2017. január 6., péntek

Az imago Dei program...


Alapvető kijelentés a Szentírásban, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. Az ember Isten "képét" viseli magán (ezt jelenti latinul az imago Dei kifejezés), márpedig ebből sokak számára az is következik, hogy az emberi lénynek ebben az esetben nem sok köze lehet az állatokhoz. Úgy tűnhet tehát, hogy a teremtés Isten felé húz bennünket, az evolúció pedig "lefelé", az állatok irányába - s ha ezt a gondolatot ennyire kisarkítjuk, akkor az embernek nem is nagyon lehet köze az állatokhoz. Kérdés azonban, hogy jogos-e ez a radikális hozzáállás, és egyáltalán mi az "imago Dei" mondanivalója?

Nem tagadom, szimpatikus számomra a BioLogos nevű, amerikai evangéliumi keresztényekből álló mozgalom, melyet a világhírű tudós, Francis C. Collins alapított. A BioLogosnál tevékenykedő keresztény kutatók, természettudósok és teológusok arra törekszenek, hogy az evolúcióelméletet és a keresztény teremtéshitet, mint egymással harmonizálni képes tényezőt mutassák be, szélesebb értelemben pedig azt a gondolatot is erősítsék, hogy a hit és a tudomány nem csupán konfliktusokkal terhelt kapcsolatban állhat egymással. Nyilván lehet ezt utálni vagy szeretni, mégis kétségtelenül fontos pozitív hozadék, hogy számos izgalmas kérdés és felvetés kerül felszínre a BioLogos munkássága nyomán, mely talán kicsit rákényszeríti az egyházat, hogy bizonyos kérdésekkel hajlandó legyen foglalkozni.





Ám most nem a BioLogos népszerűsítésére törekszem, hanem egy konkrét felvetésről gondolkodom hangosan, amit az oldalukon olvastam. Ahogy az exegézis professzora, J. Richard Middleton friss cikkében megemlíti, a keresztények többsége számára az istenképűség kifejezés elsősorban arról szól, hogy az ember különleges az élőlények között: ezt a tényt pedig főként abban vagyunk hajlandók észrevenni, hogy különbözünk az állatoktól. Az istenképűség tehát egy állapot, mégpedig olyan állapot a mai keresztény gondolkodás szerint, mely nemcsak az Isten lényével való bizonyos fokú hasonlóságról, hanem az elválasztásról, a többi teremtménytől való elkülönítésről szól. Magyarul, sokan úgy gondolják, attól vagyunk istenképűek, hogy Istenre hasonlítunk, és ezzel együtt nem hasonlíthatunk az állatokra. Nem akarom azt  mondani, hogy ebben nincs semmi igazság. A mondat első fele kétségtelenül igaz. De igazzá teszi ez a mondat második felét is? Vajon amikor a Biblia az istenképűségről ír, akkor ezzel párhuzamosan erősíteni akarja azt a gondolatot is, hogy az állatoktól és más teremtményektől különbözünk? Valóban benne foglaltatik az imago Dei értelmezésében a többi teremtménytől való szeparációnk? Erről szól az imago Dei, vagy ez inkább egy funkcionális fogalom, ami valami másra utal?

A legtöbb ószövetséges úgy véli, hogy az istenképűség fogalmi használata nem az elkülönítésre összpontosít, sőt amikor a hasonlóságról beszél, akkor sem csupán az ember állapotának puszta leírása miatt teszi ezt. Az imago Dei sokkal inkább az ember elhívására, megbízására kíván utalni. Ha úgy tetszik, az istenképűség nem pusztán állapot, hanem egy feladat számunkra, amit teljesítenünk kell. Mi ez a feladat?

A Biblia szerint, ha igazán istenképű embert akarunk látni, akkor azt elsősorban Jézusban fedezhetjük fel, aki valóban Isten képét viselte magán. Keresztények számos alkalommal hangoztatják is, hogy életfeladatunk Krisztushoz hasonlóvá válni: hiszen maga a keresztény kifejezés is a krisztusit, a Krisztushoz hasonlót jelenti. Ha valaki tehát úgy gondolkodik, hogy egy kereszténynek az a feladata, hogy egyre "krisztusképűbb" legyen, akkor jusson eszébe, hogy pontosan erre utal az imago Dei fogalom is. Elképzelhető tehát, hogy érdemes ezt a kifejezést inkább a funkcionális oldaláról megragadni, mely valamiféle programvázlatként ilyesmit takarhat: "Isten a maga képére teremtett, ezért úgy kell élnem, hogy rá hasonlítsak: erre potenciálisan megadja a lehetőséget, hogy istenképű ember vagyok."

Middleton cikke ugyanakkor olyan szempontból is érdekes volt számomra, hogy a kérdés "másik feléről" is említést tett. Míg az evolúcióbiológiában alapvetően arra összpontosítanak, hogy az ember és az állat között nincs lényegi különbség, az ellenreakcióként megfogalmazott harcias kreacionizmusban pont az ellenkezőjére figyelnek: a Bibliából csakis azt olvassák ki, hogy ember és állat mennyire különbözik egymástól. Természetesen mindkét állítás igaz: az ember egyszerre hasonlít és különbözik - ebben semmi új vagy meglepő nincs. Azon túl, hogy a Bibliát nem érdekli különösképpen ez a kérdés, és nem merül el az emberi és állati kategóriák elemezgetésében, érdemes észrevenni benne egy-két izgalmas jelenséget. Az egyik, hogy a szárazföldi állatokat, melyek hozzánk még az evolúcióelmélet szerint is talán a legközelebb állnak, egy napon teremti Isten az emberrel. A második teremtéselbeszélés ráadásul mind az ember, mind a szárazföldi állatok megformálásakor a nefes chajjim (lélegző lény, amely Isten leheletét hordozza) kifejezést alkalmazza. Az állatok tehát lélegzettel rendelkező teremtmények, akikben valamiképpen Isten lehelete van, ami elevenné teszi őket. Ugyancsak megragadó, hogy a teremtéstörténet sorrendje nagyjából megegyezik a természettudományos kutatások által felismert fejlődés sorrendjével: a vízi élet megelőzi a szárazföldit, az ember pedig az egész sor végén áll - ahogy ez a hatnapos teremtés szkenáriója szerint is történt. Ezek a jelenségek így együtt pedig nem az eltérésekre, hanem valahogy a teremtés egységességére, a teremtmények egymáshoz való hasonlóságára is utalnak. Ám direkt módon mindennek nincs köze az imago Dei-hez.

Amit a Szentírás explicit kijelent, hogy Isten képére és hasonlatosságára lettünk alkotva. Azt, hogy nincs közünk az állatokhoz, már mi tesszük hozzá, félve ennek a következményeitől. Az ilyen kategorikus elzárkózás azért is érdekes, mert a Szentírásban egyébként nemcsak az antropomorfizmus, hanem a zoomorfizmus jelensége is ismert. Azaz Isten maga nem feltétlen csak emberi módon, emberi léptékben, emberi hasonlatokkal írja le magát (hogy ezáltal érthetőbb legyen a számunkra), hanem bizony még állatokhoz kapcsolódó szimbólumokban is. Ki ne tudná, hogy a Szentlélek olyan, mint egy galamb, Jézus pedig egy oroszlán? Azt is látjuk, hogy Isten Lelke a héber kifejezés szerint úgy lebeg a vizek felett, ahogyan a fészek körül repkedő sas óvja a fiókáit. Isten pedig sasszárnyakon hordozza azokat, akiket szeret.

Mielőtt valaki félreérti, nyilvánvalóan szó sincs arról, hogy a Biblia evolúcióról írna, különösen a szó mai, modern értelmében. Ezt a magam részéről legalábbis nehezen tudom elképzelni és nem is hiszek abban, hogy az évezredekkel előttünk élő írók fejlődéselméletre gondoltak volna. Azt sem hiszem, hogy a Biblia összemosná a kategóriákat és ne látná a különbséget Isten, az ember és a többi teremtmény között. A téma, amiről itt most szó esett inkább az, hogy az Istenhez való hasonlóságból nem következik szigorú kategorikussággal a teremtés többi teremtményétől való merev elkülönülés. Szerintem a Biblia perspektívája és fókusza nem is ezen áll, amikor istenképűségről beszél. Az istenképűség, az Istenhez való hasonlóság elsőssorban egy teljesítendő feladat, életprogram ha úgy tetszik, a szónak talán leginkább az erkölcsi értelmében. Nem biztos tehát, hogy az imago Dei fogalmát érdemes felhasználni az evolúcióelmélettel szembeni érveléshez.

9 megjegyzés :

  1. Az állatok teremtésekor azt mondja a Genezis, hogy "toce háárec nefes khaja", vagyis szinte "hozzon ki a föld élő lelkeket", vagy valami ilyesmi. Az élet szó itt állatot is jelent. Nekem ebből valahogy az a hangulat jön le, hogy Isten az állatokat nem "kézműves" stílusban, egyenként teremtette, hanem parancsolt, és egyszerre "generálta" őket tömegesen, mindenféle formában - behemák, remeszek (a mindenféle nyüzsgő dolgok), és a föld mindenféle állatai előjöttek.

    Utána pedig Isten rögtön azt mondja, hogy akkor csináljunk embert is, hogy mindezeken uralkodjon (az uralkodó más szinten áll, mint az uralmi területe, amin uralkodik). Az ember teremtése egészen máshogy történik a leírás szerint, mint az állatoké - egyrészt Isten képére történik, valamint "kézműves" módon történt - Isten gondosan megformálja az embert (mindez kemény munkával/nagy műgonddal, az anyag alakításával/gyúrásával, "stresszelésével" történik, ha jól értem a jácár szó jelentését), majd utána odaáll elé, és személyesen belefújja ("jippakh" - szinte érződik a fújás ereje) az orrnyílásaiba az élet lehelletét (nismat khajim). Ennek eredményeképpen Ádám élő lélek lett - ugyanolyan "nefes khaja", mint az állatok.

    Tehát az ember bizonyos szempontból olyan mint az állatok, más szempontból viszont uralkodik az állatok fölött, Isten külön gonddal teremtette a saját képére és hasonlatosságára.

    Mindezt persze árnyalja, hogy pár versre rá olvashatjuk, ahogy Isten (a leírásból úgy tűnik, hogy azért, hogy Ádám ne legyen egyedül, tehát a teremtés időrendje pont fordított) kézzel elkezd állatokat formázni (ugyanaz a jácár szó, és ráadásul még madarakat is formáz, amelyek a genezis szerint még az előző napon lettek teremtve). Később pedig (lásd Genezis 7, 22) azt is megtudjuk, hogy az állatok orrában is ugyanúgy nismat khajjim van (sőt, nismat ruakh khajjim, vagyis "élet szellemének lehellete").

    Mi ebből a tanúlság? Egyrészt talán az, hogy a Biblia lazábban kezeli a különbségtételt a szellem, lélek, lehellet, élet szelleme, satöbbi között, mint egyes szisztematikus teológiai rendszerek, másrészt valószínűleg az egész genezist még mindig nem teljesen jól értjük (sorrendiség kérdése, stb), harmadrészt pedig az, hogy a két lényegi különbség az állat és az ember között az istenképűség (ami viszont nem kis különbség, hanem óriási, az emberek isten fiai és leányai - vagy azzá tudnak válni, az állatok nem) és az uralkodásra való elhívás. De biológiai szempontból az emberek és az állatok ugyanolyan technológiával lettek létrehozva, és nagyjából ugyanúgy "működnek".

    Ez egyébként abból is levezethető, hogy az egész teremtett élővilág (állatok, emberek) egységesen a "mag" technológiára épít, azaz minden földi élőlény ami ma él, valamilyen földi magból jött létre (nem eredeti teremtés eredményeképpen) - a "mag" pedig úgy működik, hogy tartalmazza a legfontosabb információkat (genetikai kódok, stb.), és a kezdeti építkezés elindításához szükséges löketet, utána pedig önszerveződő/procedurális módon, az anyagi világból építkezve, a fizikai törvények és elvárt külső stimulusok hatására is fejlődve alakul ki érett egyeddé, miközben valahogy ott sürög-forog a dologban az élet szelleme.

    Számomra az az érdekes, hogy az ember ráadásul nem csak fizikai, hanem emócionális, szociális, és egyéb (valamennyire már a "spirituális" világhoz tartozó) szempontok tekintetében is eszerint a procedúrális elv szerint fejlődik ki - megvannak az egyes életkorokban, hogy mikor mely része nyílik ki a személyiségnek, de ahhoz, hogy a személyiségfejlődés töretlen legyen, az ideális külső körülmények is szükségesek, és ha valahol törés van, az beépül az ember személyiségébe, amelyre aztán későbbi fejlődési fázisok réépülnek, és a hiba "megszilárdul", és így a "hiba" nehezen kezelhetővé válik (ez pszichológiából ismert dolog).

    Elnézést a csapongásért, igazából csak hangosan gondolkodtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Steve, semmi gond, értékes dolgokat írtál le, itt lehet hangosan gondolkodni. :-)

      Tulajdonképpen nincs is vita köztünk abban, hogy az ember valóban biológiai szempontból (ha úgy tetszik a testét tekintve) hasonlít az állatokhoz, és az istenképűség valóban csakis rá vonatkozik. Az állatok vagy a növények nyilván nem istenképűek. Amire én utalni kívántam ezzel, hogy az istenképűség fő célja mégsem arról szól, hogy mi NEM az ember (nem állat), hanem hogy mi az ember (Istenhez hasonló). Tehát ez a fogalom nem tiltakozás az ember biológiai származása ellen (ahogy szeretik erre felhasználni), hanem egy megállapítás amellett, hogy kire hasonlítunk. Ráadásul leginkább feladatot jelent, elérendő célt, mintsem szimplán státuszt.

      A héber kifejezések taglalásába sem akartam most nagyon belemenni, de egyébként az általad is leírt "hozzon elő a föld..." mondatrész kapcsán is szokták mondogatni, hogy ez a gondolat mintha megint arra utalna, hogy nem Isten teremti direkt módon az élőlényeket, hanem a természetben működik egy processzus, egy folyamat, ami létrehozza őket. (Ma ezt hívjuk evolúciónak.) De itt meg is állok, mert ahogy írtam, nem hinném, hogy a Biblia az evolúcióról írna. Azért ez a "hozzon elő a föld..." dolog mindenesetre érdekes...

      Ha már szóba hoztad, hogy az ember nemcsak fizikai, hanem érzelmi-szociális lény is, azért érdemes ehhez hozzátenni, hogy a fejlettebb idegrendszerű emlősállatoktól sem idegen ez a dolog. Az állatoknak is vannak érzelmeik, sőt, van valamiféle tudatuk. Nagy tévedés az a népszerű leegyszerűsítés, ahogy a legtöbben erre gondolnak: hogy az ember az ember, az állat meg egy buta állat. Ezen már régen túl vagyunk. Az állatnak is van sajátos tudata, megjegyez dolgokat, valamelyik álmodni is képes, stb, stb... Ráadásul bizonyos állatokra is jellemző a szociális kötődés, a társadalmi jellegű életmód, ahol hierarchikus szerveződésekben élnek együtt, mint valami közösségben. Jóval bonyolultabb dolog ez tehát annál, mint ahogy a fejekben az elképzelt. Ennek kapcsán nemcsak teológiát, hanem etológiát is érdemes lehet olvasni. :-)

      Törlés
  2. Jó a témafelvetés és a belinkelt amerikai oldal is, tanulságos a megközelítése, miszerint a Biblia<––>tudomány ellentét három opciót ad: 1. elhagyjuk a hitet, hogy helyette elfogadjuk a tudományt; 2. elutasítjuk a tudományt, hogy fenntarthassuk a hitet; 3. az Isten által teremtett világból összegyűjtött bizonyítékok fényében újraértelmezzük a Szentírást.
    Frappáns megfogalmazás!

    Ami az Isten képére teremtettséget illeti, filozófiailag nem működik: ha B hasonlít A-ra, akkor A-nak is hasonlítania kell B-re. Márpedig azt állítjuk, és ez a judaista monoteizmus lényege, hogy Isten ABSZOLÚT NEM antropomorf, azaz semmiben sem hasonlít az emberre. Ezzel kényszerűen azt is állítjuk, hogy az ember semmiben sem hasonlít Istenre. (Akinek pl. nincs neme, kora, személyes ideje, szakálla, pizsamája, fogkeféje, ill. foga sincs.) :)

    Ezt a kérdést is újra kell értelmeznünk a mai tudásunk fényében. Az ókori ember számára hasznos volt Istenről azt állítani, hogy a saját képére teremtett minket, de inkább fordított a helyzet: mi szeretnénk felruházódni Istennek a tulajdonságaival, azaz törekszünk Isten felé, szeretnénk tökéletesedni a földi életünkben és azon túl.

    Az Ószövetséget és Mózes Istentől kapott törvényeit olvasgatva feltűnt, hogy Isten általános elvként elvárja, hogy igazságos légy, legalább közösségen belül igyekezz betartani a szavad, és segíts a rászoruló özvegyeken, árvákon. Ez az ókorban újdonság lehetett, és a többi kultúrára nem volt jellemző! Ebbe pusztultak bele, és nem az isteni büntetésekbe. Egy igazságtalan, szavahihetetlen és a gyengébbekbe rugdosó kultúra magától összeomlik.

    Továbbá szerepel a Tórában, hogy mi a gond a többi nép istenképével: gyermekáldozat, emberáldozat, fenntartás nélküli élvhajhászat, nulla kötelességtudat. Na most, az ilyen kultúra magától kihal – ma is.

    Isten elvárja az önmérsékletet és a közjóval, az igazságossággal törődést, a kötelességtudatot. Ez a hozzáállás emeli Ábrahámot és egyes utódait a többi ember fölé. Ám pl. Izmailt és Ézsaut nem, mert a jelek szerint bennük nem volt meg ez az odaadó kötelességtudat!

    Vagyis Ábrahám és egyes utódai keresik azt az egyetlen Istent, aki tökéletesen azonos a közjóval. A közjó odaadó keresése minden népnél hatalmasabbá és sikeresebbé teszi őket, egészen Jézusig, aki közjó 2.0-át vezet be, így már csak a közjó 2.0 követői maradnak az „Ígéret"-en belül.

    Az igazán izgalmas fejlemény, hogy a közjót odaadóan kereső ember rendszeres természetfeletti megerősítést is kap, vagyis a közjó nem csak egy kivetített Istenkép, hanem Isten visszajelzi és igazolja, hogy létezik, és tényleg azonos a közjóval, a közjót odaadóan, kötelességtudóan kereső emberek az Ő választott népe.

    Jézusban nem az a pláne, hogy Ő a tökéletes, és Őt követve mindenki ugorjon fel egy keresztre, hanem hogy az egyedül általa tanított „szolgálva emelkedni" módszerrel hozzuk el a földre Isten országát, a tökéletesen igazságos felé tartó messiási világrendet – nagyjából a judaista elvárás szerint.

    VálaszTörlés
    Válaszok


    1. Miben különbözünk az állatoktól? A lelkiismeretben. Az állatnak van ösztönvilága, érzelmi élete, társas dimenziója, bizonyos IQ-ja, bizonyos tudata, még némi céltudatossága és kezdetleges eszközhasználata is. Viszont NINCS közjó fogalma, amihez képest önreflexióval megítélné a cselekedeteit. Egy állatot nem tud furdalni a lelkiismerete amiért elmaradt az ideáltól, mert hiányzik az ehhez szükséges agyi területe (esetünkben a homloklebeny elülső része, a prefrontális kortex). És ez nem azt jelenti, hogy Isten a prefrontális kortexünkben lakik, hanem hogy a prefrontális kortex az evolúciósan kialakult Isten-interfészünk, ami Istent igényel, csak Istennel teljes. Mint a számítógépben a hálózati kártya: nem azt bizonyítja, hogy a computer fantáziálja a hálózatot, hanem hogy fel van készítve a hálózatos működésre, és csak azzal teljes.

      Egy majom pl. nem találja ki, hogy ő maga vagy a szomszéd majomhorda erkölcstelen, és ezért büntetést érdemel, mert nincs ilyen distinkció az agyában, nem tud mihez képest erkölcstelenségről beszélni. Egy majom számára ami van, az van (se nem jó, se nem rossz, csak van, minősítés nélkül, kb. zen tudatban). Nála itt a gondolat vége, nincs feszültség ideál és realitás között. Erről a szintről indultunk, és mikrolépésenként fejlesztettük ki a közjóra irányuló tudatosságot, az út belső nézetből leírt kezdő szakasza olvasható az Ószövetségben.

      Törlés
    2. A lelkiismeret természetesen fontos különbség. De azért hozzá kell tenni, hogy az állítoknak is van valami ilyesmijük - lagalábbis ami valamiféle jó és rossz közti eligazodásban segíti őket - pl. bizonyos állatok, különösen akik emberek közepében vannak, tanúsítanak olyasmi jeleket, amelyek bűntudathoz hasonlóak - tudják, ha rosszat tesznek, próbálják a gazdájukat kiengesztelni valahogy, satöbbi. De lehet, hogy ez valamiképpen az emberi szellem "hatása" az állatra. De én is azt gondolom, hogy ha van is az állatoknak valami olyanja, mint a lelkiismeret, Isten törvénye nincs beleírva a szívükbe olyan módon, mint a miénkbe (vagy ha igen, akkor azt a saját ösztönös viselkedésüknek szoktuk hívni), és az örök élet utáni vágyakozás sem értelmezhető az állatok esetében.

      Csoportokban élő állatoknak tipikusan vannak saját "törvényeik" is, amelyek a saját csoporttársadalmuk megszervezésében segítenek, és amelyekhez az egyedek igazodnak is. Érdekes az is, hogy áttételesen Isten is adott "törvényt" az állatnak megfelelő szankcióval (pl. emberi vér ontásának tilalma, de ilyen lehet az embertől való félelem is, ami a legtöbb állatnak érdekes módon valóban benne van a természetében).

      Én természetesen éles határt látok az állatok és emberek között minden szempontból, de az éles határ megléte mellett mégis nagyon sok szempontból hasonló az ember és az állat - ezt maga a Biblia is talán megerősíti, hiszen első körben Isten az állatok közül keresett Ádámnak hozzá illő segítőtársat. Ugyan mi már megszoktuk ezt a történetet, de valójában mégis elég meghökkentő ebbe belegondolni, különösen, ha feltételezzük, hogy Isten ezt komolyan gondolta, és nem csak amolyan pedagógiai céllal vagy poénból csinálta. Azon is érdemes elmélkedni, hogy a próféták szerint a helyreállított földön az állatok és emberek újra félelem nélkül és teljes harmóniában fognak létezni, a leírások szerint szoros kapcsolatban egymással.

      Törlés
    3. "Én természetesen éles határt látok az állatok és emberek között minden szempontból,"

      A hozzászólásaidból - és tegyük hozzá, hogy jelenleg tudásunkból - éppen az jön le, hogy nem olyan éles az a határ, pláne nem minden szempontból az. :-) Értelem? Bizonyos szempontból az állatok sem buták. Érzelem? Van érzelmi életük. Tudatosság úgy általában? A fejlettebb állatoknak is van egyfajta tudatuk. Társadalmi, szociális lét? A fejlettebb állatok falkákba, csordákban, stb... élnek együtt, ahol együttélési szabályok, rangsor, hierarchia uralkodik. Munka? Bizonyos értelemben az állatok is képesek "dolgozni", eszközt használni, ha arra van szükség.

      A téma bonyolultabb annál, mintsem itt csak érintőlegesen ki tudnánk vesézni. Mindenesetre az látszik, hogy a teremtménynek mintha "egy anyagból lennének gyúrva", sok rokon vonást mutatnak egymással.

      Törlés
    4. Laci:

      "Ezzel kényszerűen azt is állítjuk, hogy az ember semmiben sem hasonlít Istenre. "

      Az általad is említett "újraértelmezést" (nem tudom mennyire szerencsés ezt annak nevezni) már az Újszövetségben elvégezték, amikor Krisztusban jelölték meg az istenképű embert. Krisztus az tehát, aki megmutatja milyen, amikor valaki Isten képét viseli magán.

      "Miben különbözünk az állatoktól? A lelkiismeretben."

      Ez érdekes felvetés, de nem vagyok meggyőződve az igazáról. A lelkiismeret egyébként sem bibliai eredetű fogalom: azt Pál emelte be a görög világból, ő kezdte el igazán használni a Szentírók közül. Ha jól értem, akkor a lelkiismeret erkölcsi jelzőműszer, ami a jó / rossz kérdésében segít eligazodni: vádol vagy felment, kiértékeli a cselekedeteinket. Azt persze nem mondanám ki kerek perec, hogy az állatnak van lelkiismerete, de ahogy Steve írta, kétségkívül valamiféle érzékeléssel rendelkeznek ezen a területen is.

      Ami viszont nincs az állatnak, az a történelmi tudata, a végesség tudata. Nem képzeli el magát generációk láncában, nincs igazán múltja, történelme és a vég eljövetelét is már maximum csak annak közelében érzékeli az ösztönei szintjén. Egy ember azonban nemzedékek sorában él, történelmi tudatban és azt is tudja, hogy meg fog halni, amitől szorong. Ahogy én látom, ez többnyire minden emberre igaz.

      Törlés
    5. "éppen az jön le, hogy nem olyan éles az a határ, pláne nem minden szempontból az"

      Lehet, de ettől mégis éles határt látok - ez nem biztos, hogy csak elemzésen alapul, hanem egy világnézeti kérdés - másrészt gyakran a hasonló dolgok között látjuk a legjobban a különbséget - ez az emberi civilizációban is látszik, lásd rasszizmus.

      De egyébként egyetértek azzal, hogy nagyon sok a hasonlóság. Vizsgáljunk péládul három dolgot vizsgálunk: ember, majom, hangszóró. Ez esetben az ember a majomhoz sokkal közelebb van, mint a hangszóróhoz, sőt a hármat egy képzeletbeli koordináta-rendszerbe elhelyezve és távolról szemlélve az ember és majom szinte egybemosódik, míg a hangszóró valahol teljesen máshol helyezkedik el. De mégis, ha csak az embert és majmot vizsgáljuk önmagában, akkor a korábban szinte lényegtelen különbségek máris fundamentális eltérésként jelentkeznek, és kiderül, hogy két különböző dologról van szó. :) Ezzel csak arra akarok rávilágítani, hogy az, hogy két dolog között mekkora is a különbség, egy elég relatív fogalom.

      Azzal, hogy a Biblia szerint az ember tulajdonképpen isteni elhívásban részesült (lásd megdicsőült ember), és az Isten pedig emberré lett a Messiásban, az Isten, ember, majom hármast vizsgálva a fenti analógia mentén, Isten és az ember mosódik össze, és a majom lóg ki nagyon (miközben persze csak Istent és az embert vizsgálva még mindig hatalmas a különbség).

      Törlés
    6. Valóban, hasonlóság és különbség mértéke attól függ, mi az a kritériumrendszer amihez képest szemléljük a hasonlóságot vagy különbséget. Én most itt elsősorban biológiai-fiziológiai -genetikai szinten gondolom ezt el, ahogy a mai tudományos álláspont is. Amit látok, hogy ez nem érinti az istenképűséget: az nincs "veszélyben" a modern biológia miatt.

      Szerintem jórészt egyetértünk. :-)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)