2018. február 11., vasárnap

Kötél általi... szabadulás!

A nem hívők véleménye szerint kevés felháborítóbb történet van az egész Bibliában annál, mint amikor Ábrahám majdnem feláldozza a saját fiát, Izsákot. Az ismert új ateista Sam Harris szerint ez a sztori és Jézus halála is jól mutatja, hogy a kereszténység egy emberáldozatra épülő hit, amit erkölcstelensége miatt el kell utasítanunk. Még a hívők is sokszor önmagukkal birkózva igyekeznek magyarázatot keresni Ábrahám fanatikusnak tűnő tettére. Mindenki forrong tehát, kivéve egyetlen személyt: magát Ábrahámot.

Lebilincselően izgalmas gondolatokat ír Hubainé Muzsnai Márta szakpszichológus (ld. a fotón) Izsák majdnem-feláldozásának történetéről, gondolatmenete ráadásul meglehetősen kiegyensúlyozott is - ami nem kis fegyvertény egy ilyen meglehetősen szélsőséges narratíva esetében. Szerintem az olvasók többsége nem képes ilyen higgadt maradni: felháborítónak tűnik Isten kérése és felháborítónak tűnik Ábrahám hozzáállása is. Utóbbi olyannak látszik, mint aki rezignáltan tudomásul veszi, hogy most meg kell gyilkolnia a saját fiát. Egyszerűen csak elkezdi végrehajtani az isteni utasítást, akár egy gép.

Tulajdonképpen már az is felháborító lehet, hogy Ábrahám nem háborodik fel. Amikor Sodoma városa volt a tét, képes volt "szembeszállni" Istennel és alkudozni kezdett, hogy az emberek megmeneküljenek. Amikor a saját fia és nem utolsó sorban éppen Isten ígérete a tét, akkor meg sem kísérel valamit tenni, beszólni, alkut ajánlani, vitatkozni. Legalább annyi le lenne leírva, hogy mit érezhetett: dühöt, csalódást, félelmet, reményt... Hogy kiakadt a mennyei kérésen. Hogy nem értette, éppen az ő Istene hogyan akarhat ilyesmit. De semmi, nincs semmi.

Nem is csoda, hogy ez a történet már a bibliai időkben is csaknem emészthetetlen volt. Akadnak olyan apokrif szövegek, melyek megpróbálják Istent "tisztára mosni" és úgy állítják be a történteket, hogy az egész dolog hátterében valójában a Sátán a felbujtó, aki Jób sztorijához hasonlóan kavarta a kártyákat és ezért kéri végül Isten azt, amit kért Ábrahámtól. Egyes zsidó magyarázók szerint pedig Isten elvárta volna, hogy Ábrahám ismét kezdjen el alkudozni, hogy tegyen valamit, hogy küzdjön a saját fia életéért, ahogy az normális ebben a helyzetben. Mindezek persze csak gondolatkísérletek, hogy az egész történetet befogadhatóbbá tegyék, hogy a nagy falat anélkül lecsússzon az olvasó torkán, hogy megfulladna tőle. De őszintén szólva, ezektől a történet nem válik sokkal jobbá.

Mindezek után szerintem egy mai olvasó kész kimondani az ítéletet a narratíva minden szereplője felett. Ábrahámnak nem kellett volna így viselkednie még akkor sem, ha Isten ilyet kér tőle. De biztos, hogy ez az egyetlen helyes olvasat?

Az előbb említett Hubainé Márta elmeséli, hogy egy bibliodráma keretében valakinek Ábrahám szerepébe kellett bújnia és úgy élte át ezt a történetet. Amikor ahhoz a ponthoz értek, hogy Isten megkéri őt, áldozza fel a saját fiát, nem tudott megszólalni. Az illető utólag elmesélte, hogy a terápiának ezen a pontján képtelen volt ellenkezni, tiltakozni, még arra sem volt képes figyelni, mi zajlik a saját lelkében. Nagy félelmet érzett, de az eszébe se jutott, hogy Isten kérésének ne engedelmeskedjen. Ez tehát valaki, aki ma egy terápiás "játékban" élte át azt, ami nyilván nem volt kőkemény valóság, de mégis egyfajta érintettséget jelentett a számára - és pontosan úgy viselkedett, mint Ábrahám.

A kérdések természetesen nemcsak Izsák feláldozásának aktusára, hanem az utána következőkre is vonatkoznak. Szerintem sokan azt gondolják, azzal hogy végül Izsák nem lett feláldozva, a dolog legalább megnyugtatóan lezárult. Hát, ez korántsem így van. Ismét Hubainé Mártát idézve:

"A kéz, ahogyan a magasba lendült, az angyal intő szavára megállt a levegőben, majd mindjárt alá is hanyatlott. A léleknek ennél sokkal több időre van szüksége."

Nyilvánvaló, hogy apa és fia kapcsolata innentől már nem lesz ugyanaz. Kettőjük viszonyában már ott van "A Hegy", ahol mindez történt. Hogyan lehet ezt feldolgozni? Mit mondanék én a saját apámnak, ha majdnem megölt volna? Mit mondana nekem, ha ezek után együtt kellene tovább élnünk egy fedél alatt? Sajnos erről semmit nem ír a Biblia, de az valószínűnek tűnik, hogy nem kis lelki feladatról van szó, és ha az ember az ilyesmit nem beszéli ki magából, akkor egy életre lelki toprongy maradhat.

De van itt még egy kérdés szerintem, amire az egész narratíva ráirányítja az ember figyelmét, és amit talán pont azért vagyunk hajlamosak szem elől téveszteni, mert nem kívánunk kinézni a saját felháborodásunk mögül. Ha Isten kérését tartjuk szem előtt, akkor Ábrahámnak itt tulajdonképpen két dolog közül kellett választania. A döntés iszonyú súlyát az jelentette, hogy csak az egyiket ragadhatta volna meg: vagy Isten ígérete mellett voksol, vagy Isten személye mellett. Másként fogalmazva Isten nagyjából azt a kérdést tette fel neki, hogy "Én vagyok neked a fontosabb, vagy amit ígértem?". Ezt a pszichológiában egyébként ekvivalencia konfliktusnak hívják, és ez nem pusztán egy bibliai sztori, hanem olyasmi, amibe ma is bárki belecsúszhat. Ilyenkor két, majdnem azonos súlyú dolog közül kényszerülünk választani, ami persze egyfajta belső válsághelyzethez vezet. Elsőként mindenki a kompromisszumot erőlteti, hogy valahogy mégis mind a két opció mellett dönthessen. Aztán amikor felfogja, hogy ez semmiképpen nem lehet, akkor általában a kettő közül azt hagyja elveszni, amit a másik opció jobban képes pótolni. A végtelenségig rágódhatunk Ábrahám döntésének erkölcsi megítélésén, de az ekvivalencia elv szerint jó eséllyel mi magunk is ezt a döntést hoztuk volna a helyében. Ha Izsákot választja, akkor onnantól talán mindketten Isten elutasításával fognak szembenézni, ha viszont Istent, Ő talán képes majd úgy beavatkozni, hogy a dolgok helyreálljanak.

Érdekes, hogy a zsidóságban egyébként nem "Ábrahám feláldozza a fiát Izsákot" ennek a történetnek a címe, hanem Aqéda, ami magyarul megkötözést jelent. Izsák megkötözése és majdnem-kivégzése végül kötél általi szabaduláshoz vezet, az ekvivalencia-konfliktus pedig ezúttal úgy oldódik meg, ahogy az életben nem szokott: nem kell lemondani sem Izsákról, sem Istenről. Vajon ha mi olvasók érezzük kicsit talán "megkötözve" magunkat a dühtől és felháborodástól, hogyan tudunk ettől a "kötéltől" megszabadulni? Az Aqéda történet ezért nemcsak Ábrahámról, Izsákról és Istenről, hanem a mindenkori olvasóikról is szólhat. A mi "kötelékeinkről", dühünkről, istenkeresésünkről, melybe képesek vagyunk belegabalyodni.

Egyébként egy gyerek elvesztését az ókori kultúrákban sokan másként élték meg, mint a mai nyugati kultúrában, ámbár még a mai világnak is vannak olyan részei, ahol ez így van. Hubainé Márta elmesél egy érdekes történetet: amikor egy ghánai városban járt, a taxisofőr neki akarta adni kilencedik gyermekét. Azt mondta, vigye el Magyarországra, hogy jobb sora legyen - anélkül, hogy a gyereket megkérdezte volna erről. Az apa tehát egy magasabb cél érdekében mintegy feláldozta volna, örökre elszakadt volna saját fiától - s bár a hasonlóság nyilván nem tökéletes az Aqéda történettel, de azért van itt némi párhuzam. Természetesen a gyerek végül az apjánál maradt - a taxiban is ott ült Isten angyala, aki visszautasította ezt a megdöbbentő kérést...

32 megjegyzés :

  1. Érdekes gondolatok, csak van egy hiba a premisszában. Izsák már nem volt gyerek:-) Tehát ebben a történetben Izsák engedelmességéről van szó inkább szerintem, és nem Ábrahám engedelmességéről. A feláldozós történet folytatásában (23. fejezet) látható, hogy Sára már 127 esztendős. Izsákot pedig korábban szülte, Izsáknak fiatal, vagy középkorú embernek kellett lennie már. A történetben számomra Izsák engedelmessége az érdekes, hogy fiatalemberként miért engedelmeskedik és engedi megkötöztetni és az oltárra helyeztetni magát a látszólag megtébolyult apja által?

    Ha már pszichológiai oldalról akarjuk szemlélni, akkor ezeket a tényeket, és a belőle fakadó kérdéseket is érdemes számba venni. Meg azt is, hogy milyen történelmi háttérben született maga az elbeszélés, mi volt a szerző eredeti szándéka ennek a sztorinak a leírásával, és honnan kölcsönözte (ha kölcsönözte) a vallási alapját.

    Üdv.: Balivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyes magyarázók szerint Izsák Jézus előképe, és ebben a történetben sokan Jézus engedelmességének korai megfogalmazását vélik felfedezni. Jézus feláldozása és halálra adása viszont Pál magyarázatába illik csak bele, Jézus istenképébe nem nagyon. Jézus halála nem az apa (Isten) cselekedete, hanem az emberek gonoszsága és hitetlensége miatt történet. A Jézust szerető Atya nem kívánja a saját fia halálát, hanem megmenti a vallási fanatikusoktól. Ahogyan Izsákot is. Balivi

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. "vagy Isten ígérete mellett voksol, vagy Isten személye mellett."

      Na most ezt is érdemes egy kicsit átgondolni. Ábrahámmal a majdnem feláldozás előtt kötettik egy szövetség és kapja a hozzá kacsolódó ígéretet: a szövetség a körülmetélés szövetsége, amihez kapcsolódik az az ígéret, hogy Ábrahám népek sokaságává és atyjává lesz, királyok származnak tőle. (17. fejezet)

      Csakhogy mindezek előtt már Ábrámmal is köttetik egy szövetség és ígéret, mégpedig a hit miatt: "Így lészen a te magod." (15. fejezet)

      Igen, ezt Pál is benézte, vagy ha nem, akkor nagyon félrefordított bibliánk van?-) A két ember személye és a velük köttetett szövetség ugyanis merőben más. De lehet csak nekem tűnik annak:-) Balivi

      Törlés
    4. Valóban, Izsák már nem volt gyerek - és természetesen az egész narratívát lehet az ő szemszögéből is nézni. De mégis Isten volt az "értelmi szerző" és Ábrahám, aki a kérést teljesítette. Izsák ebből a szempontból passzív szereplője a történetnek. Engedelmessége egyes zsidó írásmagyarázók számára azt is jelenti egyébként, hogy ő maga is egyetértett azzal, ami történik.

      A párhuzam Krisztussal bizonyos pontokon (pláne, hogy Izsák tényleg felnőtt volt már) megáll, míg más pontokon természetesen nem. Senki nem nézett be semmit: Izsák az engedelmessége révén példa, maga a szituáció pedig úgy is magyarázható, hogy itt egy atya majdnem elveszítette a fiát - míg Jézusnál Isten nem szólt közbe, hanem hagyta, hogy meghaljon - ugyancsak egy hegy tetején... De még egyszer mondom: a párhuzam nyilván csak bizonyos pontokon áll meg.

      Törlés
    5. Pedig de, Pál benézte amikor a hit általi megigazulás tanát ebből a fejezetből magyarázza és vezeti le. Ugyanis Ábrám hite számíttatott be igazságul és nem Ábrahám hite. A két személy (Ábrám és Ábrahám) nem ugyanaz, és a két szövetség sem. Ahogyan Saul és Pál sem ugyanazok. Erre gondoltam.

      Törlés
    6. Kedves Balivi! Nem baj, ha nem akarok veled Pálról beszélni? Azt látom, hogy ő valamiért nagyon "becsípődött" nálad és akármi is az aktuális téma, pillanatok alatt mindig nála kötsz ki.

      Törlés
    7. Nem értem mi a probléma Sytka. Nem igaz amit állítottam? Ábrám hite számíttatott be igazságul és nem Ábrahám hite. Arról nem tehetek, hogy Pál nem tudott olvasni. Ábrámnak ismerjük a családfáját, a nemzettségét, Ábrahámét nem, mert Ábrahám LETT. A dolog pikantériája pedig a János evangéliumában van:
      "Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok."

      Itt kezd érdekessé válni a történet. Üdv.: Balivi

      Törlés
    8. Vagy tényleg csak nekem tűnik úgy, hogy ez az a pont, (egy név elolvasása) ahol bukik a mutatvány? Az egész ábrahámita alapú vallásfelépítmény (mindent beleértve) megbukik egy olvasási és szövegértelmezési hiba miatt. Nincs alapja ugyanis. Akkor is ha mindenképpen az írásokhoz ragaszkodunk, és akkor is, ha a történeti Jézus személyéhez. Mintha kippukadt volna a lufi nem? Gondolkodni meg elmélkedni persze mindenen lehet, csak nem biztos, hogy értelmes. Üdv.: Balivi

      Törlés
    9. Szeretnék feltenni egy látszólag (de csak látszólag) ide nem illő kérdést Sytka, és kérlek válaszolj is.

      "A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek." (Márk 12)

      Miért tévelyegtek a szadduceusok?

      Törlés
    10. Kedves Balivi, ez egy érdekes kérdés és nagyon sajnálom, hogy ennyire nincs időm a saját blogomra (még frissíteni se nagyon), most is gyors leszek és elnagyolt - mert nincs időm kutatni. Megjegyzéseim a kérdésedhez:

      1. Nem érdemes egy verset "out of context" kiragadni, hanem itt is a szövegkörnyezettel együtt kell értelmezni. A szadduceusok tagadták a test feltámadását, és a Tóra szövegét szentírási bizonyítéknak akarták felhasználni az érvelésükhöz. Konkrétan abból indultak ki, hogy Mózes nem ír a halottak feltámadásáról, és kitaláltak egy esetet, hogy ezt szemléltessék.

      2. Egyébként nem Jézus az csupán, aki emiatt elítéli őket, hanem ugyanezt teszi a Talmud, de az etióp Hénókh könyve, sőt a Szanhedrin 10,1 szerint is az "ilyenek" (mármint akik tagadják a feltámadást) nem részesülnek majd az eljövendő életből. Ezt csak azért írom, mert Jézus (jó zsidóként) az általános felfogáshoz alkalmazkodva vélekedik róluk. De akkor ez azt is jelenti, hogy az általános felfogás az volt, hogy hittek a test feltámadásában.

      3. Jézus válasza az angyalokkal egyébként azért is érdekes, mert a szadduceusok az angyalok létezésében sem hittek. :-) Amire az általad idézett versben Jézus utal Gnilka szerint, hogy Jahve Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal azonosul - de Isten nem szokta halottakról elnevezni önmagát. Persze Ábrahám, Izsák és Jákob testben még nem támadt fel - ezért ebben egyes értelmezők szerint eszkatologikus elképzelés van emögött, ami szerint az elhunyt igazak lelkei a végleges boldogság előízét élvezik a holtak birodalmában, amit majd a feltámadásukkor fognak teljesen magukhoz venni (pl. szemléletes lehet itt a Mt 8,11). A hirtelen válaszom most ennyi.

      Te, lehet hogy erről írok majd egy bejegyzést, mert érdekesnek tűnik és hosszabb annál, mint amit most képes lennék kifejteni. Köszönöm az ihletet! :-)

      Törlés
    11. Kedves Sytka! Igen igazad van, nem érdemes kiragadni a szövegkörnyezetből, én csak nem akartam beidézni az egész beszélgetést, hiszen úgyis mindenki ismeri. Alapvetően egyet is értek azzal amit mondtál, néhány kiegészítéssel:
      1. Gromon Andrással értek egyet, hogy az angyalos rész egy késői betoldás, Jézus nem hitt a túlvilági életben, itt és most hirdette Isten országának eljövetelét.

      Az én meglátásom az, hogy Jézus Isten valódi és igaz megismeréséről és az írások helyes/helytelen értelmezéséről beszél, amihez felhasznál egy Tórából vett részt. Nem az a mondanivaló lényege, hogy igazolja az írás hitelességét, hogy tényleg megtörtént, ami írva vagyon, hanem az, hogy hogyan kell helyesen értelmezni ezt a Tórában szereplő részt, mert ebből megtudhatjuk azt, hogy Isten milyen Isten, és kinek, kiknek az Istene! A válasz erre pedig Jézus szerint az, hogy Isten az élők Istene, és bár van ugyan a Tórában, az írásokban utalás arra, hogy Isten hogyan mutatkozik be, nevezi magát, ez nem ütközhet Jézus személyes Istentapasztalatával, ami azt mondatja vele, hogy Isten az élők, (és mivel ő, vagyis Jézus él, Jézus élőnek tartja magát), ezáltal az ő személyes Atyai Istene.

      Ebből pedig számomra az következik, hogy Jézus Ábrahámot, Izsákot és Jákobot tartotta halottnak, a mondat második tagadó fele erre vonatkozik: Isten nem a halottak (vagyis nem Ábrahám, nem Izsák és nem Jákob) Istene, a halottak nem támadnak fel,(sosem) hiszen sem Ábrahám, sem Izsák, sem Jákob nem résztvevője a szadduceusokkal folytatott beszélgetésnek. A szadduceusok tehát azért tévelyegtek, mert a feltámadást azért tagadták, mert azt gondolták, hogy az a halottak feltámadásáról szól.

      Én így olvasom tehát:

      "A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. Az Isten (VISZONT) nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek." (Márk 12)

      Üdv és köszi a választ: Balivi

      Törlés
    12. Jézusról Pál ellenfelei azt hirdették, hogy feltámadt a halottak KÖZÜL (1Kor15:12). Ezt értette félre Pál is, aki farizeusként hitt a halottak feltámadásában. Tehát a két zsidó szekta (szadduceusok és farizeusok) közötti különbség abban állt, hogy míg a szadduceusok nem hittek a feltámadásban (semmilyenben) a farizeusok hittek a HALOTTAK feltámadásában. Jézus ilyet nem hirdetett véleményem szerint, Jézus nem farizeus volt, sőt nagyon sok vitája volt velük. Üdv.: Balivi

      Törlés
    13. "Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál." (Máté23)

      Nem éppen barátságos hangnem. Ez nyilvánvalóan nem volt igaz Jézus életében, (nem kerülgettek akkor még semmit a zsidó farizeusok) itt teljesen nyilvánvaló, hogy nem Jézus, hanem az evangélista beszél. Vajon ki(k)ről szólhat 40 évvel Jézus halála után? Csak mondom:-)

      Törlés
    14. Balivi, szerinted nincs feltámadás? Jézus szintén nem támadt fel?

      Törlés
    15. Nem tudom. Szerintem Jézus úgy ahogyan a keresztények értik nem támadt fel. Hiszen Jánosban írja, hogy "ha a gabonamag el nem hal akkor egyedül marad". Történelmileg pedig nagyon valószínűtlen, hogy Jézusnak mint a császárság ellenségének, államellenes váddal kivégzettnek bármiféle tisztes temetés is juthatott. De nem akarom senkinek a hitét kétségbe vonni, hiszen vallásszabadságban élünk.

      Törlés
    16. Kötve hiszem, hogy éppen Jézus ne hitt volna a feltámadásban - aki maga is feltámadt. Magyarázhatjuk, csűrhetjük-csavarhatjuk a Bibliát, de a tény tény marad: a tanítványoknak csakis az adott erőt és az egész kereszténységnek lendületet, hogy Krisztus feltámadt. Enélkül az egész kereszténység értelmét veszti.

      Másrészt a fentebb taglalt versben (a szadduceusok kapcsán) említettem, hogy Jézus jó zsidó volt, ami azt is jelenti, hogy hitt a feltámadásban. A szadduceusok kisebbségben voltak a véleményükkel. Az lehet, sőt biztos, hogy az Ószövetségben a feltámadásra és a túlvilági létezésre nem dolgoztak ki valamiféle alapos képzetet, de ettől még nem tagadták ezek valóságát.

      Törlés
    17. Azt biztosra veszem hogy János mindent a szerzői szándéknak rendelt alá hogy olvasói továbbra is higgyék hogy Jézus a Krisztus. Pálnál Jézus feltámadára fókuszál míg János a személyére és a cselekedeteire. Más a hangsúly.

      Törlés
    18. Senki nem csůr és csavar semmit. Alaposan át van gondolva és nem csak Pál oldaláról.

      Törlés
    19. Ha Jézus tudta volna hogy harmadnapra feltámad akkor leugrott volna a kísértéskor a templom tetjéről. Jézusnak ha bármiben is volt hite az az hogy ő az emberfia mindféle következményeivel együtt. Persze Jézus is hitt a feltámadásban.

      Törlés
    20. "Ha Jézus tudta volna hogy harmadnapra feltámad akkor leugrott volna a kísértéskor a templom tetjéről."

      Ez nekem furcsa logika. :-) Mi is volt a "templomról leugrás" tétje? Mit akart ezzel a Kísértő elérni? Miért is kellett volna Jézusnak engednie neki? Szerintem ennek semmi köze a feltámadáshoz.

      Törlés
    21. Ha Jézus feltámadt akkor a gabonamag nem halt el tehát egyedūl maradt és nem hozott gyūmõlcsõt. A hit lényege és tárgya más Jánosnál és más Pálnál. Ezt fogadd el Sytka. János nem azért írt amiért Pál. Ezt látni kell.

      Törlés
    22. Attól hogy nem hiszem azt hogy Jézus feltámadt a keresztre fwszítését kõvetøen, attól én még hiszem hogy Jesszusz ho krisztosz. Érted? Persze ez kizár engem a kereszténységből de nem baj.

      Törlés
    23. "Ha Jézus feltámadt akkor a gabonamag nem halt el tehát egyedūl maradt és nem hozott gyūmõlcsõt. "

      Dehogynem: Jézus éppen a feltámadása által hozott sok gyümölcsöt! Ezt hirdették a tanítványai és ez adta a reménységet számukra, valamint adja ma is egy kereszténynek a sorsát illetően. Jézus elhalt, akár egy gabonamag, de a halála nem volt végállomás, hanem abból új élet sarjadt. És ahogy Jézus feltámadt, úgy az mi is fel fogunk támadni - ez a keresztény üzenet.

      Semmiféle különbség nincs ebben a hitben az első keresztények, sem János, sem Pál között. Ha ezt nem érted vagy tagadod, akkor a kereszténység lényegét tagadod.

      Törlés
    24. De van különbség és meg is fogom mutatni csak most dolgom lesz. A válaszom erre a bejegyzésedre egyel fentebb olvasható.

      Törlés
    25. Na szóval a különbség a bizonyságtételben van, mégpedig kibékíthetetlen ellentmondással. A bizonyságtétel pedig a hit alapját adja, tehát ha eltér a bizonyságtétel, akkor annak az az oka, hogy más a hit tárgya illetve forrása. Isten is tett bizonyságot a Fiáról, és emberek is tettek/tesznek bizonyságot Isten fiáról(1János5).

      János evangélista írói szándéka is a hittel kapcsolatos, ahhoz viszont, hogy megértsük a különbséget a páli krisztushit és az abból fakadó hit (hitből hitbe ugye)valamint a János által képviselt hit között, tudatosítanunk kell János írói szándékát, ami nem nehéz, hiszen, evangéliuma végén ő maga írja le nekünk imígyen: „Ezek pedig azért jegyeztettek föl, hogy továbbra is higgyétek: Jézus ’A’ Krisztus, az Isten Fia. És ezáltal nektek, mint hívőknek életetek legyen az ő nevében.” (János 20: 31)

      „Szövegkritikai szempontból nem világos, hogy a 31a versben a ’hina piszteuéte’ (hogy továbbra is higgyétek), vagy pedig a ’hina piszteuszéte’ (hogy eljussatok a hitre) kifejezést kell-e olvasnunk. Minthogy azonban az újonnan felfedezett P66 az első olvasat mellett szól, ezt részesítettük előnyben.” írja Benedikt Schwank nagyszerű kommentárjában.

      A János-evangéliumot tehát hívők számára írták, akiknek el kellett mélyülniük abban a hitben, hogy Jézus ’A’ Krisztus. János írói szándéka tehát nem a hitre juttatás, hanem a hitben tartás volt, ellentétben Pállal, akinek célja a krisztushitből, az Isten Fiába való hitre juttatás volt. Eddig követhető remélem.

      Ha megnézzük Pál bizonyságtételét az isten fiáról, akkor a következőket olvashatjuk:
      "Isten kijelentette a Fiát énbennem" (Gal1:16)

      Nézzük meg a János bizonyságtételét:
      1János5:9-10
      "A bizonyságtételben Isten bizonyságtételét kapjuk.
      Továbbra is azt mondom, hogy az az Isten bizonyságtétele, ahogyan bizonyságot tett az Isten a Fiáról" (9. vers) nagyjából a Kódex Sinaiticus alapján.

      Hogyan tett Isten bizonyságot a Fiáról?

      "És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Lelket leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugovék ő rajta." (János1: 32)

      Tehát nem valakiben belül, önmagában tesz Isten bizonyságot a Fiáról (Pál ezt mondja:-), hanem úgy tett Isten bizonyságot a Fiáról, ahogyan a Keresztelő látta és amit meg János evangélista leírt.

      Tehát a János evangélista szerint Isten is bizonyságot tett az ő fiáról. Az Isten bizonyságtétele viszont nagyobb az emberek bizonyságtételénél. Tehát bárki, aki bizonyságot akar tenni most, vagy kétezer éve az Isten fiáról, szembesülnie kell azzal, hogy ezt Isten már megtette. Ha valakinek a bizonyságtétele eltér Isten bizonyságtételétől, akkor hazuggá teszi Istent. (1János5:10) Nem is lesz bizonysága önmagában sosem. Ez nem jó hír. Ez ítélet.
      Üdv.: Balivi

      Törlés
  2. Ne hagyjunk figyelmen kívül 4 fontos részletet:
    1. Ábrahám konkrétan Istentől kapta Izsákot, és hálátlan volt, a jóslatot hallva hitetlenkedett. Nem egy meglévő gyermek feláldozásáról lett volna tehát szó, hanem egy kétkedve fogadott ajándék visszaadásáról.
    2. A gyermekáldozat mindannapos gyakorlat volt Ábrahám korának összes társadalmában. Ebben a kontextusban nem az áldozatra kérés meglepő, hanem hogy végül mégsem szükséges, azaz milyen MODERN ez az Ábrahám... Izsák élete során sok ezer gyermeket, felnőttet és hadifoglyot áldoztak fel különböző „isteneknek” a környék városállamaiban, birodalmaiban. Ehhez képest Ábrahám tök progresszív... a korának normáihoz képest.
    3. Az utódoknak nagyon fontos volt írásba foglalni, hogy mi a judaista felsőbbrendűség jogalapja. Ennek keretében rekonstruálták a történetet, ami nem feltétlenül esett meg épp úgy, ahogy le van írva.
    4. Mohamed szintén rácuppan a történetre, csak Izmaillal fantáziálja el: az Istennek való engedelmesség létfontosságú az utókor ideológiái szempontjából. Alkalmasint fontosabb, mint Ábrahámnak, aki – mint egyéb helyekről kiderül – csalafinta, kópé kalandor volt inkább, mint lelki alávető mamlasz.

    Összességében: Ábrahám története nem Ábrahámról szól, hanem az utókor ideológiai vágyainak visszavetítése a bizonytalan hitelességű legendák korába.

    VálaszTörlés
  3. Sytka, én az utolsó bekezdéshez szólnék hozzá. Igaz lehet, hogy abban a kultúrában egy gyerek elvesztését másképp élték meg. Mi talán el sem tudjuk képzelni, hogy egy tartós éhinség során, és a környező népek példáját látva mekkora kisértést jelenthetett Izraelnek; lehet, hogy a mi Istenünk is nagyobb, sokkal nagyobb áldozatot vár? Ezen a ponton a véleményem közel áll Vértes Laciéhoz. Alighanem felülről való nyomásként, kényszerként élhették meg, hogy talán jobb egy gyereket feláldozni, hogysem mindnyájan elpusztuljunk. A történet elmesélése viszont az én szememben pont azt a forradalmi szemléletváltást hozta, hogy
    1. A mi istenünk nem vérszomjas Isten. A haragja nem féktelen és nem embertelen.
    2. Az áldozat elengedhetetlen része (lesz) a kultusznak, de az emberi élet kiváltható egy állattal.
    3. A lélektani mozzanat szerintem is hangsúlyos. Az előző posztra rímelve; Isten, mint pszichoterapeuta is jelen van. Azzal, hogy a történet ennyire részletesen elbeszélő, a meghitt párbeszéddel pont azt láttatja, amit Muzsnai Márta a pszichodráma csoportban; érezd meg, hogy egy kegyetlen világban, ha úgy tűnik, hogy egy gyerekélet ide vagy oda, nem számít, tudd meg hogy annak a gyereknek van neve, az apjának vannak érzései, a veszteség pedig fáj, kimondhatatlanul fáj.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Laci és Omnium Minister!

    Érdekes a felvetéseitek, nem is akarok vitatkozni ezekkel. Természetesen éreztem, hogy számos dolog a bejegyzésből kimaradt: gyakorlatilag egy komplett könyvet is lehet írni erről a narratíváról, de azt én nem akarok... :-) Most csak azt emelném ki, amit Laci említ, hogy ez a történet visszavetítés is lehet akár, sőt aetiológiája annak, miért nincs Izraelben emberáldozat.

    De annak ellenére, hogy "a mi Istenünk nem vérszomjas Isten" és "a haragja nem féktelen és nem embertelen" mégis azt látjuk, hogy a korabeli zsidóságban ezt nem tudták ilyen könnyen kijelenteni a történet alapján. Ahogy a bejegyzésben is említettem, léteznek olyan apokrif szövegek, illetve zsidó magyarázatok, melyekből süt az, hogy az akkori zsidóság nem tudta megemészteni, hogy Isten ilyet kért Ábrahámtól. Éppenhogy "túl vérszomjasnak" tűnt nekik a kérés, ezért találtak ki hozzá mindenfélét - például, hogy a Sátán áll valójában a háttérben és olyasféle alku miatt történik ez Ábrahámmal, mint amit Jób könyve esetében olvashatunk. Tehát éppen a kor fennmaradt irodalmi környezetéből is látszik az, hogy legyen bármennyivel könnyebb egy gyermeket elveszíteni, mint manapság, mégsem tudtak könnyedén megbirkózni azzal, hogy Jahve ilyesmit kérjen Ábrahámtól, az ősapától.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Messzire vezető szál ez az emberáldozatos: Latin-Amerikában is ilyen társadalmakat találtak a hódítók, szó sincs róla, hogy egyfajta aranykorban élő kultúrákat igáztak volna le.

      Mai jogállami szemmel el sem tudjuk képzelni, milyen vérengző farkaskultúra volt az ókor: senkinek nem volt alanyi joga az élethez, sűrűn adták és vették a halált, szégyen esetén maguknak is. Ebben a háttérben Ábrahám és Izsák története átlagos, hétköznapi ügy lenne akkor is, ha megvalósul. Ráadásul, egyáltalán nem passzol Ábrahám személyiségprofiljához, elüt a róla szóló összes többi történettől. És nem is életszerű.

      Törlés
  5. Sytka, azok a bizonyos apokrif szövegek és rabbinikus magyarázatok nem sokkal későbbiek? Én kifejezetten a kánaáni letelepedés elég hosszan elnyúló korszakára gondoltam, amikor még azt is el tudom képzelni, - bár nem vagyok szakavatott, és nyugodtan cáfoljatok meg - hogy a zsidó törzseknél (nyilván kánaánita mintára) előfordulhatott emberáldozat. A jóval későbbi írásmagyarázók számára ez a kontextus valószínűleg elhalványodott, és sokkal fontosabb volt a szent szöveg szószerinti, mondjuk így; fundamentalista értelmezése, és ez hozta, hogy mindenképp fel kell oldani a szó szerinti szöveg és az addigra kialakult teológia közti összhangot.

    VálaszTörlés
  6. Bocsánat, nem az összhangot kellett feloldani, hanem a feszültséget.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)