2019. július 13., szombat

Ha a kereszténység váltaná a pluralizmust...

Agyonrágott csont, hogy egy szekuláris, relativista, egyben plurális világban élünk. A vallási pluralizmus viszont nemcsak azt teszi lehetővé, hogy az emberek szabadon higgyenek abban, amiben csak akarnak - ami lássuk be őszintén, alapvetően jó dolog -, hanem arra is ösztönöz, hogy a vallásokat egyformának lássuk és így akár össze is mossuk egymással. De mi történne a pluralizmussal, ha a kereszténység felváltaná?

Nem hiszem, hogy túl sokan élnek manapság Európában olyanok, akik utálnának a pluralitást. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy mindenből bőséges választékkal rendelkezzünk. Ez az "árubőség" nemcsak a kézzelfogható termékekre, hanem az ideológiákra is igaz. Választhatunk magunknak pártot, filozófiát, erkölcsi nézeteket és persze vallást is - ha pedig nem tehetnénk, ha valamitől megszűnne ez a lehetőség, a legtöbben azonnal úgy éreznénk magunkat, mintha diktatúrában élnénk. A vallási pluralizmus a legtöbbek szemében magától értetődő érték, a normális demokráciák velejárója - más megoldás egyenesen elképzelhetetlen.

Michael W. Goheen (ld. fotón) közelmúltban megjelent, nagyon gondolatébresztő könyvében ezt a kérdést is boncolgatja. Vagyis többek között arra kíváncsi, miért ennyire magától értetődő a vallási pluralizmus manapság? Miért adja egyre több keresztény is a fejét arra, hogy szinte kritika nélkül meghajoljon a vallási pluralizmus jelensége előtt? Szerinte ennek leginkább három fő oka van:

(1) A mai generáció szinte az anyatejjel együtt szívta magába a vallási pluralizmust és toleranciát - vagyis eleve ennek a légkörében nőttünk fel, ezért természetesnek találjuk.

(2) Ha más vallások követőivel megismerkedünk, számos értékes dolgot és bizonyos erkölcsi becsületességet látunk. Nehezen gondoljuk ezek után azt, hogy a jó dolgok téves vallási hagyomány gyümölcsei lennének, ezért elfogadóak leszünk a más vallási hagyományokkal szemben.

(3) Átérezzük annak a szükségszerűségét, hogy össze kell fognunk, össze kell hangolnunk az életünket (akár nagy közös problémákkal szemben is, mint amilyen például a globális felmelegedés) - a vallási széthúzás, az ideológiai dominancia pedig veszélyezteti ezt a törékeny békét.

Ez a három indok, vagyis leegyszerűsítve a személyes szocializációnk, a tolerancia és más hitek értékessége, valamint a békés egymás mellett élés közös kényszere együtt három szilárd és rendíthetetlen érvnek tűnnek. Ezért aztán ha bárki, bármilyen kritikát megfogalmaz a vallási pluralitással szemben, az kapásból egy maradi, konzervatív ősember bélyegét kapja meg a társadalomtól. Pedig létezik nagyon is jogos kritika. Például hosszasan elmélyedhetnénk abban, hogy a vallási pluralizmus összemossa és bagatellizálja az egyes hitrendszerek különbségeit, noha azok egymást kölcsönösen kizáró elemeket tartalmaznak. Ezentúl pedig mérhetetlen gőggel is rendelkezik. Miért? Mondok egy példát. Miközben a vallási pluralizmus kifogásolja a kereszténység igazságigényét, azt gondolja önmagáról, hogy az egyedüli igaz és követendő álláspont, amit egy demokratikus társadalomban érvényesíteni kell. Mindenki ismeri a klasszikusnak nevezhető "pluralista példázatot", amikor vak emberek tapogatnak egy elefántot. Mivel mindegyikük az állat más testrészét fogja meg, így máshogyan is írják le milyen állat is az elefánt. A pluralisták szerint pontosan ilyen vakok a vallások is: mindegyik ragaszkodik a maga abszolút igazságához, noha csak arról van szó, hogy nem látják a teljes elefántot, annak csupán egy részletét tapintják, és ezt a részigazságot teszik abszolútummá.

Mármost ritkán vesszük észre, ahhoz hogy ezt a példázatot valaki elmondhassa, látnia kell kívülről a teljes elefántot, mégpedig egy távolabbi perspektívából: s mivel a pluralisták a példázat mesélői, így óhatatlanul saját magukat teszik az elbeszélő objektív pozíciójába. Vagyis tulajdonképpen abszolúttá emelik a plurális nézőpontjukat, hiszen csak ők látják a teljes elefántot - ezzel pedig pontosan elkövetik azt, amitől óvni próbálnak, sőt amitől maga a pluralizmus eszmeisége óvni kíván, vagyis a kizárólagosságot.

De ha ennyire nincs és nem is lehet objektív nézőpont, a kérdés ezek után az, melyik szubjektív megközelítést válasszuk? Vajon lehet-e úgy plurális jellegű társadalmat építeni, hogy az valamelyik vallás bázisán álljon, és közben mégis megőrizze a demokratikus értékeket? Mi történne akkor, ha eljátszva egy gondolatkísérletet, megint a kereszténység kezdene dominálni a nyugati világban? Sokak szerint borzalmas katasztrófa. Visszacsúsznánk a sötét középkorba, megállna a fejlődés, vége lenne a jólétnek, minden halódna megfele. Értem a dilemmát, de nehezen hiszem el, hiszen egy ma dominánssá vagy legalábbis tényezővé váló kereszténység már egy felvilágosodás utáni kereszténység lenne, vagy a modernitás és posztmodernitás utáni kereszténység, ha úgy jobban tetszik. Nem a középkori egyház kapna újból egy sanszot, hanem egy több évszázaddal azutáni, számos kritikus periódusát túlélt egyház. Mindez persze csak játék a szavakkal, illetve játék egy képzeletbeli lehetőséggel. Vajon milyen lenne a mai kereszténység, ha valamitől egyszer csak ismét domináns pozícióba jutna? És mi történne a pluralizmussal, ha a kereszténység válna ismét tényezővé Európában?

10 megjegyzés :

  1. Jó megállapítás, hogy a "vallások" "felvilágosult" egyenlősítője valójában abszolút Igazsága igényével lép fel, és a sajátjához képest nem tűr meg más álláspontot, azaz fából vaskarika. Az irányzat neve "polgári vallás", kitalálója Rousseau, szentesítője a francia forradalom. (Ajánlott olvasmány Nyirkos Tamás: Politikai teológiák)

    Ugyanakkor felvethető az is, hogy a nagy "relativitás" csupán közérzeti kontra a keresztény biciklin, túltolás ellen, és nem változtat a bicikli egészének keresztény mivoltán.

    Nota bene: nincs benne az alkotmányban, hogy Magyarország kapitalista állam, ám de facto ez a helyzet. A lényegi kapitalizmus azonban nem akadálya a szociális érzékenységnek, nem fojtotta el a kapitalizmuskritikát, nem szüntette meg sokszínűséget, nem tiltotta be az alternatív gondolkodást, stb. Tehát ha vki attól tartott 1990-ben, hogy a kapitalista hatalomátvétel nyomasztó hegemóniává, netán börtönné válik, az alaptalanul aggódott volna, hiszen a sokszínűség nem csökkent, hanem nőtt. A kapitalizmus nagyobb szabadságot biztosít, mint a magát "felvilágult"-abbnak, "haladóbb"-nak sőt "szabadabb"-nak képzelő szocializmus.

    A helyzet iróniája, hogy de facto máris kereszténység van az egész Nyugaton, de jure kereszténység sosem lesz, nincs ilyen igény. Vita csupán arról folyik, hogy a de facto kereszténység tényleg de facto-e, vagy fikció. Mivel Nyugaton mindenki azt gondolja (aki nem beteg vagy köztörvényes), hogy az "embertársadat mint önmagadat" a fő szabály, és minden jogalkotó/jogalkalmazó azt szeretné, ha a jognak lenne egy megkérdőjelezhetetlen tekintélyű garantálója, aki definíció szerint Isten, tényleg de facto kereszténység van, csak eddig nem vettük észre, illetve nem hangsúlyoztuk. Tehát nincs mit bevezetni rajta, már be van vezetve - és közben sokszínűség van, mindenki olyan relatív illúzióba ringathatja magát, amilyenbe neki tetszik. Nem viszik ezért átnevelő táborba.

    Viszont ha a relativisták kerülnének hatalomra a maguk Abszolút-nak hitt dogmatikájával, akkor fokozatosan mindenki más átnevelő táborba kerülne (lásd: Norvég Barnevernet a sokszínűség ellen).

    VálaszTörlés
  2. Sytka, elég félreérthetően írsz a pluralizmusról. Először a vallási pluralizmust támadod, de aztán mintha átváltanál a pluralizmusra általában. Vádjaidat alaptalanoknak tartom, mert egy sor, pluralizmussal kapcsolatos félreértésedből fakadnak.
    Írod, hogy "hosszasan elmélyedhetnénk abban, hogy a vallási pluralizmus összemossa és bagatellizálja az egyes hitrendszerek különbségeit, noha azok egymást kölcsönösen kizáró elemeket tartalmaznak."
    ...
    Miért mosná össze? Hisz a vallási pluralizmus pusztán annak a ténynek a felismerése, hogy sokféle vallás létezik az emberi társadalomban. Ennek a sokféleségnek a tényszerű fel- és elismerése általában együtt jár a sokszínűség értékként való elismerésével, és evvel párhuzamosan, társadalmilag széles körben elterjedt toleranciát tételez fel. Állításoddal éppen ellenkezőleg, a vallási pluralizmus az a közeg, amely egy modern társadalomban fenntartja és megőrzi a vallások közötti különbségeket, még akkor is, ha, mint írod, "azok egymást kölcsönösen kizáró elemeket tartalmaznak".

    Következő vádpontod a "mérhetetlen gőg": "Ezentúl pedig mérhetetlen gőggel is rendelkezik. Miért? Mondok egy példát. Miközben a vallási pluralizmus kifogásolja a kereszténység igazságigényét, azt gondolja önmagáról, hogy az egyedüli igaz és követendő álláspont, amit egy demokratikus társadalomban érvényesíteni kell.
    ...
    Úgy tudom (szól, ha nem így van), hogy a keresztény gondolkodásmód meghatározó eleme az abszolút igazságba vetett hit. Minden más meggyőződést, hitet hamisnak, vagy primitívnek bélyegeztek (lásd pl. Vértes Laci számtalan hozzászólását). Ez mi, ha nem "végtelen gőg"???
    A vallási pluralizmus NEM "gondolja önmagáról, hogy az egyedüli igaz és követendő álláspont", hanem a mindennapi élet, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy demokratikus társadalom boldogulásához érték a sokféleség (beleértve a vallási sokféleséget is), és az ezt el- és befogadó tolerancia. Tehát, a vallási pluralizmus nem "mérhetetlen gőggel" jellemezhető, hanem széles körű toleranciával.

    A vakok elefánt tapogatós példájával pedig teljesen vakvágányra terelődtél. Ez ugyanis nem a vallási pluralizmussal kapcsolatos, hanem a pluralizmus egy speciális esetével, a módszertani pluralizmussal. Ez is csupán azt a tényt mondja ki, hogy a megismerésnek számtalan módszere van, és érdemes többet használni ezekből ahhoz, hogy jobban megismerhessük a valóságot. Ehhez nem kell látni a "teljes elefántot" és abszolutizálni se kell semmit, csupán követni a józan paraszti ész logikáját: több szem (kéz) többet lát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves "Peti", szerinted mi az oka annak, hogy a kapitalizmusban szabad szocialistán gondolkodni, a szocializmusban meg nem szabad kapitalistán gondolkodni? Ezt is megmosolyogtatóan csacska állításnak tartod, vagy érdemben végiggondolandó problémának?

      Törlés
  3. Kedves Sytka! Azt hittem, hogy gondolatkísérleti felvetésedre sok válasz fog majd érkezni, de tévedtem. Úgy tűnik, a blog számos olvasója már nyári pihenőre vonult.

    Korábbi hozzászólásomhoz még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy azért sem értem a pluralizmussal szembeni ellenszenvedet, mert a legszerteágazóbb pluralizmus éppen a keresztény pluralizmus. Közismert tény, hogy a reformációt követően, egyik szakadás követte a másikat, aminek következtében megosztottá vált a kereszténység. Létrejött egy sajátos pluralizmus (amit több mint 33 ezer denomináció jelez), amit egymás el nem fogadása, és véget nem érő hitviták jellemeztek és még jellemeznek ma is.

    Írod, hogy nem érted, miért gondolják sokan, hogy veszélyes lenne, ha ismét a kereszténység kezdene dominálni a nyugati világban, hisz a mai kereszténység már nem a középkori kereszténység. Ez igaz, de nem csak a kereszténységre, hanem a többi vallásra is, és a mai társadalmakra is, amelyek gyökeresen más környezetet jelentenek. Ezt számos körülmény támasztja alá, amelyek közül néhányat szeretnék figyelmedbe ajánlani:

    1. Évszázadokkal ezelőtt a különböző vallások még teljesen elkülönültek egymástól földrajzilag. Az egyes vallási nézetek csak ritkán találkoztak egymással, aminek a világrészek közötti távolság és a közlekedés korlátozottsága volt az oka. A XVIII. századi felvilágosodás és ipari forradalom azonban megváltoztatta és mindörökre eltörölte az addigi világrendet. Megszűnt a földrészek elszigeteltsége, evvel megszűntek az eltérő kultúrákat és vallásokat elválasztó határvonalak, és fokozatosan kialakult a mai helyzet: kulturálisan, de a vallások tekintetében is kevert társadalomban élünk, amely sokféle hitű emberből áll, és olyanokból is, akiknek egyáltalán nincs hitük. Ma már a szembesítés és a párbeszéd elkerülhetetlenné vált a társadalmi élet minden területén.

    2. A fentiek következménye, hogy megszűnt a kereszténység monopol helyzete a világban, de különösen Európában veszített sokat befolyásából. Ma már csak egyetlen vallás a vallások között, egy narratíva a sok között. Nem az abszolút igazság, amely mindenki számára kötelező, hanem egy alternatíva csupán.

    3. A médiákon keresztül, és nem utolsó sorban az internet segítségével megismerhetővé vált a világ összes vallása nagy tömegek számára. Például a buddhizmus, vagy a taoizmus eszméi legalább annyira ismertekké váltak, mint a kereszténység. Sok esetben ezek a vallások érdekesebbek a kereszténységből kiábrándult európai emberek számára.

    4. A felvilágosodással elindult szekularizációs folyamat tovább erősödött, és ma már ott tartunk, hogy az európai országok többségében (ezek a legfejlettebbek) a nem hívők aránya meghaladja a hívőkét.

    5. Több társadalomkutató is úgy látja, hogy akár háborús következménye is lehetne annak, ha egy olyan vallás kerülne domináns helyzetbe, amely hittételeiben kizárólagosságot hirdet és ragaszkodik térítő küldetéséhez. Ezek ugyebár a kereszténység és az iszlám jellemvonásai leginkább.

    Tehát a gondolatkísérlet végén számomra a szekuláris társadalmi berendezkedés tűnik a legdemokratikusabbnak, amely biztosítja, hogy minden hit, vallás maradjon a hívőké; értéknek fogja fel és tolerálja a sokszínűséget, ami az emberi társadalom, de azon túl az univerzum megszüntethetetlen jellemzője.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Péter!


      Igen, én is azért dobtam be - szándékosan kissé provokatív éllel a témát -, mert kommentáradatra számítottam. Megértem, hogy nyár közepén ez nem így történt (én is szabin vagyok jelenleg egyébként).

      Nem kívánok a pontjaidra egyesével reflektálni ha nem haragszol, csupán néhány megjegyzést eresztek meg annak alapján, amit az általad leírtak kiváltottak belőlem:

      - nekem egyáltalán nem ellenségem a pluralizmus. Sőt, szerintem a krisztusi kereszténység nem is tud működni helyesen más keretben! A bejegyzésem egy gondolatkísérlet volt csupán, nem több, amivel provokálni akartam az olvasót. Én úgy látom, Jézus nem erőszakolta rá sem magát, sem az általa tanítottakat az emberekre. Ha valakik követték, akkor önként tették ezt - nem azért, mert egy "keresztény állam" ezt előírta nekik. Ha a kereszténység helyesen látja önmagát, akkor azt is felismeri, hogy a dolga nem érvényre juttatni az evangéliumot, hanem "csak" hirdetni.

      - Ezért nem hiszek abban sem, hogy a helyes értelemben vett bibliai kereszténység bármikor is háborúhoz vezetne: ez ellenkezik a természetével. Az első keresztényeknek eszük ágában sem állt háborút vagy lázadást kezdeményezni. Ha olvasod az evangéliumot, számos jelét látod benne, hogy Jézust próbáltál olyan helyzetbe hozni, hogy álljon egy nacionalista forradalom élére - de mindig kikerülte ezeket a csapdákat. A kereszténység akkor kezdte el ezt művelni, amikor Constantinus után hatalomhoz jutott.

      - az, hogy a kereszténységnek van egy igénye az abszolút igazságra, Krisztus alapvető tanításaiból következik. De az abszolútságra vonatkozó igényt lehet szerintem pluralisztikus környezetben is jól képviselni úgy, hogy közben meghagyom a szabadságát mindenkinek arra, hogy abban higgyen, amiben akar.

      - a kereszténység abszolút igazság iránti igénye nem a kereszténységből, nem valamilyen egyházi direktívából indul, hanem magának Jézusnak a tanításaiból. Ha ez gőgnek számít, akkor Krisztus gőgös volt: kérdés azonban, ilyennek tűnik-e mindazok alapján, amit tanított? (Jogos lenne, ha most elkezdenénk erről diskurálni, de ez az ösvény nagyon messzire vezet...)

      - A személyes véleményem az, hogy a kereszténységet nem szabad politikai hatalomhoz engedni, mert az megrontja. Azt hiszem ezt jól látjuk manapság is... Viszont más tészta, ha egy társadalomban a Hegyi Beszéd erkölcsei, Krisztus tanításai, etikai normái kezdenek el erősödni: meggyőződésem szerint ezzel nyerne egy szekuláris társadalom is. Sőt, a Hegyi Beszédnek van is világias, úgymond "realista értelmezése" is, ami nagyon nyitott erre a lehetőségre. Csak én úgy látom, miközben Európa egyre szekulárisabb, nemcsak a kereszténység lesz egy vallás a sok között, hanem a benne értékes erkölcsi-filozófiai meglátások is eltűnnek a süllyesztőben.

      Törlés
    2. Mindkettőtöktől kérdezem: miért csak a keresztények politikai hatalmától tartatok, a "felvilágosultak", "ateisták", stb. politikai hatalmától nem? Mindegyikük a világnézetének megfelelő képre alakítja a társadalmát, törvényi/karhatalmi eszközökkel, ebből adódóan mindegyik politikai hatalmától lehet(ne) tartani, nem?

      A fő kérdés szerintem, hogy melyikük alkalmaz nagyobb irgalmat a másként gondolkodókkal, illetve mennyire tartja karhatalmilag is kizárólagosnak a saját igazát.

      Törlés
    3. László, én nem csak a keresztények politikai hatalmától tartok, hanem úgy általában is a jelenlegi politikai hatalmaktól. Csak mivel ez egy keresztény blog, és nem politikai, ezért ezen a platformon nyilván ezt az oldalát fogod a kérdésnek megtalálni.

      Ha a nagyobb irgalom a kérdés, akkor pedig nem sok jót lehet elmondani a politikai kereszténységről: erre azt hiszem bőven szolgáltat példát a történelem a kimeríthetetlen erkölcstelenségekkel, hatalomvággyal, testi-lelki abúzussal. A kereszténységnek alapvetően soha nem tett jót, ha a politikai hatalommal egy platformra került.

      Törlés
    4. Szerintem e téren semmi sem az (mármint filozófiailag), aminek látszik. Az "ateisták" nem azok, csak nem tudnak erről. A "szekulárisok"-ról fogalmunk sincs, kik lennének.

      Úgy látom, hogy a hatalomtól aggódás inkább érzelmi, mint észbeli, ami továbbgondolásra ösztönözhet.

      Pl. egy amerikai elnök Istenre esküszik fel akkor is, ha úgy tudja, hogy nem hisz benne. Aggódjunk ettől? Vagy csak akkor, ha hisz benne? Hogyan tehetünk szabatosan különbséget a két helyzet ill. agyi állapot és azok következményei között?

      Nekem úgy tűnik, hogy a hazai aggodalmak inkább az egyházi külsőségekhez, mint a kereszténység tartalmához kapcsolódnak: külsőséget nem akarunk, de tartalmat igen, hiszen az "embertársadat mint önmagadat" szabállyal és az igazságérzetünknek megfelelő törvények vitán felülinek tekintésével semmi gondunk, sőt! Tehát valójában mintha nem a kereszténység mint olyan hatalma aggasztana bennünket, hanem talán az ásatag ceremoniális külsőség és az óvodás szintű hittan hatalomra kerülése, közintézményesülése?

      Törlés
    5. "Az "ateisták" nem azok, csak nem tudnak erről."
      ...
      Laci, ne hagyd őket tudatlanságban meghalni: világosítsd meg elméjüket,kik is ők valójában.
      By the way,azt tudod, hogy te mi vagy?

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)