2016. december 14., szerda

A lehetséges és a valószínű

Az előző, önmagában megfontolásra érdemes témafelvetés a placebo-effektusról nem pusztán az Isten által teremtett biológiai felépítésünk öngyógyító mechanizmusairól szólt. Ennél többről van szó: arról, hogyan “működik” a hitünk, és hogy mennyire képesek vagyunk összekeverni egymással két olyan fogalmat, amiket tudnunk kellene szétválasztani.

















Azt hiszem minden hívő ember tucatszámra képes történeteket mesélni fantasztikus vagy kevésbé fantasztikus átélésekről, melyeket valaki mástól hallott. Csaknem megszámlálhatatlan elbeszélés és csodás sztori cirkulál az egyházban, ezek hihetősége pedig rendkívül ingadozó a bennük lévő megmagyarázhatatlan elemek mennyiségének függvényében. A történetek jellemzően csak egyetlen közös jellegzetességgel bírnak, mégpedig hogy soha nem lehet eljutni az eredeti forrásukig. Mindig csupán a narratívákban megörökített események után, és a kellő távolságból értesül az ember róluk, többnyire olyanoktól, akik személyesen nem voltak jelen.

Sokan, akik szembesülnek ezekkel a történetekkel, és igyekeznek eldönteni, hogy megbízzanak bennük vagy sem, megpróbálnak egyfajta jól értelmezett agnosztikusságba menekülni. A klasszikus reakció ilyenkor tipikusan az ehhez hasonló mondatokat szüli:

“Nem tudom ez igaz vagy sem, de Istennek minden lehetséges. Miért ne tehette volna meg a dolgokat pont úgy, ahogyan azt elmesélték nekem?”
“Nem voltam persze ott, de ki vagyok én, hogy azt mondjam, ez hülyeség?”
“Nem a mi dolgunk ítélkezni, majd Isten eldönti a megfelelő Napon, hogy ebből mi volt igaz és mi nem”

Ez a fajta óvatos agnoszticizmus, amely egyrészt lerázza magáról a döntéskényszert vagy éppen áttolja a felelősséget magára Istenre, bizonyos értelemben vállalható kompromisszumnak tűnik. Természetesen senki sincs abban a helyzetben, hogy megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal lesöpörjön valamit, amiről nincsenek bombabiztos információi. Hát ki vagyok én, hogy más istenélményét kétségbe vonjam? Ha nem tudjuk kideríteni egy-egy csodás történet pontos körülményeit és hátterét, még mindig tisztességesebbnek tűnik nem dönteni róla, mintsem lelkesen terjeszteni azt. Vagy ami még rosszabb: a dolog ellenében állást foglalni, ezzel adott esetben megsértve legjobb barátainkat és testvéreinket. Erre keveseket vesz rá a lélek. Az agnoszticizmus azzal a komfortérzettel kecsegtet, hogy kimaradunk az összes lehetséges konfliktusból, miközben nem kell a hihetetlennek tűnő sztorikat elfogadnunk és az azokat elmesélők pártját sem fognunk. Nevezhető ez elvtelenségnek is, de úgy vélem, valamikor igenis bölcs dolog ezt az utat választani.

Ennek ellenére, még a helyesen felvállalt és becsületes agnosztikusságnak is megvan az a hátulütője, hogy hagyja tovább virágozni az egyházban cirkuláló, emberek gondolkodását erősen befolyásoló történeteket, melyek sokak meggyőzésében komoly szerepet játszanak. Az agnosztikusság távolságtartása önmagában támogatást jelent: ha semmit sem kezdünk a köreinkben zajló, embereket befolyásoló közbeszéddel, akkor azzal hallgatólagosan helybenhagyjuk azt.

Az ítéletalkotás hiányának egyik oka pedig szerintem nem más, minthogy nem teszünk különbséget két dolog, a lehetségesség és a valószínűség között.

Teljesen egyszerű példával élve, nyilvánvalóan lehetséges, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump egyszercsak benyit a nappalimba. Ennek elviekben semmiféle fizikai akadálya nincs, sőt minden természetfeletti beavatkozás nélkül is megtörténhet. Ha mesélnék arról egy történetet valakinek, hogy tegnap Trump leült a dolgozószobámban és beszélgettem vele, a fenti agnosztikus példamondatok közül bármelyik korrekt reakció lehetne a történetemre. Persze lehetséges, hogy Trump tényleg nálam volt. De vajon valószínű is, hogy ez történt? A lehetségesség és a valószínűség nem egy szinten álló opciók. Azért, mert valaminek megvan a lehetősége, korántsem jelenti, hogy megvan a valószínűsége is. Nyilvánvalóan minden lehetséges, de egyáltalán nem minden valószínű.

Ez egyébként Jézus csodáira is igaz. Ha Jézus tényleg az volt, akinek mondta magát (meggyőződésem szerint ez így van - ennek okaiba most nem kívánok belemászni, mert szétszakítaná a bejegyzés kereteit), akkor az Ő esetében nemcsak lehetséges, de valószínű is, hogy feltámadt a halálból. Másként fogalmazva, egy Jézus-kaliberű személyiség esetében pontosan azt várjuk, hogy vele ilyen dolgok történjenek. Jézus története nem azért váltja ki az ember bizalmát, mert lehetséges, hogy talán igaz, hanem mert valószínű, hogy az. A lehetségesség és a valószínűség közötti egyik különbség, hogy csak az utóbbi érdemli meg a bizalmat, az előbbi legjobb esetben is csak a figyelmet, vagy még azt sem.

Ahhoz, hogy valami a lehetségesség szintjéről felemelkedjen a valószínűség szintjére, nyilván valamiféle bizonyítás, igazolás, vagy érvelés szükséges, ami ezt elősegíti. Nos, mivel az egyházban keringő történetek háttere az esetek elsöprő többségében kideríthetetlen és tisztázhatatlan, ezért ezek a narratívák sosem emelkednek fel a valószínűség szintjére. Ám a feléjük tanúsított nyílt elfogadás vagy a távolságtartó agnoszticizmus támogató hatásai hosszú távon is versenyképessé teszik őket. Mégis kár lenne elfelejteni, hogy ezek  csak lehetséges történetek, s ha ez igaz, akkor az ennek megfelelő bizalmat is kellene mutatni feléjük!

A probléma pontosan ott kezdődik, hogy nem ez a jellemző. A lehetséges, minimális valószínűségű történetek százai úgy keringenek az emberek között, hogy maximális bizalmat élveznek. Ráadásul, ha ez a bizalom kellő mértéket ölt, akkor egy idő után azokra fognak furcsán nézni, akik ezt nem hajlandók megadni, hanem inkább kérdéseik támadnak. A puha agnosztikussággal kapcsolatban én is egyre inkább így vagyok. Régen még sokszor helyezkedtem erre az álláspontra, pusztán a tisztelet jegyében, ma már azonban sok esetben szkeptikus vagyok. Ugyanis túl sokan várják el tőlem, hogy a hihetetlen történeteiket “bemondásra” elhiggyem nekik anélkül, hogy bármiféle bizonyítékot vagy jó érveket helyeznének melléjük. Félreértés ne essék: nem “bebizonyításra” van szükségem, hanem arra, hogy a keringő történetek esetében a lehetségességről a valószínűség szintjére mozduljunk. Addig azonban, míg ez nem történik meg, nem tudok automatikusan lelkesedni, főként ha egy történetre több magyarázat is létezik, és a csodás verziónál valószínűbbek a más értelmezések. Jogos megjegyzés lehet, hogy ezzel a szigorú metodikával elhibázok dolgokat, és veszni hagyok olyan történeteket is, melyek valóságosak. Ez kétségkívül igaz lehet. Az arányokat tekintve viszont úgy látom, többet nyerek így, mint amennyit veszítek a másik oldalon. Persze lehetséges, hogy ebben tévedek… :-)

15 megjegyzés :

  1. Hello,szerintem a legtobb sztori kamu.Bar en nagyon boldog lennek,ha a vakok latnanak,a santak jarnanak,halottak tamadnanak fol.Azert nem igaz a tortenetek tobbsege,mert amikor elmeselik oket,abban a pillanatban is mukodniuk kene.Ugyanugy,mint 78-ban,86-ban,2016-ban.Jezus mindig bebizonyitotta,hogy abban a pillanatban,oraban Isten gondoskodik rolunk.Nem is beszelve azokrol a tortenetekrol,amik igy szolnak:"ezt mondta az Ur,megjelent ez es ez,megjartam a poklot,stb.Pretty Girls Make Graves voltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is az esetek jó része nem igaz. Ami még fontos: nem gondolom, hogy direkt hazugságról lenne szó. Az eseteket elmesélők nem akarnak hazudni, sem senkit becsapni. Tényleg hisznek abban, amit elmondanak. De épp ez az egyik, ami a "veszélyességét" adja a dolognak: a történetek meggyőződéses, hiteles terjesztése.

      Törlés
  2. „Másként fogalmazva, egy Jézus-kaliberű személyiség esetében pontosan azt várjuk, hogy vele ilyen dolgok történjenek."

    - Részben így van, a Messiással szemben csodás judaista elvárások vannak. Viszont Jézus nem olyan csodákat tett, amilyeneket vártak tőle, hanem váratlanokat. A váratlan csoda pedig definíció szerint nem lehet valószínű. Szerintem Jézust nem lehet kiszakítani abból a kontextusból, hogy Ő a judaizmus szerinti Messiás. Nem több vagy elvontabb, pl. nem pártus herceg. De nem is kevesebb, azaz mai judaista nézetben is Ő a Messiás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Messiással kapcsolatos judaista elvárásokat tanulmányozva feltűnhet, hogy Jézus nem tett olyan csodákat, amilyeneket vártak tőle (katonai győzelem), viszont amilyen csodákat tett, olyanokat meg nem vártak tőle. Feltámadást pláne nem, arról szó sem volt! Nem véletlenül lett judaista szemszögből megosztó személyiség.

      Törlés
    2. Laci, abban igazad van, hogy Jézus nem olyan csodákat tett, amilyeneket elvártak tőle. De ha jól értjük Jézus személyét és munkáját (ahogyan a zsidók NEM jól értették és katonai felszabadítót akartak látni benne), akkor még inkább igaz, hogy "elvárható" tőle olyan csodák megtétele, amilyenekről az evangélium ír.

      Mondhatni Jézushoz "az illik", hogy feltámadjon a halálból, hogy vakoknak adja vissza a szemét, hogy konfrontálódjon még magával az ördöggel is. De miért illene ez éppen Kovács Pista keserűszalmási lakoshoz, akinek nincs olyan üdvtörténeti relevanciája, mint Krisztusnak? Természetesen ettől még Kovács Pista is "tehet csodát", ez lehetséges, de vajon valószínű is? Szerintem nem. Míg Jézusnál éppen attól nagy a valószínűsége a csodatevésnek, hogy Ő az, aki (a világ Megváltója), addig Kovács Pistánál éppen attól kicsi a valószínűség, hogy ő az, aki. :-)

      Törlés
    3. Némileg befejezve a gondolatmenetet: nem akarom megbántani és lenullázni a "kovácspistákat" (átlagembereket), hiszen valahol én is "kovácspista" vagyok (átlagos ember). De amikor azt hallom, hogy egy "kovácspista" átszellemülten meséli, hogy neki maga az ördög jelent meg álmában, akkor nem tudok nem visszakérdezni: persze lehetséges, de vajon valószínű, hogy tényleg az ördög volt? Mitől ilyen fontos "kovácspista" az ördögnek, hogy éppen vele kell személyesen foglalkoznia? Mert Jézus esetében megértem, hogy az ördög érdeklődik iránta. Meg Pál esetében is. De mitől olyan nagy kaliber "kovácspista", hogy az egész pokol rá feni a fogát?

      Szerintem ezek a fantasztikusan csodás beszámolók egyfajta pszichológiai szükségletet is kielégítenek. Nehezen viseljük el, hogy a legtöbben átlagos emberek vagyunk. Szeretnénk magunknak hallatlan jelentőséget tulajdonítani, érezni, hogy amit mondunk és teszünk, annak súlya van, akár még a mennyben vagy a pokolban is. És a helyzet az, hogy valóban van súlya az életünknek, csak nem úgy, ahogyan ezek a sokszor képtelen történetek és azok mesélői gondolják.

      Törlés
    4. Egyetértek, e téren én is szkeptikus vagyok. A szkepszis indokolt.

      Viszont mai judaista forrásokat tanulmányozva arra jutottam, hogy a Messiástól a judaizmus sem ma, sem 2000 éve nem várt olyan csodákat, amiket Jézus tett, ezért nem szerencsés distinkció, hogy kovácspistánál valószínűtlen, Jézusnál valószínű. Ha valószínű lett volna, akkor az egész nép azonnal felismeri benne a Messiást, szemben a történtekkel. Inkább úgy néz ki, hogy Jézus csodái nem valószínűek, sőt kontraintuitívak, CSAK ÉPP nem zárhatók ki pl. Izajás könyve alapján. Ami azonban Pál nyomán Jézussal történt, az olyan szinten naív gój ráköltés a judaista Messiásra, hogy megnehezíti a judaizmus szerinti messiási funkciók érvényesülését (a józan észt és a földi jólétet).

      Ehhez képest kovácspisti nem akkora probléma. Legalább annyian állítják, hogy tegnap szembe jött velük Elvis, hogy múlt héten UFO-k rabolták el őket, vagy hogy a kami nevű szellemük védelmezi őket. A ráció papjai nem szoktak ez ellen aktívan hadakozni, mert nem zavarja őket. A kereszténység viszont annál inkább, mert a lélek mélyén nyugtalanít.

      Törlés
    5. "Ha valószínű lett volna, akkor az egész nép azonnal felismeri benne a Messiást, szemben a történtekkel."

      A nép nem azért nem ismerte fel Jézusban a Messiást, mert valószínűtlen volt, hogy egy "Jézus kaliberű" személyiség csodákat tesz, hanem mert más típusú csodákat vártak tőle. Ám ettől még az igaz, hogy ha valaki igényt tart az "Isten Fia" címre, attól jogosan elvárható, hogy tegyen csodákat. Mondhatni abban, hogy a megtestesült Isten csodákat tesz, nincs semmi különös. De abban, hogy gipszjakab az ördöggel beszélget, sorra gyógyítja a vakokat, már sok a túlságosan meglepő és hihetetlen elem. És mivel gipszjakab szinte soha, semmilyen bizonyítékot, meggyőző érvet nem társít a csodatevései mellé, ezért joggal nevezhetjük igencsak valószínűtlennek az állításait.

      Törlés
    6. Khm. Jézus soha nem mondta, hogy Isten fia, kizárólag emberfiának nevezte magát. A Messiástól soha senki nem várta, hogy Isten fia legyen, nincs erre utaló bibliai rész, az előmessiás Mózes senki szerint nem volt Isten fia, Illés sem, de Ábrahám és Izsák sem. Valójában ez a részlet távolította el legjobban Jézus elfogadásától nem csak a korabeli judaistákat a feltámadása után, hanem a koptokat is Bizánctól, és Mohamedet a kereszténységtől. Nagyon-nagyon átgondolandó, hogy mennyire akarjuk pont az istenfiúságot hangsúlyozni Jézussal kapcsolatban, pláne dogmatikus bázisként. Tudniillik nincs hozzáadott értéke, a kereszténység semmit sem megy előre attól, hogy Jézus „istenfia" státuszt kap, sokan viszont kitépik ettől a hajukat - jóllehet, indokolatlanul. Azt gondolom, hogy a kereszténység ma épp akkor menne előre, ha egy lépés távolságra tennénk magunkat ettől az „istenfia" dogmától, mert akkor láthatóvá válna, hogy (a kétségtelen) istenfiúságon kívül mi minden volt még Jézus az emberiség javára.
      Gipszjakabilag meg egyetértek.

      Törlés
    7. Nono!!! Azért ez a kovácspistázás kicsit erős volt!!!Miért nem inkább szabójános? :P

      Törlés
  3. Az utóbbi időben - részben a neten megismert barátaim hatására - sokat foglalkozom az egység kérdésével. Ezért most is ebből a szempontból szólnék a témához.

    "De épp ez az egyik, ami a "veszélyességét" adja a dolognak: a történetek meggyőződéses, hiteles terjesztése."

    Igen, azért tartom én is veszélyesnek ezt a fajta "missziót", mert az (amúgy is törékeny) egység ellen hat. Hiszen a gyógyítások a legtöbb esetben valamilyen dogmatikai alapállást hívatottak igazolni, azon túl, hogy Isten hatalmáról akarnak szólni. (Ez utóbbiban azért nagyjából mindnyájan egyetértünk.) Szorosan kapcsolódnak pl. a szentlélekkeresztségről, az egészség és jólét evangéliumáról szóló tanításhoz, amit ugyebár a "névleges keresztények", a "konzervatív vallások" képviselői elutasítanak. De a másik oldalon említhetném a Mária-tisztelet igazolására szolgáló csodákat is. Az a baj, hogy ilyenkor túl hamar konfrontálódunk. Köszönöm Sytka, hogy két olyan szempontot is behoztál (a placebó-hatás és a lehetséges/valószínű megkülönböztetése) ami segíthet valamennyire elszakítani a csodák kérdését a dogmatikától.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Minister, nagyon jó meglátás ez a dogmatikai felvetésed! Valóban a csodák igazolások, csendes helybenhagyásai szoktak lenni az azt hangoztatók dogmatikájának.

      Törlés
    2. A legnagyobb csoda: józan eszünk van, és hellyel-közzel képesek vagyunk használni.

      Törlés
  4. Sytka, teljesen megértem, hogy a pünkösdi és karizmatikus körökben divatos felfokozott hiper- szupernaturalizmus ellen küzdesz, immár több posztban is.

    Viszont - amúgy teljesen érthetően - kissé cinikusan túl kompenzálsz, szerintem.

    Egy ember fontossága egészen felfoghatatlan számunkra. Van egy egészen közeli nagyon kedves nem hívő ismerősöm ( félig rokon) . A világ egyik leginkább földhöz ragadt, rendkívül lendületes és optimista Hölgy, aki amúgy roppant csinos is, 17 éves kora óta rendszeresen szexuális élete van. Szóval semmi hívő komplexus, a pünkösdiekről azt sem tudja, eszik e vagy isszák őket.


    De Vele történt az egyik leginkább hiteles és hátborzongató esemény, amit ember elmesélt nekem, a démoni eredet még számára is kb világos. Pedig szeretne nem hinni benne, de hát ott volt. Egy fiatalkori rosszul elsült szellemidézés volt, ahol olyan részletek kerültek elő a jövőbeni eseményekről, amik aztán igazak lettek.
    Csak ő csalhatatott volna..és Ő nem tette.
    Egy roppant szkeptikus orvosnőről van szó, és én sem vagyok az a nagyon hinni akaró fajta. De hogy pont ez a Hölgy mesél el ilyet, már önmagában nagyon megdöbbentő.

    Hasonló a totál nem hívő Nagyanyám esete 1941-ben a szomszéd okkultista nővel. Megmondta Neki: négy gyereke lesz, és hármat ő fog eltemetni....a Nagymamámnak egyébként egyetlen gyermeke sem volt még akkor...és így lett.


    Hidd el, minden ember fontos, az írás mondja " istenek vagytok".

    (Ahogy saját életemben történt, nem az ördög részéről, olyan két esemény, amit alapos és szkeptikus vizsgálat után is elgondolkodtató eseménynek tartok. Nem állítom, hogy biztos természetfölötti volt, de mondjuk a jövőben bekövetkező, nem feltétlenül előre látható , és még csak nem is kellemes események figyelmeztető előre jelzése azért szöget ütött a fejembe :-)....)

    Mondjuk valószínűleg rosszkor és rossz helyen írtam, amit írtam, mivel én is bekerültem a gyanúval övezett skatulyába. Pedig hidd el, természettudományos doktorátus, és a karizmatikus kereszténység óvatos, szkeptikus szemlélete jellemez. :)


    Cypriánus

    VálaszTörlés
  5. László, az Isten Fia kifejezést az Újszövetség használja, a koptok pedig miafizita elveik miatt Jézus emberi oldalát hajlamosak sápadtan ábrázolni, nem az Istenit.

    Cypriánus

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)