2022. július 4., hétfő

Jóban a rossz vagy rosszban a jó

Nem először látok ilyet: amikor egy csupaszív ember szeretetteljes, erkölcsös, emberbarát és nagyon is keresztényi kezdeményezése köré egyre csak gyűlnek és gyűlnek az emberek, a pénz, az erőforrások. Végül a kicsiben indult szervezet olyan nagyra dagad, hogy az így megnőtt rendszerbe már csak statisztikai alapon is beteszi a lábát valamiféle gonosz, ami aztán az egészet megbillenti. Ezt látjuk most Böjte Csaba esetében - de az már korántsem mindegy, hogy miatta vagy vele történt, ami történt...

Az alapoknál nem kell hosszasan időzni, hiszen minden átlagosan tájékozott ember ismeri a ferences szerzetes Böjte Csaba munkásságának vonásait - vagyis azt a gyermekmentő tevékenységet, amit a Dévai Szent Ferenc Alapítvány a sanyarú sorsú gyermekek felkarolása érdekében végez. Tőmondatban: majdnem háromezer rászoruló gyermeken segítenek és több száz másikon nevelőszülők segítségével. A sajtóból nyilván értesült a kedves olvasó, hogy most Böjte Csaba szervezete került súlyos botrányba. Kiderült, hogy a szervezet egyik nevelője tíz éven keresztül akadálytalanul bántalmazott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei benntlakó otthonában. Az elkövető 30 évet kapott, ám sokan érthető módon Böjte Csaba felelősségét vagy éppen felelőtlenségét is felvetik. Persze teljes joggal, hiszen végső soron az ő neve és személye fémjelzi az egész szervezet működését. (Aki saját bevallása szerint hat évvel ezelőtt maga is hallott "rossz dolgokat" az egyik nevelőjéről, ami miatt hatósági segítséget is kért.)

Néha az az ember benyomása, mintha valamiféle törvényszerűség törne utat magának a mai világban, valami olyasféle törvény, hogy egy tiszta és őszinte alapon elindult kezdeményezést előbb-utóbb be kell mocskolnia egy efféle történetnek, amit aztán mindenki általában túldimenzionáltan kezel és azonnal a vezetők fejét követeli miatta. Mintha lenne valamilyen sorsszerűség a háttérben, ami miatt a legnemesebb, legkeresztényibbnek kinéző szervezetek szekrényéből is kidől egy-egy csontváz, csak ki kell várni ennek az idejét. Amikor pedig kidől ez a bizonyos csontváz, pillanatok alatt előkerülnek az általam csak "huhogóknak" nevezett emberek, és azonnal kárörvendően csapkodni kezdenek, az egész egyházat, szervezetet, talán magát a Jóistent is hibáztatva, előszedve minden mocskot a középkori inkvizíciótól a pedofil papokig.

Én most nem vagyok abban a helyzetben és nincs is szükség arra, hogy erkölcsi igazságot szolgáltassak, csupán szeretném megérteni miért szinte törvényszerűek ezek a jelenségek. Miért van az, hogy ha egy szervezet meghízik, nagyon reflektorfénybe kerül, nagy apparátust működtet, szinte potenciálisan megérik egy jó nagy botrányra?

Nem ismerem Böjte Csabát személyesen, nem tudom rá mennyire igaz, amit most írok. De tapasztalatom szerint a dolgok azért hajlamosak sok esetben rossz irányba fordulni, mert egy nagy szervezet vezetéséhez teljesen más szemléletmód kell, mint egy kicsiéhez. Sokszor láttam már, hogy kedvesen naiv emberek, akik valóban tele vannak szeretettel, alulról szerveződő, mozgalmi alapon nekifognak valami nagyszerű dolog felépítéséhez. Ilyenkor, csíraállapotban az új projekt még könnyedén összefogható, elég hozzá a lelkesedés is. Aztán ahogy nő a dolog népszerűsége, egyre több figyelem fordul felé, egyre többen csatlakoznak hozzá és az egész végül szervezetileg is alaposan felduzzad - nos, ezt a mozgást nem követi olyan szemléletváltás, ami már nem állhat puszta lelkesedésből, nem szerveződhet tisztán mozgalmi alapon, hanem teljesen más, stratégikusabb, szisztematikusabb, hogy úgy mondjam "menedzserszemléletűbb" látást igényelne. Mivel ez nincs meg, így a meghízott szervezet a működésében tele lesz lukakkal, repedésekkel, támadási pontokkal. Csak idő kérdése, a katasztrófa mikor fog bekövetkezni.

Egyszerűbben fogalmazok: szerintem kemény botrányok nem feltétlenül ott ütik fel a fejüket, ahol a vezetők elcsúsznak valami szörnyű erkölcstelenségen, hanem ott, ahol a vezetői képességek nem követik le a szervezeti mozgásokat. Klassz dolog például cirkálni egy kombi Trabanttal a falu széli szántásban, de ha a Hungaroringre benevezel a Formula-1-be, a teljesen más autóhoz más képességek és más szemlélet kell - amennyiben a tempót tartani akarod. 

Megismétlem: nem ismerem személyesen Böjte Csabát, lehet hogy rá egyáltalán nem igaz az előző két bekezdés. De nekem mindig az volt vele kapcsolatban a benyomásom, hogy a szó legjobb értelmében egyszerű ember, aki egyszerű eszközökkel és egyszerűen csak segíteni akar a szerencsétlen gyerekeken. Ismerem az ilyen típusú személyiségeket, teljesen rá tudok hangolódni a hullámhosszukra: az adminisztráció, a szervezetfejlesztés, a pénzügyi kérdések csak púpok a hátukra, ők a tényleges feladatokra akarnak koncentrálni, minden egyéb csak kolonc számukra. Valahol egyébként én is ilyen vagyok. Tanárként a tanítás a fontos számomra, az a szívügyem, közben meg evickélek a rengeteg adminisztratív, szervezői, oktatáspolitikai vizeken, mert ez is hozzátartozik a munkámhoz.

Ránézek Böjte Csabára és sehogy sem látom a vonásaiban, hogy ő ezt akarta volna: gyerekbántalmazást tíz éven keresztül az általa felépített szervezet falai között. De azt sem látom Böjte Csabában, hogy keménykezű menedzser lenne, aki stratégikusan átlát egy nagyobb intézményt. Mindez ahhoz a konklúzióhoz vezet engem, hogy bár lehet őt bűnösnek nevezni - hiszen végső soron ő a felelős azért mi zajlik a saját szervezetében -, de ez a bűnössége valószínűleg csak közvetett. Nem egy velejéig romlott és korrupt kezdeményezés feje, hanem még az is lehet, hogy a nagyra nőtt szervezetének útvesztőiben az egyik szemétláda alkalmazottja áldozata. Ez azonban nem teszi az erőfeszítéseit hiábavalóvá. Nem mindegy, hogy egy rossz alapon álló szervezetben történik valami jó, vagy egy jó alapokra épített szervezetben történik valami rossz. Én egyelőre az utóbbit látom valószínűbbnek és azt hiszem most ennek a fényében értékelem a sajtóhíreket.

21 megjegyzés :

  1. Sytka, az események ismeretében kicsit szerecsenmosdatásnak érzem posztodat, amiben meg sem említed az igazi áldozatokat, a kiszolgáltatott gyerekeket, akiket tragikusan és szégyenteljesen megaláztak. Meglepő, hogy nem érzed Böjte Csaba felelősségét, hisz ő volt az, aki képzetlen és alkalmatlan embereket vett fel, akik között előfordult nem egy alkoholista és pedofil idióta is, akiket ő nevezett ki „nevelőnek”. A nehéz sorsú családok feltétlen bizalommal bízták gyerekeiket őrá, de Böjte Csaba visszaélt evvel a bizalommal, amikor nem gondoskodott a gyerekek védelméről.
    Sytka, nem lehet védeni a védhetetlent: ahol gyerekeket erőszakolnak meg szexuálisan és vernek véresre, ott nincsenek érdemek. Kiderült, hogy Böjte Csaba emberileg alkalmatlan ilyen intézmény vezetésére. Mindenki számára az lenne a legjobb, ha keresztény pap létére bocsánatot kérne a gyerekektől, és átadná intézménye vezetését hozzáértő szakembereknek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Péter, nem akarom mentegetni vagy mosdatni Böjtét, de "nekiesni" sem kívántam. Finoman próbáltam érzékeltetni, hogy van felelőssége ("hiszen végső soron ő a felelős azért mi zajlik a saját szervezetében"), és ezt így is gondolom. Amire utalni akartam, hogy szerintem más jellegű felelősség az, ha valaki sumák módon lapít, asszisztál, áthelyezi a mocskos pedofilokat (ezt borzasztó bűnnek tartom), vagy egyszerűen naivan vezet egy intézményt, és jóhiszeműen bízik a kollégáiban. Én Böjtét inkább utóbbi típusnak látom.

      Ezt írod: "az lenne a legjobb, ha keresztény pap létére bocsánatot kérne a gyerekektől, és átadná intézménye vezetését hozzáértő szakembereknek". Szerintem is erre lenne szükség, hogy keményebb kezű, intézményt vezetni képes ember üljön a székbe, miközben lehetne valamiféle emblémája, arca az egésznek Böjte.

      A gyerekeket nem azért nem említettem, mert nem sajnálom őket, hanem mert a post célja és témája nem ők voltak, hanem egy tipikus vezetői hibára akartam rámutatni, ami a kicsiből nagyra nőtt szervezetekben elő szokott fordulni.

      Törlés
    2. #Deák Péter
      "A nehéz sorsú családok feltétlen bizalommal bízták gyerekeiket őrá"
      - Ezt őszintén így gondolod? Nem arról van inkább szó, hogy nehéz, gyakran bántalmazó környezetből fogadnak be gyerekeket, és biztosítanak a döntő többségüknek jobb körülményeket? A cél persze az, hogy mindannyiuknak jobb körülményeket biztosítsanak, így helye van a konstruktív kritikának.

      Törlés
    3. Kedves Laci! Ma már szó sincs arról, mert nem ez a jellemző, hogy befogadnak gyerekeket. Ami jellemző, hogy házalnak, agitálnak, van amikor fenyegetéssel, és így szedik össze a gyerekeket. Az, hogy 3000 gyereken segítenek már a múlté. Jelenleg kevesebb mint 900 gyerek van intézményeikben. Kénytelenek kutatni és futni a gyerekek után, mert ha nem lesz gyerek, akkor elapad a lóvé.
      Ugyanakkor a nehéz sorsú nem jelenti azt, hogy bántalmazó is az a környezet, de biztosan van olyan is. Ami viszont biztos, hogy nagyon kevés olyan bántalmazó családi környezet lehet, ahol a gyereket véresre verik, ahol úgy megverik, hogy a csontja törik, ahol vizeletet itatnak vele, ahol szexuálisan erőszakolják 10 éven keresztül, ahol romlott, vagy lejárt szavatosságú élelmiszerrel etetik. Viszont mindezek a szörnyűségek bizonyítottan megtörténtek a Böjte-féle intézetekben. Ennyit arról, hogy hol van a bántalmazó környezet.

      Törlés
    4. "házalnak, agitálnak, van amikor fenyegetéssel, és így szedik össze a gyerekeket"
      - Ha így lenne, ez egy önmegoldó helyzet lenne: nincs gyerek, nincs sírás. :) Vagy ha olyan sok e téren a "lóvé", hogy érdemes utána futni, akkor olyan futóverseny indul be önkéntes gyermekgondozásból, amilyet még nem láttunk. Valamiért nem indul be.
      "nagyon kevés olyan bántalmazó családi környezet lehet, ahol a gyereket véresre verik, ahol úgy megverik, hogy a csontja törik, ahol vizeletet itatnak vele, ahol szexuálisan erőszakolják 10 éven keresztül, ahol romlott, vagy lejárt szavatosságú élelmiszerrel etetik."
      - Alternatív valóságokban élünk. Én azt látom, hogy sajnos túl sok a bántalmazó otthoni környezet. Állami gyermekotthon közelében lakom, és a buszon utazó kiskorúakról ez lerí, alighanem otthonról hoznak olyan mintákat, amiktől égnek áll a haj. Nem feltűnő, hogy az állami "gondoskodás" ezen érdemben változtatna, a minták öröklődnek-vándorolnak tovább. A helyzet tehát nem olyan egyszerű, szükség van minden önkéntes segítségre, így Csaba testvérre is. Sytka posztja észszerű elemzés, egy méretet váltott szervezetnél pl. "belső ellenőrzési" részleget kellene működtetni, hogy a szép piros almában egyetlen kukac se maradhasson.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Laci, hozzászólásod szerecsenmosdatás. A valóság, amit 30 évre kiszabott bírósági ítélet is alátámaszt az, hogy Böjte-féle intézetben 10 év során véresre vertek gyerekeket, vagy úgy megverték, hogy a csontja törött, ahol szadista módon, folyamatosan szexuálisan erőszakolták őket, ahol romlott, vagy lejárt szavatosságú élelmiszerrel etették. Szerinted menthetők ezek a tettek?

      Törlés
    7. Az álláspontom következményetikai: https://ethics.org.au/ethics-explainer-consequentialism/
      Azt kell kitalálni, mitől lesz ténylegesen jobb a rossz hátterű gyerekek helyzete, és nem azt, hogy min háborgunk kb. 15 percig, hogy aztán ne is gondoljunk rá többet.

      Törlés
    8. Laci, nem inkább keresztényetikainak kellene lenni álláspontodnak? Persze, te magad jegyezted meg itt korábban, hogy nem keresztény vagy.
      Szerinted tehát a keresztény etikába belefér kiszolgáltatott gyerekek életének megnyomorítása véresre veréssel puszta ököllel, perverz szexuális és fizikai megerőszakolással, megszégyenítéssel? Tényleg azt gondolod, hogy így lesz jobb a "a rossz hátterű gyerekek helyzete"?
      Amit most itt művelsz szégyenletes. Mented a menthetetlent: ahol gyerekeket erőszakolnak meg szexuálisan és vernek véresre, ott nincsenek érdemek.

      Törlés
  2. Mészáros Eleonóra2022. július 8. 15:01

    Mily nagy élvezet "egyeseknek" egy tiszta lelkű, keresztény erkölcsű, mai magyar szent embert beszennyezni, felelőssé tenni bármiért, amit nem ő követett el.Jó lenne,körülnézni a mai világban, életben hány szennyes kezű ember beszél"hozzánk" a televízióból büntetlenül, hosszú éveken át. Ne bántsd Böjte atyát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eleonóra! Hozzászólásod tájékozatlanságra vall, érved pedig gyerekes. Ugyanis az, hogy a mai világban "szennyes kezű ember beszél"hozzánk" a televízióból büntetlenül" irreleváns abból a szempontból, hogy mi a véleményünk, megítélésünk Böjte Csabáról. Mások bűnössége nem teszi semmissé Böjte Csaba tetteit. Senki sem teszi felelőssé Böjte Csabát olyan tettekért, amit nem ő követett el. Viszont a te álláspontod, hogy nem veszel tudomást a valóságról, mert csak így tudsz fenntartani magadnak egy hamis mítoszt, azt, hogy Böjte egy "egy tiszta lelkű, keresztény erkölcsű, mai magyar szent ember", hát meglehetősen tragikomikus.

      Normális gyereknevelő intézetekben diplomás szakemberek, nevelők és pszichológusok végzik a gyerekek nevelését. Ezek szinte teljesen hiányoznak a Böjte-féle intézetekből.
      A nevelők felvételénél nincs interjú és nincs alkalmassági vizsga.
      Az általa felvett nevelők között viszont vannak alkoholisták, volt utcalányok, a saját szeretője.
      (Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy számos Böjte-féle intézetben normálisan, szeretetteljesen és odaadóan gondozzák a gyerekeket. Ez azonban az ott dolgozó emberek maguktól teszik és nem a működési szabályzat olyan, hogy csak ezt tehetik.)
      Amikor tudomást szerzett arról, hogy egy szexuális szadista, akit ő csak Szabolcs testvérnek nevez mit követett el a gyerekekkel, nem intézkedett azonnal. Egy látogató pszichológus vette komolyan a gyerekektől kapott infót, és csak akkor intézkedett, amikor látta, hogy a pszichológus hajthatatlan és már nem lehet eltusolni az ügyet.
      Noha kellene tudnia más bántalmazásokról (köztük szexuálisról) is, amelyek más intézetekben történtek (ezekről konkrét adatok, keringenek az interneten és oknyomozó újságírók birtokában vannak), de a mai napig nem tett semmit, nem kezdeményezett kivizsgálást. Szerinted mire vár?

      Törlés
    2. Az ügyben leginkább két szélsőség fogalmazódott meg: 1. nincs itt semmi látnivaló; 2. monnyon le. A középút: sajnos van látnivaló, lemonyás helyett talpraesetten intézkedni kell.

      Törlés
    3. Maximum (30 éves) bírósági ítélet után milyen eszement állítaná azt, hogy "nincs itt semmi látnivaló"? Ilyen csak a te képzeletedben van, hogy mentsd a menthetetlent.
      Böjte Csaba hozzá nem értése tette lehetővé hogy intézményei gyerekveszélyeztetők lettek gyerekvédők helyett. Ezért kellene lemondania, de előtte csúszva-mászva kellene bocsánatot kérnie a miatta szenvedő gyerekektől.

      Törlés
  3. Nem tudom, lehet-e hibáztatni Böjte Csabát, és ha igen, pontosan mennyire. Nem feltételezhető, hogy mindegy lenne neki, ki dolgozik a szervezetében. Nyilván jóhiszeműen alkalmazta (alkalmazza) az embereit, akik simán megtéveszthették, amikor jelentkeztek nála állásra. A pedofil ragadozók rendkívül alattomosak, el tudják hitetni a legjobbat magukról, és játszva visszaélnek mások jóindulatával. Könnyen lehet, hogy éppen ez történt ebben az esetben is. Az illető kinézte magának a vadászterületet, és helyesen mérte fel B.CS. jóhiszeműségét, aztán nekiállt. Az biztos, hogy meg kell szervezni egy belső védelmi és riasztási rendszert, egy alkalmasság- és előéletvizsgáló rendszer sem ártana, ehhez viszont kellene egy pedofilnyilvántartó rendszer is, vagy ha nincs, egy ekkora gyermeknevelő intézményben be kellene vezetni egy pedofilkiszűrő rendszert (létezik ilyen "Psycopathy Checklist" néven, Robert Hare dolgozta ki. Ezzel kiszűrhetők többek között a "deviant sexual arousal"-t mutató személyek).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyuri, nem hiszem el, hogy nem tudod, hogy hibáztatható-e Böjte Csaba. Ö az, akinek biztosítania kellett volna a rábízott gyerekek védelmét, és kizárólag az ő hanyagsága és hozzá nem értésének eredménye a gyerekek szenvedése. Kiderült, hogy csak ő vehet fel nevelőket, interjú és alkalmassági vizsgálatok nélkül. Kihasználva egy joghézagot, javarészt nem szakembereket vett fel, hanem olyan laikusokat, akik között voltak utcalányok, az ő szeretője, alkoholisták, stb. Ennek az eredménye a gyerekek véresre verése, csontjainak törése, szexuális megerőszakolása, megszégyenítése, éheztetése. Tudott "Szabolcs testvér" pedofil visszaéléseiről, tudott arról, hogy milyen hangnemben beszélnek a gyerekekkel, de nem tett semmit. Csak akkor mozdult, amikor egy látogató pszichológus hajthatatlannak bizonyult.
      Az interneten elérhető hírekből, oknyomozó újságíróktól tudott, hogy más pedofil is tevékenykedik intézeteiben, de a mai napig nem tett ellenük semmit.
      Böjte Csaba nem alkalmas ilyen intézmények vezetésére, mert nincsenek meg a képességei és szaktudása ehhez. Megbocsájthatatlan az, ami miatta történt. Ahol gyerekeket kínoznak, ott nincsenek érdemek. Morálisan az lenne a minimum, hogy őszintén bocsánatot kér az érintettektől, és aztán lemondana.

      Törlés
    2. Péter, az általad leírt atrocitások minimum vérlázítóak. Nyilván nem lehet ezzel vitatkozni. Ott "nézhette be" a dolgot B.CS., hogy ugyanazt a liberális szemléletet alkalmazta a dolgozókra, mint a gyerekekre. Emlékszem, sok éve hallottam őt, arról beszélt - és remélem, nem tévedek -, hogy bármelyik gyerek bármikor szabadon elmehet az intézményéből, ő nem kényszeríti őket maradásra. Ez egyfajta bizalom a gyerekek iránt, része a nevelési módszerének. Itt nyúlt mellé a felnőttekkel, egyszerűen csak bízott bennük. Ezért nehéz őt hanyagsággal, még kevésbé szándékossággal vádolni. Ha viszont tudott róla, úgy ez a naivitás, a hit olyan ember jobbá válásában, aki sosem válik jobbá (vannak ilyen emberek, sajnos), valóban megkérdőjelezi az alkalmasságát annak alapján, amit tudni lehet az ügyről.

      Törlés
    3. Gyuri, sokkal több derült már ki Böjte Csabáról. Miközben milliárdokat kap, az intézeteiben nem szakemberek vannak többségben, hanem dilettánsok, lehetőleg önkéntesen, hogy ne kelljen neki fizetni őket. A milliárdok ellenére az intézeti gyerekek kéregetnek az utcán, lejárt szavatosságú, gyakran romlott alapanyagokból készítenek ételt számukra. Ha adományt kapnak, avval lefotózzák a gyerekeket, majd elveszik tőlük az ajándékokat, adományokat. Ha édességet, vagy élelmiszert kapnak, akkor is elveszik tőlük, és majd csak akkor kapják meg, ha lejár a szavatosságuk. Az intézeti gyerekek nagyon le vannak maradva az iskolákban, van olyan tanév, hogy egy-egy iskolában az összes intézeti gyerek megbukik. Mindezek, és sok más is azt mutatják, hogy az intézetekben nem törődnek megfelelően a gyerekekkel. Azokon a településeken, ahol működnek intézetek, már megdőlt Böjte Csaba kultusza, ott az emberek maguk tapasztalják, és volt nevelők, önkéntesek elmondják, hogy mi folyik az intézetekben. Böjte minősíthetetlen hangon beszél velük, szinte mindig ingerült és követelőző. Drasztikusan csökken az intézetekben a gyereklétszám, nevelők és önkéntesek gyors cserélődése miatt az intézetek átjáróházak. Böjte már rég celebpap lett, és politiai szereplő, akinek nincs ideje és türelme a lényegre, a rábízott gyerekekre. Arra kellenek neki a gyerekek, hogy pénzt és dicsőséget szerezzenek neki. Propagandarendezvényeket szervez, amelyeken a gyerekek kénytelenek hazudni, képmutatóskodni és mosolyogni. Miközben sok közülük tudja, hogy az esti ima után jön a fenyítés, a pornófilm nézés, az erőszak.
      Azt hiszem, az ő erkölcsi megsemmisülése sokkal hangosabb lesz, mint amilyen Tőkés Lászlóé volt.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Hátborzongató és felkavaró, amit írsz, Péter. Akár igaz is lehet, pont úgy, ahogy írod. Nyilván történtek komiszságok, hiszen a semmiből nyilván nem keletkezik ilyen hír, de nem árt, ha kicsit hátralépünk a médiától, mert sosem tudjuk meg, mennyi pontosan az igazság, és mennyi a szenzációhajhászás.

      Törlés
    6. Ebben is van azért valami: https://index.hu/velemeny/2022/07/13/a-balliberalis-kurzus-leszamolasa-bojte-csabaval/

      Törlés
    7. Ugye, nem gondolod komolyan, hogy Puzsér véleménye releváns ebben a témában? Egyértelmű, hogy fogalma sincs a részletekről, és nem vette a fáradságot, hogy utánanézzen. Vagdalkozik jobbra-balra, és azt hiszi, így hitelesebb lesz. Pedig attól lenne hitelesebb, ha tájékozódna, mielőtt véleményt formál valamiről.
      Maradjunk annyiban, hogy hallani fogsz még Böjte Csaba viselt dolgairól, arról, hogy valójában hogy bánik a gyerekekkel, mi a valódi cél alapítványa mögött, miért tart szeretőt és miért bántalmazza őt is.
      Most persze eltűnt,mert igyekeznek eltusolni, elkeni az ügyet. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány megtiltotta neki, hogy szerepeljen nyilvánosan és hogy nyilatkozzon. A Fideszes lakájmédia is ezen dolgozik, de ha a román bíróságok elkezdik vizsgálni a második, és harmadik pedofil nevelőt is, akkor összeomlik alattuk minden.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)