2019. január 20., vasárnap

A mit és a hogyan...

Az internet forgatagában elém került Ruff Tibornak, a Hit Gyülekezete filozófus-teológusának egy korábbi írása Isten keménységéről, melyben megkísérelt választ adni egy őszinte hívő őszinte kérdéseire. A kérdések mondhatni az unalomig ismert, de panelszerűen visszatérő dilemmákra vonatkoztak: az Isten parancsára elkövetett erőszakról, bosszúról, nők és gyermekek kiirtásáról szóltak. Kíváncsi voltam, vajon hogyan ragadja meg a problémát az ismert filozófus-teológus?

Szögezzünk le mindjárt az elején két tényt! 

Az egyik, hogy a bevezetőben említett kérdéskörök a kérdéseknek is csak a felszínéhez tartoznak. Amikor valaki őszintén tépelődve feldobja a labdát, hogyan férhet össze Isten szeretetre épülő jellemével embertömegek durva elpusztítása, városok eltörlése a föld felszínéről, komplett népek megsemmisítése, akkor valójában szerintem nem ezek az igazi kérdései. Az igazi kérdések az ilyen kérdések mögött vannak, és sokkal inkább Isten személyére, a bibliai textus erkölcsi-történeti hitelességére, sőt magának a Szentírásnak, mint erkölcsi iránytűnek a megbízhatóságára vonatkoznak. Mindez számomra azt jelenti, hogy érdemesebb lehet talán ezekkel a problémákkal foglalkozni, mintsem a konkrét kérdésekre válaszolni. Ezt egyébként valószínűleg Ruff Tibor is érezhette valamennyire, hiszen írása nagy részében Isten természetéről, az ember és Isten közti távolságról, és Isten tekintélyéről beszél. Merítése mégis nagyon sekélyesnek tűnik és egyáltalán nem tér ki magára a szöveget érintő dilemmákra - pedig azok komoly hatással vannak magára az értelmezésre is.

A másik tény, hogy ez az egész problémakör nem pusztán kognitív, hanem lélektani nehézséget is jelent egy mai olvasó számára. Sőt, a lélektani probléma talán még nagyobb és meghatározóbb is a kognitívhoz képest. Ha egy hívő ember őszintén bizalmat szavaz Istennek, akkor a szorongása is őszinte lesz, amit a brutális bibliai passzusok kapcsán érezni fog. Egy Istent szerető kereszténynek nehezen fér meg a szívében a gondolat, hogy vasárnaponként egy olyan Valakinek énekel jámboran dicsőítő és magasztaló dalokat, aki vízbe fullasztotta az egész világot, csecsemők likvidálására adott utasítást, vagy éppen arról beszél, hogy vérrel részegíti meg nyilát és hússal eteti a kardját. Nem, ezek nem a humanista forradalom aggályai, hanem a normálisan gondolkodó, Krisztus szeretetével eligazodni kívánó ember dilemmái. Az érzést magam is átéltem, többek között ezért próbáltam egy sorozatot megírni itt a blogban. 

Egyszóval kettős nehézséggel állunk szemben, mert egyszerre kívánunk az értelem számára is valamiféle utat mutatni a kérdésben, de ezt olyan módon kell megtennünk, hogy az egész probléma lelki vetületére is balzsamként szolgáljon. Vagyis nem csak az számít, mit mondunk a felvetésekre, hanem az is, hogyan beszélünk róla.

Nos, Ruff Tibor cikkében sajnos sem a "mit", sem a "hogyan" nem stimmelt számomra, sőt a kognitív és a lelki szakadékot is inkább csak mélyítette, mintsem betemette volna. A cikk maga hosszú, mégis viszonylag könnyen összefoglalható az a hangulat, amit áraszt magából. Isten nem a mi szintünkön van, és amúgy is szuverén, nem lehet Őt számon kérni. Joga van a kemény ítélethez, főleg amikor minden démonivá válik az emberek között. Az özönvíz idejében élő emberek tulajdonképpen testben élő démonok voltak. A modern humanisták pedig következetlenek, hiszen abból nem csinálnak problémát, hogy az ember például agyoncsapja a szúnyogot. Márpedig az ember és a szúnyog közti távolság kisebb, mint az Isten és ember közti távolság, és ha nekünk jogunk van ilyet tenni, Istennek annál inkább joga van eltörölni mindent a föld színéről. Ráadásul úgy tűnik, sok negatív dolgot genetikailag is továbbadunk a következő generációnak, vagyis nem is feltétlenül rossz kipusztítani a csecsemőket, mielőtt azokban kiteljesednek az így átörökített dolgok. Egyszóval és röviden: Isten lesújt és kész, engedjük ezt meg Neki - még ha a megtévedt humanista korszellem vitatkozik is ezzel.

Azon túl, hogy az egész írást áthatja egy számomra rendkívül taszító és kemény hangnem, ami pont ebben a lélekterhelő témában nagyon aggályos, érdekesnek találom azt is, hogy Ruff Tibor számára a probléma kulcsa inkább a mai világban keresendő, mert az felveti az ilyesféle kérdéseket. Hozzáteszem, az a világ zavarja, amelynek minden pillanatban élvezi az előnyeit, amelynek köszönhetően filozófusként boldogulhat, érvényesülhet, megnyilvánulhat, s amely például a vallásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás adottságát is kínálja számára. Ha Ruff Tibor abban a világban élt volna, amelyről a problémafelvetés szól, talán már életben sem lenne: no nem azért, mert aktívan tett volna valami rosszat, hanem például azért, mert nem Izraelben látta meg a napvilágot.

Nem tudom, hogy a problémát felvető levélíró mennyire volt elégedett Tibor válaszaival, de ha én lettem volna az, biztosan elcsüggedek mire a cikk végére érek. Még egy dolgot azért hozzátennék: az utóbbi időben nagy élvezettel figyeltem Tibor vitáját az ateista Orosz Lászlóval, melyet ráadásul sok-sok órában bonyolított le akár rádióadás, akár élő pódiumvita formájában. Sokat tanultam tőle, ezt őszintén mondom. Ezért mielőtt valaki félreért, nekem nem Ruff Tibor személyével van problémám, sem azzal hogy a Hit Gyülekezetéhez tartozik. Őszintén szólva ez egyáltalán nem érdekel. A gondolataim csakis ennek a cikkének szóltak, amely éppen filozófiailag és teológiailag nem mélyült el igazán a felvetett kérdésekben - ahogy azt pedig többek között a mai evangelikál teológiában is többen megtették. Tisztában vagyok azzal is, hogy borzasztó nehéz ezekre a kérdésekre értelmes választ adni, sőt talán nem is lehet.  Amikor mégis nekifutunk a megmászhatatlan hegynek, azért tesszük ezt, hogy legalább bizonyos magasságig feljussunk az oldalán, ahonnan más panorámából tekinthetünk a valóságra. Én most úgy éreztem, a szerző inkább árkot ásott a hegy tövében, így az még magasabbnak és még félelmetesebbnek látszik. Ez az, ami nem jó.

20 megjegyzés :

  1. Elolvastam a szóban forgó írást, fura elképzelés, hogy Mózes nyilvánvalóan helyesen, Mohamed meg nyilvánvalóan tévesen irtott volna... Az emberangyal hibridek és egyéb egzotikus részletek viszont érdekesek, és mintha tényleg a judaizmus perifériáiról bugyognának fel. Frankó zombiapokalipszis hangulat, aki beleéli magát, nem csoda, ha pesszimista lesz.

    Szerintem észszerűbb Philippa Foot sínes dilemmái fényében látnunk, hogy sajnos vannak összebékíthetetlen alternatívák, amelyekben csak több halál és kevesebb halál között lehet választani. Részben erről lehet szó az Ószövetség vérengzései esetén, részben meg tévedésről, hiszen ahogy a Messiás felé haladva fokozatosan finomodik az Isten-intuíció, úgy meg is szűnik az öldöklés, legalábbis az Istenre hivatkozó része.

    Vegyük figyelembe, hogy az ókori ember sokkal keményebb környezetben élt, mint a mai: képzeljünk el egy bevándorló csoportot Pápua Új-Guineában. Megérkeznek, egyszerűen csak élni szeretnének, helyet kérnek a nap alatt. Előfordulhat, hogy egyes törzseket ki kell irtaniuk maguk körül ahhoz, hogy fennmaradjanak. Nincs más választásuk. Aztán jön a kényelmes utókor, és karosszékből bölcselkedve "nem érti", gonoszságnak tartja ezt az élet diktálta szükségszerűséget.

    Ám ha "Isten akaratának" végrehajtóivá nemesülnek az elkövetők, az az ellenkező végen elkövetett túlzás, és ajtót nyit a modern Mohamedeknek – már csak ezért is kerülendő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Laci, a zombiapokalipszis találó kifejezés... Néha olyan érzésem volt Ruff Tibor cikkét olvasni, mintha egy sci-fi-t böngésztem volna. :-)

      Írod:
      "...hiszen ahogy a Messiás felé haladva fokozatosan finomodik az Isten-intuíció, úgy meg is szűnik az öldöklés, legalábbis az Istenre hivatkozó része."

      Nagy kérdés, hogy ez valóban így van-e? Számos értelmező rámutatott arra, hogy valójában az Újszövetség világa sem kevésbé véres, mint az Ószövetségé, csak egyrészt sokkal fókuszáltabb és rövidebb (főként Jézus személyes tetteivel és a kereszténység indulásával törődik), másrészt itt Izrael nem hatalmi pozícióban van, hogy más népekkel csatázzon vagy területeket szerezzen, harmadrészt épp az Újszövetség vetít előre leírhatatlan borzalmakat a Jelenések Könyvében. Tehát a hangvétel mintha mégse lenne nagyon más...

      "Aztán jön a kényelmes utókor, és karosszékből bölcselkedve "nem érti", gonoszságnak tartja ezt az élet diktálta szükségszerűséget. "

      Ebben valahol igazad van: egyáltalán nem értjük és ezért nem is tudunk igazán azonosulni azzal a korral, amelyből ezek a narratívák származnak, s tényleg a kényelmes karosszékből osztjuk (osztom) az észt. Elismerem a saját előfeltevéseimet, de én akkor is a mai állapotot tartom a normálisnak, és nem azt, ami régen volt. A jelenlegi kényelmes nyugati-liberális világ összes hibájával és visszataszító ferdeségével együtt is sokkal élhetőbb, mint a régi világok bármelyike volt. Egyszerűen nem tudom normálisnak tartani, hogy embereket kegyetlenül és tömegesen leöltek, mint az állatokat - és ez még jónak, férfiasnak, dicsőségesnek, áldottnak is tűnt. Tehát elhiszem neked, hogy könnyű nekünk innen a 21. századból egy régi szükségszerűséget(?) rossznak nevezni, bár szerintem embert ölni mindig alapvetően rossz volt (nyilván vannak kivételek).

      Törlés
    2. Sytka, az Ószövetségben nem csak az erőszak a probléma: a monoteizmus sincs végig következetesen jelen, holott mai nézetből már az 1. oldalon számítanánk rá. Szintén elvárnánk a ma szokásos dokumentarista megközelítést, de azt sem kapjuk meg, a sokadik oldalig. Monogámia? Felejtsük el, az Újszövetségig. Az elvi alapú elvárások ütköznek a valósággal.

      Szerintem használható megközelítés, hogy a békés, (az egész emberiséget) szerető és tényleg de igazán egyetlen Isten képe a homályból indul, és a félhomályon át tart lassan a fény (a Messiás Jézus fellépése) felé. Útközben meg sajnálatos félhomály van, minden téren. A Ruff-féle magyarázatok azért problémásak, mert azt bizonygatják, hogy a félhomály már maga a fény... miközben a lelke mélyén érzi az olvasó, hogy ez nagyon fals, álságos duma, és esetleg kiábrándul. Vállaljuk be, hogy a félhomály nem csupán látszik annak, hanem tényleg félhomály, ettől értékesebbé válik az Újszövetségben végül felragyogó fény.

      A félhomály apológiája helyett a fény hirdetésével célszerű foglalkozni.

      Törlés
    3. Laci, alapvetően tetszik ez a félhomályból a fénybe paradigmád, de akkor ebben a keretben mihez kezdesz pl. az ilyen feltevésekkel:

      - ha a "fénybe jutás" azt jelenti, hogy az erőszakos ószövetségi passzusokból eljutunk a békés újszövetségi szövegekhez, akkor hova jutunk majd, amikor a Jelenéseket olvassuk, s amikor majd Isten a pokolba küld embereket?

      - ezek szerint akkor Isten maga is a félhomályban volt, amikor akár Izrael segítsége nélkül is pusztított más népeket, embereket, nemzeteket? Az özönvizet Isten félhomályból küldte?

      Persze tudom, hogy pl. a második kérdésre lehet egyfajta történetkritikai szemléletmód alapján azt mondani, hogy ezekbe csak "beleképzelte" Izrael Istent - de ez a gondolat elég messzire vezet...

      Törlés
    4. A Jelenéseket én leválasztanám az Újszövetségről, és apokriffé nyilvánítanám, olyan zűrös mai szemmel. Nem is János a szerző...

      Az Ószövetséget pedig a dokumentarista részektől venném komolyan, de onnantól is levonnám belőle az egyéni képzelődést. Egy keresztény számára nem az egész könyvsorozat szó szerintisége a lényeg, hanem hogy Jézus érkezésekor legyen egy koherens keret, amibe az életműve úgy passzol, mint kulcs a zárba. Pontosabban, mint egy trükkös kulcs, ami passzol is, nem is, hiszen a messiássága váratlan fordulatokkal valósul meg. Elég, ha ez a minimális keret, vagyis a Messiás-várás, valamint a Pászka ünnepekor a nép bűneiért feláldozott bárány és a széder vacsora megmarad. Ennek sem a történelmi igazsága a lényeg, hanem hogy Jézus kortársai által nagyon komolyan vett narratíva, amiben örök időkre döbbenetes szimbólummá válik az önáldozat és az azt követő transzcendens világuralom.

      Zsidó szempontból pedig mindig is világos volt, hogy az Ószövetség jelentős részben legendárium a törzsszövetség egyben tartására.

      Törlés
    5. Hát ezen most egy kicsit meglepődtem. Persze ha az a válasz, hogy vágjunk ki egy könyvet a Bibliából (Jelenések apokriffá minősítése nekem egyenlő ezzel), a többi kényelmetlen kérdéseket felvető részt pedig mondjuk legendának, akkor kérdés mi marad a Szentírásból és az miért is szent írás?

      Értem én a célodat, csak az addig elvezető utat nem tartom járhatónak keresztény szempontból.

      Törlés
    6. Az apokrifek nincsenek kivágva, csak nagyobb kritikával vannak kezelve - és van még sok ezer, általunk nem ismert/olvasott szöveg, ami egy zsidó számára szélesebb hátteret ad a saját kultúrájáról, történelméről, eredetéről.

      Ezért lehet, hogy egy hívő zsidó mindig is nagyobb kritikával kezelte a saját könyveit, mint a neofiták, akik a Messiás-vita keretében csatlakoztak be a régi-régi vallásba, és annak csak egy kivonatát szeretnék szó szerint mindenre, kiterjesztve értelmezni (mindenre ráhúzni, ráolvasni). Az általam javasolt szövegkritikai módszer nem szűkítéshez, hanem a szélesebb háttér megismeréséhez vezetne.

      Járható út? Annak a zsidó frakciónak a szemszögéből érdemes vizsgálni ezt a kérdést, amelyik Jézust elfogadta tényleges Messiásnak, vállalva az ebből adódó kemény belső vitát. Ugyanis ez a kereszténység origója. A pogány keresztények ehhez a frakcióhoz csatlakoztak, és ezen keresztül kerültek kapcsolatba a zsidó háttér egy rövid kivonatával - amit a frakció tagjai lényegesen nagyobb kritikával kezeltek, mint a mai keresztény.

      Törlés
  2. Jó a felvetés, sajnos én is azt tapasztalom, hogy szinte senki nem mer alaposan hozzányúlni a kérdéshez. Ez vagy tagadás vagy cinikus keménység formájában történik jobbára. Lehet hogy meg kéne fordítani a problémát, nem Isten felöl kindulva, hanem, hogy egy ókori nemzet a létének igazolásaként vajon hogyan igazoltatja magát, cselekedeteit, és történelmét Isten akarataként? Persze ez újabb problémát vet fel, az inspiráció hagyományos értelmezését ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zoli, jól látod, s egyébként ez a "szinte senki nem mer" többnyire itt Magyarországon igaz. Azért a német-angol teológiában vannak ám bőven kísérletek arra, hogy ezzel a problémával foglalkozzanak, legalábbis a teológiában. Hogy a "laikus hívőkhöz" mennyi jut le ebből, azt nem tudom.

      Mindenesetre alapvetően ott próbálják sokan megragadni a kérdést, amit te is írsz: hogy Izrael létének egyfajta igazolásaként ábrázolja így pl. a honfoglalást és más véres időszakokat, nomeg azért is, mert maga az egész ókor meglehetősen véres volt. Végülis a maga világában a bibliai szöveg egyáltalán nem számít durvának, sőt ha mellé tesszük az akkori akkád, sumér, babiloni és egyéb népek emlékeit, szerintem még el is sápadunk attól, hogy azok milyen durvák az Ószövetséghez képest...

      A prolbémát az okozza inkább, hogy míg az ókori emberektől (beleértve a zsidóságot) arra számítunk, hogy saját történelmi pillanatuknak megfelelő erkölcsiséggel rendelkeznek, addig Isten esetében azt várnánk el, hogy Ő nem alkalmazkodik a mindenkori történelmi helyzethez, hanem konstans módon a szeretetet, építést, gyógyítást képviseli - függetlenül attól mennyre vérzivataros az adott korszak. De mintha mégsem ez történne.

      Törlés
    2. Igen, de honnan vesszük, hogy Isten igazodott volna? Nemde azokból az iratokból amelyek eleve így igazolták a nemzetet? Ettől még nem kell elvetni az ószövetséget, csak a helyén kell kezelni az erkölcsét! Na, de ez messze vezet ...


      Törlés
  3. Én igazat adok Ruff Tibornak. Isten tényleg nem ember, és emberi mércével nem is lehet mérni. Ha más nem az eszünkbe juthatna: mindenki életét végessé tette.

    VálaszTörlés
  4. Néhány más dolog még, ami eszembe jut: a túlvilági élet nekünk legjobb esetben is valami, amiben hiszünk, de még sose láttuk. Neki - evidens - hétköznapi dolog. Ő csak átteszi az ember életét egyik síkról a másikra. Mi még egyetlen ember életének a lehetőségeit sem tudjuk megjósolni. (Kevés kivétellel.) Ő pontosan látja egy egész civilizáció kifutásait is. Lehetnek ezek olyan borzalmasak, hogy úgy dönt, ezt itt és most lezárja? Ha ember gondolkodna ilyesmin, megalomán őrült lenne. Csakhogy Isten nem képzeli magát az Atyaúristennek, tényleg ő az Atyaúristen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ada!

      Értem én, hogy Isten nem ember, meg azt is, hogy óriási a szintkülönbség Isten és az ember között - de mindez együttesen sem igazán válasz a felvetett kérdésekre. Pusztán az, hogy hatalmas a fokozatbeli eltérés, miért teszi indokolttá a brutalitást? Egy ember és egy állat (pl. egy papagáj) között is óriási a differencia - de ez akkor elfogadhatóvá teszi, hogy állatokat kínozzunk?

      "Ő csak átteszi az ember életét egyik síkról a másikra."

      Nem, nem csak átteszi, hiszen ezek a gyerekek, asszonyok, állatok gyötrelmes kínhalált halnak. Ha "csak áttenné", akkor az kb. az lenne, hogy egyszerűen pl. szívinfarktussal megver mindenkit és kész, esetleg azonnal elragadja őket a túlvilágra. Ehelyett azt látjuk, hogy az Ószövetség lapjain zubog a vér, hullanak a fejek, rokonok irtják ki egymást, embereket kibeleznek, levágják a fejüket, csecsemőket vernek a falhoz, vagy éppen tömegével vízbe fulladnak. Én ezt nem hívnám átemelésnek az egyik síkról a másikra...

      Az igazi dilemmát azonban az okozza, hogy az az Isten, akiről ma a kereszténység prédikál, teljesen másnak tűnik, mint akivel az Ószövetség lapjain találkozunk. De nem szeretném az egész sorozatomat újra leírni ide, ha gondolod olvasd végig itt a blogban, akkor a probléma is jobban látszódni fog.

      Törlés
  5. megjegyzem, az, hogy testileg öröklődik a gonoszság, és emberek vagy akár népek gonoszabbak másoknál, mert más géneket örököltek, nos, ez az egyik legsúlyosabb és legsötétebb modern tévtanítás a kereszténységben. de még ennél is sötétebb az, hogy démonok okozzák a bűnöket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tekintve hogy tudományos pontossággal még meghatározni sem tudjuk mi a gonoszság, nem hogy a genetikával való kapcsolatát vizsgálhatnánk bármilyen módon...
      Viszont az sem helyes, ha tabutémának tekintjük a gének szerepét az emberek közötti különbözőségek létrejöttében, és eltagadjuk, hogy egyes embercsoportoknak lehetnek genetikailag (is) meghatározott közös jellemzőik.

      Törlés
    2. A gonoszság számomra erkölcsi fogalom, melynek nem feltétlenül egyértelműek mindig a körvonalai. A genetika meg biológia. Nem mondom, hogy a kettőnek nincs metszete, de egyetértek azzal, hogy ráfogni a genetikára a gonoszság öröklését (bármit is értsünk ezalatt) nemcsak kategóriahiba, hanem leegyszerűsítő ostobaság. (Szerintem.)

      Törlés
  6. Hát igen. Ennél a témánál alapvető nehézség, hogy egy hívő keresztény axiómának tekinti (nem tehet mást), hogy "Istennek mindig igaza van", és ehhez igazit mindent, köztük a saját erkölcsi érzékét és gondolatait is. Ez kb. olyan, mint hogy Einstein szerint a fény sebessége minden észlelő szempontjából konstans. És utána az egész fizikát ehhez az egyszerű tételhez igazítja: alapjaiban, és első ránézésre teljesen kontra-intuitív módon újragondolva a tér és idő működését. És kiderül, hogy igaza van. Mivel Isten tettei (számunkra néha bármilyen hajmeresztők is) mindig igazak, és ráadásul a lehető leghelyesebben is teszi amit tesz (tehát ízlelgessük: igaz helyes volt, hogy Nádábot és Abihut azonnal elégette, helyes volt, hogy a lázadókat családjaikkal együtt elnyerte a föld, helyes volt, hogy kánaánita városokat ki kellet írni, helyes volt, hogy Noé korában az egész emberiséget kis híján kellett pusztítani, stb.). Bárki aki a témához hozzá próbál nyúlni és nem a szokott módon lelkizni akar, hanem valami konkrét magyarázatot is megpróbál találni, keménynek és politikailag inkorrektnek fog tűnni, és a végén még ráadásul úgy is érezzük, hogy valahogy nem lettünk teljesen kisegítve a válasszal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Steve, korrektül összefoglaltad. Szerintem is nagyjából az a helyzet, hogy túl konkrét magyarázatot adni erre a problémára nem nagyon lehet. Ugyanakkor beletörődni is nehéz ebbe - és ez a kettősség az, ami feszíti az embert.

      Ugyanakkor a "nem lehet választ adni" és a "lelkizés" mellett jó közelítések létezhetnek szerintem. Én ezt hiányoltam a cikkből: egy óvatos, mértéktartó, de korrekt bemutatás például megemlíthette volna, hogy kik és hogyan gondolkodnak a felvetett dilemmáról, milyen megközelítések léteznek az ideológiai piacon. És aztán az olvasóra hagyja, melyik ösvények akar továbbindulni a gondolkodásban. Ehelyett számomra egy kissé nyers "Isten az Isten, azt tesz amit akar és kész"-jellegű odamondás lett belőle, ami az amúgy is feszült témát tovább hegyezi. De lehet, hogy csak én vagyok túl érzékeny. :-)

      Törlés
    2. Szia Sytka,

      igen, a cikk valóban kissé egysíkú. Talán ezért is van ott mellette Tatár György kommentje (akinek előadásait szintén nagyon élvezem, csak sajnos nem sok lelhető fel belőle), amiben nagyon finoman ezt jelzi is... De ne felejtsük el, ez főként egy belső közösségnek íródott, teológiai folyóíratban megjelent cikk, olyan keresztényeknek, akik egyébként ezer csatornán keresztül nagyon sok mindent hallanak Isten jóságáról és irgalmasságáról, és talán kevésbé gyakran hallanak Isten keménységéről (vagy ha igen, akkor gyorsan bedugják a fülüket).

      Ha szereted Tibor beszélgetéseit, akkor a Hit Filozófiája sorozatban ezt a kérdést is elég sokat boncolgatta (az előző évadban), és az - márcsak műfaji és terjedelmi okok miatt is - lényegesen árnyaltabban mutatja be a kérdést. RT egyébként szeret direkt sokkolni, mert amolyan rocker típusú, de ez szerintem inkább élvezetessé/érdekessé teszi az írásait és előadásait. :)

      Törlés
  7. Kicsit lemaradtam, de szeretnék én is hozzászólni.
    Sytka: "A gonoszság számomra erkölcsi fogalom...A genetika meg biológia." Azért nem lehet kijelenteni, hogy a kettőnek soha semmi köze egymáshoz, mert pl. a szociopatáknál sokszor magas intelligencia mellett egyértelműen kimutatható olyan alapvető emberi érzések hiánya, mint pl. az együttérzés, empátia.

    Istennel kapcsolatban meg az jutott eszembe, hogy ez a dilemma annak a logikai paradoxonnak az etikai megfelelője, hogy "Tud-e Isten akkora sziklát teremteni, amit nem tud odébbgördíteni?" Azaz; tud-e Isten olyan helyzetet teremteni, amelyben ő maga sem tud abszolút értelemben helyesen cselekedni? A Biblia válasza mintha az lenne, hogy igen, teremtett is azáltal, hogy az ember számára választási lehetőséget adott jó és rossz között. Ebben az esetben ha Isten azt mondja: "Irtsátok ki őket!", talán tényleg úgy kell értenünk: "Válasszátok a kisebb rosszat!"

    Persze ez is csak a dolog logikai részére lehet magyarázat, a gombóc ettől még ott van a torkunkban. Az is lehet, hogy csak én szeretném, hogy ez legyen a magyarázat. Hiszen ha az ósz.-i szerzők is ilyen erőszakmentesség-pártiak lettek volna, mint mi, akkor ez jobban kidomborodna a történések teológiai értelmezésében.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)