitasz jól kivehető tevékenységére), de mégis azt gondolom, a világ felé mutatott kommunikációnkon bőven lenne mit javítani.

A kereszténység nem a társadalom megjobbításáért létezik, de kétségtelenül kijelenthetjük, ha semmit sem tesz a társadalomért, akkor az ugyanannyira elhibázott lépés, mintha saját küldetését félreértve csakis egy jobb világ megteremtéséért fáradozna. Teljesen természetes vagy annak kellene lennie, hogy humanitárius katasztrófák esetén az egyház megmozdul és erőforrásainak megfelelően segítő kezet nyújt. 

A kérdés az, milyen módon legyen nyilvános ez a segítségnyújtás? Az érthetőség kedvéért idézem Jézus szavait, aki az adakozás kapcsán a következőket is mondta:
"Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad elõtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék õket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig, amikor alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked." (Máté 6,2-4)
A helyzet világosnak tűnik: ha valaki adományt nyújt át a szegényeknek, azt ne feltűnően, a figyelmet önmagára terelve tegye, hanem szinte öntudatlanul. A kortörténetből tudjuk, hogy a jámbor izraelitát három gyakorlati dolog jellemezte: az imádság, a böjt és az alamizsna. Mivel a közfelfogás szerint a szegény ember sorsát Isten saját ügyének tekintette, az alamizsnaadás különösen is kifejezte azt az irgalmasságot, amivel Isten lehajol a nélkülözőkhöz. Ebben a mozdulatban tehát két szereplő létezik: a szükségre szoruló szegény, és a szükséget betöltő Isten. A relációban Istent az adakozó ember képviseli, akinek el kell halványulnia, háttérbe kell kerülnie, hogy az adakozó személyében maga Isten válhasson felismerhetővé. A farizeusi hozzáállás éppen ezt az "elhalványulást" iktatta ki: az ilyen adakozásban a farizeus személye vált a leginkább láthatóvá, miközben a rászorulók másodlagos jelentőségűek lettek, Isten pedig gyakorlatilag kimaradt a képből.

Jézus azzal a felszólítással, hogy az adakozás "titokban" történjék nyilván nem arra céloz, hogy senkinek fogalma se legyen arról, hogy az adomány milyen forrásból érkezik - inkább a fenti magatartás lehetőségét akarja kiküszöbölni. Tehát az adakozó lépjen hátra, ne önmaga fényét akarja felragyogtatni, "álljon kívül a saját jótettein" (Ortensio da Spinetoli), minden hátsó szándék nélkül nyújtson segítséget.

Úgy látom, sokan vannak a hívők között, akik mintha végletszerűen értelmeznék a titkos adakozást. Azt gondolják, ha az egyház jól láthatóan jelen van egy olyan katasztrófahelyzetben, mint például a jelenleg zajló menekültáradat, akkor máris kürtöltet maga előtt és a segítségnyújtása Isten szemében haszontalanná válik. Pedig az egyértelmű jelenlét nem kürtöltetés! Meggyőződésem, hogy az egyház úgy is képes határozottan ott lenni a segítségnyújtásban, hogy a figyelmet közben Istenre irányítja és nem önmagára. A fent idézett, Máté által írt szakasz előtt Jézus a következőket is mondja a nyilvánosságról:
""Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat." (Máté 5,16)
Ebből számomra egyértelműnek tűnik, hogy amikor az egyház jót tesz, az nem történhet a nyilvánosság megkerülésével. Éppen ellenkezőleg: nyilvánosan, az emberek előtt kell a jót tenni, mert Jézus szavai szerint az ilyesmi Istenre irányíthatja az emberek figyelmét.

A feladatot tehát úgy lehetne összefoglalni, hogy az egyház egyértelműen és világosan jelen legyen a világban, jól láthatóan tegye a jót, de olyan módon, hogy közben a figyelmet ne saját magára, hanem Istenre irányítsa. Ha úgy tudunk láthatóak lenni, hogy közben mégis "elhalványítjuk" magunkat és megengedjük, hogy a figyelem a szegényekhez lehajoló Istenre essen, akkor szerintem elértük azt a célt, amit Jézus elvár tőlünk. Egyébként az első századok egyháztörténetéből jól látszik, hogy a kereszténység üldözése alatt sokaknak feltűnt a hívők szociális érzékenysége. Miközben a világ kegyetlen volt az egyházzal szemben, az egyház a kegyelmet gyakorolta (vagyis a charitast), azaz a karitatív segítségnyújtást, és erről bizony ismert volt a kívülállók szemében.

A menekültügyben eddig zajló egyházi kommunikációból én éppen a fenti egyensúly hiányát olvastam ki. Ha a széles nyilvánosságról volt szó, az egyház ismert emberei többnyire elzárkózó, inkább elutasító hangot ütöttek meg a menekültekkel kapcsolatban. A másik oldalon pedig a karitatív akciók "fű alatt", magánemberek egyébként hasznos munkája révén, szó szerint látens módon zajlottak.

Véleményem szerint a helyes kommunikáció az lett volna, ha az egyház igenis jól látható módon kiáll már az egész katasztrófahelyzet legelején, mint a hegyen épült város, amit mindenki észrevesz, de a segítségnyújtásával nem a maga teljesítményére, hanem a könyörülő Istenre irányítja a figyelmet. Nos, az előző hetek egyházi kommunikációjában én nem fedeztem fel, hogy ez megtörtént volna, és az előző, túlzottan éles bejegyzésemben ennek a fájó hiánya miatt háborogtam.

5 megjegyzés :

  1. Szia Sytka! Van ennek a sztorinak egy jogi vetülete is, amire csak az egyházak képesek - a magánemberek nem. Ha az egyház segít, mint jogi személy, jóval nagyobb védelmet élvez, mint mi magánemberek. (Kivéve a gyevi bíró és Gyurcsány Ferenc: ha befogadsz egy menekült családot, könnyen az embercsempészés vádja alatt állhatsz!) A jogi egyházak (és nem a gittegyletek, bocs!) társadalmi előnye éppen ez lenne, különösen a katolikusé... de mint láttuk... Á, mindegy!

    VálaszTörlés
  2. Szia János!
    Ez értékes gondolat, köszi a kiegészítést! Annyit azért hozzátennék, hogy az általad "gittegyletnek" nevezett kisebb közösségek jó része az MPE égisze alá tartozik, tehát jogi egyház, az állam által elismert felekezet. (Ez természetesen nem mindegyikükre igaz). Az MPE pedig most képviselteti magát Röszkénél.

    VálaszTörlés
  3. Bocsánat, hogy a csapos közbeszól:
    1. Van 2 millió potenciális bevándorló Törökországban, aki nyugatra menne, ha befogadnák.
    2. Van néhány nyugati ország, amelyik szóban lelkesen befogadja őket.
    3. Törökországból mindegyik nyugati országba közlekednek menetrend szerinti repülőjáratok.
    4. Normális ember ha választhat az olcsó turistaosztály és a drága embercsempészek között, a repülést szokta választani. Ergo, a törökországból induló menekültek nem azért kelnek át 2000 euróért gumicsónakon Leszbosz szigetére, mert nem bíznak a repülésben...

    A szóban befogadó nyugati országok sorra zárják le a határaikat: Ausztria után most Németország vezette be újra a határellenőrzést, menekültek nem léphetnek be német területre.

    Nekem úgy tűnik, a magyar közvélemény úgy gondolja, hogy „szegény menekülteket mi akadályozzuk, ezért nem jutnak el Németországba". Ez a vélekedés nem felel meg a tényeknek. Szerintem nem az az elsődleges kérdés, hogy mire ideérnek, melyik egyház mennyire láthatóan segít rajtuk. Az elsődleges kérdés, hogy ki csalogatja őket 2000 euróért gumicsónakon a görög vizekre, majd a balkáni embercsempészek karjaiba, és miért? Ha a nyugati országoknak nem csak szóban fontosak a menekülők, akkor Törökországból egyenesen repülőre ültethetnék őket, és max. 600-700 euróért még aznap oda is érnének a vágyott célállomásra. Ha a nyugati országok őszintén segíteni akarnának. Ezzel szemben most épp Ausztriából nem engedik őket átlépni Németországba, és meglebegtették, hogy aki már ott van, az is visszakerülhet Magyarországra. 2000 eurós életveszélyes gumicsónaktúra, balkáni akadályverseny, kerítésdöntés, autópályagyaloglás és egyéb viszontagságok után.

    Közben mi, magyarok annyira szeretünk veszekedni, hogy a lényegi kérdések helyett minden ürügyet megragadunk egymás szidására? Hát nekünk sem a menekültek jóléte számít, hanem az öncélú perpatvar?

    A csaposnak természetesen megoldási javaslata is van: a menekülők váljanak a hazájukban nyugati típusú kereszténnyé, mi is így kerültünk a jólétbe, nekik is be fog jönni. Máris vannak helybeli keresztények kérjenek tőlük útmutatást. Amíg ez megtörténik, addig a nyugati országok telepítsenek befogadó szolgálatot Törökországba, és akit befogadnak, azt vigyék repülőn. Akit nem fogadnak be, azt ne hitegessék. Vajon csalódást okoz majd az egymást gyepáló magyaroknak, ha más ürügyet kell keresniük, mert nem lesznek nálunk menekültek?

    VálaszTörlés
  4. Laci, köszönöm, hogy a lényegre irányítottad a figyelmünket! Az egyházak és karitatív szervezetek fizikai segítségnyújtása fontos a már itt lévőknek, de ha csak erre figyelünk, az olyan, mint amikor a beteg gyerekünk lázát csillapítjuk, miközben nem foglalkozunk az alapbetegség gyógyításával. Ráadásul még jól össze is kapunk a tüneti kezelésen... Sytka, az egyházaknak merniük kell feltenni ezeket a kérdéseket is, és hangosan: kik, milyen érdekek taszítják ezeket az embereket ekkora nyomorúságba? És általuk minket is egyre nagyobba? Hogyan lehet ez ellen tenni? Én ezt hiányolom az egyházakból, a politikusoktól, mindenkitől: a tisztán látni akarást, a felelős jövőtervezést (amennyire rajtunk múlik). És mindezt rögtön a fizikai segítségnyújtás után/mellett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lívia! Teljesen egyetértünk: én sem írtam, de azt hiszem nem is sugalltam az ellenkezőjét. De ahogy te említed, ezeket a kérdéseket az azonnali segítségnyújtás után és mellett illik feltenni.

      Olyan ez, mint egy közúti baleset: hát persze, hogy ki kell deríteni, ki okozta, ki miatt történt a karambol. De azért az első mégis a sérültek ellátása, kórházba szállítása - minden más kérdés és elmélkedés ezután következhet.

      Az én problémám az, hogy az egyház ehhez képes meglehetősen szerényen képviseltette magát. Egy pillanatra sem akarom fényezni magunkat, de amikor Röszkén jártam, egyedül a Katolikus Kharitasz sátrát láttam (kb. 15 dolgozóval). Ők tényleg nagyszerű és fontos munkát végeztek - nem sajnálom tőlük, de sokmilliós támogatást kaptak érte...

      Velük szemben, az út másik oldalán állt az MPE sátra, ahol csak a Golgota gyülekezetből volt száz(!) önkéntes jelen. Egy népegyház létszámához és egy kisegyház létszámához képest ez roppant nagy különbség! (Ráadásul a Golgota nem kapott állami támogatást az akcióhoz).

      Szóval én kicsit erősebb jelenlétet vártam volna, határozottabb megjelenéssel és kommunikációval. Azután lehet elmélkedni a dolgok mikéntjéről és hogyanjáról.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)