Láttuk, ahogy Jim Carrey a Minden6óban megkapta a nagy lehetőséget és az isteni hatalmat, majd rövid ideig kedve szerint alakíthatta maga körül a világot. Mellnagyobbítás, egy tányérban kettéválasztott leves, számos nyertes lottószelvény és ehhez hasonló marhaságok kerekedtek ki a szituációból - magamra gondolva, én biztos visszaadtam volna a lehetőséget, annyira félnék saját korlátaimtól.
A tekintély és a vele járó hatalom egyesek számára izgató, mások számára félelmet keltő kifejezés. Pedig van prototípus előttünk, aki megmutatta hogyan kell jól élni vele - természetesen Jézusra gondolok.
Ha volt dolog, amit az emberek azonnal észrevettek Jézussal kapcsolatban, hogy tekintéllyel rendelkezik. Ráadásul elég átfogó módon, hiszen az evangéliumi leírásban azt találjuk, hogy Jézus tekintéllyel beszélt és cselekedett, így is tanított, de parancsolt a szélnek, víznek, démonoknak egyaránt. Ezt a roppant hatalmat még beszédmodorában sem rejtette véka alá. Míg a korabeli rabbik mindig másokra hivatkoztak, az ószövetségi próféták pedig az "ezt mondja az Úr" tagmondat tekintélyével léptek fel, Jézus klasszikusan önmagára hivatkozott tekintélyként. Leginkább háromféle szófordulat figyelhető meg retorikájában: amén legó hymin ("bizony mondom nektek"), legó hymin ("mondom nektek") és a kissé nyomatékosabb ego de legó hymin ("én pedig azt mondom nektek"). Jézus nagyon is tisztában volt vele, hogy elegendő saját magára mutatnia, mert amit mond, az megegyezik Isten szavával. A forradalmi azonban nem elsősorban ez volt. Hanem az, hogy mihez kezdett Jézus ezzel az emberfeletti tekintéllyel.
Felvett egy pozíciót, ami önmagában a legkisebb tekintélyt sem nagyon nyújtja: a szolgáét.
Mindannyian ismerjük a sztorit, amikor Jézus azon a bizonyos estén megmossa tanítványai lábát. Azt mindenféle előismeret nélkül is tudjuk, hogy ez nem pusztán higiéniai célokat szolgált. A legtöbben annyit gondolunk erről, hogy Jézus alázatos volt és példát mutatott - többek között nekünk is -, hogy a mennyből kapott tekintély perspektívája nem a "sztárszolgálatokban", hanem valahol a lavórnál keresendő.
Lábat mosni azonban ennél sokkal durvább tett volt. Ha azt mondom, rabszolgamunka, keveset mondok. Szabad férfiember nem mosta meg senki lábát. Ezt a rabszolgák, feleségek vagy gyerekek csinálhatták. Zsidók között ráadásul egyetlen csoport tagjai végezhettek ilyesmit: a nem zsidó rabszolgák. A zsidó rabszolgáktól nem kértek olyan munkát, ami tisztátalanná tehette őket, és az egyik ilyen amit nem is vártak tőlük, az a lábmosás volt. Ezek után nem csoda, hogy Péter ledöbben azon, amit Jézus művel, az eredeti görög szövegben pedig szinte összefüggéstelenül kiált fel: "Uram, te...Nekem?!". Nem értetlen, hanem túl jól érti mi a helyzet. És ez a helyzet hihetetlen számára. Jézus lealacsonyodott a minimumra és a nem zsidó rabszolga munkáját végezte el.
Szóval, valami ilyesmivel jár a világ legnagyobb tekintélye - mármint ha valaki evangéliumi kontextusban értelmezi. Szerintem még elég messze vagyunk ettől. Ha megkapnánk a lehetőséget, mint Jim Carrey, vajon mihez kezdenénk vele? :-)
Ha volt dolog, amit az emberek azonnal észrevettek Jézussal kapcsolatban, hogy tekintéllyel rendelkezik. Ráadásul elég átfogó módon, hiszen az evangéliumi leírásban azt találjuk, hogy Jézus tekintéllyel beszélt és cselekedett, így is tanított, de parancsolt a szélnek, víznek, démonoknak egyaránt. Ezt a roppant hatalmat még beszédmodorában sem rejtette véka alá. Míg a korabeli rabbik mindig másokra hivatkoztak, az ószövetségi próféták pedig az "ezt mondja az Úr" tagmondat tekintélyével léptek fel, Jézus klasszikusan önmagára hivatkozott tekintélyként. Leginkább háromféle szófordulat figyelhető meg retorikájában: amén legó hymin ("bizony mondom nektek"), legó hymin ("mondom nektek") és a kissé nyomatékosabb ego de legó hymin ("én pedig azt mondom nektek"). Jézus nagyon is tisztában volt vele, hogy elegendő saját magára mutatnia, mert amit mond, az megegyezik Isten szavával. A forradalmi azonban nem elsősorban ez volt. Hanem az, hogy mihez kezdett Jézus ezzel az emberfeletti tekintéllyel.
Felvett egy pozíciót, ami önmagában a legkisebb tekintélyt sem nagyon nyújtja: a szolgáét.
Mindannyian ismerjük a sztorit, amikor Jézus azon a bizonyos estén megmossa tanítványai lábát. Azt mindenféle előismeret nélkül is tudjuk, hogy ez nem pusztán higiéniai célokat szolgált. A legtöbben annyit gondolunk erről, hogy Jézus alázatos volt és példát mutatott - többek között nekünk is -, hogy a mennyből kapott tekintély perspektívája nem a "sztárszolgálatokban", hanem valahol a lavórnál keresendő.
Lábat mosni azonban ennél sokkal durvább tett volt. Ha azt mondom, rabszolgamunka, keveset mondok. Szabad férfiember nem mosta meg senki lábát. Ezt a rabszolgák, feleségek vagy gyerekek csinálhatták. Zsidók között ráadásul egyetlen csoport tagjai végezhettek ilyesmit: a nem zsidó rabszolgák. A zsidó rabszolgáktól nem kértek olyan munkát, ami tisztátalanná tehette őket, és az egyik ilyen amit nem is vártak tőlük, az a lábmosás volt. Ezek után nem csoda, hogy Péter ledöbben azon, amit Jézus művel, az eredeti görög szövegben pedig szinte összefüggéstelenül kiált fel: "Uram, te...Nekem?!". Nem értetlen, hanem túl jól érti mi a helyzet. És ez a helyzet hihetetlen számára. Jézus lealacsonyodott a minimumra és a nem zsidó rabszolga munkáját végezte el.
Szóval, valami ilyesmivel jár a világ legnagyobb tekintélye - mármint ha valaki evangéliumi kontextusban értelmezi. Szerintem még elég messze vagyunk ettől. Ha megkapnánk a lehetőséget, mint Jim Carrey, vajon mihez kezdenénk vele? :-)
...és akkor majd ha Orbán Viktor megmossa Gyurcsány Ferenc lábát... na akkor lesz majd itt Magyarországon keresztény demokrácia!
VálaszTörlés;-)
A politikusok inkább a kezeiket szeretik mosni - de az egy másik figurára emlékeztet az Újszövetségből. :-)
VálaszTörlés