2014. április 23., szerda

Fides et ratio - és siklik a hajó

Tomás Halík
„Isten szereti azokat, akik küszködnek vele” – állítja Tomás Halík cseh teológus egy vele készült interjúban. Furcsának tűnhet, amikor mindehhez hozzáteszi: a kétség és a hit úgyszólván testvérei egymásnak. Már csak azért is elborzasztóan hangzik ez a megjegyzése, mert a kétséget hívő emberként ősellenségnek tekintjük, ami pusztítani akarja a hitünket. Lehet a kételkedésben bármi jót találni?

A mindenben hívő hívő és a mindenben kételkedő kételkedő: két olyan embertípus, amitől őszintén bevallom, hogy pöttyös leszek. Noha a mentális skála egymással ellentétes végpontjaira kalibrálnám őket, álljanak bármilyen messze egymástól, groteszk módon mégis vannak közös területeik, ahol összeérnek. Ezek egyike, hogy radikalitásuk miatt nagyon nehéz velük párbeszédet folytatni.

Sokan megállapították már, hogy az extrém szkeptikusság túlméretezett cinizmushoz és egyfajta lelki kiégéshez, valamint az ezzel járó attitűdökhöz vezet. Ehhez hasonlóan a kérdésfeltevést kerülő és önmagába forduló, emocionális alapú hit könnyen csúszik fanatizmusba. Szerencsére azonban nem kell a két végpont közül választani, egy keresztény pedig különösen is megfontolhatja a közismert gondolatot, melynek a fides et ratio - magyarul "hit és értelem" - nevet adták. A két terület, az ésszerűség és az esetlegesen feltörő kétségek, valamint a bibliai hit egyensúlyban tartása szerintem sokat hozzátehet egy ember mentális egészségéhez.

Keresztényként talán túlságosan is alapvetőnek érezzük a gondolatot, hogy a kételkedés feltétlenül zsákutcába sodor bennünket. Szerintem a kételkedés még akkor sem feltétlenül kudarc, ha krízishelyzetbe kerülünk miatta. Túlságosan idegenkedünk a krízis kifejezéstől, holott pszichológiai alapvetés, hogy a krízis önmagában nem determináltan rossz. Kimenetele pozitív és negatív egyaránt lehet, melyet sok esetben saját döntésünk irányít. Amikor valaki megtér, valójában kisebb vagy nagyobb krízisen esik át. Ráébred arra, hogy Isten nélkül elveszett állapotban van, rendezi Vele a kapcsolatát és új életet kezd. Keresztényként nyilvánvaló, hogy mindezt pozitívan kell értékelnünk - észrevéve, hogy a folyamat elején a krízist kiváltó tényező az a kétség volt, melyet az illető saját magával szemben fogalmazott meg: "vajon minden rendben van az életemmel?"

A kétségben keresztényként is benne rejlik a továbbfejlődés potenciálja, csak irányítani kell az erejét. A fentebb megfogalmazott fides et ratio-elv éppen erre akarja felhívni a figyelmet: hogyan érdemes a hajót úgy kormányozni, hogy sem egyik, sem másik parthoz túl közel kerülve ne akadjon fent a sziklákon, ám vitorlájába fogja a szelet és kihasználja az áramlatok erejét. Ahogy a fent említett Halík fogalmaz, a keresztény fundamentalizmus és ikertestvére, a harcos szekularizmus kölcsönösen feltételezi egymást, és mindkettőnek kapóra jön a másikról alkotott ellenségkép. A megoldás a harmadik úton, az egyensúly megtalálásban rejlik. Hit és kétségek együtt visznek előre, ha nem dobjuk ki kezünkből a kormányt.

6 megjegyzés :

  1. Jó a poszt és aktuális!Az intrejút kinyomtattam.Katolikus létére jókat mondd ez az ember.Bizony vannak kételyeinek és küzdelmeink bőven ebben a teljesen
    kommercializálódott keresztyénségnek nevezett valamiben....A valódi hit és a
    valódi biblia értékek inflációját éljük.Ahova csak nézek pótcselekvést látok.

    VálaszTörlés
  2. Hiszek és kétkedem, mert fenntartom magamnak a jogot arra, hogy az elém tárt dolgokból kiszűrjem mindazt ami álságos.

    VálaszTörlés
  3. A kommentemmel részben az előző írásodra is reagálok.
    Keresztyén hitünk tárgya valójában egyetlen dolog: az üdvözülés. Ebben úgy „kell” bizonyosnak lennünk, hogy magunk sosem tapasztaltuk meg. Egyetlen bizonyítékunk Krisztus feltámadása. De csak akkor, ha ezt elhisszük az evangéliumok és az Új Szövetség többi része alapján. Már ez sem kis falat, hiszen el kell hinnünk valami irracionálisat, majd annak alapján újabb irracionális dologban kell immár hinnünk. Ha nem hiszünk az evangéliumoknak, az üdvözülésben sem hihetünk. Ha viszont hiszünk nekik, majd ezáltal hitre térünk, és a hitünk szerint rendezzük be az életünket, azt TAPASZTALJUK, hogy életünk minden történése megerősít bennünket és azt bizonyítja, hogy helyes és értelmes döntést hoztunk, amikor bizonyíték nélkül elfogadtuk a bizonyíthatatlant. Amikor egy-egy élethelyzetünkben vagy súlyos döntési helyzetben mégis kételyünk támad, akkor valójában mindig a hitre térésünk helyességében kételkedünk. Nem kétségeink vannak, hanem egyetlen vissza-visszatérő kételyünk, késztetés arra, hogy kifaroljunk az irracionális mellett való elköteleződésünkből: „Mi van, ha az egész egy nagy átverés?” A töretlen hit áldása nagyon kevés hívő embernek adatott meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves György! Érdekes gondolatmenet, szerintem jól ragadtad meg a lényeget. Ehhez hirtelen még az jut eszembe, hogy az emberi lény egyszerre racionális és irracionális: egyik sem áll távol tőle. Amikor valami irracionálisban - például egy halott test feltámadásában - kezdünk hinni, akkor is olyat teszünk, ami összhangban van velünk, mert lényünknek része az irracionalitás.

      Törlés
    2. Kedves Sytka! Igen, ezzel abszolút egyetértek. Igazából az istenhit mint a nem láthatóban (= a racionálisan nem bizonyíthatóban) való bizonyosság az Istenre való ráhagyatkozásban csúcsosodik ki. Ez Isten ajándéka. Aki hívő családba születik, és valódi hitbéli nevelésben részesül, annak ez evidencia, nem is képes másképp létezni, csak a ráhagyatkozás tudatállapotában. Aki később tér hitre, esetleg már érett felnőttként, az hajlamos a kételyre, és számára valódi ajándék, amikor megízleli a ráhagyatkozás semmihez nem fogható érzését. Ha pedig valaki van annyira szerencsétlen, hogy semmiféle fogékonysága nincs az irracionalitás iránt, vagy annyira retteg a ráhagyatkozástól, hogy teljesen kizárja az irracionalitást, és észokokkal próbálja „befogni” Istent, az olvashatja a Bibliát vakulásig, meg sem közelíti a hit lényegét. Az ilyen „hívőnek” csak valamiféle hitpótlék jut.

      Törlés
  4. .én meg azt nem értem, hogy mi irracionális a test feltámadásában?
    Ja igen, értem - ha a "racionális" kifejezést az információhiányos rációval azonosítjuk. Így már értem. (:
    Kinek a rációja? Nekem ez a kérdés. vö.: Krisztusban rejtette el az Isten a bölcsesség és értelem MINDEN kincsét. Vagy: Akik az Urat keresik, MINDENT megértenek.
    Kellemes cikk, köszi. Segít kételkedni - a valótlanságban, amikor "világosság angyalának" tünteti fel magát. (8

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)