2022. július 26., kedd

Kedves kisiklásunk: a dicsőítő-mozgalom

Szinte törvény, hogy a legkomolyabb károkat jószándékkal lehet elkövetni. A jószándék könnyen hihetővé, befogadhatóvá, szimpatikussá tesz kismillió olyan dolgot az egyházban, melyek egyébként káros vonásokat hordoznak. A dicsőítő-mozgalomnak nevezett szellemi áramlat sajnos remek illusztrációja ennek. Elmondom miért gondolom így.

Mindjárt az elején szeretnék leszámolni két dologgal, mert ha nem teszem, valószínűleg utólag kell majd magyarázkodnom miattuk. Az egyik az, hogy a most megfogalmazott kritika nem a dicsőítésről szól. Istent dicsőíteni természetesen jó és szükséges. Őszintén szólva, nekem teljesen mindegy az is, milyen zenét használunk fel eközben: hogy a magaskultúra vagy a popkultúra kínálja hozzá az alapot, a klasszikus kórusművek vagy a stadionrock, hogy szmokingban vagy szakadt farmerben vagyunk. Nem számít. A másik, hogy eszemben sincs megbántani a zenészeket, énekeseket, koncertszervezőket. A dicsőítő-mozgalomban kedves emberek százai viszik a hangot. Efelől szemernyi kétségem nincs, hiszen többüket személyesen ismerem. Biztosan állítom, ezek az emberek őszintén hisznek Jézusban, tehetségesek a zenében, és a legjobb szándékok vezérlik őket. Szó sincs tehát arról, hogy ebben az írásban elvitatnám a dicsőítés szerepét vagy bántani kívánnám a benne lévőket. Nem is róluk, hanem egy jelenségről írok, ami az elmúlt évtizedben igen domináns vonássá nőtte ki magát a neoprotestáns vonalon, de a nagyegyházak körében is fokozódik a népszerűsége. Eközben úgy pusztít, hogy jót akar - épp ennek a kettősége okozza a problémát.

Rossz kulcsot a zárba

A dicsőítő-mozgalom kapcsán az első, amire az ember felfigyel, hogy milyen borzasztóan aránytalan. Olyan, mint egy féllábú óriás: a zenei lába vaskos és hatalmas, komoly hangsúly nyugszik rajta, a benne lévő teológiai gondolatok azonban naivak és egyoldalúak, mondhatni rendkívül felszínesek. Az egész végső soron egy mondatban összefoglalható, de abban a mondatban nincs sok köszönet. Így hangzik:

A dicsőítő-mozgalom elhitette az emberekkel, hogy a zene a megoldás.

Ha sokat énekelünk lelkesen, közben megtapsoljuk Jézust, belekiabáljuk a mikrofonba hogy Jézus él, és minden erővel táncolunk is hozzá, az majd szellemi áttörést hoz egész nemzetek, régiók, városok felett. A Bethel Music 2011-es albuma kapcsán a zenészek szó szerint is így nyilatkoztak a saját műveikről: "ez az, ami átalakítja a nemzeteket, régiókat és városokat". A zene tehát népeket alakít át, szekuláris vidékből idealista társadalmat formál, mert Isten kifejezetten a keresztény előadók albumain és produkcióin keresztül szeretne megnyilvánulni. Jézus a zene útját választotta az ébredéshez.

A dicsőítő-mozgalom sajnos nagyon sikeres abban, hogy ezt a nyilvánvaló képtelenséget lenyomja az erre fogékonyak torkán, aminek persze semmilyen érintkezési pontja nincs a valósággal. Soha, sehol a Szentírásban vagy az egyháztörténelemben nem hozott nemzeti ébredést és gátszakadást, hogy az Istent követő emberek lelkesen énekeltek, zenéltek és jól érezték magukat közben. A zene nem ennek a kulcsa, nem ezt az ajtót nyitja, a dicsőítő-mozgalom pedig próbálja a zárba erőltetni és feszegetni, persze minden látható eredmény nélkül.

Nem vagyok egy ébredés-szakértő és nem hiszek abban sem, hogy módszerek vagy technikák képesek elérni bármilyen áttörést egy nemzet életében. De annyit azért még csekély egyháztörténeti ismereteim alapján is látni vélek, hogy az ébredések során soha nem a zenés dicsőítés állt a középpontban. Ha mindenképpen meg kellene nevezni egy markáns vonást, akkor bizony inkább az ige hirdetése lenne az. A masszív, koncentrált, őszinte és erőteljes igehirdetések, melyek világossá tettek minimum két dolgot az emberek előtt: hogy reménytelen helyzetben vannak a bűneik miatt, és hogy ebből a helyzetből egyedül a Jézusban való hit képes őket kivezetni. A dicsőítő-mozgalomban legjobb esetben szőr mentén kerülnek elő ilyen gondolatok, két buli között valahol félúton. A magasszintű zenei megoldások pedig akkor sem helyettesítik a mély igehirdetés szerepét, ha a legjobb szándékkal prezentálják őket.


Jézus szeret - de nem tud gyűlölni

A sekélyes teológiai megfontolás sekélyes istenképhez, pontosabban féloldalas krisztusképhez vezet. A fő hangsúly a dicsőítő-mozgalom által lefestett Jézus esetében csakis arra kerül, hogy Jézus mennyire szeret engem, mennyire töri magát, hogy egészségesnek és boldognak lásson. Néha az az ember benyomása, hogy odafent Krisztus az angyalok karával lázasan dolgozik azért, hogy az én életemet kerekebbé tegye, az életnehézségeimet menedzselje, az előttem tornyosuló akadályok miatt a fenekem alá nyúljon és átemeljen felettük.

A dicsőítő-mozgalomban Krisztus az emberek inasává vált.

Nem én élek Krisztusért, ő létezik az én kedvemért. Most kicsit erősebben fogok fogalmazni, gyengébb idegzetűek ugorják át a következő mondataimat. Amellett, hogy ez a legenerált Jézus-kép rettenetesen bárgyú és felháborító, súlyos gonoszságnak is tartom a magam részéről, mert elferdíti a Biblia egyik kulcsterületét. Persze Jézusról sokan képzelődtek már mindenfélét, a polcok roskadoznak az eretnekségektől, a furcsa Krisztus ábrázolásoktól. Az is evidens, hogy valahol mindannyiunk fejében van egy elképzelés a saját fantáziánk szerint Krisztusról, ami teljesen normális. De a Biblia végső soron azért is van, hogy a szubjektív látásmódunkat legalább próbáljuk vele egyeztetni.

A dicsőítő-mozgalom Jézusa persze szó szerint nem hazudik, amikor azt mondja, szeret minket. Attól borzasztó, hogy simulékonyan illeszkedik a kortrendhez, miközben Jézus bűngyűlölő természetét és megalkuvást nem tűrő tanításait teljesen mellőzi. Jézus-inasunk soha nem beszél mélyen és keményen a bűnről, de bármikor kész barackot nyomni bárki fejére, aki ügyesen dicsőít és mindig azt mantrázza, hogy Jézus mennyire szeret minket. Évek óta járok dicsőítő-alkalmakra, de egyetlen egy esetre sem emlékszem, amikor a bűn lélektanáról, hatásairól, az ember reménytelen helyzetéről hosszasan és alaposan beszélt volna egy igehirdető. Enélkül azonban teljes homályban marad, miért volt szükség a megváltásra, minek halt meg Krisztus, miért adta oda az életét értem.

A keresztény igazság lényeges pontja, hogy Jézus nemcsak szeret, hanem gyűlöl is. Nem gépeltem el semmit, leírom inkább megint a félreértések elkerülése végett. Jézus tele van gyűlölettel a bűn iránt - és bármekkora paradoxonnak tűnik, ez a benne lévő szeretetből következik. Éppen azért gyűlöli Jézus a bűnt, mert szereti az igazságot. Megfordítva is igaz ez: ha valaki tényleg szereti az igazságot, az tényleg gyűlölni fogja a bűnt. Pofonegyszerű dologról beszélünk, mégis teljesen szem elől tévesztjük. Egy kiragadott példával élve, ha valaki azt mondja, hogy szereti a gyerekeket, abból az is következik, hogy gyűlöli a pedofíliát és nem vonogatja közömbösen a vállát, ha ilyesmiről hall. Ha az egyház megtűri a pedofíliát és gyerekek bántalmazását a sorai között, logikus a kérdés, vajon tényleg szereti-e egyáltalán a gyerekeket?

Az igazi szeretet ezen a földön elválaszthatatlanul össze van láncolva az igazi gyűlölettel, sőt utóbbi az előbbiből egyenesen következik. Jézus utálja a bűnt, mert igazán szeret. A dicsőítő-mozgalom Jézusa viszont nem tud gyűlölni, nincs benne képesség erre. Ő csak jámboran szeret mindenkit, ezt ismételgeti állandóan, de sose beszél a bűnről igazán, az nem fontos neki. De ha nem gyűlöli a bűnt, akkor miért higgyem el róla, hogy tényleg szeret? 

Az evangélium üzenetének lényegi aspektusa, hogy az ember átkozottan él, romlott állapotban és fikarcnyi esélye sincs a megmenekülésre. A saját bűne teszi tönkre, ami annyira a természete része, hogy semmiféle technikával, pszichológiai eszközökkel, fogadalomtétellel vagy akár vallásos ájtatoskodással sem tud tőle megszabadulni.  Ahogy Paul Washer mondta egyszer, ha az ember maga elé teszi élete legjobb és legszentebb pillanatát, amikor igazán jót tett, az is csak a pokolba kerüléshez elég. A bűn a Biblia szerint alapvetően nem az, hogy vétkezünk: az már csak a következmény. A bűn maga az az állapot, amiben létezünk, és ami elevenen felfalja az embert. Jézus pedig utálja a bűnt, szívből megveti - és ha az ember benne marad a bűneiben, akkor bizony nem a bűnei, hanem végül ő maga fog elkárhozni. Nagyon röviden valami ilyesmi az alaphelyzet, ez a keresztény üzenet egyik vaskos pillére, és csak ezután következik a megváltás meg Jézus szeretete. Ha valaki tényleg felismeri és elismeri, hogy menthetetlen állapotban van, csak az fogja olyan válságba juttatni, hogy keresni akarja majd a gyógyírt rá - ami persze nem más, mint maga a megváltás.

A dicsőítő-mozgalom láthatóan felváltotta a bűngyűlölő és erről prédikáló Jézust egy inassal, aki kiszolgálja a mi igényeinket, és akinek az a legfontosabb célkitűzése, hogy mi boldogok legyünk, jól érezzük és szeressük magunkat, valamint egymást. Ez a leghamisabb és legkártékonyabb vonása a dicsőítő-mozgalomnak.


Kétséges egység

A nagy szólamok közül gyakran előkerülő toposz az is, hogy a közös dicsőítésben megvalósul valamiféle találkozás az egyes felekezetek, a különböző háttérből érkező keresztények között. Amikor együtt éneklünk és táncolunk, akkor nem számít, hogy katolikusok vagy protestánsok vagyunk - mert végső soron ugyanahhoz az Istenhez fordulunk, akinek éppen attól is kedves az ilyesféle dicsőítés, hogy végre félretesszük a csatabárdot. Elvégre a zene univerzális nyelv, korlátok nélküli - kézenfekvő, hogy át tudjuk lépni vele a mesterséges határokat.

A dicsőítő-mozgalom egyik tipikus kommunikációs vonása, hogy ezt a szeretetteli egységet hangsúlyozza, megjelenítse, kiemelje. Ami természetesen megint olyan jellegzetesség, mely hordoz némi igazságot, de közel sem éri el azt a célt, amit maga elé kitűz.

Ugyanis nem beszélni a különbségekről vagy egységben lenni, az két különböző szint.

Ha együtt ugrálok egy lesötétített stadionban olyan emberekkel, akik közül sokakat még soha életemben nem láttam, valóban nem lesz köztünk semmiféle felekezeti ellentét. Nem fogok senkit oldalba bökni, hogy két nóta között odaszóljak neki: "ne haragudj már, te mit gondolsz Mária szerepéről?" Ezt a témát a dicsőítő alkalmakon egyszerűen technikai okokból sem lehet forszírozni, viszont a forszírozáshiány még nem jelent automatikusan egységet. Ahogy az sem, ha az egyes felekezetek képviselői mintegy két és fél percet együtt imádkoznak a nyilvánosság színe előtt. 

Az egység nem arról szól, hogy a közös dicsőítés kedvéért eltűrjük a másikat, és a kellemetlen téma miatt nem hozzuk elő a teológiai nézetkülönbségeinket. Az egység pont arról szól, hogy nagyon is tudatában vagyunk a nézeteltéréseknek, sőt keressük annak a terét, ahol értelmesen ütköztethetjük az álláspontjainkat, végiggondoljuk a másikét és a sajátunkat is, látjuk hol húzódnak meg a törésvonalak, és hol tudunk összefogni a másikkal - miközben tanulunk a másiktól, a súrlódások révén magunk is formálódunk ("vas élesíti a vasat"). Az nekem nem egység, ha teszem azt egy katolikusnak azt mondom, te figyu már, két és fél óra éneklés miatt most felejtsük el, hogy ti Máriának már kétszázhatvanszor felajánlottátok Magyarországot - most az egység kedvéért lécci tegyünk úgy, mintha Jézusé lenne az ország. Ezt felénk képmutatásnak és vallási színjátéknak nevezik. Valamiféle egység csak viták és eszmecserék kereszttüzében tud megszületni, ami persze előfeltételezi a felekezetek közötti rendszeres, tudatosan épített kapcsolatot, erre alkalmas lebonyolítási adottságok között.

A dicsőítő-mozgalom által felépített keretrendszer a legjobb indulattal is olyan mozgásteret tud nyújtani a keresztények egységét illetően, mely eseti jelleggel és néhány óra hosszáig tart, tehát végtelenül komolytalan. Vannak egyébként remek próbálkozások. Ismerősi körömben több olyan lelkészt ismerek, akik rendszeresen összejárnak teljesen más felekezetű kollégáikkal, és ezt tudatosan, felvállaltan, meggondoltan teszik. Ott tényleges egységkeresésről beszélhetünk - a dicsőítő-alkalmak viszont struktúrájuknál fogva alkalmatlanok az ilyesmire.


Zene nélkül mit érek én?

A fenti gondolatok után talán lesznek olyanok, akik engem valamiféle keresztény "Savanyú Jóskának" látnak, aki mogorva arccal ül egy hatalmas buli közepén és pocsékul érzi magát. Befejezésül ezért arról is szeretnék röviden írni, szerintem mi a jó a keresztény zenében, mire lehet jól használni és hol lehet a tényleges helye.

Nem esik nehezemre személyes hangot megütni, hiszen kamaszkoromtól fogva mostanáig a keresztény zene fontos szerepet játszott az életemben. Megtérésem után néhány évvel elhatároztam, hogy megalapítom Magyarország első keresztény zenei magazinját, amit tehetséges emberekkel együtt meg is valósítottam: ebből született a Szól Magazin, mely néhány évig nyomtatásban, utána vagy egy évtizedig az interneten működött. Egymás után jártam a koncertekre, interjúkat készítettem, szinte az összes hazai keresztény zenekarral és énekessel megismerkedtem. Feleségem kiválóan énekel, hangszerel, zenekart vezet, klipeket forgat és koncerteket szervez. Mindezt csak azért említem, mert talán így világosabbá válik, hogy semmiféle rosszindulat vagy ellenkezés nincs bennem a dicsőítő fesztiválok és a keresztény zene kapcsán. Pont ellenkezőleg: rosszul esik látni, hogy szándékosan kiléptetik a medréből és olyan gondolatok terjesztéséhez használják fel, melyek torzítják a kereszténység lényeges pontjait. Ahogy a bővölködés teológia az adakozás és a pénz kérdésében csúszott el a banánhéjjon, a dicsőítő mozgalom a keresztény zenéhez kapcsolt hozzá egy működésképtelen teológiát.

A keresztény zene szerintem arra való, amire a zene egyébként is: segítsen átélni és megélni valamit, amit másként nem lehet. A dicsőítés esetében ez egyfajta totalitásélmény légkörének a megteremtését is jelentheti, vagyishogy a zenén keresztül kimozdulnak a fixációim, megrendülnek az alapok - ahogy Pál és Silás dicsőítésére történt a börtönben, és affektív módon találkozom Istennel. Nevezhetjük ezt egyfajta ráhangolódásnak és felszabadításnak is, ha úgy tetszik.

De lehet a keresztény zene szórakozás is? Nem tesszük ezzel olcsóvá és süllyesztjük le a szentség légköréből egy profán, világi szintre? Csak akkor, ha szórakozni és egy zenét élvezni azért, mert az egyszerűen jó zene, egy kereszténynek bűn. Gyanítom, hogy a sok teológiai körítés nemzeti ébredésről, egységről, minket boldogító Krisztusról azért is épült a keresztény zene köré, mert sokan alávaló dolognak éreznének beismerni, hogy a zenét szimplán a zenéért hallgatják. Muszáj valami szentséges pókhálóval körbefonni az egészet, mert attól megnyugszik a lelkünk. Azt már csak nem mondhatjuk, hogy simán csak szeretünk énekelni és táncolni, szeretünk felszabadulni, szeretjük a jó hangos zenét, szeretjük a menő gitárszólókat, az ereszdelahajamat, és mivel az emberi fajhoz tartozunk, odavagyunk a bulizásért, kicsattanásért, az élet élvezetéért. Hogy jól esik néha látni, milyen sokan vagyunk, együtt vagyunk, és kikiabáljuk a tüdőnket Istennek, mert Neki is örülünk. Pedig szerintem mindebben semmi, de semmi romlott vagy bűnös dolog nincs, amit szemlesütve kellene szégyellni az Úr szent színe előtt, viszont mentes minden hozzátorzított teológiától, ami az egészet belülről megrontja. Bulizni és vígadni keresztényként, egyszerűen és őszintén, épp úgy hozzátartozik a teremtményi léthez, mint becsapni egy jó fazéknyi töltött káposztát és egy korsó habos sörrel leöblíteni. Megkockáztatom: talán több örömet okozunk a Fentieknek is, ha legalább néha úgy viselkedünk, amilyennek megalkottak minket, és szimplán csak jól érezzük magunkat.

31 megjegyzés :

  1. Őszintén remélem, hogy ez a kulcsmondat "A dicsőítő-mozgalom elhitette az emberekkel, hogy a zene a megoldás." nagy túlegyszerűsítés, ami remélem, hogy a mozgalom legalább egy-egy magját nem fedi le.

    Mostanában nagyon nem vagyok a közelében a dolgoknak, de bő tíz éve ezekben a témákban legalábbis a Sófár első éveiben nagyon ígéretes beszélgetések zajlottak, és ott nagyon nem erről volt szó. Nagyon komoly spirituális, teológiai kérdések is szerepeltek.
    A magam részéről már akkor is, most is a liturgikát láttam elhanyagolva...

    Ami pedig a zenét illeti, számomra akkor is, most is a zenei közérthetőség problémája volt központi, ami nyilván nem old meg mindent, de nem feltétlen szerencsés, ha hétről hétre a nulla háttérrel becsöppenő vendég a zenénk miatt is úgy érzi, hogy több évszázadot repült vissza a múltba, és végig ez az érzés hétről hétre. Ez nyilván nem mindenre a megoldás, csak egy valós problémára, amivel a gyülekezeti, közösségi életben találkozunk...

    Ezeket a témákat nem a nagy közösben lehet elkezdeni megvitatni, hanem a mozgalom kisebb közösségeiben először. És eleinte lehet, hogy egy-egy közösség külön utat fog járni, ami egyáltalán nem lenne baj önmagában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves dzsaszper, nem véletlenül szántam az egyik kulcsmondatnak ezt a bizonyos kijelentést. Tudom, hogy erősnek tűnik, ahogy az is.

      Sajnos igaznak gondolom, bár ne így volna. Természetesen senki nem artikulálja ezt explicit módon ("emberek, a zene a megoldás!"), de abban, amekkora hangsúly kerül erre és amennyire össze van kapcsolva az ébredéssel, megújulással, áttöréssel, egyszerűen az ember levonja ezt a következtetést. A dicsőítés (a zenei) megváltoztatja Magyarországot.

      Szerintem nem, és ez nem a dicsőítés hibája. Mert egyszerűen nem erre való.

      Mit értesz pontosan a "zenei közérthetőség" problémája alatt? (Csak pedzegetek valamit a kommented alapján, de lehet hogy rosszul értelek, ezért kérdezem.)

      Egyébként én őszintén szurkolok a dicsőítő-mozgalomnak, hogy próbálja leküzdeni ezeket a rossz vonásokat. Óriási potenciál is lehetne benne, de tényleg igazad van, hogy minden a kisebb közösségekben kell kezdődjön. Csak egyelőre ott tartunk (több évtized után), hogy mintha nem is detektálnának a postban felvetett problémákat, addig pedig leküzdeni is nehéz lesz őket.

      Törlés
    2. Van olyan egyáltalán, hogy "A dicsőítő mozgalom"? Lehet, hogy én műveletlen vagyok ezen a téren, mert dicsőítésvezetőként nem különösebben érdekel, hogy máshol hogy csinálják (a saját közösségemhez igazítva, őket szolgálva elsősorban, az igehirdetést kiegészítve és támogatva csináljuk, nem önmagáért, és a legtöbb helyen én azért ezzel találkoztam kisebb hangsúlyeltolódásokkal), de van valami, ami az egyháztöri könyvekhez hasonlóan "a dicsőítő mozgalom" történetét foglalja össze? Nekem ez nem tűnik egy olyan egységes mozgalomnak, aminek akár missziói nyilatkozatot, vagy hitvallásos álláspontokat lehet csatolni, akár olyat, hogy "Hisszük, hogy Isten ebben a korban elsősorban a zenén keresztül fogja végezni megváltó munkáját.". Az, hogy Magyarországra a dicsőítő alkalmon hittel elmondott ima, vagy a dicsőítés alatt valamiképpen "megidézett" isteni jelenlét hozná el a nemzeti ébredést, én is nagyon cringe-nek tartom. De ez szerintem elsősorban nem azért van, mert ez a dicsőítő mozgalomhoz tartozik, hanem azért, mert az átélésben megélt nagy lelkesedés ilyen elragadtatott, néha átgondolatlan kijelentéseket von magával. Kérdés, hogy akkor hasznos-e az ilyen jellegű elragadtatott állapotot zenével előidézni, de még inkább, nagy "prófétálásokkal" összekötni, itt talán inkább van önvizsgálatra, meg a jelenség egészének vizsgálatára szükség.

      Lehet amúgy, hogy ez református körökben, amilyen a Sófár is, "szelídebb", mint akár pünkösdi közösségekben, vagy a HGY többórás dicsőítéseire gondolva, de én komolyan sehol nem tapasztaltam még, hogy a dicsőítésnek saját istenképe, vagy hamartiológiája lenne, inkább azt látom, hogy a dicsőítő dalok írását a mindenkori hit befolyásolja. Ha a hitem a hiperkegyelem felé hajlik, akkor a dicsőítő ének is, amit írok, ezt fogja tükrözni, és nem azért lesz a hitem Isten haragjával kapcsolatosan infantilis, mert EZ a dicsőítő mozgalom hitvallása.

      Dzsaszper a zenei közérthetőségen szerintem arra gondolt, hogy a történelmi egyházakban a zenei kultúra sokszor lemarad évszázados énekeknél, amik mind szövegben, mind dallamvilágban egyáltalán nem érthetőek egy kereső számára. Ennél a modern hangszerelésű, talán teológiai hangsúlyokban tévedő énekek is "jobbak" bizonyos szempontból. Én speciel nagyon szeretem a régi énekeket, és új énekekben is szeretem az orgona hangzást, de ez az én bajom már :)

      Törlés
    3. Kedves Attila!

      Idézet: "Nekem ez nem tűnik egy olyan egységes mozgalomnak, aminek akár missziói nyilatkozatot, vagy hitvallásos álláspontokat lehet csatolni, akár olyat, hogy "Hisszük, hogy Isten ebben a korban elsősorban a zenén keresztül fogja végezni megváltó munkáját."

      Jó kérdés a mozgalmak kérdése, fontos hogy ezt felveted, megérne egy külön topic-ot is a téma. Az egyház mindig is tele volt különféle mozgalmakkal, és ezek egyike lényege pontosan az, hogy nem pontosan körülhatárolhatók, de ettől még befolyásoló erők és nagyon is léteznek. Kicsit olyanok, mint a nagy óceánban egy-egy áramlat: ceruzával (azaz pl. hitvallásokkal, dogmatikai tételekkel) nem tudod pontosan körülrajzolni, de a hatásával lépten-nyomon találkozol. Van, amikor bizonyos emberekhez, gyülekezetekhez köthetők, illetve azok gondolkodására jellemzők, de összességében nehéz megfogni őket.

      Mondok azért néhány példát gyorsan, hogy legalább az megfogható legyen, én mire gondolok. :-) Tágabb értelemben ilyen a karizmatikus gondolkodás, ami a katolicizmustól a pünkösdi egyházig mindenhol jelen van - de nem külön felekezet. Még inkább ilyenek a post-ban is említett "bővölködés teológia" (amit pl. Benny Hinn, Kenneth Copeland, Jesse Duplantis képviselnek), vagy a "hiperkegyelem" nevű, kifejezetten teológiai gondolatmenet (inkább nem nevezek meg gyülekezetet, de még Magyarországon is tudok olyat, ami kifejezetten ezt viszi). A dicsőítést illetően ilyen pl. a Hillsong gyülekezet vagy a Bethel Church, illetve sok keresztény rendezvény is ezt a vonalat képviseli. Friss példa erre a pár évvel ezelőtt felkapott "utolsó reformáció" is, ami a világ sok országában tartott kickstart-alkalmakat - legalább ez jól köthető egy emberhez. Ennek is volt specifikus teológiai látásmódja (pl. az, hogy bemerítéskor ördögöt illik űzni a keresztelkedőből!).

      Tehát az egyházat keresztül-kasul rajzolják a különféle szellemi áramlatok, jobban vagy kevésbé körvonalazható mozgalmak, melyek szele időnként megcsapja az embert. Ezek nem feltétlenül mind rosszak szerintem, sőt ha őszinték vagyunk valahol az induló kereszténység inkább volt maga is mozgalom egy ideig, mintsem konkrét egyház.

      Törlés
    4. Bocsánat a lassú válaszért, technikai gondok az én oldalamon, no meg sűrű az élet.

      A zene szerintem sem arra való, amire írod, főleg nem olyan közvetlenül. Viszont ismerek több kis magközösséget, (na jó, bő évtizede ismertem őket igazán) ahol nagyon nem ezt várták a zenétől. Sokkal inkább a gyülekezet aktív bevonását Isten tiszteletébe az istentiszteleteken és egyéb összejöveteleken. Két mag esetén viszonylag belülről láttam a dolgot, pár esetben más felekezetű csapatoknál kívülről. Merem remélni, hogy a dolog nem változott.

      Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a posztod közvetlenül az Ez az a nap élménybeszámoló utáni poszt. A nagy közös rendezvények és nagy ökumenikus összeborulások egyelőre aligha fóruma a kis magközösségek ilyen gondolkodásának sajnos (merem remélni, hogy a MEKDSz táborok dicsőítése továbbra is kilóg a sorból)

      Mit értek közérthetőségen? Hadd válaszoljak egy képpel:
      Jártál már mondjuk Óbudán a Gázgyári lakótelepen? Ha belépsz, az az érzésed, hogy visszamentél az időben vagy egy évszázadot. (Máshol is vannak hasonló helyek). Bár ott is talán egyre töb az újra cserélt nyílászárók szép lassan... Ez egy kellemes és nem áthidalhatatlan példa, és persze vannak, akik szívesen laknának ott...

      Ugyanakkor mondjuk egy szokásos református istentiszteleten egyházi zene kapcsán nem is a 70 éves régi fekete énekeskönyv (csere most van folyamatban), hanem a sok XVI-XVII századi dallam -- a mai emberek jórészt nem tudnak mit kezdeni mondjuk a fríg, lokriszi, mixolíd hangnemekkel sem, mondjuk 1-1 még hagyományőrzésből elmehet), de a szöveg is sokszor több évszázados, helyenként már máshogy fogalmazunk, és egyes énekcsoportok témái is idegenül hatnak, legalábbis a konkrét témafelvetés erősen kapcsolódik egy már letűnt korhoz (konkrétan a sokszázéves temetési énekek közül jópárat szerintem kár erőltetni, miközben a halállal való szembenézés fontos, csak mára egész más oldalról lenne jó közelíteni.

      Ha ezeket mind összeadjuk, akkor egy zöldfülű új érdeklődőt feleslegesen durva kultúrsokk ér, miközben a zenén keresztül is Isten dicsőségét és az örömhírt lenne jó hirdetni, csak a mostani kultúrában mi marad érthető az üzenetből ezekben a formákban?

      (Persze vannak olyan helyzetek, amikor természetes helye van a régi formáknak, és aligha zavarja az új érdeklődőket is: különösen a karácsonyi és húsvét ünnepi istentiszteleken kifejezetten jók a régi ünnepi énekek, és talán máig átmegy az üzenetük. Sokszor egy ókori himnuszé jobban, mint egy XVIII. századi éneké, persze ott is van kivétel)

      Törlés
  2. Na végre! Én is érlelek megamban már egy ideje valami hasonló írásos megszólalást (szolgalogyulekezet.worpress.com), de még nem sikerült teljesen kiérlelni. Azt gondolom, hogy sok érv szól amelett, hogy a dicsőítő mozgalom sok jelenségét górcső alá vegyük. Horribile dictu magát a dicsőítő mozgalmat is meg kellene vizsgálni a története alapján, hogy egészen tisztában legyünk a szellemi forrásokkal, vagy legalább azok némelyikével, amelyekből ez az egész kinőtt. A kifutás pedig lehetne az is, hogy milyen helyezeteket hoz létre ez a mozgalom vagy ennek kiágazásai (pl. Házi Felház) a gyülekezetekben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a Felház említését, valóban az is ide tartozik! Remélem Attila olvassa a kommentedet! :-) Mivel egy nehezen körvonalazható mozgalomról beszélünk, nem egy egyházról vagy felekezetről, nem tudom mennyire lehet megvizsgálni a történetét - ámbár elvileg miért ne? Jó lenne egyszer egy olyan, belső apologetikai könyvet írni, ami kifejezetten a mozgalmakat veszi górcső alá, és nem a hamis vallásokat vagy szektákat.

      Törlés
  3. Véleményem szerint téves általános érvényűen megfogalmazni, hogy "A dicsőítő-mozgalom elhitette az emberekkel, hogy a zene a megoldás.". Igen, sajnos jó néhányan elhiszik, hogy ez megoldás mindenre és ettől majd ébredés lesz. Ez önmagában véve szerintem is tévedés, az ébredés nem ott történik. A dicsőítés sokkal inkább azt a funkciót kellene, hogy szolgálja, hogy gyönyörködünk Isten jellemében és tetteiben. Ennek lehet, egy olyan következménye, hogy az emberek közelebb kerülnek Istenhez és felbátorodva utána a hétköznapokban is hitelesebb keresztény életet élnek, aminek lehet következménye akár mások megtérése is. Közvetve ilyen módon akár elképzelhető egy ébredés.

    Egyetértek azzal, hogy egyre több a sekélyes, semmitmondó dicsőítő dal. Jobban kellene szelektálni, hogy milyen szövegű dalokat engednek meg a szervezők. A "God's great dance floor" és társaik eléggé felhígítják a tartalmat.

    A hamis Jézus ábrázolást szerintem nem a dicsőítő dalokra kell visszavezetni. Nagyon sok mély tartalmú dicsőítő dal van, ami szélesen ábrázolja Isten jellemét, így nem lehet megvádolni általánosságban a dicsőítő mozgalmakat hamis ábrázolással. Ugyanakkor valóban elterjedt teológiai nézet sajnos, ami kizárólag Jézus szeretetéről tanít és leegyszerűsíti a kereszténységet. Ennek sajnos van hatása a dicsőítő dalok egy részére is, hiszen aki ilyen teológiát követ az ezt fogja visszaadni a dalaiban is.

    Sok igazságot leírtál, de úgy gondolom veszélyes ilyen mértékben általánosítani, mint ahogy tetted, mert nem a dicsőítéssel vagy dicsőítő mozgalmakkal, eseményekkel van a probléma, hanem azzal, hogy egyesek felhígítják a kereszténységet és ezt viszik tovább tanításban vagy akár dalok formájában is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a véleményt. Ébredés bármiből elképzelhető, még azt sem állítom, hogy a dicsőítésnek sehogy nem lehet köze hozzá - amit állítok, hogy nem tudunk olyanról (sem a Bibliában, sem az egyháztörténelemben), hogy a dicsőítés maga okozott volna ébredést.

      Egyébként a "God's great dance floor" egy hatalmas buli-zene :-), de ennél tényleg nem sokkal több - habár Isten "táncparkettjéhez" hasonlítani az életet klasszikus toposz, más is énekelt már erről.

      "A hamis Jézus ábrázolást szerintem nem a dicsőítő dalokra kell visszavezetni."

      Részben sajnos pedig igen. A dicsőítő dalok összességében is ezt a Jézus-képet éltetik sokszor. Tudsz mondani olyan népszerű éneket, amely pl. arról szól, hogy ne vétkezzünk? Vagy hogy Jézus gyűlöli a bűnt? Lehet, hogy vannak ilyenek, nem tudom, de hogy nem ezek a népszerűek, az biztos.
      Ettől függetlenül persze nem a dicsőítő dalok terjesztik ezt a Jézus-képet, hanem a dicsőítő-mozgalom mint jelenség hordozza - ahogyan a színpadokon beszélnek Krisztusról, ahogyan fogalmaznak vele kapcsolatban és részben ahogyan az énekek lefestik Őt. Ez így együtt mutatja azt a Jézust, aki az én kedvemért létezik és engem akar kiszolgálni, betölteni a vágyaimat, meggyógyítani minden betegségem, engem boldoggá tenni.

      "mert nem a dicsőítéssel vagy dicsőítő mozgalmakkal, eseményekkel van a probléma, hanem azzal, hogy egyesek felhígítják a kereszténységet és ezt viszik tovább tanításban vagy akár dalok formájában is."

      Igyekeztem már az elején leszögezni, hogy természetesen nem magával a dicsőítéssel van gondom (mármint, hogy dicsőítünk), ugyanakkor a köré épült mozgalmisággal továbbra is van. Nem értek egyet veled, egyáltalán nem érzem veszélyesnek az általánosításomat sem, sőt helyénvalónak látom.

      Törlés
  4. A mostani Ez az a nap kétszeres résztvevőjeként: (Új Forrás, Hidden Kingdom) tulajdonképpen mindennel egyet kell hogy értsek az írásodból. A fel kent, erőteljes üzenetet hordozó, színvonalas zenének szerintem óriási szerepe van, és lesz az ébredésben. De egyedül Isten Igéje, és az annak való engedelmesség tudja megváltoztatni az embereket. Egyébként a véleményed csak nem 100 %-ban azonos Németh Sándor hozzáállásával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Németh Sándor egy hamistanító, hamispróféta és Szentlélek káromló.

      Törlés
    2. Németh Sándor Isten embere, akinek nagyon sokat köszönhetek. Kár ezt a stílust ide bedobni. Üdv Szigeti Gábor

      Törlés
    3. stílust? milyen stílusra gondolsz? egyszerű, stílus nélküli állításokat írtam le.
      amúgy meg:
      https://barathendre.wordpress.com/2020/08/27/nemeth-sandorrol-es-a-hit-gyulekezeterol/

      Törlés
    4. A stílus az azonnali szidalom és rágalom. Köszönöm. Nem érdekel. Én megmaradok a jó gyumolcsoknél, melyeket Sándor szolgálata által az elmúlt 28 éve tapasztalok. Egyébként azt hiszem a zenéről beszélgetünk, és nem másról.

      Törlés
  5. "Aki nem énekel, meg se tért, nincs benne Szentlélek." stb stb stb...
    kár, hogy az indexfórumon törölték az "aki nem énekel, meg se tért" topikomat, amiben már 15-20 évvel ezelőtt leírtam hogy ez az egész éneklős dolog egy sima egyszerű bálványimádás...

    VálaszTörlés
  6. Szia Sytka! Kb 10 éve mondok ilyeneket a dicsőítésnek nevezett éneklésről. Üdv a klubban! :)

    VálaszTörlés
  7. Sytka, teljesen egyetértek az írásoddal.
    Nagyon hosszú volna kifejteni a meglátásomat a témában. Megtapasztaltam magam is a fenti sorok dicsőséges, és árnyoldalát is. 1992 óta veszek részt az Úr dicsőítő szolgálatában. Valójában erre nevelt gyermekkorom óta.
    A megoldást magam sem látom, csak a vázolt elemzéseddel tudok egyetérteni.

    Ha hozzátehetek valamit:
    Amint megjelenik valami jó, szép, nemes, érdeklődést keltő, sikeres, örömteli, lelkesítő, reménységet adó, buzdító dolog a világban, jön a tőke, a nagy pénz, a hatalom és siker a 'majd én megmutatom, hogy kell ezt jól' segítő idol, derékba fűrészel mindent, és el is pusztítja.
    Az élet minden területén nyomonkövethető.

    Egy jó dicsőítőnek nem szabad ezekben bíznia. Mindig fel kell készülnie egy gitárra, pár akkordra. Ha több, akkor mégjobb.
    Viszont ezeknél is a legfontosabb a szív. Mert önmaga ez a dicsőítés.

    Felőlem lehet gémkamera, több pozíciós kamera beállás, füstgép, meg motoros lámpák, elviselem a deszkákon, de ezek közt mindig Istent keresem. És ott van, bár lehet, hogy csak nekem.

    VálaszTörlés
  8. Pont ezeket mondtam a feleségemnek tegnap. Akkor csak nem vagyok hülye. Vagy nem egyedül.
    Most már akkor meg kell mutatni azt is, hogyan kell ezt jól csinálni...

    VálaszTörlés
  9. A mostani Ez az a nap! már inkább olyan irányba tolódott, mint amit az utolsó bekezdésedben írtál: szimplán jól érezték magukat az emberek, és ez áldássá vált.

    VálaszTörlés
  10. Egyetértek a cikk minden gondolatával. Énekeink, dalaink zöme én-központú, Jézus pedig kiszolgál minket, hogy mi jól érezzük magunkat. Én már a nyugdíjas korosztályhoz tartozom, én nem így vettem a Krisztust. 50 évvel ezelőtt, amikor találkoztam vele valóban átéltem azt , hogy Ő szeret és elfogad, de jelenlétében megértettem, rádöbbentem arra is , hogy néküle elveszett vagyok. Szeretem a szép zenét, szertem azokat az énekeket, ami a hitemet megerősítik. Köszönöm ezt az írást! P. S. Tünde

    VálaszTörlés
  11. Én pl. ott vélem tetten érni a sorok igazságát, amikor némely kedves testvér azonnal teljes elánnal, felemelt kezekkel tud "bemenni az Úr jelenlétébe", és ismeri is az ige igazságait, de a szeretetteljes intés ellenére illegális kapcsolatban él élettársával...

    VálaszTörlés
  12. Miért nem tudok kommentet írni? Miért nincsen magyarnyelvű útbaigazítás?

    VálaszTörlés
  13. Jó szándékkal írt cikk, de ha kivonom belőle az általánosítást, akkor nem látom a kiutat.

    VálaszTörlés
  14. Olvasom ezt az érdekes írást, és eszembe jutott, hogy annakidején Luthert élesen bírálták, amiért az akkori német kocsmai dallamokra, keresztény szövegeket írt. Semmi új nincs a nap alatt.

    VálaszTörlés
  15. Miért van annyira elkomplikálva a kommentek írása. Csak névtelenül tudok írni, pedig nem az a szándékom.

    VálaszTörlés
  16. Miért "tünnek el" egyes vélemények?

    VálaszTörlés
  17. Szilágyi József2022. augusztus 25. 9:56

    Nem könnyű téma. Én is örlődöm ezen.
    Eszembe jutott egy D. Wilkerson idézet, elég súlyos:
    "Körülnézek a mai idők vallási színpadán, és mást se látok, csak emberi és testies ötleteket és szolgálatokat. Ez többnyire erőtlen. Semmi befolyása a világra. És látom, hogy a világ egyre jobban behatol a Gyülekezetbe, és áthatja, ahelyett, hogy a Gyülekezet hatná át a világot. Látom, ahogy a zene eluralja az Isten Házát. Látom, ahogy szórakoztatás uralja el az Isten Házát. Rögeszmés szórakozást látok Isten Házában, a megigazulás gyűlöletét, a feddés gyűlöletét, melyről senki sem akar többé hallani. Mi történt a gyötrődéssel Isten Házában?... "
    (David Wilkerson: Hová lett a gyötrődés? részlet - internetről)

    VálaszTörlés
  18. Szilágyi József2022. augusztus 25. 10:53

    Egy idézet az internetről:
    Pajor Ábrahám:
    "A dicsőítés első sorban nem zene, hanem életmód, világnézet, szerelem. Sokan azt gondolják, hogy a dicséret akkor kezdődik amikor a zenészek felmennek a színpadra és akkor fejeződik be, amikor lejönnek onnan. Tulajdonképpen pont fordítva van. Az igazi dicsérő élet valójában otthon kezdődik, a magánéletben, a munkahelyen, a buszon, a metrón, a SPAR-ban. A hétköznapi életben kell, hogy letegyük az életünket Jézusért, őszintén szeressük, tiszteljük Őt és hogy hálát adjunk Neki. Dicséret szolgálóként ideális esetben a színpadon valójában csak folytatjuk azt, amit amúgy is teszünk, megélünk."
    (forrás: ezazanap magazin)

    VálaszTörlés
  19. Szilágyi József2022. november 6. 6:48

    Az énekszövegek is felértékelődnek, mert:
    .
    https://www.hetek.hu/cikkek/online/kutatas-a-dicseretek-szovegei-nagyobb-hatassal-vannak-a-fiatal
    .
    https://www.hitradio.hu/kutatas-dicseretek-szovegeire-alapoznak-a-fiatalok-a-biblia-helyett/

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)