2016. április 20., szerda

Orbán Gáspár és a fekete fellegek

Talán az ellenkezőjét gondoljuk, pedig bizonyos értelemben rossz lehet egy miniszterelnök fiának lenni. Ha az ember ilyen családba születik, egyetlen dologért egész biztosan soha nem kell majd megdolgoznia: a gyűlöletért.

Meggyőződésem, hogy Orbán Gáspár nem akar semmi rosszat. Megnéztem magamnak a srácot: pont olyan, mint egy mai fiatal, abból a lófarkas hajú, mobilnyomkodós, lazapólós fajtából. Nem tűnik különösebben veszélyesnek, de ez tulajdonképpen mindegy is. Orbán Gáspár lehetne maga a megtestesült bunkóság, aki készakarva kirúgja a sánta ember botját, vagy nagylelkű lovag, aki bevásárol a szomszéd néninek és átsegít egy busznyi vakot a zebrán. Az ő esetében mindegy, hogy a jóság skáláján éppen hol helyezkedik el, ahogy az is mindegy mikor mit csinál, mert a megítélése nem rajta vagy a tettein múlik. Jó eséllyel így is-úgy is gyűlölet céltáblája lesz, ehhez elég a puszta létezése is.

Most éppen Felház néven egy keresztény dicsőítő és imaalkalom tető alá hozásában érdekelt, és ezzel a szörnyű tettével - nem meglepő módon - összegyűltek feje felett a sötét fellegek. Literszámra ömlik a jégeső Gáspár nyakába, aki szektás érzelmű, fundamentalista hittérítő, hittel házaló, keservesen lelkesedő, visszataszítóan toborzó, bizonyítani vágyó senkiházi - mármint ha megpróbálom a finom részleteket összegereblyézni, melyeket az elmúlt napokban különféle portálokon olvastam róla. Szidják az egész, még le sem zajlott rendezvényt, szidják a neoprotestáns kegyességi stílust, és persze szidják a hitét is, amit ebben a formájában természetesen agymosásnak vélnek. Mindezt többnyire olyan emberek teszik, akik már az évi két templomlátogatásban sem érdekeltek, és egy söralátétnyi információval sem rendelkeznek az evangelikál mozgalomról, esetleg annak teológiájáról.

Persze mindenki tudja, hogy ezek az indulatos szólamok valójában nem neki, nem is a hitének, hanem a nevének szólnak. Az a baj a sráccal, hogy Orbán, nem az, hogy Gáspár. Az apára boruló árnyék rávetül a fiúra is. Közvetve pedig arra az ügyre, amit láthatóan őszintén és meggyőződéssel képvisel: hogy szedjük össze a keresztény fiatalokat, zenéljünk együtt, gondolkozzunk Istenről, és imádkozzunk Hozzá. És ki tudhassa, hátha kisarjad ebből valami jó, ami termékeny talajba hull ebben az önmagától megkeseredett és hitevesztett országban. Ebből pedig nekem az jön le, hogy ez a srác nemhogy rosszat nem, hanem láthatóan valami jót akar tenni, a maga korosztályának megfelelő hevülettel.

Nem vagyok Orbán Gáspár ismerőse, se közelről, se távolról, a politikai ízlésem sem diktálja, hogy a védelmére keljek. Mitöbb, a Felházba se tervezem elmenni, és őszintén szólva elég igénytelennek tartom a beharangozó videójukat. De annak örülök, ha ez a gyerek tényleg az, akinek látszik, az ellenkezőjét pedig egyelőre semmi sem bizonyítja. A konstans köpködés miatt Orbán Gáspár fesztelenül teheti, amit csak szeretne, mert a megítélése nem változik. Paradox módon éppen a kívülről érkező nyomás hozhatja el azt a belső felszabadultságot számára, ami jót tehet egy ilyen rendezvény légkörének és az Ügynek, amit képvisel.

A fiataloknak pedig azt üzenem, menjenek csak el a Felházba és vigyenek magukkal még egy embert.

41 megjegyzés :

  1. Nekem ez a Felház túl izé...
    Azt mondják a videóban, hogy Isten fél évvel ezelőtt szólt nekik, hogy kezdjék megszervezni a felházat. Majd pedig azt, hogy hétfőn azt kérte, hogy vigyék a kőrcsarnokba.
    Isten hétfőn szólt nekik?
    Mert nekem meg azt mondta kedden, hogy akkor pont más dolga lesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sefa, ezek még gyerekek, kamaszok, fiatalok. Pontosan emlékszem magamra is, ebben a korban milyen voltam. :-) Én nem akarom elrontani a jókedvüket, a lelkes hitüket, az elszántságukat. Lehet, sőt valószínű hogy mondanak hülyeségeket is, de ezt majd az idő megoldja később. Mindenesetre egy olyan helyet hoztak létre ezzel a Felházas dologgal, ami tudomásom szerint sok keresztény tininek, fiatalnak, kamasznak a felszabadulás, őszinte hit terepévé vált és ahol fesztelenül jól érezhetik magukat egymás társaságában.

      És ha ez igaz, akkor már megéri a fáradtságot. Különösen kár lenne politikával belerondítani.

      Törlés
    2. Kár lenne politikával elrontani. De ha az ember elolvasta Machiavelli Fejedelmét, akkor nehéz nem félni a politika valláscsinálásától. Márpedig Viktorunk jó tanítványa Machiavellinek

      Törlés
    3. Sytka köszönöm szívemből szólt!

      Törlés
    4. Sefatias ha valaki vallásos ne legyen politikus?

      Törlés
  2. Újraéled a hetvenes évek beatmisés egyházi korszaka. A felcsúti Omega is egy erőteljes lépés volt az újrainduláshoz.

    VálaszTörlés
  3. egyetértek, a Felház nekem is túl "izé", nem stílusom, pedig aktív fiatal gyülekezeti tag vagyok és már jó ideje nagy szükségét látom/látjuk egy ökumenikus ifjúsági mozgalomnak. De épp a rossz videó, a kissé tényleg szektásnak tűnő hangnem (Isten azt mondta..) miatt azt gondolom, hogy sajnos nem ez lesz az a várt mozgalom. Már akkor is ez volt a véleményem, mielőtt tudtam volna, hogy a videóban Gáspár szerepel. Őszintén szólva ha nem írnak róla, nem is ismerem fel.

    Szerintem sokkal inkább a szegedi Tágas tér, a szalázis fesztivál, a Szélrózsa, a Csillagpont és az ehhez hasonló fesztiválok/találkozók lennének képesek kinevelni egy ilyen ökumenikus ifjúsági mozgalmat. Szurkolok és részt is fogok venni egy ilyenben szívesen. Ha a Felház ilyen lesz, akkor nagyon örülni fogok neki és később akár részt is veszek majd benne, de elsőre nem úgy tűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bálint, ha valaki úgy érzi, hogy Isten megszólította és feladattal bízta meg, hibát követ el akkor, ha ennek a hitének hangot ad? Vajon ezen az alapon nem vehetnénk elő az egyháztörténelemből számos olyan figurát, akiket pedig éppen azért tartunk becsben, mert úgy véljük, az Isten által kijelölt dolgukat tették?

      A Csillagpontról egyébként én is jókat hallottam. Szerintem adjunk egy esélyt a Felháznak is, ha pedig tényleg szektás butaságba hajlik, akkor majd felemelhetjük a hangunkat.

      Törlés
    2. Kedves Balint, nekem azt tanitottak a teologian, hogy lenyeges dolgokban egység azaz janos 3:16 (roviden csak hogy pontositsak valamennyire) a kis dolgokban szeretet... vagyis annyira kár hogy akik hiszik hogy Jezus meghalt az ő buneikert es feltamadt azok olyan "kis" dolgokon vitatkoznak mint pl Jezusnak volt e testvere, van-e még a mi időnkben nyelvekenszolas stb... gondolod hogy a szerető es irgalmas Teremtő majd azt mondja ezekre hogy bibi volt vagy nem volt testverem stb sajnalom rosszul gondoltad pokol "balra a masodik ajtó" vagy a tisztitotűz...Ilyen kicsinyes es energiapazarlo vita-ellensegeskedes helyett az kene tennunk amira Jezus felszolitott minket: menjetek es tegyetek tanitvannya a nepeket!

      Törlés
    3. Az elmúlt évtizedekben sok mindent láttam... Rengeteg nagyszerű és még több fájó dolgot is az eklézsiában. Láttam ébredési és megújulási mozgalmakat, láttam nagyszerű kezdeményezéseket, láttam fellobbanni nagy tüzeket, s láttam azokat kihunyni emberi erőlködések, hatalomvágy miatt, vagy pusztán azért, mert valaki nem vette észre, hogy Isten már rég nem támogatja azt, amit tesz. Egy dolog azonban sajnos, máig sem változott, jelesül, hogy mindig voltak és lesznek fanyalgók, irigyek, megmondó emberek és "mindentjobbantudók", akik elhatalmasodott felsőbbrendűségük tudatában, s valamiféle hamis és álságos féltésből az Egyház iránt, legszívesebben a földel tennének egyenlővé minden jó kezdeményezést, pusztán azért, mert nem képesek felismerni amikor Isten lép, mozdul, vagy tesz valamit a történelem során. Persze van, amikor bennem is kérdőjelek nőnek, egy-egy nagy felbuzdulás láttán, s háborog a szívem, ha Isten nevében próbálnak valami egész mást eladni az embereknek. Gamáliel bölcsessége azonban ma is jó alap ahhoz, hogy jól viszonyuljunk minden hasonló kezdeményezéshez: „…vigyázzatok, hogy mit akartok tenni ezekkel az emberekkel! … mondom néktek, álljatok el ez emberektől, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz; Ezért azt tanácsolom, hogy ne avatkozzatok bele ebbe a dologba! Hagyjátok békén ezeket az embereket! Mert ha a tervük és munkájuk emberektől származik, akkor úgysem fog sikerülni. Ha viszont ez az egész Istentől van, akkor nem tudjátok megállítani őket. Sőt még az is kiderülhet, hogy Isten ellen harcoltok.” Jó lenne végre felismernünk meglátogatottságunk idejét, s ha nem is kell mindenütt ott lennünk, a minimum az, hogy azért imádkozzunk, hogy az Úr végre lobbantsa lángra az Eklézsiát, s ezt tehesse úgy és azokkal, akikkel akarja.

      Törlés
    4. Amikor még kamasz, kisgyerek voltam, édesanyámtól kérdeztem, hogy mondjon egy pár jellemzőt a zsidókról! Ő azt válaszolta, hogy pl. nap mint nap ülnek a templomukban és csak vitatkoznak egymással egész nap. Hát ezt látom most felnőtt fejjel a keresztényekről is!

      Törlés
    5. http://korban.blogger.hu/2016/04/22/megosztas-es-oszlas

      Törlés
    6. ..azoknak, akik gondolkodnak, és még értenek...

      Törlés
  4. Én, mint már nem igazán egyetemista, tervezem, hogy holnap csak azért is elmegyek Felházazni. Pedig nem vagyok nagy híve Gáspár apukájának, sőt. De a gyereket megilleti egyrészt az ártatlanság vélelme, másrészt a mellette való kiállás mindaddig, amíg méltatlanná nem válik rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. János, majd leírhatnád mit tapasztaltál. Legalább lenne egy kis feedback.

      Törlés
  5. Nekem nem túl szimpatikus az egész karizmatikus ökumenikus mozgalom, ezazanappal és és hasonlókkal az élén. Nem a külsőségei zavarnak (az inkább szimpatikus lenne), hanem pontosan az ökumenikus turmix része. De ettől függetlenül amikor láttam az Orbán triót, a fiatalkori naívabb önmagam jutott eszembe, úgyhogy már csak ezért is valamiféle szimpatikus kiváncsisággal követem a dolgot. :) Sytkával egyetértek, hogy a mocskolódás inkább az apjának szól, mint neki. Bátor dolognak tartom, hogy így kiáll, hiszen előre borítékolható volt, hogy mit fog kapni.

    VálaszTörlés
  6. Válaszok
    1. Ha jól vettem ki, ez a Felház egy felekezetközi rendezvény, ahol keresztény fiatalok (szerintem többnyire a neoprotestáns-kisegyházi-karizmatikus stílusból) összejönnek, együtt imádkoznak, énekelnek és megosztják a gondolataikat egymással. A szándékuk az, hogy változás legyen az egyházban. Én kívülről ennyit látok a dologban és pont.

      Törlés
    2. Itt meghallgatható egy velük készült riportom.
      https://www.mixcloud.com/baptistaradio/show-sz%C3%B3r%C3%B3-felh%C3%A1z/
      Számomra egyébként egy eléggé új dolog ami ott történik, egy részét még nem is tudom hova tenni, mindenesetre Isten folyamatosan formálja ott is át az életem, és az egyik legjobban várt programom minden héten!

      Törlés
  7. Ami a "ez a felház olyan izé" véleményt illeti, ez a rendezvény annak az illusztris péládja, hogy Istent kis kevéssé sem érdekli a mi ízlésünk, ott munkálkodik, ahol tud.

    VálaszTörlés
  8. Sajnálom, hogy többen is írtátok, hogy a Felház olyan “izé“. Szerintem senkinek sincs joga, hogy ítélkezzen Felettük! Lehet, hogy nem az ízléseteknek felel meg a stílusa, ehhez jogotok van. De szerintem Istent ez nem érdekli: ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevében, OTT VAN ISTEN. Ez tény és biblikus. Sajnos, lehet, hogy valami jóról lemaradtok... De Isten semmit sem kényszerít! ;) A valódi ökumenizmut már megtapasztalhattam, igaz, hogy külföldön. De mindenki, aki részt vesz benne, alázatosságra, türelemre, elfogadó szeretetre van szüksége a másik felé, ami kegyelem és aki kéri, megkaphatja. És sok munkába kerül, aki erre adja a fejét és az öszinte kommunikáció nélkül nem megy.Ami embernek lehetetlen, Istennek lehetséges! Sokszor lököttnek, kellöen örültnek kell lennünk,hogy Isten csodáiban részesülhessünk: ezt az utat követték Jézus tanítványai is. És minden csoda, megújulás imával indul(t) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ízlés nem ítélet. Mindenesetre kiváncsi lennék, hogy Isten hogyan szólt nekik hétfőn. Nem vagyok benne biztos, hogy ez igaz. És ha nem az, akkor az egész izé egy hazugságra épül

      Törlés
    2. Aki figyel Istenre, annak szól. :) Nekem is szokott, Felházon és azon kívül.
      Ha nem Isten indította és vitte volna véghez ezt az egészet, szerintem csúnyán elbukott volna a rendezvény. Hiába erőlködtünk volna emberként. De dicsőséges és áldott volt. :) És az Isten ott volt, és gyönyörködött a népében. Érdemes ellátogatni. :)

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Aki figyel Istenre, annak szól. :) Nekem is szokott, Felházon és azon kívül.
      Ha nem Isten indította és vitte volna véghez ezt az egészet, szerintem csúnyán elbukott volna a rendezvény. Hiába erőlködtünk volna emberként. De dicsőséges és áldott volt. :) És az Isten ott volt, és gyönyörködött a népében. Érdemes ellátogatni. :)

      Törlés
    5. Aki figyel Istenre, annak szól. :) Nekem is szokott, Felházon és azon kívül.
      Ha nem Isten indította és vitte volna véghez ezt az egészet, szerintem csúnyán elbukott volna a rendezvény. Hiába erőlködtünk volna emberként. De dicsőséges és áldott volt. :) És az Isten ott volt, és gyönyörködött a népében. Érdemes ellátogatni. :)

      Törlés
    6. Kedves Mome!

      Ezek szerint az Isten áldását a sikerességtől teszed függővé?

      Törlés
  9. AZt is elhiszem, hogy ma boldog, boldogtalan vagdalkozik azzal, hogy ezt meg ezt mondta neki az Úr, de szerintem ezek a fiatalok nem csak a levegőbe beszélnek. A közösségünk egy tagja a kezdetektől önkénteskedik a csapatban, így közelről figyelmemmel kísérhettem, hogy mi történt.Szeptmeberben csak néhány fiatal kezdte el, a szerintem milliomodik felekezetközi dicsőítő alkalmat, hogy egyetemista fiatalok buli helyett Istent imádják csütörtökönként. Ők folyamatosan Isten vezetésére hivatkoztak, hogy mit miért csinálnak, mi pedig csak azt láttuk, hogy hétről hétre egyre többen vannak. Százan, majd több százan, most csütörtökön pedig valószínűleg már ezres nagyságrendben. Rég óta vagyok hívő , de ilyet még nem láttam. Láttam viszont sok hónapokig szervezett keresztény programot, profi munkatársakat stb,. akik még így se tudtak ennyi fiatalt, főleg ilyen rövid idő alatt összegyűjteni, itt pedig szinte minden spontán történik. A video szerintem nem igénytlen, hanem úgy jó , ahogy van, mert teljesen tükrözi a rendezvény hangulatát. A felház pont ilyen spontán, ilyen amatőr és ilyen mondhatni naív, gyermeki hittel szerveződött.Nincs benne semmi számítás, érdek, ravaszság, helyezkedés, egyházpolitika, matematika és kommunikációs marketing stb. De a mi egyetemünkön mindenki erről beszél, és tudom, hogy olyan hallgatók is járnak az alkalmakra, akik nem hívők. Sitka, ha eddig nem tervezted, akkor is menyj el egy ilyen alkalomra!Meg fogod érezni, hogy ez már egy új generáció, akiknek nem csak a szívük, de a módszereik is mások.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó! Én viszont emlékszem bizony ilyen időkre, a 90-es évek elején, amikor ugyan így egy maroknyi lelkes fiatal (és idős) odaszánásából, évekig tartó megújulási időszak lett, amelyből megtérések, gyógyulások és rengeteg áldás, fakadt fel, s ezrek életét változtatta meg, s fordította az Úr felé! Kár, hogy ezek hatása mára elhalványult, de a szikra hasonlóan pattant fel, s ahogy most, úgy akkor is a dicsőítés volt az a talaj, melyből a fentiek kisarjadni tudtak! Én drukkolok ezeknek a fiataloknak, hogy el ne vétsék az irányt, hogy ne hagyják eloltani azt a tüzet, mit az Úr lobbantott lángra! Bár tűzbe jönnének sok ezren, hogy aztán szellemi értelemben igazzá válhasson a régi dalocska: "Ég a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is"! :-)

      Törlés
    2. Hát nem tudom. A stílus szerintem nem új, de azzal nincs is baj. Viszont ha egyházi vagy gyülekezeti vezető lennék, engem biztos zavarna, hogy a gyülekezetem tagjai mindenféle nehezen átlátható szerveződésekbe járnak, ahol random emberek szolgálnak feléjük, miközben én vagyok a felelős ezekért a gyülekezeti tagokért.

      Valószínűleg egy ilyen imacsoport sokaknak hasznos és áldás (különösen, akik amúgy sem kötődnek semmilyen közösséghez, és amolyan "kóbor" hívők), de viszont megzavarhat olyanokat, akik egyébként egy jól működő közösség tagjai és jó helyen vannak.

      Az elmúlt években elég sok ilyen önjelölt szereplő tűnt fel, akiknek a kezdeményezése nem új emberek megtérésétől nőtt hirtelen nagyra, hanem meglévő közösségekből elszívott emberekkel operáltak (látványos "növekedést" elérve). Majd aztán szétszéledtek. És persze ezek a szegény elszívott testvérek ahelyett, hogy visszaintegrálódtak volna az eredeti helyükre, inkább kiestek mindenből.

      Konkrétan emlékszem pl. az "Adullám" nevű kezdeményezésre egy Szabó Csaba nevű ember részéről - ő több ismerősömet (10-15 éves keresztényeket!) is sikeresen elcsábított. Ezek a testvérek mind "lángcsóvaként" égtek amolyan 3000 fokos hiperszellemi módon az egész hatására, csak azért hogy fél év múlva mind kiábrádultan menjenek a világba (a dolog iróniája egyébként, hogy ráadásul ez az ember még bizonyos gyülekezeti vezető tekintélyének is "alávetette" magát, hogy fel tudja mutatni, hogy milyen biblikus - de ennek a részleteit talán nem feszegetném ezen a blogon :)).

      A másik dolog, ami aggaszt, hogy ha jól tudom, az egész inspirációja az afrikai "Pastor Chris", aki valamiféle modern főapostoként viselkedik (bár közben elvált), és akivel én őszintén szólva nem tudok mit kezdeni... Ezek nekem mind a dolog zavarosságát húzzák alá.

      Törlés
    3. Steve, honnan veszed, hogy ez a "Pastor Chris" áll az egész hátterében, mint aki inspirálja a dolgot?

      Törlés
    4. Nem gondolom, hogy személyesen Pastor Chris áll a hátterében, azt írtam, hogy maximum az inspirációt ez a fajta keresztény experience adhatja. De lehet, hogy nem tudom jól.

      Az Afrikai vonalból következtetek erre (bár azt értem, hogy Afrika =/= Pastor Chris :)), valamint hogy utána Donát és Gáspár a Pastor Chris Healing Schoolján vettek részt Londonban (de konkrétan ezt nem Pastor Chris tartotta, csak Pastor Chris lánya, Sharon volt ott ha jól értem). Ebből gondolom, hogy, a minta onnan származik. De ez nem biztos, hogy bármit jelent, én is csak a puzzle-t próbálom összerakni.

      Az alábbi "Praise report" szól erről az eventről:

      http://enterthehealingschool.org/iycwithpastorchris/global-youth-leaders-conference-in-the-united-kingdom-day-1/

      Törlés
  10. De mégegyszer, nem akarok rosszindulatú lenni feléjük, sem pedig vádaskodni.

    Egyrészt emberileg szimpatikus a dolog, aminek egyszerűen lehet az is az oka, hogy általában szimpatikus az, amikor fiatalok lelkesen össze akarnak hozni valami jó dolgot, másrészt viszont különféle "Warning"-ok villognak a fejemben a dolog kapcsán - részben az ökumenikus jellege miatt (ami lehet, hogy a hívőket közös nevezőre hozza, csak az a közös nevező elég alacsony), másrészt pedig amiatt, hogy a felszínes, élménykereszténységre amúgy is nyitott rétegben mindez mit fog eredményezni - vajon stabilabb, megbízhatóbb, hűségesebb keresztények lesznek a gyülekezeteikben, vagy pont az ellenkezője, inkább a vándorló, "szabad gyök" stílusú hívő életet fogja erősíteni?

    VálaszTörlés
  11. kedves Steve!
    Még arra reagálnék, hogy írtad, hogy vezetőként te aggódnál a gyülekezet tagjaiért. Nos, én pl. gyülekezeti vezetőként sem aggódok, és a többi veztőtársam sem teszi. Nem azért, mert felelőtlenek vagyunk, hanem, mert mi magunk is elmegyünk és figyeljük , hogy mi történik, de csak jó dolgokat mondhatok. Azt különben minden aggódó vezetőnek ajánlanám, hogy nézze meg, és akkor ha valami rosszat lát, akkor később azt megtudja beszélni a fiataljaival, de így látatlamban nem jó véleményt alkotni. Meg érdekes, hogy a Szabó Csabát hoztad fel példának,mert őt én is közelről láttam egy ideig, de a felházról semmiképpen nem jutna ő eszembe. Szabó Csabáért általában olyan kiskorú hívők rajongtak, akik szeretnek emberektől függeni, de a felházban pont az a lényeg, hogy nincs egy ember sem futtatva, ezért is nincsenek prédikációk, nehogy bárki kisajátíthassa az AlkAlamakAT, ÍGY CSAK ISTEN MINKÁLKODIK, és senki nem építgetheti a maga kis királyságát. Remélem így is marad.
    Pisti, te meg annyira a szívemből beszéltél! Szerintem valamikor le kéne ülnünk beszélgetni:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "nincs egy ember sem futtatva, ezért is nincsenek prédikációk, nehogy bárki kisajátíthassa az AlkAlamakAT, ÍGY CSAK ISTEN MINKÁLKODIK,"

      Isten munkálkodik? Hogyan?

      Törlés
    2. Az, hogy az emberek szeretnek függeni valakitől, természetes dolog. Ráadásul a bibliai minta sem az, hogy a hívők csak Istentől függenek valahogy különálló "Isten-és-én" lényekként lebegve a tér-idő kontinuumban (bár persze van egy ilyen aspektusa is a hitéletnek), igehirdetés nélkül nincs sem hit, sem kereszténység. Az, hogy "a felházban pont az a lényeg, hogy nincs egy ember sem futtatva, ezért is nincsenek prédikációk, nehogy bárki kisajátíthassa az AlkAlamakAT, ÍGY CSAK ISTEN MINKÁLKODIK" elég naivan hangzik őszintén szólva, de lehet, hogy én vagyok túl cinikus. :)

      Na a témáról részemről ennyi.

      Törlés
  12. Szia Sytka :)
    Nagyon jó ez az írás! Nagyon egyetértek veled és végre egy olyan cikket/blogot olvasok, ahol abszolút korrekten és semlegesen közelítik meg az egészet. Ilyen írásokra van szükség. Remélem hogy még több és több hasonló bölcsesség származik belőled és őszintén kívánom, hogy egyre többen olvassák ezt a blogot, mert ez fantasztikus.
    Köszönöm :) Zsani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsanett!
      Köszönöm szépen a kedves szavaid!

      Törlés
  13. "...ha pedig tényleg szektás butaságba hajlik, akkor majd felemelhetjük a hangunkat."
    Ha így lesz, akkor nem kell felemelni a hangot, mert már nem lesz miért! :)

    VálaszTörlés
  14. Gáspár! Nehogy feladd!!! Az emberek egy részének verébröptű csipogására rá se hederíts! Az Úr helyezett téged abba a szerető családba, s én ELHISZEM, hogy általatok is sokat akar tenni,üzenni. A kronosz utolsó perce után pedig Ő szerkeszt egybe MINDENT; a történelmi egyházakat, és a karizmatikus megújulási lángolást is,a Jézus Krisztusban. Szeretettel: egy rk. teológus.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)