2021. október 22., péntek

Nem is lesz elragadtatás?

Ez a hét számomra az eszkatológia jegyében telt el: az apokaliptikával kellett foglalkoznom, a Jelenések Könyve értelmezéseivel, illetve kezembe akadt N.T. Wright "Surprised by Hope" című kötete is, amit már évek óta el akarok olvasni. Utóbbi különös indoka az, hogy egy kedves keresztény ismerősömről megtudtam, hívőként sem hisz az elragadtatásban - nemhitének egyik magyarázata pedig Wright teológiai látásmódjában gyökerezik.

Nem vagyok az a "világvégés" típusú keresztény, aki élvezettel habzsolja az utolsó idők tárgykörébe tartozó teológiai tartalmakat. Mai napig szilárd meggyőződésem, hogy az eszkatológia a modern kereszténység bulvár területének egyik jól jövedelmező ága lett, holott a Szentírásban ez egy igencsak fontos réteg, mely nem érdemelt volna ilyesféle bánásmódot. Az eszkatológiában ugyanis nem a parázna egyház, a zubogó vér, a vágtató lovak és a hatszázhatvanhatos számtól való gyermeteg rettegés a fontos, hanem a történelem teleologikus szemlélete, mely bizonyos események sodrásában elvezet az egész csúcspontjáig: Krisztus visszajöveteléig.

Nos, ha valaki nem tudja mi is pontosan az elragadtatás, akkor nagyjából a fenti keretbe próbáljon elhelyezni egy sokkolóan váratlan pillanatot, amikor a Jézust követő, valóban keresztény emberek egy szempillantás alatt eltűnnek a Földről. A keresztények elragadtatása persze katasztrófasorozatokhoz vezet, amit az erre építő, szerintem borzasztó nívótlan amerikai filmekben látványos módon próbáltak megjeleníteni: zuhanó repülőgépek, karambolozó autók és vonatok, sikoltozó és vérző emberek. Tanulság: ateistaként soha ne utazz keresztény pilótákkal, mert ha egyszercsak tényleg eltűnnek, már neked is késő lesz megtérni zuhanás közben. Bár az elragadtatás eseménye potenciális alapanyaga számos filmnek, regénynek, rádiójátéknak, az egész mögött egy masszív teológiai látásmód áll. Jézus elragadja az övéit, akikkel találkozik a levegőégben - ez az eljövetel (idegen szóval parúzia) egyik kulcsmozzanata. A hívők távoznak ebből a világból, a nem hívők itt maradnak, vegetálnak, szenvednek, elviselik az előre megjövendölt csapásokat. Röviden utóbbit takarja a Nagy Nyomorúság kifejezés a bibliai eszkatológiában. A korrektség kedvéért tegyük hozzá, hogy a kettő kapcsolatáról is alaphangon háromféle látásmód érvényesült az idők során. Egyesek szerint az elragadtatás a Nagy Nyomorúság előtt fog bekövetkezni, így a keresztények mentesülnek a szenvedések alól, melyek Isten csapásaként érik a világot (ezt hívják pretribulacionizmusnak). Mások úgy vélik, a hívők is végigszenvedik a Nagy Nyomorúságot és csak utána távoznak - számukra a küzdelmek isteni próbák (ez a poszttribulacionizmus). Végül van olyan látásmód, hogy a keresztényeket Isten a Nagy Nyomorúság közben fogja elragadni, ami a midtribulacionizmus logikája.

Őszintén szólva, ahol hívőként én szocializálódtam, ott is ezek voltak az általánosan elfogadott forgatókönyvek. Mivel a téma soha nem foglalkoztatott túlságosan intenzíven (a teológia más területei jobban érdekeltek), soha nem is igyekeztem felülvizsgálni a saját nézőpontomat. Az ismert teológus-szerző N.T. Wright azonban most erre késztetett - hogy legalábbis tegyem mérlegre, amit erről gondolok.

Akár egyetértünk Wright-tal, akár nem, az biztos, hogy kimond jó néhány fontos dolgot. Például azt, hogy az első keresztények nem az elragadtatást várták, hanem Krisztus visszajövetelét. Ma mintha megfordult volna ez a trend és alapvetően abban gondolkodnánk, mikor repülhetünk el végre ebből a nyomorult valóságból. Aztán abban is egyetérthetünk, hogy az eszkatológiában sorjáznak a szimbólumok és képek - még Pál írásaiban is, aki az elragadtatás-teológia kulcsfigurájának számít a mai teológusok között. Az igazi kérdés persze az, hogy mihez kezdjünk az olyan igeversekkel, melyek meglehetősen világosnak tűnnek az elragadtatás kapcsán, illetve a parúzia (eljövetel) kifejezés értelmezésével, ami sokak szerint egy ilyesféle visszajövetelre utal. Kezdjük az utóbbival!

Wright úgy érvel, hogy az első keresztények világosan értették ennek a kifejezésnek a lényegét, ám manapság a legtöbb hívő egyszerűen arra gondol, hogy az szimplán "Jézus második eljövetelét" jelenti. Ugyanakkor a parúzia szónak legalább kétféle jelentése volt az akkori, nemkeresztény környezetben. Az egyik egy istenségnek a misztikus jelenlétét hordozza, például akkor, amikor ez az istenség megmutatja-felfedi magát egy csodálatos gyógyítás kapcsán. Ha ilyen transzcendens beavatkozás történik, akkor az emberek hirtelen mintegy tudatába kerülnek az isteni jelenlét valóságának - és az ilyesfajta találkozást, ráébredést, megérzést nevezték akkoriban parúziának. A kifejezés második jelentése arra utal, amikor egy magas rangú személy meglátogatja az alattvalóit, például egy király látogatást tesz egy kolóniában vagy provinciában. Nos, ez a fajta "királyi jelenlét" az, amit a parúzia szóval jelöltek - és természetesen egyik esetben sincs szó repülésről a felhők között.

Ha az első egyház alkalmazta a parúzia kifejezést Krisztusra, akkor valami hasonló gondolatmenetet követhetett. Az egész mögött ott áll a zsidóság történelemszemlélete arról, hogy amikor az igazi Messiás eljön, akkor igazi királyként fogja gyakorolni hatalmát az "alattvalói" között - beleértve az éppen akkor regnáló Római Birodalmat is. Merthogy Jézus valóban úr, míg a Cézár nem lehet az. Ahogyan Pál használja a parúziát, az alkalmas annak kifejezésére, hogy számára Krisztus a valóságos uralkodó, akinek a római Cézár csak egyfajta paródiája. De mi a helyzet például az 1Thessz 4,16-17-el, ahol elég egyértelműnek tűnhet az elragadtatás valósága? A pontosság kedvéért most idézem ezt a két verset:

"A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk."

Wright szerint a fenti versekben megjelenített képeket nem szabad szó szerint értelmezni. Amire Pál utalni kíván az ugyanaz az eseménysor, amit az 1Kor 15,23-27-ben és a Fil 3,20-21-ben fejteget, csak ott más szimbólumokat és képeket használ. (Egyébként éppen egy fejezettel később megint egy képi hasonlatot alkalmaz, amikor az éjszaka besurranó tolvajhoz és várandós asszonyhoz hasonlítja Krisztus eljövetelének napját.) A zengő harsonák, felhőkön szállás, tolvaj és szülő nő képzeteit Wright szerint nem szabad egyfajta előre elkészített, stabil fényképeknek látni, mint amelyek pontosan dokumentálják a világvége eseményeit - ezek sokkal inkább útjelző táblák, melyek arra utalnak, a megfelelő irányba haladunk. Emellett Wright azt is írja, hogy amikor Pál arról beszél, hogy a levegőben találkozik az Úrral, nem az a lényeg - mint a népszerű elragadtatási teológiában -, hogy a megmentett hívők valahol "fennmaradnak" a levegőben. A lényeg az, hogy miután kimentek visszatérő Urukkal találkozni, királyi úton elkísérik a tartományába, vagyis vissza arra a helyre, ahonnan jöttek. 

Igazság szerint túl hosszú lenne a bejegyzés, ha most elkezdeném még jobban részletezni Wright meglátásait, aki más műveiben is bővebben magyaráz más textusokat, melyek a hirtelen bekövetkező elragadtatás teológiájának alapjait jelentik. Ezek a sokak számára provokatív meglátások inkább csak vitaindító felvetések voltak részemről, mert azt gondolom Wright szemléletmódja tényleg megéri a vitát. Néhány apróságot hadd mondjak el befejezésül!

A legfontosabb talán az, hogy a Biblia utolsó időkkel kapcsolatos látképéből tényleg nem egyszerű és nem is lehet tiszta képet felrajzolni az események sorrendjéről. Ilyen értelemben talán még azt sem szemtelenség kijelenteni, hogy az apokaliptikus műfaj szándéka nem is történelmi kronológia, hanem teológiai látkép nyújtása lehetett. Egyszerűbben megfogalmazva a súlypont nem az volt, pontosan mikor mi fog történni, hanem mi a jelentősége mindannak, ami történni fog. A szimbólumok és képek többletjelentése is ezt húzza alá számomra: mintha csak két világ érintkezését látnánk, a fizikai valóságét és a transzcendens dimenzióét, ahogy a kettő mintegy összeolvad a történelem végéhez érve.  Ennek az "összeolvadásnak" a következményei azok, melyekről az eszkatológia szólni kíván. Viszont ez szerintem nem zárja ki, hogy olyan dolgok is megtörténhetnek, melyek nem e világ logikája szerint működnek. Repülni a felhőkön teljes badarságnak tűnik - a mi realitásunk szintjén. De mennyivel nagyobb képtelenség ez, mint vízen járni vagy feltámadni a halálból? Ha létezik természetfeletti sík és az valamiképpen összeér majd a mi világunkkal, ki meri kijelenteni előre mi az, ami bekövetkezhet és mi az, ami nem? Magától értetődő, hogy az ilyen kérdésekben a gazdag fantáziálásé lehet csak a főszerep, mely részben persze a bibliai képek, kifejezések értelmezésén, a történelmi-politikai beágyazottságon és kutatáson is alapszik. Egyszóval, számomra ezek a teológiai spekulációk továbbra sem jelentenek meghatározó élményt, mert egyszerűen túl keveset tudunk a túl sokról.

Egyszer egy vonaton utazva hallottam, hogy két srác mellettem az Armageddon című filmről beszélget. "Hé, te láttad már a filmet?" - kérdi az egyik. Erre a másik unott fejjel ezt válaszolta: "Nem, de majd megnézem élőben." 

Na, valahogy így vagyok ezekkel a dolgokkal én is.

3 megjegyzés :

  1. Ez inkább a milleniumról, mint a parúziáról vagy a tribulációról szól, de... https://babylonbee.com/news/bee-explains-different-viewpoints-end-times

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attila, köszi, ez inkább valóban a millenializmust taglalják. Úgy, ahogy van, az egész eszkatológiát nagyon rendbe kellene tenni szerintem a fejekben...

      Törlés
  2. A végidőkről gondolkodás az Ószövetségből indul: 1. feltevés - eljön a Messiás, és minden hosszan szép lesz, de előtte megpróbáltatások jönnek; 2. feltevés - Jézus mindezt lelki síkon valósította meg, hiszen fizikai síkon szemlátomást nem, ám az előbbi feltevés érvényben marad, csak kitolódik egy 'második' eljövetelig; 3. feltevés - a végidőkről folyó gondolkodás nem a transzcendens jövő, hanem a földi jelenünk etikáját motiválja, hasznos agymunka az itt és most számára. Isten országa nem eljövendő, hanem a Tanítás, a túlvilági boldogság és a végidőkről gondolkodás által motivált gyarló keresztények között fizikailag megvalósult Messiási Királyság.
    Ebben a megközelítésben a túlvilág és a végidők két hasznos meditációs technika, amelytől szebb, boldogabb, igazságosabb lesz a földi lét.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)