2021. augusztus 12., csütörtök

Márki-Zay zajos butasága

Márki-Zay Péter igazán nem nevezhető valamilyen "elfajzott" liberális embernek, hiszen jelenleg az ellenzék felvállaltan konzervatív szárnyához tartozik. Politikai munkásságát nem akarom értékelni, mert erre magamat alkalmatlannak tartom. Ám Márki-Zay most megengedett magának egy teológiai jellegű kiszólást, amit finoman szólva is sötét csúsztatásnak gondolok, ráadásul az egészet egy nagy kanál rosszindulattal is leöntötte...

Valószínűleg mindenki emlékszik az Orbán Gáspár nevéhez is köthető egykori Felház mozgalomra, amely néhány év nem is teljesen sikertelen próbálkozása után végleg lehúzta a rolót. Hogy a mozgalom elérte-e a szándékolt céljait, azt elsősorban Istennek és a szervezőknek kell eldönteniük (noha véleménye persze ettől még lehet az embernek róla). Mindenesetre annyit mondhatunk, hogy Orbán Gáspár azóta beállt katonának, a Felház meg nyugodjék békében - vagyis inkább csak nyugodna békében, ha ezt a békét nem bolygatná meg Márki-Zay Péter.

Ki tudja miért, megint előkerült Orbán Gáspár, akit Márki-Zay most egy végtelenül primitív kifakadásban pellengére állított. Az ő elképzelt varázsvilága szerint az ártatlan Gáspárt gonosz édesapja hajtotta bele egy "szektába" - ez volna ugye a Felház. Ismerve a mozgalom történetét ez a kijelentés siralmasan nevetséges: aki volt már Felházon, annak nem kell hosszasan magyarázni azt a belülről jövő, természetes lelkesedést, amivel Gáspár és a barátai szervezték ezeket az alkalmakat. Csak az nem látja ezt, aki kifejezetten nem akarja látni - más kérdés, hogy mire volt elég ez a lelkesedés és mire nem. Az azonban vitán felüli, hogy itt egy teljesen önkéntes részvételről beszélünk, aminek semmi köze nincs a miniszterelnökhöz, sőt a magam részéről inkább azt tudom elképzelni, hogy a mozgalmiság feszültséget okozhatott apa és fia viszonyában - ami persze csak spekulatív kijelentés részemről. Az azonban biztos, hogy annak idején még baloldali politikusok közül is többen felszólítottak arra, hogy "le kellene szállni a miniszterelnök fiáról", aki fiatal éveiben valószínű sok kortársához hasonló útkeresésben van és ebbe a folyamatba Isten, a vallási élmények és a spirituális kérdések felé mutatott nyitottság is magától értetődően beletartozik.

Márki-Zay írása azonban csak innentől válik olyan sűrűen ostobává, hogy szinte már neki lehetne támasztani egy biciklit. Azt állítja ugyanis, hogy Orbán Gáspár a jelek szerint homoszexuális lehet, ugyanis a mozgalom idején a keresztény srácokhoz fordult egy felhívással, amin keresztül invitálni akarta őket a Felházba: "Keresünk edzett, erős jellemű srácokat akik nem félnek Jézus menyasszonya lenni." Erős jellemű srácok menyasszonyként? Ez biztos valami meleg-dolog lehet - gondolta Márki-Zay, aki saját bevallása szerint már fordult meg templomban és elviekben nem teljesen érintetlen a kereszténység ügyében sem.

Szó se róla, a Biblia szóképei, metaforái, szimbólumai nem mindig magától értetődőek. A hegyekben álló szakirodalom, az elérhető magyarázatok vagy akár egy jó beszélgetés egy hozzáértővel azonban sokat tudnak segíteni, ha a templomba járó ember önmagától még nem fedezte volna fel, mit jelent a "Krisztus menyasszonya" kifejezés a Szentírásban. A túlpolitizált közélet és benne az éppen most mesterséges forrásban tartott melegtéma ellenére ennek a szimbolikus képnek persze semmi köze a homoszexualitáshoz. Tőmondatban: minden keresztény, aki valóban hisz, része az egyháznak, amit a Biblia "Krisztus menyasszonyának" nevez az egyik általa alkalmazott hasonlatban. Ez nem is véletlen, hiszen a keresztény felfogás szerint egy jó házasság, ahol a férj szereti a feleségét és a feleség is szereti a férjét, valamiképpen kis léptékű ábrázolása annak, ahogyan Isten szereti az egyházát és jó esetben az egyháza is Istent. Az egyházzal kapcsolatos egyik demográfiai probléma pedig bizony az, hogy nagyjából háromszor annyi asszony és lány található a sorai között, mint férfi - Orbán Gáspár invitálása valószínűleg ennek a ténynek szólt.

Mármost Márki-Zay felhorkanása kapcsán két lehetőség maradt. Az egyik, hogy tudja ő mindezt nagyon jól, mégis eljátssza az értetlent - ezt nem kívánom véleményezni. A másik, hogy önmagát kereszténynek tartó emberként fogalma sincs a Szentírás egyik legalapvetőbb szimbólumáról - erről bár ugyancsak megvan a magam véleménye, még ennyire sincs kedvem kifejteni. Ez az egész butaság nem éri meg a billentyűzet további koptatását. Mindenesetre egy dolgot újfent bizonyít: mégpedig azt, mennyire keresztény országban is élünk...

4 megjegyzés :

  1. ez nagyon bulváros volt MZP-től, szomorú hogy itt lesűllyedt a fidesz szintjére...

    VálaszTörlés
  2. Az a baj, hogy MZP olyat is mondott, hogy a homókat Isten teremtette homónak, és hogy joguk van úgy élni ahogy akarnak. Ezzel összemosta a politikusi és keresztényi nézeteket. Mert politikusként és állampolgárként nyilván nem mondhatja bűnnek a homóságot, de keresztényként igen. Sőt, politikusként azt is elmondhatná, hogy a vallása szerint bűn a homóság, de politikusként minden állampolgár jogait védenie kell. Csakhogy ilyet ügyebár manapság egy politikus se mer mondani, mert mindként oldalról kicsinálnák...
    De ez még így is kategóriákkal jobb a Fidesz iszonyatánál...

    VálaszTörlés
  3. "tudja ő mindezt nagyon jól, mégis eljátssza az értetlent - ezt nem kívánom véleményezni"
    - Egy kispályás politikusról van szó, aki a feladatot már látja (100-as IQ-jú tömeget a maga oldalára állítani standupolással), a megoldást viszont nem igazán. Minden politikus ezzel próbálkozik, csak a nagypályásoknál nem ilyen feltűnőek a próbálkozás jelei.
    Köszönet a posztért, mert őszintén szólva, ezúttal én is bedőltem a híranyag felszínének, és feltételeztem, hogy szilárdabb alapon híreszteli, amit. Ha így folytatja, MZP lehet az ingyen Bödőcs. Jegyet nem vennének rá, de a maga sajátos stílusával feldobja a napot.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)