2018. november 9., péntek

Az eiszegézis emlékműve

Valószínűleg kevesen figyeltek fel mifelénk arra, hogy néhány héttel ezelőtt grandiózus "épületet" adtak át az amerikai Williamstownban. A konstrukció Noé bárkájának "pontos mása" kívánt lenni. A nagyjából 23 milliárd forintnak megfelelő beruházás abból a célból született, hogy eljuttassa a Biblia üzenetét az emberekhez. A kivitelezők szerint erre azért van szükség, mert "néhány agresszív szekularista" el akarja hallgattatni az igazságot, amit a látványos bárka most teljes életnagyságban reprezentálni kíván.

Meg kell hagyni, az újonnan átadott "Noé bárkája" tényleg megdöbbentő jelenség. Először is hatalmas. Másodszor valóban nagyon látványosan és szépen kivitelezett, profi munka, amit a bibliai szövegben lejegyzett számok alapján meglehetős hűséggel igyekeztek megcsinálni. A háromemeletes monstrum 120 000 négyzetláb területű, vagyis minden bizonnyal tényleg lenyűgöző lehet élőben sétálgatni a leginkább "fából épült Plázának" kinéző építményben. 

Az én megdöbbenésem ugyanakkor mégsem a látványos végeredménynek szól, hanem inkább azoknak, akik ezt az egészet létrehozták. Nem kívánok most újra belefeledkezni abba, milyen problémás történet Noé narratívája a Bibliában. A csaknem gumicsontnak nevezhető témát számtalanszor rágcsáltam már én is, mert ezt tartom a Szentírás egyik legproblémásabb textusának - és nem feltétlenül a történetisége, hanem a szöveg istenképe miatt. A kérdéseimről sorozatot is írtam itt a blogban, melynek első részét itt megtalálod. A megdöbbenésem inkább annak szól, hogy képtelen vagyok lenyelni, milyen elképesztő erőforrásokat, energiát és időt, nomeg anyagi javakat képesek beleölni emberek abba, hogy egy hibás exegézis alapján létrehozzanak valamit, amivel tovább terjeszthetik magát a hibás exegézist. "Noé bárkájának" megépítésében nemcsak az azt üzemeltető cég, hanem számos gazdag keresztény, két város és Kentucky állam is anyagi segítséget nyújtott, ráadásul kedvező adózási feltételeket biztosítottak a vállalkozás számára. Zavar valakit a felcsúti stadion és kisvasút? Nézze meg akkor ezt!

Bár az Őstörténet értelmezéséről szóló vita valószínűleg az idők végzetéig fog tartani, de azért ha valaki elmélyed kicsit a bibliai írásmagyarázatban, az ókortörténetben, a mítoszok világában és a szentírási műfajokat is ismeri, akkor nehezen fog más végeredményre jutni, mint amire a meghatározó teológusok jutottak: hogy Noé történetét nem lehet szó szerint értelmezni. És ez nem a megveszekedett liberális elhajlók véleménye csupán, hanem bizony rengeteg konzervatív teológusé is. A fundamentalista magyarázatoktól eltekintve aligha találni olyan mértékadó munkát, ami betű szerint kezeli Noé történetét. Mindezen túl pedig a geológia, paleontológia vagy éppen a biogeográfia ismereteit is a teológia mellé tehetnénk (a józan eszünk mellett), ami csak még inkább aláhúzza a literális interpretáció abszurditását.

Kimondhatjuk, hogy a szó szerintiség, amely egy az egyben történelmi leírásként kezeli a narratívát és annak naiv olvasata mentén képzeli el a múltat, inkább tűnik eiszegézisnek, mintsem exegézisnek. Márpedig ha így van, akkor ez a frissen átadott, milliárdokba kerülő, állami támogatással létrehozott látványosság, amit éppen azért építettek meg, hogy az "elhallgattatott igazságról" beszéljen, valójában a Biblia egyik történetének rossz felfogására épül, és nem az igazságot tálalja. Vagyis mégsem azt az üzenetet tolmácsolja majd, amiről a bibliai szöveg valóban szólni kíván, hanem annak egy minden jel szerint hibás értelmezését. Nem Noé bárkáját testesíti meg ez az építmény, hanem sokkal inkább valami mást: az eiszegézis monumentális emlékművévé válik. Sajnos abban biztos vagyok, hogy ez a hibás értelmezés is üzenet lesz az értelmesebb emberek számára - csakhogy nem jó ízű üzenet. 

Ez az egész viszont így pont azt érheti el, ami ellen megépült. A szekularisták malmára hajtja a vizet, akiknek nem kell itt semmiféle akadályt a keresztények útjába gördíteni az igazság elhallgatása miatt - ahogy azt az egyik kreacionista említette -, hanem elég hátradőlniük és kortyolgatni a kávéjukat. A munkájukat ugyanis megint elvégezzük mi helyettük.

31 megjegyzés :

  1. Szia Sytka,

    jelen nézeteid szerint pontosan mi is a probléma Noé történetével? Maga az egész történet nem hihető történeti leírásként, vagy annak csak egyes részletei nem hihetők? Vagy pedig csak az a kérdés, hogy az özönvíz globális volt-e, vagy sem?

    Ez a kérdés nyilván összefügg azzal, hogy hogyan gondolkodunk arról, hogy a Biblia epikus részei meddig mitikus szövegek (ill. hogy bármely része egyáltalán mitikus szöveg-e), és a mítosz mely ponton adja a helyét a történelemtudomány szempontjából is értelmezhető szövegeknek. A vonalat sokan sok helyen húzták meg - a fundamentalisták az 1Mózes 1:1-nél, a szkeptikusabbak pedig valahol a királyok koránál. De pl. száz évvel ezelőtt vezető európai teológiai iskolák még az evangéliumokat is igyekeztek mitikus szövegként értelmezni, hangsúlyozva természetesen, hogy ez nem von le semmit annak "spirituális és kulturális igazságtartalmából".

    Az özönvíz tekintetében nekem jelenleg az a legszimpatikusabb megközelítés, hogy alapvetően nem mitikus történetként olvasom, viszont mivel a szöveg sokféle értelmezést legitim módon elbír (pl. magából a szövegből lehet jól érvelni mind amellett, hogy az özönvíz lokális volt, mind amellett, hogy globális), a kérdést nem kezelem dogmatikusan. Figyelembe kell(ene) venni a természetben található bizonyítékokat (biológia, geológia, satöbbi) és egyéb releváns területek eredményeit (pl. történelmi emlékek, egyiptológia, más népek mítoszai, stb.). Viszont a probléma az, hogy ezeket én nem tudom teljes mértékben áttekinteni. Ha megalapozott következtetésre akarnék jutni, akkor minden érintett elsődleges forrást gondosan meg kellene vizsgálni és értelmezni (ami szinte lehetetlen, különösen, hogy gyakran már itt vannak alternatív értelezési lehetőségek). Ha pedig a témát már eleve feldolgozott/másodlagos forrásokból táplálkozva próbálom megérteni, akkor rá kell jöjjek, hogy a terület érzékeny jellege miatt az álláspontok kevésbé a bizonyítékok, hanem inkább ideológiák mentén alakultak, és mindenki a saját elméletének megfelelő bizonyítékokat szedi olyan rendszerbe, amely a saját elméletét a legjobban alátámasztja (vagyis szinte mindenki, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik - még az is, aki nagyon elfogulatlan és kritikus akar lenni, azáltal, hogy az akar lenni - eiszegézist követ el, amikor ehhez a szöveghez nyúl).

    A bárka kiállítást nem ismerem, de kíváncsi lennék, hogy ha Te voltál-e ott, akkor mik a benyomásaid - maga a bárka a probléma (amely ha jól értem, a bibliai méretek alapján készült, tehát mindentől függetlenül egy látványos szemléltetőeszköznek sem rossz), vagy a kiállítás, ami benne van túl egyoldalú értelmezést tár a látogatók elé?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Steve!

      Nem baj, ha nem akarok újra befordulni ebbe az utcába? Szerintem elég hosszasan és sokszor leírtam a felvetéseimet az özönvíznarratíváról. Azóta egyébként még kutattam (ezt az egyébként izgalmas) témát, olvasgattam arról, hogy az elmúlt évezredekben ki hogyan látta az egészet. Ezek csak megerősítették az eddigi véleményem.

      A véleményem akkor még egyszer röviden ennyi:
      - a magam részéről nem hiszek egy globális özönvíz történelmi valóságában. Nem azért, mert a híres teológusok sem, hanem mert mindennek ellentmond, amit a valóságról tudunk, és nem utolsó sorban a józan eszünknek is. Ráadásul nemcsak értelmes bizonyítékaink nincsenek mellette, hanem ellenbizonyítékaink vannak vele szemben.

      - lokális özönvizet el tudok gondolni, így tehát van, vagy lehetett történelmi mag a textus mögött. Ez kiválthatta, hogy a borzalmas és világméretűnek hitt pusztítást megörökítsék a szövegben. Ennek a szövegnek a leírásához a szerző pedig jó eséllyel a Gilgames-eposzból származó ismereteit is felhasználta.

      - az idő során aztán a történet mutálódott és elterjedt az egész világon, az egyes részleteit pedig minden kultúra kicserélgette a saját hitrendszere szerint. Valahol az Araráton, valahol az Olymposon, máshol meg más hegyen feneklik meg a máshogy kinéző hajó, stb, stb... Pontosan az történt, ami minden mitikus sztorival szokott: terjed és közben változik, idomul a befogadó kultúrához.

      A problémám az, hogy amit ebben a parkban bemutatnak, az egy drága félrevezetés: pont azt a forgatókönyvet és csak azt erőlteti, ami biztosan kizárható. Gyanítom, hogy a parkot látogatók jó részét ez nem zavarja, hanem csak ámuldozik a grandiózusságon. És arról is meg van győződve, hogy akit zavar, az liberális elhajló keresztény...

      Egyébként én megmondom neked, én hol húzom meg a mitikusság határát. Egy kis képletet is kitaláltam magamnak erre:

      Gen 1-11: mitikus alapok + némi történelmi mag
      Gen 12- : történelmi alapok + némi mitikus mag

      Ennél pontosabbat most nem tudok mondani neked. Az arányok változnak, a hangvétel, a fókusz - úgy nagyjából az egész - a Gen 12-től kezdve, de ezt is már rengetegen megállapították és leírták rajtam kívül.

      Törlés
    2. Szia Sytka,

      köszönöm a választ!

      Steve

      Törlés
  2. Ha a hír úgy szólna, hogy "egy derék ember megépítette Nóé bárkájának hasonmását anyagköltségen", akkor lehet, hogy én is elgondolkodnék. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, akkor még inkább gondolkodóba esnék én is, de az is lehet hogy mégsem: egy-egy gazdag milliárdos akad Amerikában, aki elköltheti ilyesmire a pénzét. Ám amikor városok, sőt egy állam fog össze, hogy eiszegetikai emlékművet csináljon...

      Törlés
  3. Ahogy ezt szoktam volt mondani: A kereszténység legnagyobb ellensége a kereszténység. Önmagát falja fel. A kereszténységnek a legtöbb kárt a történelem során a kereszténység okozott

    "Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn. Ha egy ház meghasonlik magával, az a ház nem állhat fenn tovább. Ha a sátán saját maga ellen támad, és így meghasonlik magával, nem maradhat meg, hanem elpusztul. "

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ha a sátán saját maga ellen támad, és így meghasonlik magával, nem maradhat meg"
      - Ez jó cél.

      Törlés
    2. Ez nem cél, hanem következmény

      Törlés
    3. A cél, hogy legyen ilyen következmény. :)

      Törlés
  4. Jó a poszt, Sytka, de van még egy vizsgálandó vonatkozása a történetnek: a turisztikai. Általában jó üzlet merész dolgokat építeni.

    1. Tadzs Mahal: a korabeli mogul birodalom csaknem tönkrement az építésébe, éhséglázadások törtek ki a téglasarc miatt. Az üzenete: csacskaság, a mogul kedvenc feleségének állít eszetlenül eltúlzott emléket. A rossz kormányzás emblematikus példája. Jó befektetés volt? Garantált, hogy tízezerszeresen megtérült.

    2. Szt. Péter Bazilika: az építésére kibocsátott téglajegyek a "kreatív" marketing miatt először purgatóriumrövidítő cédulává, majd mennyei bérletté lényegültek át. Luther (a tényleges teológiai hátteret érdemben meg sem értve) kirobbantotta a reformációt, áttételesen a 30 éves háborút. Kb. nyolcmillió harcban és éhen halt áldozat. Megérte? Turista szempontból garantáltan.

    3. Eiffel-torony: a párizsi világkiállításra épült ideiglenes vasszerkezet, a kiállítás után minden jó ízlésű párizsi a "förmedvény" lebontását követelte. A bontás szerencsére elszabotálódott. A torony Párizs fő látványossága és bevételi forrása.

    Tapasztalat szerint az utókort (sőt már a jelenkor turistáit is) hidegen hagyja a bazi nagy izé építéséhez hivatkozási alapul szolgáló elmélet. A lényeg, hogy épült és látogatható, fényképezhető egy érdekes, bazi nagy valami.

    Ami a mítoszt illeti: általában minden történetnek van némi alapja, valószínűleg volt egy emberi léptékű és gyakorlatban megépíthető hajó, amin pár állatot megmentettek egy hatalmas kiterjedésű árvíz idején, amiből aztán az utókor erkölcsi tanmesét készített pedagógiai célra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Laci, nem akartam én leírni, de így van: turisztikai-gazdasági ízűnek tűnik az egész. És igazad van, hogy a turistákat általában nem érdekli a "bazi nagy izé építéséhez alapul szolgáló elmélet" sem. De mégis, ha hazamennek, a tudatuk mélyén az egész úgy fog leülepedni, hogy ilyen volt Noé bárkája. Ők látták a saját szemükkel, és az volt kiírva mellé, hogy pontosan azt építették meg, amiről a Biblia beszél. Ennyit hazavisznek magukkal, és ezzel a készítők el is érték a céljukat.

      Hogy a Biblia miről beszél valójában, hogy mit tudunk a történelemből, a geológiából, paleontológiából, az viszont már senkit nem fog érdekelni, hiszen nem látványos, nem lehet a szemeket legeltetni rajta. A kiállítók ebbe az emberi gyarlóságunkba kapaszkodnak bele, hogy felszínesek vagyunk, és könnyen lenyűgözhetők - vagyis relatíve gyorsan meggyőzhetők.

      Törlés
    2. Ne feledjük, hogy külön mérföldkő az emberiség fejlődésében a "történeti hűség", azaz a dokumentarista felfogás. Elég hosszú ideig nem létezett, és nem is volt szempont. Ahogy egy mai óvodás kreatívan adja elő a történeteit, távolságtartó dokumentarizmusról nem tudva, így rá nem is törekedve, úgy adták elő távoli őseink, hogy szerintük mi hogyan történt. A történetmesélés gyakorlati célja pedig a szórakoztatás és a gyermeknevelés volt. Az állatmesék (lásd: Aesopus) ősidőktől az erkölcsi nevelés eszközei voltak. A vízözön főszereplői látszólag az állatok és Noé, a tanulságot viszont azok szolgáltatják, akik nem voltak méltók a bárkára kerülni.

      Törlés
    3. Pontosan így van - habár a Biblia esetén a szórakoztatás kategóriát kizárnám, a (gyermek)nevelést, és a teológiai látásmód élesítését, tudatosítását viszont a szöveg szándékai közé helyezném. Illetve a vízözöntörténet kapcsán én az aetiológiai (=okkereső) magyarázatot is fontos szempontnak látom: az ember magyarázatot akar adni arra, honnan vannak a katasztrófák.

      És ebbe az egész csomagba kerül bele Isten ihletése.

      Törlés
    4. Így is felfogható a bazibárkaépítés: az építők számára ennyire fontos volt a Biblia erkölcsi tanítása. A bárka nem az állítólagos Bárka mása (amit butaság volt megépíteni), hanem az Erkölcsi Tanítás érvényének szimbóluma (amit okosság volt megépíteni). Ami azt illeti, igazán szép nagy szimbóluma neki. :)

      Törlés
  5. Szia Sytka!
    Ez az a bárka, amit Ken Ham építtetett? Ha igen, akkor nem néhány hete adták át, hanem 2016 nyarán, tehát több mint két éve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Péter! Nem tudom ez-e az, mindenesetre több forrásban is olvastam, hogy most nyitották meg. De ez végülis mindegy.

      Törlés
    2. Szia Sytka! Közben én is utánanéztem és bizony ez már több mint kétéves történet. Ez azért nem mindegy, mert a történet csak így igaz. Mondandód szempontjából sem mindegy, hisz a megnyitás óta eltelt idő már alkalmas arra, hogy analizálni lehessen, milyen eredményeket ért el ez a mutatvány, és hogyan vélekednek róla a hívők és a nem hívők. Mindezekből (elmaradt ígéretek, alaptalan előrejelzések, téves stratégia, folyamatosan csökkenő látogatottság) úgy tűnik, hogy a ma már elfogadhatatlan morális és áltudományos üzeneteivel igazolja az ellene kifejtett véleményeket, közöttük azokat is, amelyeket te említesz bejegyzésedben.

      Törlés
  6. Kedves Sytka!
    Nagy Dávid, református lelkész vagyok, és válaszul küldöm csoportunk cikkét a témában:
    http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/11/11/csak-azert-is-exegezis-valasz-sytka-cikkere/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dávid! Igazán megtisztelő, hogy ilyen mélyen foglalkoztatok nemcsak az írásommal, de közben még engem és az én keresztény mivoltomat is mélyen kianalizáltátok - illetve árnyaltan ugyan, de mégis minden értelmes ember számára világosan minősítettetek. Utóbbit mondjuk etikátlannak tartom a magam részéről, de azt hiszem ez nem az én problémám - legyen a tiétek.

      A cikkben megfogalmazottak érdemi része azonban azt tükrözi, hogy tulajdonképpen semmit nem sikerült megérteni abból, amit én valójában gondolok. Hamarosan válaszolni fogok rá!

      Törlés
    2. Teljesen véletlenül rábukkantam a fenti cikkre. Tényleg nem értették meg. Ráadásul hibát hibára halmoztak benne

      Törlés
    3. Olvasd el a soron következő bejegyzést és alatta a kommenteket is. Szerintem nagyon tanulságos! :-)

      Törlés
    4. Már hogy az öveket, vagy a tiedet?

      Törlés
    5. Mindkettőt, az egészet ahogyan van. Ott már többen is nekiálltak megmagyarázni, hogyan kellett volna értenem a kritikám. :-)

      Törlés
    6. Küldenél egy linket? Mert nem igazodok el az oldalukon

      Törlés
    7. Lehet, hogy rosszul írtam le: azt olvasd el itt, ezen a blogon, ami ezután a bejegyzés után van leírva (vagyis a következő bejegyzést) - és a kommenteket is. :-)

      Törlés
    8. Az megvan. Azt olvastam akkor is :)

      Törlés
    9. Vagy megszűnt az oldal, vagy nagyon bekérdeztem...

      Törlés
  7. Sytka, jó a cikk, még ha némelyek szemét böki is :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, valóban, nem lepődök meg a "szembökdösésen" - sőt, azt hiszem itt az idő is arra, hogy végre kimozduljanak merev, konzervatív, evangelikál testvéreink a saját maguknak épített bebetonozott álláspontjaik mögül. :-)

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)