2020. február 5., szerda

A fehér, hetero, kereszténynek nevezett cirkusz

Niedermüller Péter kényelmetlen helyzetbe került nemrég az ATV stúdiójában: mivel láthatóan nem fogta fel a műsorvezető kérdéseit és hozzászólásait, utóbbi volt kénytelen helyette elnézést kérni azoktól, akik számára bántó lett volna a fehér, hetero és keresztény emberek minősítése. Niedermüller szavaira a magukat fehér, hetero kereszténynek tartók tömegei mentek utcára, hogy tiltakozzanak a rasszizmus és gyűlölet ellen, ezzel teljessé téve a cirkuszt.

Ha valaki nem nemzeti, politikai, hanem bibliai értelemben keresztény (itt leírtam, hogy szerintem ez mit jelent), ízléstől függően jól szórakozhatott vagy teljesen kiborulhatott a DK-s Niedermüller Péter meglehetősen bárdolatlan szavait hallva, és a kiváltott reakciókat látva. Kétségtelen, hogy politikusaink folyamatosan gondoskodnak a szórakoztatásunkról, amit az arra fogékony tömegek még tovább is fokoznak. Mármint, ha valaki mindezt szórakoztatónak tartja, mert bizony fehér, hetero keresztényként én inkább siralmasnak gondolom.

Niedermüller Péter mondott egy szerencsétlen mondatot. Szerintem freudi elszólás volt részéről, és politikusként véletlenül tényleg azt mondta, amit valójában gondolt. Van ez így, néha kiszalad az igazság a politikusok szájából, amivel az emberek nehezen tudnak bármit is kezdeni. Tudvalevő ugyanis, hogy a tömegeket a politika folyamatosan arra kondicionálja, hogy higgyenek az ígéretekben, az eljövendő felemelkedésben, a nemzet dicsőségében - vagyis hazudik nekik. Amikor aztán mégis igazat mond, zavar támad a Mátrixban. Ez történt most is, Niedermüller pedig láthatóan nem is értette, hogy amikor ő versenyautóról beszél, a nézők miért nem talicskát értenek a szavain. Szerencsére Rónai Egonnak, az ATV műsorvezetőjének volt annyi lélekjelenléte, hogy helyette is bocsánatot kérjen, ha valaki esetleg mégis bántónak találta volna a fehér, hetero keresztények minősítését. Feltéve, de nem megengedve, hogy Niedermüller tényleg nem bántani kívánta a fent nevezett csoportot, biztosan leszakadt volna a tévéstúdió plafonja, ha esetleg legalább annyit beismer, hogy szerencsétlenül fogalmazott. Ha csak annyit mond, hogy ő nem arra gondolt, de rosszul és félreérthetően beszélt - ez azonban olyan elvárás egy politikustól, mintha álltó helyéből fel kellene ugrania a Holdra.

A cirkusz utcai parádéja pedig erre a tényállásra telepedett rá, amikor a menekültgyűlöletre idomított, magukat kereszténynek tartó emberek ordítva és káromkodva kirajzottak az utcára, hogy a gyűlölet és rasszizmus ellen tiltakozzanak. Az antirasszista és gyűlöletellenes tüntetésen az a Bayer Zsolt szónokolt, aki taknyán-nyálán emberszerető, békés, konfliktuskerülő típusú személyiség, ahogy egy jó keresztényhez az illik. Az egyik szervezet még arra is rávette magát, hogy Ferenc pápához forduljon a DK-s politikus szavai miatt, és természetesen az egyházak is azonnali kényszert éreztek a különféle nyilatkozatok megfogalmazására. Mégpedig elismerésre méltó gyorsasággal. Az egyházaknak nem szokásuk nyilatkozni semmiről például akkor, amikor konkrét embereket vegzálnak azért, mert menekülteknek nézik őket, kihívják rájuk a rendőrséget, vagy mert melegek, cigányok, esetleg más csoporthoz tartoznak. Most éppen a kínaiakat kezdjük utálni a terjedő koronavírus miatt. Ezekre az egyház nem igazán reagál, vagy csak nagyon lassan, alaposan elkésve, de inkább sehogyan sem - akkor azonban, amikor a politikai hatalom mellett kell kiállnia, a Millenium Falcon fénysebessége is eltörpül a tempó mellett. 

Nos, nagyjából ez a pillanatkép látszik a közéletben most, Magyarországon, a fehér, hetero, keresztény fronton. Egy baloldali ostobaságra jutott egy jobboldali sületlenség, így kerek a történet, így teljes a látkép. Ebben a fehér, hetero, kereszténynek nevezett cirkuszban élünk együtt, ráadásul ingyenjegyünk van rá, úgyhogy tessenek hátradőlni és élvezni a műsort.

12 megjegyzés :

  1. Jó alkalom ez végiggondolni, mire jogosult egy nyugati keresztény: lehet neki méltósága, következésképp gáz, ha gyalázzák? Vagy dehogy, a keresztséggel "vállalta" a gyepáltatást? A másik izgalmas kérdés, hogy eredményes-e a ciki stílusú tiltakozás?

    Más: egy francia diáklány azt találta mondani a Koránra, hogy tele van gyűlölettel. Most rendőri védelem alatt áll a halálos (ill. nemi erőszakot kilátásba helyező) fenyegetések tömege miatt, iskolába nem járhat, nehogy a muszlim iskolatársak megtámadják, a hatóságok gondolkodnak, hogy akkor mi legyen. A francia jogban a vallás"gyalázás" nem vétség, de mit ér az elmélet a gyakorlatban? https://www.lefigaro.fr/actualite-france/affaire-mila-les-propos-de-la-lyceenne-ne-constituent-pas-une-provocation-a-la-haine-20200130

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "lehet neki méltósága, következésképp gáz, ha gyalázzák? "

      Szerintem nem a kereszténynek van méltósága, és nem a melegnek, nem a migránsnak, a cigánynak és a kínainak, hanem az embernek. Naivan hangzik, de mégis állandóan emlékeztetni kell rá. Én nem egyszerűen cikinek neveznék egy olyan tiltakozást, ami a gyűlölet ellen szerveződik, és ahol gyűlölettel telve vonulnak az emberek, ahol egy gyűlölködő szónok beszél, hanem kapitális hibának. Ennél fogva ez csak azok szemében lehet eredményes, akik vakok ezt észrevenni bizonyos elfogultság miatt.

      "Más: egy francia diáklány azt találta mondani a Koránra, hogy tele van gyűlölettel."

      Miért érezte szükségesnek, hogy ezt kimondja? Nem ismerem a kontextust, ezért kérdezem.

      Törlés
    2. Szövevényes a Mila-sztori, utánaolvastam: a hölgy öntudatos leszbi, egy közösségi oldalon ezt büszkén vállalja, és szeánszokat tart a "követőinek". Egy alkalommal valaki kikezdett vele, ő elutasította, mire a "követő" lerasszistázta/lemocskosleszbizte (eltérnek a források), mire Mila indulatos videóban szídta a Koránt, hogy tele van gyülölettel, az iszlámot, hogy sz@r, Istent, hogy ha találkoznak, jól feldugja az ujját a hátsójába. Hozzátéve, hogy nem rasszista, neki minden vallás egyformán smafu.
      Na, erre tört ki a balhé. Fenyegetések halállal, erőszakkal. Valaki közzétette a lakcímét és a gimijét, erre kapta a rendőri védelmet. Kiíratták az iskolából, és máshová sem tudják beíratni, mert a hatóságok szerint garantálhatatlan a védelme, tekintve, hogy a fenyegetések részben a saját iskolatársaitól érkeztek. A hivatalos francia muszlim szövetség vezető imámja pedig úgy nyilatkozott, hogy a hölgy maga kereste a bajt, most vállalja fel a következményeket, aki szelet vet, vihart arat. Csak viszonyításképpen, hogy mi durvul Európában, míg mi (hála az égnek) képződményezünk.
      Az ügy sz'tem alapvetően arról fog szólni, hogy több millió "francia" elutasítja a francia jogrendet, és nem lehet vele szót érteni, karhatalommal sem. Ez minimum polgári engedetlenség, és nem jó cél érdekében.

      Törlés
    3. Értem, köszönöm az utánajárást, akkor ezek szerint ezt a Milát sem kell félteni, mert ha mindaz igaz, amit írtál róla, akkor csöpög a gyűlölettől az iszlám (és általában a vallás) irányában. Nem szívesen, de valamennyire egyetértek az imámmal ("aki szelet vet, vihart arat"), s persze ez még nem mentség a fenyegetőzésekre, de akkor itt nem arról van szó, hogy valaki konstruktív kritikát fogalmazott meg az iszlámról, hanem mocskolódott.

      Nos, a postban említett jelenség is ebben hasonlít: mindkét oldal ostobán viselkedett.

      Törlés
  2. Sytka, egyre többet foglalkozol megosztó tematikus politikával, biztos ... ? 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zoli, igen, igen, örülök, hogy ezt kiszúrtad. :-) Valóban, ez egy némileg tudatos felvállalás részemről, de igyekszem többnyire csak tudatosan olyasmire reagálni, amiben az egyház, a kereszténység (legalábbis ezek a fogalmak) valamennyire érintettek. Én is keresem még annak a módját, hogyan és mit írjak közéleti ügyekben. Néha inkább csak "kiírom" magamból az érzéseimet, gőzkiengedés címén. Szerintem egyébként szükséges lenne, hogy keresztényként reagáljunk olyasmire, amikor ránk hivatkozva tesznek valamit a széles nyilvánosság előtt (akár bal, akár jobboldalon - vagy mindkettőn, ahogy az most történt).

      Törlés
    2. Az abszolút nem gond, hogy polemizálsz. Az a gond, hogy sz'tem önkényesen képzeled el, hogy mi (lenne) a kereszténység. Elolvastam a témához linkelt posztodat, annak idején is kommentáltam, de most is jelzem, hogy nem értek veled egyet: a kereszténység NEM arról szól, hogy mindenki igyekezzék Krisztoszhoz hasonlóvá válni. Ez már Jézus kortársaira sem volt igaz kontextus nélkül. Ilyen alapon azt is állíthatnád, hogy aki nem "szúrd ki", "vágd le" típusú, az nem igazi... Jézus minden tanításához tartozik egy bonyolult kontextus, amit nem szabad leegyszerűsíteni.
      Igen, többen vértanúk lettek, ám messze nem mindenki!, mert az átmenet ezt követelte. De az átmenet VALAMI felé volt, és nem a végcél, nem a tartós állapot.
      Ez a valami pedig az Ószövetségben megjövendölt Messiási Királyság, Jézus értékrendjének uralma a földön. Ebbe elvben még beleférne, hogy mindenki ossza szét mindenét, legyen hajléktalan, veresse és feszíttesse meg magát, ha ebből kijönne valami nagyszerű, ami isteni tervnek és örömhírnek nevezhető. De nem jön ki, tehát Jézus értékrendjének a földi uralma NEM szólhat erről. Az igazi kereszténység NEM egyszerűsíthető le Jézus földi tanításának mechanikus leutánzására, és ez NEM állítható mérceként az emberek elé.
      Én nem igyekszem megmondani, mi (lenne) az igazi kereszténység, csak rögzítem, hogy egy isteni terv, egy örömhírszerű világállapot felé haladásról kell szólnia, amelyben a Messiás Jézus a földi világ uralkodója (a hívei által). Kész vagy-e e téren is a polémiára?

      Törlés
    3. Nézd, számomra a keresztyén szó azt jelenti, amit ez a szó tényleg jelent: "olyan, mint Krisztus", "krisztusi" avagy "Krisztushoz hasonló". Ezt nincs hova vitatni szerintem. Természetesen ez a Krisztushoz való hasonlóság nem abszolút. Nyilván nem arról van szó, hogy járjunk saruban, legyünk hajléktalanok és végezzük egy fakereszten. A hasonlóság az erkölcsiségben, az elvekben, Jézus tanításainak követésében áll. Aki megtért, aki bibliai értelemben hívő ember, az ilyen értelemben krisztusi, Krisztus követője. Nem tudom, ezen mit kellene vitatkozni, de beszélhetünk róla. :-)

      Törlés
    4. Logikus, hogy ha ideálod szerint az igazi keresztény olyan, mint Krisztus, akkor a nem olyan keresztény nem igazi, és lehet háborogni... Csak azt miből vezeted le, hogy "olyan, mint Krisztus"? Az elmagyarosodott görög szóból, az évezredek során rárakódott zöngékkel?
      Jézus soha életében nem volt Krisztus. Földi életében Messiás(jelölt) volt, feltámadásával lett tényleges Messiás (Felkent, Világkirály). Krisztosznak hellén kultúrkörben kezdték hívni, Pál térítései nyomán.

      Nézzük meg, működik-e a fenti megfogalmazásod Messiással: 'számomra a keresztyén szó azt jelenti, amit ez a szó tényleg jelent: "olyan, mint Messiás", "messiási" avagy "Messiáshoz hasonló".'
      Szerintem látványosan nem működik, és ezen nem segít, ha a Felkent vagy a Világkirály szót tesszük bele. Mit gondolsz, miért nem?

      Törlés
    5. Vagy mit szólnál egy visszafelé megközelítéshez: Isten országa/királysága/uralma ott van, ahol a két fő parancs érvényesül. Ahol az emberek törekednek úgy szeretni embertársaikat, mint önmagukat, és ezt a szeretet/irgalom határain belül maradva teszik, Isten alá rendelve az elképzeléseiket (de egyben a józan ész tesztjét is alkalmazva). Az igazi keresztény/keresztyén pedig az, aki egy ilyen világért munkálkodik, illetve egy ilyen világ kialakulását helyesli, támogatja.

      Ha ezt a rugalmasabb, nekem észszerűbbnek látszó meghatározást használnánk, nyilván e szerint is lennének "nem igazi" keresztények, de már nem ők lennének a zöm, és nem ellenük háborognánk főműsoridőben, hanem jobban oda tudnánk figyelni a fenti értékrendű világ felépítésére. Mit szólsz?

      Figyelmeztetés: embertársainkat akkor szeretjük önmagunkhoz hasonlóan, ha azt várjuk el tőlük, amit magunktól, és ha nem hagyjuk rájuk azt, amit magunkra sem hagynánk; ha merjük őket úgy bírálni, ahogy magunkat bíráljuk - az embertársi szeretet világa tehát nem egy édi-bédi ügyürű-bügyürű világ, ám mindenkor a szeretet és az irgalom határain belül maradva üdvös világ, amiért felemelő érzés munkálkodni.

      Törlés
  3. Amit a magyar keresztény egyházak többsége művel az teljesen kritikán aluli, lényegében 1 évtized alatt a kitartottjai lettek a magyar kormánynak és mindezt pénzért.

    VálaszTörlés
  4. Minden egészséges csoport a sajátjai elleni gyűlöletetre reagál. A homoszexuálisok elleni gyűlölködésre majd reagálnak az LMBTQ-szervezetek. Miért nem kéred rajtuk is számom, hogy csak magukat védik és most nem adnak ki közleményeket, mikor a heterokat bántják, csak mikor a homokat?

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)