2016. március 20., vasárnap

Nem happy end - Isten háborúi (4)

Vajon valóban kemény és mozdíthatatlan éket vernek az Ó- és Újszövetség közé a durva népirtásokról szóló történetek? Igaza volt a második századi Marcion-nak, aki a Szentírás két részében két különböző istenség nyomait vélte felfedezni? Esetleg azoknak van igazuk, akik a brutális vérontást bemutató narratívákat legendás és mitikus, nem megtörtént narratívaként értelmezik? Csupa kérdés, melyekre Daniel L. Gard is megadja a maga válaszait. Gard - szerintem meglehetősen zord - megközelítésének súlypontja az eszkatológia, azaz azt javasolja, hogy a csaknem emészthetetlen történeteket a végidők szemszögéből próbáljuk megérteni.

Gard jó tudóshoz méltóan elismeri, hogy bizonyos előfeltevésekkel lát munkához, amikor az ószövetségi - főként a kánaáni - véres történetek helyes megértéséhez fog. Azon túl, hogy előfeltevésként a Bibliát megbízható történeti forrásként kezeli, álláspontja szerint az összes elbeszélést az Ószövetségben a kanonikus környezetével együtt kell olvasni, mint amelyek típusként szolgálnak arra, ami később az újszövetségi korban és azt követően bekövetkezik. Mielőtt azonban ezt az eszkatologikus távlatot megvizsgálnánk, még egy rövid időre térjünk vissza a herem fogalmára. Az előző részben már említett herem (azaz szent háború) kapcsán Gard felhívja a figyelmet arra, hogy az nem kizárólag Izrael gyakorlata volt a Közel-Keleten. A herem kifejezést és magát a gyakorlatot például a moábiták is használták, ahogy a Mesa-sztélén az szerepel is. Ugyancsak fontos aspektus, hogy a herem nem kizárólag egy mindent elsöprő, brutális népirtást jelent a Bibliában, sőt a fogság utáni időkben már más kontextusban fordul elő: az Ezsd 10,8-ban például nem személyek megsemmisítésére, hanem személyek kiközösítésére kíván utalni. Ahogy tehát haladunk az Újszövetség felé, maga a szent háborúskodás jelentése is változik.

A herem, mint szent háború szentségét természetesen az adta a zsidó nép számára, hogy a háborúkban maga Isten is részt vett - valamikor Izrael oldalán, valamikor Izrael ellen. Az az elképzelés, hogy Isten a saját népével szemben harcol, ugyancsak nem speciálisan bibliai jelenség: megfigyelhető a Biblián kívüli szövegekben is. Így például sumér szövegek leírják, hogy Guti istenség miként verte meg akkád királyát. A lényeg azonban, hogy a herem-jellegű háborúk kimenetele, kezdeményezése és irányítása mindig az istenség kezében van. A történelmet nem pusztán az emberek irányítják, hanem transzcendens erők is - ez az ókori vallások ideológiai közös halmaza a kérdésben. A héberek tekintetében pedig Jahve - bár szükség esetén harcol saját népe ellen is - sosem törli el az övéit teljesen, mindig van egy maradék, amelyből új kezdet sarjad. Isten bekapcsolódása és jelenléte a háborúkban alapvetően kétféle irányba mutathat: a szinergizmus és a monergizmus felé. Előbbi esetében Isten valakikkel összefogva, utóbbi esetében pedig teljesen egyedül száll harcba, ami meglehetősen páratlan jelenség a korabeli vallásos elképzelésekben.
  
Isten háborúskodása úgy kerül kapcsolatba az eszkatológiával, hogy az újszövetségi apokalipszisek gyakran számolnak be olyan eseményekről, amelyek az ószövetségi könyvekre (esetleg az apokrif 1Énókra) emlékeztetnek. Az utolsó időkben ugyanis lesz egy Dávid-jellegű király (természetesen Jézusról van szó), aki a végső, eszkatologikus háborút fogja majd vezetni. Ezt a király, akárcsak Dávidot is, támadni fogják (keresztre is feszítik), és ahogy az eredeti Dávid, úgy Dávid Fia sem veszít, hanem végül győzelmet arat. Végül, amiképpen Dávid után Salamon került trónra és megépítette a Templomot, a Dávid Fia eszkatologikus győzelmét is egy salamoni korszak, valamint egy Új Templom megépülése követi majd a végidők legvégén.

A herem, mint szent háború tehát nem pusztán egy régi, ószövetségi vérengzés valamikor a honfoglalás idejéből: megint megtörténik az eszkatologikus időszak során, és ahogy Isten parancsot adott a "népirtásra" például Józsuénak, úgy ismét parancsot fog majd adni erre az apokaliptikus korszakban. Ez tehát azt jelenti, hogy amikor mi szörnyülködünk az Ószövetség véres történetein, melyek a távoli múltban lejátszódtak, talán nem gondolunk arra, hogy azok csak előképei voltak egy még szörnyűbb jövőnek, melyek az utolsó idők végén várnak ránk vagy utódainkra. Nem a múlt szörnyűségein kell tehát egy kereszténynek borzongania - ha már kedve szottyan egy kis szörnyülködéshez, elég ha arra a borzalomra gondol, ami előtt állunk. Az eszkatológiai távlat vége persze bizonyos értelemben "happy end", hiszen egy új salamoni korszakról, egy új Templomról és békés időszakról tájékoztat, de a történelem kereke úgy forog, hogy a végső békéhez eljutni csak a végső nagy vérengzésen keresztül tudunk majd. Ez a fajta disztopikus jövőkép áll tehát az Isten háborúit megérteni kívánó, eszkatologikus szemléletmód magyarázati kereteiben. Jól érteni akkor fogjuk a véres kánaáni népirtásokat és más ószövetségi textusokat, ha a teljes kontextusban, a történelem egészében szemléljük őket.

Azt hiszem Daniel L. Gard meglátásairól sok mindent el lehet mondani, de hogy szívet melengető válasz lenne a felvetett problémákra, azt egészen biztosan nem. Akár hátrafelé nézünk a történelemben, akár előre, csakis tengernyi vérrel és isteni erőszakkal szembesülünk. Nem túl vidám kilátások. Persze Gard válaszolhatná erre, hogy ő nem is akarta senki szívét melengetni: egyszerűen a teljes Szentírásból ez a forgatókönyv következik. Noha kétségkívül felvázolható egy ehhez hasonló apokaliptikus vízió, azt hiszem Gard mégsem adott igazi feleletet arra, ami ennek az egész sorozatnak az alapkérdése: hogyan fér össze mindaz Isten jellemével, hogy halomra öli (monergizmus) vagy öleti (szinergizmus) az ártatlanokat egy-egy herem háború során? Az eszkatologikus válasz számomra nem válasz, hanem egy vérengzéssorozat menetrendjének felvázolása, egy halálfutam bemutatása, amitől a kiszáradt torkok még jobban elszorulnak, a meglévő kérdőjelek pedig még nagyobbakká válnak.

6 megjegyzés :

  1. Isten csak úgy tűnik, mintha kegyetlen és vérengző lett volna a kánaáni népek durva kiírtása kapcsán.
    A magyarázat az, hogy ezek a népek óriások voltak.
    Még ez sem volna baj önmagában, de azért voltak óriások, mert a legősibb felmenőik azok a bűnös angyalok voltak, akik elhagyták a Mennyet és földi nőkkel keltek egybe, akiktől óriás leszármazottaik születtek. (bukott angyal - ember hibridek voltak) Mivel ezek aztán egymással is, sőt az állatvilággal is keresztbe kasul keresztezték egymást, ennek lett az következménye, hogy az egész földön "minden test romlott volt" (Az egész tevékenység a Sátán próbálkozása volt arra, hogy korrumpálja az ember genetikai kódját, (az Isten kémását)amiből majd Jézus megszülethet, aki az ígéret szerint majd a fejére tapos.)
    Ennek lezárása végett történt az özönvíz.
    Sajnos utána is voltak még óriások, (hogy miért az hosszú) ilyenek maradtak még Kánaán földjén is. Ezért kellett kiírtani őket.
    Rob Skiba kimerítően foglalkozik a témával.
    (youtube - angolul)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gergő! Milyen (teológiai és egyéb) bizonyítékokkal támasztod alá ezt az elméletet? Hogyan kell ezt elképzelni? Voltak emberek az ókorban, akik emberi és angyali DNS-sel rendelkeztek? Akkor tehát nem is emberek voltak, hanem félig éteri lények? Érzed ennek az állításnak a képtelenségét? Az a helyzet, hogy ma már elég jól ismerjük a kánaánita kultúrát, az életüket, vallási kultuszukat és szokásaikat, és nyomát sem találjuk benne semmi hasonlónak. Mindez szerintem merő fikció, mitologikus mese, amelyet fundamentalista kreacionisták mondogatnak egy meglehetősen furcsa hermeneutika alapján.

      A másik pedig, ami lényegesebb, hogy mindez nem válaszol az alapkérdésre. Vajon hogyan adhat parancsot Isten olyan kánaánita vagy bármilyen nemzetséghez tartozó kisgyermek, sőt csecsemő vagy asszony megölésére, aki nem tehet arról, hova született, nem ártott senkinek, nem jelentett fenyegetést senkire nézve sem. Csak képzeld magad az ő helyzetükbe! Mit szólnál hozzá, ha egyszercsak betörne az otthonodba egy zsidó harcos karddal a kezében és felnyársalná a gyerekeidet, a feleséged fejét levágná a szemed láttára? Mindez azért, mert te éppen egy bizonyos országba születtél. Tudom, durván fogalmazok, de a Biblia erről beszél, nem valami teológiai eszméről vagy elvont példázatról. Ami a textusok mögött áll, az rettenetes vérengzés, emberek tömegeinek a módszeres és könyörtelen kiirtása, tengernyi vér és fájdalom - s mindez Isten áldásával. Én itt most erre keresem a magyarázatot - amennyire egyáltalán lehet ilyesmit találni.

      Törlés
    2. I. Mózes 6:1 től
      1
      Történt pedig, hogy az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek.
      2
      Látták az Isten fiai az emberek leányait, hogy szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket megkedveltek.
      3
      És azt mondta az ÚR: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test. Legyen életének ideje százhúsz esztendő.
      4
      Abban az időben, sőt még azután is, amikor Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik, óriások éltek a földön. Ezek azok a hatalmasok, akik eleitől fogva hírneves emberek voltak.
      5
      Amikor látta az ÚR, hogy megsokasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz,
      6
      megbánta az ÚR, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében.
      7
      Ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az embert, az állatot, a csúszó-mászó állatokat és az ég madarait. Mert bánom, hogy megteremtettem.

      Igen, angyal-ember hibridek voltak.

      Ugyanerről a témáról 3 a Bibliából kimaradt könyv sokkal részletesebben is beszél. (Énok, Jared, Jasher)
      Az összes ősi népek is tényként tudták ezeket a dolgokat.
      A népek mondavilágában fenn is maradt.

      Igen, az állatokkal is keverték magukat és az állatokat is egymással.

      Az említett könyvek és a fennmaradt mitoplógiák szerint is ezek kifejezetten vérengző gonosz jellemű lények voltak, vagy azzá váltak.
      Az özönvíz kapcsán meg van említve hogy az akkori földön élő népek gondolatai szüntelenül csak gonoszak voltak.
      A kánaáni ős népek, melyek föl vannak sorolva a Bibliában ezen elfajzott népség leszármazottai voltak és mindig gonoszak. Pl. Góliát is ide tartozott és nem kispályás módon szidta Istent... Ezek és ezek asszonyai és ezek gyerekei olyan szellemből jöttek létre, amiből semmi jó nem volt várható (ezt bizonyították is)
      Mit várnál egy bukott angyaltól? Ezek leszármazottai is velejükig romlottak voltak. Nem lehetett velük mit csinálni, a többi népek érdekében Isten kiírtotta őket, mint ahogy az özönvízzel annakidején az őseiket.
      Ha számodra nehéz feldolghozni azt a brutalitást, amit fenn leírtál, akkor ebben keresd a választ.
      Tudom hogy sok ember számára az ilyen és hasonló infók kiverik az összes biztosítékot, de ez csak azért van, mert többszáz éve el van hallgatva az igazság és helyette hazugságba nevelik a népeket. A valóság sokkal megdöbbentőbb, érdekesebb, scifibe illőbb, mint amit el tudnál fogadni, ám ez nem változtat a tényeken.
      Mint mondtam Rob Skiba részletesen foglalkozik ezzel, a jutúbon megtalálod.

      Törlés
  2. Szeretném megkérdezni, hogy folytatódik még ez a sorozat, vagy ez már az utolsó rész volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még tervezek néhány részt és kicsit sajnálom, hogy leült az érdeklődés. :-( Szerintem ez nagyon fontos téma, és nagyon nehezen megfogható, de megérne vele többet foglalkozni.

      Törlés
    2. Köszi! Engem nagyon érdekel, és várom a folytatást. Addig nem is szólnék hozzá, szeretném átlátni a teljes képet!

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)