2016. szeptember 21., szerda

Nagyon kicsik a nagyon nagyban

Szóval Isten megteremtette az Univerzumot: galaxisok, naprendszerek, bolygók milliárdjait csak azért, hogy egy légypiszoknál is kisebb planétán, amit Földnek hívunk, ott legyen az emberiség. Meglehetősen beképzelt álláspont azt hinni, hogy egy ilyen roppant nagy eseménytér csakis a mi kedvünkért létezik. Ráadásul, egy alkotó elme szemszögéből nézve iszonyú pazarlás ekkora Világegyetemet létrehozni egy jelentéktelen bolygóért - mondják az ateisták. Hát tényleg ilyen jelentéktelenek vagyunk?
 
John Lennox (balra) és Lawrence Krauss (jobbra)
A felvetés világos és sokszor előkerül. Az ember megszédül, szinte megrészegedik, ha a körülötte lévő valóság méreteire gondol, és ebből csupán egy dologra képes következtetni: önmaga jelentéktelenségére. Kopernikusz és Galilei munkássága emocionálisan is megterhelő lehetett, mert mindketten rávilágítottak arra, hogy nem mi vagyunk a létezés középpontjában. Ám ha csak egy galaktikus pattanásnak számítunk a Világegyetem testén, akkor milyen alapon is beszélünk arról, hogy ez az egész a mi kedvünkért és boldogulásunkért létezik?

A kérdéssel foglalkoztam már korábban itt a blogban is - akkor megemlítve, hogy a jelentőség fogalmát nem biztos, hogy különféle méretekben és időben kell meghatározni. Éppen ellenkezőleg: inkább a bonyolultság és a tudatosság mértéke az, ami valaminek jelentőséget kölcsönöz. Ennek értelmében pedig bizony azt látjuk, hogy sem a nálunk kisebb mérettartományban (az atomok világában), sem a nálunk nagyobb mérettartományban (a galaxisok világában) nincs olyasfokú komplexitás, mint ami csak egyetlen egy emberi lényt jellemez. Úgy is mondhatnám, hogy az Univerzum, ami a fejünkben van sokkal nagyobb és összetettebb, mint az Univerzum, ami kívülről körülvesz bennünket.

Azért agyalok most ezen a kérdésen, mert az előző bejegyzésben említett John Lennox és Lawrence Krauss egy vitáját hallgattam a napokban, ahol ez a dilemma ismét felbukkant. Krauss érvelésének egyik lényeges pontja és tulajdonképpeni mondanivalója az volt, hogy a nagyon kicsi emberiség itt vegetál a nagyon nagy Univerzumban - ennek a pazarlásnak pedig egy Teremtő Intelligencia szemszögéből nézve nincs semmi értelme. Egy istenség nem pazarol - nem művel olyat, hogy a nagyon nagy eseménytérből a nagyon kicsire fókuszál.

Nos, természetesen elfilozofálgathatunk azon, hogy minek mennyi értelme van, mindazonáltal eszembe jutott az érvelést hallgatva, hogy Istenre szerintem mégis csak jellemző, hogy a nagyon nagyban a nagyon kicsire fordítja a figyelmét. Ebből a perspektívából szemlélve kész viccnek tűnik, hogy éppen Izraelt választotta ki saját céljai elérése érdekében. Bármennyire is szeretjük hangsúlyozni a zsidóság elsőbbségét, a helyzet az, hogy Izrael nem számított jelentős népnek a maga korában. Asszíria, Babilon, Egyiptom - csak néhány példa a világbirodalmakból, melyek talán jobb és logikusabb választásnak tűntek volna egy istenség számára. Esetleg a kínaiak, akik kulturális, tudományos és más értelemben is fejlettek voltak. De hogy éppen Izraelt, egy jelentéktelen, maroknyi, a többiekhez képest kissé elmaradott, írástudatlan nomád népet válasszon ki Isten - ez meglehetősen nonszensznek tűnik. Ráadásul a bibliai szövegben maga Isten is megerősíti, hogy nem a nagyságuk miatt döntött a zsidóság mellett, hanem mintha annak ellenére tett volna így. (Valószínűleg azért is, hogy Izrael ne mondhassa, ha elért eredményeket, azt saját potenciáljának köszönheti.)

A "kicsinek a kiválasztása a nagyban" gondolat aztán akkor éri el a tetőpontját, amikor maga Jézus születik meg. Mindez egy porfészekben, egy jelentéktelen nulla faluban, ráadásul annak is egy félreeső helyén történik. Azt hiszem abban is egyetérthetünk, hogy Jézus jelentőségét sem a pozíciója adta: megjelenésében tulajdonképpen átlagember benyomását kelthette. Vándortanítóként és gyógyítóként élte le földi életét, amiből ráadásul csak három évet szánt szolgálatra - tehát leélt 33 évének kevesebb, mint a tizedét. Egyházat sem alapított, csak 12 halászemberre örökítette küldetését.

Isten hozzáállása az ateista logika szerint csupa pazarlás.

Az a helyzet, hogy a jelentőség kérdését szem előtt tartva - mármint ha a jelentőséget egyfajta grandiózusságként, nagyságként és kiemelkedő pozícióként képzeljük el - újra és újra azzal szembesülünk, hogy Jahve mintha az elvárásokkal szemben haladna. A nagy és a kicsi közül tipikusan a kicsit választja, a jelentőségteljes és az elhanyagolható méretek melletti döntés esetében jellemzően utóbbira szavaz. Ha nem is mindig, de a fent említett kulcspontoknál látunk erre példákat. Márpedig ha a Szentírás szerint ez egy olyan tulajdonság, amivel Isten rendelkezik, akkor miért ne tehetne így kozmikus léptékben?

Jelentéktelenek vagyunk, akik egy jelentéktelen bolygón élnek? Attól függ mit értünk a jelentéktelen fogalma alatt. Mindazonáltal azt látjuk, hogy Jahvéra jellemző tett, hogy a nagy eseménytérben a grandiózus helyett a jelentéktelennek tűnőt válassza ki tervei megvalósításához. Ha pedig valakit nagyon letör a gondolat, hogy a bámulatos nagy kozmoszban a porszemnél is kisebbnek kell látnia magát, egy kis lelkifröccsnek jól jöhet Pascal nagyon találó megjegyzése:
"Mi az ember a természetben? Semmi a végtelenhez képest, minden a semmihez képest. Valami a semmi és a minden közt, középen."

8 megjegyzés :

  1. „újra és újra azzal szembesülünk, hogy Jahve mintha az elvárásokkal szemben haladna"

    - Ez kulcsmondat a remek posztban. Visszatérő motívum, hogy Isten a helyzetben lévőket lebuktatja, a lent lévőket felemeli. Ez az agyilag helyzetben lévőkre is érvényes. Isten a szeretet egyetemes kiegyenlítő mechanizmusaként (is) működik, így igazságos a világ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tetszik az a gondolat, hogy a szeretet egyfajta "kiegyenlítő mechanizmus" - ezt elteszem magamnak. :-)

      Törlés
    2. Na, Sytka asszem most hagytam itt a blogodat. Orvoár.

      Törlés
    3. A kiegyenlítő mechanizmust tudományosan társadalmi mobilitásnak vagy társadalmi mozgólépcsőnek nevezik, politikai értelemben pedig ez a meritokrácia. Aki helyzetben van, és beképzelten öntörvényűvé válik, elveszti a meritet (érdemet), és leváltják olyanok, akik meritet szereztek, addig nem voltak helyzetben, és még nem beképzeltek, azaz ismernek maguk felett álló szabályt. A meritokrata elitcsere minden generációban megtörténik - mármint egy jól működő társadalomban, ami felé haladunk.

      Figyeljük meg, hogy pont ezt a szemléletet tanítja az összes királycsináló próféta a mindenkori (olajjal nyakon öntött) királynak, ezt tanítja Jézus is a menedzsmentről, és ezt tanítja Francis Fukuyama politológus a „történelem végéről", amikor kialakul a világméretű meritokrácia.

      Na most, a meritokrácia mindig fájdalmas az érdemet vesztett és beképzelt elitnek, mert lefelé süllyedni nem kellemes. Kapálózik is ellene a mindenkori elit, ahogy olvassuk pl. az Újszövetségben. A meritokrácia viszont jó hír az alul lévőknek, mert aki tehetséges és jó hozzáállású, annak a határ a csillagos ég, míg el nem veszti a meritet, vagyis amíg nem válik öntörvényűvé. És ahol a szerény tehetség irányít, ott megnő a jólét. Ez a hegyi beszéd (potenciális) világi értelme dióhéjban.

      A mai - tudománytalan ateizmust prédikáló - szellemi elit elvesztette a meritet, a bukása elkerülhetetlen. Jön egy új szellemi elit, amely immár belátja az ismeretelméleti korlátainkat, és nem prédikál tudománytalanságokat, nem tálal fix tényként spekulációkat.

      Törlés
    4. Kedves balivi, bármikor itthagyhatod a blogomat: a blog nyitott kifelé és befelé is, mindenki akkor jön-megy, amikor csak akar. (Ameddig a moderálási elveimet nem sérti.)

      Sajnálom azért a döntésed.

      Törlés
    5. balivi1:
      - Adós maradtál a saját modelled leírásával. Ha jól értelek, szerinted Jézus nem támadt fel, Márk az egyetlen hiteles forrás, odáig, hogy Jézus hiányzik a sírból, de nem tudni, mi lett vele. Erre jön a csúnya Pál, aki hallucinál, majd megtérve hamisít még három másik evangéliumot, átírja Márk végét, és a többi történelem. Ez a nagy koncepció, amelynek a racionális végiggondolása sérti az érzéseidet?

      Törlés
    6. "Ez a nagy koncepció, amelynek a racionális végiggondolása sérti az érzéseidet?"

      Ha ez lenne a koncepcióm, akkor annak racionális végiggondolása nem sértené az érzéseimet, miután belátnám a magyarázataidból, hogy baromság a koncepcióm. Csakhogy az én koncepcióm nem ez. És mivel nem ez a koncepcióm, ezért sérti az érzéseimet, hogy ennyire és tudatosan félreérted azt:-) Inkább erre gondolok tudod, mint az értelmi képességeidre, mert sztem nem vagy értelmi fogyatékos, akitől nem várható el, hogy megértsen egy logikai alapú állítást.
      Nem gondolom, hogy Márk az egyedüli hiteles forrás, csak hát mi most arról beszélgettünk. Ezért felesleges behoznod a többi evangéliumot a képbe, mert azokról meg megint lehetne órákat beszélgetni, de akkor már nem a Márk evangéliumáról beszélgetnénk.
      Egy üres sír önmagában pedig akár hiszed, akár nem, de semmit de semmit nem bizonyít, (még mindig csak a Márkról beszélek ok:-) még akkor sem, ha ott ül egy alak és kijelenti, hogy Jézus feltámadt. Tényleg jó lenne, ha észrevennéd, hogy ez csak és kizárólag Márk, és ezért tényleg jó lenne megértened, amit látszólag nem akarsz megérteni, hogy a Márk eredetileg véget ért a 16:8-cal. Persze semmi sem biztos, de egy logikai elgondolás alapján nagyon nagy a valószínűsége. Azért lenne fontos egyébként ennek a tételnek a elfogadása, mert akkor azt is beláthatnád egyben, hogy abból, hogy ez így van, nem következik az, hogy Pál hamisított volna mondjuk akár csak egy evangéliumot is, és átírta volna a Márk végét.

      Törlés
    7. Köszönöm a beszélgetést, részemről több hozzászólás nem lesz.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)