2017. augusztus 23., szerda

Fantasztikus fanatizmus

Az elmúlt hetekben két különös társaságot is utamba fújt a szél, akik hozzáállásukat és mondanivalójukat tekintve is bőséges távolságra esnek az én világszemléletemtől. Mégis, az ufóhívők és a lapos Föld társaság tagjai bizonyos szempontból közös vonásokat is hordoznak - ráadásul olyanokat, melyekből sajnos a kereszténységen belül is bőven találni.

Akár nevet, akár sír valaki, szem nem marad szárazon, ha egy kis időt szán az "ufológusok" és a "laposföldesek" hitvilágának tanulmányozására. A Balaton felülete lapos, tehát akkor a Föld is az. A nagyszemű szürkék és a jövőből ideérkezett emberek a háttérben értünk harcolnak. A zsidók azok a balekok, akikről a Vatikán mint háttérhatalom elhitette, hogy mindenért felelősek. A Déli Sark nem is létezik.

Természetesen tálcán kínálkozik a lehetőség, hogy egy kézlegyintéssel mentális sérülteknek, csúnyább megfogalmazásban buggyantaknak nevezzük azokat az embereket, akik az előzőekben idézett gondolatokat komolyan elhiszik. Ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű, mert ezek az emberek egyáltalán nem tűnnek klinikai eseteknek. A laposföldesek között olyan is van, aki feltalálóként állami elismerésben részesült, az ufológusok sorában pedig több tudományos fokozattal rendelkező felebarátunk ücsörög. Mindkét társaság láthatóan felkészült apologetikával hárítja el azokat a próbálkozásokat, amikor a valós világ megkísérel betüremkedni varázsvilágukba. Ebben persze semmi meglepő nincs. Az ember végtelenül tehetségesen védekezik, ha külső érvek hatására újra kell rendeznie a saját meggyőződését, ami még mindig egyszerűbb, mint az évek alatt nagy fáradtsággal összegrundolt paradigmát egy az egyben kidobni az ablakon.

Eltekintve az ufológusoktól és a laposföldesektől a jelenség persze kisebb-nagyobb mértékben mindenki mást is érint, aki valamiféle világnézet felé elkötelezetten él. Militáns ateisták, radikális muzulmánok, fundamentalista keresztények is vannak, akik nagyon emlékeztetnek a fenti két csoportra, ami az attitűdöket és a módszertant illeti. Míg a lapos föld hívein jóízűen nevethetünk, mit szóljunk azokhoz, akik a mi égiszünk alatt mutatnak hasonló tüneteket?

És egyáltalán: hol húzódik a határ az eltökélt hit és a fanatikus meggyőződés között? Meddig mondhatjuk egy keresztényre, hogy a végsőkig hűséges ahhoz, amiben hisz és mikortól nevezhetjük a rendíthetetlen álláspontot végzetes fanatizmusnak? Mi különbözteti meg az eltökéltet a futóbolondtól? Azt hiszem Jung megragadott valamit ebből:

"Az ember bizonyosságokat akar, nem pedig kételyt, eredményeket akar, nem pedig kísérleteket, és nem látja, hogy bizonyosságok csak kétely, eredmények pedig csak kísérletek nyomán keletkezhetnek."

Jung mond valamit, ami nagyon jellemző ránk. Mindannyian szeretnénk eljutni a bizonyosságig, de valahogy úgy akarunk odaérni, hogy útközben elkerüljük a kételkedést és a visszaigazolást, hogy egyáltalán a jó irányban haladunk-e. Éppen ettől (is) fanatikus a fanatikus. Az őszinte hívő ember viszont úgy jut el a bizonyosságáig, hogy tépelődik, kérdez, kutat, monitoroz, lassan halad előre, míg valahogy nyugvópontra nem kerül egy adott kérdésben.

A fanatizmus viszont akkor emelkedik igazán fantasztikus magasságokba, amikor a puszta tényekkel találkozik, és elvileg azt a kézzelfogható visszacsatolást is megkapja, amit a kételkedő-kérdező ember - de mégis sértetlen marad. Talán azt hihetné valaki, ha a laposföld híveit egyszerűen repülőre ültetnének és körberepülnének velük a bolygót, az végleg meggyőzné őket, hiszen a saját szemükkel látnának mi az igazság. Másik példával élve, a megrögzött ateista biztosan elkezdene hinni Istenben, ha Isten láthatóan és tapinthatóan megjelenne neki. Tudjuk azt jól, mennyire nem ez a helyzet.

Talán sokan ismerik az anekdotát arról az emberről, aki elment az orvoshoz, mert halottnak hitte magát. Az orvos mindenféle módon próbálta bizonygatni az illetőnek, hogy nem halott, míg végül meggyőzte róla, hogy a halottak nem véreznek. Emberünk elfogadta ezt az állítást, az orvos pedig diadalmasan beleszúrt egy tűt a fanatikus betegébe, hogy ezzel bizonyítsa, folyik a vére, tehát életben kell legyen. Az ember erre elsápadt, majd megszólalt: "ezek szerint mégis véreznek a halottak!"

Ha az ember színtiszta racionalitásból állna, a puszta érvelés működhetne is. Az irracionális oldalunk azonban elhúz bennünket és felülírja a racionalitást, így még a kézzel fogható tapasztalatra is mindig lesz válasz. Az ateista biztos valami eddig ismeretlen agybetegségen esett át, azért gondolta hogy megjelent neki az Isten. A laposföldes, aki körberepülte a bolygót, azt mondaná, a lemezjátszón is körbemegy a tű. (A fent belinkelt interjúban ez olvasható is!) Ha a kormány megmutatja az összes dokumentációt Roswellről, a "tökös" ufóhívő csak megvonja a vállát és azt mondja, az igazi iratokat a háttérhatalom már régen titkos helyre szállította.

Az igazi fanatikus végső jellemzője az, hogy sosem változik.

Természetesen ez a téma bennünket, keresztényeket is el kell gondolkoztasson. Pontosan hogyan jutottunk el a saját meggyőződéseinkhez? Anyánk, apánk, a hagyomány, a kultúra, az egyház nevelt bennünket ilyenné, vagy magunk kapartuk ki a gesztenyét magunknak? Meg tudunk nevezni olyan pontokat, ahol a bizonyosság felé vezető úton megtörtént a kételkedés és a visszacsatolás, hogy a jó irányba haladunk-e? Mert ha egyetlen ilyen pontra sem emlékszünk, akkor érdemes lehet felülvizsgálni a meggyőződéseinket! Azt hiszem ez különösen érintheti azokat, akik keresztény családban nőttek fel és szinte az anyatejjel együtt szívták magukba a kereszténységet. Ők mintha még inkább ki lennének téve annak a lehetőségnek, hogy a meggyőződésük végső soron nem a sajátjuk. A hitet persze nem lehet örökölni, de a meggyőződéseket a nevelés hatására nagyon is könnyen lehet átvenni. Hasznos dolog mindezt átgondolni.

22 megjegyzés :

  1. Fú....zseniális! Nagyon tetszik ez a cikk is. "Az igazi fanatikus végső jellemzője az, hogy sosem változik." És vajon miért nem? Talán mert fél, hogy a hosszú idő alatt, nagy alapossággal "összegrundolt" világa darabokra esik szét és akkor odavan a biztos pont, amiben mindvégig hitt. Ez nekem azért félelmetes, mert simán előfordulhat bárkivel, hogy ha megáll a keresés és a változás az életében akkor elveszíti az egyetlen dolgot - , amire vagy akire építette az eddigi életét.(?) A hitének alapja a saját meggyőződése lesz. Talán ezért nem szeretem azt a kifejezést használni, hogy "megtaláltam Istent". Dehogyis találtam meg! Egyrészt Ő talált meg engem, másrészt meg ha megtaláltam - kvázi megismertem - akkor már nem is annyira vonzó. Tehát akkor maradok abban, hogy megtalált Isten és az életem további részében megpróbálom még jobban megismerni MINDEN FORRÁST felhasználva, ami a világában adatott. Szép meló, de legalább így sosem mondhatom azt, hogy megismertem Istent, mert akkor vége az izgalmas felfedező útnak. :)

    VálaszTörlés
  2. Én nem tudom, hogy mi bajod a lapos földdel! Elmentem a széléig és ott majdnem leestem a Marsra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-DDDD

      Ráadásul mivel forog, gondolom erősen kapaszkodnod is kellett! :-)

      Törlés
  3. A minap pér percig néztem egy tudományosnak tűnő műsort, amelyben féreglyukról, párhuzamos univerzumokról és sötét anyagról beszéltek. Ahogy megpróbáltam követni a gondolatmenetet, egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy akik beszélnek, azok tényleg komoly tudósok, akik tényleg a világ valódi természetéről próbálnak meggyőzni, vagy becsavarodott tudósok, akik a valóságban kevés eredményt tudtak felmutatni, eszért eleresztették a fantáziájukat, vagy egyszerűen csak komédiások, akik tehetségesen eljátsszák a komoly tudós szerepét. A laposföldesek esetében nem ez utóbbiról van szó? Márminthogy a céljuk egyszerűen az emberek szórakoztatása. Ez esetben az egésznek annyi lenne az üzenete; "Lazítsatok már egy kicsit, emberek! Miért kell mindent annyira véresen komolyan venni?" Annak idején Cicciolina szerintem hasonló okból juthatott be az olasz parlamentbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A laposföldesek esetében nem ez utóbbiról van szó? Márminthogy a céljuk egyszerűen az emberek szórakoztatása. "

      Van az abszurditásnak az a határa, amikor ez a lehetőség is felmerül az emberben. De ezek tényleg komolyan gondolják! Nem vicc a laposföldes teória, kattints a bevezetőben a linkre és olvasd végig az interjút velük! (Jól fogsz szórakozni! :-))

      Törlés
  4. "a megrögzött ateista biztosan elkezdene hinni Istenben, ha Isten láthatóan és tapinthatóan megjelenne neki. Tudjuk azt jól, mennyire nem ez a helyzet."

    Tudjuk? Miért? Hány regisztrált és megvizsgált esetet ismerünk, amikor egy ateistának megjelent Isten és az nem kezdett el hinni benne?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sefa, javaslom hogy olvass bele olyan írásokba, amiket ilyen ateisták alkottak. Többször is belefutottam már abba a logikába, hogy "ha megjelenne nekem Isten, inkább hinném magam elmebetegnek, minthogy elhiggyem, tényleg Isten jelent meg nekem."

      Törlés
    2. Én azokra az írásokra lennék kiváncsi, amelyek olyan ateistákról szólnak, akiknek megjelent Isten, kétségbevonhatatlan, konkrét, határozott formában de ők ennek ellenére úgy döntöttek, hogy továbbra sem fognak hinni a létezésében. Ameddig ilyen írásokat, beszámolókat nem olvasok, addig nem vagyok biztos abban, hogy ez az állítás - ha hívőtől jön, ha ateistától - megállja a helyét.
      Egy soha nem tapasztalt jelenségről sokkal könnyebb azt állítani, hogy nem hiszek, vagy nem fogok hinni benne, mint egy olyanról, amit átéltünk. Szóval én nem venném készpénznek sem a te, sem az ateista általad idézett állítását. A puding próbája az evés

      Törlés
    3. Sajnos én nálad jobb emberismerő vagyok. ;-) Viccet félretéve, készpénznek én sem veszek semmit, mindazonáltal ismerem a radikális-fundamentalista hozzáállást elég közelről. És naivság azt hinni, az csak a keresztényekre igaz. Ugyanúgy vannak fundamentalista, szélsőséges ateisták is.

      "Egy soha nem tapasztalt jelenségről sokkal könnyebb azt állítani, hogy nem hiszek, vagy nem fogok hinni benne, mint egy olyanról, amit átéltünk."

      Épp ez a lényeg: egy fundi ateistának akkor is "soha nem tapasztalt jelenség" lesz, ha átéli. Ergo, soha nem tudja, nem is fogja átélni, mert ha mégis, arra is lesz egy magyarázata, hogy az miért nem az volt.

      Törlés
    4. Megpróbálom egy gondolatkísérlettel megvilágítani. Tegyük fel, hogy én egy utolsó vérig elkötelezett ateista vagyok, és - láss csodát! - megjelenik nekem Isten. Mit fogok tenni? Azt mondom, hogy elmebajos lettem, hiszen Isten nem létezik, de akkor nem is jelenhet meg. Úgyhogy vagy beteg vagyok, vagy valami durva érzékcsalódás áldozatává váltam.

      Ugyanez igaz a laposföldesekre, az ufóhívőkre, és sajnos sok keresztényre is. Az igazi fanatikust ezért nem lehet kibillenteni: inkább meghal, de az "igazát" nem adja fel.

      Törlés
    5. "Soha ne mond azt, hogy soha!" :P

      Én azért várnék ezzel az ítélettel addig, amíg konkrét eset nem történik. Szóval várjuk meg Isten megjelenését, és utána vonjunk le megfelelő következtetéseket. Addig ez csak találgatás. Ráadásul, ahogy én gondolkodom Istenről abba simán belefér, hogy a megjelenését simán tudja személyre szabni, ami az egyénre még konkrétabb hatással lehet

      Törlés
    6. Meggyőződésem, hogy egy laposföldes simán véleményt változtatna, ha egy lehetőséget kapna az űrutazásra. Egy ateista pedig hinne Istenben, ha Isten konkrétan a kedvében járna valamiben. És egy fundi vagy liberális keresztény is változtatna a véleményén, ha Isten a saját érveivel igazolná a saját állítását. De mivel még soha nem volt ilyen, így én várnék az ítélethozatallal

      Törlés
    7. Sefa, ezek szerint még nem találkoztál igazi fanatikusokkal. :-) Természetesen az ember - ha akar - tud változni, ezt nem tagadom.

      "De mivel még soha nem volt ilyen, így én várnék az ítélethozatallal"

      Mi van ha volt ilyen, csak azért nem ismerik fel, mert nem nyitottak erre a lehetőségre? A laposföldeseknek nem kellene az űrbe utazniuk, hogy a Föld geoid alakját felismerjék - csak a rendelkezésünkre álló ismeretek alapján nem hajlandók számolni ezzel. Ahogy az ateisták is hihetnének, de nem akarnak hinni. Én Jézussal értek egyet, hogy ha valaki a halottak közül támadna fel, annak sem hinnének...

      De hogy ne csak az egyház körül forogjunk, ugyanez igaz a homeopátiára, auralátásra, ufóhitre vagy a radiesztéziára is. Ajánlok neked egy videót, nem rövid, de nézd végig ha tudod és van kedved:

      Radiesztézia teszt élő adásban

      A filmben két meggyőződéses embert látsz, akik kénytelenek lesznek azzal szembesülni, hogy a radiesztézia nem működik. Nem valamiféle akadémikus vitáról van szó, hanem a puszta tényekről, kézzelfogható valóságról. Aztán a bukott kísérlet után hallgasd meg, hogy mennyire győzte meg őket amit saját maguk tapasztaltak közvetlenül, és mennyire voltak hajlandók feladni a véleményüket...

      Törlés
    8. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a fafejű gondolkodás nem egy bizonyos nézet sajátja, hanem minden nézetnek megvannak a fafejű szélsőségesei. Ezért is gondolom úgy, hogy a szélsőség nem a vonal két végén található, hanem azzal párhuzamosan. És találkoztam igazi fanatikusokkal. Én csak olyannal nem találkoztam, hogy egy ateista Istennel találkozott volna, vagy a laposföldes az űrből kémleli a földet, vagy hogy valaki egy feltámadott emberrel beszélget.

      Törlés
    9. Sefa, szerintem tényleg nézd meg a fent belinkelt filmet, érdemes! :-)

      Feltámadott emberrel pedig beszélgettek tizenegyen: ők alapították a kereszténységet. :-)

      Törlés
    10. Sokkal többen beszélgettek feltámadott emberrel. Olvastam róluk. De nem találkoztam egyel sem. Különbséget kell tenni a beszámoló olvasása, és az esemény átélése között. Szerintem sokkal hatásosabb a tejfölös töltöttkáposzta fogyasztása, mint egy erről szóló beszámoló olvasása :)

      Törlés






    11. A tejfölös káposztával egyetértek, de a feltámadást most még nem próbálnám ki. :-)

      Fontos, hogy én most nem ikszipszilonról, mindenféle szenzációhajhász
      emberekről, hanem a Szentírásról, szűkebben az evangéliumokról beszélek. Jézus tanítványairól, akik közvetlen kapcsolatban voltak Jézussal. Nem halottak róla vagy meséltek nekik, hanem személyesen ismerték. Persze velük természetesen nem tudsz beszélni, de a feltámadás hitelességét vizsgálhatod a beszámolóik alapján. És ha ezt megteszed, egy pont után odajutsz majd, hogy hit kérdése lesz, hogy bízol-e Jézusban és a róla szóló beszámolókban azok alapján amit megvizsgáltál, vagy sem.

      Tehát az észérvek elkísérnek egy darabig, de az utolsó szó a hitedé lesz.

      Ezt próbáltam érzékeltetni a laposföldesek és az ateisták esetében is. Náluk sem pusztán racionális érvek vannak, hanem egy idő után "hitkérdéssé" válnak a nézeteik. Legyünk józanok, egy laposföldes sosem fog az űrben repülni, senki nem fogja horribilis összegekért felvinni csak azért, hogy bizonygassa neki a Föld gömbölyűségét. De enélkül is beláthatná, hogy a Föld gömbölyű. Az, hogy mégsem akarja, nem a rendelkezésre álló érvek hiányának köszönhető, hanem a hitbeli elkötelezettségének, ami érzelmileg megköti. Ugyanez igaz mindenki másra is, aki valamilyen ideológia hatása alatt áll, beleértve hívőket, ateistákat, áltudományokkal foglalkozókat, ufókutatókat egyaránt.

      Törlés
    12. Persze, a laposföldes simán megmagyarázná az űrutazást azzal, hogy egy szimulátorba tették, ami az űrutazást imitálja és egy mesterségesen torzított képet mutattak neki a gömbölyű Földről. Egy klasszikus Besenyő Pista bácsis parafrázissal élve: "Mindent meg lehet magyarázni, mindent meg is szoktak."
      Viszont egy bizonytalan laposföldest, akit mondjuk csak az ismerősi köre sodort oda, azt jó eséllyel meg lehetne győzni gyakorlati bizonyítékokkal. A "kemény mag" körül mindig vannak ilyen odacsapódott emberek, aki viszonylag könnyen leszakíthatók. Aki viszont valamilyen belső motiváció alapján hisz ilyesmiben, azt tényleg nem lehet meggyőzni.

      Érdekes kérdés, hogy a szilárd hit mikor, milyen okból és hogyan válik fanatizmussá. Vagy hogy a fanatizmus mindig szilárd hit alapján áll-e egyáltalán. Nem-e inkább a kételyek kezelésének egyfajta radikális módja a fanatikussá válás?
      A fanatizmus "kórképe", hátterének feltárása több figyelmet érdemelne manapság, a terrorizmus előtérbe kerülése miatt.

      Törlés
    13. Discipline, nagyon egyetértek, azzal a gondolattal különösen, hogy a fanatizmus a kételyek kezelésének radikális módja. Valóban az, számos esetben tapasztaltam, ha valakinek olyan kérdést teszek fel, ami rámutat állítása tarthatatlanságára, még elkeseredettebben ragaszkodni kezd hozzá. A kérdést szerintem elég jól feltárták, csak nem akartam erről is hosszasan írni a bejegyzésben. :-)

      Törlés
    14. A kérdést elég jól feltárták - szakmai körökben. De most már a szélesebb társadalom is érintetté vált, elsősorban Nyugat-Európában. És szerintem a közvélemény vajmi keveset tud ezekről a dolgokról, mint ahogy az iszlám kultúráról is, amivel pedig már évtizedek óta együtt élnek.

      Törlés
  5. Ha megjelenne egy isten és bizonyítaná az isteni mivoltát, akkor tudnánk, hogy isten, nem kellene hinnünk benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azért nem állítanám szembe a hitet a tudással. A kettő inkább párhuzamosan működik, és feltételezi egymást

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)