2017. február 1., szerda

Buta elődeink?

Gyakran megkapom a kritikát, hogy ostobának és elmaradottnak tartom a bibliai szerzőket, mert a bibliai narratívák hátterében meghúzódó világkép egyes részeit mára meghaladottnak vélem. Igaz, ami igaz: tényleg úgy gondolom, hogy a bibliai világkép jórészt meghaladott - de miért is következne ebből automatikusan őseink butasága? Semmiért, és nem is vélem őket butáknak - akkor ugyanis eleve nem olvasnám őket. De nem is a butaság az igazi kérdés...

Nem kívánom magyarázgatni a semmit, mert erre nincs okom: az égvilágon semmi rosszat nem képzelek az emberi alkotókról, írókról és redaktorokról, akik a Szentírás létrejöttében bábáskodtak - hitem szerint Isten indítása alapján. Sőt, elfogadhatónak tartom azt az állítást is, hogy a bibliai korok embereinek bizonyos értelemben több sütnivalójuk volt, mint nekünk itt és most, a felvilágosodás fordulata után. Okosabbak, éleslátóbbak és gyakorlatiasabbak lehettek számos területen, melyekről nekem fogalmam sincs. De az ellenkezője is igaz: más területen nem voltak jobbak nálunk. Emberek voltak, mint amilyenek mi vagyunk itt és most, mégpedig saját koruk emberei, pontosan úgy, ahogyan én is az vagyok: egy mai ember, aki a történelem menetének éppen ebben az időpillanatában él. A kérdés ezért számomra nem a “butaság” körül forog (azzal semmi értelme foglalkozni), hanem a tudásszint körül, mely kétségtelenül nem ugyanaz, mint a miénk, ahogy a miénk sem ugyanaz, mint a bennünket követő generációké lesz. Számomra az igazi kérdések ezért ehhez hasonlók: vajon milyen szerepet játszik a szöveg értelmezésében a tény, hogy az emberi szerzők saját koruk tudásszintjének megfelelően gondolkodtak? Milyen viszonyban áll az ő látásmódjuk, mely koruk tudásszintjéhez igazodott a mienkével? Milyen szívvel forduljunk feléjük mi, posztmodern kori olvasók?

Nem szeretnék elmerülni a tudásszint kifejezés definíciójában, de ha valamiféle meghatározást kellene adnom, talán azt mondanám, hogy az éppen elérhető és jóváhagyott ismeretek plafonját értem alatta. Ebben a kontextusban a buta ember leginkább az lehet, aki lemond arról, hogy a tudásplafon felé elmozduljon, sőt közömbösséget tanúsít az elérhető ismeretek irányában - és mégis úgy formál határozott véleményt, mintha rendelkezne ezzel a tudással.

A bibliai szerzők nem ilyenek voltak. Amit a csontig rágott teremtéselbeszélésből világosan látunk, hogy a szöveg mögött álló emberek a maguk idejében egy nagyon is korszerű, az opponens elképzeléseken is túlmutató magyarázatot írtak le, felhasználva ehhez saját koruk tudásbázisát. Másként fogalmazva, a narratívák azt visszhangozzák, hogy amit akkor sejteni vagy tudni lehetett a valóságról, azzal a szerzők és redaktorok tisztában voltak. De ez nem jelenti azt, hogy a Biblia szövegének leírása és szerkesztése után a tudásszint plafonja már nem emelkedett feljebb: merthogy persze emelkedett, és erről szól mindaz, amit fejlődésként, megismerésként és előrehaladásként látunk az emberiség történelmében. Megdöbbentő, természetellenes és hihetetlen is volna, ha ugyanott tartanánk most a valóság megértésében, ahol az elődeink tartottak. Nyilván látunk hanyatló periódusokat és ha őszinték vagyunk, az elbutulás jeleit is a mai kor társadalmaiban, de összességében mégsem mondhatjuk, hogy megállt volna velünk a világ.

Kérdés azonban, hogy a mai, az ókorihoz képest magasabbra húzott plafonhoz közel kerülve milyen attitűddel értékeljünk olyan kijelentéseket, melyeket még alacsonyabb “plafonmagasság” idején tettek az őseink? Mi lenne az az erkölcsileg elfogadható magatartás, amelyet igazán keresztényinek hívhatunk?

Nos, a helyzet az, hogy szerintem nem vagyunk magunkra hagyva a válaszkeresésben!

A dolog fonákja, hogy az etikai útmutatást éppen az “alacsonyabb plafon” világából származó Újszövetségből kapjuk, mégpedig Jézus Krisztus viselkedésének szemlélése alapján. Ez persze magyarázatot igényel, hiszen ha valaki bármilyen “plafonon felül áll”, akkor az maga Krisztus kell legyen. A kulcsszó véleményem szerint az akkomodáció, szebb magyar nyelven az alkalmazkodás. A számomra egyik legkedvesebb újszövetségi szakasz, a Filippi 2 krisztushimnusza szerint Jézus nem tekintette bármiféle visszaélés alapjának az Istennel való egyenlőségét, hanem az “ókori plafon alá szállt” és alkalmazkodott az akkor és ott élők világszemléletéhez, ismeretéhez, műveltségéhez. Persze Krisztus nem az alkalmazkodás miatt érkezett, hanem azért, hogy megváltson bennünket, de a megváltás programja előfeltételezte az alkalmazkodást is, az emberré lételt, mégpedig egy konkrét térben és időben, az első századi Palesztina környezetében.

A minta Krisztusban látható, a helyzetek pedig gyakran számunkra is kínálkoznak, hogy “személyes alászállásunkat” érvényesítsük. Az akkomodáció, amikor hajlandók vagyunk saját jelenünk plafonszintjéről egy másik kontextus talán alacsonyabb plafonszintjére leszállni, nem elbutulást és elvtelenséget jelent, hanem a másik ember szeretetét és tiszteletét, a megérteni akarást. Ezt bizonyos formákban magam is tapasztalom, mert a Gondviselés rendszeresen megadja nekem erre a lehetőséget. A munkám során számos alkalommal volt lehetőségem rettenetes körülmények között élő, tanulatlan emberek között forgolódni, akik szó szerint a túlélésükért küzdenek. Ugyanakkor oktatok egy főiskolán is, ahol egészen más kontextusban látom a körülöttem állókat. Mindegy, hogy éppen hol vagyok, alkalmazkodnom kell az aktuális helyzethez, és ez így helyes. A roskatag cigányputriban nem a teológussal találkoznak az emberek, nem publikációkról és vallástudományi dilemmákról beszélgetek velük, és nem használok akadémiai nyelvet sem. A teológián viszont szakkifejezéseket is felhozok, elméletekbe bonyolódom, és nem szociális munkásként állok a hallgatók előtt. Mindkét helyzet más kihívás, de közös bennük az akkomodáció elkerülhetetlensége.

A hozzánk lehajolva alkalmazkodó Istent akkor fogjuk megérteni, ha mi is lehajolva alkalmazkodunk azokhoz az őseinkhez, akik a Bibliában Róla írtak.

Az akkomodációt én óriási kommunikációs erőforrásnak és életadó lehetőségnek látom, mint ami világokat, és a világokban élő embereket, illetve az istenit és az emberit köti össze egymással. Hidat képez két pillér között, ahol a két pillért akár korszakok és kultúrák is elválaszthatják egymástól, ám a “magasabb plafonszinten” állók készséges lehajolásával ezek a szakadékok is leküzdhetővé válhatnak. Szemléletes példa erre számomra az egykori szerzetes, Matteo Ricci esete (ld. a képen), aki a kínai jezsuita misszió megalapítója volt. Stílusát és megoldásait akkomodációs modellnek is szokták nevezni, mert igazán odaadóan igyekezett olasz emberként a kínaiakhoz alkalmazkodni. Ricci keresztényként még olyan “elvetemültségre” is hajlandónak mutatkozott, hogy buddhista szerzetesi ruhába bújjon, mert rájött arra, hogy csak ezen a módon nyerheti el a műveltebb kínaiak rokonszenvét. Egyes ábrázolásokon teljesen kínai miliőben látható és kínainak is néz ki. Kidolgozott egy olyan módszert, amely a helyi kultúra figyelembevételével hirdeti az evangéliumot, felhasználva benne kínai elemeket is, sőt rámutatva a klasszikus kínai hagyományok és a jézusi üzenet közötti párhuzamokra. Tudomásom szerint megtanulta a mandarin nyelvjárást, és a Biblia részeit le is fordította. Egyes kínaiak Riccit bodhiszattvaként kezdték el tisztelni, de még a császári udvarban is tiszteletre méltó embernek számított. A katolikus egyház később leállíttatta a kínai misszió akkomodációs programját - bizonyos vélemények szerint azért is, mert túlzottnak érezte azt az alkalmazkodóképességet, amit Ricci mutatott.

Utóbbi tény igazságát most nem kezdem el vitatni. Nem szeretném, mert nem tudom eldönteni, hogy tényleg átlépte-e Ricci az alkalmazkodás egészséges határait, vagy csupán az egyháznak nem tetszett, amit csinált. Mindazonáltal az is igaz, hogy az akkomodáció nem asszimiláció: az alkalmazkodás nem eggyéválás. Ezt is jó szem előtt tartani!

10 megjegyzés :

  1. A bibliai szerzők világosan látták a lényeget: az egyistenhit a legjobb módszer a hübrisz kezelésére és a siker elérésére, ezt írták le változatos történetek formájában.

    VálaszTörlés
  2. Szia Sytka,

    "tényleg úgy gondolom, hogy a bibliai világkép jórészt meghaladott"

    Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a Biblia szerzőinek természettudományos világképe (vagy ahogy írod, tudásszintje) meghaladott. Ez szerintem nem teljesen ugyanaz, mint amit te írsz, mert

    - a "világkép" egy sokkal tágabb fogalom, mint a természettudományos ismeretek összessége,
    - a Biblia Szerzőjének (egyes számban, nagy betűvel) világképe a legpontosabb, hiszen ő teremtette a világot :)
    - és a Bibliai szerzők erkölcsi, spirituális világképe magasabb szinten áll, mint a modern emberek túlnyomó részéé.

    Azzal egyetértek, hogy a Biblia szerzőinek mára meghaladott tudományos világképét a Biblia vissztükrözi atekintetben, hogy mivel a szerzők az ő tudományos világképük fogalmait ismerve kommunikáltak, ezért Isten is így kommunikált velük, és így szükségszerűen rajtuk keresztül velünk is. Máskülönben Istennek szimpla "írómédiummá" kellett volna változtatnia volna a prófétákat kikapcsolva az agyukat, akik aztán lehet, hogy tudományos igényességgel leírták volna az üzenetüket, de azt senki nem értett volna meg, vagy vett volna komolyan. Ez nyilván self-defeating stratégia lett volna. Ugyanakkor véleményem szerint a Biblia világnézete mégis Isten abszolút módon igaz világnézetét tükrözi az üzenete szempontjából lényegi kérdésekben, például jó és rossz, bűn és megváltás, helyes istentisztelet, ember célja, történelem kezdete és télosza, stb. tekintetében. Mint ilyen, tudományos fejlődés és tudásszint növekedés által ez a világkép meghaladhatatlan (vagy ha mégis meghaladható, akkor az nem lesz jó - lásd a tudományosnak tekintett kommunista, náci, vagy akár a mai "progresszív" erkölcsöt és világképet).

    Érdemes tehát figyelembe venni és tanulmányozni, hogy a bibliai szerzők hogyan gondolkodtak a világról, hogy meg tudjuk érteni az általuk közvetített üzenetet. Ahogy a betűket és szavakat átültetjük a saját nyelvünkre, úgy bizonyos fogalmakkal, koncepciókkal is ezt meg kell tennünk - ehhez viszont minél jobban meg kell érteni azok eredeti kontextusát. De ez nem rocket science, mivel a Biblia is évezredek óta formálja a kultúránkat, ezért sok területen létre tud jönni egy zsigeri megértés (és persze sok terülten egy zsigeri félreértés). A lényegi üzenetek pedig rendkívül közérthetők, mivel univerzális emberi szükségre adnak választ. De mégis, pont a lényeg megértéséhez kell a legjobban az Igazság Szelleme, nélküle ugyanis pont a legfontosabbat, azaz Jézus Krisztus megváltását nem tudjuk igazán megérteni és megismerni.

    De azt gondolom, ezeket Te is nagyjából így gondolod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Steve, szerintem sincs alapvető vita ebben köztünk. Köszi a pontosítást, világkép alatt valóban elsősorban és leginkább a természettudományos világképre gondoltam. Bár azért az erkölcs területén is van elmozdulás, és nem feltétlenül mindenben vagyunk lemaradva. Ráadásul az erkölcs véleményem szerint már inkább a világnézet, és nem a világkép része. Ezt írod:

      "Ugyanakkor véleményem szerint a Biblia világnézete mégis Isten abszolút módon igaz világnézetét tükrözi az üzenete szempontjából lényegi kérdésekben, például jó és rossz, bűn és megváltás, helyes istentisztelet, ember célja, történelem kezdete és télosza, stb. tekintetében. Mint ilyen, tudományos fejlődés és tudásszint növekedés által ez a világkép meghaladhatatlan"

      Egyszer világnézetről, mássszor világképről írsz. A kettő között nyilván van átfedés és különféle szálakon kapcsolódnak is egymáshoz. Mégis, nekem a világkép egy sokkal objektívebb, monolitikus valaminek tűnik (lásd természettudományos eredmények), míg a világnézet egy képlékenyebb, dinamikusabb valami. Szerintem a Biblia nem világképet, hanem inkább világnézetet akar közvetíteni. Éppen az tud zavarni bennünket, hogy a közvetített világnézet mögött felsejlik egy archaikus világkép is, amit túlhaladottnak érzünk.

      Törlés
    2. Ahogy (az erkölcsös viselkedésének köszönhetően) az egyén és a közösség egyre jómódúbb, a kezdetben szigorú erkölcs tényleg halad, mindig a hübrisz felé, amitől a monoteista megtérés/bűnbánat tartja vissza.

      Ennyiben tehát mindig úgy tűnik, hogy a bibliai erkölcs meghaladható, aztán mindig kiderül, hogy nem, mert ez összeomláshoz vezetne. Ha sikerül a szakadék szélén megállni, az a bűnbánat/megtérés. Ha nem, akkor újratervezés – egy következő civilizációban.

      A mai helyzetet az bonyolítja, hogy háromféle abszolút befolyásra törekvő ábrahámi irányzat próbál együtt élni a keresztény civilizációban. Kettő még viszonylag megfért, bár sűrű és kölcsönös anyázással, de a harmadik mintha soknak bizonyulna, azaz hübrisz. Ergo, most az egységes bűnbánat/megtérés felé haladunk, vagy az újratervezés felé. Remélhetőleg lesz elég eszünk, hogy az elsőt válasszuk.

      Törlés
    3. Laci, inkább azt mondanám, hogy a bibliai erkölcs komplex dolog, és van benne olyan, amit ma másként látunk, mint ahogy pl. az Ószövetség idején. Ma nyilván nem foglalkoztatnak minket pl. a rabszolgatartás és eladás kérdései, ahogy senkit nem fogunk agyonkövezni, ha rajtakapjuk, hogy szombaton munkát végez. Az erkölcs már az Ó- és Újszövetség között is állandóan változott, hát még az Újszövetség lezárulta eltelt évezredek óta!
      Inkább azt mondanám, hogy az elavultnak tűnő erkölcsi felszólítások, parancsok és kérések mögötti alapelvek azok, melyek konstansnak tűnnek, nem maguk a parancsolatok.

      Törlés
    4. Szerintem – és mintha Jézus is így tanítaná – valójában nem az erkölcs változott, hanem kezdetben volt néhány engedmény, ami fokozatosan megszűnt, ahogy a törzsek társadalommá váltak. (Pl. rabszolgák, többnejűség, válás, kövezés.) Ezek sosem álltak összhangban az erkölccsel mint olyannal, de a régi korok körülményei között még nehezen tudtak volna megszűnni. Az „irtsd ki" típusú parancsokat pedig a judaisták fantáziálták ki, nem a végtelenül jó és szerető Istentől kapták őket.

      A filozófiailag rendezett erkölcs mindig is egy és ugyanaz volt, és a mai napig nem változott.

      Arra az ellenérvre, hogy „de hát le van írva", az a válasz, hogy Isten állítólagos akarata mindig is különböző emberek elragadtatott állapotában vagy álmában fogalmazódott meg. A vérengző akarat emberi fantáziatermék, és nem isteni szándék.

      Törlés
    5. Azt gondolom, hogy nem kell elavultnak tekintetni egyetlen parancsot sem, sőt! Pusztán arról van szó, hogy ma már tudunk egy jobb utat. Nem kell például a házasságtörőt megölni, mivel a házasságtörő bűnéért járó büntetést a Messiás magára vette (de ettől még a bűnösnek a romlott természetét ugyanúgy halálba kell adnia, tehát ha úgy tetszik, meg kell ölnie).

      Jézus Krisztus megváltása és a kegyelem üzenete pontosan azért olyan nagyszerű és dicsőséges, mert a legszigorúbb törvényi rendelkezések mind ugyanúgy továbbra is pontosak és igazak, és hűen tükrözik Isten értékrendjét. Tehát nem Isten lett liberális, hanem arról van szó, hogy az igaz és szavához hű Isten úgy szerette a világot, hogy a fiát odaadta érte, hogy aki hisz benne, ne vesszen el.

      A törvény rendelkezései szerintem több csoportba sorolhatók:
      - erkölcsi jellegű törvények
      - szellemi jellegű törvények (ide sorolható pl. az idegen isten imádás, bálványimádás, vérevés, jövendőmondás, stb. tilalma)
      - istentiszteleti jellegű rendelkezések
      - civil törvények (társadalom működése, stb.)
      - Izrael elszeparálását célzó törvények (pl. öltözködési szabályok, étkezési szabályok, szombat, stb.)
      - "szív keménysége" miatti megengedő jellegű törvények (válás, többnejűség?)

      Ez most egy ad-hoc csoportosítás, biztos van ennél pontosabb is. Én azt gondolom, hogy ezekből az erkölcsi és szellemi jellegű törvények azok, amelyeket a keresztényeknek meg kell tartaniuk. De ha áthágják valamelyiket, akkor természetesen nem az ószövetségi szankciókkal kell szembenézniük, hanem elismerve azt, hogy az jogos ítélet lenne, bűnbánó szívvel Krisztus keresztjéhez kell menni (ugye milyen szép veretesen írom ezeket? ;)).

      Az istentiszteleti jellegű törvényeket nyilván szintén figyelembe kell venniük, de applikálva az újszövetségi istentiszteletre és a Messiási főpapságra. A civil törvények értelemszerűen nem vonatkoznak a mai hétköznapokra, de a tanulságok szempontjából nagyon hasznosak (pl. jogalkotáskor is érdemes lenne figyelembe venni azokat az elveket, ahogy a törvény működött). Az Izrael elszeparálását szolgáló törvények is hordoznak számunkra tanulságokat, de ez nyilván elsősorban a zsidóknak szól. Ők ezt a mai napig is (legalábbis egyes irányzataik) komolyan veszik és túlzásba is viszik. :)

      Mivel Jézus Krisztus által minden bűnből meg lehet igazulni, végsősoron egyetlen kárhoztató jellegű bűn van, Jézus Krisztus keresztáldozatának elutasítása (mivel ez minden más bűnből való megigazulást ellehetetlenít). Ez mindent más megvilágításba helyez. Egy keresztény ezt felismerve még a legszörnyűbb bűnös felé is tud jóindulatú lenni, kívánva az illető személyes üdvösségét, miközben a törvény minden szavát igaznak és helyesnek tartja.

      Törlés
    6. Steve:
      „Nem kell például a házasságtörőt megölni, mivel a házasságtörő bűnéért járó büntetést a Messiás magára vette (de ettől még a bűnösnek a romlott természetét ugyanúgy halálba kell adnia, tehát ha úgy tetszik, meg kell ölnie)."
      - Ez szép és átélhető gondolat, egyetértek. A többi, amit írsz, szerintem számos logikai ellentmondást hordoz(hat), amit hasznos végiggondolni, mert előremutat. Pl. ha komolyan vesszük, hogy Jézus keresztáldozatának elutasítása az egyetlen kárhoztató jellegű bűn, akkor mi értelme / érvénye marad Izrael elszeparálásának, hiszen utóbbi lényege mintha az előbbi elutasítása lenne? A két dolog látszólag kölcsönösen érvényteleníti egymást, legalábbis emberi logika szerint. Bocs, ez off, Sytka, írhatnál egy olyan posztot, ami ez a téma folytatható.

      Törlés
    7. helyesen: ...ami alatt ez a téma folytatható.

      Törlés
    8. Igen, valóban, amit írtam erős leegyszerűsítése a helyzetnek. Amit írtam, az elsősorban az individuális hit szempontjából releváns. De függetlenül az egyéni üdvözülés módjától az "időkre és alkalmakra" vonatkozó különféle kijelentések és az Izraelnek adott nemzeti ígéretek (beleértve a helyreállítására vonatkozókat is) továbbra is érvényesek. Mindez érdekes helyzetet eredményez. Izrael kérdését Pál apostol elég jól megvilágítja a Róma levélben. De ez a kérdés valóban offtopic.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)