2018. február 20., kedd

A világ, és Aki mögötte van...

Sok keresztény a megtéréséről mesélve megemlíti azt az érzést, hogy az élete nagy kérdéseire választ kapott friss hite által. Persze nem azért térünk meg, hogy magyarázataink legyenek, ám ez mégis megtörténik velünk, a válaszok pedig többnyire az egyháztól érkeznek. De mi van, ha a világ válaszai adott esetben jobbnak tűnnek?


Az ember friss hívőként tényleg gyerekké válik, a gyerekek pedig köztudottan egoisták: csak a saját világuk érdekli őket, melynek középpontjában ők állnak, a többiek pedig azért keringenek körülöttük, hogy őket szolgálják. Amikor megtértem, gyerek lettem és Isten lett az én kismanóm, akivel megkötöttem a szövetséget. Én imádkoztam és olvastam a Bibliát, Neki meg az volt a dolga, hogy cserébe egyengesse előttem az ösvényt. Ha jól mentek a dolgok, Isten jól "működött", ha rosszul, akkor én elrontottam valamit. Ilyen bináris miliőben éltem tehát, és az ebben való hit megnyugtatott.

Fontos hangsúlyozni, hogy a nyugalmat nem az adta, hogy Istennek valóban én álltam az érdeklődése homlokterében, hanem az ebben való hit, vagyis hogy magyarázatokkal kipárnázva éltem a hívő életet. Ez őszintén szólva egy nagyon kellemes és boldog egyensúlyt teremtő állapot. Egy jó magyarázat stabil kapaszkodópont - még ha el is esik az ember, fel tud tápászkodni a segítségével. És ha úgy esünk el, hogy mindig ott van a mankó a közelben, akkor talán az elesés fájdalma sem olyan nagy. Na de mi van, ha nincs mankó?

Ahogy a blog egy korábbi bejegyzésében említettem, a teológus-pszichológus James Fowler szerint a felnőtt hívőségben (ha minden jól megy) óhatatlanul bekövetkezik egy erőteljes pont, amikor az ember elvágódik. Ez persze megtörtént vele már korábban is, az igazi meglepetés viszont akkor éri, amikor megpróbál az addig jól bevált mankóiba kapaszkodni és azok nagyot reccsenve összetörnek a kezében. Ha valaki ilyen helyzetbe kerül, az első értetlenség ködének tisztulása után csak lassan kezdi felfogni, hogy tulajdonképpen ebben a szent pillanatban kezdődött el igazán a hívő élete.

Változatos okai vannak, hogy ki mitől esik el. Én úgy "estem el", hogy nekifogtam keményen olvasni, mégpedig mindenevő lettem - ráadásul nagy étvággyal. Addig csak keresztény irodalmat, lelkesítő könyveket, lelkesítő regényeket, lelkesítő tanításokat vettem kézbe, mert erre neveltek. De most minden jött, a természettudománytól a történelmen át a szépirodalomig. Hazudik, aki nem vallja be önmagának, hogy ez alaposan kikezdi az ember addigi magyarázatait. Szinte mindent újra kellett gondolnom, új válaszok után kellett néznem.

A lényeg most következik: egyre többször tapasztaltam, hogy ezek az új magyarázatok nem feltétlenül a kereszténységen belülről érkeznek, hanem az addig gonosznak lefestett világból érnek utol. Például, sokkal jobban megértettem az emberek viselkedését, ha értelmes pszichológiakönyvet vettem a kezembe, mintha a lelkesítő irodalmakat lapozgattam. Feltűnt, hogy mélyebben képes vagyok átélni az emberléttel együtt járó problémákat, ha szépirodalmat olvasok vagy színházba megyek, mintha meghallgatom a századik sablonos igehirdetést a kérdésről. Minden kérdőjel ellenére logikusabbnak és átgondoltabbnak tűnt a biológiai válasz a fajok eredetére, mint az addigi fundamentalista látásmódom a teremtésről. És mindezekhez érkezett még hozzá maga a teológia is, amikor felfedeztem, hogy nem én vagyok az első keresztény, akinek széttörtek a mankók a kezében, hanem rengetegen jártak már előttem ezen az úton.

Először értetlenül álltam a jelenség előtt, hogy a gonosz világból jobb válaszokat kapok, mint az igaz egyházból. Az Isten népe között egyre többször csak magyarázkodással találkoztam vagy még azzal sem, míg a romlott világban sokszor kielégítőbb forrásokat fedeztem fel. Ezt egy ideig nagy ellentmondásként éltem meg - azt hittem, a teljes igazság az összes fontos kérdésben "idebent" van. Azt még el tudtam képzelni, hogy az egyház nem tud valamire választ adni, de akkor odakint se tudnak. Az azonban "mankósként" fel sem merült bennem, hogy nekünk nincsenek feleleteink, ám a megátalkodott világnak vannak. Miért? A probléma megértéséhez fontos látni, hogy egy kereszténynek a világ szóról más képzetei vannak, mint egy nem hívőnek. Ezek a más képzetek többnyire a "mankós" korszakból táplálkoznak és mint minden csúsztatás, részigazságokon alapulnak.

Ha egy átlagos kereszténynek a "világ" szót mondják, többnyire az egész valóságot egy beazonosíthatóan gonosz helyként képes csak elképzelni, amely az örök tűznek van fenntartva. Természetesen hazugság lenne tagadni, hogy ebben a képzetben igei igazság rejtőzik. A világ kifejezés és a "világgal való barátkozás" vagy az "evilág fejedelme" jellegű gondolatok a Bibliából származnak: a világ szó tényleg az istentelen valóságra használt egyik szinonima. És persze az is benne van a pakliban a Szentírás szerint, hogy ez a világ nem tart örökké. A kép tehát önmagában nem bibliaellenes, hanem "csak" hiányos. Nemcsak így beszél a szöveg a világról, és nem is ennyire egyoldalúan láttatja velünk a valóságot - ahogyan azt az egyház gyakran szereti kisarkítani. Az evangélium talán legismertebb igeverse szerint Isten úgy szerette a világot, hogy a saját Fiát adta érte. A világ Isten alkotása és akkor is magán viseli a Teremtő ujjlenyomatait, ha mi képesek voltunk megrontani azt. A világ és a teremtettség jobb megértése Isten létének felfedezéséhez is vezethet bennünket - hogy lefordítsam Pál rómaiaknak szánt egyik gondolatát. Olyan teológusok, mint Dietrich Bonhoeffer vagy Emil Brunner hangsúlyozták, hogy Isten rendje nem pusztán a teremtésben, hanem akár a társadalmi intézményekben is fellelhető. Brunner szerint ezekben töredékesen és indirekt módon, de mégis Isten akarata találkozik velünk. Bonhoeffer még arról is beszélt, hogy a munka, a házasság és a politika (kormányzás) szegmenseiben épp úgy jelen van Isten, mint az egyházban. Erőltetett lehet tehát a valóságot két szférára bontani, egy lelkire, amelyben egyfajta izolált szentségben az egyház tartózkodik, és egy végtelenül romlott szekulárisra, amihez semmi köze Istennek. Röviden tehát azt éli meg az ember, ha az "egyházon kívül" találkozik Istennel, hogy ez a demarkációs vonal valamennyire megkopik és az igazság forrása nem pusztán az egyház által kimondott szó lesz.

Nagy élményt jelentett számomra, amikor az amerikai Wheaton College-ben jártam, hogy az evangelikál főiskolán nem pusztán teológiát oktatnak, hanem természettudományokat is. Csillagászatot, fizikát, régészetet lehet tanulni - és ezekben a tudományokban nem a kereszténység riválisait látják, mint amelyek megpróbálják a vallást kiszorítani, hanem olyan utakat, amelyek szintén Istenhez vezethetnek. A világ izgalmas, és a dolgokban rejlő igazságmorzsákhoz hozzáférni számos módon lehet - botor dolog volna csak az egyik ösvényt választani. Ahogy a mondás tartja: minden igazság Isten igazsága. Ehhez azonban az kell, hogy kidugjuk a fejünket a templomablakból. A valóság szerintem addig igazán ellensége a kereszténynek, ameddig a magyarázatai csak az egyházon belülről érkeznek. Ha hajlandó a szívét szélesebbre tárni, az első találkozás talán sokkoló élmény lesz, de mégis inspiráló - és a hagyományos mankók nélkül gyorsabban is lehet járni.

31 megjegyzés :

  1. Visszagondolva, szörnyű nagy tévedés volt keresztényként olyan rabságban élni, amiről írsz. Rabság, szándékosan hívom így. Egy szűk látókörű, kisegyházi karizmatikus ideológiának a rabságában gondolkodni, élni és ítélni. De írhatnék bármelyik felekezetről , ahová tartoztunk. Egy hülyeség. Voltak hasznos dolgok, nyilván az évek alatt, de amennyi haszonnal járt az az élet minimum annyi sérüléssel és átokkal is. És elvesztegetett idővel, elvesztegetett próbálkozásokkal olyan közösségekhez tartozni. Most már ezektől távol, néhány barátunk maradt csak. Jó esetben 3 ember, aki valóban megért és akar is megérteni. Félelmetes. Az viszont már nem az, amit ők "világnak" hívnak. :) Érdekes, hogy a lelki békémet NEM ezekben a közösségekben találtam meg, hanem azoktól távol időben és térben is. Jó írás ez ismét csak. Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek veled. De te látsz másik utat?

      Törlés
    2. Globális megoldást nem látok. Egyéni felébredések vannak. Szélmalomharc egyébként. A "szervezetet" nem lehet megváltoztatni vagy megszüntetni, mert akkor ezer számra lepné el az utcákat a keresztény "zombik" hada - egy rakás szerencsétlen gyermeteg, tehetetlen ember, akik addig csüngtek apuci nyakán. A "rendszert" én egy szükséges rossznak látom - amivé lett. Deformálja, torzítja, betegíti az emberek egy részét - akik erre fogékonyak persze. A többiek pedig vagy lehetőséget látnak benne a karrierre, a pozícióra vagy csak elvannak, mert nincsen jobb alternatíva. A magamfajta is, aki még javában ott tart, hogy bosszankodik ezen, próbálja összerakni magát újra egy törött mankós időszak után gyakorlatilag használhatatlan arra, hogy előlépjen és segítsen, úgy igazán - másokat is - a kiábrándulás utáni újraépítésben. Pedig vagyunk nem kevesen törött mankósok úgy vélem...

      Törlés
    3. Ha van konkrét célközönséged, akkor nagyon sokat tudsz segíteni a "kiábrándulás utáni újraépítésben". Az én blogom is úgy indult. Rengeteg hálás üzenetet kaptam.
      http://sefatias.blog.hu/2013/02/05/60000_514

      Törlés
    4. Igen, minden tiszteletem azoké (köztük a tiétek is) akik felvállalják bátran ezt. Felelősséggel. Ha ti nem lennétek, azt gondolnám, hogy megőrültem, hogy csak nekem vannak ilyen kiferdült gondolataim a kereszténységről és az életről. De ilyenkor megnyugszom. :) Én is elindítottam az emlékgyáros blogo(cská)t, de nem jutottam messzire - egyelőre. Sem idő, sem elolvasott hasznos (vagy éppen haszontalan) könyvek nem állnak mögöttem. Ég bennem, hogy segítsek, de még nem érzem, hogy megfelelő lenne az idő. Talán az új életünkben egy másik országban, ha letisztulnak kicsit a dolgok.

      Törlés
    5. A kereszténység egészét kritizáló „valláskárosult” jehovista olyan, mint aki egy zugbüfében mosóporos sütit evett, kihányta, és azóta minden cukrászdát messziről utál. Erre nincs oka. Tanulság: ne zugbüfében egyél sütit. Keresd a kereszténység elérhető legjobb formáját, és abban igyekezz kiteljesedni.

      Törlés
    6. Nem vagyok/voltam jehovista. :)

      Törlés
    7. László, olvastad a "Szóval nem akarsz többé gyülekezetbe járni?" című könyvet?

      Törlés
    8. :) Laci ! A szokásos hibádba estél. Szektásként látod a dolgot, és ezért nem érted, hogy miről van szó. :D

      Törlés
    9. Én a "rendszeren" azt értem, amire a mai felekezetek és nagy egyházak többsége épül. Titulusok, pozíciók, hierarchia, végtelenül precíz szervezettség, kontroll és amit ezek magukkal hordoznak - pl. a már-már kötelező manipulatív prédikációk sora. Ez az architektúra akadályozza meg az egyenrangú kapcsolatok meglétét és olyan kapcsolatok felépülését és természetes működését, amiben igazán képes a szeretet megnyilvánulni. Az a szeretet, amit talán Isten annak idején elgondolt. Amikor nem érzel félelmet, szabad vagy és tudsz bízni és hinni. De ez is csak egy gyenge kísérlet volt részemről, hogy megpróbáljam leírni, mire is gondolok.

      Törlés
    10. Sefa, Elmékgy:
      Én az empátiahiány hibájába estem, bocs. Ti meg az alaptalan általánosítás hibájába: a jehó sosem volt kereszténység (kínoszlop, kiválasztottak testülete, meg hasonló baromságok). Abból, hogy nem jött be, semmi sem következik a kereszténységre nézve.

      Szerintem jehókárosultként az lenne a logikus tanulság, hogy nem kezdünk jehó típusú, 5 perc alatt gyanúsnak bizonyuló zugegyletekkel. Akár trombitarezet árulnak aranyként, akár strandpumpát porszívóként, akár kínoszlopot kereszténységféleségként. Ez egy értelmes és hasznos következtetés lenne.

      Ami a kereszténység kockázatait illeti, vannak ilyenek, csak kisebbek, mint bármely más civilizációfenntartó rendszer esetében. Civilizációt nem lehet ingyen és mellékhatások nélkül fenntartani, c'est la vie. A mellékhatásokat ésszerű a lehető legkisebbre csökkenteni, de ez teljesen más megközelítés, mint kerek-perec elutasítani a civilizációnk fenntartó rendszerét.

      Törlés
    11. Te nem az empátiahiány hibájába estél, hanem az a jellemed egy meghatározó része

      Törlés
    12. A részleges empátiahiány nagyszerű dolog MAJOMSZERETET ellen. Aki mindenre empatikus, az szerencsétlen hülyét csinál a szeretteiből és magából is. A majomszeretetnek kell legyen ésszerű fékje és ellensúlya.

      Ti, ex-jehók úgy viselkedtek, mint aki metilalkoholt ivott, belebetegedett, és azóta meg akarja menteni az emberiséget a tokaji aszútól. A jehónak annyi köze van a kereszténységhez, amennyi a metilalkoholnak a tokajihoz.

      Törlés
    13. " A jehónak annyi köze van a kereszténységhez, amennyi a metilalkoholnak a tokajihoz."

      Esetleg ezt meg is tudod indokolni, vagy csak megint a levegőbe beszélsz?

      Törlés
    14. Fentebb már leírtam, hogy semmi közöm a "jehókhoz". Voltam pünkösdi, pünkösdi-csírakezdemény, baptista, protestáns, protestáns-baptista, törvénykező-protestáns, USA-gyökerű protestáns-féle közösség tagja a családommal. Próbáltam elmagyarázni mit értek "rendszeren" a kereszténységen belül - azok alapján a tapasztalatok alapján, amiben eddig részem volt és amiket olvastam. Van ami letisztul és van ami felkavarodik újra és újra. Nem állítom, hogy tudom a tutit. Hol vagyok én attól..? Ilyet nem akarok csinálni. Csak írok, hátha van aki kap egy kis megerősítést hogy nincs egyedül a gondjaival és talán van megoldás. Emberibb, kevésbé kategorizáló és skatulyázó. Hátha felismerik páran, hogy van még mit tanulni az empátiáról, ítélkezésről.

      Törlés
    15. László! A Jehova tanúi szoros értelemben sosem voltak keresztények. Ilyetén igazad van. Csakhogy ha a tokaji a kereszténység és minden más metilalkohol, akkor azért gondold azt is át, hogy Jézus sem volt a szó szoros értelemben sosem keresztény:-)

      Törlés
    16. A te érvelésedre is kiváncsi lennék. Miért is nem keresztények Jehova Tanúi?

      Törlés
    17. Én azt nem értem, hogy juthat bárkinek eszébe, hogy a jehó esetleg kereszténységszerű lenne. (Más könyv, más tanítás, stb.)

      Szívesen megvitatom ezt veled, csak a blogodra hol be tudok jelentkezni, hol nem. Sz'tem ez már erősen off a poszthoz képest.

      Minden esetre, a tokajitól is lehet károsodni – csak nem úgy, mint a metiltől.

      Törlés
    18. Sefa! Lehet tévedek, de úgy tudom, hogy alaphittételek tekintetében nem vallják azt mint a keresztény egyházak. Szentháromság stb, de mondom lehet tévedek. Maguk e keresztények mondják, hogy a Jehova tanúit nem tekintik keresztényeknek, pont a fentiek miatt. Üdv.: balivi

      Törlés
    19. Sytka! Előre elnézést kérek ha hosszú és egy kissé OFF leszek, de szeretnék itt egy kicsit megvilágítani és helyre tenni néhány fogalmat.

      Hogyan jutott el a hit ettől:
      "Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, Amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.
      Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;"

      Ehhez:

      "Dugd be a füledidet (állítsad meg a hallásodat), ha valaki mást beszél a Jézus Krisztusról, aki Dávidtól származott, és Mária útján jött; aki valóban született, evett és ivott; aki valóban üldözött Poncius Pilátus alatt; akit valóban keresztre feszítettek és meghalt a mennyben, a földön és a föld alatt lévő tanúk szemében; aki valóban felemelkedett a halottak(ból- vagy közül), az Atyja feltámasztotta, ugyanúgy, ahogyan az Atya feltámasztja azokat, akik Jézus Krisztusban hisznek, kivéve, akiknek valóban nincs életük." [Anthiókiai Ignác, Trallians 9, kru. 110 körül íródott.

      Nem érezhető hogy másról beszél Pál és Ignác? Miért hangsúlyoz olyan dolgokat Ignác ki, amikről Pál sosem beszélt? pl: valóban született (Máriától), nem a halottakat támasztja fel az Atya mint Pálnál, hanem azokat akik hisznek Jézusban mint Krisztusban stb. Miért? A kettő közül mindkettő keresztény? Ki a krisztusi? Mit jelent? Mikortól létezik kereszténység? Jézus kereszténységet alapított? Ignác Pál tanításán nőtt fel, de félreértette azt, vagy nem Pál tanítására építette a hitét? Olyan kérdések ezek, amikre megvannak az értelmes válaszok, ha értjük a tanítások közti különbséget.

      Majd egy kicsit később Pál érveléséből megpróbálom levezetni hogy Pál miben is hitt és miben nem. Remélem nem veszitek tolakodásnak:-) Üdv.: Balivi

      Törlés
    20. Kedves Balivi!

      Attól, hogy valaki valakit nem tart kereszténynek, még lehet az. Illetve kiderülhet, hogy az itélkező áll távol a kereszténységtől. Én óvatosabban bánnék a keresztény jelző megvonásával. Főleg, ha nem is ismerem az adott egyházat, illetve nincsenek meg a meghatározás pontos feltételei.

      Laci!

      Nem tudom mi lehet az oka, hogy bonyodalmas a belépés. Nálam minden jól működik.
      http://sefatias.blog.hu/2015/04/20/amit_jonak_tartok

      Ennél a posztnál csacsoghatunk :)

      Törlés
    21. "illetve nincsenek meg a meghatározás pontos feltételei." Pontosan. Ezért kell újraértelmezni és fogalmazni, hogy tudni lehessen mi micsoda. Erről folyik most a beszélgetés ha jól értem. Mert László szerint a kereszténység nevű cukrászdában sütik a legfinomabb sütiket, miközben meg szerintem nem, szerinted Sefa meg az is egy keró cuki amibe te jársz és amiről László meg azt állítja hogy ott maszlagot árulnak. Jelen pillanatban itt tart a fogalomalkotás, mindenki másra gondol. Ha valaki még beszállna akkor meg ő is mondana valami mást:-) Üdv balivi

      Törlés
    22. Én nem járok sehova.:)
      A kereszténység fogalma eléggé szubjektív. Pont ezért megy könnyen a kereszténységből történő kizárás. Lásd fentebb. Ma nem a krisztusi jellem, a megváltásban való hit, és a rászorulókhoz való hozzáállás számít, hanem az azonos dogmák elfogadása. Ezért lehet a mai magyar magát kereszténynek valló politikai elit a helyén a kereszténység támogatásával, mert nem az a lényeg, hogy lop, hazudik, csal, hanem az, hogy hisze-e a dogmáinkban. És ha hisz, akkor elnézünk neki mindent

      Törlés
  2. Az alma nem azért esik lefelé, mert Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát..., stb. Az alma világi szabályok szerint esik lefelé, ez a jelenség a hiten kívül vizsgálandó. Mivel Isten a legintelligensebb lény, nem valószínű, hogy dogmatikus hűséget vár, vagy hogy bármi gondja lenne a kritikai gondolkodással – ha a talentumok közben kamatoznak.

    VálaszTörlés
  3. Értem Sytka mondanivalóját, bár szerintem minden sors más, nem lehet általánosítani. A saját tapasztalatom alapján én sokkal organikusabbnak látom az elmúlt 23 évemet, amióta keresztény vagyok. De az is igaz, hogy tudatosan ügyeltem/ügyelek arra, hogy ne sokkhatás szerű paradigmaváltások legyenek az életemben, hanem mindig annyi területet nyissak meg/túrjak fel "átgondolásra", amennyit fel tudok dolgozni, és hogy menet közben az identitásommal - ki vagyok, hova tartozik, kikhez és miért vagyok hűséges - ne kerüljek feleslegesen szembe, mivel - véleményem szerint - másképpen nem lehet értelmes módon építkezni és konstruktívnak lenni az életben.

    Karizmatikus keresztény vagyok, voltak a hitéletemnek intenzívebb és kevésbé intenzív időszakai. Azt is látom viszont, hogy az elmúlt 23 évben a globális egyház, a helyi gyülekezetem is változik, a hangsúlyok tolódnak ide-oda, és maga a pünkösdi-karizmatikus mozgalom arculata/hangulata is sokat változott, ami az én "érettségemtől" függetlenül szintén befolyásolja ezt a kérdést, hiszen az én személyes hitéletem egy nagyobb közösség részeként valósul meg.

    A gondolkodásmódom is sokat változott az elmúlt 23 évben. Bár csak érdeklődő laikusnak tartom magam, de sokat olvasok, tanulok, előadásokat hallgatok, és nem csak a kereszténységnek azon ágához tartozó személyektől, amelyhez tartozom (sőt, gyakran direkt a véleményemmel ellentétes könyveket/előadásokat is olvasok/hallgatok). Megtérésem után sok "felekezeti" előítéletet magamba szívtam, amelyekből sokat időközben elhagytam. Viszont sok olyan tapasztalatom is van, amikor ugyan megkérdőjeleztem bizonyos dolgokat, majd alapos gondolkodás/tanulmányozás után mégis arra jutottam, hogy maradok annál az elképzelésnél (igaz, jobban megértve azt), amit korábban kritika nélkül, naív módon elfogadtam.

    Természetesen voltak a magánéletemben sorsproblémák, volt olyan, amikor hiányozott a mankó is. Úgy gondolom, időnként én nyúltam mellé, időnként pedig az Úr gondolta úgy, hogy ideje mankó nélkül próbálkozni. Viszont a személyes bizalmam Isten hűségében nem ingott meg, és szeretném azt gondolni, hogy a gyermeki hitem is megvan, és a megfelelő időben mindig előbukkan.

    Nem ábrándultam ki a közösségemből sem (tehát nem osztom Emlékgyáros élettapasztalatát). Mind a mai napig rendszeresen gyakorlom azokat az egyszerű dolgokat is, amelyeket a hívő életem legelején is elkezdtem tenni - tanulmányozom a Bibliát, imádkozok, dicsérem Istent dalokkal, járok gyülekezetbe, hallgatom az igehirdetéseket (még ha van köztük néha sablonos is :)), és mindeközben 23 év után is érzem Isten kedves jelenlétét, felvállaltan maradok karizmatikus keresztény.

    Szóval ezzel annyit akarok mondani, hogy szerintem hosszú távon igenis meg lehet maradni keresztényként egy közösségben úgy, hogy az ember közben gondolkodik, értelmezi a sorsát, nem babonásan közelít a saját hitéhez, de mégis bizonyos értelemben megmarad egyszerű, kiszámítható hívőnek, és ezt ráadásul élvezi is. Úgy vélem, hogy ezt Sytka is így gondolja, és nem az a cikk célja, hogy azokat bátorítsa/igazolja, akik mindenből kiábrándultak, és azt gondolják, hogy ez a kiábrándult, cinikus állapot a hívő élet normális végkifejlete, hanem a konzerv válaszokba és "egyházasdiba" már bele-belefáradó hívőket bátorítsa arra, hogy ne féljenek gondolkodni. Téves az az életérzés, amikor egy hívő elveszti az érdeklődését, mert úgy érzi, hogy már mindenre megvan a válasza, ismeri az "összes tanítást", ismeri a múltat, jelent, jövőt. Ezt a beszűkült állapotot talán a legtöbb gondolkodásra és reflexióra hajlamos hívő egy idő után megtapasztalja, és sorsdöntő lehet, hogy ilyen állapotban az ember merre találja meg a kiutat.

    VálaszTörlés
  4. Én is úgy gondolom, hogy az ember belűlről tehet a legtöbbet egy közösségért; azért, hogy jó irányba menjenek a dolgok. Itt fontosnak látok egy szempontot behozni, mégpedig azt hogy ha jól értem az evangéliumot, akkor Isten nem az ember statikus helyzetét nézi, hanem az irányultságát. Mi gyakran azt látjuk csak, hogy ki milyen távol van Istentől bizonyos (pl. dogmatikai) kritériumok alapján. Holott azt kellene látnunk, hogy merre tart. Ez szerintem igaz az egyénre, és a közösségre is. Ezért nem tartom jónak azt a kérdésfeltevést, hogy X közösség vajon keresztény-e egyáltalán. Ez egy statikus szemléletet tükröz. A katolikusok arról vitáznak, hogy a nem katolikus keresztény-e, az evangéliumiak arról, hogy a névleges keresztyén az keresztyén-e, a protestánsok arról, hogy az unitárius tekinthető-e keresztyénnek. Nyilván lehet ennek a vitának is értelme, ha odatesszük azt is, hogy mi a tétje, hogy mi következik a végeredményből. Ennél sokkal fontosabb azonban meglátni egymásban a dinamikát, az elmozdulás irányát. Ezért nem szabad feladni a belűlről való befolyás lehetőségét, ameddig csak lehetséges.

    Persze azt is értem, hogy van egy pont, amikor az embernek a borotválkozótükör előtt kell döntenie, és lehet, hogy a távozás a helyes döntés. De a közösség megélése az a kereszténység lényegi része. Szerintem ezt mindenki ösztönösen keresi is, csak sokan nem a hagyományos formában. Bizonyos értelemben akár egy blog is betölthet közösségépítő funkciókat, de egyelőre én nem tudok elképzelni keresztény közösséget személyes jelenlét nélkül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel a részével nem értek egyet: "a közösség megélése az a kereszténység lényegi része." A kereszténységemhez nincs szükség közösségre. A kereszténységem önmagától az. A közösséghez tartozás sok esetben jellem és körülmények függvénye

      Törlés
    2. Egyrészt arra gondolok, hogy a Máté 16:18 kapcsán Péter szerepéről szoktunk csak vitatkozni, nem pedig arról, hogy maga Jézus akar valóságos közösséget építeni. Másrészt az összes újszövetségi levél evidenciának tartja a gyülekezetek létét, pedig hitvitákból, antiszociális viselkedésből, nyerészkedésből stb. már ott is volt épp elég.

      Törlés
    3. le tudnád írni azt az evidens gyülekezetet?

      Törlés
    4. Nem igazán, ha az ideális gyülekezetre gondolsz. Ilyet én sem ismerek. De ez pl. nagyon szimpatikusnak tűnik :-)
      https://youtu.be/iluqwa8GMdU

      Törlés
  5. Viszont az eredeti felvetéshez is szeretnék valamit hozzászólni. Épp most készülök beszélni valakivel, aki szerintem kényszer-neurózisban szenved. A legnagyobb dilemmám az, hogy miként fogadtassak el vele egy "kívűlről" jövő választ a problémájára (gyógyszerszedés), pedig tudom, hogy jelenleg csak a "belűlről" jövő válaszokra nyitott.

    Nekem nagyon felszabadító volt az a felismerés, hogy a keresztyén hit az nem egy komplex, mindent magába foglaló világkép. Hogy Jézus egyszerűen válasz nélkül hagyott sok, a világ működésének mikéntjére utaló teoretikus kérdést. Pl miért vannak szegények és gazdagok? - "Szegények mindig lesznek közöttetek." De választ ad arra a kérdésre, hogy én mit tehetek a saját kis világomban a szegénység ellen.

    Másik példa: az evangéliumokban nincs szó skizofréniáról, vagy epilepsziáról, pedig valószínűleg hasonló arányban lehetett érintett az akkori népesség, mint a mai. Viszont a megszállottakat és a betegeket gyakran együtt említi az ige. Jézus gyógyító tevékenységében pedig az ördögűzés nem valami új, keresztyén specialitás, hanem a korabeli orvoslás szerves része.

    Tehát én nem félek bizonyos kérdéseket a szűk értelemben vett keresztyén hit keretein kívül értelmezni, és keresni rájuk a választ.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)