Vannak a könnyűzenének olyan szegmensei, amelyek számomra elzárt területek - és minek tagadjam, amit a DJ-k művelnek, nekem az is ide tartozik. Benedek Ruben azonban felkeltette az érdeklődésem, merthogy egyszerre DJ és lelkipásztora egy többnyire fiatalokból álló közösségnek - olyan karakter, aki nem tűnik igazán paposnak...
Jól mutatja a változás tényét, hogy az azóta felnőtt generáció nagy része ma már megmosolyogja ezeket a dolgokat. Az én korosztályom már régóta rockzenét hallgat, koncertekre jár, és vannak akik varrják magukat vagy fülbevalót viselnek. De nem ez a lényeges, sosem volt az: mert ez csak a külső. És hogy mi az ami számít, az kiderülhet podcastom friss műsorából, amit Benedek Rubennel készítettem. Na, ő pont olyan ember, aki első látásra mindent megtestesít, amivel az egyház korábban szembenállt - vagy éppen pont azt hozza, ami egy mai fiatal számára vagány és vonzó lehet.
Ruben családapa, a budapesti Éden gyülekezet lelkipásztora, és egyébként nem pusztán DJ, hanem foglalkozik millió más dologgal is. Nem akar "bulit csinálni" a hitből, nem viszi be a diszkózást a gyülekezetbe, érzékeli a popkultúra csábító és elcsúszásra késztető hatásait, viszont DJ körökben ő az, akiről tudni lehet, sok dolgot nem vállal be a hite miatt. De hogyan lehet felszabadultan bulimesternek lenni, ha valaki nem drogozik, nem csajozik és nem vedeli a piát, és ami a bulizók számára talán a legrosszabb, nem hajlandó bejátszani néhány nagy slágert annak szövegei miatt? Szerintem jó kis beszélgetés alakult ki számos témában, melyek a kereszténységet és a szórakoztatóipart, a hitet és a különféle generációkat, vagy éppen a fiatalok taníthatóságának kérdéseit érintették. Az adást itt tudjátok megnézni:

66 évesen mentem el az Éden gyülekezetbe. Csodálatos, Isten ajándékait továbbadó közösséggel találkoztam. Nem azt néztem, hogy a Pásztor hogy néz ki, (bár tulajdonképpen nagyon jól!)a fiatalok hogy dicsőítenek, ,,csak” élveztem a Szent Szellem érintését!
VálaszTörlésHa valaki azért megy el oda, mert a Pásztor zenész, és kíváncsi, az egyáltalán nem baj! Nekünk csak az a dolgunk, hogy elvessük a magot. Lehet, hogy az Istentisztelet alatt hall egy szót, egy mondatot, egy üzenetet, ami csak később fog kicsirázni a szívében, de az már nem a mi dolgunk. Sok-sok erőt, jó egészséget, örök boldogságot kívánok szeretettel Rubynak, egész családjának, és a gyülekezet minden tagjának! 🙏