2020. július 26., vasárnap

"Le a demokráciával!"

Magyarország legolvasottabb közéleti lapja, vagyis az Index szerkesztőségének szinte egyöntetű távozása az előre kiszámítható reakciókat váltotta ki az emberekből: egyesek felháborodtak, mások titkon vagy nyíltan örültek - utóbbi csoport diplomatikusabb tagjai tipikusan a "sajnáljuk, sajnáljuk, de azért..." kezdetű mondatokat fogalmaztak meg. A keresztények egy része arra is felhívta a figyelmet, hogy az Index gyakran fogalmazott meg vallásellenes vagy a kereszténységet gúnyoló, kritizáló, minősítő állításokat.

Vannak hívő emberek, akiket fáraszt a demokrácia. Zavarja őket, hogy egy demokratikus jogállamban az emberek szabadon gondolkodhatnak, hogy megfogalmazhatnak ellenvéleményeket, hogy más az értékrendjük mint másoknak, és ennek akár hangot adhatnak az utcán, a médiában vagy úgy általában a közbeszédben. A demokrácia a démosznak, vagyis a népnek az akarata, a nép hangja - szemben például egy diktátor, király vagy politikai elit uralmával, amikor felülről döntik el és mondják meg, hogy mi a jó.

Szívesen mondanám azt, hogy a kereszténység és az egyház viszonya a demokráciához mindig is ambivalensnek bizonyult. Olyan jól esne, ha legalább a kétértelműségre hivatkozhatnék: "látjátok emberek, a kereszténység egyaránt nyitott a demokráciára és zárt is, mert egy annál működőbb modellt tart a szeme előtt, mégpedig a teokráciát, amit kiválóan bemutat. De van ilyen hívő is, meg olyan hívő is, van aki szereti a demokráciát, és van aki nem."

Ezzel szemben az igazság az, hogy az egyház mindig is hajlott arra, hogy elforduljon a demokratikus jogállamiságtól. Ez persze nemcsak az egyház hibája, hanem a számos hibával és mellékvágánnyal működő demokráciáé is. Az elmúlt kétezer évben az egyházat mégis tipikusan az jellemezte, hogy vagy hatalmi pozícióból próbálta érvényesíteni az általa hitigazságként felismert nézeteket, vagy a hatalmi elit kegyeit kereste, hogy ezt az érvényesítési törekvését azon keresztül valósítsa meg. Persze mindig is voltak keresztények, akik úgy tartották, a hitet nem lehet felülről (a hatalom szintjéről), hanem csak Felülről (Isten és a Szentlélek meggyőző ereje segítségével) igazán megvalósítani. Másként fogalmazva nem lehet hatalmi szóval, vasárnapi boltbezárással, iskolák átadásával és millió más módon az embereket a hit felé terelni, rosszabb esetben "hitre kényszeríteni". Az ok gyomorforgatóan egyszerű. A hit belülről fakadó meggyőződés, amit csak Felülről katalizálhatnak, motiválhatnak, indíthatnak be az ember szívében. Ezért aztán az egyháznak nem az a dolga, hogy a hitet érvényre juttassa a társadalomban, törvények és politikai erő, hatalomtechnikai megoldások révén, hanem az, hogy bemutassa és kívánatossá tegye. Az egyik a másikkal szemben dolgozik, szinte komplementer logikával zárják ki egymást. Minél inkább próbálja az egyház - akár hatalmi segítséggel, akár anélkül - a hitet érvényre juttatni, a tapasztalat az, hogy annál inkább belső ellenállást szül ez a legtöbb emberben. És ez szerencsére fordítva is igaz: minél inkább szabadon, őszintébben, belülről fakadó, Istentől inspirált módon kezdi valaki követni Krisztust, annál kevésbé fog egyetérteni a kényszerítő megoldásokkal. Ha az ember megérzi az Istentől való szabadság (és nem a szabadosság!) ízét, azt soha semmiért nem fogja többé feladni!

Amikor az egyház a demokratikus jogállamiságra mond nemet, akkor nemcsak a "buzikra", a "fékeveszett liberalizmusra" vagy a "szekularizmusra" mond nemet, hanem a szabad döntés helyett az érvényre juttatás opcióját választja. Az Indexen megjelent, keresztények számára dehonesztáló és a keresztény hitet gúnyoló cikkekkel egyáltalán nem tudok egyetérteni. Nem tetszik az sem, amikor színesre festett, félmeztelen melegek parádéznak Budapest utcáin. Nem vonzó, amikor szélsőjobboldali emberek masíroznak és fenyegető módon lépnek fel a köztereken. De ez az ára annak, hogy keresztényként szabadon írhatok, szabadon gondolkodhatok és cselekedhetek. A vadhajtások miatt nem kell kivágni az egész fát! Ha az egyház az érvényre juttatás elvét követi, akkor a saját erkölcseit emeli kötelező érvényűvé és azt próbálja meg a társadalomban akár kényszerítő eszközök révén is megvalósítani. Ez súlyos probléma és még súlyosabb, hogy keresztények ezzel egyetértenek, asszisztálnak hozzá, bólogatnak amikor szembesülnek vele.

A keresztényeknek szerintem egyetlen okuk lehet feladni a demokratikus formát: a valódi teokrácia, ami kétségtelenül sokkal jobb bármilyen demokráciánál. Amikor maga Isten kormányoz, amikor Jézus áll a vezető pozícióban és közvetlenül beavatkozik a társadalmi térbe. Ilyesmit látunk Dávid királynál az Ószövetségben, aki bár nem volt tökéletes, de képes volt Istennel együttműködve király lenni - és a zsidóság számára mai napig etalon a királyok között. Nos, ennek nyoma sincs manapság. Amikor az egyház arra hivatkozik, hogy "jobb a teokrácia, mint a demokrácia", az jól hangzik, de konkrétan ki és hogyan kívánja ezt megvalósítani? Tudtommal Jézus Krisztus nem tért vissza, ezért a teokrácia mindig azt fogja jelenteni, hogy az egyház majd megmondja mindenkinek, mit akar az Isten. Akkor pedig ott vagyunk, ahol a part szakad: a fentebb már leírt érvényre juttatás logikájánál.

10 megjegyzés :

  1. Hát nagyon nincs igazad. Az indexet a gigamulticégek reklámjai éltették mindig is. És ezek a cégek bizony a technokrata bulvármaterialista ballibsi vallást propagálják. Persze, az újságírók is ennek a vallásnak a hívei, nem mondom hogy képmutatók, sőt, őszintébb az ő vallásuk mint a Bulvár Viktoré. De attól még a pénzük a gigacégek reklámjaiból van. És mivel ebből sok pénzük van, sokkal erőteljesebb a médiajelenlétük, mint a valós társadalmi támogatottságuk. Bulvár Viktorék ezt teljesen jól és igazságosan látják. Persze az ő társadalmi támogatottságuk is egy nagy átverés. De hát ilyen a világ. Ügye tudjuk hogy a világ a Sátáné... Bulvár Vikkancsék persze még Istenre meg Jézusra is hivatkoznak, úgyhogy ők az igazán súlyos szellemi bűnözők...
    Ja, és Németh Sándor hamistanító, hamispróféta és Szentlélek-káromló.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Endi, azt javaslom, hogy egy transzparenst lóbálva dühödten vonulj fel a Hit Park főbejárata előtt, követelve dolgokat!

      (vagy keress fel egy pszichológust)

      Törlés
    2. Na de komolyra fordítva a szót, @Endi, szerintem Neked egy picit le kéne csillapodnod, elfelejteni a HGy-t és Németh Sándort és nem idegeskedni. Nem érthető, hogy ha valami ennyire zavar és ennyire nem értesz vele egyet, akkor miért az adott dolog körül forogsz és lyukadsz ki mindig oda minden postodban (pl. hogy NS ilyen vagy olyan). Van ezerféle gyülekezet, egyház, ahol meg tudod találni az otthonod és produktív életet tudsz élni. Mi értelme annak, hogy Bartus módjára hozzáláncolod magad egy általad gyűlölt közösséghez vagy személyhez és indulatoskodsz? Ez egyszerűen nem egészséges. Egy nagy közösségben biztosan vannak sérelmet szenvedő és emiatt bedühödő emberek - ha esetleg Te teljesen jogosan pont ilyen vagy, akkor is praktikusabb továbblépni. Valószínűleg Németh Sándor nem is ismer téged, így nem is jut el hozzá a mérged, vagy ha eljut, akkor sem tudja értelmezni és besorolja abba a kategóriába, amibe minden ismert ember jobb híján besorolja azokat, akik utálják - így nincs értelme az idődet pazarolni az egész feszültségre, mert a te oldaladon ez aránytalanul sok energiát visz el, miközben a gyűlölt közösségnek nem is tudsz az egésszel rendesen ártani. Ha a továbblépésben segítségre van szükség, szerintem vegyél ilyet igénybe - a pszichológust komolyan javasoltam, nem cikizésből - teljesen legitim dolog, hogy emberek segítséget kérnek, ha maguktól nem tudnak átlépni egy dolgon.

      Elnézést, hogy írok neked, annak ellenére, hogy korábban ezt megtiltottad nekem.

      Törlés
  2. Az Indexet napi szinten olvastam, kb. ugyanolyan okból, amiért a CNN-t is. Bár gyakran ideges lettem rá, de hozzátartozott az alternatívához, így nem örülök a kialakult helyzetnek.

    Viszont nekem is úgy tűnik, inkább valamiféle öngerjesztő hisztéria tört ki a szerkesztőségben és az Index saját magát verte szét. Talán annyira rá voltak hangolódra az Impending Doom-ra és annyira fent volt tartva a folyamatos feszültség, hogy miután a vég csak nem akart eljönni külső erők által, elszakadt a cérna és valaki megnyomta a self destruct gombot - csak hogy végre békében nyugodhassanak.

    Mostanában annyi hisztérikus dolog történik a világban (lásd a BLM nevében zajló törés-zúzás), hogy az én, hírcunamitól kissé letompult agyamban az összes ilyesmi összemosódik egy nagy dühös valamivé. Egy halom mérges ember számomra nehezen értelmezhető sérelmek fűtötte fájdalmaktól szenvedve toporzékol valamiért, miközben egyébként süt a nap és csicseregnek a madarak és akár lehetne mindenki normális is.

    Mindenesetre az index.hu benne van a muscle memorymban, szóval ha cserélődik is a szerkesztőség, nagy valószínűséggel ugyanúgy nézegetem tovább az oldalt és adok neki esélyt, kb. hasonlóan ahhoz, ahogy az Origót is olvastam azután is, hogy a kormányoldal bedarálta. De majd meglátjuk. Emlélkszem, amikor anno az Internetto-ról kellett átállni Indexre, az is fura volt. Hogy repül az idő!

    Steve

    VálaszTörlés
  3. Elgondolkodott már valaki azon, hogyan lehet "lenyúlni" valakinek a portálját az illető beleegyezése nélkül? Kb. sehogy.
    Ha nekem, Gipsz Jakanak van egy gipsznews.hu című portálom, hogyan tehetné bárki rá a kezét? Úgy, hogy megkérem az illetőt, hogy tegye már rá - másképp nem megy. És ha nekem ez nem tetszik, mert közben meggondoltam magam, másnap regisztrálhatok egy gipszhir.hu című portált, melyen pont ott folytathatom, ahol "lenyúláskor" tartottam. Már ha akarom folytatni.
    Magyarán: ez az indulatos index-hepaj akkora kamu, hogy a fal adja hozzá a borsót.
    Érdekel valakit, miről szólhat? Van egy portál, aminek már nincs pénze fizetésekre. Bevon egy befektetőt, akiről előre tudni lehet, hogy "lenyúlós". De jó PR-nek tűnik "lenyúltság" állapotába kerülni, jó a kül- és belföldi visszhangja, passzol egy évek óra szorgalmasan írt és sulykolt forgatókönyvbe.
    A lenyúlók meg úgy okoskodnak, hogy érdemes ebbe a játszmába belemenni, mert ez a forgatókönyv valójában nekik használ, ugyanis... Na, ezt mindjárt leírom a blogomon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán azért mert a portál és az index.hu nem a szerkesztőségé? A portál működése, reklámhelyek értékesítése stb. és tulajdonviszonyai ennél azért jóval bonyolultabbak, de remek cikkek mutatják ezt be az interneten.

      Törlés
    2. Ja még annyi hogy hiába csinálnak egy az-igazi-index.hu oldalt, a muscle memory tényleg működik, bár én az origot azonnal, tudatosan és sikeresen kitöröltem.

      Törlés
  4. Igen a szerkesztőség tényleg önként mondott fel... Mert folyamatosan szorult a hurok körülöttük, de most érezték úgy hogy eddig és ne tovább. Valszeg lehetett volna tovább maradni a fazékban, ők most mind kiugrottak. Tisztelem őket mert az elveik mellett döntöttek és vállalták a bizonytalanságot. Szurkolok nekik és pénzt is hajlandó vagyok adni az új portálhoz ha lesz. Kormányfüggetlen újságírás itt ma már csak így működhet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy érint téged az infó, hogy az index.hu csúnya "kirúgós" tulajdonosa baloldali? Egy bal-bal belső konfliktus játszódott le, a jelek szerint. Szembenéztél ezzel?

      Törlés
    2. Nem, ezzel tényeg nem néztem szembe. Az hogy a "jeleket", eseményeket ki hogyan értelmezi és milyen történetet lát bele talán jobban függ az alapbeállítódástól, értékrendszertől, a világnézettől, hittől és hiedelmektől etc. Ennek az eseménysorozatnak csak a felszínét látjuk, és részben végeredményt. Számomra ez beleillik a hatalom eddigi törekvésével a kritikus/nem kontrollált médiával kapcsolatban. Igen az lehet hogy ezt nem így akarták, de minden jel az index.hu körül(az én értelmezésem szerint) abba az irányba mutatott hogy az index hosszú távon ne legyen kormánykritikus. Erről itt egy cikk szintén beszántott média utódjából: https://www.valaszonline.hu/2020/07/27/index-felmondas-bodolai-vaszily-hatter/ Amúgy ne haragudj de nem látom esélyét, hogy ebben a kérdésben az álláspontunk közeledni fog, és ennek oka az én elfogult nézőpontom is, amin dolgozok de nem könnyű. De más témában hátha :-)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)