2021. október 29., péntek

A veszélyes kereszténység?

Vajon miért veszélyes a kereszténység? - teszi fel a kérdést Harmati Dóra, a 777blog egyik szimpatikus szerzője. Talán furcsán hangzik, hogy pontosan mire is gondol a cikk, vagy legalábbis nem tűnik egyértelműnek. Hiszen nem igazán gondoljuk a kereszténységet veszélyesnek, sőt manapság inkább arról hallani, hogy a kereszténységre nézve veszélyesek a világban zajló trendek és tendenciák, például az iszlám erősödése vagy a szekularizmus térnyerése. Miről van szó tehát?

Nos, Harmati Dóra gondolatmenete röviden azt az üzenetet próbálja tolmácsolni, hogy a kereszténység ideológiailag komoly veszélyt jelentett és jelent ma is sokak számára. A kommunizmus például megpróbálta felszámolni, de a világ számos országában most is milliószámra üldözik a keresztény hívőket. A Biblia sok helyen tiltott könyvnek számít, a hitet terjeszteni pedig minimum kockázatos. Harmati szerint az igazi magyarázat arra, hogy miért félnek ilyen sokan a kereszténységről, végső soron annak igazságában keresendő: az igazi világosságban ugyanis nyilvánvalóvá válik a sötétség. A kereszténység azért félelmetes, mert igaz - és hogy igaz, annak bizonyítéka természetesen, hogy tartanak tőle.

Ezt az érvet magam is sokszor hallottam már egyfajta apologetikus célzatú bizonyítékként a kereszténység igazsága mellett. Sajnos azonban egy érv attól nem lesz jó, mert a mi szívünknek kedves. Nagyon fontos alapelv és hihetetlenül nehéz megtanulnunk, hogy elengedjünk érveket ha azok nem megfelelőek - akkor is, ha nehezünkre esik. Mármint, ha tényleg az igazság számít. Az apologetika környékén manapság amúgy is sok problémát látok, ami az érvek minőségét és úgy egyáltalán az apologetika művelésének céljait illeti, sepregetni tehát abszolút időszerű és indokolt foglalatosság.

Mindenekelőtt tegyük tisztába a tényeket: senki nem fél a kereszténységtől, ahol pedig üldözik, ott sem a kereszténységtől félnek. A fejlett nyugati társadalmakban manapság már a kérdés felvetése is nonszensz. A kereszténység nincs olyan állapotban, hogy bárkinek félni kelljen tőle. Az egyház a maga problémáival küzd, próbál a víz színén maradni, de semmiféle komoly veszélyt nem jelent senkire, mármint társadalmi léptékben. Ha valami félelmetes, az ugyanis erőt képvisel, a helyzet viszont az, hogy sajnos a kereszténység nem képvisel nyugaton túl sok erőt, így nem is félelmetes. Azokban az országokban pedig, ahol abszolút elítélendő és keserű módon valódi keresztényüldözés zajlik, ahol tényleg megverik és megölik a hívőket, nem feltétlenül csak a kereszténységet üldözik - hanem mindent, ami az adott társadalom zsarnoki rendszerére veszélyes lehet. Harmati Dóra nem írt egy mondatot sem a cikkében arról, hogy például az iszlám régiókban sokkal többet szenvednek a muszlimok a saját muszlim társaik gyilkos erőszakjától, mint a keresztények. Észak-Koreában bárkit munkatáborba küldenek vagy kivégeznek - köztük a keresztényeket is -, aki a hivatalos állami narratívával és mitológiával szembekerül. A helyzet az, hogy keresztényként lefoglal bennünket a saját belső világunk, így nem látunk bele egy egészen más világ belső mechanizmusaiba, problémáiba, szenvedéseibe.

Tehát jelentsük ki: semmit nem jelent egy hit igazsága kapcsán az, hogy más hitek mennyire érzik magukat fenyegetve tőle. Amúgy is érdemes észrevenni, hogy a vallások, ideológiák, filozófiák egymásra mindig agresszíven reagálnak, ha úgy érzik, hogy a másik fenyegeti a határaikat. Még a világ legbékésebb vallásaként számon tartott buddhizmus is képes véres módon fellépni, ha azzal szembesül, hogy egy másik hitrendszer a felségterületére lép. Gondolhatunk itt példaként a jezsuita hittérítők Japánból való kiüldözésére vagy megölésére (erről szólt a Némaság című regény és film), amikor a fő problémát nem maga a katolicizmus jelenléte okozta, hanem az, hogy a buddhizmus konkurenciát látott az országban megjelenő új vallásban. Éppen úgy, ahogy a középkori keresztény egyház üldözte a boszorkányságot és minden más, a kereszténységtől eltérő nézetet, vagy éppen ahogyan - bár nyilván a demokrácia játékszabályai között - mi is állandóan harcolunk a saját kultúránk bizonyos jelenségei ellen. Tudomásul kell venni, hogy ideológiailag telített világban élünk, mindenki a lelkekért harcol és a saját érvényesülésének útját igyekszik kitaposni. Ebben a közegben jellegzetesek és mindennaposak az ütközések, kisebb-nagyobb konfrontációk. 

A kereszténység jelenleg azért nem üldöz senkit a fizikai erőszak szintjén, mert a rákényszerített szekularizmus kontextusában egyrészt elveszítette a politikai-hatalmi befolyását ehhez, másrészt megtanult együtt élni a demokráciával - még akkor is, ha ez az együttélés nem száz százalékban harmonikus. Ennek azonban nincs köze ahhoz a kérdéshez, hogy melyik vallás az igaz és melyik nem - ezek a történelemhez, a társadalmi fejlődéshez és tendenciákhoz kapcsolódnak.

A kereszténység utoljára talán Jézus feltámadása után volt olyan értelemben "félelmetes", ahogy Harmati Dóra írja. Az akkori hatóságok, politikai-vallási rendszerek, a farizeusi és szadduceusi ideológia tehetetlenül nézték, ahogy a frissen indult új hit futótűzként nyer teret magának. Erőszak és kényszerítő eszközök nélkül megy előre, noha komoly társadalmi támogatás és erőforrások nincsenek mögötte. Őszinte meggyőződés és forradalmi hevület hajtja, az emberek pedig akár az életük kockáztatásával is csatlakoznak hozzá. Azt hiszem, ha egy ilyen kereszténység lenne a mai, azt mindannyian észrevennénk - és erre a "félelmetességre" magam is vágyom. Csak hát úgy tűnik, nagyon messze vagyunk tőle. 

4 megjegyzés :

  1. Ezt te írtad? Annyira meredekre sikeredett, hogy némi újratervezés indokolt lehet. A kereszténység azért volt mindig is veszélyesnek tartott, mert egy belső, lelkiismereti mérce alapján átalakítja nem csak a lelki, hanem a fizikai a világot is, noha sokkal kevesebb erőszakkal, mint a konkurencia.
    Ez csúcs: "nem írt egy mondatot sem a cikkében arról, hogy például az iszlám régiókban sokkal többet szenvednek a muszlimok a saját muszlim társaik gyilkos erőszakjától, mint a keresztények"
    - Persze. A kommunista régiókban a kommunisták szenvedtek többet társaik gyilkos erőszakjától, mint az osztályidegenek, ugye? Hitler fő áldozatai meg az SS-tisztek voltak, oder...?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A kereszténység azért volt mindig is veszélyesnek tartott, mert egy belső, lelkiismereti mérce alapján átalakítja nem csak a lelki, hanem a fizikai a világot is, noha sokkal kevesebb erőszakkal, mint a konkurencia."

      Ez az állításod éles ellentétben áll a tudható történelem egy jó részével. Senki nem a belső lelkiismereti mérce alatti átalakítás miatt tartott a kereszténységtől, hanem azért, mert az kardokkal jön és a király nevében leigáz. Sajnos ez volt a középkor.

      A második példádat nem értem. Mi abban a hihetetlen, hogy jelenleg a muszlim országokban - pl. Afganisztánban - többnyire muszlimok halnak meg a muszlim terror következtében? Ez tényleg újdonság?

      Törlés
    2. A rómaiaknak két gondjuk volt a keresztényekkel: nem tisztelik az "istenek" sokféleségét, így a császárt sem; körülöttük felszabadulnak a rabszolgák – mindkettő alapvetően ásta alá a nem kellően igazságos rendszert. Abban a korban a pogányok hódítottak (pl. osztrogótok, vizigótok, vikingek, hunok), nem a keresztények. A pogány hódítók aztán rendre megtértek Európában, önként! 630 után a muszlimok is beszálltak a hódításba, immár ideológiai alapon, "isteni parancsra". Eddig szerintem ugyanazt a történelmet ismerjük.
      A kulturálisan keresztény hódítások részben az iszlám katonai sikerére adott hibás válaszok (lásd: manzikerti vereség –> 1. keresztes hadjárat), részben a világ felfedezéséhez kapcsolódó gyarmatosítások (újkor), és a világi hatalomhoz kötődnek, nem a vallásihoz. Soha nem is lettek visszavezetve az eredeti tanításra, és nagyon fontos, hogy azzal részben-egészben ütköztek. A kereszténységre nem áll, hogy a történelem során alapvetően, vagy akár főként hódítással terjeszkedett volna. Az az iszlám, a fasizmus, a kommunizmus, és manapság a liberálisdemokrácia-export.
      A második példa: Hitler áldozatai között számszerűen több volt a keresztény, illetve a nem zsidó fasisztaellenes, mint a zsidó. Ebből tényleg arra következtethetnénk, hogy a zsidó áldozatokat emlegetni történelmietlen, aránytalan túlzás? Szerintem nem, mert ők voltak az idegenként üldözöttek, akiken az erőszakláncolat végén halmozottan nagyot csattant az ostor. Fontold meg ezt a szempontot az iszlám világ esetében is. A muszlimok belső kritikája elérhetne tényleges változást, sőt ez az ő dolguk, legalapvetőbb emberi kötelességük lenne, az "idegenek" kritikájának erre esélye sincs.
      Ha következetesen próbálunk gondolkodni az elnyomók-elnyomottak, elkövetők-áldozatok témában, akkor pl. Cortez elnyomott sajátjait valahogy meg kell különböztetnünk a halmozottan elnyomott őslakóktól, máskülönben zavaros következtetésekre jutunk.
      Ellenőrizheted a mai világhelyzeten: a válsággócokat az jellemzi, hogy a keresztények éppen erővel terjeszkednek? Ellenkezőleg: mindenki más terjeszkedik erővel, és együttműködik a keresztények elnyomásában. Olyan előfordul, pl. Afrikában, hogy a keresztények aktívan védekeznek a területfoglalók ellen, de olyan nem, hogy ők terjeszkednének.

      Törlés
  2. Jó, hogy keresztényként is tisztában vagy ezzel.

    "A kereszténység jelenleg azért nem üldöz senkit a fizikai erőszak szintjén, mert a rákényszerített szekularizmus kontextusában egyrészt elveszítette a politikai-hatalmi befolyását ehhez, másrészt megtanult együtt élni a demokráciával - még akkor is, ha ez az együttélés nem száz százalékban harmonikus."

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)